Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-09-22 / 38. szám

2002. SZEPTEMBER 22. ZMC-MELLEKLET A Zákeus Média Centrum sorozatot készít az itt látható címmel. A túráról szóló beszámoló vázlatosan hozza a sorozat tartalmát. 000 Szokás nálunk, a pesterzsébeti evangélikus gyülekezetben, hogy az istentisztelet keretében beszámolók, bizonyságtételek hangzanak el. Nyáron a leggyakoribb téma az egy- egy konferencián való részvétel. Augusztusi családi istentiszteletün­kön különös hang köszöntötte a pad- ban ülőket. Sokan reflexeikre ha­gyatkozva már ugrottak is volna félre, hogy helyet adjanak az arra haladó biciklisnek. Erre azonban nem volt szükség, mert a padok előtt fölállított kerékpár csengője csupán egy hálaadásra „harangozta” be a közel harmincfős csapatot, akik az elmúlt héten több száz kilométert karikáztak a Zempléni-hegység szer­pentinéiről a Nyírség síksága felé. A gyülekezet ifjúsági köre ugyan­is elhatározta, hogy az ezeréves Ma­gyarország tiszteletére 1000 kilomé­tert fog megtenni kerékpárral - egyháztörténeti utakon. 1999 nyarán Celldömölkről in­dultunk. és fölkerestük az ún. artikuláris helyeket. Nemeskér, Vadosfa, Nemescsó, Csepreg, Rép­celak vidékét nem járhatok volna be az akkori uraiújfalui és a büki lel­készkollégák - Menyes Gyula és hit­vese, valamint Fatalin Helga - szí­ves vendéglátása nélkül. Majd következett 2000 nyarán Békés megyei túránk újabb 250 ki­lométerével. A jaminai imaterem szolgált szálláshelyül, de a rettene­tes meleg miatt szinte mindenki a szabad ég alatt töltötte az éjszaká­kat. Itt a Kruchió család látta ven­dégül a csoportot. A gyulai ki­csiny, templomban dr. Kultsár Pál fogadott minket. Meg­csodáltuk a mezőberényi német gyülekezet anya­könyveit, templomának pa tinás belső berendezését. A szlovák templom méretei és felújított orgonája mara­dandó élményeket jelentet tek. Békéscsabán Kovács Pál ny. lelkész szólt a Tranoscius énekeskönyvről, és bemutatta a gyülekezeti gyűjteményt. Miután fölmentünk - ez esetben kerékpár nélkül - a nagytemplom, majd a kis- templom tornyába, már fizikailag is érezhettünk valamit az egyháztörté­neti idők magasságaiból és mélysé­geiből. Továbbtekerve Orosháza Hajnal Evangélikus Óvoda vezetője, Révész Józsefné viselte gondunkat. A Zombáról több száz évvel ezelőtt idevándorolt városalapító evangéli­kus gyülekezet nem kerékpárral és nem sima aszfaltutakon érkezett. Mégis átélhetett valamit csoportunk a küzdelmes otthonkeresés éveiből, mikor Tótkomlós felől az imbolygó olajhimbák között meglátta az evan­gélikus templom kimagasló tornyát. Az izmainkban is felsejlő egyház­történeti erőfeszítések igazi enyh- ületre leltek a gyopárosfürdői gyógymedencékben. Amikor a für­dő vezetőjétől engedélyt kértünk a filmezésre, és szóba került, hogy a készülő film az egyháztörténetről szól, az engedély mellett fölajánlot­ta a vízibiciklik díjtalan használatát is. így folytathattuk a biciklizést a ‘ vízen is, bár az itt megtett kilométe­reket nem számoltuk a, szárazföldi­ekéhez. Este Ribár János esperes köszöntötte a népes gyülekezet előtt szolgáló fiatalokat. A békési vidék utolsó állomásán, Szarvason Dem- ján Sándor fogadott meleg étellel és az Ótemplomban kitűnő orgona­hangversennyel. Kettőezeregyben Pest megye déli településeit jártuk végig. A csillagtú­ra központja az Alberti Evangélikus Vendégház, főszakácsa pedig testileg és lelkileg is Fűke Szabolcs tordasi lekész volt. Nagykőrösön Arany Já­nos képe úgy öt emberöltő messzesé­gében tűnt föl előttünk. Cegléden megemlékeztünk Dr. Ordass Lajos püspökünkről. Ezen előzmények után került sor az idei, immár utolsónak szánt 250 kilométer megtételére. Hajnali ötkor indult a karaván egy része a Keleti pályaudvar felé, hogy vonattal érkezzen meg Encsre. A társaság másik fele gépkocsikon utazott, illő módon fólmálházva, ke­rékpárokkal, tábori fölszerelésekkel és igen komoly videós eszközökkel a filmkészítés miatt. Ahogyan a ver­senyeknél, úgy a kerékpártúránál is igaz a finis élménygazdagsága. Az utolsó kilométerek alatt ugyanis két egyháztörténetet élhettünk át. A ré­git és azt a mait, melyből reménysé­günk szerint értékes egyháztörténet lesz évtizedek múlva. Mert nemcsak a múltban történtek nagy dolgok, ha­nem egyházunk, a magyar keresz- tyénség mai, ezredfordulós szaka­szában is. Első nagyobb állomásunk Vizsoly volt. A fiatalsággal megtelt 13. századi templom, az ellopott eredeti Biblia helyére adott másik eredeti példány azt sugallta, hogy a veszteségek ellenére él tovább az egyház. Viktor István református lel­kész igehirdetésének hitelessége a tőle és hitvesétől, Judit asszonytól kapott önzetlen vendéglátásban érett meg a számunkra. Ez a 17 gyerme­kes lelkészcsalád vállalta a mi har­mincegy fős csoportunk ellátását, elszállásolását saját otthonában, Hejcén. - Van itt hely - mondták -, nincsenek itthon a mi gyermekeink! - szólt a betessékelő biztatás. „Aki­nek van, annak adatik.” Vonatkozik ez a vendéglátásra és a memóriára egyaránt. Judit asszony pár órán be­lül tévesztés nélkül tudta mind a harminc vendégének a keresztnevét. tÖJ Főzött, mosogatott, úgy, hogy leá­nyaink alig fértek hozzá a munká­hoz. Másnap Sárospatakra készül­tünk. - Menjetek inkább Regéc felé! - javasolta Isti bácsi. - Jobb a nap fiatalabbik szakaszában fölfelé a szerpentineken, hogy miután elfá­radtok, már csak lefelé gurultok. - S mi engedtünk a bölcs tanácsnak. A Rákóczik hires vára lenyűgöző lát­vány. A szabadságharcukra emlé­kezve, mintegy illusztrációként be­borult az ég. Tolcsváig bőrig ázott a társaság, de este Sárospatakon, Judit asszonyék szolgálati lakásán is szólt az ének, az ige, az egyháztörténeti fejtágító (Kovács Edit és IValkó Zsolt közreműködésével) - melynek minden szakaszához volt egy-egy szakértő, egyháztörténészi megjegy­zése házigazdánknak. Azután „földre hintettük a zizegő” matraco­kat. Másnap Isti bácsi alapos ide­genvezetése gyümölcseként, á kol­légium, a kastély, a vár, a teológia megtekintésének élményével kel­tünk útra Gávavencsellő felé. Utun­kat a Tisza keresztezte. Kompátke­lés, fürdés és egy kis tekerés után megérkeztünk Tiszanagyfaluba. A református gyülekezet hat férfi tagja már javában készítette számunkra a töltött káposztát. A főszakács édes­apját Bartók Bélának hívták. „Mi­lyen művészetnek hódoltak maguk, édesapával együtt?” hangzott a kér­dés este a gyülekezet előtt. -»„Hát, bizony az ivás és a kurjongatás mű­vészetének - így a válasz de már évek óta, amióta megtértünk gonosz életvitelünkből, csak az Istent di­csérjük.” - Megfogadták, hogy a maguk elrontott ifjúsági éveiből ta­nulva a következő generációknak szolgálnak, „...és azon vagyunk, hogy megalakítva a Reménység Kört, a faluban élő iszákosokat el­juttassuk a Szabadítón, Jézus Krisz­tuson át a szabadulásra”. Egyikük ta­nár, a másik kereskedő, a harmadik fafaragó, mezőgazdász stb. „Törté­nik az egyház” Tiszanagyfalun - éreztük mindnyájan. Másnap újabb meglepetés fogadott. A helyi lel­kész, Zimányi József az eredeti ter­vekkel ellentétben, egy temetés mi­att hazajött a váci börtönben folytatott evangélizációt megszakít­va. Mivel rossz állapotban volt az autója, vendéglátója hozta el magá­val. így lett a tábori püspökből so­főr, nekünk pedig alkalmi előadónk a keresztyénség és a sorkatonaság kérdésében. — Csuka Tamás dandár- tá- bomok egyszerű és hiteles szava­it hallgatva eszembe jutott egy egy­háztörténetté vált jelenet, amit Kiss Jánostól, a Fóti Kántorképző gond­nokától hallottam. Túróczy Zoltán püspök úr vonattal érkezett Nyír­egyházára, hogy a tanyavilágban evangélizáljon. Az állomáson fiatal, életerős legényként maga Kiss Já­nos fogadta. Amikor gyalogosan út­nak indultak, Kiss János segíteni akart a püspöknek azzal, hogy majd viszi a bőröndjét, mire Túróczy szi­gorúan rászólt: „Hagyja csak, fiatal­ember, ez az én bőröndöm! Ezt ne­kem kell vinnem!” - Már a nyírségi bokorvilág felé kerekeztünk, amikor ismét eszembe jutottak Túróczy sza­vai. Valamilyen sóvárgásfélét érez­tem az ébredés, az evangélizációs évek iránt, amikor ismét viharfelhők tűntek fel az ég alján. A Nyírtelken épülő kb. 1000 m2-es evangélikus épületkomplexum nyújtott menedé­ket az újabb zuhany elől. Csopor­tunk nagy része le sem szállt a bica­járól, a födémek alatt kerekezett körbe-körbe. - Mi avattuk föl ezt a templomot! Jó szolgálatot tett ne­künk - mondogattuk. - Vargabo­kor, a következő szálláshelyünk már nem volt messze, amikor ismét ékte­len vihar zúdult ránk. Ketté kellett osztani a csapatot. Az egyik a mű­úton, a másik a földúton folytatta. Ez utóbbin a legerősebbeket is pró­bára tette a tengelyig érő kátyúk so­rozata, és a közelünkbe lecsapó vil­lámok. Átázva, kimerültén érkez­tünk meg az új imaházhoz, és azon töprengtünk, hogyan fogunk mi itt bográcsgulyást készíteni, hiszen el­ázott a tűzifánk is, amikor kiderült, hogy Veres Jánosné, Zsuzsa már el­készített mindent. Bőven jutott a megviselt társaságnak a sütemény­ből is. Száraz ruhát váltva a csoport egyik része gépkocsikkal Nyíregy­házára indult, ahol az „Új teremtés vagy” című előadással szó 1 - gál­tunk. Itt jegy­zem meg, hogy minden este szolgáltunk valahol. Az volt a cé­lunk az egész túra alatt, hogy az egyháztörténetnek ne csak szemlé­lői, hanem aktív részvevői is le­gyünk. A templom melletti imate­remben Adámi László lelkész fogadott. Érdekesnek találtuk, hogy 2001- es túránk utolsó állomásán is ő látott vendégül, csak akkor még Nyáregyházán. Megnyugtattuk az új lelkészüket féltőn szerető nyí­regyházikat, hogy jövőre nem terve­zünk túrát az ország más régiójába, hacsak nem Nyíregyházára. Öröm­mel és hálával adtuk át itt is a temp­lomunkat ábrázoló és a kerékpártúra 2002- es szakaszának énekét tartal­mazó emléklapot. Az éneket el is énekeltük: „Van örök kincsünk, be­csesebb nincs nála földön, égen... A program a szálláshelyünkön Győri János Sámuelnének a magyar biblia- fordításokról szóló előadásával zá­rult. A másnap reggeli áhítaton teo­lógusunk, Zsarnay Krisztián szólt az igéről. Pár kilométer tekerés követ­kezett, majd a nagytemplomban Nyíregyháza történetéről és a temp­lomról tartott előadást Demcsákné Balczó Ildikó másodfelügyelő, az egykori lelkész leánya, a többszörös olimpiai bajnok, Balczó András nő­vére. A Benczúr Gyula festette templombelső, a több manuálos or­gona, a harangjáték megtekintése után utunk a keletről szomszédos, főleg református települések irányá­ba folytatódott. Nagy kört leírva, észak felől, késő délután érkeztünk meg az Emmaus Szeretetotthonba, ahol Bozorády Zoltán esperes nem­csak köszöntő szavakkal, de éhsé­get, szomjúságot csillapító asztallal is várt. Az otthon lakói előtt is be­mutattuk előadásunkat, és még arra is volt idő, hogy az udvaron kerék­párszerelésbe kezdjen pár ügyesebb fiú. - A Vizsolyi Bibliától a Vietóris-féle Tranosciusig. A múlt egyháztörténete mellé odaköltözött a jelen egyház lelkesítő élete. A 17­18. század pietizmusának diakóniai indíttatása ma is él. Itt tudtuk meg, hogy a sokszor gúnyosan kimondott tirpák szó hosszútűrőt, elszenvedőt jelent. A mai keresztyén egyházak élete csak úgy válhat történelemmé, ha a tranosciusi kegyesség, a Vi­zsolyi Biblia iránti megbecsülés és a fáradhatatlan, hosszútűrő diakónia jellemzi. A következő nap dr. Bálint Zoltánék vendégeként oda mehettünk, ahová kerékpárral lehetetlen lett volna eljutnunk. A színes előadás a külmis- szió területeire vitt el ben­nünket: a pápuák földjé­re. - Harminc ember - minden további nélkül !§- egy család vendége! Ismételten befogadtak minket. Az egyháztör­ténet bizonyítja, hogy csak a másokat befoga­dó bizonyságtételét fo­gadják el a misszió meze­jén. Leszállva az élmények ezer kilométereiből, 8 km te­kerés következett Vargabokor­ba, ahol búcsú-szolgálatunk után még hátra volt Zsuzsa néniék szere­tetteljes gondoskodása mindenféle asztali javakról. A túra befejező nap­ján a nagycserkeszi templomban is elénekeltük: „Van örök kincsünk...”, majd az Élim Szeretetotthonba láto­gattunk. A fogyatékos gyermekek közül talán senki sem tanulhat meg kerékpározni. A csoportunkat kísérő egyik szülő megjegyezte: „Újból hálát adok Istennek egészséges gyermekeimért.” Az utolsó pár ki­lométer alatt eszembe jutott az esti vetélkedő egyik kérdése: Milyen'1 összefüggés van a kerékpározás mechanikája és a keresztyén életvi­tel között? A helyes válasz: egyensúlyban csak akkor maradhatunk, ha hala­dunk. Ha keresztyénségünk meg­áll, megtorpan az élet és a kor ki­hívásai miatt, ha lendületét veszti, akkor vagy jobbra vagy balra el fog dőlni. Úgy ítélem-meg, hogy a régi és a jelenkori egyháztörténet között kerékpározva erősödött lelki egyensúlyunk, és mindnyájan len­dületet kaptunk. GYJS; egy 28-as, sebváltó nélküli bicajos 4 « i. 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents