Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-03-10 / 10. szám
8. oldal 2002. MÁRCIUS 10. Evangélikus Élet Ev.Éíet FÓRUM az evangélikus ifjúságról Az Evangélikus Élet Szerkesztősége és a Magyarországi Evangélikus Egyház Ifjúsági Osztálya szeretettel hív és vár minden érdeklődőt a beszélgetés az ifjúsági munkáról című fórumra. időpontja: 2002. március 20. (szerda), 13:30* Helyszíne: Evangélikus Hittudományi Egyetem (Budapest XIV. kér.. Rózsavölgyi köz 3.) A ifjúsági munkáról szóló fórumra az Evangélikus Elet Fórumbeszélgetései keretében, a sorozat a nyitóalkalmaként kerül sor, az Ifjúsági Osztály szervezésében. A beszélgetést vezeti: T. Pintér Károly, az Evangélikus Élet főszerkesztője. * Tisztelt Munkatársaink, Testvéreink a Jézus Krisztusban! A fórumra szeretettel hívjuk mindazokat, akiknek van valamilyen ötlete, javaslata, építő kritikája a Magyarországi Evangélikus Egyházban folyó ifjúsági munkával kapcsolatban Azt reméljük, hogy ebben az eszmecserében, vitában eljuthatunk egy olyan közös álláspontra, amit kisebb-nagyobb variációkkal, de mindannyian vállalni és támogatni tudunk. Az eszmecsere végeredményeként egy széles bázisú és hosszú távú ifjúsági programot szeretnénk kidolgozni. A fórumbeszélgetéshez kiindulópontként szolgál írásban is átnyújtandó beszámolónk a Magyarországi Evangélikus Egyház ifjúsági munkájának kereteiről. • Étkezés: Ebéddel nem készülünk, de valami harapnivalót (szendvicseket, süteményt) készítünk azoknak, akik megéheznek. • Amivel még készülünk: Szeretnénk a beszámolóhoz erre az alkalomra mellékletként elkészített anyagokat is (a beszámolóban mindenütt külön jeleztük ezeket) közreadni. • Mit várunk ettől az alkalomtól? Azt reméljük, hogy a fórum keretében sikerül meghatározni a kialakuló párbeszéd fókuszpontjait. Szeretnénk a különböző, karakteres véleményeket felmérni, megtalálni köztük a kapcsolódási pontokat. Szekcióbeszélgetések keretében készülünk minél több alternatívát, megoldási javaslatot felvázolni. Azt kérjük, hogy senki se rejtse véka alá a véleményét, s hogy ezzel együtt baráti légkörben beszélgethessünk. az Ifjúsági Osztály munkatársai • Az időpont kiválasztásakor tekintettel voltunk arra, hogy a legtöbb gyülekezeti alkalom hétvégére esik. Szerettük volna ezt az alkalmat még húsvét előtt megszervezni, amikor mindannyian a megújulás, a feltámadás ünnepére készülünk. Azt reméljük, hogy a témában érdekeltek meg tudják oldani a helyettesítést vagy az alkalmak átcsoportosítását. Az alkalom délután 18:30-ig tart. MEGHÍVÓ A Magyar Cserkészszövetség Gyűjteménye Sík Sándor író és költő, a magyar cserkészet egyik megalapítója és a cserkészpedagógia megteremtője tiszteletére „Emberebb ember, magyarabb magyar" címmel emlékkiállítást rendez a Cserkészházban (Bp. II., Tömörkény u. 3/a) A kiállítást megnyitjuk: 2002. március 22-én, pénteken 17 órakor A kiállítás nyitva: hétfőn és csütörtökön (ünnepnapokat kivéve) 14 és 18 óra között. A belépés díjtalan. A kiállítás június 27-én zár. Szeretettel várunk minden érdeklődőt Lehel László Segítés határokon át? Az Ökumenikus Szeretetszolgálat lehetőségei és korlátái itthon és külföldön című előadására, március 13-án, szerdán, 18 órától. Igehirdetéssel szolgál: Balicza Iván evangélikus lelkész Helyszín: A Deák téri Evangélikus Gimnázium diszterme, 1051 Budapest, Sütő utca 1. WM&MWMWMM ÖTLET EVWJJKES OTI» NKÁkSOK töt* Szeretettel felhívjuk a gyermekek hitoktatásával foglalkozók figyelmét arra, hogy az Ötlettár című katechetikai munkát segítő lapunk 2002-től előfizethetővé vált. Aki szívesen vesz segítséget a gyermekek hitoktatásához, kérjük, az alábbi megrendelőlapot kitöltve juttassa el a Magyarországi Evangélikus Egyház Ijfúsági és Gyermek Osztálya részére (1085 Bp„ Üllői út 24.) Szeretném megrendelni a negyedévente megjelenő Ötlettár című újságot a 2002-es évre, 1480 Ft-os áron (egy szám ára: 370 Ft), + postaköltség évi: 280 Ft. Név:....................................................................................................... Cím:. Tel.:.. C0 'LU _I ÜJ Q Z Ü J Cd CD LU LU N LL o _l LU a A legdrágább ajándék A névnapi ajándékok kapcsán elgondolkodtatott egyik ismerősöm kérdése: „Mit kaptál, mit vettél?” Majdnem elkezdtem sorolni a tárgyakat, amikor a néma gondolat felülkerekedett a szavakon. Mit értünk manapság ajándékon? Többnyire egy tárgyat, egy csokor virágot, egy márkás italt vagy parfümöt. Pedig rá kell jönnünk: az igazi ajándékot nem a boltok polca rejti. Gyermekkoromban, ha megkérdezték, mi akarok lenni, gyakran így válaszoltam: „hercog”. A népmesék világából megragadott a gazdag hercegkisasszony, aki csak azért győzi le az akadályokat, mert szívében is gazdag. Vagyona önmagában édes kevésnek bizonyult volna. Kívül- belül gazdagnak kellett lennie a főhősnek, segíteni a bajbajutotton. Később a nemesi rang azért is tetszett, mert irigyeltem, hogy ők tudnak adni valamiből, tudnak jótékonykodni mások örömére. Néha elnézem a segélyfelhívások adakozóinak névsorát. Sok a nyugdíjas, a több- gyermekes. Ők másként gazdagok. Ma sok olyan jómódú ember van, aki „kincsét” értelmetlenül használja fel. Fél mutogatni, mert ellopják, irigylik, titokban „lelheti csak bennük örömét”. Félti családját, mert elrabolhatják. Pedig, ha a közösségre fordítana belőle, mennyi emberrel osztozhatna örömében. A mai világban a lelki nemesség sajnos nem áll a követendő példák élén. így aztán az újdonsült „kutyabőr”, gazdagság - nemes viselkedés nélkül nem sokat ér. Hogy milyen ajándékot kaptam? Eszembe jutott egy rokongyermek születésének híre, egy másik édes csecsemőarc, aki rám mosolygott, néhány együtt érző telefonhívás, és bajban a kérdés: miben segíthetek? Eszembe jutott egy szívmelengető gyerekrajz, a spórolt pénzen vett marcipáncsoki, a lélek derűjét simogató, távoli országból érkezett e-mail, a régi tanítványok jókívánságai, volt tanárom együtt érző szava: „szívem együtt dobban veled örömödben, bánatodban”, egy jeles egyházi méltóság igaz keresztényi alázata, szerénysége, segítőkészsége, az asszony, aki halott testével hat embernek adott életet... Ez mind-mind azt bizonyítja, hogy legnagyobb kincs az élet, a szeretet. Legnagyobb ajándék az, amelyet pár évvel ezelőtt kaptam, s amit a napokban újra felfedeztem beteg édesapám gyógyulást, reményt tükröző arcán: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá. " (Jak 1,17) Lanczendorfer Zsuzsanna HÍREK • ESEMENYEK • KÖZLEMÉNYEK ORGONAZENÉS ÁHÍTAT 2002. március 10-én 18.00 órakor orgonazenés áhítat lesz a Budavári gyülekezetben. Orgonái: Laborczi Erzsébet (Szombathely). A zenés áhítaton: Bach, Mendelsson és Sulyok Imre művei csendülnek fel. A Pesterzsébeti Evangélikus Templomban 2002. március 10-én du. 4 órai kezdettel „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot " címmel Németh László író hitrejutásáról tesz bizonyságot leánya, dr. Németh Csilla. Szeretettel hívjuk gyülekezetünk híveit és barátait 2002. március 10-én, vasárnap este 1/2 8-ra a békásmegyeri evangélikus templomba, ahol böjti, kamarazenei hangversenyt tartunk (cím: 1038 Budapest, Mező u. 12.). Pál Diana orgonamüvész és a Pannonia Consort, valamint Fülöp Zsuzsa operaénekes közreműködésével Haydn, Purcell, Mozart, Corelli és Händel művei hangzanak el. A koncert ingyenes. A kirándulók missziói összejövetelén, 2002. március 10-én du. 16 órakor a zuglói református templom mögötti imateremben (Budapest XIV., Limanova tér 11. sz.) Verebesné Banka Ida és Előd Erika tartanak beszámolót a Vasárnapi Iskolai Szövetség gyermekevangélizá- ciós közösségének szolgálatáról Magyar- országon és világszerte. A Farkasréti Ökumenikus Esték keretében a XI., Németvölgyi út 138. sz. alatti evangélikus-református templomban 2002. március 11-én, hétfőn 18.30- kor Nobilis Márió r. katolikus és Balicza Iván evangélikus lelkészek tartanak előadást „Bűnbánat, gyónás, bűnbocsánat" címmel, Zsolt 25,11 alapján. A Budavári Evangélikus Gyülekezet Alapítvány köszönettel hozza nyilvánosságra, hogy a 2000. évben a személyi jövedelemadó 1%-nak felajánlásából az APEH 1 474 029 Ft-ot utalt át az Alapítványnak. Ezt az összeget a gyülekezet ifjúsági és hittantermeinek fűtéskorszerűsítésére, berendezésére, szociálisan rászoruló idős gyülekezeti tagok karácsonyi segélyezésére és a budapesti evangélikus gimnáziumok támogatására fordította. Bizalommal kérjük, hogy adóbevallásuk során az 1% felajánlásával az idén is támogassák Alapítványunkat. Budavári Evangélikus Gyülekezet Alapítvány, adószám: 18007545-1-41 HELYESBÍTÉS A 2002. évi Evangélikus naptár Névés címtárában egyházközségünk adatai tévesen és hiányosan jelentek meg. 287. oldalon: a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség adatai a következők: Cím: 1038 Budapest, Mező u. 12. Telefon: 240-3771, Fax: 368-6118, Mobil: 06-20-39-89-059. E-mail cím: breuer@mail.matav.hu. Az egyházközség parókus lelkésze: Donáth László. Az egyházközség segédlelkésze: Fülöp Attila. Az egyházközség igehirdető munkatársai: Görög Tibor nyugdíjas lelkész, Gálos Ildikó, Thumay Béla, Bozóky Éva. Az egyházközség felügyelője: Dr. Breuer Katalin. Az Evangélikus Leánygimnázium Alapítvány kiadta alapítójának, dr. Győry Aranka ny. tanárnő összegyűjtött verseit és műfordításait. A könyv megvásárolható a Huszár Gál könyvesboltban (1054 Budapest, Deák tér 4. ) és az Evangélikus Könyvesboltban (1085 Bp., Üllői út 24.) Tájékoztatás az Evangélikus Egészségügyi Képzésért Alapítvány 2001. évi működéséről. Az alapító okiratban foglaltaknak megfelelően tisztelettel hozzuk nyilvánosságra, hogy az 1999-ben bírósági nyilvántartásba vétellel létrejött közhasznú alapítványunk vagyona 37 500 Ft adománnyal gyarapodott, kifizetései nem voltak. Az érvényben lévő szabályok értelmében magánszemélyek jövedelemadójának 1%-ára csak 2002. novemberétől jogosult. SZÜLETÉS Harmati Béla László múzeumigazgatónak és Ittzés Ida Cecíliának március l-jén megszületett Bence nevű, negyedik gyermekük. Apróhirdetés Luther-kabát méret utáni készítését vállalom, egyházi szabómester. Tel.: 351-4942. Az égre mutató kereszt alatt a templomtorony legszebb dísze a TORONYÓRA. Önnél működik? Toronyóra, harangjáték, haranglengető, vezérlőóra készítés, javítás. 5 év garancia. KONKOLY MŰVEK Toronyóra gyára. 1102 Budapest, Állomás u. 14. Tel: 06-1/260-7065, 06-30/949-2915. 58 éves egyedülálló nő szeretettel gondozna, eltartana házáért, lakásáért gyermektelen idős nénit Érden vagy környékén. „Segítsünk egymáson” a Szerkesztőségbe. 1945 előtti könyveket, könyvtárat vásárolnék. Tel.: 340-8016. Sírkőfelújítást, tisztítást vállalok 30% árengedménnyel. Tel.: 324 7629. Mobil: 0630 2457674. Szobafestést, mázolást, tapétázást vállalok bútormozgatással, szükség szerint takarítással. Tel.: 324 7629. Mobil: 0630 2457674. A SAREPTA EVANGÉLIKUS Szeretetotthon 230 adagos konyhájára jól főző főzőasszonyt keres. Érdeklődni: munkanapokon, 9.00-15 óráig. Tel.: 391-8000, 391-8001. Evangélikus Elet ., A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja evelet@lutheran.hu Felelős szerkesztő: T. Pintér Károly karoly. pinter@ lutheran. hu Szerkesztőségi titkár: Boda Zsuzsa zsuzsa. boda@ lutheran. hu Tördelőszerkesztő: Rezessy Szabolcs Szabolcs. rezessy @ lutheran. hu Szerkesztőség: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-1108. Fax: 486-1195 Kiadja a Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya sajto.osztaly@lutheran.hu 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-5478.486-1228 . Fax: 486-1229 Felelős kiadó: Kendeh K. Péter peter.kendeh@lutheran.hu Árusítja a Kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt., Bp. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezér- igazgató Előfizethető közvetlenül a Kiadónál vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: negyedévre 1200 Ft. félévre 2300 Ft • egy évre 4600 Ft Előfizetési díj külföldön, egy évre: szomszédos országba: 15500 Ft (64 EUR) egyéb külföldre: 18500 Ft (75 EUR) Beküldött kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. KÉRJÜK TÁMOGASSA A BETHESDA KÓRHÁZ ALAPÍTVÁNYT Az alapítvány célja, hogy anyagilag támogassa Magyarország egyetlen egyházi gyermekkórházába kerülő, hazai és határon túli beteg gyermekek, keresztyén szellemű gyógyítását. 2002-ben az égési sérült gyermekek gyógyítását támogatjuk. Adószám: 18042539-1-42. Pályázati felhívás A Magyarországi Evangélikus Egyház Ifjúsági Bizottsága pályázatot hirdet az evangélikus ifjúsági munka közös átgondolása, javítása céljából, a 15-29 év közötti korosztály részére, az alábbi témában: „ Elképzelésed szerint hogyan javítható az ifjúsági munka a saját környezetedben? " A pályázat kiírója 15-30 oldalas esszét, tanulmányt vár a pályázóktól. Ennek része lehet egy esetleg már megvalósult iskolai, vagy gyülekezeti program leírása és elemzése. A pályázat kiírója csoportok pályázatát is elfogadja. A pályázat tartalmazza a gyülekezeti, egyházmegyei, illetve országos szinten folyó munkával kapcsolatos ötleteket, javaslatokat. A pályázat kiírója előnyben részesítheti azokat a pályázatokat, melyek konkrét, megvalósítható tervekkel pályáznak. Pályázni lehet: 15-29 év között, egyéneknek és csoportoknak egyaránt. A beküldött pályaművek az Ifjúsági Osztály tulajdonát képezik, azokat a pályázat értékelése után bárhol felhasználhatja. A pályázati határidő után postára adott pályázatokat nem fogadjuk el. Beküldési határidő: A határidőt meghosszabbítottuk, az új időpont: 2002. március 15. Díjazás: A beérkezett pályázatokat az Ifjúsági Bizottság által felkért, szakemberekből álló zsűri bírálja el. 1. helyezett 50 000 Ft 2. helyezett 30 000 Ft 3. helyezett 20 000 Ft Pályázati díj: nincs Magyarországi Evangélikus Egyház Ifjúsági Bizottsága