Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-07-13 / 28. szám
2. oldal 2003. JÚLIUS 13. Evangélikus Élet .."""■»«■................ w rr r EL Ő VIZ r Álmatlan éjszakák Kórházban járva a műtő ajtaján találkozunk ezzel a felirattal: „Csendet kérünk!” Műtét közben csendnek kell lenni, nemcsak a műtőben, de még a folyosón is. Az Ószövetségben hasonlót olvasunk. Amikor a zsidók szorult helyzetben vannak az üldöző egyiptomi sereg és a tenger között, Mózes így bátorítja őket: „Az Úr hadakozik értetek, ti pedig maradjatok veszteg!” (2Móz 14,14). Más szóval: Hallgassatok! Ám mielőtt a hallgatásról beszélnénk, álljunk meg egy pillanatra annál, hogy Isten kér. A Bibliában több helyen is hallunk arról, hogy Isten „kér” valamit, például „Adjad, fiam, a te szívedet nékem... ”. Vegyük észre, milyen megdöbbentő, hogy Isten nem parancsol, hanem kér. Milyen erőtelen kifejezés ez, milyen halk szó ez a hangoskodó világban. Isten kér. De hisz ez lehetetlen! Ki szokott kérni? A gyermek, a beteg, az öreg, a koldus... Legyetek csendben - persze maradhattok a zajban, de válasszátok a csendet. Isten nem parancsol, csak kér. És valami mély értelme van annak, hogy így tesz. Nem kényszerít. A világban többnyire csak parancs van. Az APEH felszólít, a katonaság behívót küld, a bíróság beidéz. Menni kell. Hallgassatok! Ez nem könnyű dolog, főleg, amikor baj van. A baj nem jár egyedül, hanem közbeszól a Kísértő, aki lázit, keserít, uszít Isten ellen. Testi vagy lelki bajok esetén jönnek az álmatlan éjszakák. Az ember a sötétben felébred, és az éjszaka sötétjében támadnak a sötét gondolatok. Mi lesz velem? Mi lesz holnap, ha nem használ a gyógyszer, nem megy le a láz, nem javulnak a leletek...? Hallgassatok, mert minél többet foglalkozunk bajainkkal, annál inkább előjönnek a hamis gondolatok. A zsidók Mózest vádolták azzal, hogy miért hozta ki őket Egyiptomból - azért, hogy meghalljanak a pusztában, vagy elvesszenek a tengerben? Itt szólal meg a mi kemény, bizalmatlan szívünk Isten ellen. Hamis gondolat az is, amit É£s 40,2-ben olvasunk, hogy Isten kétszeresen sújtotta volna népét. Ha a bajban elkezdünk spekulálni, okoskodni, jönnek az Istent bí- rálgató, szemrehányó gondolatok. Hányszor hallunk ilyen kifakadást baleset után: „Hát hol volt az Isten? Hogy engedhette meg ezt?” Hallgassatok - hosszan folytathatnám, hogy Isten miért kéri ezt tőlünk. De a felsorolás helyett legfontosabb azt meglátnunk, hogy ez a felszólítás több, mint egy emberi tanács. A döntő benne éppen az, hogy ezt Isten mondja. És Ő már sokféleképpen bizonyította kegyelmét, szerete- tét, legutoljára azzal, hogy Egyszülött Fiát adta, aki vérével igazolta, hogy Ő a mi megmentőnk és szabadítónk. Nem könnyű a próbát, bajt elviselni. Most vonatkoztassuk mégis magunkra is ezt az igét. Nehéz napokban és órákban fogadjuk alázattal ezt a halk kérést: „Az Úr hadakozik tiértetek, ti pedig hallgassatok!” Ez persze csak kérés. Hiszen maradhatsz továbbra is abban a zajban, amit gondjaid, aggodalmaskodásod okoznak. De boldog az, aki Jézus csendjét választja! Gáncs Aladár Teológiai pályázat a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben Az egyházkerület presbitériuma a készülő Agenda-reform, valamint az 1940-es évek liturgiái megújulásának jeles képviselői, Ittzés Mihály és Schulek Tibor lelkészek születésének 2004. évi centenáriuma jegyében pályázatot ír ki. A pályaműveket A főistentisztelet ordináriumának revíziója a 20. századi evangélikus dogmatika összefüggéseiben címmel kell elkészíteni, legalább 30 lapnyi terjedelemben. Ajánlott irodalom: W. Eiert, P. Brunner, H. Sasse, E. Schlink és R. Prenter művei. A pályázat nyílt, azon bárki részt vehet. A jeligés dolgozatot 2003. december 31-ig kell beküldeni a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület Püspöki Hivatalába (9001 Győr, Pf. 1639). Pályadíjak: I. díj: 150 ezer Ft, II. díj: 100 ezer Ft, III. díj: 50 ezer Ft. Eredményhirdetés a hagyományos egyházkerületi napon, 2004. február 28-án. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP Áldás - hit nélkül? lMóz 39,1-5 Potifár áldott ember - olvassuk -, mert olyan munkafelügyelőre talált, aki mellett (mint azt a textust követő versből megtudjuk) ....semmire sem volt gondja, le gfeljebb csak arra, hogy megegye az ételt". Az alapigéül szolgáló néhány mondatból könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy Isten áldásának mértéke az anyagi jólét. Aki pedig a legtöbb áldást kapja, annak már csak egyetlen „munkája” marad: az evés. Valóban erről lenne szó? Nyilván nem. Lehetetlen, hogy Isten megáldjon olyasvalakit, aki nem hisz benne. Az írás (Zsid 11,6) határozottan állítja: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt. ” A hívőt pedig Isten nem úgy áldja meg, hogy földi javakkal halmozza el, hanem Lelkének ajándékaiban részesíti. Az ószövetségi történetekben az áldás gyakran csak annyit jelent, hogy Isten jót tesz valakivel. Az Istent nem ismerő, benne nem hívő Potifár esetében sem lehet szó ennél többről. Ki is Potifár? A fáraó testőrparancsnoka, az egyiptomi belpolitika egyik kulcsfigurája. Az üdvtörténetben azonban csupán epizódszereplő. Az üdvtörténet fonalába nem az ő élete van beleszőve, hanem Jákobé és tizenkét fiáé. Köztük Józsefé, aki - áldozatul esve testvérei irigységének - rabszolgaként kerül Egyiptomba. Az izmaelita kufároktól Potifár vásárolja meg. Mondhatni, szerencséje van, mert a testőrparancsnok felismeri, hogy nem közönséges képességű ember. Ahelyett, hogy a mezőre küldené, vagy más fizikai munkára fogná, kinevezi háza felügyelőjévé. Jól bánik Józseffel, és ezért Isten vele is jól bánik. József munkája nyomán Potifár minden vállalkozása felvirágzik. Isten tervébe azonban nem illik, hogy József sok időt töltsön Potifár szolgálatában. A fáraó kegyébe, a hatalom közelébe kell emelkednie. Isten ezt sajátos módon oldja meg: Potifár feleségének bűnös kívánságát arra használja, hogy Józsefet börtönbe juttassa. Egyedül Isten tudja - József sem sejti hogy útja a börtöncella mélységén át a hatalom második legmagasabb csúcsára vezet. A bűnös vágyában kielégítetlen Potifámé bosszúja a történet szálait látszólag mégis összekuszálja. Most lesz nyilvánvaló, hogy mindaz a jó, amit Isten József kedvéért Potifárral és háza népével tett, csupán időleges „áldás” volt. A tönkrement házasságát és rendezett otthonát sirató testőrparancsnok nem olyan ember, akin Isten áldása nyugszik. Ami áldásnak tűnt, végül átokká lett. Ugyanakkor a tömlöcben senyvedő József is úgy érezheti: olyan átok ül rajta, amire nem szolgált rá. Hiszen testvérei, akik rabszolgasorba juttatták, talán joggal haragudtak rá hiúsága és gyakran sértő, gőgös viselkedése miatt. A Potifáméval kapcsolatos afférban azonban ártatlan. Csak akkor értjük meg, ha a történetet végigolvassuk, hogy Józsefen a jogtalan megaláztatásban, a börtöncella mélyén is Isten áldása nyugodott. Sőt elejétől fogva csak ő volt valóban áldott. Isten érte volt kész másokkal is jót tenni: előbb a teljességgel méltatlan Potifárral és családjával, azután a fáraóval és a hatalmas Egyiptom egész népével, végül pedig az ellene korábban gonosz tervet szövő testvéreivel és családjukkal is. Kin nyugszik valóban Isten áldása? Erre az az örök evangélium ad feleletet, amelynek fénye már József történetében is fel-felcsillan, de ami teljes ragyogásában a Golgota keresztjén mutatkozik meg: a töviskoronás Krisztus vérverejté- kes arcán, aki az egész világ minden bűnének átkát hordozza ártatlanul, hogy benne és általa a Föld valamennyi nemzetsége áldást nyerjen. A szó teljes értelmében egyedül ő áldott. Bár Isten nem földi javait sokasította meg, hanem általa és benne azok száma sokasodott meg (és sokasodik még mindig), akik a bűn rabszolgái voltak, de Isten szabad gyermekei lettek. Istentől áldott-e az életed? Nem azon múlik, hogy e világ javainak bővében vagy szűkében telnek-e éveid. Bizonyosan áldott vagy, ha Isten eszközéül választ akár csak egyetlen elveszett bárányának megkereséséhez. IMÁDKOZZUNK! Urunk, Istenünk! Hisszük, hogy megáldod azokat, akik hűségesen cselekszik akaratodat, és hivatásukat minden erejükkel betölteni igyekeznek. Add Szentlelked vigasztaló, bátorító erejét, hogy meg ne torpanjunk, amikor akadályba ütközünk; de őrizz meg attól is, hogy elbízzuk magunkat, és megfeledkezzünk arról, hogy mindent a te kegyelmednek köszönhetünk. Sikerek és kudarcok között is tarts meg minket a hozzád való hűségben és sze- retetben, hiszen a téged .szeretőknek minden javukra szolgál. Ámen. Véghelyi Antal Oratio OECUMENICA Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretettel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a gyülekezeti lelkészeket arra, hogy az istentisztelet liturgiájának alakításakor számoljanak a rovatunk nyújtotta lehetőséggel is. Istenünk! Könyörgünk ezért a világért, melyet szeretettel adtál nekünk minden javával és áldásával. Add, hogy ne tudjon teret nyerni az erőszak és a szenvedés, a háború és az értelmetlen halál. Add, hogy ne pusztuljon környezetünk. Add, hogy tiszta Földet adjunk tovább utódainknak. Segítsd meg mindenütt jelen levő népedet, hogy rólad tanúskodjon, amikor felelősen bánik a teremtett világ kincseivel. [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Istenünk! Könyörgünk ezért az országért, ahol megszabtad küldetésünket. Adj felelősséget azoknak, akik emberek sorsa felől döntenek. Adj tisztességet és igazságot azoknak, akik igaz szívvel munkálkodnak a nemzetért. Adj mezeinknek jó időjárást és bő termést. Add a béke örömét. Segítsd meg a te népedet, hogy rólad tanúskodjon, amikor betölti hivatását, és becsülettel végzi mindennapi munkáját. [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Istenünk! Könyörgünk gyülekezetünkért. Add, hogy ne hangozzék hiába a te igéd. Add, hogy akik hallgatnak, azoknak figyelmes és befogadó legyen szívük. Add, hogy ez a gyülekezet igazi lelki otthonává legyen mindazoknak, akik megtalálták benne a Krisztussal való közösséget. Segítsd meg a te népedet, hogy rólad tanúskodjon a testvéri közösség a hordozó szeretet és a megtartó hit megélésében. [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Istenünk! Könyörgünk önmagunkért, mindennapi életünkért. Adj erőt küzdelmeinkhez. Adj munkánknak értelmet, kitartásunknak eredményt, örömünknek felszaba- dultságot, életünknek békességet. Adj enyhülést a szenvedők fájdalmára. Adj vigaszt a szomorú szívűek bánatára. Add a feltámadás reménységét azoknak, akik mellől elmentek szeretteik. Segítsd meg a te népedet, hogy rólad tanúskodjon, és ne fáradjon meg Krisztus követésében. [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Istenünk! Könyörgünk célunk eléréséért. Add, hogy készen érjen bennünket, amikor eljön a te nagy napod. Míg tart a kegyelem ideje, adj megtérést, adj hitet, adj kegyelmet. Segítsd meg népedet, hogy az örök országban az előttünk jártakkal és az utánunk következőkkel egyek lehessünk a tőled kapott örömben, dicsőségben, örök életben! [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Miatyánk... • ••SAROK £ 5 Q£ 3 H 3 Mit jelent számomra a templom? A templom az az épület, ahol akár kicsi, akár nagy, akár vannak építészeti értékei, akár nincsenek - a benne összegyűltekkel egy közösségben mindig szívesen tartózkodom. Ezzel a térrel először édesanyám kezét fogva találkoztam. Az eseményekből nem sokat értve figyeltem nagymamám megpróbáltatásoktól barázdált arcát. A szép énekeket énekelve megélénkült fáradt tekintete, és ragyogott biztató mosolygása. Az istentisztelet után megálltunk a templom előtt. A sok „idegen” szeretettel vett körül. A kezemet el nem engedő édesanyámmal komoly és vidám dolgokról beszélgettek. Emlékszem arra is, hogy ezek az idegenek a következő vasárnapokon már ismerősök voltak, és én is szeretetet éreztem irántuk. Jó volt ott a templomban együtt lenni. Amikor pedig már ismertem az énekeket, az éneklés ugyanolyan örömöt jelentett számomra, mint amit nagymamám arca sugárzott. Azután a szószékről elhangzó üzenetet is megértettem. Emlékszem arra is, hogy a konfirmáció után hogyan fogadott a felnőttek közösségébe gyülekezetem. Gyülekezetemnek nevezem azt a közösséget, amelyhez tartozom, és templomomnak azt a helyet, melyben a gyülekezetemmel együtt veszek részt rendszeresen az istentiszteleteken. Természetesen, ha egy ismeretlen templomba megyek, ott és akkor ahhoz a gyülekezeti közösséghez tartozom, hiszen tudom, hogy ott és akkor ezzel a közösséggel együtt élem meg a Krisztussal való találkozás örömét. A templom számomra csakis a gyülekezettel együtt létezik, terét a Krisztussal és egymással megélt találkozások szentelik meg. Mi teszi a templomot templommá? Minden épület a keletkezését övező kor technikai, kulturális és szellemi lenyomata is egyben. Volt idő, mikor a legnagyobb tömeget befogadó, legnagyobb terű építmények a templomok voltak. Tornyaik messzire láthatóan magasodtak ki a környező település épületegyütteséből. így az adott kor technikai lehetőségeinek csúcsát a templomok jelentették. A ma embere mindenben mindent túlszárnyalni kíván. A csúcstechnikák az épületek méreteit illetően egy irányban sem ismernek határokat. így valósultak meg az egymás fölé növekedő toronyházak, a repülőgéphangárok, a bevásárolóközpontok, a tízezres tömeget befogadó sportcsarnokok vagy lefedett stadionok, de a hegyeket átlyuggató alagutak vagy a több tíz kilométer átmérőjű földalatti részecskegyorsítók is. E mindent túlszárnyaló emberi igyekezet közepette a templomépítés megszabadult a „mindenek felett állóság” kényszerétől, és emberi léptékre váltva más értékeknek kíván megfelelni. Ezek az értékek elsősorban a közösségek összetartozásának erősítését szolgáló építészeti eszközök. A ma épülő templomot az teszi templommá, hogy egy gyülekezeti közösség a falai között képes megélni a Krisztussal való találkozás örömét. Az építész és a templomtervezés A mai építéstechnikai lehetőségek nem a templomoknál csúcsosodnak ki, így az építésznek egyszerűbb dolga van: nincs szüksége különleges mérnöki szerkezetekre. A felelőssége és az azzal kapcsolatos küzdelmei igen konkrétak: küzdenie kell építészi önmagával, és megfelelő alázattal kell a rábízott szolgálatot ellátnia. Meg kell küzdenie olyan hamis elképzelésekkel, amelyek munkájának eredményét ronthatják. A tervező és építeni szándékozó gondolkodását jelentősen befolyásolhatják a művészettörténészek, kritikusok, vallástörténészek teóriái. A neves vallástörténész, M. Eliade a modem város templomáról azt írja, hogy „a hívő ember számára a templom más térben áll, mint az utca, amelyben található. A templomba vezető ajtó arra utal, hogy itt megtörik a térbeli folyamatosság. A két tér között emelkedő küszöb a két létezési mód, a profán és a vallásos közötti szakadékot is jelzi”. „De kinek van ereje hozzá? ” Az Úristen megajándékozott bizonyos képességekkel, hogy épületeket tervezhessek, de a templomtervezés és építés közben is találkozom saját korlátáimmal és emberi gyarlóságommal. így a templom sem lesz más, mint az utcában vagy téren álló épületek egyike. Számtalanszor megtapasztaltam, hogy miként válik mégis szent térré alkalomról alkalomra. Eliade azt írja, hogy „a kozmosz és megszentelt tükörképe a templom, ami újraszentelj a világ egészét. Bármily tisztátalan is a világ, a szentélyek szentsébe újból és újból megtisztítja”. Ilyen tulajdonsággal egyetlen emberi alkotás - még a legcsodálatosabb katedrális sem - rendelkezhet, ezért a templomot építeni szándékozó Salamon szavai mérvadóak: „kinek van annyi ereje, hogy neki templomot építsen? Hiszen az ég és az egek egei sem tudják magukba fogadni Ót! És ki vagyok én, hogy templomot akarok építeni? Csak azért teszem, hogy ott áldozhassanak néki (2Krón 2,5) A templom rendeltetéséből adódóan mégiscsak más, mit az őt körülvevő épületek. Egy egyházi közösség részére épül, melynek múltja, jelene és jövője is van. Az egymást követő nemzedékek azonos módon használják, ezért az építészeti eszközök sorában a tradíciónak helye van. Ha egyházunk anyagi lehetőségei szerények is, új templomaink tervezése és megvalósítása során nemzetünk kulturális értékeinek gyarapításához is hozzá kívánunk járulni. Az Úristen adjon nekünk ehhez erőt! Benczúr László, Vbl-díjas építész
