Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-05-18 / 20. szám

Evangélikus 68. ÉVFOLYAM 20. SZÁM 2003. MÁJUS 18. HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP (CANTATE) ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet ARA: 135 Ft A TARTALOMBÓL Amiről nem szól az ének Protokoll vagy prédikáció? Ortodox egyházi napok Interjú Dinnyés József daltulajdonossal Irak romjain Kerékpározás mint lelkiség Hogyan lett az orgona templomi hangszerré? Sokak életében jelentős nap volt május 10-e: az ország több középiskolájában e napon tartották a ballagásokat. Ez a jó néhány családot érintő eseménysorozat mégsem volt érzékelhető Veszprémben, ahol hálaadó istentisztelet keretében adták át rendeltetésének a templom megújult és bővített orgonáját. A helyi lelkész házaspár, Isó Zoltán és Isó Dorottya segédkezett az orgona­szentelő istentisztelet liturgiájában. Az igehirdetés szolgálatát Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egy­házkerület püspöke végezte Jn 16,20-23 versei alapján. Az egyházvezető prédi­kációjában kiemelte, hogy - sajnálatos módon - életünk legnagyobb örömeit és eseményeit is meg tudjuk szokni. Jelen esetben talán elég néhány hét vagy hó­nap, és utána megszokott lesz az, ami ma örömmel tölti el szívünket. Ám mi azért lehetünk örvendező közösség, mert a napi örömünket Jézus teljesíti be. Jubi­late, vagyis az öröm vasárnapjára ké­szülve hangsúlyozni kell, hogy akkor igazi, akkor el nem múló az örömünk, ha Jézusnak tudunk örülni. Sokan azt mondják rólunk, keresztényekről, hogy mondanivalónk ellenzi az életörömöt, a tilalmak erdeje kalodába zárja az énün­ket. Valóban el kell mondanunk a szaba­dosság mezőin elkódorgó embertársa­inknak, hogy Isten korlátokat állít elénk, de amit Jézus mond nekünk, az ennél jó­val több. A neki való engedelmesség megtartó erő, és életünk napjainak fogy­tával egyre közelebb kerülünk hozzá. Mi nem életművészetre tanítunk, vagy az öröm pedagógiájával oktatunk, hanem tanúságtevőkké kell lennünk, amelyben hirdetjük, hogy Isten elküldte egyszülött Fiát értünk. Jézus nem csapta be övéit. Egyértelműen kimondja, hogy a világ­ban nyomorúságunk lesz, de bízzunk, mert ő legyőzte a világot. Az Úrban va­ló öröm soha nem múlik el - zárta gon­dolatait az igehirdető. Az istentiszteleti liturgia keretében Isó Zoltán beiktatta a kántori szolgálatba Kiss Szilviát, a gyülekezet egyhangúlag megválasztott kántorát. Ezután Trajtler Gábor orgonamüvész rögtönzött hang­verseny kerefében szólaltatta meg a fel­szentelt hangszert. Hét korálelőjáték csendült fel az egyházi esztendő ünnepei alapján, majd Johann Sebastian Bach a- moll prelúdium és fúgája, amellyel azt kívánta bemutatni a művész, hogy az „újjászületett” orgona nagyobb, jeles művek előadására, templomi koncertek megtartására is alkalmas. Az istentisztelet után rövid közgyű­lésre került sor, amelyet dr. Weltler Já­nos felügyelő nyitott meg. Ennek kereté­ben a jelenlévők megtudhatták, hogy a hangszer 1928-ban épült pneumatikus kisorgonaként. A 80-as években felme­rült az igény, hogy koncertekre is szeret­nék használni. Akkoriban egy kisebb át­építés történt, de mára az is elavult már. A jelenlegi felújítást Trajtler Gábor szaktanácsadásával Sipos István orgona­építő végezte. Ezúttal kibővítették a hangszert, és elektromágneses vezérlé­sűvé építették át a síprendszerek szele­peinek nyitását. Szamosi Károly pénztá­ros elmondta, hogy a közel 4 millió forint értékű felújítás 30%-át a megyei területfejlesztési tanács pályázatán nyer­ték el. A gyülekezet tagjainak céladomá­nya 2 230 000 forint volt. Egy magát megnevezni nem kívánó hittestvér pedig több mint másfél millió (1 530 000) fo­rinttal járult hozzá a munkálatokhoz. A köszöntések sorában felszólalt Vesa- Pekka Kojvuranta, a rovaniemi testvér­gyülekezet igazgató lelkésze is, aki - a város meghívására - a Gizella-napi ün­nepségsorozatra látogatott Veszprémbe. Adja Isten, hogy a megszólaló orgona hangja minden alkalommal az el nem múló örömünket juttassa eszünkbe, és Róla tegyen bizonyságot. Van Eyck genti oltárképének részlete FOHÁSZ buszkatasztrófa után A készületlen haláltól ments meg, Uram, minket! Ez a mondat vissz­hangzik azóta a fejemben, amióta hallottam a Balaton-parti tragédiáról. Ha az ember szabadságra megy, nem gondol arra, hogy ez lesz az utolsó útja. Lazítani akar, bepakolni a kedvenc olvasmányát, az új sza­badidőruhát, a megszokott tárgyait - teljessé teszi a kényelmét. A pénzt befizette - megdolgozott érte -, és izgatottan nekivág az útnak. Fényké­pezőgépébe gyűjti az érdekes pilla­natokat, hogy az otthon maradottak­nak majd mesélni tudjon. Semmi rosszra nem gondol, inkább jó bo­rokra, ízletes ételekre készül, elvégre nem háborús övezetbe megy. Mi is hányszor indulunk el hason­lóképpen. S hányszor menekültünk már meg a készületlen haláltól... Az értelmetlen haláltól - mondják má­sok. - Ha lenne Isten, nem engedné meg az ilyesmit! Igen, csakhogy Isten nem úgy tekinti a világot, mint a gyer­mek a játékvasutat. Nem játszik ka­rambolt, és nem is hibázik a sínek épí­tésénél. Nem. Ő megteremtette a világot, és túláradó szeretetből terem­tette az embert a maga képére s ha­sonlatosságára. Sajnos az ember az, én vagyok az, aki nem figyelek oda Őrá. Nem figyeltem oda már az Eden- ben sem,- bujkáltam előle, dacosan jöttem ki a Siralomvölgybe - s hiába jött utánunk Krisztus, mi magunk akaijuk berendezni a Földet, és Éden- kertet hazudunk rá. Csakhogy ennek nagy ára van. Ára lehet ennek a földi létünk, de akár az üdvösségünk is. Fo­hászkodjunk azokért, akik most el­vesztették hozzátartozóikat, hogy vi­gaszt találjanak - és azokért, akik hirtelen s talán készületlenül találkoz­tak a Teremtővel. Irgalmas tenyere­den tartsd meg őket, Mindenható! Minket pedig őrizz meg a hirtelen haláltól. Zöldy Pál (Elhangzott a Duna Televízió Elő egyház című műsorában 2003. május 11-én.) Vasárnap van. Beharangozás után be­ülünk a templomba. Amint a harangszó elnémul, megszólal az orgona. Ezüstösen csillogó, szelíd hangja szétárad a temp­lomban, áhítattal tölti meg a szíveket, Is­ten színe elé állítja az embert. Orgona nél­kül sivár a templom. Az orgonahang éppúgy hozzátartozik az evangélikus templomhoz, mint a hívogató harangszó vagy az oltáron égő gyertya és a liturgikus színű oltárterítő. Megszoktuk, hogy szól. Oda sem figyelünk talán az előjátékra, és azt is természetesnek vesszük, hogy orgo­na kíséri, illetve vezeti az éneklést. Sokan emiatt is hiszik azt, hogy ez mindig is így volt. Valójában kevesen tudják, hogy e hangszer mikor és miként került be a templomokba. Az orgona eredete az ókor homályában vész el. A rómaiak világi célokra használ­ták, de a 9. században már ott találjuk a templomban is. Persze nem olyan orgonát kell elképzelnünk, mint amilyeneket ma használunk. Ezek a hangszerek többnyire egészen kicsik voltak, kezelésük pedig igen nehézkes volt. A nagyméretű billen­tyűket ököllel, sőt könyökkel tudták csak lenyomni. Egyszerre tehát csak két han­got lehetett megszólaltatni. Az orgonairodalom első emlékei a 14. századból maradtak fenn. Az első jelen­tős orgonamüvek a 15-16. században születtek. Az e korból származó orgona- irodalom igen terjedelmes és értékes. Nagy részük egy egyházi ének (gregori­án korái) dallamának valamilyen feldol­gozása, mely igazolja, hogy templomi orgonadarabokról van szó. Ekkor már sokat játszottak e hangszeren, igaz, hangja nyers, hangolása pedig olyan volt, hogy a kórussal vagy a hívek éne­kével egyszerre nem szólhatott. Mivel kevés orgonakotta készült, sok orgonista világi dalokat és táncdallamokat játszott, amit esetleg egy lantkottában ta­lált. Az is előfordult, hogy rögtönöztek, és gyakran ízléstelen virtuózkodás folyt. A visszaélések következtében sokan nem kedvelték az orgonát. Megesett, hogy egy orgonistát elbocsátottak az állásából ami­att, mert oda nem illő darabot játszott az istentiszteleten. Persze akadtak kiváló mesterek is, akik az akkor még primitív, nyers hangú orgonán is kristálytiszta, áhítatos darabokat játszottak. Ahogyan az orgona tökéletesedett, több szólamban is tudtak játszani rajta. Amint az előzőkből kitűnik, az orgona sem a kórust, sem a gyülekezetét nem kí­sérhette. Mi volt hát a feladata a 15-16. században? Egyik szerepe a hangmegadás (into­náció) volt. Ez önmagában jelentéktelen­nek látszik, ám ha a 14. századtól kezd­ve végigkíséijük fejlődését, akkor látjuk, hogy az intonáció egyre tökéletesebb, egyre művészibb formát öltött, míg azu­tán a barokk mesterek műveiben mint gyönyörű, kápráztató prelúdium vagy toccata érte el tetőfokát. Az orgona másik feladata az volt, hogy - amikor még nem kísérte a gyüle­kezeti éneket - elő- és közjátékot játsz- szon a mise egyes részei között. Azt, hogy a hívek mennyire megszeret­ték az egyre tökéletesedő orgonát, több forrás is bizonyítja. Egyrészt történeti fel­jegyzések igazolják, hogy például Squar- cialupi firenzei orgonista (1430) vagy Frescobaldi, a római Szent Péter-templom orgonistája (1583-1643) ezres tömegeket vonzott a templomba csodálatos játékával. Másrészt a korabeli festményeken is gyak­ran ábrázolták az orgonát. Ezek közül az egyik legismertebb és legszebb Van Eyck genti oltárképe, amelyen a szárnyas oltár egyik tábláját az orgona és az azon muzsi­káló alak foglalja el. Az orgona népszerűsége tovább növe­kedett, amikor a 17. században a gyüleke­zeti énekek kísérésére is alkalmazták. Ez a lépés döntő lökést adott a liturgikus orgo­najáték kibontakozásának. Ettől kezdve a gyülekezeti ének az ihletője és nevelője az orgonistáknak, illetve az orgonajátéknak. Ez nemcsak azt jelentette, hogy az orgona a korálelőjáték és a korálkíséret által szer­vesen kapcsolódott a liturgiához, hanem azt is, hogy a gyülekezeti ének egyben megszabta az orgonajáték stílusát is. Az üres, hivalkodó virtuózkodás megszűnt, a korái elmélyült, áhítatos stílusra vezette az orgonistákat. így alakult ki az orgonának az a szerepe, amelyet az evangélikus isten­tiszteleten azóta is betölt. Hiszen e csodás hangszer nem csupán gyönyörködtet, de Istenhez is közelebb visz minket. Menyes Gyula I ,,Jó hír és üzenet nekünk Isten evangéliuma és az Újtestamentum, amely az apostolokkal az egész világban elterjed, és a valódi Dávidtól származik, aki a bűnnel, a halállal és az ördöggel viaskodott, és ezeket legyőzte, hogy érdemet nem tekintve megváltást, igazságot, életet és üdvösséget hozzon mindenkinek, akiket fogva tart a bűn, gyötör a halál, akiken erőt vett az ördög, hogy mindannyiuknak békét adjon, és haza vezesse őket Istenhez. Ők pe­dig énekelnek, hálát adnak, magasztalják Istent, és vígan vannak mindörökké, ha hitük szi­lárd és állhatatosak maradnak. ’’ Előszó az í jtestamentumhoz (Szita Szilvia fordítása) Gáncs Aladár r EvElet-fórum - a természetgyógyászatról Ot/ Ot/ május 16-án, pénteken 17 órakor* az Evangélikus Hittudományi Egyetem dísztermében (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.) Vannak-e veszélyei az alternatív gyógymódoknak? Jó lelkiismerettel veheti-e igénybe a keresztény ember a természetgyógyászok által alkalmazott terápiákat? Hol a határ a természetgyógyászat és az okkult sarlatánság között? - az Evangé­likus Élet tavaszi fórumbeszélgetésén ezúttal ilyen és ehhez hasonló kérdésekre j keressük a választ. Vitaindítóként a természetes gyógymódok mellett és ellen is elhangzik majd egy-egy rövid előadás, amelyeket a hagyományoknak megfelelően nyílt eszme­csere követ, reménység szerint - mindannyiunk épülésére. MEGHÍVOTT ELŐADÓK: dr. Tamasi József belgyógyász, a Magyar Wellness Intézet alelnöke, dr. Drenyovszky Irén gyermekorvos, a Keresztény Orvosok Magyarországi Társaságának elnöke . A BESZELGETEST VEZETI: T. Pintér Károly, az Evangélikus Élet főszerkesztője A „fogyasztható nieglepetésekef ’ is tartogató együttlétre minden érdeklődőt szeretettel várunk! * A budapesti szálláslehetőséggel rendelkező vidéki érdeklődők számára vonzó lehet, hogy másnap Deák téri templomunkban szintén egészségügyi témáról - egyházunk tervezett egészségügyi központjáról - tartanak nyilvános fórumbeszélgetést. < i * i __ ( ....... . . Or gonaszentelés Veszprémben

Next

/
Thumbnails
Contents