Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-12-22 / 51-52. szám
12. oldal 2002. DECEMBER 22. Evangélikus Élet Dr. Harsányi Ildikó és Vass M. Katalin: a Magyar Rádió részéről évek óta (két) hétről (két) hétre ők készítik a Kossuth rádió evangélikus félóráját, az „Erős vár a mi Istenünket”. Évek óta kéthetente találkozunk a stúdióban, és a felvételek előtt-után nagyon jókat beszélgetünk. A te- geződést tehát kivételesen nézzék el nekem az Olvasók... a pohár alján ott az Isten” Beszélgetés dr. Harsányi Ildikóval- Ildikó, hogyan lettél bírónőből egyházi műsorszerkesztő? Ez eléggé szokatlan „pályamódosítás ”!- Igen, kétségtelenül. Válóperes (ún. „státuszperes”) bíró voltam egy vidéki városban. A válásom után felköltöztem Budapestre. A Gyermekünk című folyóirat főszerkesztője, Horgas Béla egyszer megkérdezte, van-e kedvem rádiózni. Azt feleltem, igen. Juhász Judit - a későbbi alelnök aki akkoriban a „Lányok, asszonyok” rovatot vezette, maga mellé vett jegyzetírónak. Ezután a Válaszolunk hallgatóinknak című műsor következett, majd a Napközben, ahol szerkesztő-műsorvezető voltam, és hatévi külsős lét után itt lettem belsős.-Az utad a Vallási Szerkesztőségbe vezetett, amelyben 1997 óta dolgozol, felelős pozícióban. Ez a szerkesztőség egyébként a rendszerváltás után jött létre a rádióban. Mindig is benned volt a vágy, hogy vallási műsorokat készíts?- Nincs véletlen, hiszem, hogy a mi „főrendezőnk” eggyel följebb van. Öt éve vagyok itt, a vallási osztályon. Még „napközbenes” voltam, amikor a rendszerváltozás előtt meghívtam egy társkereső műsorba Kerényi Lajos atyát a Szent Kereszt Plébániáról. Ő volt az első egyházi ember, akivel együtt dolgoztam. Az ez idő tájt újjáalakuló szerzetesrendek sorsa nagyon érdekelt, igy először ezeket kezdtem bemutatni Petress István égisze alatt, Szeretetszolgálat cimmel. Eleinte a Napközben-ben indult ez a rovat, hetente negyedórában. Később, a Vallási Szerkesztőség megalakulása után önállósodott, és a Petőfi adón a mai napig hallható Pax rádió, illetve Szeretet közösségei cím alatt, hetente egyszer, szombat reggel fél hétkor. Ezenkívül jelenleg az én feladatom az evangélikus, a katolikus és a református, januártól pedig a zsidó félóra - a Magyar Rádió részéről történő - szerkesztése, a Bartók rádióban pedig a Hitélet és történelem című, szerdánként hallható sorozatban készítek riportokat. Emellett a katolikus miseközvetítések is „hozzám tartoznak”.- Mindhárom adón fut tehát műsorod, s az Éjszakát még nem is említetted... Magam is jűltanúja voltam, hogy mennyi érdeklődés, lelkes telefon kíséri egy-egy négyórás petőfis éjszakai műsorodat! Nem sztárokról, pletykákról szólsz, a témaválasztásaid égy irányba mutatnak: a misszió felé. Miért?- Havonta egyszer az enyém a lehetőség az élő betelefonálós éjszakai műsorban. Mindig igyekszem egyházi, kimondottan misszióval, szeretetszolgálattal összefüggő témákat, hiteles személyiségeket felkutatni és bemutatni. Egy alkalommal Bajzáth Ferenc plébános volt a vendégem. Egy mondata nagyon megragadt a fülemben, valahogy úgy szólt, hogy neki a misszió „a helyébe jött; a VIII. kerületbe”. Nos, nekem azelőtt már többször is megfordult a fejemben, hogy miután a fiaim felnőttek, elmennék valahová misszióba. Mindenki nevetett rajta: „az oroszlánok közé”? Oda is - mondtam. Nos, az említett éjszakai adás után, a rádió udvarán ezt elmeséltem a plébános atyának, s ő azt felelte: „Nem gondolja, Ildikó, hogy magának ez a missziója?" Istenhivő- ket szoktam hívni az éjszakába: tanárokat, orvosokat, lelkészeket. Akik megvallják a hitüket, evangél- izálnak, de nem direkten, erőszakosan, hanem az életük példájával. Einstein mondta egyszer: „A tudomány poharában az első korty az ateizmus, de a pohár alján ott az Isten. ” Én azokhoz szeretnék szólni, akik az első kortyot fogyasztják, de azokhoz is, akik már a pohár aljára látnak.- Mindig maximális érdeklődéssel, kíváncsisággal, de empátiával beszélgetsz a riportalanyokkal. Érződik, hogy valóban közel akarsz kerülni a személyiségükhöz. A „mi történt” mellett a „miértekre” keresed a választ.- Érdekelnek a történetek. Fontosak a hallgatói visszajelzések is. A titok a kapcsolatteremtő képesség, hogy meg tudjon nyílni a másik ember. Önmagadat kell nyújtani, de közben formálni is kell tudnod magadat. Egy félórás műsort sokszor 3 órás beszélgetésből állítunk össze! A bennem élő kíváncsiság pedig velem született. Azt tapasztalom, hogy „még szomjasabb lesz az ember” az idők folyamán, még több minden érdekli. A Pax rádióban kimondottan hírvivőnek érzem magam: elmondom a jó híreket az embereknek a történelmi felekezetek háza tájáról. Én ezt missziónak érzem, és nagyon szeretem csinálni. 2001-ben rádiós Nívó-díjjal tüntették ki a Vallási Szerkesztőségben végzett munkámat.- Beszéljünk a személyes hitedről. Hogyan éled meg a hétköznapokban? Mit ad neked például az evangélikusságod?- Bíróként kezdtem a pályámat: akták, emberek, sorsok. Gyakran álmodtam éjjelente az ügyekkel. Ki vagyok én, hogy döntsék? - éreztem. Sokat imádkoztam, sóhajtoztam: „Uram, mutasd meg a helyes utat!", és a nagy gubanc reggelre megoldódott. így működött! Manapság, ha nagyon fáradtan bemegyek egy templomba, utána más emberként jövök ki. Azt tartom jó prédikációnak, aminek van legalább egy mondata, amely nekem szól. Ami szivén üt, és megfogan bennem. Bemegy egy fáradt, gyűrött ember az Isten házába, és kijön egy kisimult... Evangélikusnak lenni jó. De én abszolút ökumenikus vagyok. Evangélikusnak kereszteltek, Mátis István lelkipásztornál konfirmáltam, ő Ajkáról járt át hozzánk Városlődre. Kevesen voltunk evangélikusok, a sok katolikus gyerek közt „csodabogárnak” számítottunk... Felmenőim vegyesen katolikusok és reformátusok, szüléimét a Felvidékről telepítették ki. Volt egy szép, nagy, perzsaszőnyegünk, amit a szüleim a kislődi katolikus templomnak adtak, és az oltártérbe került. Gyerekként mindig úgy éreztem, hogy én abba a templomba tartozom, hiszen ott a szőnyegünk! Csak só- váran néztem a liturgiát, hiszen áldozni nem mehettem. Sok év múlva, a fiammal együtt lettem elsőáldozó, és bérmáltam is. Hogy teljes legyen a kép: kisiskolásként még református hittanra is jártam... Ez a három vallás teljes harmóniában van bennem. Én a munkám, a rovataim és a szívem szerint is ökumenikus vagyok, s egy így jó, hiszen egy az Isten. K. D. Zene vesz körül Beszélgetés Vass M. Katalin zenei szerkesztővel- Mindig szebbnél szebb zenéket tartalmazó CD-kel érkezel az evangélikus félóra felvételeire. Sokszor olyan jó lenne tovább hallgatni a Bach-korált, amit kiválasztottál, de sajnos az adásidő ezt nem engedi... Hogyan lettél zenei szerkesztő?- A zene szeretetét a szüleimtől örököltem. Zenetanár édesapámtól, aki Kisvárdán tanított, és énekkart, zenekart is vezetett, valamint pedagógus édesanyámtól. Édesapámról, Vass Jánosról Kodály Zoltán is elismeréssel beszélt, hiszen az ő iskolája volt hazánkban a második, ahol a Kodály-módszert bevezették és alkalmazták. Gyerekkoromban természetes volt nálunk otthon a muzsikálás, a kamarazene- kar, én magam zongorázni és fuvolázni tanultam. A középiskolában latin szakos voltam, majd utána a Zeneakadémia karvezetés szakára jelentkeztem, ahol 1976- ban végeztem. De ’75-től már külsősként dolgoztam a rádióban, ún. „forgatói munkát” végeztem. Egy év múlva, ’76-ban lettem belsős. Egyébként a húgom is zenével foglalkozik, ő egy iskolát vezet. A családban tehát mindannyiunk hivatása ámenével kapcsolódik össze.- Mi tulajdonképpen egy zenei szerkesztő feladata?- A feladatom kezdettől fogva sokrétű: zenei szerkesztés, magyarországi kórushangversenyek közvetítése, kórusfelvételek készítése, a zenei tárban lévő anyagok kezelése és a 80-as évek végétől az egyházzenei szerkesztői feladatok tartoznak hozzám. Római katolikusként az egyházzene különösen is közel áll hozzám. Egyik legkedvesebb műsorom az 52 részes, adventtői adventig ívelő, teljes egyházi évet bemutató Ünnepek zenéje című ökumenikus sorozatom volt, amelyben a sok, nagyszerű zene mellett egyházzenészek, papok, művészettörténészek, liturgiái szakértők beszélgettek az adott ünnepről. Másnap pedig mindig meg lehetett hallgatni az ünnep zenéjét. A Bartók rádióban 1993- ban indult a Jubilate Deo, amely egy kéthetenként jelentkező, szintén ökumenikus műsor, református, evangélikus, baptista stb. egyházi zenékkel.- A Bartók adó a Magyar Rádió (komoly)zenei adója, s igazán nagy felelősség, hogy mikor, milyen muzsika, milyen előadó, milyen stílus kerüljön adásba. Mindezt pedig a te feladatod eldönteni. Melyik zeneszerző vagy zenei stílus áll legközelebb hozzád?- A Bartók rádió zenei összeállítások szerkesztőségének vezetője vagyok, ami annyit jelent, hogy a rádióban meglévő felvételek (zenekari, szimfonikus, kortárs zene, kamara, fúvós, vokális, opera, dal stb.) koordinálását végzem. Szeptembertől programszerkesztőként az én feladatom annak megtervezése, hogy „mi szóljon” a Bartókon, vagyis a heti műsort kell összeállítanom. Arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc zeném, nem csupán „hivatalból”, de teljes szívből azt mondom, hogy mindegyik! Mozartot, Schubertét különösen is szeretem, de az operák éppúgy közel állnak hozzám, mint a népzene vagy a kórusművek.- A szabadidődnek is része a zene, ebben biztos vagyok... Igen, egy kórust vezetek 1973 óta, melynek Phoenix a neve. Amatőrökből áll, mintegy 60-an vagyunk, van köztünk orvos, tanár, más értelmiségi, mint általában egy „koncertközönség”, tehát nem profi zenészek a tagok. Összetartóak vagyunk, mindnyájan fontosnak érezzük, hogy ne csak hallgassuk, hanem aktívan foglalkozzunk is a muzsikával.- Nagyon jó kedélyű, vidám, pozitív életszemléletű embernek ismerlek. Ez nyitván adottság is, de bizonyára a ze- neszereteteddeI is összefiigg. Mi a „recepted”?- Határozott, de minden kompromiszszumra kész ember vagyok. Harmonikus az életem, mert szeretem azt, amivel foglalkozom, és szeretnek, elismernek a munkámban, a családomban, a tágabb környezetemben. Igyekszem mindig mindenkiben meglátni a jót, és a nehézségeken derűvel túllépni. Jól érzem magam az egyházi félórák (katolikus és evangélikus) zenei szerkesztőjeként, és a Vasárnapi újságnál iá, ahol Győri Béla idejétől fogva dolgozom. A vasárnap hajnali kelés kéthetenként - mi tagadás - fárasztó, de hűséges vagyok ehhez a műsorhoz, mert sokat jelent nekem. Volt idő, amikor csak itt volt „megszólalási lehetőségem”. Fontosnak tartom, hogy a Kossuth adón is legyen komolyzene, magyar muzsika. Én ezt missziónak tekintem, amikor zenét válogatok a Vasárnapi újsághoz. Sok pozitív visszajelzést kapunk: előfordul, hogy valaki betelefonál: „Mi volt ez a zene? Hadd hallgassam még...” Jólesik az így is megnyilvánuló hallgatói elismerés. Egyszóval: boldog vagyok, mert zene vesz körül. Kőháti Dorottya Egy hiteles hírhozó Beszélgetés Acél Annával Acél Anna egy vonzó arc, mely évek óta szinte családtagként van jelen otthonainkban. A népszerű hírolvasó-bemondóval tanítványa, Csoszánszky Márta beszélget hírről, hitelességről, közszolgálatiságról.- Hogyan került a hír közelébe?- 18 éves koromig csak vereseket mondtam, és egyáltalán nem érdekelt még a próza sem, nemhogy a hír. Semmi sem állt távolabb tőlem, mint a politika. Aztán végül mégis a hír került az életem középpontjába. Érettségi után nem vettek fel a Szinművészeti Főiskolára. Azt tudtam, hogy nekem mindenképp beszélnem kell. Éreztem, "hogy ehhez van adottságom. Jelentkeztem bemondónak a Magyar Rádióba, és fel is vettek. Váltanom kellett a versről a hírre.- Ennyire határozottan tudta 18 évesen, hogy mihez van tehetsége?- Igen, ha valakinek valamihez adottsága van, akkor azt kell tennie. A tehetség utat tör magának. 18 éves koromban el kellett döntenem, hogy a beszéd melyik fajtájával fogok foglalkozni. így kerültem a hírekhez, bár engem a tartalom kevésbé érdekelt. Ráadásul, amikor kezdtem a pályát - már több mint 20 éve -, akkor a hír még nem igazi hír volt: a politika nagyon befolyásolta annak tartalmát. Inkább elfedték sokszor az in for-- mációt, mintsem hogy kibontották volna.- Miként készült fel a szakmára?- Két évig szigorúan gyakomokoskodtunk. Mikrofon elé nem kerültünk nagyon hosszú ideig. Nem dolgozhattunk máshol sem. Szigorú, szinte zárdaszerű volt a kezdők élete, de nagyon jó volt. Az ember megbecsülte magát, felfogta, hogy hol van, és hogy nagyon sokat fog számítani az, amit és ahogyan majd mond. Két év elteltével, többé-ke- vésbé kész bemondónak tekintettek bennünket. Ekkor már élő műsort vezettünk, és híreket mondtunk.- A hírolvasás mellett a hírszerkesztés is feladat volt?- Nem, a rádióban ez annyira szétvált, hogy nem is egy emeleten volt a hírszerkesztőség és a bemondói társaság. Nekem azóta van közöm a hírszerkesztéshez, híríráshoz, amióta a közszolgálati televízió híradójában dolgozom.- Hogyan került a Magyar Televízióhoz?- Már régen a rádióban dolgoztam, amikor '92-ben a Nap-keltébe hívtak. Műsorvezető nőket kerestek, az akkor meglévő férficsapat (Forró Tamás, Havas Henrik, Juszt László, Betlen János) mellé. így kerültem oda, Gulyás Erika, Mélykúti Ilona, Narancsik Ágota társaságában műsorvezetőként. Egy éven belül az ott megalakuló híradónál kezdtem el dolgozni mint hiradóvezető. Amikor ’94-ben Betlen János lett a Magyar Televízió vezetője, ő hívott át az esti nagy hiradóba.- Melyek a közszolgálati híradó ismérvei?- Közszolgálati hírszolgáltatás az, ami rendszeres. Nem tartom közszolgálatinak azt a televíziót, melyben 4-5 óra telik el anélkül, hogy a hirekről tájékoztatást kapna a néző. A hír legyen sokoldalú, elfogulatlan, objektív, kiegyensúlyozott, minden szempontból korrekt és fogyasztható. Ugyanakkor ne legyen sivár, száraz.- A jó hírek mellett sajnos sokszor rossz híreket is közölni kell a nézőkkel. Meg lehet tanulni a rossz hír objektív átadását?- Nem kell egészen személytelennek lennie a hírolvasónak. Nem gép az illető, hanem ember. El is vátja tőle mindenki, hogy hajó hirt közöl, akkor is legyen benne empátia, és ha rosszat, akkor is. Ennek látszania és hallatszania kell. A kulcs az arányérzék ebben a dologban. Ha politikáról van szó, szigorúan tilos az „átérzés” - nekem középen kell maradnom. De ha például valamilyen emberi tragédia történik, akkor részvétet kell sugároznom. Nem szabad pánikot keltenem, meg kell nyugtatnom az embereket.- Tudatában van annak, hogy mekkora „hatalom”, hogy híreket közölhet?- Igen, fölmértem. Egyik legfőbb tulajdonságom, hogy mindent komolyan veszek. Most már nem, de kezdetben látszott rajtam az elfogódottság.- Nehéz kontroll nélkül dolgozni Kap visszajelzéseket a munkájáról?- Az a baj, hogy nem igazán. Magyarországon jellemző - talán minden más szakmában is -, hogy nem dicsérnek. Ha valamit hibázol, akkor rögtön szólnak. A pozitív visszajelzés nagyon hiányzott először, és ez el is bizonytalanított. Meglepődtem, amikor néhány év után azt hallottam magamról, hogy én vagyok „a híradó arca”. Nekem semmiből se derült ki, hogy ennyit számitok. Ha" szakmai kontrollra van szükségem, akkor nem tudok mást tenni, minthogy felveszem magam videóra, és visszanézem.- „Acél Annának elhisszük, amit mond, mert hiteles”- hallottam nem egyszer.- Az, hogy hiteles-e valaki, azon múlik, hogy mennyire lelkiismeretes, felkészült, tisztességes és szakmailag korrekt. S talán az életkor sem mindegy. Ma egy érdekes tendencia figyelhető meg: egyfajta fiatalítás, amivel én ugyan egyet értek, de ebben a műfajban nem biztos, hogy célszerű. A kor is elősegítheti a hitelességet.-A hírolvasás mellett mivel foglalkozik még?- Néha hívnak narrátornak a Spektrum Televízióba, ezenkívül retorikát tanítok az egyik főiskolán, ahol újságírókat és üzleti szakembereket képeznek. Ami a híradót illeti, ott most szünet van. Úgy tűnik, a közszolgálati televízió kereskedelmi babérokra tör. Én nem tudok ezzel mit kezdeni. Bízom benne, hogy majd kapok feladatot. A beszéd az életem centruma, nehezen tudom elképzelni, hogy ne találjak olyan fórumot, ahol ezt kiélhetem.- Sokakkal együtt várjuk vissza a képernyőre Acél Annát, a hiteles hírmondót!
