Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-05-18 / 20. szám

2. oldal 2003. MÁJUS 18. Evangélikus Élet HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP (CANTATE) Amiről nem szól az ének Lk 19,37-40 ELŐ VIZ Felkészülni, vigyázz, kész - dalt! „Az énekesek (...) fel voltak mentve min­den egyéb alól, mert éjjel-nappal ez a feladat volt rájuk bízva. ” (IKrón 9,33) Micsoda luxus! Semmi egyéb tennivaló, csak énekelgetés!? Több ezer éve, egy ingerszegényebb világban még megen­gedhették maguknak Izrael fiai, hogy az énekeseket minden más feladat alól fel­mentsék. Mára odáig fejlődtünk, hogy ha valaki egyszerre csak egy dolgot végez, és közben dudorászik, rá lehet lőcsölni még két-három tennivalót. Aki énekelni tud munka közben, azt még meg lehet pakolni, hiszen jó a kedélye, teherbírása. Tényleg fejlődés ez? Az Ószövetséget böngészve megdöb­bentem azon, micsoda tekintélye volt az énekeseknek. Mennyire fontos szerep jutott nekik harcban és békében, munká­ban és pihenésben, bünbánatban és örömben! „Mert királyi parancs és szi­gorú rendelkezés szabályozta az éneke­sek napról napra végzendő teendőit. ” (Neh 11,23) Hiába, más világot élünk. Vagy még­sem? Vannak helyek, ahol az éneklés ősi becsülete ma is megvan? Vannak napok, amikor minden egyéb feladat alól mente­sülünk, és csak énekelünk? Igen. Ilyen napokat élt át a nagytarcsai gyülekezet Jubilate kórusa nemrégiben. Mindent hát­rahagyva (gyerekek, kert, szántóföld, ha­táridős munkák, intéznivalók) elvonul­tunk a fóti kántorképző falai közé, hogy csak énekeljünk. Főfoglalkozásban, mun­kaidőben. Ráadásul nem is szégyelltük magunkat e miatt a luxus miatt - azért nem, mert Isten jelenléte egyértelmű volt számunkra. Mert Urunk jóváhagyása és tetszése kísérte ottlétünket. Mert baráti társaság helyett közösség lettünk újra. Az együttlét fedőneve „CD-felvétel” volt, az énekeskönyv dallamait tartalma­zó kazettasorozat egy újabb darabjának elkészítése. Erre szólt a mandátumunk. El is készült - ez itt a reklám helye. Ám azt csak mi tudjuk, mi zajlott bennünk felvétel közben. Megtanultuk, mit jelent a készenlét: úgy elhelyezkedni, úgy tartani a kottát, úgy venni a levegőt, hogy bármikor kell is kezdeni, egyszerre szólaljon meg az ének első hangja. A feszült figyelem, a készenlét pedig nem elhanyagolható do­log a hívő ember életében. Megtanultuk, hogy a karvezető kezén kívül egy másik kéz is létezik, melynek még a vezénylő karok is alá vannak vet­ve. Ez a kéz megvárja a teljes csendet. Ez a kéz akkor int, amikor nem zörög a papír, nem énekel a rigó, nem mászik légy az ablakon. Van ideje, hogy kivárja az alkalmas pillanatot. Ám ha int, akkor kezdeni kell. Megtanultunk egy helyre nézni. A fel­vétel perceiben nagy a tét. Nem hagyha­tó ki egyetlen irányadó kézmozdulat sem. S hogy az egy helyre nézés jobban összeköti az embereket, mint az egymás­ra nézés, ez régi tapasztalat. Megtanultuk értékelni énekeinket. Az ember kedvtelésből maximum egyszer énekel végig egy éneket az énekes­könyvből, de legtöbbször megakad az első versszak végén. Ám munkaként, szolgálatként énekelni másként kell. Ha szükséges, négyszer-ötször is végig- éneklendő minden strófa, míg elfogad­hatóan precíz lesz a felvétel. Sok ének elsőre jólesett. Másodszorra unalmas volt. Harmadszorra élni kezdett. Soha fel nem ismert érték tárult fel az is­merős szókapcsolatok, éneksorok mö­gött. A záró áhítat keretében egy altos (az alt szólamból egyébként sok jó megjegy­zés szokott kiszivárogni) elmondta, hogy a 263. ének akkor jelentette a legtöbbet számára, amikor harmadszor énekeltük. Éltető volt többször is rögzíteni: „Sión, addig meg nem dőlhetsz, míg oltalmad Is­tentől lesz. ” Ezt az élményt az ember egyetlen felületes, elkalandozó éneklés során nem biztos, hogy megkapja. Cantate vasárnapján a Jubilate énekkar azt üzeni minden hazai dalostársának: Tanulj meg készen lenni - Urad szá­mára! Tanulj meg arra a másik Kézre, Isten intéseire figyelni! Tanulj meg oda nézni, ahová ember­társad néz - hátha jobban megérted öt! Tanuld meg értékelni, felfedezni, amit annyira megszoktál! Bálint Józsefné A Jeruzsálembe tartó zarándokok az Olajfák hegyének lejtőjéhez érve pillant­hatták meg először a Sión hegyén álló templomot. Jézus korában is élt az ősi szokás, hogy innentől énekelve haladtak céljuk felé. Mire Isten színe elé értek, teljesen áthatotta lelkűket az ajkukon zengő hálaadó zsoltár. Történetünkben Jézus is egy zarán­doksereg élén közeledik a városhoz. Kö­vetői ajkán - az ő közelében - az ősi zsoltárok most másként zengenek, mint a megszokott zarándokénekek. Öröméne­kük Jézusra nézve dicsőíti az Istent. Hi­szen látták Jézus csodáit, és felismerték bennük az Istenre mutató jelet. Megérez­ték a Jézus által cselekvő Isten jelenlétét. Nemcsak a tizenkettő énekli a hála­zsoltárt, nem is a hetvenkettő, hanem mindenki: a Jézust körülvevő egész za­rándokcsapat, amelyet az evangélista a tanítványok sokaságaként említ. Amikor hallották és látták mindazt, ami történik, mindnyájan tanítvánnyá lettek, és most - Jézust követve - mindnyájan énekelnek! Mint mindig, most is feltűnő, hogy a Jézussal szemben állók nem egyenesen Jézussal szállnak szembe. Erre nincs is merszük! Jobbnak látják, ha a tanítvá­nyokat veszik célba. Mintha nem is Jé­zus személye okozna nekik gondot, ha­nem csak az ellen lenne kifogásuk, amit tanítványai énekelnek. Akadnak ma is olyanok, akiket zavar a tanítványok éneke. Valaki ezt mondta: „Hiába hív a templomba, nem megyek el. Nem bírom hallgatni, ahogy a mellettem ülő asszony hangosan énekel.” „Zavar az ének a temetőben” - mondja másvalaki. „Csendben szebb, mélyebb a búcsúzás.” Milyen furcsa, hogy ugyanezeket nem za­varja, ha a lakodalomban félig ittasan nó- tázgatnak. Maguk is szívesen csatlakoz­nak hozzájuk. Autójukban is bömböl a magnó. Az idétlen hangzavarhoz rekedt hangon erőlködő énekes asszisztál dal­lamtalan se-szöveggel. Akik a tanítvá­nyok énekét nem bírják hallgatni, azok közül sokan ilyen koncerteken „csápol- nak”, sőt maguk is egyre hangosabban da­lolnak a karban, úgy, ahogyan a színpa­don vonagló népszerű sztár biztatja őket. Ilyenek a történetbeli farizeusok is. Csupán az a különbség, hogy ők a tanítvá­nyok énekének szövegét tartják veszé­lyesnek, ezért tanácsolják Jézusnak, hogy hallgattassa el őket. A mai világ farizeusai a fenyegető veszélyt nem Isten dicséreté­ben látják. Őket az zavarja, amiről nem szól a tanítványok éneke, bár - szerintük - szólnia kellene. Mert a mi énekünk nem dicsőíti a bűnt, nem magasztalja a házas­ságtörést, a lopást, az ügyeskedést. Nem szól elismerően a nyugdíjról, az infláció­ról, az áremelkedésről, a gazdasági fejlő­désről. Nem méltatja erényként a ferde er­kölcsöt, nem állít oltárt a másságnak. Ezekről nem zengünk zsoltárt, hanem Pál apostol szavait fogadjuk el útbaigazítás­ként: „Isten embere, ezeket kerüld!" Mi azért áldjuk és magasztaljuk Istent hálaénekünkkel, mert keresztségünk ál­tal gyermekeivé fogadott minket, és eb­ben konfirmációnk alakalmával - Jézus Krisztus által - megerősített. Dicsőítjük Isten azért a sokféle áldásért is, amiben a gyülekezet közösségében részesít. Ben­nünket az ilyen ének szokott felemelni. Amikor Jézus a megszólaló kövek példáját idézi, a ma gyülekezetét is inti. Tudjuk, hogy a kő - ha eldobják -, tom­pa puffanással ér földet. Viszont érces hangot ad, ha kalapáccsal ütik meg. De hol van ez az emberi hangtól? Hát még az énekszótól? Jézus a jeruzsálemi temp­lom köveinek megszólalásával példázza azt az emberi fülnek elképzelhetetlen és elviselhetetlen hangot, amely akkor szó­lal meg, amikor a tanítványok éneke el­hallgat. A kövek hangja - mint prófécia - arról tanúskodik, hogy Isten akkor sem marad áldás és magasztalás nélkül, ha a mi áldó és magasztaló énekünk elnémul. Csodáit akkor hangosan fogja hirdetni a teremtett világ, és még a köveknek is lesz mondanivalójuk! Cantate! Énekeljetek az Úrnak új éne­ket! Ma is hangzik ez az ősi felszólítás. Halld meg ebben az ősi felhívásban az örök-új lehetőséget, hogy te is zenghetsz az Úrnak áldást és magasztalást... ld. Detre János IMÁDKOZZUNK! Mindenható Isten! Szerető mennyei Atyánk! Dicsőítünk és áldunk Téged szívvel, szájjal és zengő énekkel, mert egyedül te vagy hatalmas, te vagy dia­dalmas, és csak te vagy szent. Nagyok a te cselekedeteid, és csodálatos a te ir­galmad. Boldog örömmel teszünk ta­núságot arról a békességről, amellyel betöltőd gyermekeid szívét az Úr Jé­zus Krisztus által, aki veled és a Szent­lélekkel él és uralkodik örökkön-örök- ké. Ámen. o RATIO OECUMENICA Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretet­tel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a gyülekezeti lelkészeket arra, hogy az istentisztelet litur­giájának alakításakor számoljanak a rovatunk nyújtotta lehetőséggel is. Urunk! Neked hatalmad van az élettelen kövek fölött is. Ha te úgy akarod, azok megszólalnak. Kérjük, add meg ma nekünk is ezt a csodát, hogy a kövek: holt, hideg dol­gok életre keljenek, és téged dicséljenek. Kérünk téged! [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Kőszivünk sokszor arra indít minket, hogy köveket ragadjunk egymás ellen. Előítéletek, indulatok köveiből emelt sáncok, börtönfalak hirdetik: szükségünk volna életváltozásra, megbékélésre, megújulásra - hogy a ke­mény kőszívek érzővé váljanak. Add, hogy meghalljuk, s a világ is megértse e kövek üzenetét. Kérünk téged! [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Az egyház kövekből templomokat emelt. Ott állnak ezek az épületek a falvak, a városok közepén. Építs, Urunk, templomainkban élő kövekből lelki házakat, kö­zösségeket. Olyanokat, amelyek otthonná, menedékké válhatnak az emberek számára; melyek hitelesen és vonzó módon tudnak építőjükről vallani. Hadd hirdes­sék közösségeink a hozzád tartozás örömét, megtartó erejét! Kérünk téged! [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Életterheket hordozva olykor úgy érezzük: sziszifu­szi munka e terhek görgetése. Add, hogy a terhet vise­lők ne roppanjanak össze a vállukon, szívükön cipelt súlyok alatt. Add, hogy azok ne elválasszanak tőled, ha­nem közelebb vonjanak tehozzád! Kérünk téged! [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Add, hogy megszólaljanak a temetői sírkövek is. Hadd emlékeztessenek minden gyászolót arra a kőre, amelyet el- hengerítve találtak az asszonyok húsvét hajnalán. Az a kő az Élet halál feletti győzelméről beszélt, a feltámadás hírnö­kévé vált. A reménytelen, hideg némaságot a remény szívet melengető örömhíre törte meg. Hadd jusson el vigasztaló üzenete ma is minden gyászolóhoz! Kérünk téged! [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Urunk! Neked hatalmad van az élettelen, kövek fölött is. Ha te úgy akarod, azok megszólalnak. Kérjük, add meg ma nekünk is ezt a csodát, hogy a kövek: életünk holt, hi­deg dolgai életre keljenek, és téged dicsérjenek! Ámen. SAROK 3 £ Ö £ 3 H A festőművészet az evangélikus templomban Az emberiséggel egyidős festőművészetnek a hu­szadik században történt nagy gátszakadása olyan szellemi árvizet árasztott az emberiségre, amelynek hullámai a huszonegyedik században is komoly megfontolásra késztetik az egyházért fele­lősen gondolkodókat: korunk festőművészetének milyen szolgálatára tartson igényt egyházunk? Templomaink belső tere a történelem során mindig az istentiszteletről vallott teológiánk szerint változott. Anélkül, hogy mélyebben elmélyednénk a teológiai is­meretekben, kimondhatjuk, hogy a templom belsejében az istentisztelethez két térre van szükség: a gyülekeze­ti térre és a szentélyre. Mert az istentisztelet alatt is az történik, amit az Újszövetség ad hírül: e világba eljött az eljövendő világ! Ez az istentiszteleten úgy ismétlő­dik meg, hogy a gyülekezeti térben összegyűlt, a bűn és halál fogságától szenvedő emberekhez a szentély felől érkezik az evangélium az igehirdetésben, illetve a szentségek (keresztség és úrvacsora) nyújtásában. Az istentiszteletnek ezt a „drámaiságát” mélyítheti el a fes­tőművészeinek mint „egyházmüvészet”-nek a szolgála­ta. E szolgálat betöltésére a gyülekezeti tér két oldalfa­lát és a szentélynek a gyülekezettel szemben lévő részét tartanám a legalkalmasabbnak. Természetesen ez csak akkor lehetséges, ha az elődök tévedése folytán a szen­télyt nem uralja egy oltárépítmény oltárképpel vagy egy jó nagyméretű, korpusz nélküli kereszt. A festőművészet története során sok mindent kiszol­gált már (hatalom, gúny, erotika stb.). Az egyházon be­lül is előfordult, hogy tevékenysége kétes értékű volt (gondoljunk csak a képkultuszra, a képimádásra), ezért csak igen alapos teológiai és művészeti tisztánlátással vállalkozhat bárki arra, hogy a téves hagyomány sze­rinti oltárképfestetés helyett a gyülekezeti tér és a szen­tély falain vegye igénybe a festőművészet szolgálatát, mely által a gyülekezet az istentisztelet „drámáját” a szemén keresztül is átélheti, még inkább gazdagodva így az örömhír üzenetében. Ezzel az óriási feladattal azonban csak olyan mű­vészt bizhat meg, aki az ide készülő műveiben csu­pán az evangéliumban elhangzottakra mutató ujj akar lenni. Aki vállalni tudja, hogy műve - a szimbó­lumokhoz hasonlóan - olyan „fél mű”, amely csak a képeket nézők ismeretével kiegészülve lesz egész üzenetté. Egyházmüvészként a szolgálatát úgy végzi, hogy elmerül az Újszövetség tanulmányozásában, és az evangélium éltető nedvét úgy szívja magába, mint a fa gyökere, és úgy adja tovább, változatlanul, mint a fa törzse a lombkoronának, a gyülekezetnek. A gyülekezeti térben azokat az üzeneteket festi meg, amelyek az írás szerint már megtörténtek: Jézus cso­dáit mint a bűn és halál fölötti hatalmának jeleit. Leginkább pedig az evangéliumok szívét, a passiót, Jézus megváltói dicsőségét örökíti meg. A szentély falán pedig azt igyekszik láttatni, ami az írások sze­rint még nem történt meg: például a mi Urunkat mint Pantokrátort az üdvözültek mennyei seregével. Ugyanis a szentélyből a gyülekezet felé néző szó­székről hangzó evangélium, a keresztelőből a meg­tisztító víz, az úrvacsora asztaláról kapott Krisztus teste és vére pontosan az üdvözültek seregébe hívja, veszi fel és tartja meg a gyülekezetét! Biztos vagyok abban, hogy a huszonegyedik szá­zadban is lesz olyan művész, aki egyházmüvészként el tudja majd végezni ezt a szolgálatot - ha lesz olyan gyülekezet, amely ilyen templom belső teré­ben szeremé átélni az istentisztelet drámáját. Szita István UJ CD/KAZETTA: mm Entkztfi&nyv PÜNKÖSD - REF ORMUK) PUNKOSD - REFORMÁCIÓ Az Evangélikus énekeskönyv eredeti dallamait feldolgozó sorozat keretében megjelent a pünkösdtől reformációig terjedő énekkincs a nagytarcsai Jubilate énekkar előadásában. Kapható az Evangélikus könyvesboltban (Üllői út 24.), valamint a Huszár Gál könyvkereskedésben (Deák tér). Megrendelhető az Evangélikus Rádiómissziói Központ címén: 1656 Budapest, Pf. 22. Tel./fax: (06-1 )-400 3057 - e-mail: evmis@evmsk.axelero.net I f I 1 *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents