Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-12-22 / 51-52. szám

Evangélikus Élet 2002. DECEMBER 22. 3. oldal A templomtorony és a gyülekezet tagjai mint stratégiai pontok ÚTÉPÍTÉS Parókiaszentelés a pesterzsébeti gyülekezetben A tapolcai protestáns templom a jövő egyházának előképét testesíti meg, amely­ben az ökumenikus gondolkodásnak kell előtérbe kerülnie. Ezáltal a különböző felekezetek nemcsak a feladatokban osztoznak, hanem az áldásban is egyaránt részesülnek. így lehetne röviden összefoglalni annak az ünnepségnek az üzene­tét, melyet december 14-én rendeztek a Balaton-felvidéki kisvárosban, a temp­lom tornyának megújulása alkalmából. Egyelőre még szokatlannak tűnik az a kifejezés, amikor nem egy felekezet templomáról szólunk, hanem egyfajta gyűjtőnéven - protestáns templomként - beszélünk Isten hajlékáról. Talán a turiz­musnak köszönhető, hogy a Balaton partján egyre több helyen épülnek ehhez hasonló közös hajlékok. A tapolcai templom is közéjük tartozik, igaz, nem napjainkban, hanem 1933-36 között épí­tették. kalotaszegi stílusban. A liturgikus tárgyakat is úgy alakították ki benne, hogy percek alatt átformálhatok az adott istentisztelethez. Evangélikus alkalma­kon a szószék feletti szárnyas oltár - ki­nyitva - egy festményt ábrázol a jó pász­tor alakjával, az előtte lévő asztalból pedig oltár állítható össze. Református istentiszteleten az oltárképet becsukják, és az oltárból egy mozdulattal úrasztalát formálnak. A mostani hálaadás alkalmá­val egy olyan megoldást találtak, amely azt bizonyította, hogy egy időben mind­két felekezet tagjai otthon érezhetik ma­gukat a templomban. Az elmúlt évtizedek alatt az építmény faszerkezeteinek korrodálása miatt nem lehetett tovább halogatni a 28 méter ma­gas torony felújítását. 1997-ben Nagyné Szeker Éva keszthelyi evangélikus, vala­mint Kúti Géza református lelkész létre­hozták a Tapolcai Protestáns Templo­mért Alapítványt, amelynek anyagi háttere adta meg a kezdeti lendületet a munkálatokhoz. A több mint nyolcmillió forintos beruházáshoz az önkormányzat képviselő-testülete és több adományozó is hozzájárult. November eleje óta egy harangautomatika segítségével minden délben megszólalhat a harangszó. Elsőként Ittzés János evangélikus püspök szolgált igehirdetéssel 1 Pt 2,4—5 alapján. Elmondta, hogy a torony és a harang mindig is stratégiai hely volt. In­nen figyelték az ellenség közeledtét, a veszedelmes tüzet vagy árvizet. De a templomtorony a villám erejét is megtö­ri. Az Ige Isten stratégiájáról beszél. Az egyház népe stratégiai hely. Isten hadba vonul az emberiségért, nem nézi tétlenül, mit tesz az Édenből kiszédült ember. Ő tervszerűen harcol értünk. Isten azért lett emberré, hogy megmentse a tőle elfor­dult embert. Közel jött hozzánk. Mi va­gyunk az ő stratégiai pontjai abban a kö­zösségben, ahová helyezett bennünket. Ránk bízta életmentő evangéliumát. Hadserege vagyunk. De milyen hadsereg az, amelyik hallgat? Ha nem adjuk to­vább a ránk bízott dolgokat, ne csodál­kozzunk, hogy gyengül, fogy, szentség- telen lesz Isten népe. Legyen mindenki egyesével stratégiai pont a gyülekezeté­ben, akin keresztül Isten hadba vonul másokért. Mert tele van a világ olyan embertársainkkal, akik sóvárogva várják Isten fiainak megjelenését. Akik nem hallják meg a harang szavát, csak a sze­mélyes bizonyságtételünket. Ezt a gondolatot folytatva Márkus Mi­hály református püspök Ef 5,14 alapján lelki ébredésre szólította fel a gyülekezet tagjait. Az ünnepi liturgiában a megjelent lel­készek mellett Szemerei János evangéli­kus és Németh Gyula református espere­sek is szolgáltak. Az istentisztelet utáni közgyűlésen köszöntötte az ünneplő gyü­lekezetei Csaba Dezső, az evangélikus közösség gondnoka, valamint Török Atti­la református gondnok, a templom alapít­ványának kuratóriumi elnöke. Ezt köve­tően Acs János, Tapolca polgármestere és Kendeh K. Gusztáv, a keszthelyi evangé­likus gyülekezet felügyelője mondott üdvözlő szavakat. Csere János kanonok a helyi katolikus közösség nevében az égre néző templomtorony jelképét emelte ki. Akkor van jövőnk, ha mi is az égiekre, a mennyeiekre figyelünk. Végezetül a püspökök szóltak az egy­begyűltekhez. Ittzés János köszönetét mondott mindenkinek, aki az ügy mellé állt, valamint hangsúlyozta, hogy ha lesz megújulás a jövőben, az csak a családok­ból indulhat ki. Egy biztos: amit Tapolcán sikerült megvalósítani a múltban, az a jövő egy­házának előképét testesíti meg; ahol nem­csak a feladatokban osztoznak, hanem reménység szerint az áldásban is része­sülnek a protestáns gyülekezetek tagjai. Menyes Gyula , Mégis vannak csodák - avagy hálaadás Isten gondviseléséért Nógrádon Minden este ugyanaz: a híradások ontják a nap eseményeit, és megint csak bajok, borzalmak, tragédiák mindenütt. Nézzük a Híradót - mert informálódni azért mégis muszáj -, legfeljebb egy halk fohásszal a lel­kűnkben átkapcsolunk egy másik csa­tornára, hátha ott van valami jó hír is. És igen: október 29-én 11 óra 45 perc­kor egy magyar alezredes és egy fő­hadnagy Kassától 30 km-re keletre, útban a repülőtér felé, Albatrosz típu­sú L-39-es sugárhajtású kiképzőgépé­ből a föld felett mintegy 400 méterrel, kismagasságúműrepülés-feladatának végrehajtása közben, a hajtómű leállá­sa miatt sikeresen katapultált. A nagy értékű repülőgép odaveszett, de a sokkal drágább emberéletben nem esett kár! „Hála az Úrnak, hogy vannak ilyen csodák!” - gondolom magamban, és azzal a reménységgel állok fel a ké­szülék elől, hogy a megmenekültek átél­tek valamit Isten gondviseléséből. Néhány nap múlva az istentiszteletre készülődöm, amikor idős presbiterünk kopogtat a parókia ajtaján. Könnyes szemmel meséli, hogy a halál torkából megmenekült főhadnagy nem más, mint unokája. Molnár Tibor, maroknyi nógrá­di evangélikus gyülekezetünk ifjú tagja, akire mindig büszkeséggel gondoltunk, amikor integetve szállt el repülőgépével községünk felett. A meghatódottságtól szólni sem tu­dok, amikor a szobába belép a szintén presbiter édesanya és a felügyelő nagy­bácsi, mert a kis iroda légtere hálaadás­sal telik meg „Bizony az Úr csodásán működik, tisztelendő asszony!” Valóban csodálatos, hogy Atyánk gondviselő sze- retete nyomán hogyan lesz a híradós jó hírből személyesen megtapasztalt örö­me hívő családnak, gyülekezetnek, lel­késznek egyaránt! Egy hónappal ké­sőbb, amikor Tibor hazaérkezett a kiképzésről, hálaadó istentiszteletre sie­tett gyülekezetünk nagy családja, hogy együtt emlékezzünk meg Isten szabadí­tásáról. Az első adventi vasárnap így megtelt Istenünk ereje és jósága feletti ámulattal. A könnyel telt szemek és a megrendült arcok tanúsítják, hogy mindnyájan osztozunk a Molnár és a Králik család örömében. „Ugye nem hiábavaló az imádság, nem kárba veszett idő gyermekeinkért, unokáinkért szüntelenül kiáltani az Úr­hoz, mert Ő hűséges Isten!” - hangzik a hitvalló szó a padsorokból. De jólesik mindnyájunknak ez a hiterősítő adventi ajándék! De nagyszerű tudni, hogy nem a véletlen játéka irányítja életünket, ha­nem az Örökkévaló akarata! Milyen ál­dás ezt a jó hírt magával vinnie Molnár Tibor testvérünknek, valahányszor a le­vegőbe emelkedik. Milyen lélekemelő tudni, hogy amikor eltűnik egy repülő­gép képe az indikátorról, amikor már rá­dió-összeköttetés sincs, Isten mindent lát és hall, és nyomon követve gyermekét csodával határos módon közbelép. És milyen csodálatos mindezt végig­gondolni nekünk is, akik itt, a földön minden szürke hétköznapon életveszély­ben vagyunk. Testünk-lelkünk szüntelen ki van téve a gonosz támadásának, és gondviselő Atyánk Szent Fiáért mégis megtart bennünket - megmagyarázhatat­lan szeretetből, érdemtelenül! Idei ad- ventünk a szokottnál is elmélyültebb, há- ládatosabb és megrendültebb lesz Nógrádon. Találkoztunk a hatalmas és hűséges Istennel, aki élő és jelenvaló szeretetével alázatra kényszeríti maga­biztos, felfuvalkodott szívünket, amely olyannyira modern, hogy már nem hisz a csodákban. Pedig ha kell, Isten csodá­kat- is tesz értünk, hogy megmentsen! Vajon mi észrevesszük-e, hogy az élet és minden új nap lehetősége valóságos csoda, amit ajándékul kapunk tőle? Az advent titokteljes idő, és ha csöndes lé­lekkel, az Úrra figyelve várakozunk, felfedi csodáit is. Csak gyermeki, át­adott szív kell hozzá. Szókéné Bakay Beatrix Nem volt kosz, zaj, légkalapács és gőzölgő aszfalt. Mégis lehetett érezni, hogy az igehirdetés alapigéjében elhangzottakat - „Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!” (Ézs 40,3) - mindenki nagyon komolyan vette és veszi. A pesterzsébeti gyülekezet december 15-én hálaadó istentiszteleten ünnepelte, hogy elkészült a lelkészlakás külső felújí­tása. A kedves, igazi lelki otthon melegét árasztó templomban D. dr. Harmati Béla hirdette az igét, a fent idézett vers, vala­mint Ézs 40,10 alapján. Utalt arra, hogy a pesterzsébetiek az elmúlt esztendőben, december 26-án ünnepelhették a gyüleke­zet századik és a templom fennállásának 75. évfordulóját. Ez alatt az idő alatt szá­mos építkezést megérhettek, de minden­nél fontosabb a lelki értelemben vett épí­tés, könösen ma, amikor igen gyakran a lelki elsivatagosodás jeleit vehetjük észre. Kiürülnek, elszegényednek, eldurvulnak az emberi kapcsolatok, szavaink és tette­ink. A puszta bennünk és körülöttünk van, de Jézus betöltheti ezt az űrt. A szószéki beszédet ünnepi közgyűlés követte. Elsőként Drüszler Ferenc fel­ügyelő köszöntötte a meghívott vendége­ket, egyebek mellett dr. Sólyom Jenő ke­rületi felügyelőt és feleségét, Szirmai Zoltán esperest és házastársát, valamint Szabados Adám polgármestert is. A felügyelőtől megtudhattuk, hogy valójában a templomot szerették volna felújítani, de - a kedvezőbb lehetőségek miatt - először az 1924-ben épült lel­készlakás rendbehozatala mellett döntöt­tek. Ám ez nem jelenti azt, hogy feladták volna a reményt a te'mplomfelújítással és - mintegy „ráadásként” - egy gyüleke­zeti terem létrehozásával kapcsolatban. Az elvégzett munka - elsősorban anyagi természetű - részleteit Helfrich Péter, egyházunk ingatlanrendezési osz­tályának vezetője vázolta az egybegyűl­teknek. Eszerint 5 millió forintot a Szé- chenyhterv keretében benyújtott pályázatnak köszönhetően nyert el a gyülekezet. Újabb ötmilliót kaptak - és köszönnek - a helyi önkormányzatnak. Az összesen bruttó 17 millió 600 ezer forintos költség fennmaradó részére, 7 milllió hatszázezer forintra pedig a gyü­lekezet adakozása révén tehettek szert. Valóban igaz, hogy a szükséges kérdé­sek tisztázása és a kellő engedélyek be­szerzése után tervbe vették egy gyüleke­zeti ház építését is. Ehhez az újabb nagy feladathoz kérik az országos egyház, va­lamint a helyi önkormányzat támogatá­sát és a gyülekezet további segítségét is. A bibliai görög nyelv szerint a paró­kia az az épület, ami a templom mellett van. A papnak a nyája közelében van a helye. Azonban ne csak a lelkész legyen közel híveihez, hanem a gyülekezet is a templomhoz és benne magához Isten­hez. Ilyen értelemben mindenkinek a há­za parókia kell, hogy legyen - mondta a prédikációt követő hirdetésében Győri János Sámuel, aki immár 11 éve pászto- rolja a pesterzsébeti gyülekezetét. Kí­vánjuk, hogy szavai valósággá válhassa­nak - ne csak az ő gyülekezetében, hanem bárhol az országban is. Gazdag Zsuzsanna Lelkészlak-(fílm)bemutató a templomban Fotó: Bottá Dénes iCtWUUS yc-úl’, üííOKO A |j,#amo1s mc^Ás.irolh.w-uk .1 k«>mv cs Icme/bokokÍMn és a KALÁKA ZENEBOLTban: A „pusztában kiáltó hang” a Képviselők Házában szólt Keresztelő János így szólt önmagáról és szolgálatáról: Én kiáltó hang vagyok a pusztában. Ezt a kiáltó isteni igét hallhatták a magyar Országgyűlés képviselői 2002. december 10-én reggel a Képviselők Házában, ahol D. Szebik Imre püspök-elnök tartott reggeli áhí­tatot a mintegy 20 fős közösségnek. Az ország dolgaiért önmagukat Isten előtt is felelősnek érző képviselők számára rendszeresen szerveznek reggeli imaalkalmat, ahova mindig más-más felekezetű lelkészeket hívnak meg ige­hirdetőnek. Az említett napon Szebik püspök beszélt a gazdag ifjú példázata alapján arról, hogy életünkben nemcsak az anyagi tőke létezik, hanem ennél sokkal jelentősebb megtartó erő a tár­sadalmi tőkének nevezett közösségi összefogás, az egyént hordozó közösség összetartása. Krisztus-hitünk szerint azonban egyéni megmaradásunk, bűnből való felépülésünk és túlélésünk - halálon túli életünk - záloga az a kegyelmi tőke, amelyet Isten szeretete és irgalma jelent nekünk. Mai önző világunkban, ahol az anyagiak megszerzéséért folyó harcnak, az egyéni gazdagodásnak az Országgyű­lés az egyik legfontosabb színtere és eszköze, az igei gondolatoknak éppen itt, a Képviselők Házában van különösen hangsúlyos szerepe. Krisztus ugyanis így szól hozzánk: „Készítsetek egyenes utat az Úrnak!” A kérdés ugyanakkor megmarad: elhatott-e a kedd reggeli igei üzenet a Képviselők Házából az ország házáig? Halló fülekre talált, vagy pusztába kiál­tott szó maradt csupán? T. I. a íMJ-iessec FeU Budapest, V. Barczy István u, 10. <a Deák féri tempkw* mögött» >331 www.kalaka.hu .......................................—_____.................. mM&p ___.. Mol nár Tibor a szerencsétlenül járt Albatrosz gép mása előtt. POPELYÁK PÉTER FELVÉTELE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents