Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-03-03 / 9. szám

Evangélikus Elet 2002. MÁRCIUS 3. 5. oldal Egy vasárnap délután a Budavári Evangélikus Egyházközségben „ Hiszek a haladásban - abban, hogy munkánk, hitünk és odaadásunk révén napról napra enyhülhet a fájdalom, az ellenünk törő baj, gonoszság. ” Az egészségügy területén szolgálók ta­lálkozóját rendezte meg február 24-én a budavári gyülekezet, a „Hivatásunkban Istennek szolgálunk” című sorozat kere­tében. Előadó dr. Hankiss János, a neves orvos-író volt, akinek „Orvosi Hiszek­egy” című írásából idéztem a fenti soro­kat, mely teljes egészében a „Nehéz or­vosnak lenni” című könyvének borítóján olvasható. Most bemutatott „Ki a gödörből!” címmel megjelenő könyve ugyancsak az orvos töprengéseit tárja elénk. Annak az orvosnak tiszta gondolatait, aki mélysé­ges hittel hirdeti, hogy az igazi orvostu­domány nem önmagáért, „hanem csakis az emberért, csakis a gyógyításért van”. Ez vezeti szolgálatában, írásaiban. Micsoda fejezetcímek!: Úgy élj, hogy visszanézhess; Használati utasítás az élethez; Ne add fel a tartásodat; A lé­lek szabadsága; Reggelek öröme... Apróságok, naponta vagy óránként átélt jelzések, amit az ember nem vesz észre. Kicsiny csodák, amelyeket figye­lembe véve szebb lehet az életünk. „Csoda az, hogy élünk” - mondta, cso­da, hogy a háború borzalmait, a végtelen szenvedéseket, megaláztatásokat átél­tük, és hogy olyan sok kis apró csoda vesz körül bennünket, amit sokan észre sem vesznek; csoda a reggel, csoda az este, egy levél, egy telefon is csoda le­het, mely örömöt okoz és csoda, ha mi tudunk valakinek örömet szerezni. (Itt megemlítette a jelen levő Mácz Ist\>án „Örülj velem” című kis könyvének jelen­tőségét.) Beszélt új könyve alapján arról, hogy mindenkinek van feladata, s van­nak olyan belső, titkos feladatok, melye­ket magunknak kell megtalálni, s ezek­nek teljesítése teszi széppé, teljessé életünket. Milliós lottónyeremény lehet pillanatnyi öröm, de egy jó szó, egy si- mogatás, egy megértő meghallgatás ma­radandó értéket, magára találást jelent­het... Ehhez a mondatához kapcsolódott kitűnő hozzászólásával, átélt pillanataival Debreczeni Károly református lelkész be­teglátogatásai alkalmával, a kórházban súlyos betegeivel folytatott beszélgetések felidézésével. Egy mosoly, szeretetteljes beszélgetés fájdalomenyhítőbb minden gyógyszernél - hangsúlyozta. Hankiss János nagyon őszinte, köz­vetlen szavakkal irt könyvei - Az orvos zsoltára; Éjszakai ügyelet; Hajnali há­romkor stb. - vagy a Ki a gödörből (a betegségből)! élni segít, hinni a minden­napokban a szépséget, ;/jót keresni. „Ha sikerül begyűjteni ezeket a pici mozaikokat, felcsillanó színfoltokat, je­lentéktelennek mondott élményeket, talán újra szép lesz a világ... begyűjteni a pici örömmagokat, mert ebből meg lehet élni akkor is, amikor nagy sikerek, komoly eredmények nem dobják fel az embert...” A bensőséges találkozón bevezető gondolatokat és zárszót Bence Imre evangélikus lelkész mondott. Felemelő pillanat volt, amikor az előadó a kom­munizmus áldozatainak emléknapjára való tekintettel, az általa hozott gyertya meggyújtását kérte. Sehelken Pálma Háló Jézus minden nap kiveti hálóját a világ felé. Mindig van, aki beleakad. Egyszer te is belekerülsz majd, bizto­san, ebbe a szent hálóba. És akkor valaki szelíden megkér­di tőled: Akarsz velem maradni? Rajtad áll, hogy nemet mondsz, vagy igent. Ha nemet mondsz - ne félj, ezért nem fog bántani senki -, csak mind­örökre egyedül maradsz. Ha igent fe­lelsz, soha többé nem leszel egyedül. (De azért, titokban és minden fel­tűnés nélkül, utánad is dob egy men­tőövet. Mert még így se akar elveszí­teni. Csak azt ne várd, hogy könyö­rögjenek neked. Ne félj, nem fog sen­ki se kényszeríteni!) A mentőöv, amit eléd dobnak, csak lehetőség, amellyel élhetsz vagy elutasíthatod. De az ódium ezután a tiéd. (Idézet Hankiss János új könyvéből) Több, mint fél évszázad óta először jelent meg kőnyomatokkal díszített könyv Magyarországon. Gyulai Líviusz grafikusművész litográfiái most Babits Mihály: Jónás könyve c. művének hasonmás kiadását díszítik ezzel a techniká­val. A váci ARCUS Kiadó gondozásában megjelent kéziratos Babits-köhyv iránt főként a műgyűjtők körében hatalmas az érdeklődés. Ez nem is csoda, hiszen a könyvritkaság mindössze 175, számozott példányban jelent meg. B. Zs. Visszfény és Böjti mozaik „visszhangok” Madocsai Miklós könyveiről Ajándék karácsony és húsvét kö­zött - gondoltam, amikor kibom­lott a csomagból Madocsai Miklós „Visszfény” című, válogatott írásait közreadó könyvet. Megsimogattam a szememmel és a kezemmel, mert bár a kézirattal már ismerkedtem, így könyv alakjában valahogy egé­szen más volt: másodszor is meg­született. Sokkal nagyobb nyilvá­nosság számára, mint amikor az egyes írások eleven beszéd formá­jában elhangoztak. Nem naptárra gondoltam, ami­kor Karácsonyt és Húsvétot említet­tem. Az inkamáció és a reszurrek- ció, az emberré lett, kínhalált szenvedett és feltámadott Krisztus világosságából, a „nem teremtett Nap” fényéből született visszfény igéjével és reménységéből állt egy­be ez a válogatás. Benne rejtőzik egy Krisztus-hívő életrajza, egy evangélikus lelkész szolgálati útja. Jó, hogy évszámok, dátumok, helymegjelölések tagol­ják a válogatást. Az ötven esztendő így nem átláthatatlan, összeguban­colódott gombolyag, hanem feltáru­ló, követhető út. Életrajzot, életutat említettem, de ezeket a stációkat Madocsai Miklós mindig a margón jelzi. Soha nem takarja Őt, Aki az ősi hit­vallás szerint „Urunk és Éltetőnk”. Amit elmond és leír, sohasem „adalék” a személyes sorshoz, hűsé­ges a páli alapálláshoz: nem magunkat prédikáljuk, hanem Krisztust. Ez az „egyhangúság” azonban semmiféle atyafi- ságban nem áll valamiféle szent unalommal. Igehir­detés és vers, meditáció és előadás, gyermek-isten­tisztelet és a metró építése kezdetén megszólaló imádság, Timóteus képzelt levele nagyanyjához, Loisz-hoz, az Országgyűlési Irodaház imanapján tartott igehirdetés, Szűz Mária születésnapján, Lel- készi Munkaközösség úrvacsorái istentiszteletén el­mondott prédikáció, egyszerre utalnak az alkalmak különbözőségére, kihívásaira és az egyetlen monda­nivaló „időzítésének” felismerésére. Sokszor idéz másokat. Általában nem az igehir­detésben. Mottónak tűnnek ezek az idézetek, de nem azok. Tartalmilag mélységesen harmonizálnak, vagy inkább beszédes viszonyban vannak írásaival, akár prédikációról, akár más „műfajról” van szó. A „tanúk fellege” gomolyog itt: Augusztinusz és Kierkegaard, Clairvauxi Bemát és Reményik Sán­dor, Pázmány Péter és Martin Buber, Bonhoeffer és Teréz anya, Pascal és Weöres Sándor, Angelus Silesius és Simone Weil... Jelzés arról, hogy az egyházban prédikálunk, sohasem privát-produkciót teljesítünk. Nem lehet említés nélkül hagyni a FÉBÉ újra összegyűjtése és megújítása, öröme és szenvedése prédikációs, de égyháztörténetileg is megrendítő dokumentumait. Az utolsó tíz év egyre táguló szol­gálati lehetőségei között mintha ennek a közösség­nek áldozná mindazt, amivel Krisztus megajándé­kozta. Nem beszűkülő, hanem reménységben kitáguló, az Éltető irgalmas hatalmára való rácso- dálkozás jele ez a válogatás. Nem önmagát akarja benne megörökíteni: elszámol azzal, amit Isten raj­ta keresztül akar elmondani. Magára is alkalmazza a népi rigmust: „Szent György napon kihajtáskor, Mindenkiből lehet pásztor. Szent Mihálykor behaj­táskor, csak az pásztor, ki elszámol.” 1953. július 5-én, ordinációnkkor hetcdmagunk- kal térdeltünk a csepeli templom oltára előtt a népes évfolyamunkból. Madocsai Miklós mellett térdel­tem. Ebben a „pozícióban", amelynél rangosabb nem létezik, megőrzött bennünket Isten. Ebből az ajándékba kapott testvéri-baráti pozícióból tartom válogatott írásait egyházunk népe elé. Nyissák ki! De előbb nézegessék - ne is futólag - a zseniális címlap-fényképet. Fehér Károly Madocsai Miklós nyugdíjas lel­kész kollégám megnyitotta szel­lemi kincsesládáját. Amit egy hosszú, hűséges papi szolgálat idején összegyűjtött, abból vá­logatva valamit most közkincs- csé tett. Rövid időn belül ez már a má­sodik kötet tőle. Visszfény című kötete után, amivel karácsonyra ajándékozott meg bennünket (vá­logatott írások 1950-2000 között, igehirdetések, előadások, cikkek, versek), most Böjti mozaik címen jelent meg gyűjteménye ízléses külsővel és igényes mondanivaló­val. Őseink Sylva Rerumnak ne­vezték az ilyen hasznos idézet­gyűjteményt, vagyis a dolgok erdejét. Szabadon fordítva, a kü­lönböző témák rendezett erdejé­nek mondták. Mindkét könyv a FÉBÉ-KHT nyomdájában készült. Az előbbi Szeverényi János művészi fotóját tükröző borítóval, az utóbbi Szita István Jézus arca színes mozaik fe­dőlapjával és gazdag, értő illuszt­rációival látott napvilágot. A könyv lila borítója is utal a böjti címre. (Szita István művészi il­lusztrációi akár önálló meditációs objektumok is lehetnének. Kifor­rott egyéniség, feszesen fegyelme­zett kompozíciói evangéliumi ihle- tésűek, az evangélikus teológus, az eseményeket belülről látó művész alkotásai. A freskó és tollrajzjó tu­lajdonságait egyesítik, sőt egyszer­re szimbólumok is. Minden vonás­nak jelzésértéke van. A leegyszerű­sített formában egyértelmű Krisz­tus-bizonyságtételt látunk. Minden egyes képen Jézus Krisztus áll a középpontban fő alakként. Vele történnek az események, és értünk történik minden.) Míg előző könyvében a szerző jórészt saját igehirdetési morzsáit közli, szava az Ige világosságá­nak visszfénye, Urunk szavainak visszhangja, addig az utóbbiban - az irodalmi jegyzék szerint - öt­venkét mű áll forrásidézetként a gyűjtemény mögött. Imádságok, költemények, bölcs és hasznos mondások, olvasmányrészletek, énekek és prédikációs részletek olvashatók, nem öncélúan, ha­nem gyülekezeti szolgálatra válo­gatva. S míg előző könyvében időrendi sorrendben szerepelnek az egyes írások, teológushallgató korától 2000-ig bezárólag, addig itt tematikusán összeállítva, de minden a Passió témakörében szerkesztett anyag. Jól végiggon­dolt teológiai tanúságtétel az, hogy a passiótörténet húsvéttal fejeződik be. Hiszen nagypéntek és húsvét szervesen tartoznak össze, egyik a másik nélkül cson­ka üzenetü, torzó. Amit ebben a könyvben olva­sunk, az nem a szerző büszke ma­gamutogatása, hanem segítőkész ajánlata: használjátok ti is, amit én gyűjtögettem, 2000 év drága kincseiből, az egész egyház kin­csestárából. Neves és névtelen szerzők tollából, magyar és más nemzető egyházi és nem egyházi íróktól, evangélikus, református, római katolikus és első évezred­beli szerzőktől. Érdemes újra meg újra végiglapozni a 122 ol­dalt és megjegyezni a neveket. Valóban széles ölelésü névsor mutatja, hányféle ember fér el Krisztus erőterében. Gazdag a kí­nálat, van kitől tanulnunk. Ordass Lajos és Turóczi Zoltán, Prőhle Károly és Groó Gyula, Dóka Zol­tán és Káldy Zoltán és Sréter Fe­renc és több ma élő igehirdető. Költőktől, íróktól is olvashatunk: Ady, Babits, Juhász Gyula, Jó­zsef Attila és Vas István. Pilinsz­ky János és Weöres Sándor, Keresztúry Dezső és Dsida Jenő, Gyóni Géza és Szép Ernő szere­pelnek e névsorban, s nem utol­sóként Reményik Sándor és Turmezei Erzsébet. Mi fogja össze ezt a sokszínű szerző­gárdát? A böjti mondanivaló, akarva-akaratlan a Jézusra utalás, ahogyan Anselmus és Kierke­gaard, Tersteegen, Goethe és As­sisi Ferenc neve is olvasható itt. „Ami arany, az arany, aszfalton is, homokon is” - mondta egy­szer Ádám Jenő egy református lelkipásztor beiktatásán, amikor az illetőt kitiltották Budapestről, és bugaci homokra küldték szór­ványba. Az arany az arany, drága kincs, akár a bukovinai asszony, akár egy dél-indiai keresztény szájából való. Kétezer év egyhá­za, öt világrész kereszténysége ilyen gazdag, s most ebből a kin­csestárból kaptunk egy kincses- ládányit. Minden mondanivaló a Passió állomásainak eseményére van felfűzve. Az izlandi passió-éne­kes és a német honban szolgáló magyarszívü lelkész ugyanarról a Krisztusról tesz tanúságot. ­Madocsai valószínűleg szán­dékosan nem ír előszót, beveze­tést, használati utasítást könyvé­hez, mindjárt a lényegre tér, a böjtről beszél, a szent tavaszról (ver sacrum), ahogyan őseink ne­vezték ezt a szép és komoly egy­házi évszakot, és olvasóira bízza, hogy válogassanak tetszés szerint a gazdag kínálatból. Boldogan olvastam a könyvet, és szerzőjében ugyanazt a bará­tot ismertem fel, aki már csak­nem ötven évvel ezelőtt is Deák téri szolgálatom első munkatár­sainak egyike volt. Szelíd, szor­galmas,-hűséges igehirdető, a szeretetszolgálat iránt különösen is érzékeny szolgatárs, testvér, jó barát. Bíztatnék minden magyar evangélikus lelkészt, hasonló mó­don bocsássa közre összegyűjtött szellemi-lelki kincseit, nyissa ki kincsesládáját, hogy gazdagod­hassunk valamennyien, s ha van Madocsai Miklósnak még más kincse is (és én tudom, hogy van), úgy tegye azt is közkinccsé. A Böjti mozaik gyűjtemény gyülekezeti énekkel zárul: „Krisztus feltámadt, elmúlt kín és gyalázat, örvendezzünk, vigad­junk, Krisztus lett a vigaszunk”. S hallom, amint felekezeti hatá­rokat átszelve az egész keresz­tény nép válaszol: „Krisztus fel­támadt! Valóban Feltámadt! Hallelujalj!” Dr. Hafenscher Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents