Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-02-10 / 6. szám

2. oldal 2002. FEBRUÁR 10. Evangélikus Elet r UJ NAP - UJ KEGYELEM VASARNAP „ Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt. ” lMóz 50,20 (Róm 8,28; lKor 13,1-13; Zsolt 31) Az ószö­vetségi József életét két szakaszra oszthatjuk. Első az álomlátó, elkényeztetett gyer­mek, akinek különcségét nem tudják elviselni testvérei. Ezért adják el izmaelita ke­reskedőknek, akik rabszolgaként kezelik őt. Semmihez sem hasonlítható bűntett ez az üzlet. Elképzelhetetlen csalódás lehetett József szívében, amikor szeretteit és ott­honát rabláncon hagyta maga mögött. Elkeseredettségét csak növelte, hogy becsü­letességének következményeképpen, ártatlanul került évekre börtönbe, idegen or­szágban. Életének második szakaszában viszont be kellett látnia, hogy Isten ilyen módon vitte véghez akaratát. Érdemes volt hűségesnek lennie Istenéhez és türelme­sen várnia a következményeket. Egyiptom második legfőbb emberét dicsőítette meg személyében az Úr. Sőt, gonosz testvérei éhínségtől való megmenekülése is így oldódott meg. Ezért fogalmazódhat meg ajkán a híressé vált mondat. HÉTFŐ -Jézus így szólt Nikodémushoz: Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam ne­ked: Újonnan kell születnetek." Jn 3,7 (JSir 5,21; Lk 13,31-35; Jn 11,1-10) Az éj leple alatt Jézushoz menő Nikodémus meglepődik a Mester kijelen­tésén. Újonnan kell az embernek születnie ahhoz, hogy megláthassa Isten országát? Természetes, hogy testi síkon gondolkodva ez elképzelhetetlen. Jézus kijelentése mennyei dimenzióba akarja emelni az írástudót és az ige hallgatóját. A megszületés tulajdonképpen csak néhány másodperc az ember életében. De a lelki újjászületés­nek is meg kell történnie valamikor. A Jézus mellett való döntés vajúdásának per­ceit senki sem spórolhatja meg. És milyen nagy szükségünk van sokszor az életúton visszaemlékezni ezekre a pillanatokra. ■fr;.-.» „Gondolj ránk, Urunk! Ne bontsd fel a velünk kötött szövetséget! ” Jer 14,21b (Róm 11,2a; Lk 5, 33-39; Jn 11,11-19) Életünk sorsdöntő lépé­seinél, családalapításnál, munkahely-változtatásnál, új életszakaszok kezdeténél na­gyon fontos, hogy mindig elhangozzék ajkunkról ez az imádság. A pusztában ván­dorló izraelitáknak az Úr megígéri, hogy az ígéret földjén minden népet kiűz előlük, de ő nem megy velük, nehogy megeméssze az úton a kemény nyakú népet. (3Móz 1-15) Erre válaszul Mózes kimondja, hogy ha az Úr orcája nem jár velük, semmi értelme tovább vándorolni. Nem kell a könnyen megszerzett hajlék, vagyon, dicső­ség, ha az Úr jelenlétét nélkülözni kell. Jeremiás imádságában is hasonló gondolat szólal meg. Nekünk is el kell döntenünk, hogy mi a fontosabb számunkra: Az éle­tünkben adódó összes lehetőségnek hitt pillanat válogatás nélküli kihasználása? Azt gondolva, hogy ezeket Isten adja, félreértelmezve az igét, mondván, akik őt szere­tik, azoknak minden javukra van. Vagy pedig egyszerűen csak az ő közelsége fon­tos. A velünk kötött szövetsége, amely minden élethelyzetünkben érvényes. SZERDA ” Megáldja azokat, akik félik az Urat, a kicsinyeket a nagyokkal együtt. ’’Zsolt 115,13 (Jel 19,5; Mt 6,16-21; Jn 11, 20-27) A zsoltár­versben egy prófécia szólal meg. És nem véletlen, hogy ebben a sorrendben ígér ál­dást. Elöl vannak a kicsinyek, utána a felnőttek. Jézus tanításában is ez volt a sor­rend. A gyermekektől sokat lehet tanulni. Hitet, bizalmat, istenfélelmet, gyermeki őszinteséget. Nekik még sikerül hátat fordítani a bálványoknak, sőt észre sem ven­ni azokat. Isten áldását csak ott láthatjuk meg, ahol gyermeki szent naivsággal tud­juk szemlélni a dolgokat. „ Gyermekké lenni - ősi vágya ez az embernek, életfeladat a keresztények számára. Ez a belépő Isten országába. " (Pater Gerhard Eberts) CSÜTÖRTÖK; "J^zus Krisztus mondja: Én vagyok a világ világossága: aki en­gem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világos­sága.” Jn 8,12 (Zsolt 84,12a; Zak 7,2-13; Jn 11,28-37) A fényképészek mind egyetértenek abban, hogy munkájukban lehetőleg kerülni kell a műfényt. A termé­szetes fényt nem pótolhatja semmi. A vaku vagy egy reflektor mindig árnyékot vet, amit csak egy másik fényforrással lehet kiküszöbölni. A stúdiók vagy műtermek ezért vannak tele lámpákkal. Amikor ezt a gondolatot olvastam, az jutott eszembe, hogy szívünkbe is kell világosság, ami megmutatja az élet értelmét és az igazi bol­dogságot. A Jézus által adott világosságot nem pótolhatja semmi. Az emberi szív­ben milyen sok boldogságpótlék van, amelynek árnyékát csak egy másik boldog­ságpótlékkal lehet kiküszöbölni. Mennyire szeretjük, ha csak hangulatvilágítás van a szívünkben, amelyben rejtve maradhatnak a bűneink. Amit ebben az igében Jézus magáról mond, az valóság. O az a természetes fény a szívünkben, amit nem pótol­hat semmi. PÉNTEK ”^e csaÜa meS Éfnki a honfitársát. Féld Istenedet. ” 3Móz 25,17a ****■ (ÍJn 2,10; Róm 7,14-25a; Jn 11,38-44) Első pillantásra ennek az igeszakasznak a két mondata között nem találunk összefüggést. Pedig nem véletle­nül került egymás mellé. A felebaráttal, az embertársunkkal, a testvérünkkel való kapcsolatunk és Istenhez fűződő viszonyunk szorosan összetartozik. Ennek legjobb és legszebb megnyilvánulása a Tízparancsolat, ahol kizárólag ez fogalmazódik meg. Sőt, a Törvény tételeiben a súlypont a felebarát javára hangsúlyosabb. Mint­ha Isten számára fontosabb lenne az embertársunkkal való törvényes magatartás és jó viszony, mint az ő tisztelete. A gyermekeket sokszor fenyegetjük azzal, hogy Is­ten mindenütt jelen van, és figyeli cselekedeteinket. Ezek miatt megítél minket. Nem érezzük azt, hogy erre joggal megkérdezhetnek minket a gyermekeink: Akkor ti, felnőttek, miért nem veszitek komolyan ezt? S7f)MRiT „ Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér ÍXCUIWBAJ célhoz „ 2Kor 12 9a (Zsolt 71 18. Dán 5)1_7 17_30; Jn 11,45—54) Pál apostolnak ez a közismert igéje sokaknak adott már lelki erőt, bátorítást a ke­reszténység történetében. A saját életünkben is megtapasztalhatjuk, hogy akkor le­hetünk igazán boldogok, amikor akár a testi, akár a lelki gazdagságban éppen annyink van, amennyi akkor pillanatnyilag szükséges. Ha több lenne, elbízhatnánk magun­kat. Úgy érezhetnénk, hogy biztos kezekben van az életünk. Ha kevesebb, akkor pe­dig elkeserednénk. A mannával táplálkozó népnek is annyi jutott, amennyi éppen akkor és ott szükséges volt. Nem lehetett gyűjteni, félre tenni, hiszen az mind meg­romlott, ehetetlenné vált másnapra. A kegyelem is hasonló. Annyit érzünk belőle, amennyire ott és akkor éppen szükségünk van. És akkor a legerősebb, amikor az emberi erő és tudomány már csődöt mond. Aki került már ilyen élethelyzetbe, az tudja igazán, mit jelent az a bátorítás, ami Pál apostolnak is erőt adott egykor. Menyes Gyula ■ü ÖTVENED VASARNAP Elég baj az a tényeknek! — Vagy nekünk? ISTENTISZTELETI REND _________________ Bu dapesten, 2002. február 10. .....i,.., I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. (fiatal házasoknak a családtervezés­ről) Balicza Iván; II., Hűvös­völgyi út 193. Fébé de. 10. Zászkaliczky Pál; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ör­dögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Gálos Ildikó; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10.; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. 5. szeretetvendégség; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Lukáts Miklós; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Juli­anna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Ecser Mónika; X., Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. (ifjúsági) Győri János Sá­muel; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Győri Tamás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fa­sor 24. de. 9. Péter Zoltán; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (családi) Hor­váth Zoltán Olivér; de. 10. Bácskai Károly; du. fél 7. Horváth Zoltán Olivér; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Horváth Anikó; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Horváth Anikó; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV. Templom tér de. 10. Jankó Katalin; Rá­kospalota, XV, Kistemplom, Juhos utca 28. de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmi­hály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (családi) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI. , Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII. , Pesti út 111. de. fél 11. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII. Gőzön Gy. u. de. 11. Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pest- szentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Jn 9,39-41 Esto mihi in Deum protectorem, a ma­gyar fordításban: Légy erős kősziklám! - hangzik ezen a vasárnapon a zsoltáríró könyörgése. Az óegyháztól kezdődően szokás a húsvét előtti és a húsvét utáni vasárnapokat egy-egy igével, rendszerint a vasárnap zsoltárából vett igével meg­nevezni. Ötvened vasárnapjának (ötven nappal ^agyunk húsvét előtt) igéje a 71. Zsoltár 3. verse kiáltás, vágyódás Isten­hez. Olyan ember imádsága, aki nem a láthatókra, hanem a láthatatlanokra néz, aki nem csak néz, de lát is. Mert nézni és látni két különböző dolog. Erről beszél igénkben Jézus is. Ahhoz, hogy megértsük, miről van itt szó, mit mond Jézus, fel kell idéznünk mindazt, ami ezt a beszélgetést a farizeu­sokkal és írástudókkal, Jézus korának teo­lógusaival megelőzte. Jézus meggyógyított egy vakon szüle­tett embert. Nagy csoda volt ez, Jézus iste­ni hatalmának jele, maga a meggyógyított mondja kihallgatásakor, hogy., Örök időktől fogva nem hallotta senki, hogy valaki meg­nyitotta volna egy vakon született ember szemét. Ha ő nem volna Istentől való, sem­mit sem tudott volna tenni. ” (Jn 9,32-33) Számára tény, hogy meggyógyult, Jézus megadta neki a látás képességét, és ő nem­csak a láthatókat látja, hanem a láthatat­lant is, nemcsak néz, hanem lát is. Jézus­ban meglátja Isten képviselőjét. A Jézusra eleve előítélettel néző farize­usok azonban azt mondják: nézzük csak meg ezt az egész ügyet alaposabban. Vizs­gáljuk meg teológiailag. Mi tudjuk, hogy Jézus bűnös, ennek bizonyítéka, hogy megszegte a szombat törvényét, mert szombaton gyógyított. (Egyébként is elég bajunk van már vele régóta.) Ha bűnös, ak­kor nem gyógyíthat Isten erejével. Mi áll a gyógyítása mögött? Egyáltalán: tény az, hogy meggyógyította a vakon születettet? Hátha nem is született vakon? És elkezdő­dik egy hosszadalmas vizsgálódás, szülők kihallgatása, a vakon született többszöri ki­hallgatása. Amikor pedig a tényeket nem lehet letagadni, hiszen a vakon született ta­núskodik, és nagyon egyszerűen, de meg- cáfolhatatlanul azt mondja: Egyet tudok, azelőtt vak voltam, most látok, akkor a fa­rizeusok lesöprik a tényeket az asztalról és kiközösítik a vakon születettet. Az előíté­letnek, a magabiztosságnak azzal az arro­ganciájával teszik ezt, amellyel egy tudós jelentette ki, amikor figyelmeztették, hogy a tények ellentmondanak elméletének, hogy: „Elég baj az a tényeknek”. így lesz­nek a farizeusok vakká. Nem egy régi történetről van itt szó. Mert ez a történet kikerülhetetlenül fel­veti a kérdést számunkra: Mi hogyan lát­juk Jézust? Hogyan vélekedünk róla? Nekünk megnyílt-e már a szemünk, vagy még mindig csak vitatkozunk - másokkal, de leginkább önmagunkkal - arról, hogy ki is valójában Jézus? Mit te­het, és mit nem, hogyan illik bele a mi hétköznapi világunk szűkre szabott kere­tébe? És mit tegyünk, ha Jézus szavaival és cselekedeteivel áttöri megszokott vi­lágunk kereteit? Egyáltalán: van-e helye Jézusnak világunkban, de legfőképpen életünkben? Hiszen ahol megjelenik, ott ma is felülbírálja és felforgatja a kölcsö­nös emberi megegyezésben kialakult, megszokott rendet. Ehhez fűzi Jézus azt a megdöbbentő és kemény mondatot, hogy: „Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak lássanak, és akik látnak, vakká legye­nek. ” Ez a jézusi paradoxon mindig és minden körülmények között igaz marad. Jézus csak azokon tud segíteni, akik se­gítségre szorulónak vallják magukat. Akik bevallják, hogy ők vakok. Akik ki­áltanak utána, ahogyan egy másik vak, Bartimeus kiáltozott: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!" Ahogy a zsoltáríró kiáltott: „Légy erős kősziklám!” És ahogy ma is sokan kiáltanak: Jézus, sza­badíts ki engem a bűneim sötétségéből, nyisd meg szememet, hogy lássam az életem értelmét, hogy lássak biztos érté­keket és erkölcsi normákat az életben, hogy legyen vigasztalásom a súlyos be­tegségben, hogy lássam a reménységet utam végső szakaszának indulva! Jézus csak annak bocsátja meg bűneit, aki meglátja azokat, és a bűnöket bűnnek nevezi. De aki azt hiszi magáról, hogy ne­ki nincs szüksége Jézusra, gyógyításra és gyógyulásra, aki azt mondja magáról, hogy vele minden rendben van, ő lát; az vak. És azon nem lehet segíteni. Mert nem akaija, nem látja szükségét. És ezt az ítéletet nem Jézus mondja ki fölötte, ha­nem saját maga mondja ki - önmagára. Lehet, hogy mi magabiztosan azt mondjuk, amikor Jézus tényeket tár elénk életünkről, bűneinkről, és arról, hogy ő a megoldás, hogy „elég baj az a tényeknek”. De ha elutasítjuk Jézus gyó­gyító, életújító személyét, az nem a té­nyeknek, hanem nekünk elég (nagy) baj. Jézus meg akar ajándékozni minket egy új látás képességével. Azzal, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is. Hogy értsük, amit látunk. Mi mindannyi­an vakon születtünk, mert hiányzik belő­lünk az Isten szemével való látás képes­sége. De Jézus megadhatja ezt az új látást, ha kérjük tőle. Imádkozzunk azért, hogy Jézus nyissa meg szemünket, hogy úgy lássuk Istent, magunkat és a világot, ahogyan ő látja. Balicza Iván Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kis­pest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bul­csú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Buda­örs, Szabadság út 57. de. 10. Endreffy Géza. ÖTVENED VASÁRNAPON a liturgi­kus szín: zöld. A vasárnap lekciója: lPt 1,3-11; igehirdetési alapigéje: Jn 9,39—41. HETI ÉNEKEK: 441, 503. Összeállította: tszm « # * 3 £ 5 Qi 3 SflROK A hatalmas hang... (Kyrie eleison - II.) Az elmúlt héten együtt gondolkodtunk a kedves olvasóval arról, hogy az ősi „kyrie eleison” honnan érkezik a mai li­turgikus gyakorlatba^ és milyen funkciója van egyházunk istentiszteleti életében. Fontos volt az is, hogy az „Uram irgalmazz!” nem csak egy liturgikus tétel, hanem az egész istentiszteletet átjárja. Honnan ez az örökség? Ki hozta be az egyház gyakorlatába így, hogy mindent átjár az Úr irgalmára építő gondolat, moz­dulat és szó? Ha ezt vizsgáljuk, előbb-utóbb rájövünk, hogy nem okos, széles látókörű liturgiafogalmazók formálták meg és iktatták az istentisztelet menetébe a „kyrie”-t. Valójában az élet eseményei „szakították fel” az emberi szívekből az Is­ten kegyelmére apelláló mondatot. Az ember, aki átélte ki­csinységét, a teremtmény, aki átélte porszemvoltát, természe­tes sóhajtással kiáltott ahhoz, aki Felettevaló. Még a „kyrie” keresztény idők előtti használata is er­ről beszél: amikor a természet erőit (elsősorban a napot) vagy az uralkodót köszöntötték így, egyben kifejezték ki­csiségüket, csodálták, dicsérték a Felettükvaló nagyságát és hatalmát, remélték jóindulatát. A mélységes emberi felkiáltás, az emberi élet hangja az Élet Könyvében, a Bibliában is megjelenik. Az Ószö­vetség és az Újszövetség imádságaiban, próféciáiban, egyéni életpálya-leírásaiban és közösségi történeteiben se szeri, sé száma a kyrie-mondatoknak. A zsoltárok könyve gazdag illusztrációt kínál. A 25. zsoltár írója így sóhajt fel: „Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok". A 40. zsol­tár imádkozója bűnének betegségéből így kiált: „ URam, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vét­keztem ellened”. Dávid híres bűnbánati zsoltárában így imádkozik: „Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, tö­röld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal” (mindhárom idézett helyen a »kyrie eleison« szerepel). Az evangéliumok sokféle története tárja elénk ezt az Istent imádó könyörgést. A háborgó tengeren hányódó ha­jó mélyén így szólítják meg a tanítványok mesterüket: „Uram, ments meg minket, mert elveszünk". A vak Bartimeus, a beteg asszony, a leprások csoportja így for­dult a Názáreti Jézushoz: „ Uram (Dávid Fia), könyörülj rajtam ”, Emberek gyógyultak meg, hisz’ az Isten nagysá­gában való hitben szólították meg Jézust. Ez a hit ragadta meg az Úr életet rendező erejét. A liturgia története csodálatos példákat hoz arra, hogy az egyes ember és a közösség egybehangzó könyörgése az Úristen irgalmáért mennyire átjárja az egyház liturgikus és hétköznapi életét. Hatalmas imaközösség ez, amely át­szövi a történelmet, az egész világot. Példaként végezetül hadd álljon itt egy idézet Eteria (spanyol szerzetesnő) 4. századi útinaplójából, egy jeruzsá- lemi ókeresztény istentiszteletről való tudósítás, ahol az imádságban mindenkiért személyesen könyörögtek, az Úr irgalmát kérve. Segítsen ez az 1600 éves istentisztelet-leírás jól megérteni: a kyrie-ben Isten elé állva könyörgünk önma­gunkért, egymásért, az egész világért,- s közben megszólal az igazi, emberhez méltó hang: Isten imádása, dicsérete, ma- gasztalása. Hatalmas hang ez - mindent átható. Még az eget is... „... elmondják a lucernáriumi zsoltárokat és antifónákat is hosszantartóan. És ekkor értesítik a püspököt, aki leszáll és leül egy kissé magasabb helyre, a papok is leülnek a maguk helyére s himnuszokat és antifónákat mondanak. Majd miután elmondták az összesei, amint szokásos, a püspök felkel, a kor­lát elé áll, vagyis a barlang elé, a diakónusok egyike pedig mindenkiről említést tesz, amint szokásos. Minden névre, amit a diakónus mond, a sok gyermek, akik ott állnak - mind így válaszol: »kyrie eleison«, amit mi így mondunk: »miserere Domine«, a hangjuk pedig hatalmas.... ” Hafenscher Károly (ifj)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents