Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-09-22 / 38. szám

2. oldal 2002. SZEPTEMBER 22. Evangélikus Élet UJ NAP - UJ KEGYELEM VASÁRNAP ”^zt határoztam: vigyázok szavaimra, hogy ne vétkezzem nyel- . vemmel." - Zsolt 39,2 (ÍJn 3,18; Róm 10,9—17/18/; Zsolt 37,21-40) Uram! Olyan sok ostobaságot, aljasságot és átkot hallottam már eddigi életemben, melyeknek rombolását is megtapasztalhattam. Ami még rosszabb, ma­gam is szóltam hamis és alávaló dolgokat, de hallgattam, amikor jó szót vagy tőled való intést és vigasztalást kellett volna mondanom. Csak a Te bocsánatodban és ha­talmadban reménykedem: teremts bennem tiszta szívet, hogy tiszták és világosak lehessenek szavaim! „Add, hogy szivem intelmeidre hajoljon, ne a haszonlesésre!" - Zsolt 119,36 (Lk 12,20; Mk 5,24-34; Gál 1.1-5) Uram! Az egész ország, de talán az egész világ hangos attól a siránkozástól, hogy kevés a pénz, bárcsak több lenne belőle. Bevallom: engem is megkísértett már többször ez az indulat, főkép­pen akkor, amikor más miatt is zúgolódtam és elégedetlenkedtem. Bevallom azt is: olyan is volt, amikor Téged hibáztattalak titokban, olykor hangosan is mindezért. Ne engedd, hogy lelkemmel a pénzt imádjam, s annak meglététől reméljem boldo­gulásomat. Add, hogy Téged tartsalak mindenkor legfőbb jómnak! KEDD ” Eljön az az idő - így szól az Úr, amikor új szövetséget kötök Izrael és Júda házával." - Jer 31, 31 (Zsid 9,15; Jak 1.1-13: Gál 1,6-9) Uram! Köszönöm az úrvacsora ajándékát, hogy önmagadat adod nekünk tested és véred által. Köszönöm, hogy mi, a Te újszövetségi néped lehetünk a te tested és tested tagjai. Mégsem viselkedünk úgy, hogy ezt észre lehetne venni. Sokan ezért marad­nak el az igehirdetéstől és a templomtól, mert nem vehették észre rajtunk: édes test­vérei vagyunk egymásnak. Újítsd meg gyülekezeteinket - a Te testedet! életem végéről, sem arról, hogy mit tartogatsz számomra a földi évekre. De tudom, hogy helyet készítettél nekem Fiad által, a magad közelében, akitől még a halál sem szakíthat el, sem semmilyen hatalom. Újra megköszönöm neked most is, és kérlek: „..ne hagyj elszakadnom tőled semmiért...!” P8Í)TARTAK »Mindenki várakozva néz rád, és te idejében adsz nekik eledelt. WKBmmmsXmm Kinyitod kezedet, és kielégítesz minden élőlényt kegyelmesen. " - Zsolt 145,15-16 (Jn 6,35; ApCsel 5,34-42; Gál 2,1-10) Uram! Köszönöm azt az imádságot, amit Fiadtól tanultam, s amire még édesanyám tanított meg gyermekko­romban. Sokáig nem értettem, úgy imádkoztam el, azután értettem, de nem szíve­sen imádkoztam. Ma értem is, azt hiszem, s örömmel fordulok benne Hozzád a mindennapi kenyérért. Hála érte Neked! PÉNTEK „Az Úr szárnyai alá jöttél oltalmat keresni. " - Ruth 2,12 (ApCsel 4,12; Ézs 49,1-6; Gál 2,11-21) Uram! A Bibliámban ezeket a szava­kat eredetileg egy olyan asszonynak mondták, akinek semmilyen joga sem volt ar­ra nézve, hogy hozzád és zsidó népedhez tartozzon. Köszönöm, hogy Fiadért és ke- resztségemért nekem soha nem kell idegennek éreznem magam Nálad, mert gyermeked lehetek örökké! SZOMBAT SZERDA „Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, s mily hatalmas azoknak száma!" - Zsolt 139,17 (Mt 6,26; Lk 7,1-10) Uram! Mit sem tudok „Azúr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten!" - 5Móz 4,24 (Zsid 12.28; Mt 14,22-33; Gál 3,1-14) Uram! Félelmetesek szá­momra némely szavaid, mint például ez is. Köszönöm, hogy mára megérthettem: annyira szeretsz engem, hogy még önmagámtól is megóvsz, ha szükséges. Jól látod bennünk, emberekben, hogy nem csak köz-, de önveszélyesek is tudunk lenni. En­gedd, hogy jól működjön egészséges veszélyérzetünk a mai önpusztító, istenkísér­tő világban, és szabadíts meg minket a gonosztól! Aklan Béla Sándor SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 17. VASARNAP A kereszt útja a szeretet útja Jézus az úton Jeruzsálem felé. Tanítvá­nyainak arról beszél, hogy emberek ke­zébe adatik, megölik, de három nap múl­va feltámad. Már a kereszttel van elfoglalva. Küldetésének legfőbb pontjá­ra figyel: az az Atya akarata, hogy életét adja a világért. A tanítványok „nem ér­tik”, amit mond. De nem is kérdezik meg tőle, mit jelentsen a szava. És kezdenek „másról beszélni”, arról, ami őket jobban érdekli. Mi lesz majd, ha eljön az Isten országa? Hol lesz a helyünk? Ki lesz a nagyobb? Kibújik belőlük az „örök ember”, és földhöz ragadt gondolataikkal, szemléle­tükkel csak a maguk jövőjét, érvényesülé­sét, karrieijét latolgatják. Két ponton buk­nak el: az egyik a pozícióért való versengés, a másik a megszerzett pozíció megtartása. És mindez a kereszt árnyéká­ban hangzik el. íme az egyház, amikor „Jézus nélkül” vándorol! Figyelmeztetés a mindenkori egyház számára: ha valami nem világos az utunkon, azt nem „ma­gunk között” kell elintéznünk, hanem Jé­zust kell kérdezni. Ez pedig igéjében való elmélyülést, imádságos igetanulmányo­zást kíván, és ez nem lehet idegen ma sem az egyházától. Ma újra sokat beszélünk a kereszt te­ológiájáról, Jézus halálának és feltáma­dásának középpontba helyezéséről, de ott van-e valójában életünkben, egyhá­zunk életében? A kereszt nekünk is azt jelenti-e, amiről Jézus akkor a tanítvá­nyoknak adott példát egy kisgyermek középre állításával? . „Jézus a halálba megy, a kiszolgálta­tottság, vagyis a »kicsiség« felé. Ez Isten kinyilatkoztatásának iránya. Ők viszont a »nagyság« irányában gondolkodnak” - írja Dóka Zoltán a Márk evangéliuma 2002. november 1—2-ig a Révfülöpi Oktatási Központban tartjuk a felügyelők országos konferenciáját. Téma: Szolgálatra való alkalmasságunk belső életünk és társadalmi szerepvállalásunk tükrében. Felkért előadók: Platthy Iván kormányfőtanácsos, Balog Zoltán református lelkész, valamint egyházunk néhány munkaágának vezetője. Az igeszolgálatot egyházunk vezetői végzik. Jelentkezni lehet: a Révfülöpi Evangélikus Oktatási Központ címén (Révfülöp, Füredi út 1. Tel.: 87-464-107). Mk 9,33-41 kommentárjában. És mi hogyan gondol­kodunk? Állandóan azt vizsgáljuk, hol állunk, hogyan érvényesülünk, mennyire elfogadott egyházunk, mennyire tudunk átformálni közösséget, társadalmat. Rangsorolunk és kétségbe esünk, hogy más egyházak mivel tűnnek ki, milyen a hatásuk, mennyire állnak előbbre vagy hátrább, és áhítozunk előkelőbb helyezé­sért - és közben éppen azt vétjük el, amit Jézus a kisgyermekek odaállításával jel­képezni akar: aki a kicsikkel, elesettek­kel nem törődik, az első helyre törekszik, szívlelje meg az igét: „legyen mindenki között az utolsó, és mindenki szolgálja ” (35. v.). Jó lenne sok, magunkkal való foglal­kozás, pozíciókeresés helyett azt kutatni: hogyan lehetünk ma „mindenki szolgá­ja”. Ez az igazi misszió értelme. Nemcsak közösségi életünk merülhet el a jobb pozíció hajszolásában, egyéni életünk is itt vizsgázik. Mindenki szolgá­jának lenni nem jelenti az első helyet, a di­csőséget. Jézus útját jelenti, az ő követését a kereszt felvállalásában, kicsinységet, olykor talán lenézettséget, leértékelést. De mindezt abban a tudatban követhetjük, hogy nekünk először Isten országa dolga­ival kell törődnünk, foglalkoznunk, a „többiek megadatnak nekünk”. A megszerzett pozíciót, előnyt, hírne­vet meg is kell tartani. Sok energiát kí­ván az ilyen magatartás. Erről beszél Jé­zus, amikor a tanítványi közösségen kívüli ember befogadását vagy elutasítá­sát hozza fel példának. Ebben a képben benne rejlik a ma egyházának ökumeni­kus zártsága vagy nyitottsága. A „ne tilt­sátok el” a különböző felekezetek, de a saját egyházon belül is meglévő sokféle­ségben veti fel nekünk az „elfogadás” vagy még inkább a „befogadás” szüksé­gét. El kell hinnünk, hogy Istennek szer­te a világban vannak olyan emberei, akik hisznek benne, elfogadják; talán nem olyan külső körülmények között gyako­rolják hitüket, mint mi, de nem lehet őket kiközösíteni. A mások elfogadása és befogadása szeretetünket teszi próbá­ra. Milyen az a szeretet, amely váloga­tós, csák a magam fajtáját fogadja el, ki­rekeszti azt az embert, aki ugyancsak Urának vallja Krisztust. Jézus tanítványait a tágabb szeretetre, nagyobb nyitottságra indítja. Természe­tesen megmarad a Jézusban való bizoda- lom és a hozzá kötöttség igénye, de az egyház nem rekeszthet ki azért, hogy megőrizze a zártságát. Amikor embertár­sunkat ítéli meg, bennünket is. Nem mi vagyunk az igazság letéteményesei, Jé­zus az út, az igazság és az élet. „Egy pohár víz” nem nagy dolog, elha­nyagolható a sok más teendő között. Még­is Jézus azt mondja: „aki inni ad nektek egy pohár vizet az én nevemben, mivel Krisztuséi vagytok..., el nem marad a jutal­ma. ” Bárki teszi ezt, ha az ő nevében teszi, azt sem Jézus, sem az Atya nem felejti el. Az egyház határát, keretét nem mi szab­juk meg. Az egyházzal nem mi rendelke­zünk, Jézusé az egyház, ő vonja meg hatá­rát. 0 pedig nagyon tágra nyitotta szeretetét, még minket is, még engem is befogadott. Nem felfelé a dicsőségbe, ha­nem lefelé, a mindenki szolgálata felé visz az út Ővele. Tóth-Szöllős Mihály ISTENTISZTELETI REND ________________ Bu dapesten, 2002. szeptember 22. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) dr. Nagy Gyula; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. ; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. tfe. 10. Görög Tibor; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Nepp Éva; Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V„ Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla; du. 6. Cselovszky Ferenc; VII., Városli­geti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. II. Szabó Juli­anna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X. Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Győri Tamás; de. 11. (úrv.) Győri Tamás; du. 6. Blázy Árpád; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Blázy Árpád; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Horváth Oli­vér; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. Bácskai Károly; du. 5. szeretetvendég- ség; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV, Gyar­mat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestúj­hely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Pé­ter; Rákospalota, XV, Nagytemplom, Régi Fóti út 73. de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszent­mihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. Tóth- Szöllős Mihály; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákoskeresztúr, XVII„ Pesti út 111. de. fél 11. Kosa László; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsé­bet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sá­muel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Missura Tibor; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Mónika; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 17. VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A vasárnap lekciója: Ef 4,11-16; az igehirde­tés alapigéje: Mk 9,33^11. HETI ÉNE­KEK: 446, 265. Összeállította: tszm • • • * SAROK <0 3 £ 5 3 „Templomunk, drága vagy nekünk...”- egy „tisztaságmániás” gondolatai ­Jól ismerjük a hajdani kiírást, amely sokatmondóan talán még ma is ott „árulkodik” nem egy családi ház falán vagy kerítésén, valahol a kertkapu közelében: „Tiszta udvar, rendes ház”. Ha lenne ilyen hatósági jelzés vagy egyházunkban megrendezett verseny, akkor melyik templom kerítésén függhetne ott: „Tiszta udvar, rendes templom”? Ahogy ez családi házaknál sem az épület korától vagy a pénzügyi helyzetet tükröző állagától függ, úgy a templomnál sem pénzkérdés, hogy tiszta, rendes, netán pont el­lenkezőleg: elhanyagolt, piszkos, rendetlen... Két éve rendszeresen jelentkezik a Liturgikus sarok az Evangélikus Élet második oldalának alján. Számta­lan írás akart segíteni, hogy együtt és külön-külön vé­giggondoljuk az istentisztelet lényegét, megtanuljunk jobban ünnepelni, vállaljuk tudatosabban az egyház hitgyakorlatát, ezzel pedig bekapcsolódjunk az évez­redek óta folyó - hitünk szerint az örökkévalóságban kiteljesedő - örök istentiszteletbe. Irtunk az istentisz­telet lelki hátteréről, elemeztük az egyes istentisztelet­részek összefüggéseit, megismertünk jó néhányat az istentisztelet alkotóelemei közül, de még nem gondol- kodtuk együtt a tárgyi adottságokról, a külső feltéte­lekről, a templomról magáról. Mielőtt folytatnák az is­tentisztelet menetét követő, az egyes részeket mélyebben megismertető sorozatot, tegyünk egy kis kitérőt e látszólag másodlagosan fontos téma felé. Sö­pörjünk a templomok háza táján. Mit is látunk kívül- belül? Észrevesszük-e a piszkot, a rendezetlenséget, az igénytelenséget, avagy minden a helyén van? Tudunk-e vigyázva örülni a rendezett környezet­nek, és otthonossá tudjuk-e tenni az egyébként eset­leg rideg épületet? Hogyan viszonyulunk az épület külső-belső rendjéhez, mit is teszünk azért, hogy Is­ten háza legyen az emberkéz építette ház? Hogy megvalósuljon a Liturgikus sarokban oly sokat em­legetett „Tartalomhoz a forma” elmélet. A kérdést persze könnyen lepergetjük magunkról, és azt mondjuk, nem mi vagyunk a címzettek. Van a gyülekezetben egyházfi, esetleg fizetett takarító né­ni, netán olyan asszonycsoport, amelynek tagjai be­osztják egymás között a takarítási teendőket. A lel­kész is azért van - sokak szerint -, hogy a jó gondnok feladatát elvégezze. Itt azonban ennél többről van szó. Arról is, hogy miként otthon a csa­lád minden tagja vigyáz a rendre - ki-ki a maga mód­ján -, akként a gyülekezet otthonában is felelős a nagycsalád minden tagja a környezetért. Meg arról is, hogy senkinek nem esik le a korona a fejéről, ha az Isten házában (is) részt vesz a közös feladatokban. Ahol alkalomról alkalomra összejönnek - képzett­ségre, rangra, beosztásra való tekintet nélkül - a gyü­lekezet tagjai, hogy széppé tegyék a templomot, ott igen jó közösség is szokott formálódni. És aki részt vállalt az ilyen jellegű közös feladatból, az soha töb­bé nem idegen vagy vendég a templomban. Máshogy lép be, máshogy tartózkodik ott, máshogy tér vissza. Megmondom őszintén - a jobbítás és nem a kriti- zálás szándékával -, hogy az országot járva nem jók a tapasztalataim. Mindig elgondolkodom, hogy amikor egy kisváros evangélikus temploma körül méteres a gaz, amikor a zárt templomajtó kulcslyukán bepillant­va dohos szagot érez az ember, amikor bizonyára hó­napokkal korábban lehullott vakolatdarab ott árválko­dik a fal mellett, amikor a hetekkel azelőtti esküvő virágmaradványait fújja a szél a templomkertben, amikor belépve úgy érzi az ember: itt a templomépí­tés óta még nem szellőztettek. A falon kívül is, belül is egy partvistávolságnyira pókháló, amit egy mozdu­lattal még el lehet távolítani, de már megült rajta a kosz. A portörlésről már ne is beszéljünk, meg arról se, hogy a csillárban az egy évvel korábbi látogatá­somkor sem égett két égő. Az énekeskönyvek is összevissza. Egyik másik csak „részénekeskönyv”, a fele kiszakadt már. (Majd elkopik a másik fele is, ak­kor nem éktelenkedik ott tovább.) Júniusban még ott az ökumenikus imahét néhány lapmaradványa. Nem folytatom. Mindezt nem egy helyen láttam, hanem itt- ott-amott. De már azon sem csodálkoznék, ha egyszer együtt mutatkoznának ezek a szomorú jelek. Addig csak rémálmomban jön elő. Egy kis odafigyelés, tudatos, a jó gazda szemével való körülnézés, megszervezett rendszeres szellőz­tetés, alapos porszívózás, megfelelő anyagokkal va­ló felületkezelés, illatos felmosás, berendezések gondozása, látható karbantartása - nem elviselhetet­lenül nagy feladat. Miért olyan fontos mindez? Mert a templomunk környezete és belső rendje, tisztasága is hitvallás. Vallomás arról, hogy Kihez tartozunk, ki a Gazdánk, ki a családfő „templom-otthonunkban”. Gondoljuk csak meg: templomunk igényes környezete üzenet a településnek, a társadalomnak, az embereknek. Üze­net a létező szépről, tanúskodás a teremtő-gondviselő Istenről, a megújulni tudó közösségről, Isten igényes szeretetéről. Vonzó. Gyülekezetbe és az Istenhez von­zó. Ez pedig már misszió. A méltatlan környezet nem csak a mi szégyenünk, a templomtulajdonos gyüleke­zeté vagy egyházé (igénytelenségünk világcsúf látvá­nya), hanem negatív reklám az Úristen ügyében... Nem vonzó, sőt taszító. Gondoljuk végig! Hafenscher Károly 4 a É

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents