Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-02-17 / 7. szám
Evangélikus Elet 2002. FEBRUÁR 17. 3. oldal Országos Evangélikus Farsangi Bábjátékverseny Istenre figyelő teljes élet Ha a bábok megelevenednek... A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyermekbizottsága szervezésében közel száz gyermek érkezett február 9-én, szombaton reggel a Kőbányai Evangélikus Gyülekezetbe, hogy - saját kezűleg készített bábokkal - előadják a hittanórákon begyakorolt darabokat. Pécsről külön busszal érkezett a 26 fos csapat. A hajnali ébredés nehézségeiről a „Jókedvű angyalok” súrdi csoport szemmel láthatólag teljesen megfeledkezett abban a pillanatban, amikor a zsűri kihirdette, hogy ők lettek a győztesek. A Vasárnapi Iskolások csömöri csapata lett a második helyezett, a harmadik díjat a Csipikék kapták Ősagárdról. A teológiai és esztétikai igényesség különdíját a pécsiek, a dekoratív bábok és a jó közösségi munka különdíját a helybéli kőbányaiak nyerték el. A zuglói Dávid-cso- port a legszebb beszédért részesült külön jutalomban. A zsűri tagjai Granasztói Szilvia, Lovas Zsuzsanna, Cselovszky Ferenc és Vincze Katalin voltak, akik szakmai rálátással bírálták a bábok kialakítását, mozgatását és a dramaturgiát. Smidéliusz András áhítatának végén már minden gyermek kezében ott volt az ajándékba kapott új báb. A délutánt táncház és kézműves foglalkozás gazdagította Galgóczi Mariann és Boda Zsuzsa szervezésében. A bábjáték versenyt biztos, hogy a jövőben is folytatni fogjuk, mert ha a bábok egyszer megelevenednek, üzennek nekünk... Balog Eszter gyermekmunka referens Két zsák báb díszcsomagolásban Szombat reggel 9 óra. Az előttem álló nap olyannak tűnt számomra, mint egy különleges színházi előadás. Nézőként voltam itt. kíváncsian, drukkolva. Korán érkeztem, hogy jó helyem legyen, le ne maradjak semmiről. Néhány nappal korábban a „műsorfüzetet” is megkaptam, melyből kiderült, hogy az Országos Bábversenyre hat csapat nevezett be. A kiírás szerint saját készítésű bábokkal kellet előadni egy tetszőlegesen kiválasztott, bibliai történethez kapcsolódó darabot. Megérkezésemkor még üres és csendes volt a kőbányai templom színpaddal ellátott terme. Am nem sokáig, mert sorban, egymás után érkeztek a különbuszok, személyautók, villamosok, hogy a bábokkal, nagy alakú díszletekkel felszerelt, izgalomtól kipirosodott arcú gyerekeket a verseny helyszínére hozzák. Lassan megtelt a nézőtér, mindenki megérkezett. És felgördült a függöny... Bevallom, minden gyerekalkalmon elfogódottan veszek részt, hiszen a gyerekek világa egy varázslatos csodavilág. Nem véletlen, hogy Jézus is példaként állította elénk, felnőttek elé. Ezúttal sem irigyeltem a zsűri munkáját. A paraván innenső oldalán a szebbnél szebb bábok mindegyike arról a lelkes, több hetes munkáról tanúskodott, amely a versenyt megelőzte. A paraván túloldala láthatatlan titkokat rejtett. Szinte hallottam a tervezgetés vidáman gondterhelt mondatait: milyen színű legyen Dávid ruhája, miből készüljön az angyalbáb glóriája, vagy éppen mekkora legyen a bárány bundája. Tudom, mennyi izgalommal jár egy-egy próba, ahol nemcsak a szerepet kell jól tudni, de külön nehézséget jelent a bábok mozgatásának elsajátítása is. S ez a közel száz gyerek a paraván mögött csodát tett: élettelen papírfigurákba, fakanál- vagy kesztyűbábokba életet varázsolt, ezáltal Isten igéjét közvetítette felénk és egymás felé is. Függetlenül a szakmai zsűri által kihirdetett eredményektől, a legnagyobb nyeremény mindannyiunk számára a közös együtt lét és a jobbnál jobb színdarabok voltak. Két zsák báb díszcsomagolásban - ez még titokban egy szekrény mélyén lapult a nap elején. Várta a nap végét, az eredményhirdetést, amikor is minden résztvevő választhatott belőle egyet. Attól kezdve ezek a bábok szintén megelevenedtek: már a záró áhítat alatt kis bábkesztyűs kezek kulcsolódtak imára. Mielőtt a nap végén leereszkedett a függöny, a színpadon kis oroszlánok, tigrisek, rókák, és zebrák énekelték: „Atyám két kezedben, csak ott lakhatom, biztonságot csak Tőled kapok... ” Köszönet a szervezőknek, a csoportok vezetőinek, szülőknek ezért a napért, de leginkább a gyerekeknek, akik ezen a különleges alkalmon gazdagítottak minket! Boda Zsuzsa Ellopták a Vizsolyi Bibliát A február 10-re virradó éjszaka ellopták a vizsolyi lelkészi hivatalból a Vizsolyi Biblia egyik példányát. A Károli Gáspár által magyarra fordított és 1590-ben kinyomtatott Bibliát riasztóval felszerelt üvegtárolóban őrizték. A riasztó meg is szólalt, így a helyi lelkész még az éjszaka folyamán értesítette a rendőrséget, akik azonnal a tolvaj (vagy tolvajok) keresésére indultak. Lapzártánkkor az országos rendőr-fö- kapitányság a nyomozás eredményességét közvetlenül elősegítő információt szolgáltató részére 3 millió forint díjat tűzött ki, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pedig 1 milliót ajánlott fel. A Vizsolyi Bibliának nincs kézzel írott változata, múlt vasárnap az első kiadás meglévő húsz nyomtatott, példányának egyikét lopták. Noha nem egyedi darab, eszmei értéke felbecsülhetetlen. XI. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HITTANVERSENY I A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyermek Osztálya idén is megrendezi a I gyermekek hittanversenyét. Ebben az évben a verseny kétfordulós lesz. A me- I gyei versenyek első helyezettjei indulhatnak az országos versenyen. A megyei I forduló időpontja 2002. április 6, melyet a megyék katechetikai- és gyermek- j munka felelősei szerveznek meg. Az országos forduló az Aszódi Evangélikus I Gimnáziumban lesz, 2002. április 20-án, szombaton. : A versenyen 2 korosztályban lehet indulni: , I. 6-8 évesek : II. 9-12 évesek i j Minden gyülekezet 4-4 fős csapatokkal indulhat a megyei versenyen, melynek I : anyaga: J 6-8 évesek részére: Gedeon története (Bír 6,11-7,25) j: 9-12 évesek részére: A bírák (Bír 2,11-23.) j Gedeon története (Bír 6,11-7,25) * Sámson története (Bír 13,1-16,31) 1 További információk a MEE Ifjúsági és Gyermek Osztályán kérhetők I Tel.: (06 1) 314-5496/132 vagy 429-2037) Balog Eszter gyermekmunka referens * Hws* smm amist mm mm ssssm sstmst mm mm mm mm stmsst mm mm mm mm sssm ssssm mm mm mm mm smm sssmtc msm mm mm smü- Az oktatás világából Bevallom, bár már a tizenharmadik tanév második félévét kezdtük meg nemrég az újraszerveződött evangélikus oktatási rendszerben, még mindig hevesebben dobog a szívem, elszorul a torkom, menthetetlenül elérzékenyülök, ha belépek egy evangélikus iskolába, különösen, ha egykori iskolámba, a Fasorba. Egy évtizede járunk ide zsinati ülésekre, ezek szünetében még mindig jólesik végigsétálni a folyosón, gyönyörködni a kilencvenes években érettségizett osztályok tablóiban. Öröm arra gondolni, hogy már nemcsak mi, többségében fél évszázadnál is régebben érettségizett öregdiákok vagyunk felelősek az iskoláért, hanem az elmúlt tizenkét év végzettjei is. És különös öröm, hogy közülük már többen folytatták a nemes tradíciót, fasori diákokból - fasori tanárok lettek. Vannak évfordulók, amelyek éppenséggel nem ünneplésre késztetnek, hanem elgondolkodtatnak. Ilyen évforduló elé néz osztályunk, a fasori gimnázium utolsó érettségiző osztálya. Harminchét évet kellett várni ezután, míg 1989. szeptember 2- án újra tanévnyitóra gyülekezhettünk. Ha létezik megtapasztalt isteni kegyelem, ezt éltük át valamennyien, akik soha nem szűntünk meg imádkozni és tenni egykori iskolánkért. Átlépve egy új évszázadba, új évezredbe hamar történelemmé vált a múlt. Közel negyven evangélikus oktatási intézményben sok száz pedagógus oktat-nevel sok ezer diákot. Nagy öröm ez, de olykor kínzó a kérdés, főleg konfliktusok kapcsán: ezt akartuk, ezért küzdöttünk, jó szívvel tudjuk mondani, hogy iskoláink valóban evangélikus intézmények?! Pozitív a válasz elsősorban a családok és a diákok nagy többsége részéről, akik bizalommal jöttek iskoláinkba, és jó érzéssel gondolnak vissza az itt eltöltött évekre. De úgy vélem jogos egyfajta hiányérzet is, ami persze megint csak igényességünkből is adódik. Azt szeretnénk, ha iskoláinkban a magas színvonalú oktatás mellett természetes lenne az a lelkiség, spiritualitás, ami életre szólóan meghatározhatja a fiatalok jövőjét, gondolkodását, szilárd erkölcsi tartást is nyújtva. A hagyományosan nyitott, befogadó, sokszínű lutheránus szellemiség nem jelent világnézeti semlegességet, nem jelenti azt, hogy, ne akarnánk diákjaink számára iránytűt adni iskoláinkban. És nagy örömünk, amikor ez az iránytű a családok életében is hat. A gyermek, az unoka hívja vissza a templomba, a gyülekezetbe a család hitben megfáradt tagjait. Fontos, hogy a célban, a programban egyetértsünk, elég gondot jelent a, metodológia, a megvalósítás. Az egyik szélsőség a túlzott szabadelvűség, ami megelégszik néhány áhítattal, csendes nappal, mintegy kipipálva az iskola egyházi jellegéből adódó teendőket. A másik véglet, amelyik - némi túlzással - direkt missziói intézményként éli meg az iskolát, ahol az oktatás szinte másodlagos. Ennek a korábbi szocialista diktatúra után az lehet a sajátos veszélye, hogy a másfajta „ideológiai kényszer” elidegenítheti,- főként a rossz emlékektől még mindig befolyásolt pedagógusokat. Istennek hála, azért e téren is a kedvező tapasztalatok a jellemzők. Leginkább ott vannak gondok, ahol nem megfelelő az összhang az Igazgatótanács, a gyülekezet (lelkésze) és a pedagógusok (elsősorban az igazgató) között. Pozitiven úgy is mondhatnék, hogy az iskola kívánatos szellemi-lelki élete a gyülekezeti lelkész, az Igazgatótanács elnöke és az igazgató jó együttműködésén alapul. Ezt felismerve szervez az Országos Iroda Oktatási Osztálya konferenciát ezen „szereplőkkel”, március első napjaiban, Révfülöpön. Az egyház - mint iskolafenntartó - jogait és kötelezettségeit döntően az igazgatótanácsokon keresztül gyakorolja, az egyházi törvényben meghatározott módon. Az Igazgatótanácsnak állandó tagja (többnyire elnöke) a helyi lelkész, az iskola egyszemélyi felelős vezetője pedig az igazgató. A hatáskörök pontos tisztázása (emberek vagyunk) igen fontos, de a legfontosabb a közös munka a közös ügyért. Feszültségek esetén ezek tisztességes megvitatása, megoldása. A révfülöpi konferencia lényeges lépés lehet a közös gondolkodás, a hatékonyabb evangélikus iskolarendszer útján. Hiszen mindenki - igazgatók, tanárok, lelkészek, diákok... - túlterheléssel küzd. Gyakrabban kellene megállni, beszélgetni, egymásnak segíteni, egymást megérteni. Ezt a folyamatot is serkenteni igyekszik egyházunk új pedagógiai szakfolyóirata - az Evangélikus Iskola -, melynek első száma a közelmúltban jelent meg. Köszönet érte. Ismeretes, hogy ettől a tanévtől kezdve két új iskolánk is van, nagy tanulói létszámmal: Kőszegen, illetve Miskolcon. Ezekbe az intézményekbe, mint evangélikus iskolákba, először iratnak be diákokat. Információim szerint mindkét város közvéleménye élénken figyeli a fejleményeket. Nem tartok attól, hogy ezekben vagy valamelyik más iskolánkban nem akadna elég jelentkező. Nálunk pillanatnyilag - a csökkenő korosztályok ellenére - a túljelentkezés a jellemző. De természetes igényünk- amit Mihályi Éva, az Oktatási Osztály vezetője mindig hangsúlyoz a lelkészekkel találkozva -, hogy minél több evangélikus gyerek járjon iskoláinkba. Ez igazi, természetes prioritás, a tradicionális nyitottság, ökumenizmus mellett. Valóban meghatározó, ha nemcsak a helyi lelkészek, de a teljes lelkészi kar szívügyének tekinti a beiskolázást. Ha minden kollégiumi férőhelyre lesz evangélikus diák, és feszít az igény további kollégiumok iránt. Március 7-én tornatermeket avatnak a Soproni Líceumban. Rövidesen sor kerül az aszódi tornacsarnok avatására is, és bízom benne, hogy nem messze az idő, amikor a bonyhádiak hasonló álma is megvalósul. Igazi öröm mindez. Iskoláink nemes hagyományai közé tartozik a testkultúra ápolása, a szó teljes - testi, lelki, szellemi - értelmében egészséges ifjúság nevelése. Öröm, hogy folytatódik ez a hagyomány egy olyan korban is, amikor az inaktivitás, az „ülő életmód” terjedése miatt még fontosabbá válik a testedzés, a sport. Istenre figyelő, teljes, felelős, autonóm életet élő emberek kerültek ki mindig egyházunk iskoláiból. Ma, amikor volumenében szerényebb részvételünk a hazai iskola- rendszerben, ugyanez a cél. így tehetünk eleget feladatunknak saját intézményeinkben, és válhatunk alkotó részeseivé a hazai oktatási rendszernek. Ezzel összefüggésben szeretnék még beszámolni egy örömteli élményemről. Jelen lehettem az impozáns Győri Nemzeti Színházban azon az ünnepségen, melyen a Széchenyi István Egyetemet avatták. Három évtized után lett a főiskolából egyetem. Örültem, hogy a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület és a győri gyülekezet vezetői is jelen voltak. Szép koreográfiája volt az ünnepségnek, emelkedett légkörű ünnepe volt kultúrának, tudománynak. A záróképben az új egyetem rektorát gyermekek, fiatalok vették körül, és együtt énekeltük - kíséret nélkül - a Himnuszt. Az állami ünnep szertartásának színvonala is megerősíti; helyes a liturgiái megújulásra való törekvés, a mai ember is fogékony erre. Még mélyebb tanulság, hogy minden közösség csak identitásának vállalásával lehet hatékony, számíthat az új nemzedékekre. A mi esetünkben az Istenre figyelő, teljes életet élő fiatalokra. Frenkl Róbert Szűrös Mátyás látogatása elnök-püspökünknél Szűrös Mátyás országgyűlési képviselő, az Új Baloldal miniszterelnök-jelöltje február 5- én hivatalában felkereste Szebik Imrét, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökét - adta hírül közleményében a politikus. Mint bejelentette, azért kereste fel Szebik Imrét, hogy a történelmi egyházakat ért politikai támadások légkörében kifejezze tiszteletét és nagyrabecsülését az evangélikus egyház és elnök-püspöke iránt, s a nemzet erkölcsi épülésének és erősítésének javára végzett pótolhatatlan tevékenységéért. A képviselő arról biztosította az elnök-püspököt, hogy az Új Baloldal változatlanul kiáll a lelkiismereti és vallásszabadság mellett, és tiszteletben tartja az egyházak autonómiáját. Szebik Imre elnök-püspök elmondta: a találkozón az evangélikus egyház nemzetért érzett felelősségét juttatta kifejezésre, kiemelve az oktatás, az erkölcsi nevelés és a szociális munka területét.
