Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-12-22 / 51-52. szám

2. oldal 2002. DECEMBER 22. Evangélikus Élet UJ NAP - ÚJ KEGYELEM r (December 22-28) VASÁRNAP -Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal össze­gyűltelek. " Ézs 54,7 (Lk 15,6; Fii 4,4-7; Zsolt 52) Advent örö­me egyszerre a beteljesedésé és a reménységé. Egyrészt hála Isten már beváltott ígéreteiért, másrészt reményteli előretekintés arra az időre, anykor gyermekeinek a világban szétszórva élő táborát egybegyűjti, hogy a Vele való zavartalan közösség­ben éljen. Ez tehát a megtalált elveszettek öröme. Ez nemcsak a nekik, hanem Is­tennek is öröm. Rajtunk keresztül hányán hallják meg a hívó szót? HÉTFŐ "Mária így énekelt: Az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt, mert rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék. ” Lk 1,47-48 (Zsolt 76,9-10; Jel 22,16-21; Ézs 35,1-10) Isten csodája, hogy áldásai egyszerre jelentenek megoldást a közösség számára és gyermekeinek személyesen is. Annak felismerése, hogy a Mindenható Isten figyelme - világmegváltó munkája mellett - odafordul életünk kisebb-nagyobb gondjaira is, és megfordítva: az egyes emberek életében végbevitt változások sokak számára az életet jelentik, csendes, meghitt, bensőséges örömöt eredményez. Szükség van az Istennel való személyes találkozásra a belül ujjongó öröm átéléséhez. És Isten mindenkire bíz szolgálatot. KEDD ”^z an§y°l Pedig ezt mondta a pásztoroknak: Ne féljetek, mert íme, hir­detek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő szü­letett ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. ” Lk 2,10-11 (Zsolt 66,12; Róm 1,1-7; Mt 1,1-7) A ránk bízott üzenet mindenkinek öröm. A pásztorokkal út­ra kelve ezt vigyük mindenhova! Olyan „sürgető öröm” ez, amely nem hagyja tét­lenül üldögélni azt, aki átéli. Föl kell kerekedni, megismerni, továbbadni. Mi ez az üzenet? A szabadulás híre: bűnből, haláltól. A szabadító megérkezett, Isten mindent elvégzett, ami az üdvösséghez szükséges. SZERDA „Az.ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba. " Jn 3,19 (Zsolt 7,9a; Tit 3,4—7; Mt 1,18-5) Az Ige kikerülhetetlenül dön­tés elé állít: a világosságban akarok járni vagy a sötétségben? Nem lehet a félho­mályban botorkálni, Jézust félszívvel követni. Magunkról mondjuk ki az ítéletet azzal, hogy mennyire vesszük komolyan Isten szavát. Isten jelenlétében életünk új megvilágításba kerül. A hívő ember az Ige fényénél másképpen ítéli meg a világ dolgait, mint az, aki a sötétségben jár. Az „ítélet öröme” az, hogy a világosság kö­zénk jött és megismerhető. 020-j-QpyQ^ „Megszabadítom őket minden vétküktől, mert elpártoltak tőlem, és megtisztítom őket. Az én népem lesznek. ” Ez 37,23 (Lk 2,30-31; ApCsel 6,8-15; 7,55-59; Mt 2,1-12) Kényelmetlenül érezzük magunkat, ha piszkosak vagyunk. Ahogyan szükségünk van a mindennapi mosakodásra, tisz­tálkodásra, úgy fontos, hogy lélekben is tiszták legyünk. Isten a tisztaság örömét kí­nálja nekünk. Van lehetőség arra, hogy naponta megfurödjünk szeretetében. Isten azt is ígérte, hogy egykor majd magunkra ölthetjük a tiszta, fehér ruhát. „Hol vannak isteneid, amelyeket csináltál? Keljenek föl, segítsenek rajtad bajodban, ha tudnak!" Jer 2,28 (ApCsel 8,20-21; 1 Jn 2,5-11; Mt 2,13-23) Talán túl keménynek, gúnyosnak tűnnek ezek a szavak. Mégis szere­tettel szólnak: rá akarnak döbbenteni mindarra, amit az életünkben még nem ren­deltünk Isten hatalma alá, vagy már fokozatosan fölé nőttek. Munkánk, családunk, netán saját kegyességünk... - mind istenekké válhatnak. Isten szava világosan megmutatja, ha letévedünk a jó útról. Újra meg újra hozzá kell mérni életünket. SZOMBAT "dézus Krisztus mondja: Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgye­tek Istenben, és higgyetek énbennem. ” Jn 14,1 (5Móz 11,16; Jel 7,1-4.9-10; Mt 3,1-12) Talán nyugtalansággal tölt el a bennünket körülvevő világ zajos, gyülöletteljes forgataga. Esetleg életünk terhét - betegséget, gyászt, megél­hetési gondokat - látjuk reménytelenül nehéznek. Isten ismeri a problémáinkat. A Rá hagyatkozó hit nem feltétlenül szünteti meg egy csapásra a nehézségeket, de Jé­zusnál lehet szívbéli nyugalmat találni: megpihenni és a tőle kapott erővel tovább­menni. Ez a hit és a békesség öröme. Győri Péter \ ADVENT 4. VASÁRNAPJA Szabadításom nem késik Ézs 46,8-13 „S mi van ma otthon? Szinte felfoghatat­lan pusztulás - éhség - halál. Nem tu­dom, mi vár még rám, de köszönöm az Istennek minden napját a nyugalomnak, köszönöm az ásító unalmat, köszönöm az ablakon betűző napot, a szállongó hó­pelyheket, a déli tejszínhabos tortát, a ma reggeli vérsejtvizsgálatot. Flogy mindezt láthatom, hogy minderre még fi­gyelhetek, s hogy gyűjthetem még az erőt a jövőben elkövetkező megpróbálta­tások elviselésére. S köszönöm, ezerszer köszönöm a hitemet, hogy az Isten ve­lem van, fogja a kezemet, s átvezet, igen átvezet ezen a kifejezhetetlen borzal­mon, ami ma a világ. Átvezet, s talán Ő tudja, miért. Ö tudja, mit vár még tőlem, miért tartott meg eddig, s miért fog talán ezután is megtartani. Ő tudja - s ez ne­kem elég.” Mezei Mária sorai ezek a Ti­tok-füzetből. 1945. január 16-án délután jegyezte le őket Otátrafureden. Az adven­ti időszak emlékeztet, és felidézi azokat az eseményeket, melyekben Isten közel jött az emberhez. Szinte magunk előtt látjuk, hogyan ereszkedik térdre, hogy fölemel­jen, magához öleljen minket. Isten jön hozzánk, szabadítása nem késik. És ez a jó hír minden időben és minden egyes ember számára aktuális létezővé válik. Sőt szá­munkra „a jó hír még jelentősebb, még örömtelibb felfedezést tartalmaz, még na­gyobb vigasztalást nyújt, mint első meg­hirdetésekor. Mert minél boldogtalanabb­nak, magányosabbnak, elhagyatottabbnak érzi magát az ember, annál radikálisabb fordulatot hoz egész életünkben a jó hír, s annál mérhetetlenebb az öröm, amelyet nyújt nekünk” - írja Szemjon Frank. Ézsaiás próféciája egyetlen utat kínál. Isten döntött népe és az emberiség mel­lett, és amit elhatározott, azt meg is való­sítja. Beteljesítette ígéreteit a babiloni fogság idején, és beteljesítette Jézus Krisztusban. Isten szerető Atya. Házá­ban mindig van menedék számunkra. Az ő érkezése nem sóvárgó álom tárgya, hogy valamikor el fog jönni, hanem az ember számára már megvalósult tény, je­lenlét. O jelen van. A múlt eseményei bizonyítják, hogy Izrael Istene az egyedüli és valódi Isten, mivel ő a szabadítás eseményét már ko­rábban meghirdette. Míg az emberi be­széd a térben a véges, az időben pedig az időiség akadályaival küzd, addig Isten szava hidakat épít, és az örökkévalóságot teszi jelenné. O egy és ugyanaz. Mindent megvalósít, ami tetszésére van, tervébe szőve mindannyiunk ügye előtte van. Az Ő jelene a mi jelenünk. „Emlékezzetek az ősrégi dolgokra!” Ézsaiás hitértelmezésének az az alapja, hogy amikor hallgatóit az általa meghir­detett örömhír elfogadására szólítja, ak­kor a hitet nem úgy értelmezi, mintha azt a hallgatóknak saját erejükből, egyéni teljesítményükként kellene felmutatniuk. A hitre való felhívás sokkal inkább az Is­tenről szerzett tapasztalatok megjeleníté­se az éppen aktuális élethelyzetben. Ha ezeket a tapasztalatokat elfogadják, ak­kor szabaddá válnak a próféta által hir­detett örömhír elfogadására is. Ezért nem létezik a személyes tapasztalattól elvá­lasztható hit. Az Isten által megtervezett jövő feltárul, és nyitott jelenné válik. A napkeletről elhívott saskeselyü, Círus személye is - aki által Isten cselek­szik a fogságot szenvedő Izrael jelenében - a múlt megjelenített távlatából válik az Úr csodálatos eszközévé. A nép. amikor Isten szavára hagyatkozik, és amikor ez a szó hitének alapjává és forrásává lesz, ak­kor a hagyományában elevenen élő ese­mények nem kizárják, hanem éppen felté­telezik az Isten szavába vetett hitet. Ezsaiás szól a konok szívűekhez, azokhoz, akik a próféták szavára sem hisznek, ezért számukra messze van az igazság - pedig a következőkben éppen arról van szó, hogy az „közel van”, és „nincs már messze”. De nem csupán az igazság van közel, hanem az üdvösség is. Mindezt Isten hozza el, és bebizonyít­ja, hogy azok az istenek, akiknek a nép alárendelte magát, tehetetlenek a törté­nelemben, mivel pusztán emberi csinál- mányok. Ezért állítja Ézsaiás próféciái­ban szüntelenül szembe a népek isteneit az Istennel. Nála ezért nem létezik két út, hiszen az Isten már előbb döntött, az em­ber csupán elfogadhatja ezt. Valójában ő az első próféta, aki igazából prófétái: el­határozott és véglegesen eldöntött dolgo­kat jelez előre. „Közel van igazságom, nincs már messze, szabadításom nem ké­sik. A Sionon szabadulást szerzek ékes­ségemnek, Izraelnek.” Melyik gyermek ne látná be - írja Luther Márton -, hogy ezek a szavak: „máris megteszem”, „el­hozom”, „nem késik” mit is jelentenek? A Madarász Utcai Gyermekkórház orvosainak és ápolóinak, akik a gyerme­keket gyermeki odaadással gyógyítják. Orosz Gábor Viktor ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 2002. december 22. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Horváth-Hegyi Olivér; du. 5. családos karácsony; II., Hűvös­völgyi út 193. Fébé de. 10. Zászkaliczky Pál; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics And­rás; Pesthidegkút, II., Ördög­árok u. 9. de. fél 10. Fodor Vik­tor; du. 4. gyermekkarácsony; Csillaghegy- Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Paál Gergely; du. 4. gyermekkarácsony, Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Nepp Éva; Újpest, IV., Leibstiick M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6- (karácsonyi oratórium) dr. Harmati Béla; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Bolla Árpád; du. 5. gyermekek kará­csonya; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Matus Klára; VIII., Rákóczi út 57/b de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Matus Klára; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Juli­anna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. Győri Tamás; XI., Német­völgyi út 138. de. 9. Győri Tamás; Budagyön- gye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Horváth- Hegyi Olivér; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; du. 4. gyermekek karácsonya; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; du. 4. gyermekek karácsonya; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Ta­más; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Juhos ut­ca 28. (kistemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere II. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Wiszkidenszky András; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoske­resztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Wiszkidenszky András; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Eszlényi Ákos; Pest- szentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. dr. Harmati Béla; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX„ Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza. ADVENT 4. VASÁRNAPJÁN a liturgikus szín: lila. A vasárnap lekciója: Lk 1,46-55; az igehirdetés alapigéje: Ézs 46,8-1 la. HE­TI ÉNEKEK: 137, 134. Összeállította: tszm • • SAROK NYÍLT level Felhívással fordulunk az ország minden keresztény és keresztyén gyülekezetéhez! Eljött az ideje a cselekvésnek! Igen örvendetes, hogy a rendszerváltás után megugrott a hitüket aktívan gyakorló hívek száma, ez a folyamat az utóbbi időben azonban megállt, sőt megint egyre ke­vesebben járunk templomba. Eközben a fiatalokat (és gyakran az idősebbeket is) rendszeresen ostromolják a különböző szekták, újabb és újabb felbukkanó „egzoti­kus” vallások látványos propagandával. Mindenhol jelen vannak.'Kint állnak a köz­tereken. ételt osztanak, megszólítják az embereket, elbeszélgetnek velük. Amíg a keresztény missziók Afrikába és Ázsiába mennek teijeszteni a hitet, Európában egyre több ember tér át vagy veszi fel az iszlám vagy hindu vallásokat. Egyes egy­házak kiviszik az ünnepeiket az utcára. (Egy boldog valláshoz mindenki szívesen csatlakozik!) Mások szórólapon hirdetik magukat a metrókijáratnál. ELJÖTT AZ IDEJE, HOGY A KERESZTÉNY EGYHÁZAK IS MEGVALLJÁK HITÜKET A VILÁG ELŐTT! Közeledik karácsony. Ez a kereszténység igazi örömünnepe. Ezt könnyű egy kívülállónak is megértenie. A karácsonyba nem vegyül nagypéntek szomorúsága, a feltámadás misztikuma. Egy gyermek születése mindenki számára öröm, a Megváltó születésének örömét mindenki átérzi különösebb magyarázat nélkül is. Karácsonykor mindenki sokkal nyitottabb a szépre és jóra, és mindenki jobban vágyik a szeretetre. Azzal a kéréssel fordulunk tehát a gyülekezetekhez, hogy a templomukhoz kö­zel eső közterületeken állítsanak karácsonyfát és betlehemet, adventi ko­szorút! Valamint ha van elég kitartásuk, erejük és lelkesedésük, elevenítsenek fel valamely régi karácsonyi népszokást a karácsonyfa tövében. Terjesszük a hitet, amíg nem késő, amíg nem szorítja ki az erkölcsöt a világból az anyagiasság és az erőszak! Bízva abban, hogy közös munkánk meghozza gyümölcsét, kívánunk minden­kinek áldott, békés karácsonyt. Hegyvidéki Lokálpatrióta Egylet 3 £ 5 6 3 5­rt Őáltala, ővele és őbenne „Mert őáltala, ővele és őbenne a tiéd, mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicső­ség most és mindörökké. Amen. ’’ Az úrvacsorái liturgia dicsőítő sza­vai ezek. A keresztény istentisztelet­nek és számos imádságnak igen korai időktől fogva része - a bünvallás, a könyörgés, a közbenjárás és a hála­adás mellett - Isten dicsőítése, melyet latinul doxológiának nevezünk. A legismertebb Isten-dicsőítés az Úrtól tanult imádság utolsó mondata: „mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké”. Az Újszövetségben több helyen olvashatunk ilyen do- xológiákat. így amikor a tömeg kö­szönti a Jeruzsálembe bevonuló Jé­zust (Mt 21,9), amikor angyal jelenti a pásztoroknak a Megváltó születését Betlehem mezején (Lk 2,14), vagy amikor a jeruzsálemi gyülekezet hálát ad Péter és János szabadulásáért (ApCsel 4,24). Pál apostol is dicsői- téssel fejezi be gondolatmenetét, ami­kor végigtekint Isten üdvözítő mun­káján a választott és a pogány népek történetében (Róm 11,36), vagy ami­kor a világ teremtésétől kezdve mutat­ja be Isten szeretetét Jézus Krisztus­ban (Ef 1,3; vö. még lPt 1,3). A dicsőítések természetesen az Ószövetségben is megtalálhatóak, első­sorban a zsoltárokban és a prófétáknál: Zsolt 106,1; Ézs 25,1; 37,16 stb. De számos olyan helyet lehetne még emlí­teni, amelyekben egyes emberek vagy az egész gyülekezet mondja el őket. A liturgiában egyrészt idézünk bib­liai szövegeket, másrészt újakat is for­málunk. Ezeknek az újabb szövegek­nek is megvan a maguk eredete. Többnyire egy-egy igeversre utalnak, és felhasználják azok elemeit. Ilyen a fent idézett részlet is, amely ebben a formában nem fordul elő a Szentírás­ban, de megfogalmazása nagyon kö­zel áll néhány bibliai helyéhez (Róm 11,36; lKor 8,6; Kol 1,16-17). A doxológiák közös jellemzője, hogy egyetlen mondatba sűrítik mind­azt, amit Isten hatalmáról és irgalmáról megtapasztalt és hisz a hívő ember. A dicsőítések megfogalmazása olyan tö­mör, hogy a kívülállónak nehézséget is okozhat a megértésük. Ám aki ezek­ben a mondatokban megszólal, az is­meri a történetet, a megtett életutat, amelyet nem beszél el újra, nem rész­letez, hanem mindössze néhány szó­ban foglal össze. Ez a tömörítés nem fukarkodás a szavakkal. A túl sok szó, az esetek és tapasztalatok egyenkénti felsorolása érzékeltetheti ugyan a dol­gok nagyságát és mennyiségét, de min­dig azzal a veszedelemmel is jár, hogy valami kimarad belőle, és ezért nem teljes. A doxológia a teljességet, az egészet tömöríti néhány szóba. Mi a tartalma a fent idézett dicsőí­tésnek? Az az alapvető állítás, hogy min­den tisztelet és dicsőség a mindenható Atyaistené. Ez a minden tisztelet és dicsőség nemcsak most, hanem mind­örökké az övé, de meg is fordíthatjuk: nemcsak majd az örökkévalóságban, hanem már most is az Atyáé, aki a Szentlélekkel van egységben, tehát ugyanaz a tisztelet és dicsőség a Szentleiket is megilleti. Mi sem természetesebb, mint hogy Istennek jár a tisztelet és a dicsőség, aki a világ teremtője és ura. Termé­szetes ez Izrael hívő népe előtt is, amint erről az Ószövetség tanúskodik. Hasonlóképpen gondolkodnak és di­csérik isteneiket a pogány népek is. Az úrvacsorái liturgia doxológiájá- nak sajátossága az, ahogy Jézus Krisztus személyével kapcsolja össze az Atya tiszteletét és dicsőségét. Ér­demes egyenként mérlegelnünk és íz­lelgetnünk a szavakat. Őáltala: az Atyát illeti minden tisztelet és dicső­ség, mert nemcsak hatalmát és szent­ségét, hanem irgalmas szeretetét is feltárta a világ előtt. Őáltala békélte­tett meg önmagával (.Kol 1,20). Őve­le: a közénk jött Jézus azt a nevet kap­ta, hogy Immánuel, velünk az Isten (Mt 1,23), aki ővele együtt hogyne ajándékozna nekünk mindent (Róm 8,32). Őbenne: Krisztusban van a böl­csesség és ismeret minden kincse el­rejtve (Kol 2,3), Krisztusban Isten szeretete jelent meg (Róm 8,39), őbenne van az igen Istennek minden ígéretére (2Kor 1,20), és a hívő ember élete Krisztusban van elrejtve, így a mennyei Atyához tartozik (Kol 3,3). A bibliai helyekkel való lehetséges összekapcsolások sorát lehetne még folytatni. E kis ízelítő is érzékeltet vala­mit abból a tartalmi gazdagságból, az Isten cselekvésének és ajándékainak a Jézus Krisztusban megmutatott és meg­ismert gazdagságából, amiért Istent há­lás szívvel dicsérhetjük és dicsőíthet­jük. Az a dicsőítés méltó Istenhez, amely legnagyobb ajándékára, üdvözítő művére, Jézus Krisztusra utal. Dr. Reuss András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents