Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-03-09 / 10. szám
2. oldal 2003. MÁRCIUS 9. Evangélikus Élet §Ülg ÉLŐ VÍZ Mennyit érek? Gyakran tapasztalunk kimondott vagy csak éreztetett értékítéleteket magunkról és másokról: ez csak egy nő, csak egy férfi, csak egy beteg, csak egy nyugdíjas, csak egy szakmunkás, csak egy értelmiségi, csak egy háztartásbeli, és folytathatnánk a sort. Sok embert tesz keserűvé, és bénít meg a tudat, hogy ő csak egy - ez vagy az. Gyakran nem merjük a saját véleményünket és egyéniségünket vállalni, mert úgy érezzük, kevesek, kicsik és értéktelenek vagyunk, aztán a felvett álarc magabiztossága mögül riadtan kukucskál ki az igazi lényünk, a Sérülékeny ember. Egy amerikai ver», mellyel először megzenésítve1 találkoztam, a napokban újra a kezembe került. A történet egy árverésen játseAJik, ahol a többi tárgy között egy öreg hegedű is „kalapács alá” kerül. Az emberek nem nagyon igyekeznek megszerezni, kínos lassúsággal jutnak el az 1-2-5 dollárig is. Ütött-kopott hangszer, ugyan mire lesz ez még jó? Mert dísznek rtfcr aligha alkalmas! Aztán, mielőtt a #gső árban megállapodnának, a leghátsó sorból egy ismert idős hegedűművész emelkedik fel, és a dobogóra lép. KeaHfe veszi az öreg hegedűt, felhangolja, é* játszani kezd rajta. Csodálatosan lágy és finom hangon szólalnak meg a húrok, zengő futamok, és tisztán csengő szépséges dallamok töltik be a termet. A Mester kezében azzá lesz a hegedű, amitek szánták. Az árverező most már büszkén mutatja fel újra a hegedűt, és a licilálás még egyszer elkezdődik. Ám az flreg hegedű értéke ezúttal egészen másképp fest: a kikiáltási ára ezer dollár, és iz égig szökik, mert megmutatkozó«, válóban mennyit is ér. És mi mennyit érünk? Elfogadhatjuk a közönyös tömeg árajánlatát, lehetünk csak egy. De ne feledd el, testvérem, van más lehetőségünk is: mert Isten Fia, Jézus egyszer olyan értékesnek talált minket, hogy az életével fizetett érted és értem. Nem csekély ár! O ennyire tartott bennünket. És így, az ő keze érintésével mi is azzá lehetünk, aminek igazán szántak bennünket. Ne érjük be kevesebbel! Füller Tímea „így használd fel a szenvedést. Arra való az, hogy megtapasztald Krisztust. Mert nem ismeri az Jézust, aki még nem szenvedett vele. ” Luthöf Mino«: Jer, örvendjünk keresztyének! (Szabó József fordítása) BÖJT 1. VASÁRNAPJA (INVOCAVIT) Hatalom és kereszt Lk 9,38-45 A történet háttere Jézus megdicsőülése. A megdicsőülés csúcsüzenete az, hogy Jézusra kereszthalál vár. Megdicsőülés és kereszt tehát szorosan egymás mellé kerülnek. Úgy is fogalmazhatnánk: Jézus megdicsőülése valójában „a keresztfa fényében tündököl”. Jézus - a megdicsőülés hegyéről visz- szatérve - a völgyben egy gyermekéért aggódó édesapával és a csődöt mondott tanítványokkal találkozik. Kiderül, hogy - tanítványaival ellentétben - Jézus akkor sem bizonyul gyengének, amikor ördögi hatalmakkal kell szembeszállnia. Ez a vasárnap hagyományos evangéliumi történetét, Jézus megkísérlését juttatja eszünkbe. Aki egyszer legyőzte a „saját ördögét”, és megvédte a saját útját, az a továbbiakban „mindennemű ördöggel” és „ördögivel” való csatából győztesként kerül ki. A Jézust körülvevő tömeg - köztük Jézus tanítványai is - így gondolkodnak. Itt nincsenek jelen Jézus ellenfelei, akik hasonló esetben úgy okoskodnak, hogy Jézus maga is ördögi, és a démonok ezért engednek neki. A történtekben a sokaság Isten hatalmát csodálja, de azért Jézusnak is kijut az elismerésből. Hiszen akinek lehetősége van rá, hogy tetszése szerint vegye igénybe Isten hatalmát - mintegy kiszolgálva magát az isteni hatalom kincseskamrájából -, azt méltán övezi tisztelet és csodálat. Jézus maga is eloszlat minden kétséget, hogy a hatalom, amit igénybe vesz - legyen szó szavának erejéről, gyógyításról, halottak feltámasztásáról, a természet erőinek befolyásolásáról vagy démoni erőkkel szembeni fellépésről nem abban a formában övé, hogy azt - ahol és amikor neki tetszik - saját céljaira használhatná. Ennek igazolására jelenti be - most már szűk tanítványi köréhez intézve szavait hogy a közeljövőben O kerül olyan helyzetbe, mint a démoni erők szerencsétlen áldozatai. Ő, aki egyszer már legyőzte a gonoszt a maga életében, pályája kezdetén, majd újra meg újra mások életében is - nekik új kezdetet ajándékozva, a többieknek pedig ,jelt” adva -, most mégis drámai módon fog elbukni az emberekkel szemben. Hangsúlyos, hogy Lukács evangélista itt nem a szokásos módon szól szenvedésről, elvettetésről, megöletésről és feltámadásról, hanem úgy fogalmaz, hogy „az Emberfia emberek kezébe adatik". Aki bármikor igénybe veheti Isten hatalmát ördögi és egyéb - természeti és természetfölötti - erők legyőzésére, azzal mégis megeshet, hogy „emberi hatalmak” megtehetnek vele bármit, amit csak akarnak. Jézus aláhúzza, hogy rendkívüli, isteni hatalma nem menti őt meg attól, hogy olyan helyzetbe jusson, ahol úgy tűnik, nincs semmi hatalma, ahol egyáltalán semmije nincs. A tanítványoknak mindebből két dolgot kell megérteniük. Először is olyan Mesterük van, aki korlátlan hatalommal rendelkezik. Másrészt ez nem zárja ki, hogy Mesterük bizonyos helyzetekben hatalom nélkülinek és kiszolgáltatottnak mutatkozzék. Jézus fel akarja készíteni tanítványait, hogy ezt - amikor bekövetkezik - képesek legyenek elhordozni, és ne mondják fel Mesterüknek tett hűségesküjüket, amikor őt - aki korlátlan Úr - az embereknek való teljes kiszolgáltatottság állapotában fogják látni. A hatalom és kereszt egymásmelletti- sége olyan lecke, amit Jézus mindenkori tanítványainak is el kell sajátítaniuk. Az Újszövetség több olyan történetet tud, amelyben emberek - utólag vagy megelőlegezett módon - felismerik Jézus hatalmának rendkívüli nagyságát. Azt azonban, hogy ez a hatalom - egy adott helyzetben - egyszerűen semmivé válhat, szinte lehetetlen megérteni és elfogadni. Ráadásul ez a vonal Jézus mindenkori tanítványainak és egész egyházának életében - Jézus föltámadása ellenére - húsvét után is folytatódik. Az a tény, hogy Jézus tanítványai a fegyverek hatalma helyett az igét, a szentségeket és a szolgálat más lehetőségeit kapják hatalmi eszközül, világosan mutatja, hogy velük is ugyanaz történik, mint Mesterükkel. Nekik is meg kell tapasztaniuk, hogy az ige és az igébe vetett hit, a rá való hagyatkozás egyszerre jelent hatalmat és keresztet. Hatalmat, mert Isten igéje, amely Jézus Krisztusban testté lett, bűnbocsánatot, új életet, Isten Lelkének erejét és ennek minden következményét képes adni. Keresztet, mert ahogy Jézus személyében Isten élő igéje, kegyelmi üzenete keresztre, meghalásra lett ítélve, ugyanez történik tanítványaival is. Ezt a sokszor elviselhetetlen feszültséget Jézus mai tanítványai azzal a reménységgel vállalhatják, hogy a nekik juttatott - kereszt alá rejtett - hatalomból is élet támad. Böröcz Enikő Oratio oecumenica Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretettel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a gyülekezeti lelkészeket arra, hogy az istentisztelet liturgiájának alakításakor számoljanak a rovatunk nyújtotta lehetőséggel is. Örökkévaló Atyánk! Hozzád kiáltunk, Te vagy oltalmunk. Halld meg fohászkodásunk! Segítségért esedezünk, kérünk, mutass utat! Hozzád kiáltunk a böjti időben, mikor bűneink mélységével szembesít igéd, és hirdeti Fiad határtalan szeretetét. Együtt sóhajtozunk a vajúdó világgal, amely letért a békesség útjáról, és oly sokszor a háborúság igazát hangoztatja. Mutass utat, hogy mindenütt, ahol élünk, városokban és falvakban, családban és munkahelyeken a szeretet, az egymásért való felelős cselekvés ösvényein járjunk, és ne fáradjunk meg a békéért való kitartó imádságban. [Gyülekezet:] Urunk, segítségért esedezünk, mutass utat! Urunk, akárcsak Noé idejében, ma is naponta adunk okot arra, hogy reánk tekintve megszomorodjon atyai szíved. Mutass utat, hogy ne bűnös önzésünk, nagyravá- gyás, gőg és elbizakodottság, fékevesztett hatalom- és birtoklásvágy rombolja a világot. Segíts, hogy Krisztus indulata lakozzék bennünk, és áldozatkész útitársaivá lehessünk azoknak, akik az igazságtalanság szülte nyomorúságban tengődnek, és már-már reményüket vesztették. [Gyülekezet:] Urunk, segítségért esedezünk, mutass utat! Urunk, a föld sok sebből vérzik, segíts, hogy fáradozzunk gyógyulásáért! Mutass utat a kereszténységnek, melyen közelebb juthatunk egymáshoz és azokhoz, akik céltalanul bo- lyonganak, vagy szenvedélyektől gúzsba kötve tönkreteszik magukat és másokat. Hadd tanúskodhassunk egyetértésben oltalmadról, szabadításod öröméről, sátánt legyőző Jézusunkról. Oltalmazd hazánkat, hogy önazonosságát, örökségét, szuverenitását megőrizve gazdagíthassa az európai népek családját. Urunk, ajándékozd nekünk a szív és a szó böjtjét. Tudjunk hallgatni, ha szükséges, elhallgatni, ha csak a magunk igazát védi szavunk, és meghallgatni a közösségre és megértésre vágyó, kereső embertársainkat. Segíts lemondani kedvteléseinkről is, ha időnk, erőnk, figyelmünk odaszánásával így a másik terhén könnyíthetünk. [Gyülekezet:] Urunk, segítségért esedezünk, mutass utat! Mutass utat a családoknak, hogy akik együtt indultak áldást kérve, ne adják föl a zökkenők, a próbák láttán. Sokan hordoznak lelki sebeket meggondolatlanság, szeretethiány, hűtlenség miatt - vigasztald őket! Kérünk, adj elénk példákat, hogy kegyelmed által hűségben, szeretetben megújult házastársak, szülők vallhassanak életükkel irgalmadról. Segíts, hogy a felnövekvő nemzedékeket megelégedettségre neveljük. Figyelmeztessük őket, hogy ne bánjanak tékozlóan a természet kincseivel, őrizzék mások és a maguk életét, és ebben mi magunk is példát adjunk nekik. [Gyülekezet:] Urunk, segítségért esedezünk, mutass utat! Mutass utat a menny felé, ahova tartunk. Örök országod jövetelét várva könyörgünk azokért, akik a magány, a szenvedés, a gyász és a halál terhei alatt roskadoznak. Emlékeztess arra, hogy bár földi utunk lezárni egyszer, de „távol fénylik a cél, s ránk örök országod hajnala kél”. Köszönjük, hogy színed elé való érkezésünkig munkálkodsz Szentlelked által bennünk és közöttünk. Hála Néked, hogy miként a tavaszi nap sugaraitól fölenged a fagyos föld, és sarjad az élet, úgy megújulást teremtő csodád részesei lehetünk mindenkor. Áldunk Téged, Atyánk, hogy egyszülött Fiad maga az út, az igazság és az élet. Emeld tekintetünket rá, aki értünk meghalt a Golgotán, de élő Úrként ma is velünk van. Az ő tanítása szerint együtt így imádkozunk: Mi Atyánk,... ....SAROK (At 3 £ 5 2 3 3 , AZ ISTENTISZTELET TERE Isten világában - Istennek szentelt hely Isten nem lakik emberkéz alkotta házban. És mégis templomokban „adott randevút”, mi pedig templomokban keressük őt. Tudjuk, hogy Istent nem lehet helyhez kötni, nem lehet magunkhoz láncolni. De Ő hozzánk kötötte önmagát, és magához kötött minket. Ahogy vállalta, hogy Jézus Krisztusban emberré lett, úgy vállalta azt is, hogy az idő és tér koordinátái közt találkozik velünk. János evangélista ezt így fejezi ki: „Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott.” (Ján 1,14) Az eredeti szövegben sátorozásról van szó. A sátor pedig egyszerű - ideiglenes - emberi lakóhely. Az emberi lét egy bizonyos időre szóló tere. Templomról, kápolnáról, gyülekezeti házról lesz szó a következő hetekben. Hogy milyen sokat jelenthet egy- egy templom, arról történeteket lehetne mesélni. A 18. században Magyarországra betelepített népcsoportokról tudjuk, hogy először templomot építettek, s csak azután emeltek hajlékot maguknak. A katedrálisok megépítése - hány és hány írás regél erről - sokszor egy-egy ember életműve volt teljes élet-odaáldozással. Egy kis falu templomának megszületése egy egész község összefogását jelentette. Egy isten- háza-renoválás nemegyszer hallatlan áldozatot kíván. Mert a templom fontos számunkra. „Templomunk, drága vagy nekünk” - énekeljük a 288. ének második vesében. Szeretem a Te házadban való lakozást... - valljuk a zsol- tárossal. Ragaszkodunk hozzá: az Isten háza emberek otthona. Otthon egyenként is, de a közösség számára is. Menedékhely fizikai és lelki értelemben. Az imádság alkalmas terepe. A felüdülés háza. A csend és a hangok tere. A szükséges magány és a megtartó közösség hajléka. A bűnbánó elszomorodás és a felülről jövő öröm helyet adója. A harangok, az oltár, a szószék, az orgona, a térdeplő, a padok, a képek és jelképek mind-mind áldott „kellékei” a nagy találkozásnak, Isten és ember együttlétének a templomban. Ezért kell jól ismernünk és értenünk mindazt, amiről a templom beszél. Igen, tudatos a megszemélyesítés, hiszen az Istennek szentelt ház is prédikál] Érdemes végiggondolnunk, mikor, miért, hogyan építettek templomot az egyház történetében. Érdemes megállni a kérdésnél: mi az evangélikus templom sajátossága. Sokatmondó, ha megtudjuk, az építés, az istenháza megálmodója mit akart és mit tudott kifejezni az építőművészet eszközével az Isten nagyságáról, szeretetéről, kegyelméről. Mint ahogy fontos arról is gondolkodnunk, mitől lesz igazán otthonos a szent tér - a maga egészében és egy-egy részletében. Sokfelé járunk hazánkban és a világban. A templom mindig jel: felhívja magára a figyelmet, puszta létével hívogat a Mindenhatóval való közösségre. A keresztény turista tudatosan is keresi ezeket a hajlékokat, hogy bármerre is jár, mindig otthon lehessen. Ahogyan a mi saját templomunk is nyitva áll a közelről s távolból érkezők előtt... Senki sem lehet idegen. Akkor sem, ha ismeretlen. A Vendéglátó számára ismerős, számunkra pedig egy eddig ismeretlen testvér, akivel az adott tér zártságában és tágasságában együtt léphetünk Isten színe elé. Felelősek vagyunk templomunkért. Annak szépségéért, tisztaságáért, otthonosságáért, megszentelt voltáért. Akárhányunkon osztódik szét ez a felelősség, ugyanolyan nagy marad mindannyiunk számára. Lépjünk be a következő hetekben a képzeletbeli szent térbe - legyen az ka- tedrális vagy egy szórvány-istentisztelet konyhasarka. Járjuk végig az utat: az ismerkedés, a felfedezés, a tudatos értékelés, a felelős meggondolás útját, hogy miénk lehessen a templom. Hogy valóban azzá lehessen, ami: a nagy találkozás helye. A templom földi életünk ajándéka. Itt lehet áldás számunkra, segítője annak a folyamatnak, amellyel eljuthatunk a templomtalan világba. Oda, ahol - a Jelenések könyvének tanúsága szerint - „Isten sátora az emberek közt” lesz, ahol újra átéljük az éden- kerti tudósítás gyönyörű pillanatát: Isten ott jár közöttünk, mint az esti fuvallatkor a paradicsom fái között. Hafenscher Károly-dk* * n A r
