Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-05-25 / 21. szám
Bottá Dénes Felvétele Ev angélikus 68. ÉVFOLYAM 21. SZÁM 2003. MÁJUS 25. HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 5. VASÁRNAP (ROGATE) ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet ARA: 135 Ft A TARTALOMBÓL Az imádkozó gyülekezet Új hittankönyvek Isten vagy történelem Réti Zoltán köszöntése Kerületi közgyűlések Kis magyar evangélikus világtalálkozó Ha igaz az, hogy Földünkön mindenütt élnek magyarok, akkor bizonyára evangélikus vallású magyar testvéreink is fellelhetők a világ minden pontján. Csak hát tudjuk jól, szétszóródásunk - „szét- szóratás” következménye. Ha pedig azokra gondolunk, akik felett az országhatár „lépett át”, velük kapcsolatban nemzetünk szétszakítottságának tényét szoktuk a történelem számlájára írni. Gazdag irodalma van annak, hogy diaszpórában, a kisebbségi létben miként lehetséges mégis magyarnak megmaradni. A vigasztaló példák többsége a hit, az anyanyelv és a közösség megtartó erejének fontosságáról tanúskodik. A Magyar Evangélikusok Tanácskozó Testületének (METT) május 13-15. között lezajlott budapesti találkozójára a határokon túl élő magyar evangélikus gyülekezetek képviselői kaptak meghívást...- Nem tervezzük egy magyar evangélikus világszövetség létrehozását' - hangoztatta a METT szerdai ülésnapján Szebik Imre elnök-püspök. A házigazda „szabadkozása” nem igazán volt indokolt. Mert bár az Északi Egyházkerület székházának tanácstermében csupán tíz vendég képviselte a határon túli gyülekezeteket, együttesük híven tükrözte a magyar evangélikusság „nemzetköziségét”. Legtöbben - szám szerint négyen - a szomszédos Romániából érkeztek, a két egyházmegyényi Ágostai Hitvallású Evangélikus-Lutheránus Egyházkerületből. A „nyugatiak” pedig Augsburgon át, ahol május 11-13-án a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége tartotta éves közgyűlését (bővebben a 4. oldalon). A tengeren túlról senki sem tudott eljönni a 2001 nyarán megalakított és évente egy alkalommal ülésező METT idei összejövetelére, de írásban két amerikai gyülekezet lelkésze is beszámolt az elmúlt esztendőről. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége természetesen csaknem hiánytalanul részt vett a testület tanácskozásán, amelynek központi témája, az identitás és az integráció volt. Hazai szemszögből Szebik Imre, a határon túli magyarság aspektusából Adorjáni Dezső, a brassói egyházmegye esperese értekezett. Jóllehet e helyütt nincs mód arra, hogy idézzünk az elhangzottakból, de a közeljövőben lapunknak is szándékában áll foglalkozni a témával. Már csak azért is, mert az Európai Unió intézményrendszeréhez való csatlakozással az identitás és az integráció kérdése óhatatlanul új kontextusba kerül. Hogy keresztény-evangélikus hitéletünk, illetőleg a határokon átívelő egyházi-gyülekezeti kapcsolatok vonatkozásában mire számíthatunk, arra az ülésnap vendégelőadója, Pröhle Gergely tért ki az egyházak és az EU kapcsolatát vizsgáló előadásában. A Magyar Köztársaság svájci nagykövete „mellesleg” kifejezetten erre az ülésre utazott Budapestre. Ugyancsak a magyar kormány, közelebbről a MeH egyházügyi államtitkárságának képviseletében vett részt a tanácskozáson Fedor Tibor főosztályvezető, aki az egyházi kárpótlás helyzetéről adott tájékoztatást. Fontos és hasznos információk cserélődtek ki a háromnapos együttlét során arról, hogy miként lehetséges diaszpórában, a kisebbségi létben is megmaradni magyarnak, magyar evangélikusnak. A legszükségesebb „információnak” azonban - vélhetően - eleve birtokában volt minden résztvevő. Hogy tudniillik a legfontosabb cél: megmaradni a hitben, megmaradni Krisztusban. TPK (A METT állásfoglalása lapunk 4. oldalán olvasható.) Két nyilvános fórumon is az egészségügy került terítékre evangélikus körben - igaz, merőben eltérő megközelítésben - az elmúlt hétvégén. Tervezett egészségügyi központunkról a Budapest-Deák téri gyülekezet székhelyén, a természetgyógyászatról pedig hittudományi egyetemünkön zajlott élénk eszmecsere. Ez utóbbin (jobb oldali felvételünk) - többek között - szót kért Boldizsár Sándor, az Ormos Intézet igazgatója is. A hétvégi fórumokról lapunk 8. és 9. oldalán számolunk be. ' A Új püspök és felügyelő személyére kell szavaznia pünkösd ünnepén (június 8-9- én) a Déli Egyházkerület gyülekezeteinek. Lapunk e heti számának 6-7. oldalán a két püspökjelöltet mutatjuk be olvasóinknak. Mindketten ugyanakkora terjedelemben, ugyanazoknak a kérdéseknek a megválaszolására vállalkoztak. Portréfotóik mellé mindkettejüktől 2-2 további, tetszőleges témájú fényképet is kértünk. A szavazatbontásra június 19-én, a megválasztott új püspök beiktatására vélhetően szeptember 6-án kerül majd sor. Ezek az időpontok vonatkoznak a felügyelői tisztségre is, amelynek jelöltjét - Szemerei Zoltánt - lapunk következő számában mutatjuk be. E helyütt most a két püspökjelölt további szolgálatára kérjük Isten áldását - a választás kimenetelétől függetlenül. - a Szerk. Keresztény vagy keresztyén? Úgy látszik, hogy a magyarul beszélő Krisztus-hívők, Krisztus-követők között még ma is elválasztó falat jelenthet az egyértelműen Krisztusra mutató kifejezés kettős használata. Magyar sajátosság ez, más európai nyelvre le sem fordítható. Szembenállásból fakad, és ősi előítélet táplálja. A protestánsok úgy tartják, hogy a keresztény szó római katolikus jellegű, és a helyes szóhasználat a keresztyén. Az ApCsel 11,26 szerint Antiókhiában nevezték először Krisztus követőit krisztusinak, azaz krisztiánosznak, Krisztushoz tartozónak. Ez a város volt az, ahol Barnabás kezdeményezésére az egykori Saul, Pál apostol „egy teljes esztendeig dolgozott együtt a gyülekezetben, és ott igen nagy sokaságot tanítottak”. Nem ismerek ma olyan római katolikus teológust vagy hívőt, aki a keresztény szót a kereszt szóból eredeztetné, de ismerek olyan protestáns testvért, aki hitvallásbeli tartalmi különbséget érez a két kifejezésben. A különféle szótárak is inkább a keresztény írásformát részesítik előnyben. Tudvalévő, hogy szavunk szláv közvetítéssel a görög, illetve latin nyelvből származik, jövevényszó. Pázmány Péter még a keresztyén szót használta, de ebből nem következik, hogy Pázmány protestáns volt... Mint ismeretes, Krisztus személynév. Eredetileg a héber Messiah görög nyelvű megfelelője. Latinosán Christus, a követők pedig a christianusok. A Messiás felkentet jelent: királyokat, bírákat, főpapokat kentek fel, iktatták hivatalukba ősi, ószövetségi szokás szerint. A Messiah héber szó, általánosságban Isten különleges választott eszközét jelentette, aki az üdvkorszak végén jelenik majd meg, és nemcsak Isten népén uralkodik, hanem olyan békét és igazságosságot hoz el, amit mindenkinek el kell ismernie. Ő hirdeti meg, hogy Izrael Istene minden nép királya is. Az Ószövetség népe várva várta tehát, hogy a Messiás eljöjjön, és uralkodjon minden nép felett. A Messiás-várásból messianizmus lett, amelyet nemcsak egy személyre, hanem Isten egész választott népére alkalmaztak. Isten hű ígéreteihez, szövetségét megtartja. Népének ehhez kell igazodnia, és ha a törvényt komolyan veszi, úgy elérkezik a messiási kor. Vegyünk szemügyre néhány jellemző vonást. 1. A dávidi Messiás-király az üdvösség közvetítője, diadalmas uralkodó. 2. A prófétai Messiás az isteni Ige közvetítője. 3. A Messiás Jahve szolgája, az üdvösség papi közvetítője. 4. Az Ember Fia Messiás-kép apokaliptikus király, aki ítélni fog eleveneket és holtakat. 5. A bölcsességirodalomban a Messiás egyenlő a megszemélyesített bölcsességgel (szófia). Jellemző, hogy Jézus nem szívesen használta önmagára a Messiás jelzőt, sőt Péter hitvallása után tanítványainak is megtiltotta, hogy bárkinek elmondják, Ő a Krisztus, a Messiás (Mt 16,20). Mások azonban használták a Názáretivel kapcsolatban ezt a jelzőt (megkeresztelése- kor, Mk 1; megdicsőüléskor, Mk 9; a Cézárea Filippi-beli jelenetnél, Mt 16). Az Újszövetség idején a szenvedő Messiás Isten szolgája, a fájdalmak fér- fia és a dicsőséges uralkodó Messiás-kép egyaránt szerepelt a nép várakozásában. Sokan vallották, hogy az egész nép sorsa hasonló a szenvedő szolgához. Mások viszont a politikai értelemben is szabadító, az idegen igát lerázó Messiást várták. Jézus egyértelműen fejezte ki, hogy ö más Messiás, mint akit vártak. Az ő országa nem e világból való, kizár minden politikai felhangot, mint ahogyan kizárja a kenyér-király képletét is. Több Ő, mint a képzeletben élő Messiás, isteni igénynyel lép fel, amikor az „én vagyok” mondásokban bemutatkozik, vagyis egyenlővé teszi magát az Istennel. Ez „a görögök számára bolondság, a zsidók számára botránkozás” a követőire is illett, ezért a krisztiánosz szó valószínűleg csúfhév lehetett, mint ahogy a lutheránus és kálvinista megjelölés is a reformáció korában. Visszatérve a keresztény (római katolikus?) és keresztyén (protestáns?) kifejezésre, joggal vallhatom, hogy egy jövevényszó átvételének egy bizonyos időszakában vagyunk, amikor távolodunk már az archaikus keresztyén szó használatától, és általánossá válik a keresztény kifejezés. A megjelölés eredetileg nem keletkezhetett a zsidóságon belül, mert a görögül beszélő prozelita zsidóság nem ismerte el Jézust Krisztusnak, de a Krisztus-hívők között sem terjedt el a negyvenes évekig, mert az első időben testvéreknek, tanítványoknak, hivatalosaknak, hívőknek, szenteknek stb. nevezték magukat. A római hatóságok kezelhették és nevezhették így őket, mint a zsidóság egy különös, új szektáját, valószínűleg gúnyolódó jelleggel. A krisztiánosz szó még két helyen fordul elő az Újszövetségben: ApCsel 26,28-ban és lPét 4,16-ban. Ezek a Krisztus-hívők szakítottak a múlttal, hitben, engedelmességben, magatartásban követték Urukat, részesedést vállaltak sorsában, halálában, feltámadásában és szolgálatában. Az azonos hitű és életformájú testvérek közösségében éltek. A krisztusi tehát jelentette a tanítványságot, a követés életstílusát. így ma is ezt kellene figyelembe vennünk, és a kereszténység nagy családjában, minden felékezetben fel kell ismernünk, hogy középen Krisztus áll, és nevünket innen eredeztetjük. Nem szabad megengednünk, hogy egy ilyen nyelvbeli különbség elválasztó falat jelentsen még ma is a különböző keresztény felekezetek között. Lassan el kell felejtenünk az ilyen mesterségesen életben tartott, egymástól elszakító kifejezéseket. Dr. Hafenscher Károly , „ Oh, mily nagy dolog a kegyesek imádsága! Mily hatalmas dolog Isten előtt! Egy nyomorult ember beszél a mennybéli Felséggel; nem ijed meg Tőle, sőt tudja, hogy Isten barátságosan rámosolyog Jézus Krisztusért. A szívnek és a lelkiismeretnek nem kell visszariadnia, méltatlansága miatt kétségeskednie, sem elrettennie, hanem bizonyosra veheti, hiheti, hogy Isten máris meghallgatta, amit Krisztusba vetett hittel kértünk. ” Luther Márton: ígv imádkozzál! (Balikó Zoltán fordítása) > 4 I t t
