Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-02-03 / 5. szám

8. oldal 2002. FEBRUÁR 3. Evangélikus Élet Felvétel az Evangélikus Hittudományi Egyetemre a 2002-2003-as tanévre Egyházunk lelkészeinek és hittanárainak képzése az Evangélikus Hittudományi Egyetemen folyik. Várjuk azok jelentkezését, akik Jézus Krisztusban hisznek, és elhívást éreznek, hogy az evangélikus egyházban szolgáljanak. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a képzés lehetőségei a következők: A. Nappali tagozaton a lelkészi szolgálatra felkészítő egyetemi szintű teológiai tanulmányok. A tanulmányi idő hat év. A felvétel - melynek alapfeltétele a középiskolai érettségi - alkalmassági, valamint írásbeli és szóbeli vizsga alapján történik. A felvehető hallgatók száma: 25 fő. B. Nappali tagozatos egyetemi szintű hittantanárképzés olyan jelentkezők ré­szére, akik valamely más felsőoktatási intézmény tanári szakára is felvételt nyernek, illetve ilyen szakot végeznek, s ezt igazolni tudják. A tanulmányi idő öt év. A felvétel alkalmassági, valamint írásbeli és szóbeli felvételi vizsga alapján történik. A felvehető hallgatók száma: 6 fő. C. A levelező tagozaton főiskolai szintű hittanárképzés elsősorban felsőfokú pedagógusi képesítéssel rendelkezők részére. Felvehető hallgatók száma 25 fő. A képzés költségtérítéses. Az EHE fenntartja magának azt a jogot, hogy csak kellő számú és alkalmasnak talált jelentkezővel indítja el a képzést. D. Az EHE kihelyezett tagozatain (Nyíregyházi Főiskola, Bölcsészettudományi és Művészeti Főiskolai Kar; Nyugat-Magyarországi Egyetem, Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Kar; Kaposvári Egyetem, Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Kar) folyó főiskolai szintű hittanár- illetve hitoktatóképzéssel kapcsolatban a fenti főiskolai karok, illetve a helyi lelkészi hivatalok adnak a felvételi felté­telekre vonatkozó felvilágosítást. AZ EHE REKTORI HIVATALÁBAN BESZEREZHETŐ JELENTKEZÉSI LAPHOZ A KÖVETKEZŐ OKMÁNYOKAT KELL MELLÉKELNI: 1. születési anyakönyvi kivonat 2. érettségi bizonyítvány (érettségi előtt állóknak a iskola által a középiskolából hozott pontok kiszámításához kitöltött betétlap a Hl8-as változat szerint, az­az: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika vagy fizika, idegen nyelv, valamint két választott tárgy III. osztály év végi és IV. osztály félévi je­gyeivel) 3. felsőfokú iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány, ha van 4. orvosi bizonyítvány, amely igazolja, hogy a jelentkező felsőfokú tanulmányokra alkalmas 5. keresztelési bizonyítvány 6. legalább két évvel korábbi konfirmációt igazoló bizonyitvány 7. kézzel írott részletes önéletrajz, mely feltálja a jelentkező családi és szociális kö­rülményeit, kapcsolatát gyülekezetével, valamint a jelentkezés indítékait 8. az elmúlt két évben végzett egyházi szolgálatairól (az illető gyülekezet lelkésze által) kiállított bizonyítvány 9. az esetleges állami (vagy azzal egyenértékű) nyelvvizsga bizonyítványa 10. a jelentkező nevére megcímzett normál méretű boríték Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolat­ban is lehet mellékelni. A másolat „egyházi használatra” megjelöléssel az egy­házközségi lelkész által is hitelesíthető. A felvételhez szükséges annak a lelkésznek az ajánlása a jelentkező alkalmassá­gáról, aki az illetőnek az utóbbi időben lelkipásztora volt. Az ajánlást a lelkész a kérvénnyel egyidejűleg küldje meg külön levélben közvetlenül az EHE rektorá­nak címezve. A fentiek szerinti mellékletekkel ellátott és az Evangélikus Hittudományi Egye­tem Felvételi Bizottságához címzett kérvényeknek, valamint a piros postautal­ványon feladott 2000 Ft felvételi vizsgadíjnak 2002. március 1-jéig kell az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rektori Hivatalába beérkeznie. (1141 Buda­pest, Rózsavölgyi köz 3. Tel.: 363-6451, 3834-537) Az EHE nappali tagozatos hallgatói - amennyiben ez csak lehetséges - lakói a Teológus Otthonnak, ahol szállást és ellátást kapnak. A jó tanulmányi eredményt elért és rászoruló hallgatók szerény ösztöndíjban részesülhetnek. Az egyetemi szintű képzésre a felvételi vizsgát alkalmassági vizsga előzi meg, amelyre április 2-án kerül sor. Az alkalmassági vizsga területe: beszéd-, ének­és kommunikációkészség. A felvételi vizsga írásbeli és szóbeli részére 2002. jú­nius 27-28-án kerül sor. Az időpont módosítására nincs lehetőség. A levelező tagozatra jelentkezők felvételi vizsgájának időpontja 2002. június 25-26. A FELVÉTELI VIZSGA ANYAGA: 1. Magyar nyelv 2. Az Evangélikus Énekeskönyv páratlan számú énekverses rendjében (1,3,5,7, 9,11) található énekversek éneklése könyv nélkül 3. Általános bibliaismeret (az iskolai hittankönyvek alapján) 4. Luther: Kiskáté szövegének pontos ismerete 5. Prőhle Károly: „Az evangélium igazsága” c. és 6. Sólyom Jenő: „Hazai egyháztörténet” c. könyve 7. Egyházismeret 8. Általános műveltség Az említett kiadványok beszerezhetők a lelkészi hivatalokban és az Evangélikus Sajtóosztályon (1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-5478, 317-1108). A felvételi kérelmek elbírálásánál figyelembe vesszük a közép- illetve felsőfokú állami nyelvvizsgát. ' Budapest, 2002. január 7. Dr. Szabó Lajos sk. rektor FARSANGI IMAHÉT CSÖMÖRÖN Február 10. és 17. között egész héten át tartó böjt-előkészitő sorozat lesz a csö­möri gyülekezetben. Az este 6 órakor kezdődő alkalmak igehirdetői: február 10- én, vasárnap: Roszik Mihály ny. alberti-, hétfőn: Ittzés István érdi-, kedden: Ko­vács László dunakeszi-, szerdán: Szmolár Attila alberti lelkész, csütörtökön: dr. Fabiny Tibor professzor, pénteken-szombaton: Balikó Zoltán ny. pécsi lelkész. A sorozat Böjt I. vasárnapján, de. fél II órakor kezdődő úrvacsorái istentisztelettel ér véget, melyen Balikó Zoltán hirdeti az Igét. Taizé üzenetei A Taizéi Nemzetközi Ifjúsági Találkozó budapesti programjának egyetlen ima­óráján tudtam részt venni, de csak a tele­vízió egyórás közvetítése révén. Ez nem azonos a személyes részvétellel, doboz­ba zárt, behatárolt, távolinak tűnő, az ember kissé kívülállónak érzi magát. Az egy óra alatt azonban az egyéni és közös imádságokban olyan gondolatokat fogal­maztak meg, amelyek megragadták a fi­gyelmemet. A teljesség igénye nélkül hármat sze­retnék megemlíteni. Törekedjünk a szív és lélek egyszerű­ségére! Mi az, hogy egyszerű? Nem sok alkotórészből áll, dísz, cifraság nélküli, nem különleges, őszinte, könnyen érthe­tő dolog, állapot. Vajon nem ezek hiánya okoz annyi bánatot, szomorúságot, ellen­ségeskedést nekünk, hívő embereknek is a mindennapokban? Pedig „egyszerűen” megvalósítható, hiszen eredendően ez az ember, a krisztusi ember természetes ál­lapota. Viselkedésünk sokszor művi, mester­kélt, gyakran nem vagyunk őszinték, s ez az egyik legnagyobb baj. Egy másik felhívás, amire felfigyel­tem: Legyünk a meghallgatás embere! Hallgassunk Istenre, hallgassunk meg másokat is! Mindkettő nagyon nehéz feladat. Is­ten nem erőlteti magát ránk, mi se te­gyük másokkal! Azt hiszem, az egyszerű szív és lélek mindkettőre jobban képes, mert nem vakítja el látását a bonyolult, őszintétlen, érthetetlen életstílus. A kis­gyermekek sajátja az egyszerű szív és lé­lek. Ezt Jézus is jól tudta, s a kisgyereke­ket állította példaképül: „Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kisgyerme­kek, nem mentek be a mennyek országá­ba!" (Mt 18,3) Egy óra elteltével úgy éreztem, már nem élettelen doboz a televízió, békes­ség töltötte el szívemet. Pár percre min­denki elcsendesedett, majd újabb taná­csot kaptunk: Szeress és erről szóljon az életed! A bibliaolvasó emberek közül ki ne idézné rögtön a „Szeretet himnuszát”? (1 Kor 13) Más igehelyeket is ismerünk szép számmal. Karácsony táján előszere­tettel ajándékoztunk szeretteinknek sze­retettől szóló könyveket. Vajon elég-e ez? Vajon erről szól az életünk is? A szeretet parancsát egyedül Isten töltötte be: „Mert úgy szerette Isten a vi­lágot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. ” (Jn 3,16) Csaba Piroska HÍREK • ESEMÉNYEK • KÖZLEMÉNYEK „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullám­hosszán 2002. február 4-én, hétfőn 13.30 órakor. A Keresztény Orvosok Magyarorszá­gi Társasága szeretettel vár minden ér­deklődőt 2002. február 9-én, szombaton 10 órára Bíró László római katolikus püspök Mit tehetünk a családok gyógyu­lása érdekében? című előadására a Ke­lenföldi Református gyülekezeti terembe (Budapest XL, Október huszonharmadi­ka út 5.) SAJTÓOSZTÁLY TELEFONSZÁM VÁLTOZÁSOK Tisztelt Olvasók! Felhívjuk figyelmüket, hogy az Evangélikus Élet Szerkesztőségének és a Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának telefonszámai megváltoztak: Evangélikus Élet Szerkesztősége Telefon: (06-1)317-1108 Fax: (06-1)486-1195 e-mail: evelet@lutheran.hu Levelezési cím: Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya Telefon: (06-1) 317-5478 • 486-1228 Fax: (06-1)486-1229 Mobil: (06-30) 499-1849 e-mail: sajto.osztaly@lutheran.hu Budapest, Üllői út 24. Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a My Friends vokál koncert­jére. Helyszín: Kőbányai Evangélikus Templom gyülekezeti terme. Időpont: 2002. február 16. szombat 18 óra. Műso­ron: spirituálék, gospelek és meglepetés. KÉRÉS Mint minden évben, úgy most is az eddig eljuttatott segítségért köszönetét mondva, kéri az Ökumenikus Tanulmá­nyi Központ, hogy a személyi jövede­lemadó felajánlható 1%-át az ökumeni­kusán elkötelezett, a határon innen és túl élő magyar keresztyén bizonyságtételért is fáradozó Ökumenikus Tanulmányi Központ számára juttassák el. Segítsé­gük mindig nagy anyagi és erkölcsi báto­rítást jelent a magyar keresztyéneket érintő nehéz problémák kidolgozása és a világ-keresztyénséggel fenntartott kap­csolatok ápolása tekintetében. Köszöne- tünket és kérésünket a Biblia szavával fejezzük ki: „A jókedvű adakozót szere­ti és megáldja az Isten.” (2Kor 9,7) Adószámunk: 18008223-1-43 Áldottak legyenek az adakozók! Akkreditált lelkigondozói szakirányú továbbképzést hirdet a Semmelweis Egye­tem Mentálhigiéné Tanszéke a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolával, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai karával és más egyhá­zak intézményeivel közösen 2002. szeptemberétől szociális és családsegítő-, sport és ifjúsági-, valamint kórházi lelkigondozó specializációkban. Feltétel: egyetemi vagy főiskolai hitéleti végzettség (teológiai, diakónusi, hittanári stb.) és egyházi ajánlás. A felvétel kritériuma a személyes alkalmasság. A képzés időtartama: 6 félév (havi egy alkalommal 20 órás blokkokban, hétköznapokon és nyári intenzív hét keretében.) A költségtérítés előreláthatóan 70 ezer Ft/félév a Kari Tanács dön­tésétől függően. A képzés célja a lelkigondozók társadalomtudományi továbbkép­zése és felkészítése a specializációk területének feladataira. A képzésről informá­ciót ad dr. Németh Ilona és Szombathy Mária a 487-9258 vagy a 214-5685-ös telefonon. A felvételi eljárás díja 5000 Ft. Jelentkezési lap levélben igényelhető a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Tanszékén (1123 Budapest, Alkotás u. 44.) Jelentkezés folyamatosan, határidő: 2002. március 1. (későbbi jelentkezéseket csak feltételesen tudunk elfogadni.) * Mentálhigiénés szakirányú továbbképzést hirdet 2002 szeptemberétől a Semmel­weis Egyetem Mentálhigiéné Tanszéke főiskolai vagy egyetemi felsőfokú vég­zettséggel rendelkezőknek (pedagógus, lelkész, orvos, védőnő, jogász, közgaz­dász, könyvtáros, családgondozó, szociális munkás stb.). A felvétel kritériuma a személyes alkalmasság. A képzés időtartama: 6 félév (havi egy alkalommal 20 órás blokkban, pénteki és szombati napokon és egy nyári intenzív hét keretében.) A költségtérítés előreláthatóan 70 ezer Ft/félév a Kari Tanács döntésétől függően. A képzés a pedagógus szakvizsgára felkészítő programba 80 órás modulként be­számítható; 120 órás része mint pedagógus továbbképzési program elfogadott. A képzés célja, hogy a hallgatók alkalmasabbá váljanak alaphivatásuk mentál­higiénés szemléletű művelésére. Növekedjék érzelmi terhelhetőségük, önreflexi­ójuk és konfliktuskezelési készségük. Közösségi szinten fejlődjön mentálhigiénés kompetenciájuk a hálózatépítés, a kooperáló projektépítés és a kisebbségekkel va­ló bánás terén. A képzésről információt ad Calin Márta és Szombathy Mária a 487-9258 és a 214-5685-ös telefonon. A felvételi eljárás dija 5000 Ft. Jelentke­zési lap levélben igényelhető a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Tanszékén (1123 Budapest, Alkotás u. 44.) Jelentkezés folyamatosan, határidő: 2002. márci­us 1. (későbbi jelentkezéseket csak feltételesen tudunk elfogadni.) A ÍDaflyatt máltai Szenetetszolgálat 13 éve szegődött | a szegények szol­gálatába. Amikor megkö­szönjük nemes lel­kű támogatóink ado­mányait, kérjük, 2001. évi szemé­lyi jövedelemadója 1 százaléká­nak felajánlásával tisztelje meg törekvéseinket és támogassa a szegényeket, az éhezőket, a kicsi­nyeket, a kisnyugdíjasokat, vala­mint a betegeket és az árvíz súj­totta vidékek áldozatait. Segítsen, hogy továbbra is ott áll­hassunk a rászorultak mellett. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület adószáma: 19025702-1-43. Apróhirdetés XI. kér., Albert utcai panellakás (fsz. 1,5 szoba, 45 m2, összkomfort) eladó. Ár: 7,7 M Ft. Tel.: 208-2821 vagy 06 30/411-4686. Evangélikus kollégium jókarban lévő nyugdíjas férfit keres helyettesítő portás ál­lásra. Tel.: 351-0522 Gaál Jánosné;igazgató. A Sarepta Szeretetotthon foglalkoztató pedagógust keres fogyatékos gyerekek mellé. Előnyt jelent az evangélikus kötődés, valamint kézműves ismeretek, a könnyűipari tevékeny­ségekben való jártasság. Fizetés a közalkalma­zotti bértábla szerint, szükség esetén nővér­szállót biztosítunk. Érdeklődni a 391-8006 telefonszámon lehet. Az írásbeli pályázatokat február 22-ig várjuk a Sarepta Szeretetotthon, 1029 Budapest, Báthori utca 8. címre. Keresztény orvos 25-30 év körüli (a kor­határ csak irányadó) hölggyel megismerked­ne házasság céljából. „A betű” jeligére a szer­kesztőségbe. GOMBOS LAJOS aranykoszorús harangöntő mester 2162 Őrbottyán, Rákóczi út 119. Pf. 3. Telefon: 06/28-360-175 Budapesti iroda: XIII., Jász u. 60/B. Telefon: 330-6394 Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja evelet@lutheran.hu Felelős szerkesztő: T. Pintér Károly karó ly.pinter@ 1 utheran .hu Szerkesztőségi titkár: Boda Zsuzsa zsuzsa.boda@lutheran.hu Tördelőszerkesztő: Rezessy Szabolcs szabolcs.rezessy@lutheran.hu Szerkesztőség: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-1108. Fax: 486-1195 Kiadja a Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya sajto.osztaly@lutheran.hu 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-5478.486-1228 . Fax: 486-1229 Felelős kiadó: Kendeh K. Péter peter.kendeh@lutheran.hu Árusítja a Kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt., Bp. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezér- igazgató Előfizethető közvetlenül a Kiadónál vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: negyedévre 1200 Ft. félévre 2300 Ft • egy évre 4600 Ft Előfizetési díj külföldön, egy évre: szomszédos országba: 15500 Ft (64 EUR) egyéb külföldre: 18500 Ft (75 EUR) Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. i

Next

/
Thumbnails
Contents