Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-07-14 / 28. szám

2002. JÚLIUS 14. 5. oldal Evangélikus Élet „Kezdetben volt az egyházi könyvtár.. Egyházi Könyvtárak Egyesülésének tanácskozása a Pannonhalmi Főapátságban A tudósító feladata, hogy jelen legyen a számára kijelölt rendezvényen, és arról - még ha kívülálló is - érdekes beszámolót írjon. Amikor az elmúlt héten Pan­nonhalmára készültem e tudósítást elkészíteni, csak annyit tudtam, hogy egyhá­zi könyvtárosok tartanak találkozót. Vajon mi történhet egy ilyen együttléten - a kulturális programokon túl? Miért kell egyházi könyvtárosoknak külön talál­kozót szervezni? Mitől más és speciális az egyházi könyvtárak szakterülete? Miután végigkísérhettem a július első három napján megrendezett találkozó egy munkanapját, teljesen más megvilágításba helyeződött elém minden. Sőt, az is kiderült, hogy - informatikusként - valamilyen szinten még én is érintett va­gyok, hiszen ennek a mostani konferenciának témája; a digitalizálás volt. Az apátság ősi templomának falai kö­zött ökumenikus istentisztelettel kezdő­dött a munkanap. A liturgiában Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Bölcskei Gusztáv református püspök vett részt. Igehirdetéssel Ittzés János evangélikus püspök - a Jelenések könyve 5,1-9 alap­ján - szolgált. A résztvevőknek szóló személyes üzenetként kiemelte, hogy a felolvasott igeszakasz figyelmeztetés a hitéletükre nézve, hogy amikor majd az Élet Könyve fellapoztatik, akkor a köny­vek és könyvtárak szakértőinek neve is felolvastassék ama nagy napon. Délelőtt rövid előadásokat hallhat­tunk, amelyek bevezetőjéből megtudtuk, hogy az Egyházi Könyvtárak Egyesülé­se 1994-ben alakult meg. Azért jött létre, hogy megszervezze a magyarországi egyházi könyvtárak együttműködését. Az egyesülés független a felekezetektől. Katolikus, ortodox, evangélikus, refor­mátus, unitárius és zsidó felekezeti - egyházi - könyvtárak a tagjai. Az alap­szabály szerinti célja egy „közös állás­pont kialakítása és tapasztalatok kicse­rélése a következő területeken: az egyházi könyvtáraknak egyházukban és a társadalomban betöltendő szerepe, a könyvtári feldolgozó munka és gyűjtőkö­rök, valamint a muzeális értékek őrzé­se". A jelenleg 64 taggal rendelkező egyesülés évenként konferenciákat szer­vez. (1999-ben például egyházunk adott ennek otthont, mikor is - az Evangélikus Országos Könyvtár szervezésében - Sopronban gyűltek össze a résztvevők, akik az állományvédelemről, valamint a könyvtári törvényről kaptak tájékozta­tást.) Amint már utaltam rá, a jelenlegi konferencia témája a digitalizálás volt. Ezzel kapcsolatban az előadók (többek között; Koltay Tibor, Kokas Károly és Keveházi Katalin) hangsúlyozták, hogy rendkívül időigényes ez az eljárás, de a könyvritkaságok védelrhét szolgálja, hi­szen a digitális formában tárolt másolat az eredeti érintése nélkül tanulmányoz­ható. Másrészt pedig az interneten köny- nyen közkinccsé tehetik védett értékei­ket a könyvtárak. Az egyházi könyvtárak általában két­féle rendszert, az Orbist és a Corvinát használják. Egyházunk részéről aktuális­sá tette a konferencia témáját az, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem Könyvtára és az Evangélikus Országos Könyvtár a közeljövőben indítja be a Corvina integrált könyvtári rendszert. Az előadók utaltak rá, hogy érdemes könyvtár-keresőket használni az inter­neten, ahol a külföldi egyetemek honlap­jai mellett szegedi egyetemünk adatbá­zisára is büszkék lehetünk. A konferencia záró előadását - Az egyházi könyvtárosok feladata az evan- gelizációban címmel - a vendéglátó Bánhegyi Miksa bencés szerzetes, a Pan­nonhalmi Főapátsági Könyvtár igazga­tója tartotta. Érdemes idéznünk egy-két gondolatot előadásából: „Az állami, önkormányzati, egyete­mi, iskolai és egyéb könyvtárak befo­gadták maguk közé azokat a könyvtára­kat, amelyekből megszülettek, hiszen minden kategóriában kezdetben volt az egyházi könyvtár... A könyvtáraknak missziójuk, küldetésük van. A keresz­tény egyházakban ez természetesen az evangélium hirdetése... A könyvtárak­nak könnyen megfogalmazható felada­ta... ebben a misszióban a keresők, hívők és nem hívők, barát és ellenség számára lehetővé tenni az egyes vallások tanítá­sát tartalmazó könyvekhez való hozzáfé­rést... A könyvtárak tekintetében a leg­fontosabb emberi tényező természetesen az ott dolgozó könyvtáros... Az egyházi könyvtárosoknak ismerniük kell azokat a tudományágakat, amelyeket ezek a könyvtárak elsősorban reprezentálnak, tehát tisztában kell lenniük a teológia egyes területeivel, azoknak a területek­nek a forrásmunkáival, alapvető irodal­mával... Az egyházi könyvtárosnak hu­mánusan, azaz emberhez méltóan kell végeznie a munkáját, ügyelve abban a saját emberi méltóságára, de az ügyfél emberi méltóságára is... S amikor huma­nitást kívánok az egyházi könyvtárak­ban, akkor pontosan azt szeretném, hogy ott minden szabályszerűen történjék, de az iroda, a hivatal, a formaság ne kere­kedjék az ember fölébe. S amikor em­bert kívánok az egyházi könyvtárakban a bürokrata hivatalnok helyére, akkor ezt abból a követelményből vezetem le, hogy az egyházi könyvtárosnak küldeté­se van a munkájával kapcsolatban az emberekhez, s ez ä küldetés misszió és evangelizáció is egyben... Az egyházi könyvtárakban nem csu­pán helyet kell kapnia a szeretetnek, ha­nem annak kell uralkodnia ott. A könyv­tárosoknak szeretniük kell a könyvtárat s benne a könyveket. Szeretniük kell egy­mást, a más könyvtárakban dolgozó testvéreket,... és szeretniük kell az olva­sókat, a kutatókat, de még az ellenőrzés­re érkezőket is. Tudom, hogy ez nem könnyű, de ki mondta azt, hogy könnyű a szeretet szentírási parancsát teljesíteni. S ki mondta azt, hogy könnyű egyházi könyvtárosnak lenni?” A szakmai programot közgyűlés zár­ta, ahol újabb tagkönyvtárak felvételéről döntöttek. Megható pillanat volt hallani és látni, ahogy a tagfelvételen túl, egy kis kárpátaljai könyvtár melletti önzet­len szakmai és anyagi segítségről is szó esett. Menyes Gyula Ökumenikus liturgia - (balról jobbra) Ittzés János, Várszegi Asztrik és Bölcskei Gusztáv A templomot építő lelkész csontjait találták meg Mezőberényben Az Evangélikus Élet egyik korábbi számában (2002. június 23.) jelent meg írás arról, hogy egy - úgymond titokzatos - sírkamrát találtak I Mezőberényben, az I. kerületi (né­met) egyházközség templomában je­lenleg is zajló felújítási munkák so- 1 rán. Akkor még csak sejteni lehetett, hogy a templomépítő lelkész, Johan­nes Zacharias Oertel földi maradvá­nyait lelték meg. Mára ezt a feltétele­zést a szakértők megerősítették. Időközben sikerült valamennyi fellel­hető, a gyülekezetről és a templomról szóló leírást elolvasni, és a megtalált le- lettekkek egyeztetni. Hogy egy pap földi maradványa a talált lelet, arra mindenek­előtt az utal, hogy a csontváz közelében omátusra (szertartási díszöltözetre) jel­lemző, textillel bevont kétsoros gombo- zat maradt fenn, valamint bársonydara­bok és a nyakban hordott Mózes-tábla foszlányai. Az egyházközség valamennyi lelkészének ismert a nyughelye, csupán a templomot építtető, és 1836-ban elhunyt Johannes Zacharias Oertel sírhelyéről nem maradtak fenn adatok, hiába kutatta azt néhány utóda a 20. század során. Johannes Zacharias Ortei 1763-ban Schlettauban, a magdeburgi hercegség területén született. Noha apja tanító volt, árvaházban nevelkedett, de tizen­nyolc évesen már a hallei Frigyes Egyetem hallgatója. Pedagógia mellett dogmatikát, erkölcstant, vallástörténe­tet, filozófiát, történelmet és más „tudo­mányos tárgyakat” hallgat. Két év múl­va a hal lei ezredbe kényszerítik, de megbetegszik, ezért pártfogói kiesz- közlik, hogy elbocsássák a szolgálat­ból, és Wittenbergben folytathassa ta­nulmányait. Ott ismerkedik meg magyar diákokkal, hatásukra érkezik előbb Bécsbe, majd Pozsonyba, ahol magántanárként helyezkedik el, később Csércsen és Kassán prédikál. 1786-ban kap meghivást Mezőbe- rénybe a német lelkészi állásra. Korabeli méltatói feljegyzik, hogy kivételes ké­pessége volt a világos, erős, folyékony kifejezőerejű prédikálásra. Legjobban az ifjúság képzését viselte a szívén. A fel­ügyelete alatt álló elemi iskolát gyakran látogatta, a konfirmációra készülőket na­ponként tanította. A falu népe is tisztelte, mert felügyelete alatt sikerült felépíteni a gyülekezet, egyúttal Mezőberény első kőtemplomát, 1789-ben; és mert Oertel többször is a herényi - 1802-ben elindí­tott - esperességi gimnázium segítségére volt. Előbb saját otthonában adott helyet az iskolának, majd hét éven át „pusztán az iskola és a tudományok iránti szeretet- ből” fizetés nélkül dolgozott. Napi két- három órában teológiára, történelemre, ógörög és héber nyelvre oktatta a gimna­zistákat. Ötven éven keresztül, haláláig volt a gyülekezet lelkésze, valamint a község legrégebbi és újkori történelmé­nek kiváló ismerője. A Johannes Zacharias Ortel által építetett késő barokk templomban ta­valy kezdődött az a teljes renoválási, rekonstrukciós munka, mely várhatóan idén ősz végéig tart majd, és amelynek során bukkantak a munkások a csont­vázra. Miután nem tudni, hogy Oertel holttestét miért ide - és miért ilyen jel­telenül - helyezték el (csak sejthető, hogy saját akaratára), ezért a presbitéri­um döntése értelmében nem lesz újrate­metés és nem nyitják meg a sírkamrát az érdeklődők számára. Ellenben a kar­zatra vezető lépcső alatt talált sírkamrát egy faburkolattal látják el, amely mint­egy koporsóként borul majd a tetemre. Felette egy emléktábla fogja jelezni, hogy feltehetően a templomépítő lel­kész, Örtl Zakariás nyugszik ott. Szegfű Katalin A BRAZILOK JOBBAN TUDJÁK? „Jézus szeret” „Minek egy angol nyelvi táborban áhítat? ” - kérdezte egyik anyuka minap, megtud­ván a Concordia Evangélikus Egyetem és a Győri Evangélikus Iskolaközpont által szervezett angol nyelvi tábor programját. Másnap játszották az emberek többségét egy hónapra lázban tartó futball-világ- bajnokság döntőjét. A győztes gól(oka)t rúgó ifjú brazil csatár, Ronaldo a mérkőzést követő interjújában azt mondja, hogy az Úr megsegítette... Ezután pedig csapattár­sait emlegette még, nem a saját érdemeit. (Pedig meccseiket nézve ezt is teljes jog­gal megtehette volna.) A brazil csapat több tagján láttunk az ünneplés alatt „Jézus szeret "feliratú mezt. Volt olyan brazil trikó is, amelyre a kamerák előtt írták fel a kö­szönetét Jézusnak. Természetesen nem azt a konklúziót kell levonni, hogy csak a brazil válogatott volt vallásos, s hogy ezért nyertek, hiszen egy korábbi mérkőzés közelképén például az egyik német csatárról is láthattuk, hogy a szabadrúgás elvégzése előtt keresztet vet. A győzni és veszteni tudás példája volt a harmadik helyet nyert török válogatott és a legyőzetett házigazda csapat. A törökök nem önmagukban örültek a győzele­mért, nem hagyták egyedül a koreaikat, akik tudtak velük örülni. Ahogy a régi német világbajnok csapat tagja, Beckenbauer is mosolyogva, a brazilokkal együtt örülve tudta átadni a díjakat. Azt hiszem, ettől lett igazán szép ez a világbajnokság és tanulhattunk a labda­zsonglőröktől. Mindenesetre a brazil válogatott megvallotta hitét a mérkőzést néző milliók előtt: a kupa átvétele előtt nagy kört alkotva összegyűltek a stadion gyepén és kézen fogva egy­mást, imádkoztak. A csúcsra érve ezek a sztárok sem gondolták azt, hogy minek az ima! Nem úgy gondolkodtak, hogy ezt a győzelmet ők kiérdemelték, ahogy számtalanszor halljuk: ezért a sikerért aztán megdolgoztam, ez már nagyon járt nekem! És nem gondolkoztak úgy, minek most ide egy ima? Itt most ünnepelni kell! Aztán majd hazamegyünk, és vasárnap elmegyünk hálát adni a templomba... Egyszer... ha ráérünk. Nem érezték úgy, hogy itt most ebben e helyzetben felesleges (vagy a másik csapdánk: itt nincs idő) a hálaadás. Mire való tehát akár egy angol táborban, de bármilyen hétköznapi tettünkben az áhítat, az ima? Remélem, ezt nem Ronaldótól kell megkérdeznünk. Talán mindany- nyian tudjuk a választ. Babies Csaba Egyház a templomon kívül Krisztus népe nincs a templomfalak közé szorítva A Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend - orvos-munkatársán keresztül - megtisztelő megkeresést kapott a Rio + 10 elnevezésű, johannesburgi konferen­cia előkészítésében való aktív részvétel­re. A Magyar Tudományos Akadémián gyűltek össze a fenntartható fejlődés ügyében érdekelt társadalmi szerveze­tek, ahol az elnökség fontosnak tartotta az egyházi vélemény megszólaltatását. Minthogy több mint 10 éve foglalkozik e közösség az Egyház környezeti feladata­ival, készségesen foglalta össze eddigi ismereteit a Teremtés Ünnepe záró ren­dezvényén. A társadalmi bázis kiszélesí­tése érdekében az anyag kidolgozásába ugyanis bevonták a 12. Környezetvédel­mi Világnap, a Teremtés Ünnepe című konferencia résztvevőit is. így lehetővé vált, hogy további, nagyfelkészültségű római katolikus, református és evangéli­kus teológusok véleménye is beépüljön javaslatukba. A felkészítő munkában nagy szerepet játszott dr. Berényi Dénes akadémikus, dr. Jeleníts István piarista v. tartományfőnök és dr. Hegedűs Lóránt református püspök előadása. Természetes, hogy a kidolgozás során felhasználták az Európai Egyházak kon­ferenciáin szerzett tudásanyagot is. A nagy grazi találkozó, az európai Egyhá­zak Környezetvédelmi Hálózata minszki és villemovi rendezvényei rendre útmu­tatásul szolgáltak az Egyház társadalom felé történő nyitása ügyében. A hozzászólás szövegét számos egy­házi és világi vezető rendelkezésére bo­csátották és kérik mások bekapcsolódá­sát is e munkába. Tudomásul véve lehetőségeik véges voltát, az eddig leírtak alapján bátorság­gal ajánlják állásfoglalásukat arra, hogy azt beépítsék á magyar szakvéleménybe. Az állásfoglalás ismertetésére 2002. július 15-én kerül sor a Farkasréti temp­lomban, 18.30-kor a rendszeres találkozó alkalmával (Bp. XI., Németvölgyi út 138.). Kiegészítő ismertetést és tájékoztatást tart Biczó Dénes és Honti Irén. Széchev Béla József Kaptál-e segítséget? Szeretnél-e másoknak segíteni? A Kedves Olvasók segítségét szeret­ném kérni egy felméréshez! Gyülekezeti tagok és lelkészek, egy­házvezetők és tanárok közösen és külön- külön is gyakran teszik fel a kérdést, hogy az egyház hogyan tudná jobban be­tölteni a Krisztustól kapott küldetését. Az egyház mindig megújulásra szorul! Új formák és elfelejtett hangsúlyok ke­rülnek elő a válaszadási kísérletekben. Az egyháztagok lelkigondozása és azon keresztül a gyülekezetek gondozá­sa része a Krisztustól kapott küldetés­nek. Hogyan áll egyházunk a személyes lelkigondozás kérdésével? Érezzük-e benne az evangélium meghallgató, törő­dő és terheinktől feloldozó lelkületét? Többek között ezekre a kérdésekre is választ keresve szeretnék egy felekezeti határokat túllépő felmérést készíteni ar­ról, hogy a lelkigondozás szolgálatában az egyháztagok mennyire élik át az evan­gélium lelkületét. Egy-egy lelkipásztori beszélgetés mennyire adhat teret arra, hogy megszabaduljunk terheinktől a bűn­vallásban, és mennyire érezhetjük át az evangélium felszabadító üzenetét a felol- dozásban. Az evangélikus egyházunkban szinte már teljesen kiveszett gyónásnak is ez a két meghatározó eleme. Ahhoz, hogy a felmérés és a további útkeresés eredményes legyen, nagyon fontosak lennének a személyes tapaszta­latok és élmények. így fordulok a Ked­ves Olvasók felé azzal a kéréssel, hogy írják le és küldjék el a megadott címre saját tapasztalataikat és meglátásai­kat, ezzel is segítve az egyház lelkigon­dozói munkáját. A következő kérdése­ket iránymutatóként szánom: Milyen in­díttatásra kereste fel lelkészét vagy azt a laikus testvért, akivel bizalmasan meg­osztotta problémáját? Mi alapján vá­lasztotta ki azt a személyt, akitől segítsé­get kapott? Volt-e olyan lelkipásztori beszélgetése, amely konkrétan arra irá­nyult, hogy megvallotta bűneit, és vá­laszként feloldozást kapott? Volt-e olyan lelkipásztori beszélgetése, amely gyó­nással végződött? Érezte-e, hogy a felol- dozás valóban felszabadító érzés volt? Kapott-e segítséget a lelkipásztori be­szélgetésből? Ha nem, vajon miért nem? Jó lenne-e, ha egyházunkban nagyobb hangsúlyt kapna a magángyónás gya­korlásának lehetősége? Mint ahogy talán a kérdésekből is ki­derült, elsősorban olyan lelkigondozói beszélgetésekről szóló levelek nyújtaná­nak segítséget, amelyek a bünvallás és a feloldozás kérdését érintik. Itt szeretném nyomatékosan tudatni, hogy a beérkezett leveleket kizárólag én, kapom kézhez és dolgozom fel a kutatás számára. A fel­mérés szempontjából nem szükséges sem a levélíró neve, sem annak a neve és adatai, akivel lelkipásztori beszélgetést folytatott. Fontos lenne viszont a levélíró életkorának és nemének közlése. Bekül­dési cím: Joób Máté, 1072 Budapest, Rákóczi út 14. Az együttműködés reményében, se­gítségét előre is megköszönve, Joób Máté doktorandusz hallgató (Evangélikus Hittudományi Egyetem)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents