Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-05-12 / 19. szám

2. oldal 2002. MÁJUS 12. Evangélikus Élet r UJ NAP - UJ KEGYELEM „Bizonyjavamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé dobtad minden vétkemet. ” Ézs 38,17. Hányán szenvednek attól, hogy gyűlöletük, gyengeségük, hazugságaik miatt nem mernek Istenhez bocsánatért fohászkodni. Nem bíznak a bünbocsánat kegyel­mében, Isten életújító teremtésében. Lelki őrlődésük, gyengülő hitük testi betegség­ben is megnyilvánul. Pedig ha gyógyul a lélek, gyógyul a test is. Gyógyít Isten sze- retete és bocsánata. Az enyészettől szabadulhatunk meg, ha tudjuk, hogy Isten elfogadott bennünket és embertársainkat is. Örömmel és élettel ajándékoz meg ben­nünket, a mi javunkra válik Isten kegyelme. HÉTFŐ ” Jóságodról elmélkedünk a templomodban, ó Isten. ” Zsolt 48,10. Rit- B.i ini.juuMi yan jjÖHk elmélkedni, ritkán hangolódunk a lélek hangjára. Ma egy olyan világban élünk, amikor nagyon sok mindent kész állapotban kapunk meg. Késztermékeket találunk az áruházakban, készen kapjuk az ideológiát vagy az in­formációkat. Nem kell sokat gondolkodni, töprengeni, elmélkedni. Hiábavalóság­nak tekintjük, amelyek az ember idejét elrabolják. Talán ez is hozzájárult, hogy a jóságot sajátunknak tekintjük, a veszedelmet pedig az égi balsors átkának. Elmél­kedjünk értelemmel és érzelemmel, hogy meglássuk Isten jóságát, nagyságát és szépségét. Nem kapjuk készen, nekünk kell megélni és átélni. „Az Ur irányítja annak az embernek a lépteit, akinek a? útja tetszik ne­ki. Ha elesik is, nem marad fekve, mert az Úr kézen fogja. ” Zsolt 37, 23-24. Az Úr irányít és gondoskodik. Az Isten csodája, esszük ezt a tit­kot. A próféták, a tanítványok és az evangélium hírnökei lelki küzdéJméik során meglátják és megtalálják az Isten Igéjére szomjazó embert. Észreveszik a felada­tot, és elindulnak az emberekhez. Péter megismeri, hogy nem személyválogató az Isten, mert minden emberhez szól az evangélium. Az Isten az emberhez irányít bennünket, hogy így láttassa meg velünk gondoskodó szeretetét. Harcoljuk meg mi is ezt a lelki küzdelmet, hogy mi is dicsérni tudjuk az Ő jóakaratát, mi is meg­ismerjük az Ő titkát. „ Megbüntetem azokat a férfiakat, akik olyanok, mint a seperjén tönk­rement bor, és ezt gondolják magukban: Nem tesz az Úr sem jót, sem rosszat. ” Zof 1,12. „A mű elkészült az alkotó pihen”- hirdeti az emberi felismerés egyik mottója. Kifejezve azt a vágyat, hogy uralkodjunk mi emberek életen és halálon, ítéljük meg mi a jóság és a gonoszság határát. Az emberi mű alakul, és al­kotói nem pihennek, sőt egyre gyorsabbak, gátlástalanabbak lesznek. A zsoltárostól kezdve a ma emberéig sokan siettetik Isten beavatkozását. Pedig az Úr ítél és ural­kodik, most és mindenkor. Nem tudjuk mikor, hogyan - bár a látók néha megsejtet­ték.:-, de a kereszt hirdeti hatalmát, az üres sír üzeni küldetését, a Lélek indít a kö­vetésre. Legyen ez az utunk, vegyük észre ezt a hatalmat! CSÜTÖRTÖM ”^e£‘ts me£ bennünket, szabadító Istenünk, a te neveddicsőségé- ^rp Ments meg minket, és nevedért bocsásd meg vétkeinket!" Zsolt 79,9. Volt idő, amikor keresztet állítottak a gyógyulás csodájáért, zsoltárt zen- gedeztek a bűnbocsánat átéléséért. A kő, a fa és a szó Istent dicsőítette, az O nevét hir­dette. Isten dicsősége ma is él, nevének hatalma most is valóság, még akkor is, ha sok­szor nem akarjuk megfogalmazni. Volt idő, amikor az embert ünnepeltük, mert hős volt, és nagy tetteket vitt véghez a történelem, a tudomány vagy a sport területén. A hősök tisztelete ma is él, a sztárok dicsősége hódít, az ember nevének ereje, látszata bódít. Az idő volt-van-lesz, Isten nevének dicsősége mégis megmarad! „Míg jó dolgom volt azt gondoltam nem tántorodom meg soha. De mmmmmmtfm ^ eirejtette(jorcádat, én megrettentem. " Zsolt 30,7.8. Az elrejtőzkö­dő Isten a rettenet és a félelem érzetét kelti bennünk, mert úgy tűnik: mintha Isten nem lenne, mintha Isten a rosszat akarná. Meneküljünk a kinyilatkoztatott isteni ke­gyelemhez, amely félelmeinket megnyugtatja! Isten szeret, Jézus Él, a Szentlélek Vigasztal! Egy-egy korty víz a nagy szomjúság idején, amelyek életet adnak a fé­lelmek és az örömök között egyaránt. Bátorítanak és buzdítanak a csüggedéstől és a közönyösségtől. SZOMBAT „ Gondolj gyülekezetedre, amelyet hajdan létrehoztál, örökségedre, amelyet megváltottál. ’’ Zsolt 74,2. Uram! Gondolj azokra, akik nélkülöznek, és nem tudják, holnap honnan fogják megszerezni a betevő falatot. Bátorítsd azokat, akik gyengeségük miatt nem érzik életüket, sodródnak egy örvény zuhatagában. Gondolj azokra, akik félnek és szoronganak az élet szenvedéseitől, és nem mernek szólni, cselekedni, hinni. Gondolj azokra, akik a gőg és az önzés lei­kével nem látnak embert, nem veszik észre a szenvedőt, nem akarják meghallani szavad sem. Gondolj gyülekezetedre, amelyet megváltottál. Solymár Péter Tamás Életirány Jn 14,1-12 MENNYBEMENETEL ÜNNEPE „ Uram, nem tudjuk, hová mégy: honnan tudnánk akkor az utat? " - Tamás értet­lensége sokszor érthető nekünk is, hiszen a mennybemenetel annyira megfoghatat­lan számunkra. Az ünnep elsorvadása nem csupán azért van, mert hétköznapra esik, hanem azért is, mert számunkra fel­foghatatlan eseményt ünnepelünk. A pá­pai templom oltárképén szereplő tanítvá­nyok is ezzel a döbbenettel néznek a felfelé emelkedő Jézusra. A testté lett Ige, aki itt járt közöttünk, kézzel fogható valósággá lett számunkra. A nagy történetírók, még a másik oldalon állók is, leírják a názáreti „tanító” életét. A tanítványok - köztük Tamás is - vele jár­nak. Hallgatják a tanítását. Figyelik a cso­dáit. Számukra még felfoghatatlan a tény: „ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. " Hiszen egészen közeli már a kereszt. Jézus halála után minden befejező- döttnek látszott. De a húsvét utáni talál­kozások visszahozzák a reményt és élet­kedvet. A tanítványok érinthetik, tapint­hatják a valóságos sebeket az élő Jézus testén. A visszaállt „rend” öröme azon­ban csak ideiglenes. Hitünk következő lépcsője azonban már a Jelenések könyvében megfogalmazott, bemutatott ítélkező Úr. Hogyan fogjuk fel, hogyan értelmezzük, és hogyan fogadhat­juk el a közbe eső mennybemenetelt? „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, higgyetek Is­tenben és higgyetek énbennem!" Jézus megnyugtató szava bátorít is. Nem kell mindent emberi gondolataink­kal felfogni. Hagyjunk valamit a hitnek is. Kételkedő, értetlenkedő gondolatainkkal csak a sátán munkáját erősítjük meg. Ha nem tudunk hinni, ha nem tudjuk életün­ket rá hagyni, akkor magyarázataink, tu­dásunk véges szövevényeibe fogunk ga- balyodni. Jézus a szolga, aki nekünk szolgál. Benne láthatjuk meg az Atya sze­retetét. Az Ő szavai nyomán láthatjuk meg azt, ami számunkra még láthatatlan. Az Ő szavai nyomán érthetjük meg a szá­munkra érthetetlent. Az Ő szavai nyomán válik egyértelművé az átláthatatlan. •••SAROK A Mennyei Haza sok helye közül egy a tied, melyet Isten neked készített még a teremtés előtt. Jézus mennybemenetelé­vel megkezdődött az utolsó idő, melyben útként itt maradt nekünk. A mennybeme­netellel megmutatja az irányt. A tanítvá­nyok arcán látszó döbbenet csak a pün­kösdig terjedő értetlenség. Az irány már jó, hiszen felfelé néznek. A hit ilyen ön­kéntelen mozdulat, mellyel Jézusra te­kintünk. ő vonzza magához tekintetün­ket, életünket, csak hagyjuk, hogy Ő munkálkodjon bennünk. Mennybemenetelt megünneplő test­vérem! Emeld tekinteted te is az előre­ment, utat mutató Úrra, hogy megláthasd az ő igazságát, mely neked az életet je­lenti. Koczor György HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 6. VASÁRNAP (EXAUDI) Egyensúly ApCsel 6,1-7 ISTENTISZTELETI REND _________________ Bu dapesten, 2002. május 12. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) á Bence Imre; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 1.1. (úrv.) Péter Zoltán; du. 6. Bence Im­re; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Herczog Csaba; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanövics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Gálos Ildikó; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (konf.) Bálintné Varsányi Vil­ma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv., konf.) Cselovszky Ferenc; du. 5. szeretetvendégség; Vn., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Lukáts Miklós; Vm., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIH„ Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Juli­anna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Győri Tamás; XI. Né­metvölgyi út 138. de. 9. Győri Tamás; Buda- gyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (konf.) Vári Krisztina; du. fél 7. Horváth Zoltán Olivér; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Horváth Anikó; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Horváth Anikó; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Nagytemplom, Régi Fóti út 73. de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. Bajuszné Orodán Krisztina; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII. Gózon Gy. u. de. 11. Kósa László; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endrefiy Géza. EXAUDI (Húsvét utáni 6.) VASÁRNA­PON a liturgikus szín: fehér. A vasár­nap lekciója: Mt 9,36-38; az igehirde­tés alapigéje: ApCsel 6,1-7. HETI ÉNEKEK: 321,366. összeállította: tszm Ép testben ép lélek, hangzik sokszor a jól ismert közmondás. S nem másról szól ez (nekem legalábbis), mint hogy a test és lélek egyensúlya, a test és lélek egészsé­ge az egész ember szempontjából na­gyon fontos. Egyszerű bizonyítéka en­nek - s ez ma már nem tagadható -, hogy az embernek legyen bármilyen testi baja (fájjon, mondjuk egy kicsit a foga), már­is a kedvét szegi mindentől. Lemondja programjait, lelassul munkavégzése, csak a fogfájás jár az eszében. Végül már az egész ember egy fájó foggá lesz. De ha valakit valami váratlan rossz hír ér utol - a rossz hír mindig váratlan -, s le­gyen az „csak” annyi, hogy a gyermek rossz jegyet hozott haza az iskolából - az idegességtől megfájdulhat a szülő feje. Az ember állandó törekvése, még ha ez nem is tudatos, hogy a testi és lelki egyen­súly mindig megfelelő legyen. így van ez a családban is. A szülő igyekszik a szelle­mi, lelki értékeket átadni a gyermeknek. Ugyanakkor ösztönzi gyermekét, hogy mozogjon, sportoljon, legyen sokat friss levegőn, táplálkozzon helyesen. S nincs, nem lehet ez másként a gyü­lekezetben sem. Az egyházat egyébként is sokszor, előszeretettel sorolták be „csak” a lelki dolgokkal foglalkozó szfé­rába. Különösen akkor, amikor a lélek ügyét leértékelték. (Lelkizzenek csak.) Ma pedig ebből kitömi vágyván, a lehe­tőségek is megnövekedtek egy tevékeny, építkező, tatarozó, állványozó egyházzá, gyülekezetekké kezdünk válni. Jól is­mert anekdota szerint a kisgyermek a hittanórán hallottakról úgy számol be az édesanyja kérdésére, hogy az állvány- imádásról és az állványimádókról be­szélt a tisztelendő bácsi. Nyilván a gya­korlatias kisgyerek a bálványimádással nem tudott mit kezdeni. De ez az áthallás nagyon beszédes lehet napjainkban is, és figyelmeztető. Az Apostolok cselekede­tekben történet is ezt mutatja, bizonyítja. Ha egyik, vagy másik oldal elhanyagoló- dik, azonnal egyenetlenség, elégedetlen­ség támad. S fontos, hogy akiket kivá­lasztottak az asztalkörüli szolgálatra, úgymond a fizikai munkára, a gyakorlati tevékenységre, semmivel se alávalób­bak, kisebbek, kevesebbek azoknál, akik a lelki munkát végzik. Ugyanis fontos­nak érezte e könyv írója megjegyezni, hogy ők, akik az asztalkörüli szolgálatra lettek kiválasztva: hittel és Szentlélekkel telve voltak. Nincs magasabb és alacsonyabb ren­dű szolgálat a gyülekezetben. Ahogyan Krisztus teste egységéről ír Pál csodála­tosan az lKor 12,12-27-ben. A gyüleke­zetben a kertszépítés, a templomtakarítás ugyanolyan fontos, mint a betegek meg­látogatása és az igehirdetés, hogy az Is­ten házában minden szépen és ékesen történjen. Ahogyan maga Jézus emberré lett, tanított, gyógyított, prédikált - ezzel példát adott. A recept kész. Csak követni kell, ragaszkodni hozzá mindig. Hogy amikor Istenhez könyörgünk: Halld meg Uram hangomat! - amikor fölfelé tekin­tünk, amikor buzgón imádkozunk, akkor és közben - és mindig - nekünk is le­gyen fülünk meghallani a felénk segítsé­gért kiáltót, s őt is Isten elé vinni. így le­hetünk eszközök menny és föld összekötésében, az egyensúly megte­remtésében. Ámen Bencéné Szabó Márta </) 3 £ 5 6 3 3 Tényleg ez a reformáció? Egy slágerkönyv margójára - 2. felvonás Múlt heti számunkban vettük kézbe Claus Douglass, „Új reformáció” című könyvét, amelynek fontos fejezetei szól­nak az istentiszteletről. A kedves olvasó bizonyára érezte, hogy a mű témája feletti örömömre árnyék vetődik. Való­ban felráz, elgondolkodtat, új reformációra késztet a könyv. De éppen az istentiszteletről szóló tételek és fejeze­tek kérdésesek a számomra. Nem a kérdésfelvetésében, hanem a kérdések és tézisek mögött húzódó alapállásában érzek valamit, ami távoli evangélikus gondolkodásunktól, egyetemes keresztény gyakorlatunktól. Vitairatnak üdvöz­löm a könyvet, de megoldásai nem szimpatikusak, mi több; nem elfogadhatók a számomra. A 68. tétel így hangzik: „Az olyan istentiszteletnek, amely inspirálni akarja az embereket, az ő életérzésüket kell kifejeznie." Nagyon tetszetősen hangzik a mondat. Igazi modem kereszténység. Ha az istentisztelet kifejezi az én életérzésemet, az inspirálni fog. Micsoda távlatok. Em­berek rájönnek arra, hogy az ő életérzésükről szól az egész, és nem tudnak otthon maradni, mindenki jön, min­denki ott marad. Tényleg a saját életérzésüket akarják hal­lani az emberek? Nem hiszem! Sejtve, mi is lehet a mai ember életérzése, el tudom képzelni, hogy sokan túl szeret­nének azon lépni, változtatni kívánnak. Ellentmondásokkal teli korunkban, feszültséggel teljes világunkban nem biztos, hogy a mai ember életérzésére kell építenünk. És ha szeretné is a mai ember, hogy kiszol­gálják az életérzéseit, vajon ez-e az istentisztelet feladata, küldetése? r Megértem Claus Douglasst - stratégiailag. El akar érni embereket, meg akarja érinteni a mai ember lelkét. Zsidó­nak zsidóvá, görögnek göröggé kell lennie - tanulta ő is, én is Pál apostoltól. De itt többről van szó. Arról, hogy nem az igét, az evangéliumot, az igehordozó liturgiát kell az emberhez igazítani, hanem fordítva: az embert az igé­hez, az evangéliumhoz. így történhet meg, amit a liturgia évszázadok-ezredek óta mond: Emeljük fel szívünket, fel­emeljük az Úrhoz! Hívjuk segítő illusztrációként ide Pál Filippiekhez írt levelének 2. fejezetét. Krisztus önmaga megalázása (6.v.) nem azt jelenti, hogy lead az isteni igényből, leereszkedik az ember színvonalára, hanem azt, hogy a térd meghajtásával (10—11 .v. - ami nem természe­tes, ösztönös mozdulata az embernek) az isteni szeretet szintjére, magához emel! Amikor Pál arról beszél: élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus (Gál 2,20), akkor az azt is jelenti, hogy nem az én életérzésemet kell, hogy kifejezze a liturgia, ha­nem a krisztusi életérzést. (5.v. ugyanaz az érzület - az új fordítás szerint: indulat - legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt.) A liturgia nem kiszolgál, hanem fel­emel. A liturgia a tékozló fiút hazaváró Atya nyitott karja, a liturgia a nyomorúságában földön fetrengő ördöngőst felemelő Krisztus gyógyító mozdulata, a liturgia a porban egymást maró, egyet nem értő embereket közösséggé for­máló Szentlélek cselekvési terepe. Értem Douglass koncepcióját, de félek, hogy félreértik, félreviszik. És azért fáradozom, azért hiszem, hogy az isten- tiszteleti megújulás az egyház megújulását is munkálja, mert benne - az ember életérzésétől eltérően, de a krisztusi érzü­letnek megfelelően - az Úristen kegyelme munkálkodik. Azt pedig, hogy a jövő istentiszteletét (70. tétel) nem a lelkipásztor fogja tartani, hanem a gyülekezet fogja ünne­pelni, nem tenném a jövőbe. Erre kétezer éve megvan a le­hetőségünk. Nem fekete-fehér a képlet, hogy ti. eddig csak a lelkész tartotta, és a gyülekezet nézte. Lelkészen és gyü­lekezeten múlt, múlik és fog múlni, hogy tudjuk-e Isten szeretetét együtt ünnepelni. Hisz’ ha nem az életérzésünk­höz igazítunk, hanem Urunk kegyelmének áradására kon­centrálunk, akkor a szó valósággá válik: együtt. Innen folytatjuk jövő héten - remélhetőleg együtt. Hafenscher Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents