Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-06-23 / 25. szám
2. oldal 2002. JÚNIUS 23. Evangélikus Élet r UJ NAP - UJ KEGYELEM VASÁRNAP „ Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő. " 5Móz 32,4b (2 Tim 2,13; Róm 14,10-13; Zsolt 53) Milyen sokszor szeretnénk Istenre ugyanazokat a tulajdonságokat ráruházni, mint amivel mi rendelkezünk. Hű, igaz, egyenes - ezek megélése nélkül nem vagyunk Krisztus tanítványai. Ne mentegessük magunkat, hogy a korral haladni kell, hanem döbbenjünk rá: „nem ember az Isten”. O példát mutat nekünk, egyenes, de elszánt követőket vár - talán tebenned. Tapasztald meg Isten valóságát, lényét, és engedd, hogy Ő olyanná formáljon, mint önmaga. lenül kemény veled, és arra vár, hogy ne sikerüljön a munkád. Mindezekben Isten nem hagy el, hanem kiragad belőle, mert szeretné, hogy dicsőítsük érte, meglássuk az ő hatalmát, erejét. Jó lenne meglátni, hogy nagyon igaz a Mi atyánkban „tied az ország, a hatalom, és a dicsőség.” HÉTFŐ "Kelet és nyugat tájait ujjongásra indítod. ” Zsolt 65,9b (ÍJn 4,14; ApCsel 19,1-7; Hős 5,8-15) Ha valamiben szegényes még a keresztények élete is, az az ujjongás és a hála. Ragyog-e a tekintetünk, amikor meglátjuk a gyermekeinket, unokáinkat, hiszen egészségesek, sok maidén sikerül az életükben, mert áldás van rajtuk. Csillog-e a szemünk, mert a szomszédon tudtunk segíteni, és így ő boldog? Ujjongsz-e, amikor belépsz a szépen feldíszített templomba, hogy ott elcsendesedj és feltöltekezz lélekben? De jó lenne, ha a Szentlélek elindíthatna ezen az úton téged! „Isten feltámasztotta'az urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani. " lKor 6,14 (Zsolt 89,49; lKor 12,19-26; Hős 10,1-15) , Szükséges, hogy beszélgessünk a feltámadásról és az ne tabu téma legyen, hanem hitünk fókusza. Valóban húsvét ünnepe van a lelkűnkben és értelmünkben? Jézus feltámasztásában az Atya cselekedett. Nem lesz ez velünk sem másképpen, hiszen hisszük és tudjuk, hogy „ kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka. ” De nagy ajándék ilyen reménységgel élőre nézni és így meglátni Krisztust. KFnn félj- Sión, ne csüggedj el! Veleejvan Istened, az Úr, ő erős ésmeg- segít. ” Zof 3,16-17a (Zsid 12,1M3; Neh 9,1-3. 29-36; Hős 6,1-6) Könnyen feladjuk elképzeléseinket, hamar megadjuk magunkat, pedig tudnunk kellene: mi nem vagyunk egyedül. A csüggedés nem a hitünk gyümölcse, hanem a kételkedésé, a bizonytalan bensőé. Veled v|n Isten, őrá mindig számíthatsz, a te erőtlenségedben ő erős, de ne add fel a reményt, hisz van megoldás. Jézus a tetteiben szívével együtt melléd áll és megsegít. Talán attól félsz, hogy ő tanít meg arra, mit jelent igazán segíteni? Bízz benne! „ Veled leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan és megdicsőítem öt. ” Zsolt 91,15 (Jn 16,32; Mk 11, (20-21)22-26; Hős 8,1-14) Veled leszek, amikor nehéz az élet szekerét húzni. Amikor nehéz nézni, hogy a gyermeked nem jár Isten útján, amikor a gyász terhét hordozod, amikor a kollégád kegyetlifPiC ’• Ke mondd: Ahogy ö bánt velem, én is úgy bánok vele, megfizetek mindenkinek cselekedete szerint!" Péld 24,29 (Róm 12,19-20; Lk 23,17-26; Hős 11,1-11) Szörnyű, amikor elhagyja az ember ajkát „amilyen a mosdó, olyan a törülköző”, és még párosul kellő gúnnyal és keménységgel is. De jó meghallani és elfogadni az igét: „Ne mondd!” a legáldásosabb pedig az, ha még a szíved teljességéből is engeded, hogy Isten kiűzze ezt a gondolkodást, helyébe pedig adja „ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia. ” - de ez akkor már nem én vagyok. Teljesen igazad van, pontosan ez a lényeg: ekkor Jézus él benned, ezért csodálatos. SZOMBAT •• letelnek gyászod napjai. " Ézs 60,20 (Róm 8,18; 2Kor 13,10-13; m Hós 13,1-14) Sok mindenről azt gondoljuk, de nagyszerű, hogy letelik. A gyászt pedig mintha szorítanánk, magunkhoz láncolnánk. Pedig halljuk Jézus szavát: „ Eh vagyok a feltámadás és az élet. ” de kérdés, hogy hiszünk-e ebben? Engedjük, hogy Jézus beszéde életünkben valóság legyen, de kitágítva a kört az örök életre? Ez a legdrágább örömhír a megváltott ember számára, ezért borulj le az Úr előtt! Örök életet kaptál Jézus Krisztus által, mert elvégeztetett. Tóth Melinda Anna ISTENTISZTELETI REND ________________ Bu dapesten, 2002. június 23. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. t (német) Andreas Wellmer; de. 11 (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Véghelyi Antal; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Gyekiczky János; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békás- megyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Nepp Éva; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. Zászkaliczky Péter; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Kézdy Péter; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Győri Tamás; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Győri Tamás; BudaÚj erőt SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 4. VASARNAP Kötelék lMóz 39,1-5 A tanterem ajtaja nagyot csattanva csukódott be. A visszhangos folyosó gyerekzsivajjal volt tele, valószínűleg senki más nem hallotta meg ezt a nagy robajt, csak Adél fülében lüktetett még sokáig, miközben a lépcsőn sietett lefelé. Menni, menni innen mihamarabb! - zakatolta az agya. A hosszú udvaron át már majdnem szaladt, hogy ne lássa legalább a fehér papírmadarakat, ahogy egykedvűen bukfenceznek a rakoncátlan tavaszi szélben. Mennyit dolgozott rajta, hogy minden gyerek kezébe adhasson egy ilyen vacakot, micsoda ostobaság volt erőlködni ezen is! Nagyon fáradtnak és erőtlennek érezte magát. Legszívesebben hazament volna, de félt, hogy az anyjával találkozik otthon, aki még mindig úgy kezeli, mint egy csecsemőt. „Nyúzott vagy kislányom, hát tavasz van, egyél több gyümölcsöt, vitamint.” - mintha bármit megmagyarázna a tavasz, mintha ez lenne az oka, hogy elege van, elege az egészből. Csak egyszer legyen vége a tanévnek, és találjon munkát és legyen távoli boldogtalan emlék ez a hitoktatás. A sírás szorongatta a torkát és már úgy rohant, hogy levegőt is alig bírt venni. Maga sem tudta, hogy jutott a templomhoz. Tanácstalanul állt meg az ajtóban, most merre, hisz nincs is alkalom, talán zárva is tartják ilyenkor, meg egyáltalán mit is keres ő itt. A, ott jön a pap. Most legalább talán lesz hitele a szavainak, ha bejelenti, nem folytatja, jövőre keressenek valaki mást. De a lelkész megelőzte: - Üdvözlöm, Adél. Ide igyekezett? Én éppen végeztem, menjen csak nyugodtan, jól jön egy kis csendes idő, ugye ebben a zajos világban. - És szélesre tárta előtte a templom ajtaját. Kellemes hűvösség csapta meg, szinte simogatta, cirógatta felhevült testét- lelkét. Lassan, kábultan lépett beljebb. A padok mind üresek voltak, mégis azonnal tudta, itt szokott ülni Pista bácsi, a kedves, nagyranyílt szemű öreg, akit unokája hozott el újra az Isten házába annyi-annyi kihagyott év után. Az meg Erika helye, a komoly, őszinte nagylányé. Még óvodásként szerették meg egymást, s most kerül majd el jövőre gimnáziumba. Amott szokott Gáborka mindig ficánkolhatnék feneke piheni az első két ének idején, míg az apróságokkal át nem vonulnak a csoport-szobába. Az meg a bogárszemű okos kis Józsikáé, aki olyan figyelmesen kivárja mindig, hogy elég-e a szék a kicsiknek, és nem kell-e valamit segíteni, s csak azután ül le ő maga is a többi közé. És persze a rakoncátlan szöszke Sárika, a kispárnáját - no lám - most is itt felejtette. Elmosolyodott a sok ismerős arc hatására, jó volt most emlékezni, hisz íme, vannak dolgok, amik mennek. Vagy csak mentek? A könnyei csendeskén folydogáltak végig az arcán. - Uram, itt vagyok - suttogta. - Eljöttem. És a csendben érezte a választ: Tudom, már vártalak. Jólesett a csend, sokáig hallgatta, elmélázott a barna, faragott padokon, a szép, fehér kereszten, az oltár sokfelé hajló hamvas virágain. A könnyei még mindig potyogtak, de már csak úgy, mint amikor valaha kislány korában a szüleihez bújt a bánatával. — Istenem, nem megy a hittan. Vége az erőmnek, a találékonyságomnak, a lendületemnek. A gyerekek unatkoznak, a terveim rombadőlnek, kész csőd az egész. Riadtan vette észre, hogy minden szava csak őróla szól. Az én terveim, az én lendületem, az én erőm. Megrázkódott a felismeréstől: - Uram, valahogy kimaradtál idő közben az egészből! Csak én maradtam benne, és most itt vagyok, mert rossz egyedül. Tekintete az oltár feletti ablakra tévedt, a színes üvegen át barátságos meleg fény áradt szét. Az üvegre festett galamb kitárt szárnyaival szinte bármelyik pillanatban elröpülhetett volna, csupa lendület volt és bátorság, és szabadság, és remény. Igen, ez az, a Lélek. Ez fogyott el valahogy. De hiszen itt van, ahol először és már annyiszor kelt újra szárnyra ő is. Tettre kész öröm járta át a gondolatra, reményekkel teli szívvel nézett a galambra. - Küldd el Szentlelkedet, Uram! Jöjj, jöjj Szentlélek! - motyogta maga elé sokszor, nagyon sokszor. Nem, nem az Úr miatt, hanem magáért. Hogy ő elhiggye, nincs egyedül, hogy ő átélje, van erő, és lendület, és van mennyei pólus. Önmagáért. Meg a rábízottakért. Füller Tímea Az alaphelyzet egyértelmű, feltételezem nemcsak a hittanóráról, hanem sok művészeti feldolgozásból is jól ismert. A testvérkonfliktus végén (fél)testvérei eladták Józsefet az izmaelitáknak, azaz dédapjuk - Ábrahám - más leszármazot- tainak, távoli rokonaiknak, akikkel a viszony azonban korántsem volt felhőtlen. Ennek gyökerei a két nép ősanyáinak feszültségében rejlenek. A rokoni kötelék e tágabb formája sem védte meg Józsefet sorsától, mert az izmaeliták jó kereskedőként tovább adták, nem azzal törődve, hogy milyen körülmények közé kerül. Elhagyták a vér szerinti hozzátartozók, de nem hagyta el a mennyei Atya, aki továbbra is gondját viselte, megáldotta minden cselekedetét, sőt, ezen felül, Józsefen keresztül, az egyiptomi testőrparancsnok, Potifár egész házát is. A nemrég lezárult vérzivataros huszadik században sokszor történt közöttünk is hasonló. Rokonok, barátok, hittestvérek eltűntek az ember életéből, váratlanul akár még ellene is fordultak, Isten azonban hű maradt, akkor is, amikor erre esetleg már gondolni sem mert senki. A háború vagy a félelemmel teli béke éveiben ez a mindennapok tragédiáját jelenthette, sokakban még ma is sajognak az ekkor kapott sérülések hegei. József drámáját fokozza a tény, hogy részben maga okozta az eseményeket. Ha nagyobb testvéreit nem provokálja, az események nem fajulnak idáig. Nem mindig értjük meg, és ezért nem is érjük tetten ennyire egyértelműen az események mozgatórugóit, de az nyilvánvaló sokszor, hogy a hiba nem(csak) a környezetben van, vagy Isten kiismerhetetlen akaratában. József nem átkozódik, vitatkozik Istennel, hanem teszi a dolgát, végzi hűségesen a rábízott feladatot. Érzi, hogy nem képes átlátni Isten terveit, nem tudja az eseményeket visszaforgatni - ahogyan ezt mi sokszor szeretnénk. Hűséges feladatvégzésével áldás lesz azon a helyen, ahova került, azokon a személyeken, akik körülveszik őt. Isten áldása is egyfajta kötelék. Ösz- szeköti mindazokat, akik ebben részesülnek: az egy keresztségben, a bűnbocsánatban, a konfirmációban, a szolgálatra indításban. Összeköt térben és időben távol lévőket egymással. Túlmutat nemcsak az idő múlásán, hanem e világ elmúlásán is. Az idők végeztével már nem lesz értelmezhető a népi, nyelvi, felekezeti, rokoni kötelékek bonyolult rendszere. Isten áldása azonban akkor, ott is hatni fog. Értékeljük hát ezt az igazi köteléket méltóképp! . l.ackner Pál gyöngye, XH„ Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Horváth Anikó; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Horváth Anikó; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Nagytemplom, Régi Fóti út 73. de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI. , Hősök tere 11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVH. Gőzön Gy. u. de. 11. Kosa László; Pestszent- lőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Táborszky László. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A vasárnap lekciója: Mt 7,12; az igehirdetés alapigéje: lMóz 39,1-5. HETI ÉNEKEK: 67, 474. Összeállította: tszm SAROK £ O £ Az evangélium rangja a liturgiában Az első századokban kialakult liturgikus rendek nem a jó tollú egyházi írók ötletéből született egyéni alkotások, hanem a jeles szerzők azokat a tradíciókat foglalták rendszerbe, amelyek már az apostoli kor gyülekezeteiben spontán kialakult, íratlan szabályként léteztek, mint például a bibliai textusok felolvasásának rendje. Elsőként az ószövetségi szakaszt olvasták fel, kifejezve, hogy keresztyének számára az Ószövetség csupán kezdete az isteni kinyilatkoztatásnak, ami majd Jézus Krisztus személyében jut teljességre. Jézus lesz a mózesi törvény betöltője és a próféták jövendöléseinek beteljesítője. Ezt igazolják az apostolok levelei és. Az apostolok cselekedeteiről írt könyvben feljegyzett igehirdetéseik, amit az ószövetségi szakasz után olvastak fel. Az utána elhangzó evangélium azonban több, mint jövendölés, és több a beteljesedésről szóló apostoli bizonyságtételnél is. Az evangéliumban maga Jézus beszél, és közvetlenül szól a mindenkori gyülekezethez. A liturgia ezt a különbséget a maga sajátos eszközeivel igyekezett érzékeltetni. Keleten és nyugaton egyaránt szabállyá tették, hogy a liturgiában segédkező világiak csak az ószövetségi és levélbeli igéket olvashatják föl. Az evangélium felolvasása a fölszentelt papok kiváltsága lett. Luther az istentisztelet igeliturgiáján nem változtatott. Ragaszkodott a hagyományos rendhez: először a „szentleckét” (ószövetséget és/vagy levéligét) olvasták föl a „leckeoldalon” állva (az oltár szemből nézve jobb oldala), és ezt követte az evangélium felolvasása az „evangéliumi oldalról” (az oltár szemből nézve bal oldala). Az igehirdetés ezután a szószékről hangzott, az oltár előtt már elhangzott igék egyikéről, annak újbóli fölolvasása nélkül. Luther ebben a saját gyakorlatát ajánlotta: a délelőtti föis- tentiszteleten lehetőleg mindig az evangéliumról prédikáljanak, a hajnali istentiszteleten - amit akkoriban cselédek istentiszteletének neveztek - és a reggeli diák-istentiszte- leten az epistoláról szóljon az igehirdetés, a délutáni és esti istentiszteleteken pedig az ószövetségi textusról. Az evangéliumnak azonban minden istentiszteleten el kellett hangoznia, az ószövetségi és/vagy levélbeli ige után. Luther a felolvasás sorrendjének megfordítását elképzelhetetlennek tartotta, olyan istentiszteletről pedig nem akart tudni, amelyen evangéliumot nem olvasnak fel. Erre nem a régi hagyomány iránti tisztelete késztette, hanem az a meggyőződése, hogy az evangélium igéiben Jézus ölt testet, és ő maga szól a gyülekezethez. A lutheri reformáció örökségét ápoló egyháznak ma is ragaszkodnia kellene ahhoz, hogy evangéliumi szakaszt minden istentiszteleten és istentisztelet jellegű alkalmon - esküvőn, temetésen, de még bibliaórán is - fel kell olvasni. Ez nem mond ellene annak, hogy az igehirdetés vagy igemagyarázat a Biblia más részéből vett textusról is szólhat. Véghelyi Antal „De nem nélkülünk munkálkodik, mert azért újított meg és tart meg minket, hogy bennünk munkálkodjék és mi vele együtt. így általunk prédikál, megkönyörül a szegényeken, vigasztalja a szomorkodókat. De mindebből mi írható a szabad akarat javára? Ellenkezőleg, mit is hagyhatunk mi arra, ha nem a semmit, a nagy semmit.” Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön, Weltler Sándor fordítása) Szerkesztői bocsánatkérés. Múlt heti lapszámunkban - Isten akarata ellenére - „eltemettük" Zoltán László nyugdíjas lelkészt. Ezen az oldalon közölt (1968-ra datált) írását egyik hozzátartozója küldte meg szerkesztőségünknek, és a lapzárta hajnali órájában vélhetően ez a körülmény ragadtatta a szerkesztőt arra, hogy a szerző neve után egy keresztet tétessen. A „rosszhiszemű" tévedésért az érintett és az olvasók elnézését kérem. T. Pintér Károly
