Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-07-20 / 29. szám
68. ÉVFOLYAM 29. SZÁM 2003. JÚLIUS 20. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 5. VASÁRNAP ÁRA: 135 Ft A TARTALOMBÓL Az élő és éltető víz Segítség, hisz a gyerek! Lelkészavatások A VÁLÁS DILEMMÁJA Egyházak jogállása az Európai Unióban WINNIPEG VARJA A VILÁG EVANGÉLIKUSAIT A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) több-mint 440 képviselője utazik 2003. július 21. és 31. között a kanadai Winnipegbe, hogy részt vegyen az LVSZ 10. világgyülésén, melynek házigazdája ez alkalommal a Kanadai Evangélikus Egy ház (ELCIC) lesz. A Lutheránus Világszövetség nagygyűléseit általában hatévenként szervezik, és ezek többnyire meghatározó iránymutatást adnak a szövetség valamennyi tagja számára. Tehát a nagygyűlés az LVSZ tevékenységének legfőbb döntéshozó, koordináló szerve. Minden nagygyűlésnek külön témája van, az idei a „A világ gyógyulásáért” témacímet kapta. Egy-egy találkozónak természetesen számos más résztvevője is van a hivatalos delegátusok mellett. Winnipegben is jelen lesznek a társult tagegyházak képviselői, az LVSZ nemzeti bizottságainak és az LVSZ-szel kapcsolatban álló irodáknak a megfigyelői, valamint tanácsadók, vendégek, és persze tolmácsok, fordítók, kisegítők, továbbá a sajtó akkreditált munkatársai. Minden gyűlés új elnököt és egy 48 tagú bizottságot választ, amely évenként ülésezik. A Magyarországi Evangélikus Egyház ötfős hivatalos delegációját D. Szebik Imre elnök-püspök vezeti. BIZTOSÍTOTT az országos missziói szolgalat folyamatossaga • • Ülésezett az Országos Presbitérium Nyomon vagyok „Ebben a sorozatban az ártatlanság száll szembe a gonosszal” - hirdeti a műsorelőzetes. Családom kedvenc sorozata a Hallmarkon délutánonként a „Dowling atya nyomoz”. Amikor bokros teendőim engedik, magam is bele-bele- nézek. Olykor még le is telepedek valamelyik véletlenül üresen maradt ülőhelyre. Kétségtelen, hogy ez a film „meg van csinálva”. Tele van humorral, fordulatos, izgalmas; ugyanakkor könnyed és szórakoztató. Sokan gondolják, mi több, mondják: a közegyházban nyáron nem történik semmi. Pedig az ellenkezője igaz. Nagyon is „zajlik az élet”: a jövő évi gyülekezeti és intézményi támogatások tervezése és koordinálása, az aktuális személyi ügyek intézése, a konferenciákkal, a munkaév lezárásával kapcsolatos teendők intézése etc, etc. Július 11-én rendkívüli közgyűlésre hívták össze egyházunk legfelsőbb szervét, az Országos Közgyűlést, és az azt előkészítő presbitériumot. Az ok és a cél a szolgálat folyamatos biztosítása volt. Miután lezárult a Déli Egyházkerület új elnökségének megválasztása, szükség volt néhány olyan döntésre, amely ezekre a grémiumokra hárul. Gáncs Péter volt missziói lelkésznek utódot kellet választani. Egyházunk Missziói Bizottsága komolyan véve küldetését ügyelt arra, hogy az elkezdett munka ne torpanjon meg, még csak ne is szüneteljen. A rádiómissziós tevékenység, a missziói alkalés Közgyűlés mák rendezése, az Evangélikus Elet folyóirataként megjelenő Misszió Magazin szerkesztése és kiadása nem enged több hónapos kiesést. A bizottság többek meghallgatása nyomán két alkalmas személyt ajánlott az Országos Presbitérium elé, hogy őket jelölje az országos missziói lel- készi állás betöltésére. A közgyűlés meghallgatta Lupták György lelkészt és Szeverényi János esperest, és a szoros szavazás eredményeként ez utóbbit választotta meg a megüresedett posztra. A püspökválasztásból adódó másik feladat az volt, hogy a Közgyűlés jóváhagyja a püspökiktatás rendjét, amely a Liturgiái Bizottság előkészítésében, a püspökök döntése nyomán született. Az elkészült munka beleillik egyházunk liturgikus reformjába, hiszen az iktatás jogi aktusát istentiszteleti keretbe ágyazza. Fontos, hogy amikor egy új püspök és mellette az új felügyelő szolgálatba áll, az imádság, az igehallgatás és az úrvacsorái közösség legyen a meghatározó. És szükséges az is, hogy a püspökiktatás - bár elsősorban egy egyházkerület ügye - mégis az egész egyház alkalma legyen, amely kifejezi a szolgálattevők és minden evangélikus egységét. Jelképpé válhat tehát, hogy az új püspököt együtt áldja meg és iktatja hivatalába a két aktív, és a leköszönő, nyugállományba vonult püspök. Sok vita, kemény érvelés előzte meg a jóváhagyó szavazást. Az Országos Presbitérium tárgyalta a Soproni Líceum és a korábbi Hetvényi Lajos kollégium összevonásából adódó személyi kérdést is, megerősítve az gimnázium igazgatóját - Tölli Balázst - a kettős intézmény élén. Az Országos Közgyűlés elfogadta továbbá Szabó János lelkész pályázatát az egyik tábori lelkészi poszt betöltésére. A megszokottnál rövidebb rendkívüli ülés véget ért, a döntés felelősségét hordozó testvérek hazamentek, de az élet zajlik tovább. Zajlik az egyházi élet — nyáron is. H. K. „Ki adott neked hatalmat vagy jogot arra, hogy a keresztyén igazságot helyhez, személyhez, időhöz vagy külső körülményekhez kössed, amikor azt Krisztus teljes szabadsággal az egész világon akarja elterjeszteni és uralomra juttatni? Isten igéje nincsen megkötve - mondja Pál (2 Tim 2,9) ... ” Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön, Weltler Sándor fordítása) Mindezt azért tartottam szükségesnek elmondani bevezetőként, mivel nemrégiben kedves barátaim burkoltan sznobnak neveztek, miután bevallottam, hogy nem vagyok rendszeres nézője a „Barátok közt”-nek. Márpedig ez nem valami magamra erőltetett szerep, hogy ezáltal intellektuálisnak, egyszersmind lelkinek is mutassam magam. Vannak ugyanis műsorok, amelyeket egyszerűen unalmasnak vagy idegesítő- nek tartok. Ennyi az egész. Az elbűvölően bájos arcú és csinos Stephanie nővér és a kissé Walter Matthau-ra emlékeztetőén sármos öregúr, Frank atya történetei viszont a valóságtól olyannyira elrugaszkodottak és mesterkéltek, hogy az embernek eszébe sem jut a mindennapi életbe átültetni ezeket, netán tanulságot keresni bennük. Ez pedig - szerény laikus megítélésem szerint - a könnyed szórakoztatás művészetéhez tartozik. Az embernek van épp elég gondja-baja a mindennapokban. A magam részéről nem igénylem, hogy még a kikapcsolódásnak szánt műsorokban is ezekkel traktáljanak. Miközben tehát magam is élvezem a bugyuta történet filmes gegekkel és szellemes beszólásokkal teletűzdelt bemutatását, mégis gondolkodóba ejt, vajon miért van az, hogy egy pap és egy apáca figurája semmi másért nem válhat népszerűvé a tévénéző közönség számára, mint hogy zavaros bűnügyek felderítésébe ártják magukat? Csakúgy, mint a mulatságos bajuszú Poirrot, vagy a még régebbről ismert Sherlock Holmes. Becsületes hivatásuk önmagában nem eléggé érdekes? Vagy legalábbis nem érdemes arra, hogy sorozatot írjanak róla? Talán nem tévedek nagyot, amikor azt feltételezem, hogy a film készítőit pont az motiválta, hogy legyen végre valami újszerű a krimik világában. Olyan, ami nem megszokott. Egy korosodó pap csontgallérral, és egy ártatlan szépségű apáca kettőse! Ez igen! De hogy lesz ebből sorozat? Csakis úgy, hogy akaratukon kívül bűnügyekbe keverednek. Vagyis a lehető legszokványosabb dramaturgiával, így azonban „adunk” az egyháznak is valamit: szimpatikussá tesszük szolgáit a templomba ugyan sosem járó, ámde a tévét lelkesen bámuló nagyközönség előtt. Az ár pedig egészen alacsony: néha füllenteniük kell a ,jó ügy érdekében”, elváltoztatott hangon telefonálni, figyelmet elterelni, majd a szélhámos ikertestvér segítségével álruhában besurranni a maffiózó irodájába és kikutatni a titkos dokumentumokat, néha letagadtatni magunkat a házvezetőnővel, és ha kell, repülőt vezetni pilóta vizsga nélkül. Ennyi az egész, és kész a fogyasztható produkció. A pap aranyos, az apáca elbűvölő, és senkinek eszébe sem jut, hogy köztük bármi más is lehet azon kívül, hogy hajnalonta közösen zsolozs- máznak, napközben együtt étkeznek, végzik a lelkipásztori feladataikat és az adminisztrációt, mellesleg pedig éjt nappallá téve nyomoznak különféle titokzatos gyilkosságok után. Mondom, nem is lenne nekem ezzel az egésszel semmi bajom. Hiszen említettem már, hogy tetszik a sorozat. Csak valahogy elgondolkodtat, miért nem jelent elég kihívást egy filmes stábnak, hogy olyan sorozatot készítsenek papokról, apácákról, vagy akár lufijeránus lelkészekről, amelyek semmi mást nem mutatnak be, csupán azt, amit valóban tesznek naponta? Az egyház nem érdekes? Nincs benne semmi izgalmas? Egy pap csak attól érdekes, ha nyomoz? Sajnos, lehet. Van azonban némi vigasz abban, ha nyomorúságunkból is megpróbálunk erényt kovácsolni. Mert képzeljük csak el Derricket táskás szemeivel, amint Luther-kabátot ölt, és a sekrestyében lehajtott fejjel várja, míg püspöke elmondja a szolgálat előtti áldást kérő fohászt! Vagy lelki szemeink előtt jelenjék meg Columbo, amint kopott ballonját reverendára váltva épp odalép egy haldokló mellé. Nézzük együtt, hogy Kojak fényes koponyáját villantja egy sátoros tömegrendezvényen, miközben minden második mondatához a mellette álló fekete muzsikus hozzáfűzi: „Ámen, igen, Uram!” Maigret felügyelő pedig a falon meggyújtott gyufájával nem a pipáját izzítja be, hanem az oltáron álló gyertyákat lobbantja lángra, majd siet magára ölteni liturgikus színű köntösét, hogy még harangszóra az oltár elé térdelhessen. Felzúg az orgona, és a nép kezdi a szentségimádást. Ami működik az egyik irányba, az úgy tűnik, visszafelé nem megy. Egy pap nyomozhat, de egy nyomozó sohasem fog prédikálni. Vagy lehet, hogy mégis? Csakhogy attól kezdve már a kutyát sem érdekel a története. Mert a bűnügyek érdekesek, de a prédikációk vajmi kevéssé. Ezek után nem csoda, ha sokan azt gondolják, hogy a mennyország nagyon unalmas lehet. Biztos, hogy nekünk is muszáj ebben a hitükben megerősíteni az embereket? Szevcrcnvi János (jobb oldalt, elöl) a megválasztását megelőző percekben Bottá Dénes felvétele Bartha István „Monte Carlo csönget” Médiamissziós konferencia Piliscsabán Kettős hangulat uralta az idei piliscsabai médiamissziós konferenciát, melyet július 2. és 5. között tartottak a Béthel Missziói Otthonban. Az egyik az elégszer soha ki nem mondható hála volt Istennek, aki a modern technikai eszközöket az evangélizációs munka szolgálatába állította, a műsorok készítőit és hallgatóit megáldotta. A másik a jövő felőli bizonytalanság érzése volt. Hiszen a Déli Egyházkerület újonnan megválasztott püspöke, Gáncs Péter, aki az országos evangélizációs és missziói lelkészi feladatokat korábban betöltötte, új szolgálatával másoknak kényszerül átadni a médiamissziós munkát. A konferencia kezdetekor még voltak tehát személyi és szervezési bizonytalanságok. A médiamissziós konferenciára - ahogyan a korábbi években is - a műsorok készítői, közreműködői, valamint a legaktívabb hallgatók jöttek el. A három nap során hetvenhatan fordultak meg Piliscsabán. Nagy többségük végig jelen tudott lenni a magyar evangélikus rádiómisszió beindítása 40. évfordulójának jegyében szervezett programokon. (Folytatás a 3. oldalon.) < I *
