Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-07-21 / 29. szám
4. oldal 2002. JÚLIUS 21. Evangélikus Élet Hármas lelkészavatás Budavárban „..sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. ” (Róm 8,39) Július 13-án, ezen a fülledt nyári szombat délelőttön zsúfolásig megtelt a Bécsi kapu téri Evangélikus Templom. Harminchat lelkész kísért az oltárhoz - a hívek messzehangzó éneke alatt - három végzett teológust: Buday Zsoltot, Kulcsár Zsuzsannát és Péter Zoltánt. Ahogy kibontakozott D. Szebik Imre püspök igehirdetése a fiatalok által közösen kiválasztott, általuk kért igeszakaszról (Róm 8,38-39), úgy értette meg az ünneplő gyülekezet, hogy rendkívüli alkalom részese. A három leendő lelkész szokatlanul sok nehézség árán jutott el életének erre a pontjára, de elhivatásukhoz mindvégig hívek maradtak. Krisztus erősebbnek bizonyult mindeneknél. Erősebbnek, mint a hátrányos körülmények, az öröklött tulajdonságok, a váratlan bonyodalmak. Útjukra bocsátva őket, a püspök emlékeztetett a kevéssé ismert, de annál fontosabb elvárásra: legyenek képesek az Ige tiszta vizében, mint tükörben meglátni önmagukat és Istent, érezzék meg az Úrból áradó erőt, és ismerjék fel elhívásukban az ő kegyelmét. A kapott értékekkel gazdálkodjanak úgy, hogy mások javát is szolgálni tudják.- Honnan jössz, és hová mész? Mit viszel magaddal szolgálati helyedre? - kérdezem az új segédlelkészeket.- Hátrányos helyzetből indultam - mondja Péter Zoltán - a Balatonzamárdi Gyermekotthonban nevelkedtem. Osztályfőnököm révén jutottam előbb a siófoki gyülekezeti ifibe, majd pedig a Budapest-Fasori Gimnáziumba. A Fasor vezetői bölcs döntést hoztak, amikor esélyt adtak nekem a lelki és szellemi épülésre a patinás evangélikus iskolában. Utamon tovább segítettek nevelőszüleim, akiktől megtanulhattam, milyen az igazi keresztyén családi élet. Református-evangélikus házaspár lévén gyakran vittek el a Torockó téri templomba, ahol Cseri Kálmán nagyszerű igehirdetéseit hallhattam, de gondoskodtak arról is, hogy a Budavári Gyülekezetben - evangélikusként - hitoktatásban részesüljek és konfirmálhassak. Mint teológushallgató is a budavári közösségben találtam otthonra. Egy évig diakóniai munkásként dolgozhattam, és itt tölthettem el a hatodik évi gyakorlatot is. Sokat köszönhetek a budavári gyülekezetnek. Testvéri segítőkészségük kísért egész eddigi életuta- mon, ezt soha nem felejthetem el!- Hogy mit viszek magammal? Azt az élményt, hogy egy gyülekezeten belül milyen jól működnek a korcsoportos kisközösségek, és hogy lehetségesek az áldott együttlétek a generációs határokat átlépve is. Fel kell fedezni a középgenerációt: összekötő kapocs ez a korosztály az idősek és a fiatalok között, arról nem is szólva, hogy rajtuk van az élet legtöbb terhe. Több figyelmet, több gondoskodást kellene kapniuk. Cegléden kezdem meg szolgálatomat kis családommal, amelynek karácsonyra már három tagja lesz... Kulcsár Zsuzsannán még érezni a vizsgák és az ünnep feszültségét. De az oltártérből már melegen, tisztán, nyugodtan szárnyalt a hangja, mint a hivatásukat meglelt, boldog embereké. — Én nem evangélikus családban nőttem fel - mondja - egy értelmiségi fórumon találkoztam össze evangélikus lelkészekkel, és a velük folytatott beszélgetések indítottak el a keresés útján. A nyírségi Nagycserkesz gyülekezetéből kerültem el Kelenföldre, ebbe a népes, és nagy területen élő gyülekezetbe. Teológushallgatóként részt vettem a hitoktatásban, a diakóniai munkában, és segítőként liturgikus alkalmakon is szolgáltam. A gyülekezeti munkában jöttem rá, hogyan lehet Istent megmutatni bármely korosztálynak, miként lehet a leghétköznapibb témából kiindulva is hirdetni az evangéliumot. Minden találkozásból, minden beszélgetésből tanulhattam valamit, és hiszem, hogy fontosak, igazi lelkipásztori alkalmak a beszélgetések. A lelkészi hivatás „csúcsai” az élet fordulópontjai, de a párbeszéd, a beszélgetés a mindennapi kenyér. A hatodik, a gyakorlóév erősített meg a „hogyan” kérdéseiben. Balassagyarmaton kezdem meg a szolgálatomat. Még ismeretlen a gyülekezet,- nagyon várom a találkozást. Izgalmas lesz az új feladat! Harmadikként egy mackós termetű fiatalember válaszol. Valahogy mindenütt otthonosan mozog, mindenkivel szót ért.- Egy nagyvárosi aszfalton nevelkedett ember megy „művelni kertjét”, falun kezdve meg szolgálatát - mondja Buday Zsolt, aki evangélikus papi család sarja. Testvére is lelkész. - De én más vagyok! Más a stílusom! - mondja nevetve - Ősbudavári vagyok, csak éppen 12 évig az itt működő német gyülekezet orgonistája és egyházfija voltam. Itt ismertem meg egy sajátos - a szó jó értelmében -, a látványra is építő prédikációs módszert. Lélekformáló volt az az egy év is, amit New Yorkban betegápolóként töltöttem el. Különösen a First Hungarian Reformed Church református közössége, ahol igehirdetöként is szolgáltam. A kolozsvári teológián töltött egy év pedig a tradicionális evangélikus kegyesség ízét ismertette meg velem... most ezekből az elemekből építem fel a magam lelkészi stílusát. Nem szabad unalmasnak, kényelmesnek lennem, hiszen újonnan önállósult gyülekezetbe megyek, Bényére és Kávára. Remélem, hogy lelkészi stílusom ünnepen is, hétköznapon is a hivatás tiszteletéről ad bizonyságot. Szent naivsággal várom a számomra teljesen új életformát, a falut. Megtanulunk kertészkedni,... és sok gyereket akarunk! - nevetnek össze egy kék szempár tulajdonosával, aki a felesége lesz, mire ezek a sorok napvilágot látnak. Három kanyargós életút. Fiatalok, de máris sokat láttak és sokat tapasztaltak. Bizakodva, örömmel indulnak el egy nehéz, de csodálatosan szép pályán. Gyülekezetük szeretetében legyen új otthonuk - Isten segítse szolgálatukat! Szabó-Pap Gabriella Életveszélyes hivatásra kiválasztva Néhány évvel ezelőtt a keszthelyi templomunkról azt hallottuk, hogy megromlott statikai állapota miatt életveszélyessé nyilvánították. „Megoldásként” akkoriban felvetődött sürgős lebontása. Aggódó, és a lelki hajlék iránt felelősséget érző munkatársak segítségének köszönhetően azonban nemrégiben arról adhattunk hírt, hogy megmenekült és megújult a templom. Az elmúlt szombaton ennek oltára előtt állhatott meg Kendeh K. László lelkészjelölt, a gyülekezet felügyelőjének fia, akinek avatásán Ittzés János püspök az apostoli szolgálat életveszélyességéről szólva kezdte igehirdetését... Pál apostol evangéliumért érzett szavait idézte a püspök az ApCsel 20,24 alapján. Általánosságban elmondhatjuk, hogy Isten ma megóv bennünket az apostoli sors keresztjétől. Pál apostolnak azonban része volt testi kínokban, igazságtalanságban, rabságban, a halál révén való hűség keresztjében, gyűlölködő indulatokban. Isten ma kíméletesebb velünk, bár az evangélium ma sem más, mint Pál korában. A lelkészjelölt elé a nagyapját állította, aki a pártállami diktatúrában az apostoli szolgálat mellé apostoli sorsot is kapott. De a nagyapa emléke nem őrzi meg unokája hűségét. Aki Pál mellé állt, az áll mellettünk is. Manapság nagy veszély, hogy ha Isten nem ad nagy keresztet, akkor nem vesz- szük komolyan életünk kis keresztjeit. Jézus tanítványai közül sokan mártírok lettek, ezzel szemben mondhatjuk, hogy János „megúszta”. Nem kell kihívni az életveszedelmet. Az apró, hétköznapi keresztek sora vár a mai szolgatársakra, így Kendeh K. Lászlóra is. Az úrvacsorái közösséggel zárult istentisztelet után Nagyné Szeker Éva keszthelyi lelkésznő köszöntötte először az ifjú szolgatársat, kifejezve, hogy nincs is nagyobb öröm egy lelkész számára, mint amikor lelkészi munkája nyomán egykori konfirmandusa is elhívást kap. Ilyenkor egyébként a gyülekezet felügyelőjének szokta átadni a szót, de a személyes érintettség okán inkább maga kéri fel a köszöntést-mondókat. így adta át a szót egykori elődjének, Hafenscher Károlynak, az Országos Iroda igazgatójának, aki - szójátékkal élve- megjegyezte, hogy az élet Csurgó folyama bárhová vezeti, a felülről jövő erő, a szeretet irányítsa a Lélek vezetésével. (Az igazgató lelkész arra utalt, hogy Csurgó lesz Kendeh K. László első szolgálati helye.) A család nevében egy „nagybácsi”, a liturgiában is közreműködött Kendeh György lelkész szintén a nagyapára emlékeztetett. A Teológia részéről dr. Cserháti Sándor professzor kifejtette, hogy az egyetemen a hallgatók és a tanárok közössége átmeneti közösség. A Teológia bizonyos értelemben egy „edzőtábor” volt, amiből kikerülve most bizonyítani kell. Végül Keveházi László, Kőszegen élő nyugalmazott esperes annak ismeretében szólt, hogy az ifjú lelkésszel egy városban élt az elmúlt esztendőben, igy figyelemmel kísérhette gyülekezetben végzett munkáját, amelyben tanulva-tanított. Végezetül Ittzés János püspök átadta a lelkészavatási emléklapot, felhívva a figyelmet a rajta található egyházkerületi pecsétre, amelyen Jézus látható, aki a lelkipásztor - így az ő - gazdája is. Menyes Gyula Visszavonhatatlan elhívás és ajándék „Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok” (Róm 11,29j - ezzel az apostoli bíztatással indította szolgálatba Harmati Béla püspök a fasori evangélikus templom oltárától Nagy Dorottyát, akinek lelkészavatási meghívóján is ezt az igét olvashattuk. Az elhívás új lelkészünk életében többszörösen is átélt élmény. Útja az erdélyi Apácáról - Sepsiszentgyörgyön keresztül - vezetett a budapesti Teológiára. Az itt töltött évek alatt egyre erősödött benne az elhívás különböző missziói területek felé: külmisszió, rádiómisszió, börtönmisszió... Majd pedig egy ösztöndíjas esztendő, a hongkongi Teológián még egyértelműbbé tette ezirányú elhívását. Diplomamunkáját is a jövevények közötti missziói szolgálat igen aktuális problematikájáról írta, és ezen a témán szeretne továbbdolgozni a következő esztendőben, ösztöndíjas doktoranduszként Hollandiában. S hogy miért éppen Hollandia? Ez sem véletlen, hiszen Dorottya lelkészavatásának hetében kötötte össze életét Izsákkal, aki holland teológushallgató. Ha valaki, mindezek után, úgy véli, hogy a tíz tálentummal megáldott Nagy Dorottya elméleti „tudóstípus”, akire úgysem számíthatunk a jövőben itthon a gyakorlati lelkészi szolgálatban, az félreismeri őt. Az elmúlt esztendőben, hatodévesként remekül megtalálta helyét az irsai egyházközségben. Ezt a tényt - a gyülekezet vezetősége nevében - Bárdossy Tibor lelkész szellemes „oklevél” átadásával is igazolta, a lelkészavatást követő, oldott hangulatú együttlét keretében, a fasori gimnázium épületében. D. dr. Harmati Béla püspök pedig külön hangsúlyozta, hogy egyházunk számon tartja és visszavárja Isten által elhívott és gazdagon megajándékozott szolgatársunkat, aki maga is arról vallott, hogy elhívása magyar földre szól. Úgy tervezik, hogy az ösztöndíjas idő után - Erdély és Hollandia között - Magyarországon kívánnak majd szolgálni. Reméljük, hogy ez az emberi ígéret és terv is visszavonhatatlanul megvalósul - válaszként Isten visszavonhatatlan elhívására és ajándékaira. Dorottya és Izsák - mi is várunk Titeket! Gáncs Péter y < t
