Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-03-03 / 9. szám
6. oldal 2002. MÁRCIUS 3. Evangélikus Élet VAH SZABADULÁS?! „VÁLASZD AZ ELETET! Vallás a drogmegelőzésben- drogmegelőzés az egyházban A kezelt drogfogyasztók száma Magyarországon 1994 és 1999 között (Forrás: Jelentés a magyarországi kábítószer-helyzetről. ISMertető sorozat 5. Ifjúsági és Sportminisztérium. Budapest.) Mert keresztények Mi történt? A fenti bibliai mottóval és címmel rendezett szakmai konferenciát a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet a Parlament Kongresszusi Termében.' Az alkalomra mintegy 300 lelkész, illetve egyházi munkás, pedagógus kapott meghívást. A találkozó fontosságát, az egyházak szolgálata iránti bizalmat és megbecsülést jelezte, hogy a plenáris ülést Mádl Ferenc köztársasági elnök, valamint Deutsch Tamás miniszter nyitotta meg. A délelőtt folyamán a négy történelmi felekezet részéről Balás Béla, Bölcskei Gusztáv és Szebik Imre püspökök, valamint Radnóti Zoltán rabbi tartottak előadást. Ezt követően került felolvasásra a konferencia nyilatkozata. A második előadásblokkban Balog Zoltán egyházügyi főtanácsadót, Topol- ánszky Ákos helyettes államtitkárt, Tomka Miklós szociológust és Buda Bélát, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet tudományos igazgatóját hallhattuk. Délután az egyházi drogmissziók munkásai kaptak szót: Erdős Eszter, a Ráckeresztúri Drogrehabilitációs Otthon vezetője, Szenczi Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat lelkész-elnöke, valamint Fábián Attila, az Evangéliumi Pünkösdi Közösség elnöke. A plenáris ülés igazi csattanóját egy szabadult drogos fiatal hiteles és megggyőző bizonyságtétele jelentette. Végül, a résztevők, öt szekcióban beszélték meg a drogmegelőzéssel és a szenvedélybetegek terápiájával kapcsolatos konkrét tennivalókat a gyülekezetekben, az iskolákban és a médiamunkában. Mi hangzott el? Néhány töredékes idézet a résztvevő jegyzetfüzetéből, egyéni és közös továbbgondolásra: A megelőzés jelenti az igazi, gyökeres gyógyítást és gyógyulást... Kevés a betegség ellen harcolni, fontosabb az egészséget terjeszteni... A drogfiggésbe menekülés fő oka a szeretethiány... Másik ok a magány, ezért a templomoknak a közösség házává is kell válniuk... Hirdetnünk kell, hogy ma is van kegyelem, csak sokszor hiányzik ennek a megtapasztalhatósága... Egy elgondolkoztató összefüggés: a drogstatisztikát vezető európai államok a legvallástalanabb országok is egyben -Anglia, Csehország, Franciaország... Az egyházakban hatalmas morális és közösségi erőtartalék rejlik még... El kell fogadni két kemény realitást a drogosok között végzet szolgálatban: egyrészt nem mindenki gyógyul meg, aki hitre jut, másrészt nem mindenki jut hitre, aki meggyógyul... (bibliai analógia a tíz leprás története) A drogosok közötti munka alapállása csak a szereteten alapuló szolidaritás lehet... Csupán méregtelenítés helyett, teljes, önhordó, új életformára kell elvezetni a ránk bízottakat... Egy kemény, önkritikus diagnózis: nem a drogosok kerültek messze az egyháztól, hanem az egyházak hagyják sokszor magukra a szenvedélybetegeket... Nem problémákról van szó, hanem bilincsekről, konkrétan megkötözött emberekről, akiknek a Szabadítóra van szükségük! Mit tehetünk? Nagy szavak helyett komolyan kell vennünk, hogy a drogprevenció első lépése, ha az egyház valóban egyházzá válik! Felkínálja a szabadulás evangéliumát mindenkinek, és kész befogadni az új életre vágyakozókat vonzó, nyitott közösségeibe. Kijózanított, de egyben pozitívan motivált egy hosszú évek óta drogmisz- szióban dolgozó lelkésznő figyelmeztető mondata: „Az egyház nem drogspecialista, de VAN mondanivalója a szabadulni akaróknak! ” Végül, hadd idézzem egy gyógyult drogos vallomását, az Ifjúsági és Sportminisztérium által kiadott, Nemzeti Stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében című, könyv bevezetőjéből: „Ahhoz, hogy az álmaink valóra váljanak, ébren kell maradnunk. ” Tegyük hozzá: ahhoz, hogy Istentől kapott küldetésünket be tudjuk tölteni hazánkban - ahhoz is előbb fel kell ébrednünk! Ezért a bibliai értelemben vett ébredésért, ébresztésért imádkozni és tenni - ez a mi kiváltságos küldetésünk! Gáncs Péter A kkor is a szabadságot választjuk, ha olykor látszólag a diktatúra meg is old bizonyos gondokat. Valójában ezek sohasem megoldások, hanem elfojtások, hárítások, hazugságok. Évtizedeken át nálunk szólni sem lehetett a drogkérdésről. Azután a nyolcvanas évek elejétől megindult a társadalmi beilleszkedési zavarok, így a kábítószer-élvezet kutatása. Ekkor, majd a kilencvenes évek kezdetén jelentkezett az illúziót keltő nézet; nálunk kisebb a gond, mi inkább tranzitország vagyunk, rajtunk keresztül vezet a keletről nyugatra tartó szállítmányok útja. A szomorú igazság az, hogy célországgá (is) lettünk. 2000 végén a magyar parlament reményt keltő egyöntetűséggel, 305 szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadta el a Nemzeti Drogstratégiát. Világosak a teendők és a célok: A fogyasztók számát megállítani - Növelni a korszerű kezelést nyújtó helyek számát - Fékezni a drogfüggésből adódó társadalmi károkat. A célok közé tartozik az együttműködő közösségek mozgósítása, a megelőzés hatékonnyá tétele, a gyógyítás és a rehabilitáció színvonalas végzése. És alapvető fontosságú - a kínálat csökkentése. I gazi kihívást jelentenek a szenvedélybetegségek. Nem is annyira az egyházak, sokkal inkább a társadalmi intézményrendszerek számára. Ugyanakkor különösen erős a hívek, a kis közösségek, a gyülekezetek próbatétele. Bármennyire fájdalmas, sajnálatos, de érthető egyházi magatartás a hárítás, illetve a tiltás. Bűn a szenvedélyben élni, rabjának lenni. Mégsem járható a tiltás látszólag könnyű, egyszerű útja, vállalni kell a nehezet,- az azonosulást a gonddal. Ha igaz, hogy a magyarság hetvenöt százaléka ma is kötődik valamilyen valláshoz, akkor ez a többség megszólítható szenvedélybetegség-ügyben. Mert alapvető az úgynevezett legális szerek - az alkohol, a dohányzás - élvezetéből adódó veszély. Az elmúlt évben - sok egyéb romboló hatás mellett - tizenkétezer haláleset volt közvetlenül összefüggésbe hozható az alkoholizmussal és harmincnégyezer halálban játszott szerepet a dohányzás. Ehhez képest akár elhanyagolhatónak is mondható a negyven kábítószer-élvezet miatti tragédia, de mindez elsősorban nem mennyiségi kérdés. A drogfüggés a legális szerekre, illetve a gyógyszerekre szocializált társadalom olyan súlyos devianciája, ami fenyegeti az ifjúságot, az egészséges nemzetet. Durva tünete annak a lelki egészségben megmutatkozó deficitnek, ami leginkább látványosan a házasságok és a születések számának drámai csökkenésében, a válások magas arányában... nyilvánul meg. A szeretethiányos, zilált családi otthonok, csonka családok, gyógyszerfüggő felnőttek adják a hátterét a kábítószerekre szocializálódó ifjúságnak. Szerény becslés szerint is a lakosság évi gyógyszerfogyasztásának egyharmada biztosan nem szükséges, inkább káros, mint hasznos. V alljuk, hogy a drogfogyasztás megelőzhető, a drogfüggés gyógyítható. Fontos ezt tudni, mert megbízható adatok szerint a mi régiónkban is utolérte a drogfogyasztás a nyugat-európai értékeket, ami azt is jelenti, hogy 18 éves koráig minden második fiatal, tehát a korosztály ötven százaléka kipróbálja a drogokat, elsősorban a marihuánát. Nincs abszolút védelem, de biztató adat, hogy az egyházi iskolák feleannyira fertőzöttek, ez jelentős különbség, igazi védőhatást mutat, de ugyanakkor a veszélyre is figyelmeztet, hiszen iskoláinkat is érinti a gond. Nem hívő pszichiáterek is tanítják, hogy a megtérésen alapuló életújulás segít ki a leginkább tartósan a szenvedély rabságából. Azért is hangsúlyozza mindenki a megelőzés szükségességét, mert sokkal nehezebb a függőségből szabadulás. A hit, az anyai szeretet, a szerelem, egy önfeláldozó barát, egy igazi közösség... segíthet a szabadulásban. Talán sehol nem ilyen drámai a tétel igazsága: gyűlölni a bűnt, de szeretni a bűnöst! Szeretni nagy-nagy őszinte szeretettel. Hiszen a drogfüggő a szeretet után sóvárogva választja a hamis utat, a kábulat örömét, amiből csak az igazi szeretet ránthatja ki, a közösség türelmes, mély, őszinte szeretete. T alán nem szorul magyarázatra, miért kitüntetett a hívő emberek, egyházi közösségek szerepe e téren. Odaszáná- sunk segít minket jobban megérteni a jé- zusi csodákat, a jézusi példát. Jézus nem a farizeusok, nem a rendpártiak, az ítélkezők, hanem a bűnösök oldalán állt. Őket akarta nyomorúságukból megszabadítani. Ott voltak közöttük bizonyosan - megszállottként, ördög rabjaként - az akkori drogfüggők is. Jézus tudta, amit a társadalom többsége ma is sokszor hajlamos elfelejteni. A drogfüggő elsősorban nem bűnös, hanem gyógyulásra szoruló beteg ember. Jézus gyógyított, kiűzte az ördögöket. Ezt vátja ma is tanítványaitól. S vájci lelkész barátom szólt róla társaságunkban, hogy kistelepülési gyülekezetében számos család nyaranta néhány hétre befogad - egy közös egyházi rehabilitációs program keretében - közép-amerikai, kábítószer-élvező fiatalokat. Az a reménység, hogy a megváltozott környezet, a család, az egészséges életmód segít a tartós szabadulásban. - „De hát hogyan lehetséges, hogy a közismerten zárkózott, előítéletes svájci polgárok befogadnak ilyen zűrös fiatalokat?” - kérdezte meglepődve egyikünk. - „Mertkeresztények"-válaszolta a lelkész. A rövid, gyönyörű mondat csendet teremtett. Mert keresztények. Akik képesek közvetíteni Uruk szeretetét a leginkább rászorultak számára. Lesznek-e, leszünk-e ilyen magyar családok?! Frenkl Róbert Nem sikertörténet... Egy 20 éves fiatalember 1976 nyarán belefulladt a Tiszába. Engem tartott legbizalmasabb barátjának. Én is szerettem. Szerettem naiv rácsodálkozásait, ahogy a világ legnagyobb kérdéseit figyelte. Ő az akkori társadalom konzervatív „felsőtízezréből” jött Budapestről, én pedig egy vidéki város átlagos családjából. Egyik este még egyeztettük a térképszelvényeink csatlakozását, másnap pedig jött a hír, meghalt. Napokkal később találták meg a folyóban, térdig érő vízben a hínárt markolva. Nagy valószínűséggel elesett és nem tudott felállni. Arról, hogy mit fogyasztott és honnan szerezte be, sohasem beszélt. Később többször eszembe jutott a vele eltöltött idő: vajon, ha egyszer megkínált volna elfogadom-e? Akkor, mint az élet értelmét kereső, lázongó ifjú (szemben a meghajlított gerincű társadalommal) nem rendelkeztem semmilyen védelemmel a droggal szemben. Kerestük a szabadságunkat, illetve tágítottuk mozgásterünk határait, néha polgárpukkasztó módon is. Megtérésem, Istenhez találásom is ennek köszönhető. Né- hányan arról szóltak, hogy Isten Krisztusban készített egy lehetőséget, új életet azoknak, akik befogadják Őt. Nos, ez az új élet lett az én életemnek a megoldása is. Immár kersztényként ugyanakkor féltő szeretet él bennem az extrém gondolkozású, életvitelű emberek iránt. Mivel ők is tapasztalják ezt, szívesen nyílnak meg előttem. Amikor négy évvel ezelőtt Nyíregyházán, a fiatalokkal foglalkozó szervezetek megbeszélésén felvetődött a kérdés, hogy mi hogyan segíthetnénk a drog terjedésének megelőzését, magam is szívesen lettem alapító tagja, később elnökhelyettese az Észak-Keletmagyarországi Szenvedélybetegségeket Megelőző Egyesületnek. Ebben az egyesületben készítettünk egy iskolaprogramot, amellyel sok megyei általános- és középiskolába meghívtak bennünket, sőt jártunk állami gondozattak között és diszkókban is. Ebben a drogprevenciós programban együtt dolgozott rendőr, gyermekpszichiáter, szociális munkás, egészségnevelő, lelkész és addiktológus. A szakirodalom megkülönböztet három megelőzési szintet. Mi az elsődleges prevencióban dolgoztunk, ahol a cél az, hogy feltárjuk és feloldjuk azokat a feszültséggócokat, amelyek a drogfogyasztáshoz vezethetnek. Nagy várakozással készültem az első alkalomra, hisz minden program önkéntes volt, és senkit sem kényszerítettünk részvételre, beszélgetésre. Az eredmény megdöbbentő volt. Sorok kígyóztak lelkészi szobám előtt. Jöttek kereszteletlenek, vallásos hátterűek ifjú életük óriási terheivel, s kerestük együtt Isten színe előtt a megoldásokat. Nagy örömmel zártam ezeket az alkalmakat, de nagy félelemmel is, hisz ez csak egyszeri beszélgetés volt. Vajon lesz-e bizalma a tanárához, szüleihez, mint volt hozzám, a lelkészhez. Nem sikertörténet ez, mert bár elindultunk, de át- foghatatlanul áll előttünk az óriási feladat. Miközben mi, segítők sokszor bizalmatlanul tekintünk egymásra, azonközben a drogterjesztők már csomagolják az ifja- inknak szánt adagokat. Gvörfi Mihály
