Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-02-17 / 7. szám

2. oldal 2002. FEBRUÁR 17. Evangélikus Elet UJ NAP - UJ KEGYELEM „Közbenjárt a bűnösökért. ” Ézs 53,12 (Mt 5,44^15; Zsid 4,14-16; Zsolt 91) Uram, ma én a megtartatásomat köszönöm! Nem tudok mindig neked tetsző módon gondolkodni, beszélni és cselekedni. Ma­gam szerint igen, és még embertársaim szerint is olykor-olykor. Azonban sokszor feltűnik, hogy az ilyenfajta hozzáállás valahol nagyon sántít. Hálát adok neked, Uram, hogy előtted az lehetek, aki vagyok! És még ennek ellenére is megtartasz magadnál, és jót szólsz rólam az Atya színe előtt. Tudom, egyedül Te teheted ezt meg, hiszen életedet adtad értem. HÉTFŐ „Jézus így szólt tanítványaihoz: Ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pe­dig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. ” in 16,20 (Ézs 33,2; 2Thessz 3,1-5; Jn 11,55-57) Uram, sokszor úgy érzem, azokat, akik tieidnek vallják magukat, erőteljesebben próbálod meg életük során. Gyakran elhangzik kicsinyhitűségünk nagy kérdése: „Miért, Uram? " Pedig tudjuk a választ: egyre inkább magadhoz akarsz vonzani minket! Hogy ne építsünk csak magunkra: okosságunkra, egészségünkre, vagyonúnkra, vagy kapcsolatainkra! Mert ha ez vagy az elvész az életünkből, hamar kétségbeesünk. Ugyanakkor látjuk, mások mi­lyen könnyen veszik az életet, nem „lelkiznek” minden fölött, és mégjs sikeresebb­nek, boldogabbnak tűnnek... Tudom, Uram, most még rejtve és titkon formálódunk hatalmas kezed alatt, de azzal a nem titkqjt szándékoddal, hogy a Te jelened, a mi jövőnk is legyen. Uram, köszönöm! Ez a tudat mára is elég nekem! „ Pál írja: Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Isién­nek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” Gál 1,10 (4Móz 22,18; Jób 1,1-22; Jn 12, 1-11) Uram, sok minden múlik életünkben emberi kapcsolatainkon! Képesek vagyunk értékeinkből feladni bizonyos cél érdekében, hogy elérjünk vagy megszerezzünk valamit. Gyakran azzal nyugtatgatjuk magunkat: ,, hát, ilyen ez a vi­lág és nekünk is csak azok az eszközeink, mint másoknak... " Uram, én a tied va­gyok, ne engedd, hogy ezek a dolgok elkábítsanak! Naponta erősíts meg abban a tudatban, hogy Te más utat adtál elém, a tiédet, ami olykor lemondással és kereszt­hordozással jár... És egyedül Te vagy az, aki győzelemre viheted ügyemet. „így szól az Úr: Izráel hegyei, én mellettetek vagyok, és felétek for­dulok: megművelnek és bevetnek titeket." Ez 36,9 (Lk 1,54-55; lKor 10,9-13; Jn 12,12-19) Urunk! Milyen kibeszélhetetlenül fenséges és fontos szá­munkra az a kijelentésed: mellettünk vagy, felénk fordulsz, felkarolsz minket! Nyo­morúságunk, véges voltunk - bűneink büntetéseként értek el minket. Ezek fájdal­mas, mély barázdákat égetnek szívünkbe-lelkünkbe. Örökre elvethetnél bennünket magadtól, de Igédben ma is gyógyírt küldesz sebeinkre, gyógyulást ígérsz, az új élet csíráját hívod életre terméketlen, giz-gazos életünkben. Egyedül azért, mert Te hűséges Isten vagy, hűséges kijelentéseidhez és véreden megváltott népedhez! Urunk, segíts, hogy a te teremtő szavadra építsük életünket! CSÜTÖRTÖK "^me most van a kegyelem ideje! íme, most van az üdvösség napja!" 2Kor 6,2 (Ézs 49,8a; Jak 4,1-10; Jn 12,20-26) Uram! A világ a most-ra, a má-ra rendezi be életét! Hamar megfeledkezik a múltról, a jö­vő pedig nem érdekli! Csak a ma! „ Ma élsz, ezért ragadd meg a pillanatot, élvezd ki a lehetőségeket!” Uram! Ezekben az értékvesztett mák-ban és most-okban Te az igazi időt kínálod nekünk. Azt az örökkévalót, amit Veled tölthetünk már itt a föl­dön. Szavad, ígéreted, hűséged az üdvösség útjára irányít, és a Te országod felé ve­zet minket. így örömmel élek a mában, mert tudom, hogy benne különféle módon Te közeledsz felém, és adod a múlandőban az örökkévalót... Magadat! PÉNTEK „ Világosság ragyog '$ sötétben is a becsületesekre attól, aki kegyel­mes, irgalmas és igaz." Zsolt 112,4 (ÍJn 2,8-9; Zsid 2,11-18; Jn 12,27-33) Uram! Engedd nem elfelejtenem, hogy nem én magam vagyok a világos­ság forrása... Csak az a „közvetítő közeg", aki átengedi emberszerető fényedet, vi­lágosságodat környezete kesze-kuszaságába, istentelen sötétségébe. Talán fontos közeg, hiszen részben rajtam keresztül ismernek meg téged kegyelmes, irgalmas és igaz Istennek. És csakis arany it „ érek ", amennyire átengedem a Te fényed |ragyogá- sát életemen. Szeretnélek úgy szolgálni téged, ahogyan az apró, jelentéktelen szent­jánosbogárka is teszi: a Sötétben rácsodálkoznak az élet vándorai teremtőjük szép­ségére és hatalmára SZOMBAT „Boldogok a tiszta szívüek, mert ők meglátják az Istent. " Mt 5,8 (Zsolt 73,1; Jel 20,1-6; Jn 12,34-36) Uram, tejól tudod, hogy az elmúlt év végén a családi kasszánkat egy kis megtakarítással zárhattuk. Örültünk, milyen jó lesz ínségesebb napokra, lesz mihez nyúlni, ha váratlan kiadások érnek. Az új esztendő első napjaiban azután megtanítottál minket valamire. Szüléinktől hazaindulva, a szabad ég alatt éjszakázott az autónk. Mivel nagyon hideg volt, szerencsétlen módon megsérült a dieselmotorja. Az autó javíttatása természetesen felemésztette tartalékainkat... Mit tanultunk a történtekből? Azt, hogy te mégis napról napra gondoskodsz a tieidről. Minden nap megadod, ami szükséges. Nem biztos, hogy minden napra jut habos torta és mézes sütemény, de kenyér, az igen! Uram, szeretnénk egyre több mindenben meglátni téged, mert ez az ember, a szív igazi boldogsága! Menyesné Uram Zsuzsanna BÖJT 1. VASÁRNAPJA Jób a pusztulás tengerén Jób 1,8-22 Különös jelenség az Isten elől menekülő ember. Mint a hajótörött, aki miután mindent el­veszített, nem a partra úszik, hanem a tenger közepe felé. A pusztulás angyala vezeti, nincs már ami itt tartaná. Keserű minden perc. Egyszer azt kérdezte tőlem valaki: Mi­ként lehet, hogy egy kedves, gyerekkori barátom bentégett az autójában? Tehette ezt az Isten? Mi a válasz? Együtt sírtunk. Aztán az értünk szenvedő Krisztusról be­szélgettünk, imádkoztunk, azután arra ju­tottunk, amit most le is írok ide. •k Isten őrzi az életünket napról napra, tőle kapunk mindent. Ő az, akinek a ke­zéből kihullunk majd egyszer. Isten má­sik kézbe. A kettő között azonban ott a pusztulás, a halál völgye, amin senki sem lát keresztül, mert feneketlen és sö­tét. Ettől a sötétségtől, a fájdalomtól, a pusztulástól mindannyian irtózunk. De ki mondta, hogy természetes a gaz­dagságunk vagy a jólétünk? Lehet, hogy eredendően nem tartoznak az életünkhöz? Akik már nélkülözték a kenyeret, az egészséget, a pénzt, a szeretetet, azok tud­ják, hogy mindez nem magától értetődő. Mégis hajlamosak vagyunk abból ki­indulni, hogy mindez jár nekünk. A Szentírás tanúságtétele szerint azonban minden, ami az életünk épségéhez, szép­ségéhez tartozik, a teremtő és megtartó Isten ajándéka. Az ember látóterében pedig akaratla­nul is ott van az ördögi, a kísértő és pusz­tító angyal. Mi lenne Budapestből, vagy mi lenne akár a legkisebb faluból Ma­gyarországon, ha Isten kiszolgáltatna minket szívünk sötét vágyainak? Ha mindaz a sötétség és mindaz az indulat, ami bennünk lakik, szabadon áradna a világra? Ha nem tartaná a Gondviselő erős kézzel a kormányrudat? Ha nem ad­ná meg a mindennapi kenyerünket, nem adna békét és szeretetet a szívünkbe. Olyan lenne ez, mint a háború érthetet­len és mindent lángba borító folyama. Vagy talán még rosszabb, még emberte­lenebből emberibb. Jób nem panaszkodik. Hirtelen csap­ta meg a pusztulás szele, de lehet, hogy inkább szélvihart kellene írnom. Jób az üres, meztelen kezeibe néz. Tenyereiből kipergett minden, mint a sivatag homok­ja. Leszakadt róla az élet, minden gaz­dagság, minden amiért őt Jóbnak és igaznak hívták az emberek. Minden, ami hozzá tartozott, ami a születése óta ér­tékké vált. Elmúlt, elpusztult, nincs töb­bé. Jób a feneketlenül sötét szakadékba, a pusztulás völgyébe tekint, de nem szé­dül meg a látványtól, érti, hogy ő vala­miért itt áll még. Nem menekül Isten elől, aki elejtette őt. Reméli Isten közele­dő, másik kezét. Jób, a sivatag hajótö­röttje, aki mindent elveszített, de még­sem indul a pusztulás felé. Válaszra vár, tekintete partot, biztos talajt keres. A pusztulás tengerén hánykolódva, gyöt­rődve és vigasztalhatatlanul várja Istent. Jób türelme hosszú, szeretete nagy. Volt kitől tanulnia, Mestere az Isten. A Mes­terről azután, hosszú évszázadok múltán megkérdezték egyszer a pusztító tenge­ren: „Mester, nem törődsz azzal, hogy el­veszünk?” Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: „Hallgass el, némulj meg!” És elállt a vi­har, és nagy csendesség lett. Lénárt Viktor ISTENTISZTELETI REND _________________ Bu dapesten, 2002. február 17. ■JL, I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Balicza Iván; II„ Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Zászkaliczky Pál; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. dr. Frenkl Róbert; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10.; Újpest, IV., LebstUck M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla; du. 6. (ifjúsági, úrv.) Orosz Gábor Viktor; VII., Városligeti fasor 17. de. II. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz And­rás; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Kulcsár Zsuzsanna; XI. Német­völgyi út 138. de. 9. Kulcsár Zsuzsanna; Bu- dagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kékgo­lyó u. 17. de. 10. Bácskai Károly; du. fél 7. Zay Balázs; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lő­csei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Kis- templom, Juhos utca 28. de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök te­re 11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér de. 9. Kosa László; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út III. de. fél 11. Kosa László; Rákosliget, XVII. Gőzön Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII. , Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungá­ria út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sá­muel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Sza­badság út 57. de. 10. Endreffy Géza. INVOCAVIT (BÖJT 1.) VASÁRNAP­JÁN a liturgikus szín: lila. A vasárnap lekciója: Lk 9,38-45; igehirdetési alap­ige: Jób 1,8-22. HETI ÉNEKEK: 75, 275. Összeállította: tszm 3 £ 5 £ 3 H S/IROK .............................. Is ten megszólítása a kollektában Helyesbítés a 2001/2. év perikóparendjéhez Evangélikus Közlöny, 2001. okt. 22. (3. év 3. sz.) 14. lap A Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnap, 2002. október 27. egyházi rendünk szerint Bibliavasámap (bibliaterjesztési kötelező offertóriummal). Ezért a perikópák helyesen: Lekció: Jn 5,39-4. Igehirdetési alapige: Jer 15,16. Erős vár a mi Istenünk! Harmati Béla püspök, a Magyar Bibliatanács elnöke AZ EVANGÉLIKUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM a 2002/2003-as tanévre felvételt hirdet nappali tagozaton 3 éves doktori (PhD) képzésre egyetemi hittudományi végzettséggel rendelkezők részére. A jelentkezési lap az EHE rektori hivatalában (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3, tel.: 363 6451) szerezhető be. Jelentkezési határidő: 2002. április 30. Rovatunk néhány lapszámban most a „ kollektával", az is­tentiszteleteinken - az olvasmány előtt - elmondott imád­sággal foglalkozik. Az egyszerű, tömör, mindig kötött szö­vegű, szigorú szerkezettel felépített imádság hihetetlen kincsesbánya annak, aki értő föllel hallgatja, majd ennek nyomán hívő szívvel imádkozza. Ehhez szeretnénk segítsé­get nyújtani. (A rovatvezető: HK) Istentiszteleti rendünkben a „nagy Gloria” után, illetve az igeolvasás, a lekció(k) előtt szólal meg egy rövid imád­ság: az óegyházi kollekta. A nyugati kereszténység megbecsült öröksége ez az evangélikus liturgiában. A lutheri reformáció megőrizte en­nek az imádságnak a nevét, formáját és az istentiszteleti rend azonos helyén, azonos értelemben, tartalmában hűségesen használja. (A római katolikus egyház miséjében „oráció” a neve, amelyet a magyar fordítás „könyörgésnek” nevez.) A kollekta név eredete nem egyértelmű. Szótárilag a „colligere” (összegyűjteni) igéből származik, de már az elnevezés értelmezésénél egyet kell érteni Dobszay Lász­lóval: „Az orációk nem egyszerűen latinul, hanem az óke­resztény latinitás nyelvén vannak fogalmazva... Fordítá­sukhoz nem elég a gimnazista latinszótár...” (Új ember, 2002.02.03.) Az egyik nézet szerint lehet egy többszaka- szú imádság záradéka, summázása. De talán inkább annak a középkori római gyakorlatnak az emlékét őrzi, amikor a hívek az egyik templomban összegyülekezve (Collecta), könyörgés és lekció után a püspökök által megjelölt temp­lomba vonultak át az eucharistia ünneplésére. (Liturgikus Lexikon, 222. o.) Az egyháztörténeti és liturgiatörténeti háttér lehet bizonytalan, de a kollekta szövegében évszá­zadokon át gondosan őrizve itt van, és minden istentiszte­letünkön megszólal. Rövid imádság, de nem ez a fo sajátossága, hanem a szerkezet, a felépítés, és vele együtt a mondanivaló logi­kája. „Az oráció egyetlen összetett gondolat. Igazsága nem merül ki abban, amit kér, hanem abban, hogy e kérést belehelyezi a hit összefüggésébe. Hogy miért kéri, és mi­ért éppen azt kéri, ezt tárja fel az oráció (kollekta) szerke­zete. Egyetlen gondolat és így egyetlen mondat.” (Dobszay: u. o.) A kollekta szinte mindig Istent szólítja meg. Akkor is az Atyát érti, amikor Urat mond. A Fiút ritkán, a Szendéi­ket sohasem. Agendánkban egyetlen ünnep, Nagycsütör­tök kollektája szólítja meg Jézus Krisztust, az új német evangélikus Agenda (Gottesdienstbuch) is csupán három­szor: Advent 2. vasárnapján, Vízkereszt ünnepe utáni utolsó vasárnapon és Nagycsütörtökön. Az óegyházi kollekták szent szűkszavúságát jelzi az is, hogy nagyon takarékosan bánnak Isten Jelzőivel”: „Min­denható” - „Mindenható, örök” - „Mindenható, irgal­mas”. Nem a jelzőket halmozza, hanem a megszólítások­hoz csatlakozó mondatban vall arról, ki és milyen az Isten. „Isten (Istenünk), aki...”, és utána sorakoznak Isten üdvösséget szerző tettei, kirajzolva a vasárnapok és ünne­pek kollektáinak megszólításában az egyházi esztendő ívét is. Isten nem attól Isten, amit az ember jelzőivel ráag­gat, hanem abban Isten, amit tesz „értünk, emberekért és üdvösségünkért”. O teszi tündöklővé a szent éjszakát az igazi világosság megjelenésével. Ő árasztja ránk a testté lett Ige világossá­gát. Ő az, aki soha nem változik, de kegyelme napról nap­ra megújul. Ő vezeti a bölcseket a csillag fényével az Egyszülött Fiúhoz. O akarta, hogy a Fiú vállalja értünk a kereszt gyötrelmeit. Ő győzte le az Egyszülött Fiú feltá­masztásával a halált, és szerzett ezzel üdvösséget a világ­nak. O mutat világosságot a keresőknek. O vezeti egyet­értésre híveit. O teszi meg, amit ígért: minden újjáteremt... Mindez csupán sovány ízelítő abból a „kis újtestamentumból”, amely kikerekedik a kollekták Istent megszólító mondataiból, mondatrészeiből. Ami a megszólítás után következik, ami egy-egy kollekta „propriuma”, sajátja: a kérés, az oráció, a kö­nyörgés, az a legszorosabb tartalmi összefüggésben van Isten megszólításával. Fehér Károly * 1 i A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents