Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-02-10 / 6. szám
67. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2002. FEBRUÁR 10. ÖTVENED VASÁRNAPJA (ESTO MIHI) ÁRA: 89 Ft A TARTALOMBÓL Hatodév - a Teológián kívül Mitől keresztyén egy bál? Mélységből kiáltani A teljesítmény bűvölete Nagyszerű keresztyén szabadság A negyedik ülésszak A VIII. Budapesti Zsinat (2001-2006) február 1-2-án tartotta meg 4. ülésszakát. A törvényalkotó munkában először a Választási törvény általános vitájára került sor. A Jogi Bizottság ebben - többek között - a szavazási és választási szabályok pontosítását indítványozta. A Zsinat nem emelt kifogást az ellen, hogy ezek a szabályok egyházunk minden testületére vonatkozzanak, hacsak nincs az illető testületnek saját ügyrendje. Több hozzászólás érintette a gyülekezeti lelkészválasztás kérdését. Az egyik javaslat szerint felelős jogot kellene adni egy bizottságnak (vagy püspöknek) a jelöltek kiválasztásában. A bizottság előzetesen döntene arról, hogy a jelölt (vagy jelöltek) alkalmasak-e arra, hogy őket az adott gyülekezetbe megválasszák, és ebbéli döntését indoklás nélkül közölné a gyülekezettel. A Zsinat ezt a javaslatot nem támogatta, mert munkajogi kérdések merültek fel, amelyeket még nem tisztázott az Egyház. Az ezzel kapcsolatos javaslatokat a munkaügyi törvényjavaslat általános vitája után lehet majd tárgyalni. A választások másik fontos kérdése a tisztviselők és testületi tagok visszahívhatósága, amelyet a Jogi Bizottság kapott meg kidolgozásra. A részletes vitáig meg kell vizsgálni azt is, miként lehet biztosítani, hogy minden egyháztag csak egy gyülekezetben gyakorolhassa választójogát. Nem támogatta viszont a Zsinat, hogy egyházközségi közgyűlés esetén ha- tározatképességi korlát létezzen. A következő napirendi pontban a Zsinat ügyrendjének átdolgozott változatát fogadta el a testület. Az Ügyrendi Bizottság vastag anyagot tett le az asztalra, hiszen a több mint 50 paragrafusból álló Ügyrend mellett a Jogalkotási törvény érintett szakaszait is módosította. A munka kiváló minőségét mutatja az a tény, hogy csupán néhány részletkérdés merült fel a tárgyalás közben, s alig több mint egy óra alatt végzett a Zsinat a hatalmas anyag elfogadásával. A törvényességi felügyeletnek az eddigieknél pontosabb megfogalmazása volt a következő ülés tárgya. A törvényességi felügyelet azt jelenti, hogy elfogadása után a jogszabályt azonnal megvizsgálják jogászok abból a szempontból, hogy a kérdéses jogszabály illeszkedik-e az eddigi jogrendbe, nincs-e ellentmondásban valamely korábbi rendelkezéssel. Ezt a minden törvény és szabályrendelet esetén kötelezően elvégzendő vizsgálatot az illetékes testület hagyja jóvá. (Erről a kérdéskörről is részletesebben szeretnénk szólni az Evangélikus Elet mellékleteként hamarosan újra jelentkező Zsinati Hírmondóban.) A szeptemberi ülésszakhoz hasonlóan most is volt vendégünk: Merétey Sándort, a református Zsinati Iroda vezetőjét hallhattuk. Részletes beszámolójában kitért a református Zsinat működésére, valamint áttekintést adott a törvényeikről is. A református egyházi bíróságokkal kapcsolatos kérdésekre dr. Kis Boáz lelkipásztor és jogtanácsos válaszolt. A pénteki nap lezárásaként, napirenden kívül, rendhagyó esti beszélgetést kezdeményezett a Zsinat elnöksége. Két témáról esett szó, mindkettőben általános tájékozódás, illetve egymás tájékoztatása volt a cél. Előbb a lelkészt becsületszékekről folyt beszélgetés, amelyek korábban a Lelkészegylet testületéként játszottak közvetítőszerepet a lelkészeket érintő, vitás kérdésekben, és bizonyos érdekvédelmi szerepet is betöltötték. A másik kérdés a püspökök megbízatásának esetleges ciklikussá tétele volt. (Teológiai, egyházpolitikai szempontok mellett a demokrácia és a hierarchia ellentéte, valamint a püspöki tevékenység kontrollja is szóba került.) Szombaton a Zsinat a lelkészképesítő vizsgabizottságok kérdésével folytatta munkáját. Itt tulajdonképpen egy joghézag betöltéséről van szó: törvényeink ugyanis a hatéves teológiai képzésről szólnak, de nem szabályozzák azoknak a lelkészvizsgáját, akik még az ötéves formában végeztek, vagy több mint öt évig nem voltak szolgálatban. Ezeknek a testvéreknek a lelkészvizsgájáról fogadott el törvényt a Zsinat. Az iskolalelkészekről a VII. Budapesti Zsinathoz (1998-2000) két beadvány is érkezett, de tárgyalásukra akkor nem került sor. A mostani vita rámutatott arra, hogy igény van olyan lelkészekre, akik nemcsak hittant tanítanak, de egy egész iskolát kapnak „gyülekezetül” - diákokat, tanárokat és szülőket (!) pásztorainak. Az Oktatási Bizottság részletes kidolgozásra visszakapta a feladatot. Ahhoz azonban, hogy az iskolalelkészi pályázatokat a tanév végeztével ki lehessen írni, a Zsinatnak a következő ülésszakon - áprilisban - el kell fogadnia a törvényt. A záróülésen a jogharmonizációról szóló törvény került napirendre. (Ennek részleteiről is fogunk szólni a Zsinati Hírmondóban.) Az ötödik ülésszak időpontját a Zsinat április 20-ra tűzte ki. Muntag András zsinati gazda „Mégis szégyen és gyalázat, hogy oda jutottunk mi keresztények, s hogy annyira járatlanok vagyunk az evangéliumban, hogy nemcsak hogy nem értjük meg, hanem egyenest arra szorulunk, hogy egyéb könyvekből magyarázzák el nekünk, mit keressünk benne, s mit várhatunk tőle, holott az evangéliumok és az apostoli levelek azért írattak, hogy maguk szolgáljanak útmutatóul számunkra az Ószövetségben, s eligazítsanak bennünket a próféták és Mózes írásaiban, hogy saját szemünkkel lássuk és olvassuk, miként nyugszik a rongyokba pólyáit Krisztus a jászolban, azaz: hogyan található meg a próféták könyveiben. " Luther Márton, Mi az evangélium? (Csepregi Zoltán fordítása) Még egyszer: hittanárok Tavaly júliusban jelent meg Várakozó hittanárok címmel egy rövid írásom e hasábokon. A cikket aggodalom szülte: a Nyíregyházi Főiskola hittanár szakán végzett evangélikus és református diákokkal beszélgetve az derült ki, hogy a diplomaosztó napján sokan nem tudják, vár-e rájuk tanári munka. A cikk nem várt nagy visszhangot váltott ki: megjelenése után több érdeklődés érkezett a még mindig munkát kereső hittanárok iránt. Volt végzős hallgatónk, akit ennek nyomán talált meg az egyik evangélikus gimnázium, sőt az ország nyugati széléről is érkezett kérés. Teljes foglalkoztatású hittanárt keresett az egyik gyülekezet, de már későn: addigra minden evangélikus hallgatónk „elkelt”. Nehezebb volt számomra nyomon követni a református hallgatók sorsát, de ősz derekára róluk is teljes képem volt: a nagynak számító, tizenkilenc fos évfolyam minden olyan tagja, aki tanárként kívánt elhelyezkedni - és ez volt a többség - tanári munkára talált: a „szerencsésebbek” mindkét szakjukat, mások vagy a hittant, vagy a másik szakjukat taníthatják. A nyári cikk és visszhangja számomra azzal a tanulsággal szolgált, hogy feje tetejére fordulhat a kereskedelem alaptörvénye. Nemcsak a kereslet hozhat létre kínálatot, hanem a kínálat is felébresztheti az igényt. Ha közismert, hogy képzett hittanárok várnak arra, hogy szolgálatba állhassanak, megfogalmazódhat az igény: nekünk éppen ilyen emberre volna szükségünk. Okulva a nyári történetből, most előbb szólok: a Nyíregyházi Főiskola evangélikus hittanári szakán újabb évfolyam, évfolyamok készülődnek: A tavalyi népes kirajzás után jóval szerényebb létszámú évfolyamok várnak a sor(s)ukra: a diplomázni készülők - egy keresztfélévben már államvizsgát tett hallgatóval együtt - összesen öten vannak (három evangélikus, egy református és egy ádventista diák), a következő évfolyam tizenegy, az utánuk jövő nyolc, a legfiatalabb hét főt számlál. Bizonyára nem lesznek mindannyian tanárok, de sokukra majd az oktatásban lehet számítani. Lehet, hogy valahol már látszik is a lehetséges helyük? Érdekes, sőt fontos lenne országos felmérést készíteni: az előttünk álló években hány hittanárra lesz szüksége evangélikus oktatási intézményeinknek? Hány friss diplomásnak kell majd szolgálatba állnia 2005-ben vagy 2008-ban? És hány hittanárra lesz szükség, miután - mint ismeretes - 2010-től kezdve pedagógiai végzettséggel nem rendelkező lelkészek nem végezhetnek többé iskolai hitoktatást? Hány helyen lesz szükség egyetemi szintű, és hány helyen főiskolai szintű diplomára? Egy felmérés - akár hozzávetőleges pontosságú - adatai sokat segíthetnének abban, hogy lássuk: milyen létszámú évfolyamokra törekedjünk, mennyi az elég, a kevés, a sok. Tavaly a tizenkilenc sem volt sok, s azt hiszem, a jelenlegi tanulólétszám sem fog soknak bizonyulni, sőt... A 2002 őszén induló évfolyamba az állami felsőoktatási intézmények számára szabott határidő szerint, március l-jéig lehet jelentkezni. A hittanári szakkal együtt választható szakok száma bővült: a magyar, a történelem, a rajz és az ének-zene mellett öt nyelv is szerepel a kínálatban: angol, francia, német, orosz, ukrán. Akinek az Országos Felvételi Tájékoztatóban megjelenteken túl - ahol képzésünket a Nyíregyházi Főiskola Bölcsészettudományi és Művészeti Főiskolai Karához sorolva lehet megtalálni - további információkra van szüksége, keressen engem, szívesen állok rendelkezésére. (E-mail címem az Evangélikus Naptárban hibásan jelent meg, helyesen: csepregi @nyf.hu Szeretném, ha gyülekezeteink és iskoláink többet tudnának a hittanárképzésröl, és hallgatóink számára is egyre otthonosabb lenne az az egyház, amelyben szolgálatra készülnek. Csepregi András Lelkészkonferencia Albertiben Talán nem vagyok vele egyedül, hogy minden konferenciára várakozással készülök. Bizonyos tapasztalatok érnek a szolgálatban: örömök, melyeknek szeretném, ha lenne folytatása, megerősítése. Hadd folytassam egy kis kitérővel! A százlábú boldogan élt, míg a béka meg nem kérdezte tőle: „Melyik lábad jön melyik után?” Kétségbeesett a százlábú, és zavarában az útszéli gödörbe zuhant, és nem tudta, hogy merre menjen. Többféle úton indulhatunk el, ha ennek a néhány sornak az értelmét keressük - én a szolgálatom szempontjából gondoltam végig. Vannak bizonyos kérdések, indulatok, harcok, melyek természete nem felel meg Krisztus követésének és szolgálatának, ezek csak a „merre tovább” kérdéseket szaporítják. Vannak irányok és célkitűzések, melyek ezt teszik a „hogyan” kérdésekkel. Többek között ezekkel a gondolatokkal indultam el január 30- án, szerdán, Albertibe, ahol az evangélikus iskola újonnan épült tornatermében került megrendezésre az Északi Egyházkerület lelkészkonferenciája. Két üzenet fogalmazódott meg bennem, miután átgondoltam az előadásokat és a hozzászólásokat: Jézusra vagyunk bízva és utalva, ugyanakkor egymásra vagyunk bízva és utalva. A nyitó igehirdetés témája a nagy parancsolat volt. Isten néha megengedi, hogy beletekintsünk a nagy összefüggésekbe, és remélni engedi, hogy a lelkekben végbement változások részei lehetnek egy „egyház méretű” megújulásnak. Az első előadást D. Szebik Imre püspök tartotta különböző gyülekezetépítési modellekről. Benczúr László egyházkerületi felügyelő személyes vallomásait osztotta meg velünk a keresztyén közösségről. A bemutatkozást és a fórumbeszélgetést Koczor Tamás esperes vezette. A fórumon a különböző munkaágak vezetői számoltak be tevékenységükről néhány percben, és válaszoltak a feltett kérdésekre. Úgy érzem, ilyen párbeszédre nagy szükség van. Isten el tud vezetni odáig, hogy mások problémáit a magunkéinak érezzük. Gyakran eszembe jut ^Stanley Jones gondolata: „A szolgálat nem fakadhat büszkeségből, sértett önérzetből vagy félelemből. Ezek olyan motivációk, amelyek kizárják a szívünkből Jézus indulatát (Fii 2,5-11).” A továbblépésnek, megújulásnak akkor van létjogosultsága, ha Isten munkálja azt és az én életem megújulásával kezdődik. „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeretitek. ” (Róm 13,8) Köszönetét kell mondani Roszik Mihály ny. lelkész, iskolaigazgatónak, Szmolár Attila lelkésznek és az Alberti Evangélikus Egyházközségnek az igen színvonalas ellátásért. Bozorády András I t i