Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-10-27 / 43. szám

Evangélikus Élet 2002. OKTÓBER 27. 3. oldal Enese 50 éve Október 20-án, vasárnap - Farkas Ervin lelkész vezetésével - hálaadás­ra gyűltek össze a hívek a Győr-Sopron megyei Enesén, amelyen 50 év­vel ezelőtt felépített templomáért adott hálát a gyülekezet. Az ünnepi is­tentisztelet igehirdetésében Ittzés János püspök valódi csodának nevezte, hogy az ötvenes évek elején templom épülhetett ebben a faluban. Gülch Csaba gyülekezeti felügyelő felolvasta az építkezés körülményei­nek egykori jegyzőkönyvét, amelynek tanúsága szerint ennek gondolata 1950. március 18-án vetődött fel. Ladányi György lelkész örömmel hozta a közgyűlés tudomására, hogy a hívek önkéntes megajánlásából (pénz, tégla, fa, kavics) 16 ezer forint jött össze az építendő templomra. Ekkor határozat született, miszerint még abban az évben meg kell kezdeni az építkezést. A tervrajzok elkészítésével Sándy Gyula nyugalmazott műegyetemi tanárt bíz­ták meg. Pénzügyi nehézségek miatt 1951 szeptemberében hátankénti gyűjtést szerveztek, majd 1952. április 14-én, húsvéthétfőn szentelték fel a hajlékot Németh Károly esperes szolgálatával. (Lelkészük ekkor a pártállam egyik legmeghurcoltabb lelkésze, Sághy Jenő volt.) Az épülethez csak négy évvel ezelőtt építettek harangtomyot a hívek, de a jubileumi ünnepségen érezni lehetett, hogy a mai nemzedék számára is fon­tos a gyülekezet lelki háza Enesén. M. Gy. Egy asztalnál három ország lelkészei A régi, történelmi Magyarországon az evangélikus egyház a maga sokszínű­ségében, nyelvi, kegyességi eltérései­ben is egy egységet alkotott. Fontos, hogy a közös gyökérből kinőtt egyhá­zak ezt soha ne felejtsék el. Ennek a gondolatnak á jegyében rendezték meg Győrött azt a kétnapos konferen­ciát, amelyen a magyarok mellett oszt­rák és szlovák lelkészek is részt vettek. A tanácskozás úrvacsorái istentiszte­lettel kezdődött, amelyen az igehirdetés szolgálatát Ittzés János, a Nyugati (Du­nántúli) Egyházkerület püspöke végezte. A liturgiában Herwig Sturm osztrák püs­pök és Milos Klatik pozsonyi lelkész voltak segítségére. Az előadások három aktuális témát dolgoztak fel: milyen ki­hívásokat jelent a három ország evangé­likus egyháza számára az EU bővítése, a szekták terjedése és a hitoktatás. Mind­egyik témát három előadó ismertette olyan módon, hogy a főelőadást az egyik ország lelkésze tartotta, a korrefe­rátumokban pedig a másik két egyház egy-egy képviselője saját országának a helyzetét mutatta be az adott témával kapcsolatban. Az előadásokat hasznos beszélgetések követték. A két najfsorán a vendéglátók arra is lehetőséget terem­tettek osztrák és szlovák kollégáiknak, hogy Győr nevezetességeit megismer­hessék. A jó hangulatú tanácskozás végén azt kérdeztük a saját egyházuk lelkipászto­rait mozgósító lelkészektől, hogy a ta­pasztalatok függvényében mennyire tart­ják folytatásra érdemesnek a lelkész­konferenciának ezt a formáját. Lackner Pál, a győri gyülekezet igaz­gató lelkésze szerint azért fontos ilyen tanácskozások szervezése, mert nemcsak tradícióink közösek, de problémáink is azonosak. — Nagyon jónak tartom, hogy majd há­romnegyed század után, az egykor egy egyháztesthez tartozó egyházak lelkészei leültek egy asztalhoz, hogy indulatok nél­kül, egymás tapasztalataiból tanulva be­szélgessenek közös dolgaikról - mondta Lackner Pál. Úgy vettem észre, hogy mindenki jól érezte magát, az előadások és az azokat követő beszélgetések értéke­sek voltak. Sokat számít, hogy ez a kon­ferencia alulról jövő kezdeményezés eredménye, mindenki önként jött el. Ez lehet a garancia arra nézve is, hogy ennek a tanácskozásnak ilyen összetételben jö­vőre folytatása lesz először Szlovákiában, majd azt követőMGlusztsiéban. j Sänke Frost, a határközeli Nickelsdorf (Miklóshalma) lelkésze. - Örömmel hív­tam burgenlandi kollégáimat Győrbe, mert fontosnak éreztem, hogy azok, aki­ket ugyan emberek kreálta határok vá­lasztanak el egymástól, de teológiailag ugyanazon az alapon állnak, megbeszél­hessék a közös problémákat. A felvetett témák külön-külön is fontosak, de talán mégis jobb lett volna egyetlen témára koncentrálni. Persze ez részletkérdés, a legfontosabb most az, hogy elkezdődött valami, ami életképesnek tűnik. Magam is úgy látom, hogy szükséges legalább évente egyszer ebben a formában talál­kozni. Milos Klatik pozsonyi lelkész szerint is ez a tanácskozás egyfajta kísérlet volt. - Lehet persze a győritől eltérő metódust kö­vetni, de a tanácskozás hasznosságát és a folytatás szükségességét nem lehet tpeg- kérdőjelezni. Köszönet illeti a győri gyüle­kezetét és az egyházmegyét ennek a kon­ferenciának a megrendezéséért. Hazatérve szükségesnek érzem majd azt, hogy minél szélesebb körben ismertessem ennek a ta­lálkozásnak az eredményeit, és remélem, hogyjövő pss^el,. amikor reménység, sze­rint nálunk fogunk újra találkozni, mi is olyan gondos vendéglátók leszünk, mint amilyennek a győriek bizonyultak - zárta gondolatait Milos Klatik. Kiss Miklós A Biblia mélységei A reformáció ünnepére készülve elővettem olvasónaplómat, melyben a Bibliával kap­csolatos írásokat, gondolatokat gyűjtögettem. Rábukkantam Farkas József reformá­tus lelkipásztor 1966-ban elmondott szavaira. Ezt igyekszem most közkinccsé tenni. Valahol Dél-Magyarországon szőlőt ültettek és gondoztak domboldalakon. Egy­szer mélyebbre ásott valaki, és kitűnt, hogy a felszín alatt köszénrétegek vannak. Ha­marosan eltűnt a felszínről a szőlőültetvény, és bányatelepek alakultak. Szenet hoztak elő a mélységből. Aztán kimerültek a szénbányák. Úgy tűnt, nincs értelme tovább bá­nyászni. De aztán még mélyebbre ástak. Kiderült, hogy uránium van ott. Az a titok­zatos érc, amelyből a jövendő világ hatalmas erőforrásait, az atomenergiát termelik, így követte egymást a szőlő, kőszén, uránium. Kapcsoljuk össze ezt a Bibliával. Kezdetben volt a felszínes Bibliakultúra. A gyere­kek a Bibliából tanulták meg az ábécét. A Szentírást hiteles történetkönyvnek tekintet­ték. Csillagászatot tanítottak belőle; mintha az volna a Biblia igazi tartalma. Aztán mé­lyebbre ástak a kutatók. Gazdagabb szinten tanulmányozták az írásokat. Ekkor lett a Biblia a részletesen megfogalmazott keresztény tanítás, a dogma lelőhelyévé. Aztán kimerült, megszegényedett a bibliatanulmányözásnak ez a formája is. Két­ezer év alatt volt ideje a kereszténységnek dogmákat előhozni a mélyből. Ennek a korszaknak a vége felé vagyunk. A dogmák nem töltötték be küldetésüket. Kimerült a dogmák „szénbányája Elkezdődött az a korszak, amikor kutatók rácsodálkoztak az „ urániumra Csodálatos szellemi energiát fedeztek föl. A Szentlélek sokak számára elevenné tette a holt betűket. Bibliaolvasó emberek - miközben Isten üzenetét keres­ték - személyes Isten-élmény részesei lettek. Kiderült sokak számárá, hogy a Kijelen­tés, Isten Szava valóban erőt közvetít. A Szentírás két csoportra osztja a keresztény életúton elindultakat. Az első cso­portba azok tartoznak, akik éppen csak elindultak Isten útján. Amint a csecsemőt édesanyja tejjel táplálja, úgy a kezdő bibliaolvasóknak is egyszerű táplálékra van szükségük. Most teszik meg a kezdő lépéseket. Nem lehet őket mélyebb igazságokkal megterhelni. A másik csoportba - így tanítja a Szentírás - azok tartoznak, akik már régebben járják Isten útját. Éhség van bennük gazdag táplálék után. Növekedni akar­nak, ismereteiket gazdagítani. Akkor tudják továbbadni azt, amivel Isten meggazda­gította őket. A Biblia gazdagsága kimeríthetetlen. Boldogan tapasztalják ezt azok, akiknek mindig valami újat mond Isten üzenete. A reformáció ünnepe önvizsgálatra késztet bennünket. Erre a kérdésre kell felele­tet adni: Mit jelent nekem Isten könyve, a Biblia? Aki már kézbe vette, és rendszere­sen olvassa, az ezzel a kérdéssel nézhet szembe: Gazdagodtam bibliatanulmányozá­somban? Találok mindig valami új kincset, amit másoknak is fölkínálhatok? Mindnyájunknak jó lesz elgondolkozni azon, amit Luther irt: „Mint ahogyan az anya azért lép oda a bölcsőhöz, hogy lássa gyermekét, úgy mi is azért fordulunk a Bibliához, hogy meglássuk benne Krisztust. ” Egyetlen kérdése van a bibliatanulmányozásnak: Mit hirdet ez az Ige a Megváltó­ról? Ebben az üzenetben benne van Isten szeretetének jó híre, az evangélium. Ezt az üzenetet a Szentlélek tárja föl számunkra, amikor Bibliát olvasunk, vagy igehirdetést hallgatunk. Ferenczy Zoltán Miből él a Magyarországi Evangélikus Egyház? CintSSZiO ~h Aki válaszol: Szemerei Zoltán, az Országos Egyházi Iroda gazdasági igazgatója Talán még most is tartja magát a beidegződés, mi­szerint pénzről nem illik beszélni, s ferdén nézünk arra, aki anyagi helyzetünk felől kérdezősködik. Merthogy ez magánügy. Hogy miből élünk, hogy bánunk a pénzzel legfeljebb a családunkra, no meg a könyvelőnkre tartozik. De vajon illik-e az egyházban pénzről beszélni? Jogos-e a kíváncsisá­gunk, hogy mekkora összeggel gazdálkodhatunk mi, evangélikusok mint a történelmi egyházak so­rában a „legkisebbek” (persze, csak a létszám te­kintetében)? Mennyire függünk az államtól, és mennyire vagyunk magunkra utalva, egyáltalán: meg tudunk-e állni a „saját lábunkon”? Materiá­lis jellegű érdeklődésünkkel Szemerei Zoltánhoz, az Országos Egyházi Iroda gazdasági igazgatójá­hoz fordultunk.- Igazgató úr, azt hiszem, a hívek, de talán még a lelkészek sem mindig tudják pontosan, hogy mi­ből is él az egyház?- Külön kell beszélnünk a közegyház, és külön az egyházközségek, vagyis a gyülekezetek gazdál­kodásáról. Utóbbiak a hívektől származó bevételek­ből, tehát az egyházfenntartói járulékból, az offer- tóriumokból és a hívek adományaiból élnek. A közegyház kapja az állami támogatást, amelyet egyrészt az alapintézmények (Országos Egyház, egyházkerületek) fenntartására fordít, valamint más közegyházi tevékenységeket is ebből finanszíroz: az egyházi gyűjteményeket, múzeumokat, a sajtómun­kát, a levéltárat, a könyvtárakat. Kiegészítő támoga­tást ad a lelkészképzéshez, valamint a lelkészi nyug­díjak kifizetéséhez. A gyülekezetek nem járulnak hozzá a közegyház kiadásaihoz, fordítva viszont gyakran előfordul, hogy az anyagilag rosszabbul ál­ló gyülekezetek részesülnek az állami támogatás­ból. Az éves költségvetés egyébként megjelenik az Evangélikus Közlönyben.- Hozzávetőlegesen hány olyan gyülekezet van az egyházban, amely nem tudná önállóan fenntar­tani magát?- A mintegy 300 gyülekezet egyharmada. De na­gyobb beruházások esetében - mint például egy templom- vagy parókiaépítés - az egyházközségek több mint 2/3-a szorul központi anyagi támogatásra. Egyházunk külföldi segítséget is kap, legjelentő­sebb a bajor egyháztól érkező támogatás, amely az Országos Egyház költségvetésébe kerül. Hozzá kell azonban tennem, hogy ezek az összegek az utolsó fillérig „kötött rendeltetésűek”, ami azt jelenti, hogy csak meghatározott célra (pl. gépkocsivásárlás, épít­kezés) használhatók fel, nem pedig arra, „amire ép­pen akarjuk”. A bajor támogatás éves összege válto­zó, az elmúlt időszakokban például koncentráltan kaptunk 4-5 évi támogatást egyszerre, a révfülöpi illetve most a balaton- szárszói építkezéshez.- Kormányváltáskor mindig felmerül a kér­dés: hogyan lesz tovább, az új kormány biztosít­ja-e az előző által tett felajánlásokat?- Mostani ismereteim szerint nincs semmi jele annak, hogy bármilyen eddig kapott állami tá­mogatás csökkenne - persze annak sem, hogy nőne, vagy új támoga­tással egészülnének ki a meglévők. Az új kor­mány még nem egyezte­tett a történelmi egyhá­zakkal a jövő évi költ­ségvetésről, de feltéte­lezhető - és ezt remél­jük is -, hogy a minket érintő döntésekről idő­ben tájékoztatni fognak. Törvényben és megálla­podásban szabályozott kérdések ezek, amelyeket közös akarattal lehet megváltoztatni, de jelenleg nincs ilyen akarat sem az egyház, sem az állam ré­széről.- Mi a helyzet az 1%-os adóátutalással? Egy alig 300 000főt számláló egyházban, ahol a hívek egy része nem is adózik, hiszen pl. már nyugdíjas, nem lehet számottevő összeg...- Az egyházhoz tartozók létszáma az 1%-os ré­szesedésben valóban szerepet játszik. A kormány ugyanis vállalja, hogy - az adójukról rendelkezők számától és az összegektől függetlenül - a személyi jövedelemadó 0,8%-át átutalja az egyházaknak. Ám a dolog ennél kicsit bonyolultabb, hiszen a 0,8%-on belül egyrészt megjelenik egy összeg, mint a konk­rétan valamely egyház javára rendelkezők adója, másrészt van egy különbözet, amelyet az állam a népszámlálási adatok szerint „visszaoszt” az egyhá­zaknak. Ez utóbbi pedig a mi egyházunk esetében nem kedvező, az ismert okok miatt.- A népszámláláskor pedig - úgy emlékszem - éppen azt hangsúlyoz­ták, hogy nem a beval­lott adatoktól függ majd az anyagi támogatás mértéke. Ezek szerint - az akkori szlogennel él­ve -, mégis „mindenki számított” volna, ilyen értelemben is?!- Alkotmányos szem­pontból valóban aggá­lyos ez a fajta elosztás, ugyanis a népszámlálás előbb volt, mint hogy ezt a törvényt módosí­tották volna. A 2001. ja­nuári kérdésfeltevéskor az állampolgár nem tud­ta, nem tudhatta, hogy amikor a vallási kérdés­re felel, akkor egyszer­smind egy anyagi támo­gatásról is dönt! Ami pedig nem elhanyagol­ható tényező, amint azt sok kisegyház, egyéb fele­kezet is felismerte.- Ki, illetve milyen testület dönt az egyházban a pénzek elosztásáról, a prioritásokról stb. ?- Az oktatási és szociális intézményeknél „auto­matikusan” kerül folyósításra a fejkvóta szerinti tá­mogatás. Az Országos Egyház költségvetésén belül az 1%-os részesedés, a járadék és a járadékkiegészí­tés, valamint a kamatbevételek felhasználásáról - az éves költségvetés jóváhagyásával - az országos presbitérium dönt. Vagyis a presbitérium dönt arról, hogy mire mennyit lehet költeni, milyen célköltség­vetést kell készíteni stb. Amiben konkrét döntési jo­guk van, az körülbelül 1,2 milliárd Ft.- Es mire elég ez a pénz?- Csak a „tűzoltómunkára”. A sokszorosa is ke­vés lenne...- Érdekes kérdés az is, hogy ki fizeti a lelkészt, és egységes-e a lelkészi kar fizetése?- Napi aktualitás, hogy a kormány döntött a köz- alkalmazottak 50%-os béremeléséről. Eddig az volt az elv, hogy a lelkészi fizetések közel azonosak le­gyenek a pedagógusok bérével. Nos, mire ide elju­tottunk, a pedagógusi bérek megugrottak. Ennek ha­tása kell, hogy legyen a lelkészi jövedelmekre is. Ha minőséget akarunk elérni a lelkészi utánpótlásban, ak­kor a fizetéseket is ennek megfelelően kell alakítani. A kérdésre válaszolva: a lelkészt az evangélikus egyház­ban mindig az adott gyülekezet fizeti, anyagi erejétől függően. Kidolgozás alatt van egy illetménytábla, amely meghatározza majd az adható minimális fize­tést, és a bér növekedése a szolgálatban töltött időtől is függne. A mai gyakorlat szerint működik egy közpon­ti fizetéskiegészítő rendszer, ami azt jelenti, hogy az egyház besegít a kicsi, anyagilag gyenge lábon álló gyülekezeteknek, hogy egyes térségek ne maradjanak lelkész nélkül. De ha elkészül az illetménytábla, akkor az „olló” egy kicsit összébb fog csukódni, nem lesz­nek akkora különbségek.- Az Orbán-kormány vezette be a kistelepülésen élő lelkészek támogatását Ennek mi lesz a sorsa a jövőben?- Az összeget akkor egy évre biztosította a kor­mány. A jelek azt mutatják, hogy a Medgyessy-kor- mány is tiszteletben tartja ezt a szándékot, és szin­tén biztosítani fogja, a jövőben esetleg az egyházakra bízva, hogy kistelepülésen vagy városi kis gyülekezetben szolgáló lelkész illetménykiegé­szítésére fordítják-e az összeget. Azért volna igazsá­gosabb ez a megoldás, mert van olyan falusi gyüle­kezet, amely anyagilag stabil, viszont van nagyobb város, ahol az evangélikusok száma nagyon kevés, és a gyülekezet nem tudná fizetni a lelkészét. Ugyanakkor már csak missziói okokból sem szeret­nénk, ha egy-egy ilyen településen megszűnne az egyházközség. Kőháti Dóra

Next

/
Thumbnails
Contents