Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-07-06 / 27. szám

2003. JÚLIUS 6. 7. oldal

ÉRÁT UM OKBÓL

vadalomnak!

gondok nyilván még inkább befolyásolják majd a gyermekvállalási kedvet, az idősekről való gondoskodás pedig még több áldozatot igényel majd a fiataloktól. Vannak országok, például Svájc, ahol tudatos betelepítéssel igyekeznek ellensúlyozni a népességfogyást. Ezekben az esetekben azonban más, olyan jellegű problémák jelentkeznek, amelyek az idegenekkel való együttélésből adódnak. Az ENSZ egyik legutóbbi jelentése a volt szocialista országok demográfiai helyzetét elemezve megállapítja, hogy a korábbi bőkezű családpolitikának bizonyítottan volt hatása. A francia és a skandináv példát említve pedig kimutatja, hogy a család- központú támogatási politikáknak a piacgazdasági viszonyok között is van létjogosultsága.

A magyarországi halálozási okok nagy számban vezethetők vissza az önpusztításra. Hazánkban közel 750 ezer ember alkoholfüggő, másfél i körül van a túlzott alkoholfogyasztók száma. A dohányzás káros ónak következtében 30-40 ezren halnak meg egy évben. És noha a >zási okok között csak kis mértékben szerepel a kábítószer, ijesztő hogy a másodéves középiskolások közül országosan minden ötö- ludapesten minden harmadik kipróbálta már az illegális drogot. :ársadalomtudósok a fent említett súlyos problémákat a hagyomá- közösségek szétesésével magyarázzák. (...)

ilyen szerep hárulhat a társadalom gyógyításában a magyaror- . szági evangélikusokra? E kérdés megválaszolásakor nemcsak a szándékainkra és elhatározásainkra kell tekintettel lennünk, ha- irra is, hogy milyen a viszony az egyház és az állam között, azaz n feladatmegosztás alakulhat ki a gyógyító munkában. Mondjuk ki :tlen egyszerűséggel: az 1948-at követő évtizedek pusztításának keztében az egyház anyagilag függ az állami akarattól. Az előző ínnyal megkötött alapszerződés szabályozza ugyan a kereteket, de zagi források áramlását nem függetleníti teljesen az aktuális politi- 'ándékoktól. Ez korántsem ideális helyzet, de jelen pillanatban jobb. Egyházunk az elmúlt évek politikai csatározásaiban nagy rsékletet tanúsított, egyértelmű értékközpontú álláspontot képvi- ígyanakkor egy-két kivételtől eltekintve senki sem ragadtatta el t egyértelmű pártpolitikai állásfoglalásokra. Ez azért fontos, mert rejlik a hitelesség forrása. Ebben rejlik annak lehetősége, hogy a en még határozottabban álljunk ki mind helyi, mind országos n a számunkra fontos értékek mellett. (...)

társadalmat általánosan érintő problémák említése után engedjék

meg. hogy szóba hozzak egy olyan kérdést, ami a magyar nemzeti séget, illetve a környezetünkben élő nemzeti közösségeket érinti, arország nemzetközi kapcsolatait tekintve fontos lépés előtt áll. május 1-jén hivatalosan is tagjai leszünk az Európai Uniónak. An- szervezetnek, amely - noha frissen elkészült alkotmánytervezetégül is kimaradni látszik a keresztény gyökerekre való hivatkozás - a szolidaritást, a felebaráti szeretet modem megnyilatkozását te- egyik legfőbb alapértékének. Mindnyájan csak azt kívánhatjuk, a magyar társadalom minden rétege előnyként élje meg a csatlako- ispedig azért, hogy az így szárnyra kapó energiák - a szolidaritás len - a nálunknál rosszabb helyzetben lévő népeket, országokat is ék. Van azonban európai uniós tagságunknak egy olyan vonatkozá- lelyről mindenképp beszélnünk kell. A 20. század köztudottan sok ejtett a magyarságon és általában Közép-Kelet-Európa népein. A ni békeszerződést követően sok magyar rekedt az anyaország ha- kívül, ami megmételyezte a szomszédos népekhez fűződő kapáinkat. Minden reményünk meg lehet arra, hogy a közel egy év- ios viszálynak véget vet az országhatárok jelentőségét le-, ám a lális együttműködést felértékelő Európai Unió. Abban, hogy a ikélés őszintén és tartósan megvalósuljon, nagy szerepe lehet a i közösségeknek. Nekünk, evangélikusoknak különösen, hiszen anyaországon belül is megtanultuk, hogy miképpen alkothatnak ri közösséget a szlovákok, németek és magyarok.

i, evangélikusok igencsak kisebbségben vagyunk a hazai egyházak közül, háromszázalékos arányunkkal a legkisebbek a törtéegyházak között. Ez azonban nem adhat okot a csüggedésre, kis- gre. Éppen ellenkezőleg. Köztudott, hogy a kisebb közösségek ] összetartanak, tagjai odaadóbban és eredményesebben segítik ist. A kisebb közösség rugalmasabb, mozgékonyabb, jobban el- a sokszínűséget a nagyobb egységeknél. Az evangélikus egyház mánya szerint demokratikus szervezete e sokszínűségnek megfe- jretet is ad. Az adózási statisztikákból azt is tudjuk - bár ezt a gyzésemet (tekintettel az általános és fentebb vázolt anyagi vi- )kra) erős kételyek közt teszem -, hogy az adójuk 1 százalékát sly egyház javára felajánlók között az egy főre eső összeg, s így n a jövedelem is, nálunk a legmagasabb. (...) íoz, hogy tágabb környezetünkben is világos legyen, hogy mit ik, állandó kapcsolatban kell lennünk a külvilággal, a társadalom vangélikus vagy még csak nem is keresztény többségével. A sd felebarátodat, mint magadat” parancsolata rokonságban van ategorikus imperatívuszával: cselekedj úgy, hogy amit teszel, az Italános társadalmi normává is válhasson, vagyis ne tégy olyat, 4 nem szeretnél, hogy veled is bárki megtegyen. A felvilágoso- sadalomfilozófiájának e máig is érvényes elve, melyet minden n állam beépített jogrendszerébe, jó közös nevezőt teremthet s megértéséhez, hivatkozási alapot a világi szervezetekkel való együttműködésre, és jól mutatja: a külvilág lehet, hogy nem isii, de deklarált szándékait tekintve nem ellenséges. Elvégre a tárni gyógyulása mindnyájunk közös érdeke! mnk hát magunkban, megszentelt közösségünk erejében, amire t ad, hogy tudjuk: a mi esetünkben a közösségek létszáma min- I.

Evangélikus Elet

MEKOTA ERVIN

Gyógyulást a teremtett

i.

(...) Gyógyulást a betegnek szoktak kívánni, és teremtett világunk minden kétséget kizáróan beteg. Kórokozója az emberiség. Hogy valameny- nyien érzékeljük a betegség súlyosságát, pár jellemző adatot közreadnék: bolygónkon az elmúlt négymilliárd év alatt csupán ötször fordult elő a mai tömeges kipusztuláshoz hasonló jelenség.

Az emberi élethez nélkülözhetetlen erőforrások - a víz, a levegő és a termőföld - alakulása részben választ ad a növény- és állatvilág ilyen mértékű tömeges kipusztulására is.

A víz

Bolygónk felszínének 4/5-ét víz borítja, melynek 97,5%-a tenger. Az emberi fogyasztásra potenciálisan hozzáférhető, megújuló édesvíz mindössze 0,007 ezreléke a Föld felszíni vízkészleteinek.

Az egy főre jutó édesvízkészletünk az évek során folyamatosan csökken. Még 1950-ben 17 ezer m3 édesvízmennyiség jutott egy főre,

1995-ben ez kevesebb mint felére, 7500 m'/före csökkent. Ha a tendencia folytatódik, 2025-re 5100 m3 jut egy főre. Ez az érték a Föld számos területén súlyos vízhiányt jelent.

Az ivóvízhiány jelenleg a fold lakosságának egyharmada számára okoz komoly problémát. Ha a jelenlegi káros folyamatok tovább folytatódnak, 2030-ban csaknem 5 milliárd ember számára teremthetnek elviselhetetlen helyzetet. 1997-ben napi 14-30 ezerre becsülték azok számát, akik a vízzel terjedő betegségekben halnak meg.

A levegő

Itt is hasonló a helyzet, mint a víznél: sok van belőle, a kérdés azonban az, hogy emberi használatra alkalmas lesz-e. Ugyanis egyfelől csökken az oxigénszint, másfelől növekszik a széndioxid és vele együtt más, melegházhatást okozó gázok szintje is.

Az őstermészet levegőjében az oxigén aránya 38% körüli volt. 1850 körül ez 30%, az 1950-es években 23%, a jelenlegi világátlag 19-21%, a nagyvárosok felett 12-17%.

Az emberi élet 6-7%-os szinten már nem fenntartható!

A termőföld

Az Erdőforrások Világintézete és az ENSZ által kiadott anyagok az erdőpusztulás mértékét különböző értékekkel jellemzik. Abban viszont megegyeznek, hogy mindkét szervezet folyamatos erdőpusztulásról beszél. (...)

Ha a világ termőföldterületét 2000-ben egyenlő mértékben osztottuk volna fel, akkor minden egyes emberre 1,5 hektár terület jutna (ebben a vadon is benne van). 2040-ben - ha a föld lakossága eléri a 10 milliárdot - akkor ez a terület 0,9 hektár/fő-re csökken, feltéve, ha nem romlik tovább a talaj.

A fokozódó gondatlan emberi tevékenység hatására ugyanis pusztul a termőtalaj, szikesedik, mérgező sók halmozódnak fel benne. Évente kb. 5-7 millió hektár termőföld válik müvelhetetlenné. Ha ez nem mérséklődik, a harmadik évezred eleje körül bolygónk humuszrétegének 20-30%-a pusztul el.

Tájékoztatásképpen: egy 30 cm-es réteg kialakulása pedig 3-12 ezer év alatt megy végbe.

A földről való gondoskodást találóan fogalmazza meg egy indián közmondás, melyet mi, keresztények is megfogadhatnák: „A Földet nem a szüléinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kölcsönözzük. ” (...)

II.

(...) Mindannyian szomorúan láthatjuk, hogy az erőszak, az éhezés, a szegénység és a betegségek rengeteg emberi szenvedést okoznak, melyek természeti erőforrásaink, a víz, a talaj és a levegő pusztulásával tetéződnek.

Mindez egy olyan egoista és természetellenes látásmód, gazdasági és technikai fejlődés eredménye, mely nem vette figyelembe önnön korlátáit, hatalmának, tudásának és ítélő-' képességének határait.

A természet széles körű pusztulása, pusztítása a világvallásokat, ezen belül különösen a keresztény egyházakat nagy kihívás elé kell, hogy állítsa. A kereszténység - hitéből fakadóan - úgy tekint a világra, mint Isten művére. (...) Minden kereszténynek és valamennyi hívőnek megkülönböztetett szerepe és felelőssége van (önmaga, mások és az egész teremtés előtt), hogy közreműködjön az isteni terv megvalósulásában, az Isten által teremtett világunk megőrzésében. Ennek a harmóniának,

rendnek, tervnek és felelősségnek fordított hátat az ember, ennek következménye, „eredménye” a jelenlegi krízis. A természet krízise egyben kultúránk krízise, ezen belül az egyházé és a teológiáé is. Az ökológiai krízis nem pusztán gazdasági, technikai, technológiai, hanem elsősorban erkölcsi és lelki természetű.

Bűnbánatra, belső elhatározásra, nem kis erőre van szükségünk ahhoz, hogy meg tudjuk újítani világképünket, értékrendünket, beidegződéseinket, azt, ahogyan eddig magunkra, egymásra és a minket körülvevő világra tekintettünk. Nézőpontváltásra van szükség, arra, hogy isteni iránymutatást fogadjunk el rendező elvként. Vissza kell térnünk az alázathoz, fel kell ismernünk hatalmunk korlátáit, tudásunk és ítélőképességünk határát. (...)

Az imádság hatalmában bízva kérjük a teremtő Istent: világosítson meg valamennyiünket, hogy felismerjük a teremtés tiszteletének és gondos megőrzésének kötelességét! (...)

III.

Most először a Magyarországi Evangélikus Egyház is összehívta tagjait teremtett világunk megőrzéséért. Kérdés, különbözik-e ez a találkozó a többi, hasonló témájú konferenciától, lesz-e kézzelfogható eredménye, pozitív jövője. vagy olyan lesz, mint általában a többi ilyen jellegű rendezvény: szépeket mondunk, aztán nagyjából minden marad a régiben.

A válasz kézenfekvő: mindez attól függ, hogy az evangélikus egyház ebben a vonatkozásban is Isten felé fordul-e, Krisztus követője lesz-e. Ténylegesen az isteni iránymutatást fogadja-e el rendező elvként, és folytathatnám tovább.

(...) Egyházunk törvénykönyvében hivatalosan és „törvénybe foglalva” kinyilvánítjuk, hogy „hitvallásaink segítenek Jézus Krisztushoz igazodni, ugyanakkor arra indítanak, hogy mi is kövessük őt”. Az evangélikusok küldetése fejezetben - többek között - a következőket határozzuk meg: „Egyházunk nem e világhoz igazodik, de keresi azt, ami Isten kinyilatkoztatott akarata számunkra e világban (Róm 12,2)”.

A képlet világos, a mi egyházunk nem a fogyasztói társadalom értékrendjét, hanem az isteni iránymutatást fogadja el rendező elvként. Majd így folytatódik: „Ezért kell figyelembe venni környezetünket, korunkat, a helyi és időbeli tényezőket. Tudatosan vállaljuk, amiért Jézus imádkozott: »Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól...»”.

A fenti elveket érthetően mutatja be a Szo- ciáletikai Füzetekben található következő idézet: „A teológia művelésének, az istentisztelet végzésének mindig megvan a maga kontextusa, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagynia. Hitelesen fogalmazza meg ezt Bonhoeffer a maga kora számára: »Csak az énekeljen gregoriánt a templomban, aki felemeli szavát a zsidókért!« Ott és akkor ez volt a kontextusa az istentiszteletnek. Aki nem emeli fel a szavát a zsidókért a deportálások idején, az ne énekeljen gregoriánt a templomban, az semmit ne énekeljen, mert hamis istentiszteletet végez.

A teremtéshit mai kontextusa az ökológiai válság. Ma nem vallhatjuk meg hitelesen a teremtő Istenbe vetett hitünket, ha azt mondjuk: minket nem érdekel a teremtett világ tényleges állapota, és nem fáradozunk annak jobbításáért.”

Nagyon sokszor elhangzik, hogy mi kis egyház vagyunk. Ezt a missziót ez a pár százezer ember nem vállalhatja fel, különben is, mi csak egy csepp vagyunk a tengerben. Ha mértéktartóan is élnénk, az a világ sorsán semmit sem változtatna. Ezzel mindjárt fel is mentettük magunkat, és élhetjük tovább megszokott életünket. Kis egyház vagyunk - hangzik el a megállapítás.

Csak az a kérdés, hogy hitében vagy létszámában.

Ha hitünkben vagyunk kicsik, akkor legjobb, ha feloszlatjuk magunkat. (...)

Az ENSZ Menekültügyi Bizottsága a hajléktalan, hazátlan és munkanélküli emberek számát 500 millióra becsüli. Közel 1 milliárd ember éhezik, és mintegy 18 millió ember hal meg évente vészes élelemhiány következtében. Emellett csak az USA-ban 1995-ben 33 milliárd dollárt költöttek fogyókúrára, harmincszor többet, mint amennyi az ENSZ-nek az éhezés elleni küzdelemre biztosított egész éves kerete (1,1 milliárd dollár).

Az energiafogyasztás elosztása ugyanilyen méltánytalan az ENSZ statisztikája szerint. A világ energia- és nyersanyagforrásainak 80%- át a jómódú országokban élők 20%-a használja (ennek többsége önmagát kereszténynek vallja). Egy átlag svájci napi energiafelhasználása ugyanannyi, mint 40 Szomáliáié.

Ha a Földön mindenki úgy élne, mint egy átlag észak-amerikai - amire vágyunk -, akkor legalább három Földnyi bolygóra lenne szükségünk ahhoz, hogy fenntarthatóan éljünk.

Tehát a határtalan növekedés és gazdagság mítoszát el kell vetnünk. Nem lehet kérdés, hogy az öröklött jóléti mintáinktól meg kell szabadulnunk, és meg kell teremtenünk azt az új modellt, amelyet felelőséggel vállalhatunk. A korlátlan fogyasztásból és az anyagi javak felhalmozásából még nem következik a jó minőségű élet. (...)

Az ökológusok a jelen helyzet képtelenségét a főtt béka szindrómájával szokták érzékeltetni. Ha egy békát egy vízzel telt fazékba teszünk, és lassan melegítjük a vizet, a béka nem fogja észrevenni a víz hőfokának emelkedését, és menekülési reakciót sem mutatva megfő benne (mivel a béka hőváltozás-érzé- kelésének ingerküszöbe magas). Persze, ha intelligens lény lenne, akkor a környezeti változásokból tudna következtetni a vészhelyzetre, és kiugrana az edényből.

Mi, emberek is ebben a regresszív „béka-énál- lapot”-ban vagyunk. Mivel az észlelési küszöbünk alatt van például az oxigénszint-csökkenés, képtelenek vagyunk annak a fokozatos és halálos folyamatnak az észlelésére, melynek a végén megfőhetünk. Annak ellenére, hogy mi képesek vagyunk arra, hogy a környezeti változásokat mérjük, és következtessünk annak gyászos kimenetelére is, mégsem teszünk ellene semmit.

Mivel az emberi cselekvés következménye az ökológiai krízis, a helyzetet az előző példán keresztül úgy lehetne szemléltetni, hogy - miután alágyújtottunk a fazék víznek - mi magunk mászunk bele abba, és szép lassan megfőzzük magunkat, miközben úgy teszünk, mintha semmi sem történne.

Fantasztikus lenne, ha egyházunk kilépne ebből a regresszív „béka-énállapot”-ból, a többi társának példát mutatva kiugrana a fazékból, homo sapiensszé válna, és elkezdené a tüzet oltani. Mint amilyen felelősségteljesen léptek fel az evangélikusok például a reformáció idején, amikor a világ jobbításáért küzdöttek.

A választás rajtunk múlik. Számomra az kevésbé vonzó, ha passzivitásban maradunk, és farizeusként megfőzzük magunkat a saját magunk által kreált pokolban. Döntenünk kell: életünk alakításában elfogadjuk-e az isteni iránymutatást, vagy tovább romboljuk a teremtett világot? (...) Hűek maradunk az evangélikus szellemiséghez, a törvényeinkben foglaltakhoz, vagy a fogyasztásnak alávetett jellemű személyiségek maradunk?

IV.

(...) Mit kellene először tennünk? Az első lépés, úgy gondolom, az, hogy az egyház korrekt tájékoztatást adjon tagjainak a világ helyzetéről. (...) Nem lehet kérdés, hogy felelősségteljes viselkedést, döntést, cselekvési tervet csak korrekt információk birtokában lehet hozni, készíteni.

A világ helyzetét jobban megismerve, átgondolva cselekvéseink következményeit, felelősséget kell vállalnunk tetteinkért, egyéni és kollektív szinten egyaránt. (...)

Zárómondatként, mintegy megtartandó iránymutatásként idézem törvényeinkből a következőket: „jelt akarunk adni Krisztusról, akinek a szolgálatában állunk... Az O erejével merünk és tudunk szembeszállni a romlás erőivel...” Isten minket úgy segéljen!