Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-11-17 / 46. szám
4. oldal 2002. NOVEMBER 17. Gyülekezetiház-szentelés Somlószőlősön Még egy konferencia? Tudjuk, hogy az Evangélikus Élet olvasóinak már nem sokat mond az, ha egy konferenciáról kívánunk beszámolni. Szép rendszerességgel jelennek meg ilyen jelentések, és legtöbbször öröm olvasni őket, hiszen az egyházi élet pezsgésének bizonyságai. De mi talán mégis fokozott érdeklődésre tarthatunk számot jelentkezésünkkel, hiszen mi: a) a dél-németországi Ludwigsburgban jöttünk össze, b) stuttgarti és heilbronni gyülekezeti tagok és barátaik részvételével, immár 29. alkalommal, hogy c) Isten igéje útmutatásával d) a megújulás lehetőségeiről e) magyarul konferenciázzunk. Evangélikus Élet-------A Somló hegy nyugati lábánál fekvő kis település evangélikussága büszke lehet arra, hogy már az 1672. évtől van írásos emlékük közöttük szolgáló evangélikus prédikátorról. A gyülekezet történetének kiemelkedő állomása az 1840-ben épült parókia, valamint később az iskola és a tanítólakás létesítése volt. A stabil falakkal rendelkező lelkészlakás lehetővé tette, hogy emeleti szintet építsenek rá. Ezt meg is tették 1972-ben, Boros Lajos lelkész vezetésével. A mostani felújítás után. november 10-én egy átalakított és megszépült, összesen 330 négyzetméter alapterületű, tágas gyülekezeti házat adtak át rendeltetésének. Több mint nyolc évvel ezelőtt került Somlószőlősre Polgárdi Sándor lelkész. A frissen végzett lelkipásztor újult erővel, fiatalos lendülettel látott munkához. Gyülekezeti programok, ifjúsági táborok szervezése mellett aktívan részt vett a faluközösség életében is. Az egyháztörténeti emlékek kutatása, a helyi értékek számontartása mellett felvállalta az időközben felújításra szorult parókia átépítési munkálatainak irányítását is. Az építkezés anyagi alapját az adta, hogy a jelen törvények lehetővé tették az 1951-ben államosított evangélikus iskola és kántortanítói lakás utáni pénzbeli kártalanítást. Ez után 10,9 millió forintot kaptak az államtól. A hiányzó 574 ezer forintot a gyülekezet tagjainak adományai fedezték. Az átépítés lehetővé tette, hogy a lelkészlakás és az iroda az emeleti szintre kerüljön. Az alsó szinten pedig - a téli napokban - fűthető istentiszteleti termet, múzeumi szobát, konyhát és gyülekezeti termet alakítottak ki. A megjelent vendégek egy kis gyülekezettörténeti kiállítást is megtekinthettek. Az ünnepi alkalom a szomszédos műemlék templomban istentisztelettel kezdődött, amelyen Ittzés János püspök hirdette Isten igéjét Mt 11,25-30 alapján. Prédikációjának alapgondolata a hálaadás volt. Hangsúlyozta, hogy nem mindenki tud Istennek tetsző módon hálát adni. A kérésre nem kell megtanítani az embert. Már a kisgyerek szívében is könnyen megfogalmazódik a kérés, egészen a követelésig. Amit Isten ajándékaként kap, azt csak fáradságos tanulással zárja szívébe az ember. A keresztények is sokszor megfogalmazzák dicsőségüket, mit tettek egy-egy kiemelkedő esemény érdekében. Ha a saját tetteinkkel dicsekszünk, nem ismerjük Isten jóságát. A most felszentelt házra mondhatjuk-e, hogy lelki otthont ad a gyülekezetnek? Csak akkor mondhatjuk, hogy valóban lesz szolgálat ezek között a falak között, ha igen a válasz. Jézus nem azokhoz szól, akik fizikai értelemben megfáradtak, hanem azokhoz, akik belefáradtak a hamis istenek utáni hajszába. Azért van a templom és a gyülekezeti ház, hogy legyen egy hely, ahol a testvérek együtt vannak, és Isten választ ad kérdéseikre. De mit ér egy ilyen megszépült épület, ha nem koptatjuk lépcsőit? Mit ér a harangszó, ha nem jövünk istentiszteletre? Ha felismerjük Jézust, meghalljuk, hogy „sír a helyünk” a templomban, amikor nem vagyunk ott. A hívő életben soha nincs befejezett munka, nincs munkanélküliség, mert Isten rajtunk és általunk dolgozik. Szolgálattal bíz meg, igát ad ránk. Az istentiszteleti liturgiában a helyi lelkészen kívül Koczor György espereshelyettes segédkezett. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Kiss Attila egyház- megyei felügyelő és Varga György nyugalmazott esperes is. Ezután az ünneplő tömeg kivonult a parókia elé, ahol Ittzés János püspök felszentelte az épületet, és Gáspár Szilárd mérnökkel együtt átvágta a nemzeti szalagot. A helyi hittanosok szolgálata és a gyülekezet énekkarának éneke tette emlékezetesebbé az eseményt. Adja Isten, hogy az igéjére szomjazó gyülekezet alkalomról alkalomra megtöltse ezt a szép épületet. Menyes Gyula a) A ludwigsburgi találkozóinknak hagyománya van. Az 1956 után nyugatra került egyetemisták részére 1960 nagyhetén megrendezett norvégjai „sítábor” örököseinek tudjuk magunkat. Az azóta is évenként, a nagyhéten megrendezett evangéliumi magyar ifjúsági konferencia mintájára 29 év óta gyűjtjük össze népünket, s magunkat őszi, körzeti konferenciának nevezzük. b) A stuttgarti székhelyű Württemberg! Magyar Protestáns Gyülekezet a szervező, amely szívélyesen hív meg minden érdeklődőt erre a háromnapos együttlétre. A záró-istentisztelet általában a gyülekezet rendes, havi istentisztelete is egyúttal. Idén bőviben voltunk a fiataloknak és a gyerekeknek, akik egy áhítat keretében bemutatták, amit Noéról tanultak. (Az előadók között két idősebb ifjú is szerepelt.) c) 1990 óta meghívunk legalább egy magyarországi vagy erdélyi előadót. Ittzés János győri evangélikus püspököt köszönthettük idén, aki a reggeli és esti áhítatokban és a záró-istentiszteleten tolmácsolta nekünk Isten nemcsak minket, de világunkat is újjáteremteni akaró tervét. A záró szeretetvendégségen megpróbáltuk őt kifaggatni püspöksége első két évének örömeiről és gondjairól. d) „íme, újjáteremtek mindent!” - ez volt konferenciánk központi gondolata. Bibliai tanulmány foglalkozott a 22 szóval, amit a Szentírás „új” jelzővel lát el - isteni ígéretként. A kör tágításával Jekelfalussy Nadint kérdeztük meg az „újrakezdés lehetőségeiről és kockázatáról”. Az előadás és a megbeszélés sokat nyert az előadó személyes élményeiből. Tamás Péter azt feszegette, hogy „Lehetséges-e újrakezdés a jelenlegi nemzetközi (politikai, gazdasági) életben, a globalizáció fenyegető (?) árnyékában?” A tartalmas beszélgetésekben egyformán vettek részt idősek és fiatalok, régiek és újak. Isten újat akar kezdeni velünk. Ezt visszhangozta minden, szemben azzal a véleménnyel, amely szerint a kereszténység retrográd, maradi, hagyományosan fékező és visszahívó erő lenne! Isten újat akar kezdeni velünk. Ezt próbálgattuk, ízlelve az üzenetét. S feleltünk rá éjfélig tartó énekléssel, imádsággal és nagyon jó beszélgetésekkel. Szombaton este Gémes Pál vezetett be bennünket az utópia világába Hieronymus Bosch képeivel, remekül fellazítva a sűrű programot. Vasárnap elutaztunk a württembergi magyar protestánsok 35 km-re levő „szórványgyülekezetébe”, ahol Ittzés János szolgálatával úrvacsorái istentiszteleten ünnepeltünk együtt a helyi testvéreinkkel. e) Akár hiszik, akár nem, kedves olvasóink, az egész háromnapos rendezvényünkön csak legvégső esetben beszéltünk németül (pl. az ifjúsági szálló vezetőjével, aki még nem tanult meg magyarul tőlünk). Hiszen a lelki ügyeinket, beleértve az igehallgatást és az imádkozást is, mégiscsak magyar nyelvünkön tudjuk legjobban kifejezni. Ezért is hálát adunk Istennek - ezer kilométerre Budapesttől. Gémes István A diakónia az egyház életének alapvető része. Mivel az evangéliumhoz szorosan kapcsolódik, ezért nem csupán egy lehetőség az egy’ház életében, hanem a tanítványi lét egyik eleme. Az egyház szeretetszolgálatának megújulásáért érzett felelősség indította a Lutheránus Világszövetség tagegyházait arra, hogy 2002. november 3-7. között konferenciát szervezzenek Johannesburgban, Dél-Afrikában, „Prófétai Diakónia - Gyógyulást a világnak” címmel. A közel száz résztvevő a világ minden tájáról érkezett, a világszövetség különböző tagegyházaiból. A konferencia kétnapos gyülekezetlátogató programmal kezdődött. Három társammal együtt Dél-Afrika keleti részén, a Kalahári sivatag egyik csücskében olyan gyülekezeteket látogattunk meg, ahol a legnagyobb problémát a HIV-vírus terjedése, az AIDS és a szegénység jelentik. Megdöbbentő volt olyan emberekkel találkozni, akik a gyógyíthatatlan HÍV pozitív vírust hordozzák magukban, és bármikor AIDS-es betegekké válhatnak. A gyülekezetek egyik legnagyobb kihívása, hogy szeretettel, gondoskodással tudják-e befogadni ezeket az embereket, vagy pedig megbélyegzik és kizátják őket tagjaik közül. Az általunk meglátogatott gyülekezetek mindegyike létrehozott egy-egy olyan gyülekezeti csoportot, akik a diakónia - az egyházi szeretetszolgálat - szellemében megpróbálnak segíteni ezeknek az embereknek. Fiatalok, idősebbek, egészségesek és betegek összefogtak, és azért küzdenek, hogy minél több HIV-vírust hordozó ember találja meg Isten közelében azt a szeretetet és azt a megnyugvást, amire minden szenvedő embernek szüksége van. Az AIDS elleni küzdelem szimbólumát, a kis piros szalagot formáló jelvényt a mi ruhánkra is kitűzték, és kérték, hogy imádságainkban gondoljunk a szenvedő emBerekre és arra a szolgálatra, amit értük végeznek. A körzet esperese, William Bowles lelkész, aki a két nap alatt vezetőnk volt, részt vett 1984-ben a Lutheránus Világ- szövetség budapesti nagygyűlésén. Magyar emberrel azóta nem találkozott, így kérte, hogy 18 év távlatából hadd küldje üdvözletét minden magyar evangélikusnak, mert élete és egyházi szolgálata egyik legmeghatározóbb eseménye volt a budapesti nagygyűlés és a magyar evangélikusokkal való találkozás. Bowles lelkész a misszió és a diakónia elkötelezettje - nem fél átölelni a betegeket és kéri lelkészeit, hogy az AIDS elleni küzdelemre felhívó plakátokat és a felvilágosító anyagokat mindenkihez juttassák el, hogy minél kevesebb ember essen áldozatául ennek a gyógyíthatatlan betegségnek. Korunk pestisének terjedése Afrikában leginkább a szegénységnek tudható be. Az eddigi felvilágosító munka hiánya, a szegénységnek való kiszolgáltatottság, a szexualitással kapcsolatos hallgatás milliók életét követeli ma is. Sajnos az egyházak is mereven elzárkóztak attól, hogy főleg a szexualitással kapcsolatosan - nyíltan merjenek híveikkel beszélni. Ma már a legtöbben tudják, hogy a nyitottság, az őszinte beszéd és a- az egyház szeretetszolgálatának új távlatai fül (légy hűséges), C - condomise (óvszer használata). Vajon minden egyház megtalálja azt a prófétai küldetést, amelyben bátor hanggal tud a problémákra rámutatni és új diakóniai szolgálatokat elindítani? A konferencia negyedik napja fordulóponttá vált a Lutheránus Világszövetség és a tagegyházak életében. Egy nap leforgása alatt megszületett egy olyan levél, mely a diakónia fontosságát és prófétai küldetését írja le. Ez az ötoldalas dokumentum első lépése annak a folyamatnak, amiben a tagegyházak felvállalják az egyházak szeretetszolgálatának átgondolását és a lehetőségeik feltérképezését. A levél alapvető gondolata, hogy maga Jézus volt az, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem azért, hogy Ő szolgáljon az embereknek. Ezt a szolgálatot kell nekünk is folytatnunk a saját eszközeinkkel, a saját környezetünkben. Minden egyház küldetése, hogy felfedje azokat az erőket és azokat a körülményeket, amelyektől emberek szenvednek, és amelyek alapvető emberi jogaik gyakorlásában akadályozzák meg őket. Isten segítségével kapunk erőt ahhoz, hogy változtassunk azokon a körülményeken, melyek emberek szenvedését okozzák. Nemcsak Afrikában, de itt Magyarországon is élnek emberek kimondhatatlan szegénységben, megbénítva betegségektől, káros szenvedélyektől, erőszakos cselekedetek következményeitől. Jézus gyógyított, erőt adott, felemelt és megszabadított embereket. Bennünket is arra hívott el, hogy tanítványaiként mi is felvállaljuk ezt a szolgálatot. Ahogyan a johannesburgi levél is írja, mindezt hitünk következményeként tegyük. A levél bátorítja az egyházakat és a gyülekezeteket arra, hogy gondolják tovább a diakóniai szolgálat lehetőségeit saját helyzetükben. Gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi és országos egyházi szinten is alakuljanak olyan fórumok, melyek ezzel a kérdéssel foglalkoznak, és gyakorlattá teszik a megbeszélések eredményeit. Legyen nekünk is erőnk és bátorságunk ahhoz, hogy Magyarországi Evangélikus Egyházunkban is továbbvigyük ezt a prófétai folyamatot! Pángyánszky Ágnes valós helyzet figyelembevétele kézzelfogható formában emberéleteket ment meg. Mi lehet egy ilyen helyzetben Isten akarata, ha nem ez? Tehet-e mást az egyház, mint azt, hogy emberek megmentésére siet, és Isten szeretetét közvetíti azok felé, akik betegségtől, szegénységtől, az erőszak különböző formáinak elviselésétől megfáradtak és megterheltek? Két nap alatt „kicsiben” megismertük Afrika problémáit. Szegénység, AIDS, erőszak - a legjellemzőbb nehézségek. HIV-vírussal születő csecsemők, egy szegényes szobában lakó 7-8 fős családok, unokákat nevelő idős nagymamák, munkanélküliség... A kétnapos tényfeltáró program után kezdődött maga a konferencia a Dél-afrikai Evangélikus Egyház konferencia-központjában. A témák az előbb felsorolt problémákat követték. Az első napon a szegénységről beszéltünk, a második napon az erőszakról és az AIDS-ről. A harmadik nap a csoportbeszélgetések napja volt. Egy egész napon keresztül arról folytattunk diskurzust, hogy egyházainkban milyen diakóniai szolgálat folyik, és hogyan próbálnak meg az egyházak válaszolni azokra a problémákra, melyek az embereket sújtják. A nap végére egy gondolat fogalmazódott meg mindenkiben: olyan időket élünk, amikor egyházainknak újra át kell gondolniuk szolgálatukat. Prófétai látásmód és bátorság szükséges ahhoz, hogy meglássuk a bajokat, és tegyünk is ellenük. A hallgatás, a csend az élet hiányát jelenti. A konzervatív afrikai egyházak ma már sok helyen az AIDS megfékezéséért az ABC- módszer fontosságáról beszélnek: A - abstain (önmegtartóztatás), B - be faith-
