Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-07-06 / 27. szám
Részletek a 6. oldal 2003. JÚLIUS 6. Evangélikus Élet IFJ. DR. FABINY TIBOR Gyógyulást az f Öt esztendővel ezelőtt, egy akkor fiatal párt választási gyözelme után egy ba' y'-**-'*> — 1c»tr\»ie'7circ'7r\i ifjúsági tá~ __ latonszárszói bo rba meghívtuk az új kormány kulturális tárcájának frissen kinevezett államtitkárát, az evangélikus Prőhle Gergelyt, aki felvázolta nekünk az új kormány kultúrpolitikáját, s biztatott bennünket, hogy bátran vállaljunk keresztényként, evangélikusként szerepet a közéletben. Elmondta azt is, hogy az új kormány a jövőben kiemelt szerepet kíván adni az egyházaknak: az egyházak vezetőivel már fel is vették a kapcsolatot. Erre én feltettem egy kérdést, hogy mindez nagyon szép és jó, de ez az egyházbarát politika miképpen viszonyul az egyes egyházakon belüli megújulási törekvésekhez, hiszen köztudott, hogy nem minden egyházi vezető támogatja az egyházban alulról szerveződő reformtörekvéseket. Az 1989 nyarán Kőszegen megfogalmazott Kiáltó szó egy mondata motoszkált bennem: „Hogyan tudnánk évtizedeken átzül- lesztett nemzetünknek erkölcsi segítséget adni, amikor magunk is demoralizált egyház vagyunk? " Pontosan erről van szó: miként lehet só az a világban, aki maga is megízetlenül, miként gyógyíthat az, aki maga is beteg? (...) Az egyház: test Az Újszövetségben az egyházat megjelenítő legszebb kép: „az egyház Krisztus teste” Pál apostoltól származik. (...) E testben közösség, koinónia, részesedés, egyenlőség van, és nem „hierarchia”. A világ értékrendjében vannak ki- csik-nagyok, szegények-gazdagok, szolgák-sza- badok, fogyatékosok-egészségesek, munkások- értelmiségiek, zsidók-görögök, konzervatívok- liberálisok. Krisztus értékrendjében „nincs zsidó, sem görög, sem magyar, sem sváb, sem tót, se szolga, se szabad, se szegény, se gazdag, sem egészséges, sem fogyatékos, sem férfi, sem nő, sem konzervatív, sem liberális, sem fiatal, sem öreg, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Jézus Krisztusban” (vö. Gál 3,28). A világ értékrendje a darwini törvényen alapszik: az erősebb túlél, a selejt kihullik. Krisztus testének, a koinóniának a törvénye szerint pedig a gyengékre is szükség van: „a test gyengébbeknek látszó részei nagyon is szükségesek". És így van ez az egyházban! Azt olvassuk, hogy „Isten szerkesztette így a testet egybe”, hogy ne csak az erősek adhassanak a gyengéknek, hanem a gyengék is az erőseknek: „És ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. ”(...) A beteg test (diagnózis) A tézist azonban sajnálatosan antitézisnek kell követnie. Ez az Isten által oly tökéletesen egybeszerkesztett test, az egyház közössége megbetegedhet. A 16. századi reformáció bátor felismerése volt, hogy másfél évezred alatt Krisztus követőinek közössége súlyosan megbetegedett. Lehetséges ez? - kérdezzük. Ha valóban Krisztus teste az egyház, lehet az beteg? A válasz: a földön élő és harcoló egyház, az ecclesia militans sajnos valóban megbetegedhet. Ez azonban már nem áll Krisztus megdi- csőült testére, az ecclesia triumphansra. (...) Ha tehát az „egyház Krisztus teste” képből indulunk ki, akkor diagnózisunkban sorra vehetjük az egyes testrészeket, s feltérképezhetjük az egyház beteg testét. De diagnózisunkat csak empátiával végezhetjük, az egyház sebeit, kelevényeit, daganatait részvéttel, szeretettel és tapintattal tárhatjuk fel. Önmagát megtévesztő és prűd az a kereszténység, amely nem mer vagy nem akar saját bajairól és betegségeiről beszélni. Egymás között vagyunk, s ezért bátran nézzünk szembe velük. A költővel szólva: „aki kimondja a rettenetét, azzal fel is oldja”. Mondhatjuk, hogy beteg az egyház szeme - mert elvesztette a látását, a víziót, nincs jövőképe. Mondhatjuk, hogy beteg az egyház füle - elvesztettük hallásunkat: nem halljuk ki a Mester hangját a világ szirénhangzavarából. Beteg a száj: nem tiszta szó hagyja el ajkainkat, elveszett a szavunk hitele. Baj van az agyunkkal: a teológiánkkal, hiszen önálló életre kel, s elszakad az egyháztól, a test többi tagjától. Baj van az izmainkkal: az egyház tetteinek nincs a társadalomban átütő ereje. Baj van a táplálkozásunkkal és a vérkeringésünkkel: nem élünk az Úr szent vacsorájával. Fogság, vakság, bénaság s már-már hitehagyás, identitásvesztés jellemzi az egyház életét. (...) A másfél évvel ezelőtt megfogalmazott „Fogság-levél” szólt ezekről a betegségekről. „Egyházunk mai fogságát” - betegségét - a szekularizmussal, az elvilágiasodással írtuk le. Nem a szekularizációról, hanem a „világiasságról ” szóltunk, amit három vonással jellemeztünk: a) a reánk bízott evangéliumi tanítástól való könnyed eltérés; b) a minket körülvevő és csábító világ értékrendjének való behódolás; c) az egyre erősödő anyagias gondolkodás. Említhettük volna még a karrierizmust, a materializmust, a hatalmi manipulációt, a pöffeszkedő rangkórságot, a klientúraépítést, az egyenlőtlen munka- és információmegosztást, a szenzációhajhászást, az ügyeskedést, a szervilizmust, a menedzselést, a felületességet, a tisztátalan egyéni életvezetést, egyszóval a korszellemet, a Zeitgeis- tot, a világias egyházi szellemet, pontosabban a szellemtelenséget; a hitre reflektáló teológia hiányát, a tévtanítást, a tanácstalanságot, a torz, a Bibliától idegen gondolkodás- és szemléletmódot, a krisztusitól eltérő „más lelkiséget ”, A lényeg: vágyaink rosszul vannak beállítva, kanalizálva; Lutherrel szólva: nem az evangéliumon csüng a szívünk. Nemcsak a Róm 12,1-2-re gondolhatunk itt: „ne igazodjatok e világhoz" (az eredetiben: aión-hoz), hanem az ÍJn 2,12-17-re is, ahol a világ sze- retetétől óv bennünket az apostol, amikor szembeállítja a kozmosz, a világ iránt érzett agapét az Atya iránt érzett agapéval, s határozottan kimondja, hogy a kettő összeegyeztethetetlen, inkompatibilis. „Ha valaki a világot szereti, az Atya szeretése nincs meg benne." (Csia Lajos fordítása) Az eredeti szövegben lévő görög szó (epithümia) kívánságot, vágyakozást jelent. Rossz, eltorzult beállítódás ez az epithümia: beteg vágyakozás, kívánság, eltorzult sóvárgás. Kulcsszó ez a mi fogság- és betegségdiagnózisunkban. Amikor nem Isten fiainak megjelenésére sóvárgunk (Róm 8,19), hanem a társadalmi elismerés, a kiemelt fizetés (Him 6,10), a nyugati kocsi, a külföldi ösztöndíj, a püspöki palota stb. után vágyakozunk. Ez az a „sóvárgás", „kívánság”, ami János apostol szerint a kozmosszal, a világgal, a korszellemmel elmúlik, amíg az Atya szeretete mindig megmarad. Az egyház akkor betegszik meg, ha nem vállalja, hogy egyház maradjon, hanem valami más akar lenni. A teológia nyelvén azonban ezt az eltorzult lelkiséget és szellemiséget egy szóval is jellemezhetjük: ez pedig a bűn. A gyógyulás (terápia) De ne essünk kétségbe! Nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek van szükségük orvosra! Krisztus azért jött, hogy gyógyítson. Nemcsak az egyes betegeket, hanem a közösségeket is: beteg házasságokat, beteg családokat - és a beteg egyházat is. Fontosnak tartom azt, hogy ne felcserként kapirgáljunk a felszínen. Ilyenkor nem a bajt akarjuk orvosolni, hanem csupán a tüneteket megszüntetni. A hangot tompítani, az ellenfeleket egymás mellé leültetni. Szép ez a buzgóság és jószándékú emberi igyekezet, de látnunk kell, vegyük már észre, hogy nem a mi cselekvéskényszerünk, aktivitásunk segít és gyógyít, hanem egyedül Krisztus. Világosan kell látnunk, hogy az egyház számára a gyógyulás az, amit a Biblia nyelvén üdvösségnek neveznek. Ne szégyelljük ezt az úgymond „korszerűtlen” kifejezést, hanem próbáljuk a jelentését megérteni. (...) Befejezésként lássuk, hogy Jézus miképpen gyógyítja az egyházat. Tőle tanuljunk, őt kövessük ebben is! A Jelenések könyve elején a feltámadott Jézus („ aki volt, van és eljövendő ”) üzen a hét gyülekezet angyalának vagy követének: az efezusi, a szmimai, a pergamoni, a thiatirai, a szárdiszi, a filadelfiai és a laodiceai gyülekezeteknek. Jézus az őt követők közösségét szólítja meg hihetetlen éleslátással és kemény szeretettel. (...) Jézus e hét levélben mintegy „átvilágítja” a hét gyülekezetét. Ez az igazi átvilágítás, s nem az, amikor politikusok matatnak egymás aktáiban. Az egyháznak erre az • átvilágításra van leginkább szüksége - a mi Magyarországi Evangélikus Egyázunknak kiváltképpen. A jézusi lámpára, a jézusi tükörre, amivel szembesülve mindnyájan térdre borulunk: „Uram, irgalmazz!” „Tudok a te dolgaidról" - mondja Jézus mindegyik gyülekezetnek. Dicséri az efezusiak fáradozását, állhatatosságát, de „az a panasza ellenük”, hogy kihűlt bennük az első szeretet. Vagyis az egyháznak meg kell térnie, különben Jézus kimozdítja a gyertyataróját a helyéről, vagyis az egyház megsemmisül, nem lesz többé egyház. A szmimai gyülekezetét csak dicséri, hiszen azt üldözik: csak látszatra szegény, valójában gazdag. A pergamoni gyülekezet is sok jót tett, de beszüremkedtek közéjük a hamis tanítók, akik erjesztik az ő egyházát. Thiatirában már Jezábel, a hamis prófétanő fertőzi Krisztus követőit. A szárdiszi gyülekezet pedig azért szánalmas, mert a neve az, hogy él, holott valójában halott. Ha nem lesz ebben az egyházban ébredés, ez is menthetetlenül elbukik. Amíg a filadelfiai gyülekezetét csak dicséri, addig a laodiceiait egyértelműen csak elmarasztalja. Sem hideg, sem forró, ezért kiköpi a szájából. Ráadásul Jézus átvilágítása könyörtelenül leleplezi az egyház képmutatását. „Mivel ezt mondod: gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire, de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen. " Mindenben az ellenkezője annak, amit hirdetett magáról. Jézus hármas tanácsa e betegesen hiú egyháznak, hogy vegyen tőle (nem mástól, hanem tőle!) tűzben izzított aranyat (ez a valódi gazdagság), fehér ruhát (ez a valódi tisztaság) és szemgyógyító írt (ennek segítségével elnyerheti a valódi látást). Jézus nem akkor szeret bennünket, ha nem olvassa ránk bűneinket vagy betegségeinket, vagy ha hamisan nyugtatna bennünket, hogy a bűn nem bűn, minden mehet nyugodtan tovább, hiszen lám, már észre sem veszik. Nem, ez Jézustól a legnagyobb szeretetlenség lenne, s nem az szereti, nem az gyógyítja testvérét, aki a hamis evangélium lágy dallamát duruzsolja. „Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg!" Összefoglalva: az egyház test, ez a test beteg, a gyógyítás üdvösség, s ezt a testet Jézus tudja csak gyógyítani, üdvözíteni. A keresztre feszített Krisztus sebeivel és a feltámadott Krisztus szavaival gyógyulunk. T. S. Eliot angol költő úgy ír a gyógyító Jézusról, mint a „sebesült sebészről”: A sebesült sebész kutat Acéljával s a nagybeteg Érzi a vérző kéz alatt Az éles gyógyító művészetet: Lázgörbénk titkait irgalma fejti meg. A betegség a gyógyszerünk S haldokló orvosunk Nem tetszeni akar nekünk, De int, hogy Adám átka a bajunk S ha lázban felszökik, csak akkor gyógyulunk. A mi kórházunk ez a föld, A bukott bankár birtoka, Mind jól jár itt, akit megölt Az atyai gondoskodás maga, Mely mindenütt gyötör és nem hagy el soha. Lábamban borzongás vacog, Láz pendít szellemideget. Az melegít, ha megfagyok S jeges tisztítótűzben reszketek, Amelynek lángja rózsa, füstje tövisek. Csak csörgő vér az italunk, Csak vérző hús az ételünk: És mégis ép hús-vér vagyunk, A lényeg van bennünk, ebben hiszünk - És mégis ez a péntek Nagy és jó nekünk. PROHLE GERGELY Gyógyulást < A z evangélikus találkozó résztvevői az ország különböző részeiből hozzák magukkal tapasztalataikat. Ki-ki a saját környezetében éli át a társadalom működésének rendellenességeit, diagnosztizálja a betegségeket. Abban is biztos vagyok, hogy sokan vannak közöttünk olyanok - például az egészségügyben dolgozók, különböző hivatalok munkatársai vagy akár a lelkészek -, akik szerteágazó kapcsolataik, mindennapos tapasztalataik révén sokkal inkább a mélyére látnak az őket körülvevő világnak, mint én, aki idestova három éve diplomáciai szolgálatban, távolról figyelem az itthoni eseményeket. Éppen ezért fontosnak tartom leszögezni, hogy kellő alázattal tekintek ezekre a tapasztalatokra, amit hittestvéri közösségünk egyik legnagyobb kincsének tartok. (...) A külföldön szerzett tapasztalat talán azért lehet hasznos, mert azokat a hazaiakkal összevetve gyakran megállapíthatjuk: a miénknél nagyobb jólétben sadalmakat is betegségek gyötrik, ami ugyan minket nem vigas mindenképpen kitágítja horizontunkat, és adott esetben bevált módokat is elleshetünk. G yógyulást a világnak! - és benne: Gyógyulást a társadalon hangzik együttlétünk mottója. De vajon tudjuk-e, tudh milyen az egészséges társadalom? A közelmúlt történelménél néhány szakasza, amikor egyesek azt képzelték magukról, ho; tudják mondani, milyen is az általuk elképzelt társadalom. Ezt elképzelésekbe százezrek haltak bele. A jelen lévő idősebb nei is biztosan hosszan tudná sorolni azokat a sérelmeket, amelye ideálisnak, egészségesnek vélt társadalomkép jegyében volt ké elszenvedni. Az elmúlt tizenhárom év magyar történelmének gondja és ellentmondásossága ellenére is az a legnagyobb ered hogy az ideálisnak vélt társadalmat politikailag senki sem tudja mélhetőleg nem is akarja - ránk kényszeríteni. E fölötti örömün ban nem lehet felhőtlen, hiszen a visszanyert szabadságban, de tikus viszonyok között a politikán kívül akad rengeteg más, t társadalmat beteggé teheti. D e térjünk vissza az alapkérdésre: milyen az egészséges 1 lom? Nem illúzió-e abban bízni, hogy létezik egy ideális amiben egy társadalom egészségesnek mondható? Nem lenne-t sebb csupán jobbulást kívánni a társadalomnak, a világnak? Az állapot utáni vágyakozásban vajon nem szegi-e kedvünket a se ezzel ellentétes tapasztalat? Azt gondolom, hogy mi, magyar e\ kusok nem engedhetjük meg magunknak a kishitűség luxusát, lenne méltó az evangéliumhoz szorosan kötődő gondolkodásuk nem lenne méltó egyházunk korábban élt nagyjaihoz sem. Ner nénk méltóak olyan elődeinkhez, mint Kossuth Lajos, Gorge' Wekerle Sándor, Ordass Lajos, Kékén András vagy Andorka Rí társadalom állapotáról elmélkedve különösen Andorka profess léke előtt kell fejet hajtanunk, aki szociológusként nemcsak fel magyarországi helyzetet, hanem mindig javaslatot is tett az adó jelenségek politikai eszközökkel való megszüntetésére. 0 id cikkében Hans Küng svájci katolikus teológust, aki szerint „va emberiségnek közös értékei, amelyeket többek között minden v lás magáénak tart. Egyetlen mondatban összefoglalva őket: >: felebarátodat, vagyis embertársadat, mint magadat«”. (...) T udom, hogy sokan kétkedve fogadják ezt a kijelentést. Tel nek érzik magukat olyan jelenségekkel szemben, amelyek i valóan rossz gazdasági helyzetünkre vezethetőek vissza. Valób sok évbe telik még, amig eljutunk arra a színvonalra, hogy á jólétről, nem forráshiányos szociális rendszerekről, biztos, nyűge kort biztosító nyugdíjról tudjunk beszélni. Ennek okait nem érdé rolni, hisz mindnyájan ismeijük: több mint negyven év torz á nem lehet néhány év alatt kijavítani, gazdaságunkat piacképessé, sé tenni. Nagyban függünk persze az egész kontinens gazdaság: tától is. (...) Idő hiányában nem tudom (és nem is vagyok hivat hogy ezt megtegyem) társadalmunk minden gyógyításra váró je kielemezni. Csupán néhány - általam vagy a szakirodalom álta tő fontosságúnak ítélt szempontra szeretnék kitérni. A nagykövetségekre eljuttatott sajtóösszefoglaló, a június 2 geli Monitor utolsó előtti belpolitikai híreként olvastam a köv „Az év első négy hónapjában valamennyi fontos népmozgalm kedvezőtlen képet mutat az egy évvel korábbihoz képest: esc házasságkötések és az élveszülések száma, emelkedett a halál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A születések közel 3 kos csökkenése és a halálozások több mint 9 százalékos em< miatt a tavalyi hasonló időszakhoz képest közel 40 százalékk; népességfogyás mértéke.” D öbbenetes számok. Amint azt talán sokan tudják, Magy gon először 2000-ben mutattak pozitív elmozdulást a nép mi adatok. Három százalékkal született több gyerek, mint az e ben, és lényegesen csökkent a halálozások száma. Hoss folyamatokra persze nehéz lenne egy-két év adataiból követke2 a mostani drasztikus visszaesés nem sok jót jelez. Más orszá; állnak jól, és ebben az esetben még az elvallástalanodás mé sem lehet számottevő összefüggéseket találni. Az ENSZ elől szerint az elkövetkező ötven évben Magyarország jelenlegi né] nek 25 százalékát veszíti el. A demográfiai folyamatok ilyetén alakulása nem csak tö távlatból és a nemzet sorsa feletti jogos aggodalom miatt ije egyre kevesebb munkaképes fiatal és az egyre több nyugdíj gazdasági problémákat fog okozni minden országnak. Magyart 2010 tájékán mennek majd nyugdíjba a Ratkó-korszak gyerme gyökeres fordulatot hoz majd a generációk viszonyában. A g « I A
