Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-12-22 / 51-52. szám

Evangélikus Élet KARÁCSONYESTE Isten otthont teremtett nekünk Ki gondolta volna, hogy igazzá válik az, amiről a próféták beszéltek? Betlehem­ben, egy barlangistállóban megszületik a világ Megváltója. Növekszik és erősödik lélekben, tanul és tanít, gyógyít, számtalan csodát tesz, és hirdeti Isten országának el­jövetelét. Rá nem lehet nem figyelni. Oly­annyira, hogy egy írástudó egészen szűk tanítványi köréhez akar tartozni: „Mester, követlek, akárhová mégy.” (19. v.) Olyan lelkesen fordul Jézushoz ez az írástudó, mégsem azt hallja, amit hallani szeretne. Jézus tudtára adja, hogy ha kö­vetni akarja őt, nemcsak győzelmeiben, hanem győzelmei árában is osztoznia kell: „A rókáknak van barlangjuk, és az égi madaraknak van fészkük, de az Em­berfiának nincs hova fejét lehajtania.” (20. v.) Az fogalmazódik meg itt, amit Já­nos evangéliumában is olvasunk: „Saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.” (Jn 1,11) Karácsony szentestéjén számunkra is lehangolónak tűnhetnek Jézus szavai. Hi­Mt 8,19-20 szén ezen az estén különösen is vágyunk egy kis fészekre, ahol biztonságban érez­zük magunkat. Legalább egy kis barlang­ra, ahol meghúzódhatunk. Egy puha pár­nára, ahová lehajthatjuk fejünket. Nemcsak gyermekeink, hanem mi is vá­gyunk arra, hogy csöngessen az angyalka, kopogtasson az ajtónkon Jézus. Várunk arra, hogy megérkezzen hozzánk. . A világ Megváltója már megérkezett, és nagyon komolyan szivünkre helyezi, hogy őt követve most már nekünk is el kell indulnunk. El kell indulnunk vele legalább gondolatban és imádságban azok felé, akik ma is úton vannak, bajban van­nak, szolgálatban vannak. Vagy éppen nincsen senkijük, akivel együtt ünnepel­hetnének. Ha igazán követni akarjuk őt, le kell mondanunk némi kényelemről, gyer­tyafényről, fenyőillatról vagy csengőszó­ról. Azért, hogy azt másoknak elvigyük, és ezáltal mind többeknek jusson belőle, így lehet karácsonyunk nemcsak kelle­mes, hanem áldott is. Jézus az égi madarak fészkéről és bar­langjáról beszél. Annyi minden eszünkbe juthat erről. Többek között a „Vük” című rajzfilm, amit igényesebb tévécsatornák egy-egy nagy és meghitt ünnepen többnyi­re levetítenek. Látunk benne embert, rókát és barlangot, madarat és fészket. Szinte mindent, amivel e világban találkozha­tunk. Karácsony ünnepe eszünkbe juttatja azt is, hogy a betlehemi kisded születésé­vel az ég valóban találkozott a földdel, mert megszületett Jézus. S ami még na­gyon fontos: a világ Megváltója lemondott mindenről fészekről és barlangról hogy nekünk igazi otthonunk legyen. Nemcsak a földön, hanem az égben is. Urunk! Hálát adunk neked, hogy gyermekké lettél, és életed adtad értünk. Hálát adunk neked, hogy vállaltad az ott- hontalanságot, hogy otthont és békessé­get teremts itt és mennyei Atyánknál. Add, hogy ezt meg tudjuk osztani má­sokkal. Ámen. Péter Attila KARÁCSONY ÜNNEPE Világ világa Jn 1,1-13 Kezdetben volt Ő. Minden min­denekben. Az Örök, az Egyetlen, a Magasságos. Ő, aki létrehívta az eget és a földet. Ő: a Jelen- Lét. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség ho­nolt a világ, az idők kezdetén. A semmi és a lét határán, ott, ahol mindenek kiindulása, eredete sö­tét, sűrű csöndben rejtőzött, ott volt Ő: az Ige, a Teremtő Szó - a „Legyen”. Benne élet volt, mert 0 maga volt az Elet. És akkor, a kezdet kezdetén fel­hangzott a Teremtő első szava, és beleremegett a születő világ: le­gyen világosság! És akkor a vilá­gosság átjárta a világot - a Nap ra­gyogása, a Hold és’a csillagok fényessége. És akkor elválasztotta Isten a fényt a sötétségtől. És évezredek teltek el. Fény és sötétség válta­kozott. Élet és halál küzdött egy­mással. Az ember örökségül kapott egy titkot, hogy a világosság az életet jelenti. Belső árnyékai, szabadon választott tagadásai és konok, ön­célú vágyai mégis sokszor elta­karták a fényt. És elfedték a fény Forrását. Az ember a világban élt, és olyan ritkán élt a Világosság­ban. Mégis kereste a világosságot, várta, vágyódott utána. Elcsüg­gedt, elfáradt, majd újra kezdte a kutatást. Szívében érezte a készte­tést: keresd a fényt, hiszen vilá­gosságban és világosságra terem­tettél, ott van az otthonod! Az ígéret gyökeret vert, kiirthatatlan- ná vált a remény... Évezredek teltek el. Fény és sötétség váltakozott. Az ember egyre csak kereste a fényességet. Belekapaszkodott jelekbe, üzene­tekbe, mert élni akart. Igazán élni. Élet és halál küzdött egymással. Feszült, kavargott, vajúdott a tör­ténelem, az embersorsnak medret adó időfolyam. És akkor végre megtörtént. Amikor minden elcsendesült, és egyetlen nagy várakozássá for­málódott a világ szívdobbanása, amikor végre csenddé váltak a gondolatok, az élet szüntelen ne- szezése egyszer csak elcsitult, akkor, az új kezdetkor, az idők teljességében kitárult Isten vilá­ga. A Magasságos, aki úgy él az emberek gondolataiban, mint aki fényévek messzeségéből látha­tatlanul őrzi a világ életét, a vi­lágtörténelem egy pillanatában így szólt: Legyen! Legyen a te­remtő Szó, az Ige emberközeli, emberarcú valóság! És az ember számára oly távoli, megközelít­hetetlen Úr az idők teljességében eljött, megérkezett szívünk köze­lébe. Kétezer éve történt. Isten emberré lett, hogy az ember ott­honra találjon Istennél. Az Ige, aki kezdetben-síz Istennél volt. Betlehem óta a!z embervilág „vi­lága”, fényessége lett. Az Ige volt az igazi világos­ság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. Kétezer éve már. Ez az eljövetel a Fény ünnepé­lye volt. A világ világa. Jézus Krisztus megszületett! Az egész mindenség belere­megett érkezésébe. Csillagjel hir­dette, hogy a sorsunkat vigyázó Jelen-Lét világunk tér-idő szöve­vényének egy pontjához odafüz- te önmagát - örökre és kitörölhe­tetlenül. Isten irántunk való részvéte részvétellé vált: a távoli Isten felsírt egy kisgyermek hangjában, törékennyé, nekünk kiszolgáltatottá lett. Az emberit vállalta az emberért, hogy fel­emeljen magához mindannyiun­kat. Betlehem határában, Paleszti­nában, a földön, a világminden­ségben látszólag minden hétköz­napi egykedvűséggel folyt tovább, a percek, napok válto­zatlanul peregtek, az élet folya­ma tovább haladt útján. Nem történt semmi különös, csak egy kisgyermek jött a világra. És mégis minden megváltozott: a történelem, a kozmosz és az em­beri élet. Láthatatlanul, mégis valóságosan a kegyelem átjárta a vigasztalan világot. Örökre és végérvényesen. Kevesen vették észre. János, a követ, tanúskodott Róla: Ő az igazi világosság, eljött a világba. És minden általa lett, és általa lesz ezután is. A kiáltó szava hív: ünnepben élni, világosságban járni, életre támadni. Elindulsz te is? Karácsony: „egyszervolt” ün­nep. Emlékezünk. Vágyakozunk. Keresünk. Elfáradunk. Felejtünk. Két évezred telt el immár. Az ember örökségül kapott egy titkot, hogy a világosság az életet jelenti. Mélyen lelkében benne él az ünnep: a világosság, a kegyelem. Érzi szívében a késztetést: keresd a fényt, hiszen világosságban és világosságra te­remtettél, ott van az otthonod! Karácsony: kétezer éves törté­net a kegyelemről. Egy kisgyer­mekről, az emberarcú Istenről, a világ világáról. És, ez az ünnep nem múlt el a nyomtalanul, azóta is jelenvaló. Két évezred távolából is üzen, téged hív. Rád vár: átélhe­tő, megosztható. Ajándék. Csupán ennyi a dolgod: megnyílni, elfo­gadni, kitárulni a Fény felé. A titok, amit úgy hívsz: Isten, megfoghatatlan számodra. Ezért Ő fog meg, Ő fog át téged. A vi­lágosság, amelyet magadtól nem tudsz befogadni, maga fogad be téged ragyogásába. Egészen töré­kennyé, sebezhetővé válik, hogy közel érezd magadhoz. Egészen közeljön, hogy szentségével átvi­lágítson világiasságodon. Egé­szen rád ragyog, hogy belső ár­nyékaid, szabadon választott tagadásaid és konok, öncélú vá­gyaid végre eltűnjenek, feloldód­janak az Ő fényességében. Mert ma is, neked is szól a teremtő Szó: Legyen világosság! Legyen tiéd a világot éltető fény, éljen benned is a testté lett Ige, az emberarcú evangélium: Jézus. Fény és sötét váltakoznak. Élet és halál küzd egymással. És küz- desz te is. Vársz, emlékezel, ku­tatsz, élsz - ahogy mindenki más a földön. Karácsonyok jönnek és múlnak el. De te csak fordulj a Fény felé. Hagyd, hogy beleölel­jen ragyogásába. Mert már győzött ő, a világ világa - láthatatlanul bár, de végérvényesen. Dicsőség legyen hát a magas­ságban Istennek, aki mélysége­inkbe szállt, hogy szeretetébe fo­gadjon mindannyiunkat Jézus Krisztusban, a világ világában. Varga Gyöngyi KARÁCSONY 2. NAPJA Másnapi szeretet Jn 3,35—36 Nem mintha ez a kifejezés a szeretet egy különleges fajtáját jelölné meg, amelyről eddig még nem hallot­tunk, és ezért jogosan szerepelhetne abban a sorban, amelyikben az önszeretet, pénzszeretet, önzetlen, kere­ső, gyermeki, elengedő, megtartó vagy a más-javát- kereső stb. szeretet is áll. Nem, a másnapi szeretet egy elég szokatlan szókapcsolat, ezért úgy tűnik, magyará­zatra szorul a szeretet előtt szereplő másnapi szó. De az is lehet, hogy a másnapi után szereplő szeretet szó. Az első eset az egyszerűbb. Karácsony másod­napján a másnap jelentése: az ünnep második nap­ja, amely az elsőt követi, de mindig önálló tartalom­mal is rendelkezik. A másnap mégsem egyszerűen a második nap időrendi vagy sorrendi értelemben. Elég bölcs ahhoz a nyelvünk, hogy figyelmeztessen erre: a másnap más nap - más, mint az előző, jelle­gében, feladatában, szándékában. A fénjit, az ünne­pi meleget, a szentséget nem lehet átcsúsztatni a hétköznapokba. A fény fény, a sötétség sötétség, az ünnep nem hétköznap, a szentség nem mindennapi- ság. A más-nap a kettő között áll: ez az időbe állí­tott ünnep. Bármely irányból nézzük, mindig más lesz, más, mint ahonnan nézzük, mert a másik oldal tulajdonságát hordozza. Amíg az ünneppel semmi dolgunk nincs — hacsak azt nem akarjuk munkának nevezni, hogy átengedjük magunkat hatásának, vagy még pontosabban: hogy nem vonjuk ki ma­gunkat erőszakkal a hatása alól -, addig a más-nap feladatot rejt. Alkalom arra, hogy magunkba szívjuk az ünnep fényét, melegét és tartalmát, de most már a hétköznapok tudatosságával törekszünk feldolgo­zására, megértésére, jelentőségének felismerésére. Karácsony másnapján alkalmunk kínálkozik ar­ra, hogy szívvel és Lélekkel törekedjünk megismer­ni az Atya Fiú iránti szeretetének titkát - mint a Fi­úba vetett hitünk és a neki való engedelmességünk alapját - az evangéliumíró János ma hallható sorai­nak segítségével. Az evangéliumi részben Keresztelő János Jézus­ról szóló szavait foglalja össze. Ha Keresztelő János szükségesnek látta, hogy a Jézus-hitet és az engedel­mességet az Atyának a Fiúval való kapcsolatára ala­pozza, és ha ezt az alapot éppen az Atya szeretetével jellemezte, akkor a szeretet szó szorul némi magya­rázatra. Első hallásra úgy tűnhet, elég rossz helyzetben lennénk, ha meg kellene magyaráznunk, mi is a sze­retet. A legtöbben gyerekként tudták már, később talán tudatos fejjel is megküzdöttek érte, sokan élet­elvként választották, vagy legalábbis nem tagadták meg. Közünk van hozzá, és ha nem is sikerül mos­tanában mindenben megfelelnünk elvárásainak, vagy ha olykor szégyelljük is megnyilvánulásait, a karácsony az más. Ilyenkor családunkkal jól bezár­kózva a meleg lakásba mégis megnyitjuk szívün­kön a neki fenntartott kis ajtót, amelyen semmi és senki más nem közlekedhet, csak a szeretet maga. Rendszerint fényfüzér, süteményillat, gyöngyöző gyermeki kacaj jelzi útját. Ilyentájt - hallva, hogy az idén már megint hányán nem akartak tovább él­ni, és milyen sok ember kötött kétségbeesetten felü­letes kapcsolatokat szédületes tempóban még szent­este előtt - be is igazolódik, hogy szeretet nélkül nem megy, mert ez alapérték, és bizony jó, hogy társaságában járjuk az élet egyébként rögös útját. Ez is egy formája valaminek, amit szokás „sze- retet”-nek nevezni, de ha ez volna a szeretet, akkor Keresztelő János, aki a szeretet kapcsán teljhata­lomról, hitről, engedelmességről és Isten haragjáról beszél, már megint ünneprontó lenne. Elvileg ezt sem zárhatjuk ki: lehet, hogy idén is az. Ám ünnep­rontásaival kapcsolatban fel kell figyelnünk arra, hogy a Keresztelő a szeretetet félreértők ünnepét rontja el, mint ahogy Heródes születésnapi ünnep­ségét is, ahol a fejedelem Heródiás leánya iránti egyre fokozódó „Szeretetének” kiteljesülése elé vet gátat oda néfn illő és megbotránkoztató naturaliz­musával. Ha tehát Keresztelő most ezekkel a szava­ival ünneprontó, az a legjobb jele annak, hogy fél­reértjük a szeretet fogalmát. Keresztelő János ünnepi asztaltársaságában azok érzik jól magukat, akik számára a szeretet agapé, az­az nem erkölcsi kategória. Akiket „szorongat” Krisz­tus szeretete - mint Pál apostolt -, az egymás iránti szeretetben Isten ember iránti szeretetét, jelenlétét lát­ják - ahogy János apostol látta -, akik tudják, hogy Isten szeretete közreműködésünk nélkül, sőt egyálta­lán nélkülünk is létezik - amint az 52. zsoltár írója tudta -, mert az élő és teremtő erő. Azok tudnak jó szívvel vele ünnepelni, akik - az apostoli atyákhoz: Ignatiushoz, Római Kelemenhez hasonlóan - Isten szeretetének jelét elsősorban az örök életre vezető is­meretet elhozó Fiúban látják, akik - mint a sokszor eretnekgyanúba kevert Origenész - minden látható­ban és láthatatlanban, minden élőben és élettelenben is Isten jóságát szemlélik, akik - Augustinus hite sze­rint - a nekik is életet adó Lelket az Atya és Fiú köz­ti szeretetkapcsolat megvalósítójaként ismerik. És a többiek, akik most kilógnak az ötezer betűs keretből. Régiek és élők. Mindazok, akiknek életét nem a (vak vagy bölcs) sors, hanem az Isten szeretete, az agapé irányítja. Jó volna együtt ünnepelni ezzel a társasággal az idei karácsonyt. Lehet, hogy néhányuk nem túl jól öltözött, egyesek kicsit egyoldalúak, erőszakosak vagy bosszantóan erélytelenek, másoknak talán nem erős oldaluk a társasági csevegés. Lehet, hogy akadozni fog a beszélgetés. Nem baj, nem ezért lesznek ott. Nem tehetnek másként, hiszen hova mehetnének?- Ők tudják: csak ha az első szeretet nem a mienk, akkor lehet értelme megküzdeni a más-napi szeretetért. Imádkozzunk: Mennyei Atyám, örülök, hogy van még alkalmam szeretetedről hallani. Kérlek, lepj meg azzal az ajándékkal, hogy a Rólad szóló szavak élővé válnak számomra. Köszönöm jelenléted, szereteted min­den régi és új jelét. Ámen. Béres Tamás KERTÉSZ ESZTER Mária ringatja fiát eleven félelem szüntelen gyötrelem járatlan fájdalom páratlan szerelem kegyetlen irgalom lakatlan oltalom végtélen kegyelem védtelen hatalom

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents