Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-06-02 / 22. szám

2. oldal 2002. JÚNIUS 2. Evangélikus Élet r UJ NAP - UJ KEGYELEM VASÁRNAP " Pedig a ml Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó re­ménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti sziveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben. ” 2Thessz 2,16-17 (Jer 14,8; ÍJn 4,16b—21; Zsolt 76) A jó cselekedet hitünk gyümölcse. Az igaz hit olyan magatartást szül, mely Istennek tetsző. Az erényes élet mindig adott feladataiban él, s azt változtatja széppé és jóvá. A rosszra való vágyakozás azonban mindig mást és többet akar. Jó cseleke­deteink által mindenben otthonra találunk, a rossz azonban elidegenít Isten világától. jtip-rcA „Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene. ” lKor 14,33 ******* (Ézs 2,4; Lk 10,1-9(10-15)16; Zsid 12,25-29) A béke mindennapos fel­adatunk, mely kettős élű. Egyfelől világpolitikai értelmet hordoz, mely az emberisé­get a kölcsönös megértés irányába próbálja hangolni. Másrészt szubjektív, az egyes emberben belül lezajló „lefegyverkezési” folyamatokra utal. Bár Isten nem a zűrzavar Istene, mégis a béke elérése érdekében sokszor felhasználja a zűrzavart, a veszélyt. Hiszen éppen ez a zűrzavar, a veszélyközelség hozhatja meg számunkra a kölcsönös belátásnak azt a fokát, mely tartós és valódi békét eredményez a földön. Kierkegard írja: „Ahol legnagyobb a veszély, ott a legközelebb a szabadulás, a megoldás.” KEDD -Jézus Krisztus mondja: Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek és megadatik nektek. ” Jn 15,7 (Zsolt 91,15; Jer 36,1-6(7-9)10.21-24.27-31; Zsid 13,1-14 Ke­reszténységünk zsinórmértéke Jézus. Jéius szavai ítélnek el minket nap mint nap anélkül, hogy ennek sokszor tudatában lennénk. Azt hisszük, hogy őbenne élünk, általa szólunk, pedig gyakran e törekvésünk ellenére Jézuson kívül rekedünk. Ke­reszténységünk számtalanszor átcsap látszatkereszténységbe. Hitünk kellékeit, fel­tételeit megteremtjük, de az igazi, egyetlen éltető kovászról, Jézusról, az Ő szavai­ról és tetteiről megfeledkezünk. „ Te, Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölemeled fejem. " Zsolt 3,4 (lPt 5,10; IThessz 2,1-8(9-12); Zsid 13,15-25) Ha magá­nyosnak és reményvesztettnek érezzük magunkat, sokszor nehezen találjuk meg ál­lapotunkban az isteni jelenlétet. Csak később jövünk rá, hogy Isten velünk való ter­ve alapján állítja életünkbe az embereket, körülményeket, fájdalmas élményeket. Egyetlen szenvedés sem értelem nélküli életünkben. Ezek a kegyelem pillanatai, melyekre csak utólag eszmélünk rá. CSÜTÖRTÖK -Jézus így imádkozott tanítványaiért: Atyám, nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem, hogy mindnyájan egyek legyenek. ” Jn 17,20-21; Zsolt 107,3.8; Tit 1,1-9; Ám 1,1-2; 3,3-8) Isten mindenkit egyformán szeret. Szeretetében az emberek eggyé válnak. Az ember azonban mindenkit más mértékben szeret. Az emberi szeretet válogatós. Az em­beri szeretetben az emberek mint a szeretet tárgyai kettéválnak - jobban és kevésbé sze­retettekre. Szeretetünk kicsinyes. Isten mégis össze akarja kötni az emberiséget, de az emberiség képtelen egységben élni. Még Isten nevében sem képes rá. „Amikor a királyi tisztviselő meghallotta, hogy Jézus megérkezett Jú­deábái Galileába, elment hozzá, és kérte, hogy jöjjön és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van. ” Jn 4.47 (Zsolt 54,6; Lk 22,24-30; Ám 3,1-2.9-15) Jézus galilei gyógyításának középpontjában a hit áll. Mikor Jézus megérkezik Galileába, s a kapemaumi százados kérleli, hogy gyógyítsa meg a fiát, Jézus szo­morúan állapítja meg az emberről, hogy ha nem lát jeleket és csodákat, akkor nem hisz. Jézus jelként gyógyította meg a százados fiát, s ez a jel a századost és egész háza népét hitre indította. Boldog az az ember, aki nem hangos csodák által jut hit­re, akit Isten halk és gyöngéd jelenléte szólít meg. SZOMBAT „ Tanítványai odamentek Jézushoz, felébresztették, és ezt mondták: Uram, ments meg minket, elveszünk! - De ő így szólt hozzájuk: Mit féltek, ti kicsinyhitűek? ” Mt 8,25-26 (5Móz 26,7; Fii 1,12—18a; Ám 4,1-13) Jézust és tanítványait a lengeren vihar éri. Jézus egyetlen szavával csendesíti le a tengert. A tanítványok hite újból kevésnek bizonyul. Jézus velük van, mégis félnek, hogy vele együtt elveszhetnek. Nem hisznek eléggé Jézusban, az ő hatalmában, istensé­gében. Különben nem kérdezték volna elcsodálkozva: „Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki? " Pedig mi is hányszor félünk és rettenünk meg, mintha nem tudnánk, hogy Isten mindenütt velünk van. Lukovits Eszter SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 1. VASARNAP Isten új életteret szánt népének 2Móz 19,3-8 A nyomorgattatás, kiszolgáltatottság egyiptomi élettere helyett az ősatyáknak tett ígéret szerint saját otthonuk felé, Ká­naán földje felé indította útra Isten Ábra­hámban kiválasztott népét. Új élettér adatott ezzel a családok számára, mivel születendő gyermekeiktől nem kell.meg- válni. Új életteret találtak az istentiszte­leti életre, kicsinyek és nagyok, az egész nép együtt mutathatnak be áldozatot Is­tennek. A szövetség igéi, a tízparancso­lat új szellemi életteret jelentenek a ván­dorlás útján haladó népnek, s majdan az ígéret földjén való lakozásnak is. Ez az élettér, mint a törvény korszaka, Krisztu­sig tart, s mintegy másfél évezredet ölel magába. Sátorozzunk gondolatban Izraellel a Sínai-hegy lábánál, hogy megértsük Is­ten régmúltbeli cselekvésének örök érvé­nyű jelentőségét magunk életére vonat­koztatva is. Isten választott népét Mózes által szó­lítja meg. Fia által minden emberhez szól. 1. Visszatekintünk az átélt kegyelem­re. „Ti láttátok, amit Egyiptommal csele­kedtem.” Bennünket is átélt események­re emlékeztet az Úr. Szabadítása tökéletes szabadítás. Rabságban tartódat elveszítettem, egyetlen egyiptomi harci szekér sem maradt, lovat lovasával ve­szített tengerbe a népét szerető Úr. Jézus által szerzett szabadítása a bűn, halál, sá­tán hatalma alól teljes, örök életre szóló szabadulás. Jézus kérdi a házasságtöré­sen rajtakapott asszonytól: hol vannak vádlóid? Válasz: nincsenek. Az Úr Jézus önmagát megáldozván lett örök üdvös­ség szerzője nekünk. Az ellenségnek el kell eresztenie azt, aki az Úr Jézus Krisz­tus nevét segítségül hívja. Ti láttátok, hogyan hordoztalak tite­ket sasszárnyakon. Szeretete hordozó szeretet. Átkelés a tengeren, a förjek és a manna, a kősziklából fakadó víz, az amálekiták felett aratott győzelem, mint­egy három hónap kiragadott eseményei is tanúsítják, Isten magához vette népét, gondot visel róla. Ez a szeretet jelenünk­ben is a legnagyobb erő. 2. „Most azért, ha hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet"... igehall­gatásra buzdít a jelenben. Isten tervének, akaratának megismerése nélkül tévelygő, útvesztő életek, egyedül maradottak, a re­mélt célt soha el nem érők lesznek. Kr. e. 1550 tájékán a Sínai-hegyről, mint magas szószékről az Úr „prédikálta” el a szövetség igéit. Félelmet ébresztett Izrael népének minden tagjában egyrészt az, hogy saját fü­lükkel hallották Istent szólni, másrészt pedig annak tartalma (2Móz 20,18). Azért jött Is­ten, hogy az O félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek (20,20). A törvény sza­va kárhoztat, mivel a bűn természete miatt telj esíthetetlent követel. Istennek életet mentő Igéje az Úr Jé­zus Krisztus által és benne jutott el min­den emberhez. A Krisztusnak készített szószék a sínainál is félelmetesebb. A golgotái kereszt eseményeinél nincs megrendítőbb a világon. Isten egyszülött Fia a törvényt betöltötte, eleget tett köve­telésének. A bűn miatt Istentől való el- szakíttatás ítélete végbement. Kárhozta- tást szüntet, új életre szabadít fel, azaz Istennek kedves, Krisztusban akaratát cselekvő életre. Aki hittel hallgatja, ol­vassa, fogadja Isten igéjét, azt az Ige cse­lekvésre készteti: Isten kegyelmének, szeretetének megélésére. A kegyelem korszaka Krisztus visszajöveteléig tart. A mi jelenünkben a bűnbocsánat igéi hir­detik, hogy Isten hű maradt szövetségé­hez, melyet Krisztusban kötött velünk. Ez a hűség indíthat ma sokakat iránta va­ló bizalomra, Krisztussal közösségre, Igét hallgató, megélő gyülekezeti életre. 3. Ti lesztek nekem népem, lesztek pa­pok birodalma és szent nép. Ki álmodo­zott ilyen jövendőről? Isten ígérete ma­gában foglalja a közeli és a távoli, vagyis az örökkévaló jövőt. Értenünk lehet ebben a megfogalma­zásban azt, hogy az Úr uralmát megvaló­sítja örök terve szerint népe életében. Nem enged olyan uralkodót, aki az ő né­pét tönkre tenné, kihasználná, elveszítené. A maga számára elkülönített népet külö­nös gonddal őrzi a hitetlenség világának minden szellemi betegségétől. Az élő Ige jelenti népe számára az utat a múlandó vi­lágból az örökkévalóba. Isten önmaga szentségét, hatalmát, erejét, dicsőségét népe életéből tárja a világ elé, hogy így mentsen meg némelyeket a mulandókért élés és a hamis istenhit világából, szerete- tébe, népe közösségébe bevonva. A „papok birodalma” kifejezés jelen­ti azt, hogy közvetítői lesznek az élet­mentő szeretetnek, ismertetői Isten ter­vének, tanúbizonyságai megvalósulá­sának, vagyis Isten Igéje általuk célba ér­ve új világot teremt. Végezetül megérthetjük, hogy Isten válaszunkat várja még ma mindezekre. Akarjuk-e az Isten által kínált boldog je­lent és a boldog jövőt élni? Új életteret szánt nekünk az Isten, az Ő Fiával, Krisztussal közösségben élve. Válaszolj még ma, hogy akarod ezt az új életteret! Deme Károly ISTENTISZTELETI REND ______________ Bu dapesten, 2002. június 2. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. II. (úrv., tanévzáró) Bence Im­re; du. 6. Balicza Iván; II., Hű­vösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Brebovszky Gyula; II., Modo- ri u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pesthidcgkút, II., Ör­dögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; du. 4. Hafenscher Ká­roly (ifj.); Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, TV., LebstückM. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla; du. 6. Gerőfi Gyuláné; VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (családi) Muntag Andomé; de. 11. (úrv.) Bolla Árpád; VHI., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Juli­anna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocs­kai út 10. de. 8. (úrv.) Kulcsár Zsuzsanna; de. fél 10. (családi, úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Győri Tamás; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Győri Tamás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kékgo­lyó u. 17. de. 10. (vizsga) Horváth Zoltán Oli­vér; du. fél 7. (ifjúsági) Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Horváth Anikó; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Hor­váth Anikó; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákos­palota, XV, Nagytemplom, Régi Fóti út 73. de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVL, Hősök tere 11. de. 10. (tanévzáró, úrv.) Szirmai Zoltán; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér de. 9. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Marschalkó Gyula; Rákoske­resztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11, (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII. Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Marschalkó Gyula; Pestszent- lőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVUI., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kis­pest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bul­csú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bul­csú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endrefly Géza. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 1. VASARNAP a liturgikus szín: zöld. A vasárnap lekciója: Jn 4,39-42; az igehirdetés alapigéje: 2Móz 19,3-8. HETI ÉNEKEK: 65, 232. Összeállította: tszm * • • • SAROK Jjlk 51ÍF Külmissziói napok Piliscsabán- az EKME konferenciája elé ­Egész évben készülünk azokra a szép nyári napokra, amit együtt ünnepelhetünk Béthelben. Idén július 7-I0-ig, vasárnap déltől szerda délig. Várjuk társainkat, akik nemcsak a hitben, de a külmissziói felelősségben is testvéreink, hogy együtt erősödhessünk lélekben - idén Gáncs Péter országos missziói lelkész, B. Pintér Márta, a Női Misszió vezetője, Ittzés János püspök igehirdetéseiből. Együtt örülhessünk vendégeinknek - idén a hazatért Joó Angelika és András, a bajor és finn misszió küldöttjei szolgálatának, és együtt imádkozzunk a misszió munkásaiért - idén a szolgálatba induló Mesterházy házaspárért, a komi földön szerveződő evangélikus gyülekezetért. Együtt tanuljuk a szolgálat mód­szereit a kiscsoportokban, beszélgetésekben. Jézus mondja: „Én is elküldelek titeket! ” vezérigéjű konferenciánkra szeretet­tel hívunk minden érdeklődőt. Jelentkezni 1000 Ft előleg befizetésével lehet június 15-ig az EKME 1085 Bp„ Üllői út 24. címén. (Összes költség: 4250 Ft + ágyneműhasználat) * A májusban elmaradt kelenföldi este helyett pedig Mesterházy Balázs és Andrea június 29-én du. 3 órakor kezdődő lelkészavatására, illetve Indiába történő ünnepélyes kiküldésére hívogatunk a kőbányai evangélikus templomba (X. Bp., Kápolna u. 14.) Oda várunk minden EKME tagot! Bencze Imréné, az EKME titkára 3 £ O 3 Igehirdetés és liturgia A prédikáció és az istentisztelet - négy részben. (I. bevezetés) A Liturgikus sarok ebben az évben az istentisztelet egyes részeit ismerteti, elemzi, magyarázza. Olvashattunk már a bevezetésről, a zsoltárokról, a kyriéről, a glóriáról, belső sorozatot az énekverses rendről, legutóbb pedig a hitval­lásról (közben - kis kitérőként - egy könyv istentiszteletről szóló részeivel kapcsolatban gondolkodhattunk együtt). A következő négy számban az igehirdetésről, az azzal kap­csolatos tudnivalókról írunk. Először is el kell oszlatnunk azt a téveszmét, mely sze­rint az istentisztelet liturgiából, igehirdetésből és egyéb ré­szekből áll. Az istentisztelet egy egység, amely ugyan ré­szekre tagolható, de szét nem szaggatható. Különösen nem úgy, hogy az egyik érdekel engem, a másik nem. „Nekem az istentisztelet a liturgia; az igehirdetés pedig emberi be­széd, melynek színvonala függ a lelkész személyétől” vagy fordítva: „engem a liturgia nem érdekel, a prédikáció, az az igazi, azért érdemes templomba menni, a többi körítés”. Li­turgia és igehirdetés összetartozik. Mindegyikben Isten szó­lal és szólít meg, az élet igéje csendül fel, Urunk közelít. Az egész istentisztelet liturgia - fogalmazhatnám. De így is igaz: az egész istentisztelet igehirdetés (a liturgia is). Kerüljünk csak közelebb, hogy jobban lássunk! A prédi­káció az istentiszteletünk első harmadának végén kerül sor­ra. Az igeliturgia csúcspontja, ahol a szentírás-idézetek, a felolvasott bibliai szakaszok után megszólal az élő evangé­lium. Isten nagy vállalkozása, hogy emberek szavában hal­latja hangját. Az igehirdetés ezért több mint igemagyarázat, nem is csupán szentbeszéd (építő gondolatokkal). Urunk mondta: „aki titeket hallgat, engem hallgat. ” Ezzel a nagy­szerű, de lélegzetelállító élménnyel léphet fel minden igehir­dető a szószékre. A gyülekezet tagjai is ezzel az igénnyel, mindenkori elvárással hallgassák az igehirdetést: nem egy lelkész közli néha szerényebb, néha kimagaslóan nagyszerű gondolatait. Maga az Úristen szólal meg és vállalja szavai hordozójaként gyarló emberi mondatainkat. Ezért csúcspont az igeliturgiában az élő evangélium (viva vox evangelii). Az igehirdetés maga is kisebb liturgikus formába van beágyazva. Előtte apostoli köszöntés („Kegyelem nektek és békesség...”) és igeolvasás. Ez az ige (textusnak is szoktuk mondani) a prédikáció alapigéje, azaz ez a bibliai szakasz bomlik ki élő, aktuálisan megszólító isteni szóvá. Sokféle formában használják az alapigét. Egyházunk (erről jövő hé­ten bővebben olvashatunk) egy ún. „perikóparendef ’ hasz­nál. A szentírásból kiemelt (perikópa = kivágott) szakaszok gondos szerkesztésben, alapvető összefüggések figyelem- bevételével kerülnek kijelölésre. Az igehirdetés után pedig rövid imádság (azután a legtöbb helyen hirdetés), majd szó­széki áldás („Isten békessége, amely minden emberi értel­met meghalad...”) - esetleg dicsőségmondás - fejezi be. így kerül az igehirdetés visszafogottan ünnepélyes keretbe. Az igehirdetés bibliai olvasmánnyal kezdődik; de az összes többi olvasmány, a zsoltár és az egyéb liturgikus ele­mek is egybecsengve az igehirdetés alapjául szolgálnak. Ismerkedjünk meg hát a következő hetekben az isten- tisztelet egyik fókuszával, hogy az igének ne csak hallgatói, hanem (jobban) értői és annak nyomán megtartói legyünk. Hafenscher Károly i * 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents