Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-06-15 / 24. szám

4. oldal 2003. JUNIUS 15. Evangélikus Élet Vándorlásaink Keresztény-zsidó konferencia Grazban Henvig Sturm osztrák püspök már három évvel ezelőtt meghívta az Európai Luthe­ránus „Egyház és Zsidóság" Bizottságot (LEKKJ) kontinensünk kulturális főváro­sába, Grazba. A bizottság május 8-12. között tett eleget az invitálásnak. Szívesen fogadták el a meghívást, hiszen egyértelmű volt az Osztrák Evangélikus Egyház ér­dekeltsége: egy részt abban, hogy láthatóan jelen legyenek az európai egyházi vér­keringésben; másrészt abban, hogy ők maguk is hangsúlyozzák a keresztény-zsidó párbeszéd fontosságát mind az egyházra, mind a társadalomra nézve. Vándorok vagyunk a földön. Előbb vagy utóbb mindenkinek készülődnie kell a nagy útra - az e világi lét beha­tárolt, az örök élet a reménység. Pe itt a földön is sokszor, sokféle okból kényszerülünk vándorlásra. Ez lehet valóban kényszer, erőszak vagy éppen az erőszak előli menekülés következ­ménye, ám számos pozitív motiváció - hivatásból, szerelemből, élmények ke­reséséből fakadó törekvések - is kész­tethetnek erre. I sten választott népe vándor nép. Ab- rahám, József, Mózes, Józsué és sok más jelentős személyiség vándorlá­sának történetét ismetjük. Máig ható üze­nete van az egyiptomi fogságból szaba­dult zsidó nép negyvenéves pusztai vándorlásának. Pál apostol, az első ke­resztény gyülekezetek szervezője is fá­radhatatlan vándor volt. A magyar nép szintén a vándorlása so­rán került a Kárpát-medencébe, és talált itt hazát. Az ezt követő ezer esztendőt is sok­fajta vándorlás jellemezte. Új népcsopor­tok érkeztek, így kunok és jászok, majd a török hódoltságot követően németek és szlovákok telepedtek meg e helyütt. A huszadik század magyarságát há­rom nagy menekülési hullám is megha­tározta. Az utolsó az 1956-os forradal­mat követte, amikor kétszázezer ember - többségében fiatal és értelmiségi - hagy­ta el az országot. Ennyi ízelítő is talán visszaad egy ke­veset abból a gazdag gondolatiságból, amely az Európai Protestáns Magyar Sza­badegyetem (EPMSZ) ez évi akadémiai napjait jellemezte. A „Vándorlásaink” fő témát az előadások spirituális, történelmi, szociológiai stb. szempontok alapján tár­gyalták, majd a hallottakat a résztvevők munkacsoportokban dolgozták fel. Sza­badka híres fürdőhelyén, Palicson került sor az immár harmincharmadik konferen­ciára, a hagyományoknak megfelelően áldozócsütörtök hetében. A százhúsz állandó meghívott, az egyes napokon százhatvan- száznyolcvanat is elérő lét­szám ismételten pozitív választ adott ar­ra a kérdésre, hogy van-e jövője a szabadegyetemnek. Hiszen az 1969-ben létrejött szervezet a rendszerváltozást megelőzően töltött be fontos küldetést: konferenciáinak hatása, könyvkiadói te­vékenysége a nyugati magyarság azo­nosságtudatának ápolása mellett kisu­gárzott az anyaországra is. A nyitott protestáns szabadelvű szellemiség hoz­zájárult a rendszerváltozás előkészítésé­hez, különösen is az anyaországi és a je­lenlegi határokon túli Kárpát-medencei magyarság találkozásához. Ezért is ka­pott új távlatokat az EPMSZ tevékenysé­ge a kilencvenes években, amikor már nemcsak Nyugaton, hanem az anyaor­szágban, majd Lendván (Szlovénia), Er­délyben és most a Vajdaságban került sor az együttlétre. Az időszerűség jelentőségét mutatta, hogy a teoretikus témáknál nagyobb fi­gyelmet váltott ki a „Vándorlások Szlo­vákiában” (B. Kovács István, Rimaszom­bat) és a „Vándorlások a Vajdaságban és a Vajdaságból” (Gábrity Molnár Irén, Szabadka) címet viselő két előadás. Azok számára is, akik sok részletet is­mertek, torokszorító volt szembesülni a felvidéki magyarság megpróbáltatásaival, ebben az evangélikusság veszteségeivel. A jelen helyzet is problémákkal terhes, az Európai Unió új korszakot ígér, de a jó megoldásokért meg kell küzdeni. M egrendítő volt a szemtanúk­tól hallani a kilencvenes évek balkáni háborúiról, a vajda­sági magyarságnak a megmaradásért ví­vott küzdelméről. 1991 és 2002 között ötvenezer fővel csökkent a magyarság létszáma, 340 ezerről 290 ezer főre. Ez azt jelenti, hogy 16,8 százalékról 14,28 százalékra apadt a magyar népesség ará­nya. 1961-ben még 450 ezer magyar élt a Vajdaságban. A csökkenés sokténye­zős, az alacsony természetes szaporulat­tól a vándorláson (az anyaországba, illet­ve máshová külföldre) keresztül az elszegényesedésig, a politikai bizonyta­lanságig, amelyek gyengítik a nemzeti identitástudatot. Jó volt a reményt is látni, részt venni áldozócsütörtökön Ómoravicán a gyö­nyörű református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten. Ez a vajda­sági település (5700 lélek) csaknem színmagyar és református. Magukat is szinte meglepte, hogy a Milosevics- rendszer már nem is remélt bukása után milyen energiák szabadultak fel a társa­dalomban, milyen gyorsan indult meg a polgári fejlődés, benne az egyházi élet gazdagodása. Számunkra is tanulságos az a jelenség, ahogy az elmúlt évtizedekben a gyülekezetektől eltávolodott hívek visz- szatémek az egyházba, ott feladatot is vál­lalva. Ezeket - sajátos szóhasználattal - „kommunista reformátusoknak” nevezik. A visszatérők volumenére jellemző, hogy vannak presbitériumok, amelyeket szinte csak „kommunista reformátusok” alkot­nak. Mindezt testvéri derűvel dr. Bordás László orvos és Réti Katalin szabadkai lel­kész mesélték, akik a palicsi konferenciát helyi szervezőkként nagy-nagy szeretettel és hozzáértéssel készítették elő. A szabadegyetemnek nemes hagyomá­nya a kultúra ápolása. Ezen a konferenci­án többek között Gyurkovics Hunor fes­tőművész képkiállítása, Kiinka Rita zongoraművész koncertje nyújtott él­ményt. De a legmaradandóbb, sokkoló hatást a Szabadkai Népszínház előadásá­nak megtekintése váltotta ki. Kristóf Ágo­ta (Ágota Kristóf), Svájcban élő írónő „Nem fáj” című darabjában egy ikerpár sorsába sűrítve találkozunk az elmúlt év­század rémségeivel. A „Trilógia” címen magyarul is megjelent regény elolvasása, illetve a belőle készült darab megtekinté­se mindazoknak ajánlható, akik nem lelki elhárítással védekeznek a mélyebb való­ság megértésének kihívásai ellen. V áratlan öröm tette még inkább emlékezetessé a palicsi konfe­renciát. Egyenesen a nyomdá­ból érkeztek az „Európa keresztútján” címet viselő kötet első példányai. A kiadvány a szabadegyetem eddigi 33 évének krónikája. Maga a történet, a gazdag dokumentumgyűjtemény is je­lentőssé teszi a művet, de további értéket hordoznak a benne szereplő megemléke­zések, köszöntések, esszék is. Az el­hunyt alapítók, ősök és társak részben helyet kapott ifj. Fabiny Tibor „Vajta Vilmos teológiai munkássága az öku- menéért” című tanulmánya is. B izonyos, hogy a könyv révén a mai nemzedékekhez is közelebb kerülhet a szabadegyetem szel­lemisége, amely a társadalomban és az egyházban egyaránt hozzájárulhat a megosztottság csökkenéséhez, a testvéri kapcsolatok erősödéséhez. Frenkl Róbert Nagyon gyorsan, már az első estén ér­zékelhetővé vált, hogy az osztrák egyház számára milyen nagy jelentőséggel bír a zsidósággal való találkozás. A hat megbízott közül, akik az egyes ausztriai tartományokban a keresztény-zsidó pár­beszéd felelősei, Burgenland, Salzburg- Tirol és Steiermark tartományok képvi­selői voltak jelen a tanácskozáson, hogy - Hermann Miklas szuperintendenssel együtt - köszöntsék és megismerjék a LEKKJ tagjait. A városházán tartott fo­gadás és a 2000-ben felszentelt zsinagó­gában tett látogatás arról győzött meg bennünket, hogy Graz városa politikai értelemben is sokat tesz a vallások békés együttéléséért. A találkozó csúcspontja egyértelmű­en az az egyházvezetés által adott foga­dás volt, amelyre a Megváltó-templom gyülekezeti termeiben került sor egy rehdkívül megindító koncert keretében. A Deliciae együttes középkori zsidó ze­nét adott elő, amelynek egyes darabjai­ról Richard Ames, a grazi zsidó közös­ség kántora beszélt. Dr. Michael Bunker egyházfőtaná­csos és dr. Jutta Hausmann LEKKJ- főtitkár köszöntő szavai után Richard Ames (aki korábban többször fellépett a budapesti Operaházban is) egy koránt­sem hagyományos válogatást adott elő zsidó népdalokból Andriy Ivchenko (gi­tár) és Boris Mihaljcic (hegedű) közre­működésével. A LEKKJ tagjai számára különleges öröm volt, amikor Bünker egyházfőtaná­csos - nagy szakmai ismeretanyagról is bizonyságot téve - utalt arra, hogy az egyházvezetés a megfelelő politikai gré­miumoknál határozottan szorgalmazza az Ausztriai Zsidó Hitközség kielégitő támogatását. Ezzel kívánja megakadá­lyozni, hogy a holokauszt után létszámá­ban töredékére csökkent közösség az ál­landóan emelkedő költségek és a szükséges biztonsági intézkedések kö­vetkeztében ellehetetlenüljön, és munká­jának - részben vagy egészben - leállítá­sára kényszerüljön. Sokan kívánnának egyházvezetésük részéröl ilyen egyértel­mű szavakat (és tetteket)... A konferencia tartalmi munkáját egy­részt a tavalyi konferencia kiértékelése határozta meg, amelynek az Amerikai Lutheránus Egyház meghívására Allen­town (Pennsylvania) és New York adott otthont, és amely a különböző zsidó irányzatok képviselőivel való intenzív találkozásra is alkalmat kínált. Utólag visszagondolva újra feltűnővé vált, hogy mennyire más olyan zsidókkal találkozni, akik nem élték át közvetlenül a holokausztot, és gondolkodásukat sem elsősorban az annak során elpusztult, megtizedelődött gyülekezetek, illetve a bűn problémája határozza meg. Ez a ta­pasztalat azonban még inkább fájdal­massá teszi az európai helyzetet. A magunk részéről boldogok voltunk, hogy egy-két évig tartó liturgikai munka­folyamat lezárásaként útjára bocsáthat- tunk egy dokumentumot, amely támpon­tokat tartalmaz, és segítséget jelent a liturgikus szövegekkel kapcsolatban an­nak érdekében, hogy az istentisztelet ne legyen - vagy ne legyen újra - olyan ese­mény, amelyen a zsidók kirekesztése, megvetése teret nyerhet. Gyakran már észre sem vettük, hogy is­tentiszteleteink - indirekt módon, de an­nál hatásosabban - olykor maguk is hoz­zájárultak ahhoz, hogy vita tárgyává tegyék a zsidók helyét társadalmunkban. A különböző országok képviselőinek be­számolóiból nyilvánvalóvá vált, hogy az antijudaista és antiszemita megnyilvánulá­sok miatt rendkívül fontos egyházainkban is mindent megtennünk azért, hogy ennek ellenhatását hozzuk létre. Azt, hogy ebben az egyházaknak - ha van fülük mindennek meghallására, és készek a közös munkára -jelentős szerepük lehet, Grazban bátorító módon tapasztaltuk meg. Hausmann Jutta (fordította: Wagner Szilárd) JÉZUS KRISZTUS MEGGYÓGYÍT, ÉS KIENGESZTEL EGYMÁS IRÁNT Tanúságtételünk Európában Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) Egyház és Társadalom Bizottsága (CSC) 2003. április 6-8. között tartotta ülését Brüsszelben. A találkozónak két célja volt: egyrészt a közelgő CEC-nagygvűlés (Trondheim, 2003. június 25—július 2.) témáinak előkészítése, másrészt egy olyan hálózat kiépítése, amely lehetővé teszi az Egyház és Társadalom Bizottság, valamint a CEC tagegyházai közötti kommunikációt és együttműködést. E választmány munkája azért is jelentős, mert 126 európai tagegyház (anglikán, ortodox, ókatolikus, protestáns - így a Magyaror­szági Evangélikus Egyház is) európai uniós képvi­seletét látja el. A tanácskozáson Rüdiger Noll né­met evangélikus lelkészt az Egyház és Társadalom Bizottság elnöki tisztébe iktatták be. A TRONDHEIMI NAGYGYŰLÉS FELÉ Jézus Krisztus meggyógyít, és kiengesztel egymás iránt - ez a CEC Trondheimben megrendezendő 12. nagygyűlésének mottója. Érdekes, hogy a Lutherá­nus Világszövetség idei winnipegi világgyűlésének jelmondatában - „Gyógyulást a világnak!” - is meg­jelenik a gyógyítás szükségessége. A témaválasztás kifejezi, hogy Jézus Krisztusra a mai Európának is szüksége van, hiszen a gyógyítás és a kiengesztelő- dés benne megvalósulhat. „Gyógyulásunk nem a le­győzhetetlen Istentől várjuk, hanem attól az Istentől, aki sebezhetőségünkben osztozott, aki bűneinkből és elveszettségiinkből gyógyít meg. A gyógyulásnak nem is testi formáját várjuk, mintha Jézus csodadok­tor lenne. A gyógyulás a megtört emberi egzisztencia minden területen történő teljes visszaállítását jelenti, amely már most megkezdődik, és Isten országában jut teljességre” - olvasható a trondheimi konferencia előkészítő anyagában. A tanúságtétel kifejezés mottó­beli használata pedig a 21. század szekularizált vilá­gában a keresztény egyházak missziói irányvételének felvállalására utal hansúlyozottan. Az egyház és társadalom kérdéskörének össze­függésében négy fő kérdés került elő, amelyek a trondheimi nagygyűlés témái is lesznek: európai integráció, európai identitás; szolidaritás, szegény­ség-gazdagság; béke, biztonság, megbékélés; Eu­rópa a többpólusú világban, globalizáció. Megem- lítendök azok a tagegyházak által javasolt témák is, amelyekkel kapcsolatban az egyházak határozott üzenetét kell az európai társadalmi, gazdasági és po­litikai intézmények felé közvetíteni: emberi jogok és vallásszabadság, észak-dél viszony, bioetika, tudo­mány és technológia, törvények az EU-ban, oktatás, nők a társadalomban, etnikai és vallási konfliktusok, gazdasági és ökológiai kérdések, fenntartható fejő­dés, az egyház küldetése a szekularizált világban, az európai integrációs folyamat új fázisa. A más vallá­sokkal (különösen az Európában élő muszlimokkal) folytatott párbeszéd, az egyesült államokbeli egyhá­zakkal való dialógus, az Ökumenikus Charta alapel­veinek teljesítése és a római katolikus egyházzal va­ló kapcsolat elmélyítése olyan területek, amelyek eredményei a társadalom felé is tanúskodhatnak ar­ról, hogy az egyházak komolyan veszik a Krisztus­ban való megbékélés lehetőségét és feladatát. INTEGRÁCIÓ ÉS IDENTITÁS Az európai integráció egyházi szempontból nem csupán azért jelentős, mert a kereszténység nagy szerepet játszott Európa történelmében, hanem azért is, mert a kereszténység határozta meg e kon­tinens értékorientációját. Az egyházak európai in­tegrációval kapcsolatos jelenlegi feladata is az, hogy ezeket az értékeket hangsúlyozza, érvényre juttassa az európai intézményrendszerekben. „Eu­rópai kontinensünkön, az Atlanti-parttól az Uraiig, az Északi-sarktól a Földközi-tengerig terjedő tér­ségben, ahol minden korábbinál nagyobb mérték­ben van jelen a plurális kultúra, az evangélium se­gítségével lépünk fel az emberi személy mint Isten képmása méltóságáért, egyházakként pedig közö­sen kívánjuk elősegíteni a népek és kultúrák közöt­ti megbékélést” - emeli ki az Ökumenikus Charta. Megkerülhetetlen a kérdés: még mindig a béke, az igazságosság, a stabilitás és a szociális biztonság megteremtése, a megbékélés elősegítése az európai integráció alapvető motivációja? A politikai és gaz­dasági érdekek mellett háttérbe szoruló etikai, spiri­tuális és kulturális szempontok felvállalása, illetve előtérbe helyezése azért is nehéz, mert a keresztény ember számára Istenre és Jézus Krisztusra visszave­zethető értékeknek olyan nyelvezetét és interpretáci­óját kell megtalálni, amelyet a nem az evangélium üzenetén tájékozódó rendszer is elfogad. A pluralista Európában a kereszténységen kívül más értékorientáció-források is léteznek, illetve elő­térbe kerültek, olyannyira, hogy kérdésként felmerül az is, hogy a mai európai identitáshoz hozzátartozik- e a kereszténység. A szekularizációnak különböző hatásai vannak Nyugat-, illetve Közép- és Kelet-Eu- rópában. A nyugat-európai országokban az egyház­tagok száma, az istentiszteletek látogatottsága erő­sen visszaesett. Sok országban az egyházak peremhelyzetbe kerültek, az emberek többségének életére semmilyen kihatással nincsenek. Még így is megfigyelhetők olyan jelenségek, amelyek a mély­ben meghúzódó keresztény gyökerekre utalnak: például nemzeti vagy nemzetközi konfliktushely­zetek esetén látványosan megnövekszik a templo­mokba érkező, itt gyertyát gyújtó és imádkozó em­berek száma. A különböző okkult, ezoterikus gondolatok és jelenségek terjedése rámutat arra, hogy a vallási élmény, a transzcendens megtapaszta­lása iránti vágy a szekularizált világ embereiben is él. Hogyan szólíthatja meg ezeket az embereket az egyház, hiszen a párbeszéd létrejöttének feltétele, hogy a felek kapcsolatba kerüljenek egymással? A kelet- és közép-európai országokban a szekulariz- mus hatása mellett megfigyelhető az egyháztagok számának növekedése, az egyházaknak a társadal­makban való hangsúlyos szerepvállalása. Ezekben a volt kommunista országokban erősen jelen van az ateizmus és a keresztényellenesség is, a keresztény­ség iránti érdeklődés jelensége mégis évek óta olyan meglevő folyamatnak bizonyul, amelyre a jövőben is lehet számítani. MÁSSÁG ÉS AZONOSSÁG Az európai integráció folyamatában a nemzeti ön­azonosság és az európai identitás egymáshoz való viszonya, Európa és az Európai Unió kapcsolata, azonossága kérdésként kerül elő. Mennyiben érték a különbözőség és az azonosság, hogyan gazdagít­ja az identitást a másság megjelenése, vannak-e és hol feszülnek a határok, amelyeket meg kell húzni önmagunk védelmében? E kérdéseket az ökumeni­kus gondolkodás felől közelíthetik meg az egyhá­zak. A 2001-ben megfogalmazott Ökumenikus Charta tartalmazza azokat a feladatokat és irányvo­nalakat, amelyek az egyházak előtt állnak annak ér­dekében, hogy hitelesen tudjanak szólni a kien- gesztelődésről, megbékélésről. Szép példája ennek, hogy az EU-ban az Európai Konvent felé közösen lépnek fel az európai keresz­tény egyházakat képviselő szervezetek. Ugyanak­kor Jézus Krisztus egyházának tagjai már kb. 2000 éve tudják és gyakorolják, hogy a helyi gyülekezet hogyan épülhet bele a Krisztusban hívő emberek univerzális közösségébe, az egyetemes keresztény értékek hogyan őrizhetők és jelenithetők meg a ki­sebbségi helyzetekben. Az Európai Alkotmány preambulumából kihagyták a vallások említését, a keresztény-zsidó gyökerekre és értékekre való utalást. Ezt fejezi ki az európai egyhá­zak által sokszor emlegetett kép: az EU zászlajának közepe üres. Vajon Jézus Krisztus mai egyháza tud-e mit mondani, és tudja-e tolmácsolni a mindenek köze­péről szóló üzenetét? Solymár Mónika

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents