Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-03-09 / 10. szám

2. oldal 2003. MÁRCIUS 9. Evangélikus Élet §Ülg ÉLŐ VÍZ Mennyit érek? Gyakran tapasztalunk kimondott vagy csak éreztetett értékítéleteket magunkról és másokról: ez csak egy nő, csak egy fér­fi, csak egy beteg, csak egy nyugdíjas, csak egy szakmunkás, csak egy értelmisé­gi, csak egy háztartásbeli, és folytathat­nánk a sort. Sok embert tesz keserűvé, és bénít meg a tudat, hogy ő csak egy - ez vagy az. Gyakran nem merjük a saját vé­leményünket és egyéniségünket vállalni, mert úgy érezzük, kevesek, kicsik és ér­téktelenek vagyunk, aztán a felvett álarc magabiztossága mögül riadtan kukucskál ki az igazi lényünk, a Sérülékeny ember. Egy amerikai ver», mellyel először megzenésítve1 találkoztam, a napokban újra a kezembe került. A történet egy ár­verésen játseAJik, ahol a többi tárgy kö­zött egy öreg hegedű is „kalapács alá” kerül. Az emberek nem nagyon igyekez­nek megszerezni, kínos lassúsággal jut­nak el az 1-2-5 dollárig is. Ütött-kopott hangszer, ugyan mire lesz ez még jó? Mert dísznek rtfcr aligha alkalmas! Az­tán, mielőtt a #gső árban megállapod­nának, a leghátsó sorból egy ismert idős hegedűművész emelkedik fel, és a dobo­góra lép. KeaHfe veszi az öreg hegedűt, felhangolja, é* játszani kezd rajta. Cso­dálatosan lágy és finom hangon szólal­nak meg a húrok, zengő futamok, és tisztán csengő szépséges dallamok töltik be a termet. A Mester kezében azzá lesz a hegedű, amitek szánták. Az árverező most már büszkén mutatja fel újra a he­gedűt, és a licilálás még egyszer elkez­dődik. Ám az flreg hegedű értéke ezúttal egészen másképp fest: a kikiáltási ára ezer dollár, és iz égig szökik, mert meg­mutatkozó«, válóban mennyit is ér. És mi mennyit érünk? Elfogadhatjuk a közönyös tömeg árajánlatát, lehetünk csak egy. De ne feledd el, testvérem, van más lehetőségünk is: mert Isten Fia, Jé­zus egyszer olyan értékesnek talált min­ket, hogy az életével fizetett érted és ér­tem. Nem csekély ár! O ennyire tartott bennünket. És így, az ő keze érintésével mi is azzá lehetünk, aminek igazán szán­tak bennünket. Ne érjük be kevesebbel! Füller Tímea „így használd fel a szenvedést. Arra való az, hogy megtapasz­tald Krisztust. Mert nem ismeri az Jézust, aki még nem szenvedett vele. ” Luthöf Mino«: Jer, örvendjünk keresz­tyének! (Szabó József fordítása) BÖJT 1. VASÁRNAPJA (INVOCAVIT) Hatalom és kereszt Lk 9,38-45 A történet háttere Jézus megdicsőülése. A megdicsőülés csúcsüzenete az, hogy Jézusra kereszthalál vár. Megdicsőülés és kereszt tehát szorosan egymás mellé kerülnek. Úgy is fogalmazhatnánk: Jé­zus megdicsőülése valójában „a kereszt­fa fényében tündököl”. Jézus - a megdicsőülés hegyéről visz- szatérve - a völgyben egy gyermekéért ag­gódó édesapával és a csődöt mondott tanít­ványokkal találkozik. Kiderül, hogy - tanítványaival ellentétben - Jézus akkor sem bizonyul gyengének, amikor ördögi hatalmakkal kell szembeszállnia. Ez a va­sárnap hagyományos evangéliumi történe­tét, Jézus megkísérlését juttatja eszünkbe. Aki egyszer legyőzte a „saját ördögét”, és megvédte a saját útját, az a továbbiakban „mindennemű ördöggel” és „ördögivel” való csatából győztesként kerül ki. A Jézust körülvevő tömeg - köztük Jézus tanítványai is - így gondolkodnak. Itt nincsenek jelen Jézus ellenfelei, akik hasonló esetben úgy okoskodnak, hogy Jézus maga is ördögi, és a démonok ezért engednek neki. A történtekben a sokaság Isten hatalmát csodálja, de azért Jézusnak is kijut az elismerésből. Hiszen akinek lehetősége van rá, hogy tetszése szerint vegye igénybe Isten hatalmát - mintegy kiszolgálva magát az isteni ha­talom kincseskamrájából -, azt méltán övezi tisztelet és csodálat. Jézus maga is eloszlat minden kétsé­get, hogy a hatalom, amit igénybe vesz - legyen szó szavának erejéről, gyógyítás­ról, halottak feltámasztásáról, a termé­szet erőinek befolyásolásáról vagy dé­moni erőkkel szembeni fellépésről nem abban a formában övé, hogy azt - ahol és amikor neki tetszik - saját célja­ira használhatná. Ennek igazolására jelenti be - most már szűk tanítványi köréhez intézve sza­vait hogy a közeljövőben O kerül olyan helyzetbe, mint a démoni erők sze­rencsétlen áldozatai. Ő, aki egyszer már legyőzte a gonoszt a maga életében, pá­lyája kezdetén, majd újra meg újra má­sok életében is - nekik új kezdetet aján­dékozva, a többieknek pedig ,jelt” adva -, most mégis drámai módon fog elbuk­ni az emberekkel szemben. Hangsúlyos, hogy Lukács evangélista itt nem a szokásos módon szól szenve­désről, elvettetésről, megöletésről és fel­támadásról, hanem úgy fogalmaz, hogy „az Emberfia emberek kezébe adatik". Aki bármikor igénybe veheti Isten hatal­mát ördögi és egyéb - természeti és ter­mészetfölötti - erők legyőzésére, azzal mégis megeshet, hogy „emberi hatal­mak” megtehetnek vele bármit, amit csak akarnak. Jézus aláhúzza, hogy rend­kívüli, isteni hatalma nem menti őt meg attól, hogy olyan helyzetbe jusson, ahol úgy tűnik, nincs semmi hatalma, ahol egyáltalán semmije nincs. A tanítványoknak mindebből két dol­got kell megérteniük. Először is olyan Mesterük van, aki korlátlan hatalommal rendelkezik. Másrészt ez nem zárja ki, hogy Mesterük bizonyos helyzetekben hatalom nélkülinek és kiszolgáltatottnak mutatkozzék. Jézus fel akarja készíteni tanítványait, hogy ezt - amikor bekövet­kezik - képesek legyenek elhordozni, és ne mondják fel Mesterüknek tett hűség­esküjüket, amikor őt - aki korlátlan Úr - az embereknek való teljes kiszolgálta­tottság állapotában fogják látni. A hatalom és kereszt egymásmelletti- sége olyan lecke, amit Jézus mindenkori tanítványainak is el kell sajátítaniuk. Az Újszövetség több olyan történetet tud, amelyben emberek - utólag vagy megelő­legezett módon - felismerik Jézus hatal­mának rendkívüli nagyságát. Azt azon­ban, hogy ez a hatalom - egy adott hely­zetben - egyszerűen semmivé válhat, szinte lehetetlen megérteni és elfogadni. Ráadásul ez a vonal Jézus mindenko­ri tanítványainak és egész egyházának életében - Jézus föltámadása ellenére - húsvét után is folytatódik. Az a tény, hogy Jézus tanítványai a fegyverek ha­talma helyett az igét, a szentségeket és a szolgálat más lehetőségeit kapják hatalmi eszközül, világosan mutatja, hogy velük is ugyanaz történik, mint Mesterükkel. Nekik is meg kell tapasztaniuk, hogy az ige és az igébe vetett hit, a rá való hagyat­kozás egyszerre jelent hatalmat és keresz­tet. Hatalmat, mert Isten igéje, amely Jé­zus Krisztusban testté lett, bűnbocsánatot, új életet, Isten Lelkének erejét és ennek minden következményét képes adni. Ke­resztet, mert ahogy Jézus személyében Is­ten élő igéje, kegyelmi üzenete keresztre, meghalásra lett ítélve, ugyanez történik tanítványaival is. Ezt a sokszor elviselhe­tetlen feszültséget Jézus mai tanítványai azzal a reménységgel vállalhatják, hogy a nekik juttatott - kereszt alá rejtett - hata­lomból is élet támad. Böröcz Enikő Oratio oecumenica Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretet­tel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a gyülekezeti lelkészeket arra, hogy az istentisztelet litur­giájának alakításakor számoljanak a rovatunk nyújtot­ta lehetőséggel is. Örökkévaló Atyánk! Hozzád kiáltunk, Te vagy oltal­munk. Halld meg fohászkodásunk! Segítségért esede­zünk, kérünk, mutass utat! Hozzád kiáltunk a böjti idő­ben, mikor bűneink mélységével szembesít igéd, és hirdeti Fiad határtalan szeretetét. Együtt sóhajtozunk a vajúdó világgal, amely letért a békesség útjáról, és oly sokszor a háborúság igazát hangoztatja. Mutass utat, hogy mindenütt, ahol élünk, városokban és falvakban, családban és munkahelyeken a szeretet, az egymásért való felelős cselekvés ösvényein járjunk, és ne fáradjunk meg a békéért való kitartó imádságban. [Gyülekezet:] Urunk, segítségért esedezünk, mutass utat! Urunk, akárcsak Noé idejében, ma is naponta adunk okot arra, hogy reánk tekintve megszomorodjon atyai szíved. Mutass utat, hogy ne bűnös önzésünk, nagyravá- gyás, gőg és elbizakodottság, fékevesztett hatalom- és birtoklásvágy rombolja a világot. Segíts, hogy Krisztus indulata lakozzék bennünk, és áldozatkész útitársaivá le­hessünk azoknak, akik az igazságtalanság szülte nyomo­rúságban tengődnek, és már-már reményüket vesztették. [Gyülekezet:] Urunk, segítségért esedezünk, mutass utat! Urunk, a föld sok sebből vérzik, segíts, hogy fáradozzunk gyógyulásáért! Mutass utat a kereszténységnek, melyen kö­zelebb juthatunk egymáshoz és azokhoz, akik céltalanul bo- lyonganak, vagy szenvedélyektől gúzsba kötve tönkreteszik magukat és másokat. Hadd tanúskodhassunk egyetértésben oltalmadról, szabadításod öröméről, sátánt legyőző Jézu­sunkról. Oltalmazd hazánkat, hogy önazonosságát, örök­ségét, szuverenitását megőrizve gazdagíthassa az európai népek családját. Urunk, ajándékozd nekünk a szív és a szó böjtjét. Tud­junk hallgatni, ha szükséges, elhallgatni, ha csak a ma­gunk igazát védi szavunk, és meghallgatni a közösségre és megértésre vágyó, kereső embertársainkat. Segíts le­mondani kedvteléseinkről is, ha időnk, erőnk, figyel­münk odaszánásával így a másik terhén könnyíthetünk. [Gyülekezet:] Urunk, segítségért esedezünk, mutass utat! Mutass utat a családoknak, hogy akik együtt indultak áldást kérve, ne adják föl a zökkenők, a próbák láttán. Sokan hordoznak lelki sebeket meggondolatlanság, szeretethiány, hűtlenség miatt - vigasztald őket! Ké­rünk, adj elénk példákat, hogy kegyelmed által hűség­ben, szeretetben megújult házastársak, szülők vallhas­sanak életükkel irgalmadról. Segíts, hogy a felnövekvő nemzedékeket megelége­dettségre neveljük. Figyelmeztessük őket, hogy ne bánja­nak tékozlóan a természet kincseivel, őrizzék mások és a maguk életét, és ebben mi magunk is példát adjunk nekik. [Gyülekezet:] Urunk, segítségért esedezünk, mutass utat! Mutass utat a menny felé, ahova tartunk. Örök orszá­god jövetelét várva könyörgünk azokért, akik a magány, a szenvedés, a gyász és a halál terhei alatt roskadoznak. Emlékeztess arra, hogy bár földi utunk lezárni egyszer, de „távol fénylik a cél, s ránk örök országod hajnala kél”. Köszönjük, hogy színed elé való érkezésünkig mun­kálkodsz Szentlelked által bennünk és közöttünk. Hála Néked, hogy miként a tavaszi nap sugaraitól fölenged a fagyos föld, és sarjad az élet, úgy megújulást teremtő csodád részesei lehetünk mindenkor. Áldunk Téged, Atyánk, hogy egyszülött Fiad maga az út, az igazság és az élet. Emeld tekintetünket rá, aki értünk meghalt a Golgotán, de élő Úrként ma is velünk van. Az ő tanítása szerint együtt így imádkozunk: Mi Atyánk,... ....SAROK (At 3 £ 5 2 3 3 , AZ ISTENTISZTELET TERE Isten világában - Istennek szentelt hely Isten nem lakik emberkéz alkotta ház­ban. És mégis templomokban „adott randevút”, mi pedig templomokban keressük őt. Tudjuk, hogy Istent nem lehet helyhez kötni, nem lehet ma­gunkhoz láncolni. De Ő hozzánk kö­tötte önmagát, és magához kötött minket. Ahogy vállalta, hogy Jézus Krisztusban emberré lett, úgy vállalta azt is, hogy az idő és tér koordinátái közt találkozik velünk. János evangélista ezt így fejezi ki: „Az Ige testté lett, és közöttünk lako­zott.” (Ján 1,14) Az eredeti szövegben sátorozásról van szó. A sátor pedig egyszerű - ideiglenes - emberi lakó­hely. Az emberi lét egy bizonyos idő­re szóló tere. Templomról, kápolnáról, gyüleke­zeti házról lesz szó a következő hetek­ben. Hogy milyen sokat jelenthet egy- egy templom, arról történeteket lehetne mesélni. A 18. században Magyaror­szágra betelepített népcsoportokról tudjuk, hogy először templomot építet­tek, s csak azután emeltek hajlékot ma­guknak. A katedrálisok megépítése - hány és hány írás regél erről - sokszor egy-egy ember életműve volt teljes élet-odaáldozással. Egy kis falu temp­lomának megszületése egy egész köz­ség összefogását jelentette. Egy isten- háza-renoválás nemegyszer hallatlan áldozatot kíván. Mert a templom fon­tos számunkra. „Templomunk, drága vagy nekünk” - énekeljük a 288. ének második vesében. Szeretem a Te há­zadban való lakozást... - valljuk a zsol- tárossal. Ragaszkodunk hozzá: az Isten háza emberek otthona. Otthon egyen­ként is, de a közösség számára is. Me­nedékhely fizikai és lelki értelemben. Az imádság alkalmas terepe. A felüdü­lés háza. A csend és a hangok tere. A szükséges magány és a megtartó közös­ség hajléka. A bűnbánó elszomorodás és a felülről jövő öröm helyet adója. A harangok, az oltár, a szószék, az orgona, a térdeplő, a padok, a képek és jelképek mind-mind áldott „kellé­kei” a nagy találkozásnak, Isten és ember együttlétének a templomban. Ezért kell jól ismernünk és értenünk mindazt, amiről a templom beszél. Igen, tudatos a megszemélyesítés, hi­szen az Istennek szentelt ház is prédi­kál] Érdemes végiggondolnunk, mikor, miért, hogyan építettek templomot az egyház történetében. Érdemes megáll­ni a kérdésnél: mi az evangélikus templom sajátossága. Sokatmondó, ha megtudjuk, az építés, az istenháza megálmodója mit akart és mit tudott kifejezni az építőművészet eszközével az Isten nagyságáról, szeretetéről, ke­gyelméről. Mint ahogy fontos arról is gondolkodnunk, mitől lesz igazán ott­honos a szent tér - a maga egészében és egy-egy részletében. Sokfelé járunk hazánkban és a vi­lágban. A templom mindig jel: felhív­ja magára a figyelmet, puszta létével hívogat a Mindenhatóval való közös­ségre. A keresztény turista tudatosan is keresi ezeket a hajlékokat, hogy bármerre is jár, mindig otthon lehes­sen. Ahogyan a mi saját templomunk is nyitva áll a közelről s távolból ér­kezők előtt... Senki sem lehet idegen. Akkor sem, ha ismeretlen. A Ven­déglátó számára ismerős, számunkra pedig egy eddig ismeretlen testvér, akivel az adott tér zártságában és tá­gasságában együtt léphetünk Isten színe elé. Felelősek vagyunk templomunkért. Annak szépségéért, tisztaságáért, ott­honosságáért, megszentelt voltáért. Akárhányunkon osztódik szét ez a fe­lelősség, ugyanolyan nagy marad mindannyiunk számára. Lépjünk be a következő hetekben a képzeletbeli szent térbe - legyen az ka- tedrális vagy egy szórvány-istentiszte­let konyhasarka. Járjuk végig az utat: az ismerkedés, a felfedezés, a tudatos érté­kelés, a felelős meggondolás útját, hogy miénk lehessen a templom. Hogy való­ban azzá lehessen, ami: a nagy találko­zás helye. A templom földi életünk ajándéka. Itt lehet áldás számunkra, segítője an­nak a folyamatnak, amellyel eljutha­tunk a templomtalan világba. Oda, ahol - a Jelenések könyvének tanúsá­ga szerint - „Isten sátora az emberek közt” lesz, ahol újra átéljük az éden- kerti tudósítás gyönyörű pillanatát: Is­ten ott jár közöttünk, mint az esti fu­vallatkor a paradicsom fái között. Hafenscher Károly-dk* * n A r

Next

/
Thumbnails
Contents