Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-01-19 / 3. szám

2. oldal 2003. JANUÁR 19. Evangélikus Élet UJ NAP - UJ KEGYELEM VASÁRNAPI ”Énekelek az Úrnak, mert jót tett velem.” Zsolt 13,6b (lKor 14,15; Jn 2,1-11; Rém 12. 4 8 9 16; Zsolt 107,1-22) Nincs an­nál nagyobb öröm, amikor lelkünk mélyéből fakad fel a vidám énekszó, mert szin­te a bőrünkön érezzük Isten szeretetét. Igazi öröm az, amikor megérezzük: Isten cselekszik életünkben, jót tesz velünk, öröm ér bennünket, ő azt akarja, hogy a mi, életünk örömteli legyen. Gondoljuk végig: szeretetével ezer mqdon vesz körül ben­nünket - és a dal máris zeng. Ott, egészen legbelül. HÉTFŐ "Gyakoroljátok a vendégszeretetet. ” Róm 12,13 (3Móz 19,34;.5Móz *—4,5-13; Róm 1,1-7) Egy mondás szerint a2jégyütt töltött idő minősé­ge számít, nem a mennyisége. Azaz nem kevés, hanem* emberi kapcsolataink múl­nak azon, mivel töltjük ki az egymással való találkozásaink meghatározott idejét. A karácsonyi és szilveszteri vendéglátás után is szeretettel, nyitottsággal fogadjuk az életünkbe érkezőt. / KEDD „Megvigasztalom őket, örömet szerzek nekik a kiállott szenvedés után. ” ” ~ Jer 31,13 (Mt 20,30.32-34; Mk 2,23 28; Róm 1,8-17) ;) W Életünk nem mentes azoktól az időszakoktól, amikor úgy érezzük, megfeszülünk, mint egy hegedű húrja. Az eredmény? A legtisztább hangok megszólaltatása. Lé­nyünk egész valójával hihetünk abban, Jípgy Isten még ilyenformán is gazdagít minket. Velünk van, velünk küzd, és a darab végi utolsó akkord feloldódása után ö ölel át bennünket. mégsem tesszük. Figyelmeztetés ez, mely egyben segítség is abban, hogy az adott pillanatban hogyan döntsünk. Ahogy arcunkat a gondolataink formálják, úgy a tet­teinket a hitünk. Isten akarata, hogy tegyük a jót, segítsünk egymásnak - talán ma különösen is. Róm SZERDA ”^e ^sstenn‘ a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd! ” ■ *■ Péld 3,27 (Jak 2,15-16; Lk 16,14-17/18/; Róm 1,18-32) Jakab levelében olvasunk arról, hogy bűnünk az, ha tudnánk jót cselekedni, és rcnTttPT/W ”^z Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok. ” "■"W***** 11,29 (5Móz 7,7-8, ApCsel 15,22-31; Róm 2,1-16) Biztató, bátorító üzenet hangzik felénk: Isten elhívása életünkben megmásíthatat­lan. Isten megszólít bennünket, követésére hív el, és feladattal bíz meg. Sohase fe­lejtsük el, hogy Őneki terve van velünk. „Megáldotta kezed minden munkáját Istened, az Úr. ” 5Móz 2,7 (ApCsel 3,26; Jn 7,1 13: Róm 2,17-29) Elérkezett a hét vége - vajon hogyan tekintünk vissza erre a hétre? Bizonyára van­nak elnapolt és lezárt ügyeink egyaránt. Amit hittel elvégeztünk, sikerült eredmé­nyesen megvalósítanunk. Köszönjük meg Istennek, mert Ő tette azt lehetővé. Ami feladat még ránk vár, ahhoz imádságban kérjük további segítségét, áldását. „Az én Uram, az Úr, letörli a könnyet minden arcról. ” Ézs 25,8 ■ (Mt 26,75; 5Móz 33,l-4./7.12-16/; Róm 3,1-20) ■Legtöbbünk életében vannak olyan események, melyekre elég csak egy pillanatra visszagondolni, és máris felnyílik az a jól elrejtett szelence, ahol ki-ki a maga fáj­dalmait, veszteségeit, kudarcait tárolja. Isten vigasztaló, bennünket bátorító, élni se­gítő Úr, akiben nühdígJHzhatunk, aki minden nehézségünkben segítségünkre van. így csukódik be újra szelencénk, és mi nyugalommal nézhetünk előre. Balog Eszter VIZKERESZT ENNEPE UTÁNI 2. VASARNAP Nagyobb Salamonnál Péld 3,19-21.27-35 Három alapvető üzenetet hordoz ez a leg­kevesebb háromezer éves igeszakasz. Minden további mondanivalója valami­lyen módon e három gondolat valame­lyikéhez csatlakozik. Az első üzenet az élő Isten primátusá­ról szól. A teljes Biblia arról tesz bizony­ságot, hogy nemcsak a számunkra belát­ható teret és az általunk megfogható időt, hanem a számunkra beláthatatlan és álta­lunk megfoghatatlan tereket, időket is alapvető módon határozza meg és uralja az, hogy az Isten az első mindenben! A vasárnapra kijelölt igénk ezt a gon­dolatot két kijelentésben húzza alá. Az egyik kijelentés az, hogy Istennek köze van a kezdethez, a másik pedig az, hogy Neki lesz a legtöbb köze a véghez is! Az első gondolat a teremtés hajnalához ve­zet el bennünket. A második viszont azt húzza alá, hogy akkor is, ha néha úgy tű­nik, mintha Isten kivonult volna a világ­ból, és a világ a saját törvényei szerint, a saját útján haladna, valójában ez nem igy van! Mert a végén azok hite igazolódik be, akik azt vallják, és aszerint élnek, hogy Neki mindenhez köze van. A második alapvető üzenet egy titok­zatos, bölcsességnek nevezett valaminek (vagy valakinek) a szerepéről szóló be­széd. Ezzel a témával a teljes Biblia fog­lalkozik, sőt szabad úgy fogalmazni, hogy a Biblia utolsó lapjáig menően küszködik vele. Ez a küzdelem és ennek az eredménye egyszerre zárt és nyitott. Zárt annyiban, hogy a Jézus Krisztusban hívők ezt a titokzatos, bölcsességnek ne­vezett dolgot Valakinek látják, éspedig a betlehemi gyermekben megtestesült Ná­záreti Jézusnak, akit Poncius Pilátus alatt megfeszítettek, és aki harmadnapon fel­támadt, és aki a belé vetett hit révén a bűnök bocsánatát, megigazulást és új életet képes adni az övéinek. Nyitott pe­dig annyiban, hogy Izrael népe és a nem keresztény világ még nem mondta ki a maga végső véleményét erről a bölcsről és az általa képviselt bölcsességről. Kijelölt igénk ezt a témát is egy kettős utalással veti fel. Az első utalásban arról nyilatkozik, hogy ez a bizonyos bölcses­ség egyszerre partnere és eszköze Isten­nek; a másodikban viszont arra buzdítja az embert, hogy úgy alakítsa az életét, Bibliai játékok A révfülöpi Evangélikus Oktatási Központ országos pályázatot hirdet evan­gélikus általános és középiskolák tanulói, gyülekezetek fiataljai számára Bibliai játékok címmel. Várunk játékleírásokat, akár régi kipróbált játékokat, de természetesen újakat is. Feltétel, hogy a játékot csoportosan lehessen játszani (legalább 4 fő) és bibli­ai témájú legyen. Lehet .hagyományos „táblás”, kvíz-, kérdezz-felelek vagy egyéb társasjáték. A hittanórákon, bibliaórákon biztosan sokszor játszottatok már. A pályázatra beérkező játékokból szeretnénk játékgyűjteményt szerkeszteni, amit haszonnal forgathatnának minden gyülekezetben, iskolában. Tanulók, fiatalok pályázhatnak, de kérjük, hogy a segítő lelkész, hitoktató ne­vét tüntessétek fel. (Lelkészek nem pályázhatnak.) A legötletesebb, legjobb munkát beküldő pályázókat 2003 nyarán vendégül látjuk az Oktatási Központban. A pályázatnak: tartalmaznia kell: A pályázó- nevét, lakcímét és életkorát;- gyülekezetét, ha evangélikus iskolába jár, az iskola nevét, címét;- segítő lelkésze nevét. A játék- nevét, kellékeit;- a játék menetének pontos leírását;- ha játéktábla kell hozzá, annak pontos leírását, rajzát. A játék menetét, célját olyan megfogalmazásban kell megadni, hogy ért­hető, világos legyen. Jelezzétek azt is, hogy a Biblia mely részeit használtátok fel a játék összeál­lításához! Külön tüntessétek fel, ha újonnan, kimondottan erre a pályázatra készült ez a játék! Kérjük a lelkész testvéreket, hittanárokat, segítsék, hogy a pályázat sok fiatal­hoz eljusson, biztassák őket a részvételre! Dolgozzunk együtt azon, hogy egy jól használható, tartalmas játékgyüjtemény készülhessen! A munkákat 2003. május 31-ig folyamatosan várjuk. Kérjük, hogy dolgozzá­tok ki szépen a munkát, igényes kivitelben küldjétek el. A következő címre várjuk a munkátokat: Evangélikus Oktatási Központ Somogyi Veronika 8253 Révfülöp, Füredi u. 1. Örömet és vidámságot kívánok a játékok elkészítéséhez! hogy Istennek ezen partnerére és eszkö­zére koncentrálva határozza meg minden­kihez és mindenhez való viszonyát. Nem belemagyarázás, hanem hívő bizonyos­ság, amikor a kereszténység megvallja azt a hitét, hogy a betlehemi gyermekből, a megfeszített és feltámadott Jézus Krisz­tusból az idők végén a világ Bírája lesz. A harmadik alapvető üzenet ugyan­csak fellelhető az egész Szentírásban. Ezt az üzenetet úgy hívják, hogy az emberre való irányítottság. Azért hangzanak ezek a kijelentések is, hogy a legfőbb teremt­mény, az ember meghallja azokat, és aszerint éljen! Ezek a kijelentések véget vetnek ugyan annak az illúziónak, hogy a Biblia antropocentrikus (emberközpontú) mü lenne, ezzel egyidejűleg azonban ki­nyitják az égi kapukat, hogy az ember a föld minden lakójára és az egész teremtett világra tekintve valóságos képet kapjon magáról, élő és élettelen világáról, a saját feladatairól és eljövendő sorsáról. Vasárnapi igénk ezt a személyességet, ezt az emberre való irányultságot szintén egy kettős üzenetben teszi kézzelfogha­tóvá. Egyfelől azt húzza alá, hogy van­nak meghatározott élethelyzetek, másfe­lől viszont azt mondja ki, hogy a reagálásunk mikéntjével arról teszünk tanúbizonyságot, hogy megértettük-e Is­tent és Jézus Krisztust. Rendkívül radi­kális a megfogalmazás, hiszen szorosan összekapcsolja Istent és az ő Fiát velünk, minden emberrel és a teremtett világgal. Ennek az összekapcsolásnak az eredmé­nyeként az derül ki, hogy az Istennel és Jézussal való törődés vagy nem törődés ugyanazon a szinten áll, mint az ember­rel való törődés vagy nem törődés, és ugyanazt is eredményezi. Tehát az, hogy törődöm vagy nem törődöm Istennel és az ő Krisztusával, valamint a földi meg­nyilvánulásaim ugyanazon a szinten áll­nak. Azaz ha elmegyek a rászoruló em­ber mellett, ha rágalmazom a gyanútlanul mellettem élőt, ha ok nélkül pörölök, ha irigylem a gonoszok szeren­cséjét, és az ő útjaikat követem, ha be­ülök a csúfolódók székébe, akkor arról is tanúbizonyságot teszek, hogy nem törő­döm az éggel és annak lakóival. Radikális figyelmeztetés és vigasztaló reménység kapcsolódik itt össze ezek­ben a kijelentésekben. Vagy Isten és Jé­zus Krisztus utálata, vagy a velük való közösség! Vagy Isten és Jézus Krisztus átka, vagy az ő áldásuk! Vagy az, hogy ők csúfolnak ki és meg bennünket, vagy az, hogy tőlük nyerünk napi és egykor végső kegyelmet! Vagy gyalázatunk na­ponkénti növekedése és egykor végleges prolongálódása, vagy pedig a kereszt­hordozó élet után az ő dicsőségükből va­ló részesedés. Böröcz Enikő ISTENTISZTELETI REND_______________ Budapesten, 2003. január 19. é l., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Horváth-Hegyi Olivér; du, 6. Bencéné Szabó Márta; II., Hű­vösvölgyi út 193., Fébé de. 10. j ■■ Herzog Csaba; II., Modori u. 6.- de. fél 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Bé- kásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; du. 4. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla; du. 6. (ifjúsági) Pintér Károly; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Kará­csony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; X., Kere­pesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Schulek Mátyás; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Missura Tibor; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Győri Tamás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Horváth-Hegyi Olivér; Buda- hegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. (imaheti meg­nyitó); XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. Tamásy Tamásné; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Juhos utca 28. (kistemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákos­szentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákoske­resztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Marschalkó Gyula; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsé­bet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sá­muel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyo­mi Mátyás; Budafok, XXU., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza. VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap lekciója: Jn 2,1-11; az igehirde­tés alapigéje: Péld 3,19-21.27-35. HETI ÉNEKEK: 336, 437. Összeállította: tszm SAROK <A £ 5 2 3 6­Evangélikus úrfelmutatás? A Luther korában is használatos ősi liturgiának szerves része volt az úrfel- mutatás (elevatio). A pap a szerzési igék elhangzása (consecratio) után a gyülekezetnek felmutatta Krisztus testét és vérét. Ez az ún. kis úrfelmu­tatás, amiben Luther teológiailag semmi kivetni valót sem látott, de - mint szükségtelen emberi hagyo­mányt - mégis megszüntette. Később látva, hogy követői ebből hitelvi kér­dést formálnak - az evangéliumi sza­badságra hivatkozva -, újra gyakorol­ni kezdte. Szolgatársait azonban nem kényszerítette példája követésére, mi­vel úgy vélte, ez a hit számára közöm­bös (adiaforon) kérdés. A kis úrfel­mutatást tervezett liturgiareformunk sem szándékozik újra bevezetni. Más a helyzet a nagy úrfelmuta­tással. Erre azután kerül sor, hogy a szerzési igéket követő imádságban (anamnézis) kértük Istent, emlékez­zék meg Krisztus értünk viselt szen­vedéséről, haláláról és mindazokról, akiket vérét ontva megváltott. Ennek az imádságnak a lezárásaként a lel­kész - arccal az oltár felé - magasra emeli a Krisztus testét és vérét tartal­mazó paténát (fémtányérka), vala­mint a kelyhet, és így dicsőíti Istent: „őáltala, ővele és őbenne a tiéd, mindenható Atyaisten a Szentlélek­kel egységben minden tisztelet és di­csőség mindörökkön-örökké.” Ez az ősi elem tervezett új liturgi­ánkban ismét megjelenik. Nem azért, mert a régiek ebben látták a liturgia tetőpontját, azt a papi cselekményt, ami miatt az úrvacsorát eucharisztiá- nak, azaz a dicsőítés áldozatának ne­vezték. (Luther a görög eucharisztia elnevezést - bár nem részesítette előnyben - nem vetette el. A latin sacrificium ellen viszont határozot­tan tiltakozott, mivel ezzel a szent­ségnek és az egész istentiszteletnek engesztelő áldozat jelleget kölcsö­nöztek.) Tőlünk távol áll, hogy akár az úr­vacsorát, akár magát az istentisztele­tet pap által bemutatott áldozatként fogjuk föl. Valljuk azonban, hogy az úrvacsorában Krisztus - a Jelenések könyvének kifejezésével élve - Isten megölt és mégis örökkön-örökké élő Bárányaként, a kereszten föláldozott formájában jelenik meg. Luther taní­tásának pedig éppen az áll a közép­pontjában, hogy Isten bűneink miatti haragjával semmi mást nem állítha­tunk szembe, csak Krisztus kereszt­jét, és Isten ítélete elől menedéket és oltalmat sem találhatunk máshol, csak Krisztus'keresztje alatt. Ennek az alapvető hitigazságnak a liturgia nyelvén történő megszólaltatására szolgál új liturgiánkban a nagy úrfel­mutatás, amikor a lelkész - miköz­ben ezt mondja: „Őáltala, ővele és őbenne a tiéd... minden tisztelet és dicsőség”- az értünk halálra adott testében és értünk kiontott vérében jelen lévő megfeszített Krisztust emeli magasra, és állítja Isten tekin­tete elé. Ezzel nem áldozatot mutat be, hanem az anamnézis korábban el­hangzott szavainak ad nyomatékot: „Emlékezzél meg, Istenünk, szeretett Fiad értünk viselt szenvedéséről és haláláról...” „Emlékezzél meg egy­házadról, amelyet Krisztus vérén váltottál meg...” Véghelyi Antal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents