Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-10-13 / 41. szám
Menyes Gyula Felvétele Ev angélikus Élet 2002. OKTÓBER 13. 3. oldal CELLDOMOLK A harmadik generáció Sághy Balázst avatta lelkésszé Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyház- kerület püspöke Celldömölkön október 5- én, szombaton délelőtt 10 órakor. Az eseményen a celldömölki gyülekezet nagy számban megjelent tagjain kívül családtagok, barátok és környékbeli lelkészek is részt vettek. Az istentisztelet kiemelkedő pillanata volt az úrvacsoraosztás, amikor a frissen felavatott lelkész a kerület püspökével és édesapjával együtt végezte a záró oltári szolgálatot. Az ünnepet az ifjúsági csoportok alkalomhoz illő énekei tették színesebbé. Az istentisztelet után terített asztalok mellett folyt a baráti, családias hangulatú beszélgetés. Nagyapja és édesapja után Balázs a Sághy család harmadik generációját képviseli lelkészi karunkban. Nagyalásony- ban, majd Celldömölkön nevelkedett, a Pápai Református Gimnáziumban érettségizett. A gimnáziumi évek után a Teológiára vezetett az útja, ahol elsősorban a gyakorlati teológia, pontosabban a börtönpasztorizációs munka érdekelte. A diplomamunkáját is ebből a témából irta. Jelenleg is tanul, egy év múlva, a teológián szerzett oklevél mellett reménység szerint egy német szakfordítói diplomát is magáénak tudhat. A Nyugati Egyházkerület legfiatalabb lelkészének első szolgálati helye Kaposvár lesz, ahol Szemerei János esperes irányításával végzi segédlelkészi munkáját. Folytathatnám azzal is, hogy ki, mit és milyen sorrendben mondott. de egy tudósítás érzelemmentes formáitól elszakadva most arra szeretném helyezni a hangsúlyt, hogy valaki - ebben az esetben az egyik legjobb barátom - Jézus Krisztus parancsának engedelmeskedve az evangélium hirdetésére szánja az életét. Véleményem szerint egy lelkészavatás mindig örömünnep egyházunkban. Nemcsak az teszi azzá, hogy sokan összegyűlnek, és együtt örülnek egy lelkészi pálya kezdetekor, hanem elsősorban az, hogy tisztában vagyunk vele: Valaki ismét meghallotta a hívást, és igennel válaszolt rá. Olyan igennel, amelyet kész egész életével is megpecsételni. Balázzsal együtt készültünk a szolgálatra, négy évig osztoztunk kollégiumi szobánkon. A közösen eltöltött évek alatt volt idő és lehetőség arra, hogy alaposan megismerjük egymás hitét, világról alkotott nézeteit. Sok beszélgetés és készülés előzte meg a szombati lelkészavatás napját. Utólag visszatekintve Balázs életének talán egyik legfontosabb eseményére, örül a szívem. Jó volt részt venni az első olyan istentiszteleten, ahol mindketten mint lelkészek lehettünk jelen. Jó volt megtapasztalni azt, hogy a barátságon kívül van egy sokkal erősebb, elszakíthatatlan kötelék, ami összeköt bennünket. Jó tudni, hogy ezentúl nem „csak” mint barátok, hanem mint szolgatársak is számíthatunk egymásra. Szabó Szilárd AVATÁS ÉS IKTATÁS SIÓFOK Őrségváltás a templom hajójában Közel egy évtizedes Balaton-parti lelkészi szolgálat után Baranyay Csaba és felesége - a pécsi gyülekezet meghívását elfogadva - búcsúzott el nyáron a siófokiaktól. Az egyházközség közgyűlése úgy döntött, hogy meghívás útján kívánják betölteni a megüresedett paró- kusi állást. Keresésük nem tartott sokáig, hiszen Lampért Gábor várpalotai segédlelkész személyének bizalmat szavaztak a hívek. Az új lelkipásztort isten- tisztelet keretében október 5-én iktatta be hivatalába Szemerei János, a So- mogy-Zalai Egyházmegye esperese. Az ünnepi igehirdetést Ittzés János püspök végezte, aki Mt 8,23-27 alapján a tengert lecsendesítő Jézust helyezte középpontba. Prédikációjában utalt arra, hogy a Makovecz Imre tervezte siófoki templom - az esemény helyszíne - egy világhírű épület, amely a tanítványok hivatását, az egyház hajóját szimbolizálja. Akár utasokként, akár munkásokként egy hajóban, egy közösségben 'vagyunk egymással, mindazokkal, akik számára Jézus a legfontosabb. Az evangéliumi történet életünket, az egyház, a papi szolgálat képét ábrázolja. Látszólag sima a víztükör, és hirtelen jön a vihar. De ne felejtsük el, hogy egyetlen életveszélyes vihar létezik csupán, ami belülről, a szív hitetlenségéből támad. Jézus nem kicsinyli le a hullámok veszélyét, de felhívja a figyelmet, hol az igazi baj. Akkor újul meg egyházuk, ha nyomorúságunkat nem a külső körülményekre hárítjuk, hanem belátjuk, hogy szívünk kishitűsége miatt vagyunk bajban. A püspök kérte, hogy a gyülekezet új lelkésze úgy szolgáljon, hogy ez a siófoki „hajó” sokakat mentsen át majd a túlsó partra. A beiktatott lelkész igehirdetését a Mt 13,51 alapján tartotta. Ebben a versben Jézus a példázatainak megértésére kérdez rá. Generációk óta ki nem fogy az egyház ebből a kérdésből. Isten országa, a hozzá való tartozás mindennél fontosabb kell, hogy legyen! Az emberek közötti megkülönböztetés, a „halak válogatása” nem a mi dolgunk. Feladatunk az evangélium, a kegyelem hirdetése. Végül fohászként kérte, hogy siófoki szolgálatában ne csak vágyakozzék erre az útra, de meg is tudjon rajta maradni. A beiktatást követő közgyűlést Szentes Ernőné felügyelő vezette, aki a közös munka sikerének reménységéről szólt. A felszólalók és köszöntők sorában szót kért dr. Balázs Árpád polgármester, aki hiteles emberek közösségeként ismerte meg az evangélikus gyülekezet tagjait. Bárányay né Róhn Erzsébet az előd nevében köszöntötte utódját, csakúgy, mint dr. Fabiny Tamás, aki nemcsak elődje, de teológiai tanára is volt Lampért Gábornak. Fabiny Tamás emlékeztetett rá, hogy olyan szolgatársak jártak előtte, mint Schád Ottó és a templomépítő Józsa Márton. Végül Ittzés János püspök - a nép- számlálás adatai alapján - utalt rá, hogy 1914-ben még senki sem vallotta magát evangélikusnak Siófokon. 1940-ben már 82 lélek szerepelt a statisztikákban, 2001-ben pedig már 634. Az új lelkésznek is el kell indulnia felkeresni az „anonim evangélikusokat”. Sokszor nem vagyunk kívánatos látogatók, de Isten megragad szíveket, hogy ők is itthon tudják érezni magukat ebben a családias gyülekezetben. Menyes Gyula SZÉCHENYI, A PRÓFÉTA Az Országos Széchenyi Kör (OSZK) Nagycenken tartotta ünnepi ülését szeptember 21-22-én. Az alkalmat egyrészt a legnagyobb magyar születésnapja, másrészt az a tény szolgáltatta, hogy Nagycenk községe emlékművet avatott az első világháborút követő Sopron környéki népszavazás emlékére. Az ünnepségsorozat záróelőadásának témája „Széchenyi, a próféta” volt, az előadást Gabnai Sándor evangélikus lelkész tartotta, mintegy kétszáz fős hallgatóság előtt. AMERIKAI SEGÍTŐKÉSZSÉG TÉRSÉGÜNK MISSZIÓS MUNKÁJÁBAN Dr. Julius Filo, a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház püspöke, a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) alelnöke volt a házigazdája annak a szeptember közepén, a Pozsony melletti Szentgyörgyben (Svaty Jur) tartott találkozónak, ahol a Lutheran Church - Missouri Synod (LCMS) misszióért felelős vezetői találkoztak a közép-kelet- európai térség evangélikus egyházainak képviselőivel. Az amerikai fél részéről kinyilvánították, hogy örömmel segítik a bontakozó missziói, gyülekezetépítő munkát ebben a térségben, figyelembe véve a helyi adottságokat és szükségleteket. Ebben - a leköszönő Robert L. Hartfield után - nagy szerepe lehet az európai és baltikumi területekért felelős új missziói igazgatónak, Richard J. Blythe-nak, aki rövidesen átveszi nyugdíjba vonuló elődjétől a stafétabotot. A Magyarországi Evangélikus Egyház küldötteként Aradi György lelkész vett részt a munkaértekezleten. Levélváltás romaügyben Az oktatási miniszter szeptember végén - az országos visszhangot kiváltó jász- ladányi iskolaügy kapcsán - levelet intézett a történelmi egyházak vezetőihez. Magyar Bálint társadalmi összefogást sürgetett, ehhez kérte az egyházak részvételét, a jelenlegi magyar társadalom legsúlyosabb előítélete, a cigányságot kirekesztő magatartás visszaszorítása érdekében. Hivatkozott a Szentírásra és a magyar alkotmányra. A legnagyobb hangsúlyt a gyerekekre tette, akik biztosan vétlenek hátrányos helyzetükben. Az egyházi válasz nemcsak általánosságban volt pozitív, de tömören összegezte azokat a konkrét lépéseket is, amelyeket az egyházak, egyházi szervezetek a cigányság felzárkóztatása érdekében tettek és tesznek. Az oktatási miniszter röviddel hivatalba lépése után már meghívta az egyházi vezetőket, hogy az együttműködés lehetőségeiről tanácskozzon velük, és megerősítette a tárca egyházügyi titkárságát. Levelével most újabb lépést tett ezen az úton. Ezért is utaltak válaszukban az egyházi vezetők arra, hogy örömmel fogadták a miniszteri levelet, mert ez - szemben az egyházakat a közéletből kizárni igyekvő politikával - más gondolkodást tükröz. Egyház és állam szétválasztásának történelmi léptékű igénye után nem az a legfontosabb, hogy falat húzzunk egyház és állam közé, hanem hogy minél egészségesebb, eredményesebb legyen az egyház részvétele a nemzeti sorskérdések megoldásában, a társadalmi bajok orvoslásában. A levélváltás - túl annak további tanulmányozásán. hogy az egyházak miként vehetnek részt intézményesen a roma népesség integrálásában - önvizsgálatra is kell, hogy késztessen. Az egyház Krisztus teste, a hívők közössége, a hitben megújultak gyülekezete. Egyek abban, hogy minden ember Isten teremtménye. Egyek a hitben, hogy Krisztus váltsághalála minden ember üdvösségét szolgálja. Kérdés, hogy mennyiben határozza meg valóban ez a hit, ez a keresztény identitás azok gondolkodását, életvezetését, akik az egyházhoz tartozónak vallják magukat. Jól tudjuk, hogy az örvendetes népszámlálási adat, az egyházakhoz valamennyire kötődők hetvenöt százalékos aránya laza kapcsolatot jelent. Vallásszociológusok szerint ezen érték egyötöde, tehát a teljes népesség tizenöt százaléka tekinthető aktív egyháztagnak. De őszintén lelkűnkbe nézve az is kérdés, hogy mennyifé élnek előítéletek ebben a leginkább mintaadó csoportban. Hiszen - csak egy példát véve - szerény múltra tekint vissza egyházunkban a női lelkészek teljes értékű szolgálatba állásának lehetősége. De vajon nincs-e még olykor ma is hátrányos megkülönböztetés e téren...? Valóban csak gyakorlati szempontok alapján merül fel, hogy netán a nők nem minden lelkészi feladat ellátására alkalmasak egyenértékűen...? Lehetséges, hogy a magyar társadalom most szembesül azzal a kihívással (a konkrét ügyek ezt jelzik), amit az amerikaiaknak az afroamerikaiak integrációja jelentett és jelent. Most értik meg az egymást váltó konnányok, hogy hatékonyabb programok kellenek a roma népesség integrálódásához. És most kell, hogy megértse a társadalom: a jelentős anyagi ráfordítást igénylő programok csak egy empatikus (minimális igény, hogy nem ellenséges) közgondolkodásban lehetnek igazán hatásosak. És hogy valóban a gyermekek integrálása a legfontosabb. (Önmagáért beszélő adat, hogy míg a fiatalok hetven százaléka érettségizik, addig a roma fiataloknál tíz százalék alatti ez az arány.) Sok évvel ezelőtt egy politikus a sport nagyszerűségéről szólt egy fórumon. Arról, hogy itt nem számít a nemzet, a vallás, a faj..., itt a legjobb győz. Azután szűk körben megjegyezte: „azért nem szeretném, ha a lányomat fekete fiú venné feleségül”. Amíg nem érint testközelből a kihívás, addig egyszerűbb a jó oldalon állni. Nem marasztalható el a szülő, aki a legjobbat akarja a gyerekének, de vele is el kell fogadtatni, hogy a kirekesztés nemcsak alkotmány-, jog- és Isten-ellenes, de távlatilag is ártalmas. Az ő gyerekére is visszaüt. Kellenek a jó programok, de a társadalmi katarzis, benne az egyházi megújulás nem spórolható meg. Bizony, az egyházakban is élnek előítéletek, ezért az egyházi vezetők, lelkészek gondolkodásának ki kell sugárzódnia az egyházak népére. A szószékeken és a mindennapi együttélésben egyaránt vállalni kell az előítéletek, a kirekesztő gondolkodás elleni fellépést - jelentkezzék az akár nyíltan, akár „racionális” köntösbe burkoltan. A gond ennél is mélyebb. Az előítéletek leküzdésének feladata együtt jelentkezik a szegénység elleni programok szükségességével. A választóvonalak nemcsak - és néha nem is elsősorban - a romák és nem romák között húzódnak, hanem a többségi társadalom és az esélyüket vesztett rétegek között. A humanista az egyetemes emberi jogok oldaláról közelíti a roma népesség integrációját. De a ma sokat emlegetett keresztény értékrendnek is része az emberi méltóság tisztelete, a szolidaritás, természeti és társadalmi környezetünk megbecsülésével együtt. És irányadó a két nagy jézusi parancsolat: „Szeresd az Urat, a te Istenedet..., és szeresd felebarátodat, mint magadat!” Ez utóbbi ma, az önmegvalósítás, az „önszeretet” századában még illuzórikusabb, mint egykor volt, de legalább az első feléig jussunk el. Szeresd felebarátodat, szegény testvéredet, roma felebarátodat is! Az egyház vállalja a társadalmi szolgálatot, a problémák, a feladatok intézményes megoldásában való részvételt. De az egyház valódi, sajátos válasza mindig a misszió, a jézusi életmű hirdetése, az evangélizáció. Lesznek-e Krisztus-követők a 21. század Magyarországában? A választól függ az egyház közreműködése a szegénység leküzdésében, a romák integrálódásában. Frenkl Róbert Németkér, Széchenyi utca 173. - A képen látható elhíresült házat azért rongálták meg a falubeliek, mert azt egy cigány család vásárolta meg. (A család csütörtök este költözött volna, ám házuk megrongálásának hírére visszafordultak.) Fotó: Liska Márton (a felvétel szeptember 21 -én, szombat délután készült) 2002. november 1—2-ig a Révfülöpi Oktatási Központban tartjuk a felügyelők országos konferenciáját. Téma: Szolgálatra való alkalmasságunk belső életünk és társadalmi szerepvállalásunk tükrében. Felkért előadók: Platthy Iván kormányfőtanácsos, Balog Zoltán református lelkész, valamint egyházunk néhány munkaágának vezetője. Az igeszolgálatot egyházunk vezetői végzik. Jelentkezni lehet: a Révfülöpi Evangélikus Oktatási Központ címén (Révfülöp, Füredi út 1. Tel.: 87-464-107). A konferencia díja: 3000 Ft. Igény esetén lehetőség nyílik vasárnapra virradóan is szállásra.
