Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-04-27 / 17. szám

2. oldal 2003. ÁPRILIS 27.

Evangélikus Élet

HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 1. VASÁRNAP (QUASI MODO GENITI)

Menjünk halászni!

Ján 21,1-14

ÉLŐ VÍZ Beszélünk

Az emberek közti kommunikáció egyik fontos eszköze a beszéd. „Ha a beszédet fecsegésre használjuk, szétszórjuk magunkat apró-cseprő felületes társalgásokban. A hang éneklésre, ünneplésre, gyógyításra szolgál, és csak arra méltó.” (Mario Morgan)

Valóban. Sokat fecsegünk feleslegesen, cél nélkül vagy azzal a céllal, hogy valakit megbántsunk, vádoljunk, megalázzunk. Persze ennek az ellenkezője is igaz. Néha a hallgatás okoz lelki kínokat annak, aki hallgat, de leginkább annak, aki választ vár. Ugyanakkor ismeijük a tudatos hallgatást is, ami üzenet lehet a másik ember felé: így akaijuk megóvni őt egy nagyobb megrázkódtatástól. A hívő ember Istennel is beszél. Az egyik legfontosabb, de egyben legnehezebb feladat ebben az imádság. „A szavak nélküli fohász a legjobb ima” - mondta Spurgeon. Jézus arra figyelmeztet: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. ” (Mt 6,7)

Amikor imádkozunk, nemcsak mi beszélünk, Isten is szól hozzánk. Válaszai a Bibliában olvashatóak. Nem véletlenül ajánlja tehát Ordass Lajos azt, hogy „amikor imádkozni készülünk, sohase hiányozzék a Bibliánk”.

Jakab apostol felhívja a figyelmünket egy megdöbbentő dologra: „Ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie. ” (Jak 3,10) Valóban nem kellene. A nyelv bűneinek szinte minden ismérve fellelhető hétköznapi életünkben: használjuk és halljuk a durva, sértő, közönséges, trágár beszédet, s lassan már nem sérti a fülünket, „megszoktuk”. Pedig Jakab apostol figyelmeztet: a gonosz szó „halálos méreggel” van tele.

Gyakran azt is nehéz eldöntenünk, mikor beszéljünk, mikor hallgassunk. Gyökössy Endre két bölcs tanácsát szeretném mindannyiunk szívére helyezni: „Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba, és nem lesznek magányosak. Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.” Csaba Piroska

Az őskeresztény gyülekezetek a húsvétot nyolc napon át ünnepelték. A húsvét hajnalán megkereszteltek a liturgiában új, fehér ruhát öltöttek. Az ünnepi hét minden napján és még a következő vasárnap is ebben jelentek meg az istentiszteleten. Ezért nevezték a húsvét utáni vasárnapot fehérvasámapnak. A keresztelteket bevezették a gyülekezet közösségébe, élhettek az úrvacsorával, és teljes jogú tagjai lettek Krisztus egyházának. Ezt az ősi gyakorlatot vitte tovább az egyház, amikor a konfirmációt erre a vasárnapra helyezte. E gyakorlatot Magyarországon több gyülekezetünk is őrzi, és sok helyütt ezen a napon konfirmálnak gyermekeink. Miközben olvassuk e sorokat, gondoljunk rájuk is imádságban. A 116. zsoltár gyönyörű újszövetségi antifonája az egész vasárnap jellegét és tartalmát meghatározza: „ Mint a most született csecsemők, az igének tiszta tejét kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre. ” (lPét 2,2)

Mai igehirdetésünk bibliai forrása a feltámadt Jézusnak a tanítványok előtti harmadik megjelenése. Az evangélista megdöbbentő hitelességgel írja le a tanít- ványi kör botrányos tehetetlenségét. Olyannak mutatja Pétert és csapatát, amilyenek valójában voltak. Jézus feltámadása óta ők a húsvét tanúi, s most nem tudják, mit tegyenek. Jobb ötlet híján halászni mennek. Ismerik ugyan küldetésüket, de bennük kavarog az elmúlt évek, hónapok és napok minden perce. Ezért inkább hajóba szállnak, és halásznak. Jézus győzelme a halál és bűn felett, az új teremtés mindent átható dinamizmusa még nem ragadta meg őket. Nem találják a helyüket, és igy munkájuk is hiábavaló. Nem fognak semmit, a háló üres marad. Aki nincs a helyén, annak erőfeszítései kárba vesznek.

A tanítványok éhesek és fáradtak a szó lelki és fizikai értelmében egyaránt.

Segítségre szorulnak, és ekkor a parton megpillantják az Urat. Csodálatos látvány, ahogyan Jézus megdicsőült alakja feltűnik. Minden tekintet - akar- va-akaratlanul - rászegeződik. Először nem ismerik fel, de szavai nyomán lehull a lepel szemükről. Újabb megerősítést kapnak, hogy amit korábban már láttak, az nem ámítás: az Úr valóban föltámadt.

Jézus utánamegy tanítványainak. Nem hagyja, hogy küldetésüket elfeledve, gyengén és éhezve elcsüggedjenek. Nem mond le senkiről, és éppúgy megszólítja őket, ahogy annak idején tette. És íme, százötvenhárom nagy hal fennakad a hálón. A parton pedig parázs, kenyér és sült hal várja a leendő egyház apostolait és majdani mártírjait. Csupa melegség, csupa szeretet, testvériség sugárzik ebből a történetből. Jézus tudja, milyen nagy feladat vár erre a néhány emberre. Megmutatja nekik, hogy velük van, és akkor is velük lesz, amikor a győzelem hírével útnak indulnak, és a halál kultúrájába ragadt világnak az élet kultúráját, a feltámadás hitét és reménységét hirdetik.

Jézus a tó partján mindenkori egyházának lelkére köti: „Meghaltam értetek, de életemet visszavettem Isten kezéből, íme, legyőzetve győztem! (Victor, quia vidimus.) Most már nélkülem nem tehettek semmit, még halászni sem tudtok a segítségem, nélkül. Feltámadtam, és ha hisztek bennem, ennél sokkal nagyobb dolgokat is cselekedhettek, mert emberek halászává teszlek benneteket.”

Péter, János és a többiek hamarosan elindulnak a világba, és népeket tesznek tanítvánnyá. Húsvéti követek lesznek a húsvétellenes, halálkultúrájába ragadt emberiség között. De most még csak a teli hálót látják. Esznek, és erőt merítenek. Az Úr immáron kétezer éve - velük együtt - hívja és várja asztalához a húsvéti hit tanúit. Krisztus ígérete ma is érvényes. Feltámadása ma is valóságosan ható erő. Az Úr megáll életpályánk partvonalán, megszólít és hív. Enni és inni ad, majd megbízással küld el. Ha nem vagyunk helyünkön, életünk meddő és

sikertelen marad. De ő konfirmál és küld minket még akkor is, ha az élet kultúrájának hirdetőit hol kaftánban, hol díszes római köntösben, hol a kereszt szent jele mögé bújt hatalmaskodásban, hol bokáig érő sötét bőrkabátban, hol korunk jól öltözött, egyennyakkendős, sima szájú zsarnokainak képében üldözik. Mert mindig akadnak tébolyult elmék, akik Krisztus sírját igyekeznek ismét behan- tolni. A gonosz is tudja, hogy aki húsvéti hittel él, annak kitágul a horizontja: Krisztus feltámadásából él a földön, és halála óráján is Krisztus feltámadásából nyer örök életet. Legyünk hát bizonyosak: olyan Urunk van, aki mellettünk áll. Segít, hogy nagykorúan gondolkodjunk, és uralma nem nyomja el emberségünket, hanem megnemesíti azt.

Gregersen-Labossa György

IMÁDKOZZUNK!

Urunk! Állj meg életünkben, és szólj hozzánk, mert nélküled kicsúszik a talaj a lábunk alól. Szólíts meg minket, és teríts asztalt nekünk! Mi oly sokszor menekülünk tőled, és a halál réme, reménytelensége megbénítja életünket. Add Szentlelkedet, hogy a húsvéti győzelem a mindennapok küzdelmeiben egyedüli támaszunk legyen, új életben járjunk, és az örök élet örökösei legyünk. Ámen.

Oratio oecumenica

Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretettel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a gyülekezeti lelkészeket arra, hogy az istentisztelet liturgiájának alakításakor számoljanak a rovatunk nyújtotta lehetőséggel is.

Urunk, Istenünk! Hálát adunk neked örökkévaló jóságodért, amellyel megszántad elbukott életünket, és nem hagytál elpusztulni bennünket bűneinkben, hanem egyszülött Fiadat küldted, hogy megváltsa életünket a sírtól. Köszönjük, hogy benne nemcsak bűneink bocsánatát adtad, de fel is támasztottad őt a halálból, hogy általa örök életünk is legyen.

Dicsérünk téged Krisztusért, aki élő Urunkként újjáteremthet minket is Lelked által. Könyörülj rajtunk, és add, hogy ne vesszen kárba rajtunk örökkévaló, nagy

o

kegyelmed, hanem valóban új életre támadva növekedhessünk az üdvösségre. Segíts, hogy új teremtésként át- menve a halálból az életre, mint most született csecsemők az Ige tiszta tejét kívánjuk, ne önmagunknak éljünk, hanem legyőzve a világot egyedül annak, aki értünk meghalt és feltámadt.

Könyörgünk egyházadért. Add, hogy minél inkább az újjászületettek élő közössége legyen, hogy benne tisztán és igazán hangozzék megmentő igéd. Kérünk téged a gyülekezetekért és a gyülekezetek vezetőiért, legyenek hűséges bizonyságtevői szabadító szeretetednek, hogy a világ minél inkább megláthassa rajtuk keresztül megváltó kegyelmedet. Te add békességedet a világnak. Áldd meg hazánkat, népünket és vezetőinket. Add meg minden becsületes munka eredményét. Add áldásodat a családokra. Áldd meg a házastársakat, hogy szentségben és tisztaságban éljenek. Te neveld és vezesd gyermekeinket, légy az özvegyekkel, árvákkal és elhagyatottakkal, a szenvedőkkel és a betegekkel.

Segíts, hogy egyszer s mindenkorra meghaljunk a bűnnek, a szeretet egyre inkább gyarapodjon bennünk, és egykor elérkezzünk mi is örök országodba. Ámen.

MEGJELENT

Muntag Andor Jób-kommentárjának második kiadása

„Ma egyre többször kell ráébrednünk arra, hogy ha nem térünk vissza az eleink által létrehozott klasszikus értékekhez, egyre szegényebb lesz a gondolkodásunk és az életünk. Lehet meglepő és szenzációs, új kutatási eredményeket elérni a bibliai könyvek világával kapcsolatban, de ez sohasem kicsinyíti egy korábbi nagy tudós sajátos, eredeti életművét. Ezeknek a gondolatoknak jegyében adjuk közre a 80 éve született és 3 éve elhunyt evangélikus teológiai professzor művét - miután a korábbi kiadás teljesen elfogyott - hálával és köszönettel.” (Részlet a könyv ajánlásából) „Jób könyvének ezzel a magyarázatával szeretném segiteni azoknak a szolgálatát, akikre öregek, betegek, rokkantak, fogyatékosok vannak bízva, de szeretnék vele azoknak is segíteni, akik testben-lélekben szenvednek, akik hangos panasszal vagy magukban gyötrődve, lázadva vagy csüggedten hordozzák életük terhét. Munkámban az a szempont vezérelt, hogy teológusok, lelkészek feleletet kapjanak »szakkérdéseikre«, ugyanakkor azok is haszonnal tudják forgatni a kommentárt, akik Jób könyvét, benne Isten igéjét szeretnék jobban megérteni.” (Részlet a szerző előszavából)

386 oldal • kötött • A5 • 1600 Ft

Kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII. kér., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvkereskedésben (Budapest V. kér., Deák tér 4.), illetve megrendelhető a kiadótól (Luther Kiadó • 1085 Budapest, Üllői út 24. • Fax: 486-1229 • e-mail: kiado@lutheran.hu).

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma pályázatot hirdet az alábbi álláshelyekre 2003. augusztus 16-i munkába lépéssel:

magyar-bármely szakos, angol-bármely szakos, német-bármely szakos, biológia -bármely szakos, kémia-bármely szakos, számítástechnika-bármely szakos középiskolai tanár

Feltételek: egyetemen szerzett tanári szakképzettség, keresztyén elkötelezettség

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent az evangélikus egyházhoz való tartozás, a kétszakos végzettség.

A pályázathoz csatolni kell: a kézzel írott hagyományos önéletrajzot, a diplomák fénymásolatát, a konfirmációi (katolikusoknál a bérmálkozási) emléklapot, erkölcsi bizonyítványt.

A pályázatokat a gimnázium címére, dr. Roncz Béla igazgató nevére (2170 Aszód, Régész út 34.) kell megküldeni 2003. május 23-ig.

.••SAROK

3

£

5

2

3

3

TÖBBEK KÉRDÉSÉRE VÁLASZUL

Nagypéntek glória, böjt halleluja nélkül

Ezúttal megszakítjuk a liturgikus térről szóló sorozatunkat, hogy - egy aktuális kérdés kapcsán - a nagypénteki liturgia egyik sajátos vonásáról is szóljunk.

Az elmúlt időben - különösen is nagyhét környékén - többen megkerestek a kérdéssel: miért marad el nagypénteken a glória, azaz az Isten-dicsőítés angyalok énekét időző mondata: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat”. Sem a lelkész nem mondja, sem pedig a gyülekezet nem énekli. Azt is kérdezik sokan, miért marad el a mindennapi istentisztelet rendjéből (énekeskönyvünkben a 17. szám alatt található) az igeolvasás utáni halleluja. A felvetés jogosnak tűnik, hiszen többnyire az indoklást is hozzáfűzik: nagypéntek Isten halálos szeretetének megnyilvánulása, ahol helye lenne a magasztaló éneknek, az Isten-dicséretnek. Isten nagy tetteinek magasztalása éppen nagypénteken lenne aktuális. Elfogadom az érveket, és mégis úgy hiszem, hogy az egyház ősi gyakorlata helyénvaló. Érdemes rajta elgondolkodni és indokait megfontolni.

Mindenesetre örömmel tölt el, hogy olvasóinkat foglalkoztatják a liturgia miértjei. Ez lenne az igazán fontos: hogy a szolgálók és a liturgia „passzív” résztvevői egyaránt elgondolkodjanak azon, mi miért van az istentiszteleten. Sok idegenkedéstől, félreértéstől, nemtetszés-nyilvánítástól lennénk mentesek, ha tudatosan élnénk meg a liturgia egy-egy részét, értenénk a benne zajló folyamatokat, ha az apróságokat és a nagy összefüggéseket átlátnánk. Most zajló liturgiareformunknak is az az elsődleges és igazi célja, hogy megtanuljuk értékeinket, felfedezzük m'eglévő

kincseinket. Nem a mindenáron változtatni akarás vezérli a Liturgiái Bizottságot, hiszen a liturgia lényegéhez tartozik az állandóság és a változatlanság. A minimális tisztítás és reformáció mellett az igazi cél az, hogy megismerjük, és értő módon használjuk az istentisztelet elemeit, illetve rájöjjünk arra: milyen gazdag világ rejtőzik az olykor fakónak hitt liturgiái gyakorlatunkban.

A liturgiának dramaturgiája van. Az Isten-ember találkozás drámája zajlik minden istentiszteleten. Ennek rendje, tudatos felépítése nemcsak egy alkalomra szól, hanem egy adott időszak, sőt az egész egyházi év összefüggésében. Ez pedig azt jelenti, hogy mindennek rendelt ideje és rendelt helye van, ahol megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek, megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak (vö. Préd 3,4). Azaz megvan az ideje a bűnbánatnak és a hálaadásnak, az Isten szerinti szomorúságnak és a felszabadult magasztalásnak.

Nagypéntek a mély gyász napja akkor is, ha mi az akkori eseményeket húsvét felől, a feltámadás fényében nézzük. Krisztust siratjuk s benne az embert magát, a bűneinket, az emberlétünk tragédiáját. Ha az énekben arra biztatunk, hogy „E nagy nap fájdalmát, ó, ember, gondold meg” (EÉ 211), és azt mondjuk: „Ó siralom! Szívfájdalom! A lelkem hogyne sírna?” (EÉ 210), akkor miért ne sima a liturgia csendes, hallgató, könnytelen sírással. Ha az ég elsötétül Krisztus halála pillanatában, akkor a rá emlékező, az eseményeket megelevenítő, a krisztusi áldozatot jelenvalóvá tévő liturgia ugyanúgy félreteheti a glória csillogását és a halleluja fényességét.

Nagypénteken az egyház méltóságteljes csöndben hallgat, hogy azután annál fényesebben szólaljon-meg a felkiáltás: Krisztus feltámadt, valóban feltámadt, dicsérjük az Urat, halleluja! A liturgia - nem véletlen és hiábavaló a két évezreden át tartó letisztulás - nagyon mértéktartó, szemérmes az események feldolgozásában. Nem jár meg végleteket, de mindig helyén van benne minden. A gyász ideje is a méltó magatartással, illetve az örvendezés ideje is a megfelelő, elsősorban a belső örömöt jelző kifejezésmóddal.

A keresztény ember gyásza nem valamiféle embertelen hangulati dacolás a halállal, ahol kincstári optimizmussal nem szabad siratni. (A szekták elvárják tagjaiktól az ilyen „vidám” temetést.) Nagypénteken az egyház Krisztust gyászolja — és erre is vonatkozik Pál mondata, amit a thesszalonikabeli gyülekezetnek ír: „Szeretteim, nem szeretném, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és úgy szomorkodnátok, mint akiknek nincs reménységük" (IThessz 4,13). Nem azt mondja tehát, ne szo- morkodjunk, hanem azt, hogy ne úgy szomorkodjunk, mint akiknek nincs reménységük. Évről évre, Krisztus keresztre feszítésének emlékünnepén gyászolunk. De úgy, mint akiknek szívében ott él a húsvéti reménység.

Természetes - bár ezt Agendánk és énekeskönyvünk nem jelzi -, hogy a nagypénteki forma nagyszombaton is érvényes. (Nem véletlenül kapta a nagyszombat sok helyen a „csendes szombat” nevet.)

A glória nem hallgat el, csak várat magára. Hogy a nagypénteki sötétség ismét fényességgé váljék húsvét hajnalán.

Hafenscher Károly (if].)

»

*

K