Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-11-03 / 44. szám

2. oldal 2002. NOVEMBER 3. Evangélikus Élet r ÚJ NAP - ÚJ KEGYELEM VASÁRNAP "Megpróbáltál minket, Istenünk, megtisztítottál, mint az ezüs- töt." Zsolt 66,10 (2Kor 5,10; Fii 3,17/18-19/20-21; Zsolt I) Is­ién mindig úgy mutatkozik be a Bibliában és az életünkben is, mint aki jó, aki nem szereti a szenvedést, a nyomorúságot, a könnyet (Jézus nem tud szó nélkül elmen­ni egyetlen betegség, testi gyötrelem mellett sem!). Miért akkor a sok kín? Hogyan engedheti meg Isten mindezt? Ha szívünkre tesszük a kezünket, legtöbbször ma­gunk is tisztában vagyunk vele, hogy nyomorúságaink mögött nem az Isten van, ha­nem a mi emberi gonoszságunk. Mindezek ellenére miért nem avatkozik be mégis? Mert olyan, mint a jó szülő, aki elmondja a rendet ötször, tízszer, százszor, de ha még mindig nem értjük - vagy nem akarjuk megérteni -, akkor engedi, hogy saját kárunkon tanuljuk meg, és így jussunk el Hozzá. tgMgjjttfc; „Szeret az Úr, azért nincs még végünk." JSir 3,22 (2Tim 1,9; lPt 2,11-17; Jel 11,1-2) Betöltöm-e azt a feladatomat, amit az Úristen az ember teremtésekor adott? Tudok-e istenképű lenni? Hasonlítok-e arra a Jézusra - gondolkodásban, értékrendben, tettekben és szavakban -, akiben az Isten megmu­tatta akaratát? A válasz valószínűleg mindannyiunknál nemleges. A rendeltetésüket betölteni nem tudó tárgyakat leselejtezik. Mi mégis új napot kapuink, mert szeret az Úr, azért nincs még végünk. „Az én Uram, az Úr, megnyitotta ßilemet. Én pedig nem voltam engedet­len, nem hátráltam meg. ” Ézs 50,5 (Jel 2,7; Hab 2,9-20; Jel 11,3-14) KEDD Sokan vannak, akik olvassák vagy hallgatják a Biblia igéit, de hideg marad a lel­kűk. A legszebb pillanatok egyike - és ezért imádkozni kell -, amikor az ige sze­mélyessé válik, amikor megnyílik a fülünk, amikor úgy tudjuk hallgatni, olvasni az Isten szavát, mint ami személyes, ami nekünk szól. Nem elég azonban meghallani Isten akaratát (sokan vannak, akik itt megragadnak: csillog a szemük az igehirdetés alatt, aztán kilépnek a való világba...), de tenni is kell azt, amit Ö kér. Hiszen azért szól. így akar jobbá tenni. szeretete fékezi haragját. Istennek nincs mulasztása, Ő mindent megtett: a legtöb­bet, Fiát áldozta értünk. CSÜTÖRTÖK hatalmas Isten, az Úr szól, és hívja a földet napkelettől nap­nyugatig. ” Zsolt 50,1 (Zsid 1,1—2a; lKor 3,16-23; Jel 20,1-6) Választások után vagyunk. Elgondolkodtató, hogy olyan oldalt választott az ország többsége, amely nem az Istentől „értelmezi hatalmát”, és nem Vele együtt akar vezet­ni. Elgondolkodtató az is, hogy nemcsak itt, de egész Európában csökken a kereszté­nyek száma. Sokan vészharangokat kongatnak, elkeserednek Isten fiai közül. Bízni kell - kisebbségben még inkább - az Isten hatalmában. Ő a kövekből is tud fiakat támasztani... És vegyük észre, hogy miközben itt, Európában fogyatkozunk, soha nem látott ébredések indulnak a messzi Afrikában, Indiában. Hatalmas, messze ható az Isten szava - talán egyszer nálunk is újra meghallják a népek. Imádkozzunk érte. PÚNTFK "kzt mondta Jeremiásnak az Úr: Én most a szádba adom igéimet!” ■PIIIKTV Jer j 9 (Zsid ,0j36. Lk 23,1-5; Jel 20,7-10) Az Isten nemcsak szól hozzám igéjén keresztül, felhasználva sokakat (lelkészt, barátot, talán egy áldott nagymamát vagy édesanyát), hanem azt akarja, hogy én is eszköze legyek: általam jusson el evangéliuma sokakhoz. Megszólaltatni ma az Isten igéjét? Felvállalni az Isten akaratát, értékrendjét munkahelyen, baráti társaságban, pláne a közéletben? Nem elvetélt ötlet? Nem eleve kudarcra ítélt? Nem! Tudjuk - hiszen tapasztaljuk -, a jézusi út valóban boldogságot hoz. Hogyan adhatjuk tovább? Bátorsággal, azzal a tudattal, hogy nem vagyunk egyedül, hogy nem csak mi küzdünk. Velünk van a hatalmas Isten, velünk küzd. Ö szánkba adja igéjét, és megtörténhet a csoda. SZOMBAT Jézus Krisztus mondja: „Bizony, bizony, mondom néktek, ha vala­SZERDA „ Csak nevemért tűrtem ilyen sokáig, dicsőségemért fékeztem magam, és nem pusztítottalak el.” Ézs 48,9 (Zsid 3,15; Ézs 7,1-9; Jel 11,15-19) Isten gyermekei vagyunk. Keresztényként azt a nevet viseljük, amit Fia. Krisztus-követők vagyunk, illetve kellene lennünk. Ám - mint a rossz gyermekkel - velünk sem büszkélkedhet Atyánk. Bűneinkért jogosan pusztíthatna el, de V ki megtartja az én igémet, nem lát halált soha. ” Jn 8,51 (Zsolt 119,114; 2Pt 3,13-18; Jel 20,11-15) Az emberi egzisztencia legnagyobb problémá­ja a múlandóság, a halál. Ám az Isten megoldást talál rá, felkínálja az élet. Követőinek igazi életet kínál. Az élet ugyanis több az ételnél, italnál, anyagi, tárgyi eszközök birtoklásánál. Áz élet Istenre figyelés, akaratának követése, szeretetkap- csolatok sokasága, testvérek közössége, akik egymás terhét hordozzák, megszüntet­ve félelmet, aggódást, magányt - egészen addig, míg örök országának részesei nem leszünk. Bátovszky Gábor SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 23. VASÁRNAP Jó úton, jó irányban! Idegen helyen járva az ember mindig óva­tosabban közlekedik. Olykor-olykor arra is rákényszerülünk, hogy megkérdezzünk egy arra járót: Ugyan mondja már meg, erre kell menni? Jófelé megyek? Ekkor jön a tanács: Jobbra, majd balra, aztán egyenesen. De még az is előfordul, hogy ezt halljuk: Nem, ön eltévedt! Forduljon meg, különben célt téveszt! Hétköznápi életünkben előfordul egy- egy ilyen eset. De vajon életünkkel is megtörténik mindez? Megkérdezzük-e néha: Jófelé haladok? Tartom még az irányt? Mert kezdetben megvolt az irány, tud­tam is, hogy jófelé megyek. Jártam hit­tanra, konfirmáltam, templomlátogató voltam, olvastam a Bibliát. Tudtam, hogy jó irányba megyek, mert tartottam magamat azokhoz az útbaigazításokhoz, melyeket az Igéből, az igehirdetésből hallottam. De aztán már nem nagyon, fi­gyeltem ezekre. Egy ideig nagyon maga­biztosan haladtam életem útján, aztán, amikor elbizonytalanodtam, már restell­tem megkérdezni, merre kellene men­5Móz nem, nehogy azt a választ kapjam, hogy vissza kell fordulnom. így csak mentem tovább azon az úton, amely az eredeti céltól egyre messzebbre vitt. Míg végre rá kellett jönnöm: nem ugyanoda visz minden út. Nem mindegy, hogy melyik úton haladok. Az igeszakasznak, melynek kiraga­dott részlete az alapigénk, a címe is ez: Az élet és halál útja. Már ez is jelzi, hogy nem csak egy út van, bár a mai na­pon inkább az élet útja kap hangsúlyt. Minden arra irányít, minden szó arra te­reli figyelmünket. Mégis szem előtt kell tartanunk, hogy van egy másik út is, il­letve ugyanannak az útnak is lehet két vége. Igénk olyan két fontos cselekvést emel ki, amely segít, hogy megmarad­junk a jó úton, és hogy a megfelelő irányba haladjunk: Hallgass az Úr szavá­ra, és teljesítsd, tartsd meg parancsolata­it. Mert csak úgy maradhatunk meg a jó úton, ha Isten Igéjét és az igehirdetést meg nem vetjük, hanem szentnek tartjuk, örömest hallgatjuk és tanuljuk. Csak úgy 30,8-10 maradhatunk meg a jó úton, ha Isten Igé­jére alapozunk, azzal indulunk, és hagy­juk magunkat általa mint útjelző tábla ál­tal vezetni. Persze szabályokat is meg kell tartanunk. Gondoljunk csak arra: ha nem tartjuk meg a közlekedési szabályo­kat, akkor balesetet szenvedhetünk és okozhatunk. Ha nem tartjuk meg Isten parancsolatait, akkor összeütközésbe ke­rülünk Istennel és embertársainkkal. Az úton tehát csak így haladhatunk jól, he­lyesen, szabályosan, ha Istenünkre hall­gatunk, és megtartjuk parancsolatait. Ám, hogy jó irányba haladunk-e, az mindig kérdés kell, hogy legyen! Mert könnyebb eltéveszteni az utat, mint azt sokszor gondolnánk. De ezen az úton so­ha nincs kitéve a megfordulni tilos tábla. Mindig megvan a lehetőség arra, hogy az ember megtérjen, és újra a jó irányba ha­ladjon! „Ha megtérsz Istenedhez, az Úr­hoz teljes szívvel és teljes lélekkel.” „Bővölködővé tesz Istened, az Úr!” Megáld - szoktuk mondani sokszor, megfosztva ezt a szót attól a tartalomtól, amit inkább saját szerencsének, privát si­kernek, eszünk és erőnk eredményének könyvelünk el. Ha megtérsz, az Úristen megáld. Nem szégyellni kell a megtérést, hanem élvez­ni annak isteni áldásait, amelyet mun­kánkban, utódokban, állatainkban, föl­dünkben - tehát mindenben, ami életünkhöz kapcsolódó „élethordozó” - megtapasztalhatunk. Izráel népe ezt ér­tette áldás alatt. Mi, keresztények azon­ban sohasem felejthetjük el hangsúlyoz­ni azt az áldást, amelyet számunkra Jézus Krisztus jelent. Azt, hogy nemcsak földi életünk élethordozói által nyerünk áldást, de az,örök élet is mienk lehet, mint az örökélet-hozó Krisztus ajándéka. Ha megtérsz! Nagy Zoltán ISTENTISZTELETI REND “f“ Budapesten, 2002. november 3. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. Balicza Iván; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Brebovszky Gyu­la; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pest- hidcgkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békás- megyer, III., Mező u. 12. de. 10. Gálos Ildikó; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Leib- stück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Ta­más; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. 6. (H-moll mise) dr. Harmati Béla; VII., Városli­geti fasor 17. de. fél 10. (családi) Muntag Andomé; de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rá­kóczi út 57/b de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Zászkaliczky Pál; IX., Gát utcai római kato­likus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbá­nya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Zászkaliczky Pál; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. fél 10. (családi) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Győri Tamás; XI., Né­metvölgyi út 138. de. 9. Győri Tamás; Buda- gyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegvvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (családi) Vári Krisztina; de. fél 12. Táborszky László; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Ta­másné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Nagy­templom, Régi Fóti út 73. de. 10. Veperdi Zol­tán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (úrv.) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. (úrv.) Kosa László; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Kosa László; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kis­pest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bul­csú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Missura Tibor; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabad­ság út 57. de. 10. (úrv.) Endrefíy Géza. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 23. VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A vasárnap lekciója: Mt 17,24-27; az igehir­detés alapigéje: 5Móz 30,8-10. HETI ÉNEKEK: 461,44. Összeállította: tszm ••• S Á ROK Az Evangélikus Hittudományi Egyetem szeretettel meghívja a magyar tudomány napja alkalmából rendezett A teológia peremén c. tudományos ülésére, melyet 2002. november 6-án, szerdán tartunk az egyetem dísztermében. Program: 10.00 dr. Reuss András rektorhelyettes megnyitója 10.10 Főelőadás: dr. Madas Edit (OSZK): A Halotti beszéd és könyörgés 10.40 Zenei közjáték 10.50 Kaltenecker Krisztina (ELTE): „Primitív anyagiasság és a keresztény akarat hiánya?” A Hessenbe kitelepített evangélikusok beillesztésének és beilleszkedésének megítéléséről (1949-1951) 11.10 Ecsedi Zsuzsa (LFZTE): Aus tiefer Not schrei ich zu dir - Luther zsoltárpa­rafrázisa a magyar evangélikus énekeskönyvekben 11.30 Szünet 11.50 Réthelyi Orsolya (CEU): A magyar királynéi udvar a korai 16. században 12.10 Nagy Szilvia (EHE): Liturgikus szimbólumok 12.30 ifi. Harmati Béla (ELTE): Szószékoltárok Magyarországon, egy sajátos evan­gélikus forma kialakulása és virágzása 12.50 Zenei közjáték 13.00 Ebédszünet 14.00 Föelöadás: dr. Nagy Márta (PPKE): „Egy nemes könyvecske”. A Theologia Deutsch és az evangélikusság első 100 éve 14.30 Pudleiner Dolores (PPKE): „Hérem és Sacer” 14.50 Szünet 15.00 Andorka Eszter (EHE): A kérdés fogalma az ókori retorikai és filozófiai írá­sokban és Márk evangéliuma * 15.20 Korányi András (EHE): Szent Erzsébet a 20. századi tudományos kutatásban 15.40 Kertész Botond (ELTE): A pesti protestáns teológia és az evangélikus egyház Címünk: Evangélikus Hittudományi Egyetem 1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3. Tel.: 363-6451, 383-4537. 469-1050 Fax: 363-7454 e-mail: teologia@lutheran.hu A résztvevőknek előzetes jelentkezés alapján ebédet biztosítunk. Dr. Szabó Lajos rektor ÍQ £> I*; H o tó [3 Rh H tó Sanctus Harmónia a mennyei istentisztelettel A gyülekezet arra a csodálatos közös­ségre készül, amit az úrvacsoravétel alkalmával átélhet Urával és a jelenle­vőkkel. Valamit megsejthet, megérez- het abból az eljövendő teljességből, ami reménységének alapja. A liturgiá­ban már elhangzott az igazi emelke­dettség felhívása: a szív az Isten színe elé készül. A prefáció hálaadása még jobban Isten közelségébe vonzza a lel­ket, majd a liturgiának ezen a pontján elmosódik a határ emberi és mennyei között: felhangzik az égiek - Ézsaiás elhívási látomásában (Ézs 6,1-4) - zengő kórusa: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet! ” A prófétát megrémíti a szentség és tisztaság, az Isten hatalmának ilyen közvetlen megjelenése. Nem gondoí el­hívásra, sokkal inkább arra, hogy bű­nössége, bűnökkel terhelt népével való közössége ítéletet jelent számára. Az Úr azonban elküldi, hogy választott' eszköze legyen. Nem önmaga válik er­re méltóvá, nem eddigi érdemeit mérle­gelik, hanem Isten tisztítja meg. Ézsai­ás bepillanthat a mennyei világba, és a kibeszélhetetlen, felfoghatatlan hatal­mú Úrral való találkozás egész életét meghatározza. Nem feldolgozandó sokk, felednivaló félelem, hanem szol­gálat, küldetés a következmény. A földön vándorló gyülekezet szá­mára különös ajándéka a liturgiának, hogy alkalmat teremt felszabadultan, boldogan énekelni Isten dicsőítését. Megtisztult bűnösként énekelni, a mennyei világgal együtt énekelni, a jövőre tekintve énekelni. Mire a gyülekezet az úrvacsorái is­tentiszteletnek ehhez a pontjához ér­kezik, megtapasztalta a bűnbocsánat örömét. Úgy állt meg Ura színe előtt, hogy ugyan reálisan látnia kellett vét­keit, de mérhetetlen erőhöz és öröm­höz juttatta a kegyelmi igék bizonyos­sága. A dicsőítés azért fakadhat az ajkakról, mert nem a bujkáló és szé­gyenkező ádámi magatartás kereke­dik felül Isten jelenlétében, hanem az a boldogság, hogy az elbukott, elesett ember hangja eljut a Szent elé. Aki közösségre hív magával az úrvacsorá­ban, ezért a visszatalálásért fizette meg a legnagyobb árat, életét adva a világért. A legtöbbet ismerhettük meg Isten­ről: végtelen szeretetét. így mint őt is­merők bátran csatlakozhatunk a sze­ráfok énekéhez, a mennyei istentisz­telet hangjaihoz. Az ének nem hamis és nem méltatlan, mert a mennyei vi­lág tökéletes harmóniájába kaptunk elhívást: nem vagyunk kívülállók. Az úrvacsorái közösség előtt nem mond­hatunk kevesebbet, mint amit az em­beri szavakkal már alig lehet kifejez­ni. Háromszor ismételjük: szent, szent, szent a Seregek Ura. Ismétel­jük, mert hódolatunkat tovább nem le­het fokozni. A mennyei világ örök di-. csőítő ritmusából kapunk néhány ütemnyit. Ez pedig már a jövőbe is mutat. Sanctust énekelni: az új ég és új föld valóságából megizlelni valamit. Az Isten égi dicsőítésének örök folyama énekünkben a tér és idő korlátái közé alázza magát, de a gyülekezetnek az a reménysége, hogy a teljesség, az örök élet felé tartunk. Amikor pedig ez beteljesedik, az örök liturgiában nem kell már hitünk, nem kellenek külső, látható jelek, csak a győztesek éneke, amely mindig hangzik a Szent előtt. Mióta a keresztény gyülekezet be­kapcsolódott a szeráfok kórusába, új­ból és újból megelevenedik Ézsaiás tapasztalata: egy térben az Úrral. A Krisztussal való úrvacsorái közösség mindig az Isten jelenlétéről mint a be­fogadó szeretet jelenlétéről beszél. Ez pedig mindig betölti a szent teret, le­gyen az templom vagy családi otthon. Betölti, hogy eggyé légyen azzal is, aki részese ennek a csodának. Ördög Endre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents