Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-07-21 / 29. szám

Evangélikus Élet 2002. JÚLIUS 21. 3. oldal Misszió Piliscsabán „Én Az idei Külmissziói Konferencia mottó­ja volt János evangéliumának címben idézett igéje, amelyet a feltámadott Jé­zus mondott tanítványainak, amikor először jelent meg nekik. Mi közel szá­zan voltunk újra együtt Piliscsabán, a Béthelben július 7 és 10. között... Ihrig Dénes, a Külmissziói Egyesület elnöke köszöntő szavaiban megemléke­zett a közelmúltban eltávozott testvéreink­ről, Bencze Imréről és Lábossá Lajosról. (Benczéné Ági néni, egyesületünk titkára nem lehetett közöttünk, de köszönet neki a szervezésért és a sok imádságért.) A bevezető áhítatban a férjével nerrt- rég Indiából hazatért Jóné Jutási Angeli­ka szólt hozzánk, ÍJn 4,12. verse alap­ján. Elmondta, hogy a hinduk ábrázolják isteneiket, szobrokat készítenek róluk. Mi nem látjuk a mi Istenünket, de ismer­jük tulajdonságait. A reggeli és esti áhítatokat Gáncs Pé­ter, Brebovszkyné Pintér Márta és Ittzés János tartották János evangéliumának 20. és 21. részéből. A gazdag üzenet lé­nyege, hogy a feltámadott Jézus velünk van, és az a mi küldetésünk, hogy higy- gyük és hirdessük; Ő az Isten Fia. Hozzá kell megtérnünk minden nap! Az előadók sorában Bálint Zoltán a külmisszió mai helyzetéről és feladatai­ról szólt, felvetve a kérdést; érdemes-e fénynek lenni ebben a világban? A misz- szió két kulcsszava: megosztani és to­vábbadni. Az örömhír továbbadása mel­lett a misszió fontos feladata az emberi, fizikai segítségnyújtás. Eveliina Kovelo fiatal finn misszionárius néhány hónapja a Komi Köztársaságban szolgál. Lelkes és megható bizonyságtéte­lében egyebek mellett elmondta, hogy finnül a misszionárius szó (postai) küldeményt, küldöttet jelent. így vagyunk mi Jézus sze­relmes levelei a világnak (2Kor 3,3). Dr. Herman Vorländer, a Bajor Misz- szió igazgatója „Hol a misszió a testvér- kapcsolatokban?” címmel tartott előadást. Lukács evangéliumából olvasta fel Péter csodálatos halfogásának történetét, hang­is elküldelek titeket” Eveliina Kovelo a Komi Köztársaságot segít beazonosítani a térképen. (Keretben: Jó Angelika tart előadást indiai élményeiről.) súlyozva annak fontosságát, hogy azokat az ajándékokat, amelyeknek a birtokában vagyunk, megosszuk egymással. A kedd „indiai nap” volt, amelyen a Jó házaspár számolt be tapasztalásairól. András az indiai vallási helyzetről be­szélt. Angelika pedig Kodaikanalról, ar­ról a városról, amelynek iskolájában taní­tottak, s amely iskolába kapott most újabb feladatot feleségével Mesterházy Balázs evangélikus lelkész. (Ok egyéb­ként épp a piliscsabai konferencia első napján utaztak el a szubkontinensre.) Délelőttönként korosztályok és ne­mek szerinti kis csoportokban beszélget­tünk. Külön öröm volt számunkra, hogy a mintegy 20 fiatal alkotta csoport tagjai közül többen is elhívást éreznek a kül­missziói munkára. Nemcsak elméletben beszéltünk a misszióról, de gyakorlatban is kipróbál­hattuk (igaz csak magunk között) a ci­gánymisszió, a betegek közötti misszió, az idegenek-jövevények között végzett misszió lehetséges „módszereit”. Utolsó este - fórumbeszélgetés kere­tében - Ittzés János püspök válaszolt egyházunk mai helyzetével, gondjaival kapcsolatos kérdéseinkre. Erdélyi és szlovákiai testvérek is vol­tak velünk Piliscsabán. Az erdélyi fiata­lok Pürkerecről - Mátyás Etelka kántor vezetésével - többször is énekkel szolgál­tak. A záró istentisztelet után meghatóan búcsúztak és tettek bizonyságot hitükről. A Bajor Misszió igazgatója és mások is említették, hogy nagy szükség van ma is misszionáriusokra. A Külmissziói Egyesület a Szélrózsa Ifjúsági Találkozón is bemutatkozik, és re­méljük, ott is lesznek olyan érdeklődő fia­talok, akik elhívást kapnak az Úrtól a mis­sziói szolgálatra. Z. E. A szabadítás üzenete az éterből Ez volt a második olyan nyári találko­zás Piliscsabán, amelyen kifejezetten az egyházi médiamunkáról beszélget­tek szakemberek: rádiósok, újságírók, szerkesztők, határon inneni és túli ma­gyarok, valamint külföldiek; és az egy­házi sajtómunkáért felelősséget érző hallgatók, újságolvasók. Mindannyiunkat egy kérdés foglalkozta­tott: miként lehet, és lehet-e egyáltalán si­kerrel használni az írott és elektronikus sajtót Isten igéjének továbbadására? Erre a kérdésre a konferencia címe, egy Ezsai- ás könyvéből vett gondolat előlegezte meg a választ: „ Jusson el szabadításod a Föld határáig! ” Hogyan másképpen is juthatna el a Jóhír oda, ahová még mindig nincs bejárá­sa a keresztényeknek, mint éppen az éter hullámain keresztül?! Hiszen a Földön élő emberek mintegy 70%-a ma is olyan terü­leten él, ahová keresztény misszionáriusok nem tehetik be a lábukat. Viszont tíz ott élő ember közül legalább kilencnek van rádió­adások vételére alkalmas készüléke. Erről beszélt Piliscsabán Martin Birkedal, a nor­vég rádiómisszió szerkesztője és Juha Auvinen, a finn rádiómisszió igazgatóhe­lyettese, aki Pápua Új-Guineában töltött évei alatt, egyebek mellett az őslakók kö­zötti rádiós és televíziós evangelizálást se­gítette. Természetesen hallhattunk előadáso­kat a szomszédos országokba(n) sugáro­zandó magyar nyelvű vallási rádióműsor­ok készítésének lehetőségeiről és a hazai helyzetről is. Az előbbivel kapcsolatban Orbán Attila farkasvarsándi lelkésztől tudtuk meg, hogy Erdélyben a magyar történelmi egyházak összefogása a rádiós munka terén időszerűbb mint valaha. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint ugyanis a magyarság lélekszáma erőtelje­sen csökken, így az egyház - és az egyhá­zi rádiós munka - közvetve a kisebbség (meg)maradásának is eszköze. Értékeltük a Magyar Rádióban kéthe­tente, hétfőnként elhangzó evangélikus félórát tartalmi és formai szempontból, valamint a legkülönbözőbb helyi, keres­kedelmi rádiókban időnként megszólaló vallási műsorokat. Szerkesztőik jelenlét­ében esett szó az Evangélikus Életről, il­letőleg folyóiratáról, a Misszióról, és a középiskolás korosztálynak szánt Cipő magazinról. Nagy érdeklődés kísérte a missziót felügyelő püspökkel, Ittzés Jánossal foly­tatott fórumbeszélgetést, melyen - egye­bek mellett - elhangzott, hogy a média segítségével lehetővé válhat az egyháztól eltávolodott városi hívek elérése is. Azok „megtalálása”, akik nem szórványban él­nek, hanem szó szerint egy tömbben, tömbházakban,- gyakran mégis nagyon- nagyon távol az egyháztól. A legnehezebb probléma, ami több­ször is előkerült a piliscsabai média­missziós konferencián, hogy mérhető-e a műsorok és a magazinok hatékonysá­ga? Hogy valóban eljut-e a hallgatókig, az olvasókig az üzenet, és történik-e, re­mélhető-e ennek nyomán tényleges „életváltozás”? Abban bízhatunk, hogy - mégha a hallgatóktól-olvasóktól kevés visszajelzés is érkezik - Isten munkálko­dik. A szerzők-szerkesztők elültetik a magot, de a növekedést, az eredménye­ket Isten adja. A mi feladatunk élni ezek­kel az eszközökkel - idegen szóval mé­diumokkal -, mintegy kiegyensúlyozva a világi média lelkileg kiüresítő hatását. Egyet valamennyien megtehetünk, és meg is kell tennünk. Azoknak is, akiknek nincsen lehetőségük szerepet vállalni az egyházi médiamunkában: imádkozni. Imádkozni a műsorkészítőkért, hogy lel­kesedésük ne csökkenjen, de leginkább azért, hogy a műsorok nyomán emberi életek vegyenek új irányt: Isten felé. Szegfű Katalin Piliscsabától a Föld végső határáig - a nemzetközi csapat Az ősök kezdték - évről évre gyarapodott Befejeződött a Békéscsabai Evangélikus Szeretetotthon felújítása Jövőre lesz 160 éve annak, hogy egyhá­zunk legnagyobb gyülekezetében elő­ször vetették fel egy szeretetintézmény létesítésének gondolatát. Két oka volt e felvetésnek: meg akarták szüntetni a nagymértékű koldulást, és gondoskodni kellett a betegek megfelelő gondozásáról és ellátásáról. A szabadságharc közbe­jötté évtizedekre visszavetette az építő szándékot. Az 1880-as években azután „Aranykönyvet kezdtek”, és szépen gyűlt is a pénz, de az első vüágháború után az 51.800 korona értéke szinte a semmivé zsugorodott... így a terv ismét meghiúsult, az intézményes diakóniai munka nem indulhatott meg. Szeberényi Gusztáv lelkész fiatal korá­ban a németországi Bodelschwig-intéz- ményekben szolgált, onnan hozta magával a haza- és a szeretetszolgálat lelkületét. Az in­tézmény csíráját saját parókiáján valósította meg: 1923 októberében nyolc árva gyermek gondozását kezdte meg. Szeretetszolgálata fokozatosan bővült, volt egyházi iskolákban létesített otthonokban, további árva gyerme­kek gondozásával. A húszas évek végén ala­kult azután meg a Diakonissza Egyesület, melynek célja kifejezetten a gyülekezeti sze- retetmunka szervezése és biztosítása volt. 1929-ben Simkó Károlyné tanító-öz­vegy ajándékozta házát diakóniai célra, melyben „aggok háza” létesült. A diakó­niai munkát a későbbiekben ezen a terü­leten igyekeztek bővíteni. 1935-ben re 1990-ben egy több ütemű építési tervet határoztak meg, és ennek a sorozatnak végére tettek pontot az idén. Az 1935-ben épült első házat újítot­ták fel, modernizálták. Ebben kilenc sze­mély kapott új, a mai követelményeknek megfelelő szobát, önálló vizes blokkal. Az elmúlt esztendők felújítási munkála­tai a komplexum egészét érintették, így most már teljesen készen áll a gyüleke­zet szeretetotthona, amelyet 1985 óta Kutyej Pál erzsébethelyi (Jamina) lel­kész vezet. A most befejezett építkezés­re a Szociális Minisztérium pályázati le­hetőségét' elnyerve 15 millió forintot fordítottak, saját erőforrásból további 3 millió forinttal kiegészítve. Múlt szombaton, július 13-án kániku­lai hőségben a fák és bokrok árnyékába húzódva ünnepelt a gyülekezet. A felújí­tott rész újraszentelési szertarását D. dr. Harmati Béla, a Déli Egyházkerület püs­pöke végezte Kondor Péter esperes és a szeretetotthon-igazgató közreműködésé­vel. A püspök igehirdetésében hangoztat­ta: az otthonépítéssel együtt jár, hogy a lé­lek is épüljön. Amikor egy ház épül - az egyház épül. De lélekben és a közösség­ben is épülni kell! Ha az egyház nem mu­tat példát a lelki épülésre, hogyan volna az elvárható másoktól?! A szertartás után még sokáig együtt maradt a vendégek serege. Felkeresték a szeretetotthon lakóit és elbeszélgettek Szeberényi Gusztáv kezdeményezte egy ház felépítését, melyben asztalos műhe­lyet is berendeztek. Ez utóbbi arra mutat, hogy bentlakóknak igyekeztek olyan embereket találni, akik iparosként elvé­gezték az adódó munkálatokat is. A második világháború után nehéz időszak következett. A diakonissza mun­kát állami beavatkozással ugyan felszá­molták, de a közösség megmaradt, és to­vább szélesítette az intézményt. A város viszont nem engedélyezett további bőví­tést, építkezést, mert ipari övezetnek szánták a területet, és csak 1985-ben „'sza­badították fel” ez alól a tilalom alól. Vég­velük. A látogatók között volt a város polgármestere és önkormányzatának több vezető tisztségviselője, akik meg­győződhettek arról, hogy a gyülekezet és az egyházközség valóban szeretettelje­sen, jó szakmai színvonalon veszi ki ré­szét ebből a szociális tevékenységből. A több ütemű munka látszólag befe­jeződött, de máris újabb tervek körvona­lazódnak. A békéscsabai gyülekezet diakóniai munkája egy állomáshoz érke­zett, de a vonat nem áll meg. A gyüleke­zet a kapott szeretet erejével végzi to­vább, amit Isten rájuk bízott. Tóth-Szöllős Mihály Kiskőrösiek Köztudott, hogy evangélikus egyhá­zunk immáron jó néhány éve tart fenn testvéri-partneri kapcsolatot a Bajor Evangélikus Egyházzal. Azt viszont (talán) kevesebben tudják, hogy e kapcsolaton belül kialakultak gyüle­kezetek közötti kapcsolatok is. Ilyen kapcsolattal rendelkeznek a kiskőrösi­ek: a kiskőrösi evangélikus kórus és a weilheimi gyülekezeti kórus kapcsola­ta éppen nyolc éve kezdődött. Ebben az évben rajtunk volt a sor, mi kaptuk a meghívást Weilheimbe. Ez a kisváros igen szép helyen, München és a Bajor Alpok között található. A gyüleke­zet énekkara pedig arról nevezetes, hogy szívesen énekli Gárdonyi Zoltán műveit a Würzburgban élő és tanító Gárdonyi Zsolt útmutatásai alapján. Júniusban kivételesen két énekkar in­dult útnak Kiskőrösről. A gyülekezeti kó­rus mellett a fiatalok is meghívást kap­tak,- ők a Gospel Sasok Énekegyüttes. Meghívóink alaposan megdolgoztattak bennünket. Felléptünk a város főterén egy városi ünnepen, énekeltünk Herzogsäg- mühle-ben, a bajor egyházi diakónia felleg­várában, majd a weilheimi evangélikusok gyülekezeti ünnepén. Mindkét énekkarunk sikert aratott, a Gospel Sasok koncertje egyenesen feigeteges volt. az Alpokban Különleges megbízatásunk is volt: vagy száz főre kellett gulyáslevest főznünk úgy, hogy a hús kivételével magyar alapanyag­ból és itthoni eszközökkel dolgozhattunk. A főzést Jarjabka János gyülekezeti fel­ügyelőnk és Csordás Sándor vállalták. Az utolsó cseppig elfogyott az a 120 liter bor is, amivel ugyan nem rendítettük meg az Európai Unió borpiacát, viszont jó (!) hírét keltettük borainknak. S jutott idő kirándulásokra is: München­ben a városnézés része volt a Német Múze­um éppúgy, mint a Hofbrauhaus megtekin­tése. A síkságon élő kiskőrösiek másnap Garmisch-Partenkirchenben hegyet mász­hattak. No nem Németország legmagasabb hegyét, a Zugspitze-t kellett leküzdeniük, „csak” az 1240 m magas Ecbauer-t, amely­ről viszont lejönni sem volt olyan egyszerű. Egy biztos: nem csak szép élményekkel lettünk gazdagabbak, de tovább mélyíthet­tük kapcsolatainkat is. S mivel fiataljaink egyre inkább beszélnek már németül vagy angolul, így a nyelvi különbségek is egyre kisebb akadályt jelentenek. Külön köszönet illeti Walter Erdt körzeti kántor urat, aki ezt a kapcsolatot annak idején kezdeményezte, s aki ma is a fő mozgatója. Azzal köszöntünk el: jövőre találko­zunk Kiskőrösön. Lupták György 1 * > *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents