Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-06-15 / 24. szám
68. ÉVFOLYAM 24. SZÁM 2003. JÚNIUS 15. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE ÁRA: 135 Ft A TARTALOMBÓL Ördögangyal - egy paptanár monológja 14. Bach-hét Tót atyafiak Keresd a nőt! Tanúságtételünk Európában Varga Aliz (21) főiskolai hallgató, Répcelak Gryllus Dániel (53) muzsikus, Budapest Flender György (67) ny. tanár, Békéscsaba Sztruhár András (55) üzemvezető, Oroszlány Keveházi Márta (44) kántor, Orosháza Pröhle Gergely (38) nagykövet, Budapest (Bern) Bátovszki Pál né (59) nyugdíjas. Csömör Schäfer Adél (26) épületgépész, Mezőberény Szabó Ilona (46) laborasszisztens, Kecskemét Ittzés János (59) püspök, Győr Babinszky Mihály né (68) ny. boltvezető, Mezőberény Teke Ilona (52) gyógyszerész, Sand Benczúr László (60) építész, Budapest Bánszky Mihály (80) ny. asztalos és Bánszky Mihályné Magdolna (77) ny. műszaki rajzoló, Békéscsaba A hit: magánügy? Mielőtt bárki unottan továbblapozna, hadd biztassam mégis az alábbi sorok elolvasására. Nem abba az évtizedek óta folyó társasjátékba kívánok ugyanis beszállni, amelyben mindenki mondja a magáét, és közben elbeszélünk egymás feje felett. Nem azt kívánom tehát most „felfedezni”, hogy a hit azért nem magánügy, mert Jézus Krisztus tanítványaira bízta evangéliumát, amivel minden népet meg kell, hogy szólítsanak. Arról sem szeretnék bibliatanulmányt írni, hogy a kereszténység természeténél fogva közösségi életforma. Nem óhajtom kinyilatkoztatni azt az igazságot sem, hogy a hit igenis magánügy, mégpedig legszentebb személyiségi jogaink védelmében, a lelkiismereti, vallás- és gondolatszabadság jegyében. Azt sem kívánom megerősíteni, hogy a hit - éppen az előbbi érvre való hivatkozással - mégiscsak közügy, mivel az egyes ember önmagában ki lenne szolgáltatva a hatalmasságoknak; az azonos meggyőződésen lévőknek tehát jogukban áll testületileg is kinyilvánítaniuk hitelveiket és megjelenniük a társadalom palettáján. Amellett sem akarok bővebben érvelni, miért kezelendő mégis magánügyként a hit, éppen a társadalom többi tagjának lelkiismereti szabadsága, vallási semlegességhez való joga védelmében - hiszen őket meg kell védeni az erőszakos térítés önkényétől. S végül amellett sem fogok további érveket gyűjteni, hogy az európai kultúrában miért szükségszerűen közügy a hit - jelesül a keresztény hit - megkülönböztetett helyzete. Az imént felsorolt szempontok mindegyikét fontosnak tartva most inkább arra keresek választ, hogy az önmagukban méltányolandó, ám egymásnak ellentmondó következtetések között hogyan lehetne valami összhangot teremteni. A vallási és lelkiismereti szabadság kérdése rendkívül sokrétű. Amellett, hogy bizonyos alapelveket már társadalmi szinten lefektettek, szinte naponta vetődnek fel újabb és újabb megoldandó problémák. A vallás sajnos mindig ,jó üzletnek” bizonyult, és az ezzel kapcsolatos visszaélések kiküszöbölése folyamatosan igénybe veszi a törvényhozók és -alkalmazók figyelmét. Ezért nézzék el nekem, ha most csupán a keresztény hitünket érintő kérdésre szorítkozom. Magánügy-e a keresztény hit? A fentebb ismertetett felsorolás megmutatja, hogy melyek azok a szempontok, amelyeket nem tartok szükségesnek külön hangsúlyozni. Ehelyett arra szeretnék rámutatni, hogy mi a keresztény hit személyes és közösségi mozzanata. Mindenekelőtt a Szentírásra kívánok utalni. Keresztény hitről ugyanis eme dokumentum nélkül aligha beszélhetünk. A teljes ószövetségi és újszövetségi kinyilatkoztatás - kiváltképpen a négy evangélium - alapvető fontosságú és megkerülhetetlen, vitathatatlanul a nyilvánosság elé szánt szöveg. Értelmezés, vita, teológiai továbbgondolás tárgyát képezheti, de titkosítani vagy az intim szférába utalni értelmetlen és lehetetlen is egyben. Megállapíthatjuk tehát, hogy a keresztény hit - tartalmát tekintve - mindenképpen közügy, azaz publikus, ismerhető, ismertethető, sőt a keresztények részéről mások felé egyenesen ismertetendő. Másik kérdés, hogy mi a helyzet magával a hittel, azaz ennek az üzenetnek az elfogadásával, illetve személyes megélésével. Kétségtelen, hogy nem vagyunk egyformák. Egyikünk érzékenyebb, másikunk racionálisabb. Egyikünk fogékonyabb a lélek finom rezdüléseire, míg a másik mindenben ésszerűséget keres. A népi vallásosság pedig olykor bizony produkál olyan jelenségeket is, amelyek egy józan gondolkodású ember számára inkább a hiszékenység vagy a babona irányába mutatnak. Személyes tapasztalataink különbözőek. Életünk eseményeiből, néha megérzésekből, belső sugallatokból vagy álmokból hajlamosak vagyunk messzemenő következtetéseket levonni. (Lehet, hogy nem is minden esetben hibásan.) Ez azonban valóban az intim széfára tartozik. Lehet, hogy egy minket jól ismerő bizalmas baráttal vagy lelki- pásztorral megoszthatjuk némely személyes élményünket, de előfordulhat, hogy ezek nem bírják el a nyilvánosságot. Ez persze nem okvetlenül jelenti azt, hogy maga a tapasztalat hamis, vagy tévelygés forrása. Lehet, hogy csupán arról van szó, hogy ez senki másé, csak az enyém. Ennyiben tehát a hit magánügy, legalábbis intim terület, ahová nem illik másoknak betolakodniuk, és mi magunk is jól tesszük, ha meggondoljuk, kivel és milyen mértékben osztjuk meg titkainkat. Mi következik mindebből? Mindenekelőtt az, hogy látnunk kell; a keresztény hitnek létezik egy nyilvános és egy intim területe. A kettő szorosan összetartozik, el nem választható, ugyanakkor egymással össze sem keverhető, és egymással nem pótolható. Ha valaki azt mondja: „számomra a hit magánügy”, ez tiszteletben tartható. Ám ha valaki hitének csupán magánterülete van, akkor annak aligha lehet köze a nyilvánosan hirdetett evangéliumhoz és a Názáreti Jézushoz. A hit „magánügy” jellegének túlhangsúlyozása tehát mindig azt a veszélyt rejti magában, hogy a társadalmat ennek a szempontnak a teljes figyelmen kívül hagyásával rendezzük be. Akkor pedig - ahogyan mondani szokás - „lőttek” az ideológiai semlegességnek. Ha viszont a hitet mindenestül,.közügynek” tekintjük, annak minden mozzanatát, rezdülését a személyes bizonyságtétel kihagyhatatlan részének tartjuk, akkor könnyen meglehet, hogy az a hit csupán lelki exhibicionizmus vagy éppenséggel betanult frázisok kusza egyvelege. Mert az igazi keresztény hit, az evangélium igazságáról való meggyőződés, az élő Jézussal való bensőséges kapcsolat nem csupán a nyilvánosság kontrollját feltételezi, hanem az intimitás misztériumát is. Bartha István Mgr. Igor Misina személyében szlovákiai püspök szolgált múlt vasárnap a nyíregyházi nagytemplomban (képünkön), míg Szlovákiában D. Szebik Imre elnök-püspök - televízió által is közvetített - lévai szolgálata fémjelezte pünkösd fényében a magyar-szlovák evangélikus testvérkapcsolatok elmélyítésének szándékát és lehetőségeit. (Összeállításunk a 8. oldalon.) Fotó: Bottá Dénes
