Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-04-15 / 16. szám

2. oldal 2001. ÁPRILIS 15. Evangélikus Élet NAGYCSÜTÖRTÖK Közösség az úrvacsorában Jel 19,6-8 NAGYPÉNTEK Egyszeri, tökéletes, érettünk... Zsid 9,24-28 NAGYSZOMBAT Beszédes csend Lk 23,56 A nagycsütörtöki úrvacsorának különleges íze van. Akárhányszor vesszük magunkhoz Krisztus testét és vérét, mindig felidézzük annak a legelsőnek emlékét. Azt a vacsorát, amelyen Jézus vette a ke­nyeret, megtörte, tanítványainak adta. Ma azonban, nagycsütörtökön elevenebbek a színek. Tudatosab­ban és határozottabban idézzük fel az utolsó vacso­ra képét. Akármelyik templomban is térdelünk az oltárhoz vagy állunk az oltár körül, ostyának és bor­nak olyan íze van, mint azon az utolsó estén. Mint­ha ott lennénk. Az ige, amelyet ma este felolvasunk, egy másik támpontot is megjelöl. Ez a vacsora nemcsak arra a régire emlékeztet. Előre is mutat. Nemcsak emlékét idézi valaminek, hanem előízét is adja. Előképét is mutatja. Szemünk elé idézi azt, amit még nem lát­tunk, ízelítőt ad valamiből, amit még nem éreztünk. A Bárány menyegzői vacsorájára hív ez az ige s vele a ma esti úrvacsora. Mi az, amit előre megízlelhetünk? Mindenek előtt valami hihetetlenül bensőséges kap­csolatot. A Bárány és menyasszonya. Krisztus és a gyülekezet. A gyülekezet, amelynek tagjai vagyunk - mind, szerte a földön, a legkülönfélébb templomok­ban s a legkülönbözőbb úrvacsorái szertartást követ­ve. Mind, akik szeretjük Krisztust, akik hozzá tarto­zunk. Tudjuk-e, hogy hitünk nem tantételek elfogadá­sát jelenti, hanem bensőséges közösséget Krisztus­sal? Fontos tudnunk, mert a legkiválóbb tantétel sem társ a magányban, erő a küzdelemben, bátorság a ha­lállal szemben. Legföljebb tisztánlátás és eligazodás. Erőt, bátorságot és reményt adni egyedül Krisztus tud. Társ és közösség. Ezt ízlelhetjük az úrvacsorá­ban. A ránk váró, a tökéletes előízeként. Akik pedig körülállják az oltárt? Ne felejtsék és ne felejtsük: mi vagyunk az a gyülekezet, amely a Bárány menyasszonya. Nem mi választjuk ki egy­mást. A válogatás nem is a mi dolgunk. Valaki már mindent elvégzett helyettünk. Egy feladatunk ma­radt. Hogy elfogadjuk egymást, szeretettel és biza­lommal. Hogy közösséggé váljunk. Szeretet, biza­lom és közösség előíze az, amit ma megérezhetünk. Szabóné Mátrai Marianna A Mennyei Atya Jézus Krisztus kereszthalála által örökre kiengeszte- lődött a világgal. (Simon András grafikája.) j „Isten szeretete mindig hidat emel j egy óriási szakadék fölé. ” (Karl Barth) Nagypénteken megnagyobbodik a kereszt, j Ezen a napon a mély bői a felszínre jön sok érzésünk I az emberi szenvedéssel kapcsolatban. A letakart ol- I tárkép feketesége is abba az irányba viszi gondola- I tainkat, ahova a régi zsoltáros: ; „Sötétséget küldött, és sötét lett, j mégis ellenálltak a szavának. ” (Zsolt 105,28) I Mire van még szükségünk ahhoz, hogy meglássuk i önmagunk korlátáit, esélytelenségünket és Istennel I szembeni, belénk kódolt ellenállásunkat? Mekkora I mélység az, ahol észrevesszük saját erőnk kicsiségét? i A történelem is, saját múltunk is megmutathatta, mi- I lyen rövid pillanat elegendő ahhoz, hogy ártsunk, ne- j hézséget okozzunk és pusztulást hozzunk a mellet- I tünk élőkre. Ugyan mikor leszünk képesek arra, hogy ; megálljunk Krisztus keresztje előtt? Hogy önmagunk i helyett végre rá tekintsünk. Ne meneküljünk a meg- i szokott vallásos élet vagy a jól megtanult liturgikus I dallamok vezetése alá, hanem legyen bátorságunk j megállni a kereszt alatt őszinte azonosulással. Sok j mindent megláthatnánk itt. Gyógyító gondolataink ; születhetnének. Kiutat és megoldást találnánk. Szem- ; besülhetnénk rutinos, megszokott, üres szavainkkal, I jól ismert mellébeszélésünkkel, és szavakat találnánk, i Igazi, őszinte, gyógyító szavakat. Nem védekeznénk, i nem magyarázkodnánk. Nagypéntek a kereszthez hív. I Ahhoz a kereszthez, amelyre mindegyikünk egyfor- j mán felnézhet. A kereszthez, amelyen Krisztust lát- j hatjuk meg, mindegyikünk egyetlen, tökéletes meg- ; mentőjét. I Krisztus értünk hozott áldozata nem igényel sem- i miféle különleges technikát vagy eljárást ahhoz, i hogy életünk számára menekülést hozzon. O ponto- I san azt tette, amire szükségünk van. Úgy cselekedett, i hogy mi egyszer s mindenkorra tökéletesen új hely- j zetbe kerülhessünk. Krisztusban olyan közel jött ls- j ten hozzánk és értünk, hogy ez a találkozás egyszeri, I megismételhetetlen és örök érvényű. Krisztus keresztjénél bárki bárkivel találkoz- i hat. S mindenki csak ugyanoda nézhet. Még a leg- i ádázabb ellenségek is egy irányba tekintenek: az j egyetlen és teljes áldozatra. Itt mélység és magasság j találkozik. Gyűlölet és szeretet keresztezi egymást, ; és nem marad más út, csak a megbocsátásé. Aki i folyton a múltat akarja átírni és javítgatni, az nyu- I godtan abbahagyhatja a munkáját. Itt már nem a ré- i gi, hanem az új uralkodik. A rutinos kéz, amely év- j tizedek óta mindig a másikra mutat bűnbakot keres- ; vén, most megszégyenül. Mert itt csak egyetlen arc- I ra szabad mutatni: a megmentő Krisztusra. Még az j imádságunk sem lehet több, mint a régről ránk ma- i radt ének mondata: „Kérlek, halálod ára Rajtam ne vesszen kárba. " (203. ének) Ami Krisztussal történt, az egyedi és párat­lan. Amit azonban mi élünk át lépten nyomon - sokszor botladozva, bukdácsolva a földi életúton -, az sokszor ismétlődő és vissza-visszatérő próbálko­zások sorozata. Néha azt gondoljuk, hogy már túljutottunk a nehe­zén, már elhagytuk a legnagyobb buktatót. Egyszer csak ott találjuk magunkat a csapda mélyén. A föl­dön élő egyház, a gyülekezet és minden ember éle­tében jelen van az a végtelenül bonyolult küzdelem, amelyet kísértések tömegével vívunk. Miért van annyi rossz, annyi szomorú esemény és kudarc még a leghűségesebb tanítványok életében is? Honnan van a gonosznak olyan utánpótlása, ami kimeríthe­tetlen tartalékokat sejtet? Miért mérjük szűkén a bizalmat? Miért nem értékesebb szemünkben az élet, a másik ember élete? Ezekkel a kérdésekkel is szembesít Isten igéje, amikor egyetlen tájékozódá­si pontra irányítja a tekintetünket: az érettünk szenvedő Krisztusra. Őrá, aki egyszer áldoztatott fel, egyszeri áldozata azonban tökéletes és teljes. Eltörli a bűnt. Vele értelme van a gonosz elleni küzdelemnek. A keresztre néző tanítványból pedig követő le­het. Olyan ember, aki valóban megtalálja, felismeri a kereszt üzenetét. Aki nem hiába tekint az egyetlen tájékozódási pontra, az értünk meghalt Krisztusra. Jürgen Moltmann egy mondata lehet irányadó szá­munkra: „Ha valaki ma akarja Krisztust követni, menjen azokhoz közel, akik ma és most kereszt ter­hét hordozzák, és ossza meg velük a súlyt. ” A ke­reszt nőni akar életünkben. Egyre fontosabbá válni, egyre mélyülni. És egyre több helyen jelen lenni. A keresztre néző tanítványból ezen a ponton lehet ke­resztet találó, felismerő, hiteles életű követő. Ne tel­jen el úgy ez a nap, hogy ne gondoljunk szenvedő, megalázott vagy előítéletek csapdájában vergődő emberi életekre. Az igazi főpap szolgálatában mun­kánk elhat a legnehezebb sorssal küzdő embertársa­inkhoz is. Krisztus keresztje nem kitüntető ékszer, hanem éppen arra az egymásrautaltságra és istenkö­zelségre utal, amelyik nem engedi meg a felelőtlen, önző és másokat semmibe vevő életet. Mindegyi­künknek hirdeti azt, amit Tóth Árpád Isten oltó ké­se című versében a szenvedés elhordozására és az élet súlyos terheinek felvállalására fogalmazott meg: „ Összeszorítom ajkam, ha nehéz A kín, mert tudom, tied az én harcom, És győztes távolokba néz Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom. ” Szabó Lajos HÚSVÉT ÜNNEPE Ne félj! Jel 1,9-18 Szokás húsvétkor üdvözleteket küldeni egymásnak. Talán írtunk is, kaptunk is rövid, néhány soros köszöntéseket. Most szeretnék a képeslapok mellé még egyet, ráadásul egy különleges üdvözletét odahelyezni. Az üdvözletét, nagyon- nagyon régen, János apostol adta postára Patmosz szigetén, ahová hite és meg­győződése miatt száműzték, ám a feladó maga az élő Jézus. Ez a néhány soros üdvözlet nem azt a semmitmondó sablon-köszöntést tartalmazza, hogy „kelle­mes ünnepeket!”, hanem nagyon lényegretörően így fogalmaz: „Ne félj!” Olvassuk el sokszor ezt az üdvözletét. Ha egy kisgyerek fél a sötétben, az talán érthető, ám hogy felnőtt, meglett emberek féljenek?! Pedig a gyakorlat azt mutatja, hogy ez gyakran így van, ma is így van. Korunkban az emberek megtanultak újra félni. Félünk a jövőnket il­letően: mi lesz velünk; nem fordul-e rosszabbra sorsunk; hogy jövünk ki a kis- nyugdíjból; mi történik, ha továbbra is így károsodik a természet; nem lesz-e a közelünkben valahol egy újabb háborús tűzfészek; biztonságban tudhatjuk-e szeretteinket és javainkat; nem támad-e meg alattomos kór bennünket; hogyan tudunk farkasszemet nézni a halállal. Félünk a másik embertől: nem akar-e valaki rosszat nekem\Őszinte-e a má­sik mosolya? Nem csapnak-e be üzletben és politikában, játékban és véresen ko­moly dolgokban? Nem akamak-e rosszat nekem, nem pletykálkodnak-e a hátam mögött, nem tesznek-e keresztbe nekem? Félünk, gyakran félünk önmagunktól is. Mi rejlik a bennem rejlő indulatokban? Nem az ösztöneim irányítanak-e? Van-e erőm megállni kísértések közepette? Jézus szava oldja a félelem görcseit. Egy ugyanennek a szerzőnek tulajdonított iratban, János első levelében ezt olvassuk: „A teljes szeretet kiűzi a félelmet.” „Ne félj!” Ez a szó a megbocsátást rejti magában: új lehetőséget kap az em­ber; Jézus nem áll bosszút azokon, akik hűtlenül otthagyták. Megnyugtatás is van ebben a szóban, amire mindazoknak a megrémülteknek van szüksége, aki­ket felkészületlenül ért a húsvéti csoda. Vigasztalást is rejt ez az ige: vigasztal­ja azokat, akik Jézus halála miatt elcsüggedtek, és mindazokat, akik nem tudnak szabadulni a halálfélelem sötét démonaitól. Minden remegő szívű, félelmektől megkötözött, szorongásokkal és aggódás­sal teli testvéremnek szól a húsvéti üdvözlet: Ne félj! A köszöntő szavak írója be is mutatkozik: „Én vagyok az első és az utolsó.” Mit jelent ez? Eredetileg, az Ószövetség világában az egy istenhit markáns meg- vallása volt ez: az Úron kívül nincs Isten! Ma is tudatosítani kell ezt. Kisiste- nek, istenített emberek, istenpótlékok világában az egyistenhit bizonyosságába kapaszkodhatunk bele. Sem az ezoterika csábító szirénhang)aira, sem a média sztárcsinálására, sem a politika ember-istenítésére nem kell hallgatnunk, hanem egyedül a Pásztorunk szavát követhetjük. Jézus az első és az utolsó. Érthetjük ezt szó szerint is oly módon, hogy egy- egy napunk vagy vállalkozásunk kezdete és vége is ő lehet. Szép hagyomány, hogy a régiek „Jézus nevében” kezdtek egy utazást, egy évet, egy munkát, egy vállalkozást. Ugyanígy neki adtak hálát mindezek végeztével. így folyik-e le egy napunk? Ő-e a kezdet és a vég a napirendünkben, bokrosnak hitt teendőink közepette is? A vele való közösség keretezi-e életünket, ahol természetes módon élhetünk reggel és este az imádság és a igeolvasás áldásaival? Jézus a kezdet és ő a vég: ez azt is jelenti, hogy ő nem „átmeneti”. Átmene­ti lehet egy kabát, amit ilyenkor tavasszal hordunk, átmenetinek nevezhetnek történészek egy korszakot, szociológusok egy jelenséget - de Jézus nem lehet átmeneti! Picasso művészetében meg lehet különböztetni kék, zöld és egyéb korszakokat, egy gyerek kinőhet egy ruhát, stílust válthat egy zenekar, átalakul­hat egy politikai párt, változhat a divat - csak Jézust nem lehet kinőni, őt nem lehet büntetlenül egy másmilyen cégérrel lecserélni! Akit megérintett a vele va­ló közösség, az nem tud szabadulni tőle, annak beleivódott a gondolataiba, az érzésvilágába, a lelkiismeretébe. Jézus az Élő. Húsvétkor nemcsak a patmoszi száműzetésben élő Jánost szólít­ja meg, hanem minket mindannyiunkat a magunk kis szigetén, és ezt mondja: „Halott voltam, de íme, élek!” Ha olyan valakiről olvasunk, akit nagyon régen lát­tunk, akkor talán így kiáltunk fel: Jé, ő még él? Igen, Jézus még él, még mindig él! Húsvéti igénkben is életjelt adott magáról. Ő a világ élete és éltetője: ha ki akarnánk őt taszítani, a világ szívét tépnénk ki. Pilinszky szép szavával: a tények mögül száműzött Isten újra és újra átvérzi a történelem szövetét. Húsvét óta azon­ban nemcsak a véres szövet van szemünk előtt, hanem az a szépen összehajtoga­tott fehér lepel is, amire az üres sírra rábukkanó első tanítványok találtak. Jézus nemcsak a világ, hanem benne az egyház élete is. Nemcsak a múlt tisz­teletreméltó alakja, mint valamely vallásalapító, hanem a jelen és a jövő ura is. Jézus végül személyes életemben is élő valóság lehet. János apostolt hite mi­att száműzhették Patmosz szigetére, ő ott is megtartotta az Úr napját. Küldhet­ték bármilyen messzire, ő ott is az élő Úrral találkozott. Az élő Jézus ment őu­tána. A váratlan találkozás annak bizonyítéka, hogy a legnagyobb rossz is jóra fordulhat, az élő Jézus éleszt benne is új hitet. Az élő Jézus éleszteni akar: egyént és közösséget, gyülekezetét és egyházat egyaránt. Húsvéti üzenetet kaptunk, ajánlott levélben, személyre szólóan. Vála­szolunk-e rá? Dr. Fabiny Tamás HÚSVÉT 2. NAPJA Jézus él! lKor 15,12-28 „Ha Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül. ” (lKor 15,14.20) Nagyon sok prófécia szól egy bizonyos gyermek születéséről és eljövendő tetteiről, beleértve ebbe kereszthalálát és isteni uralkodását is. Ézsaiás, Zakari­ás, Malakiás előre szólnak az eljövendő megváltóról. Jézus életének minden lé­nyeges része előre rögzítve volt. Szörnyű lenne csupán belegondolni abba, mi lett volna, ha ezek a jövendölések nem teljesednek be az Emberfiában. Pedig elég lenne egyetlen ponton eltérést találni, minden összeomolna, mint egy kár­tyavár. És ha Isten hazudik, nekünk semmi esélyünk az üdvösségre, hiszen aki­ben hiszünk, szavahihetetlen Úr! De Krisztus feltámadt, valóban feltámadt! Meghalt és él! Olyan Istenünk van, akiben bizton bízhatunk, aki nem tesz felelőtlen ígéreteket, aki - Fia élete árán is - figyel ránk és NAGYON SZERET! Clement Anita „Elgondolkozva / nézek a múltba / s élem a jelent. /Ki Kleopásnak, Tamásnak megjelent/A Föltámadott nekem mit jelent? / Tudok-e hinni?... Hiszek a hírnek/ nem látva, de érezve, átélve, hogy / ötször áttört, drága / teste előttem is megáll, / s megvigasztal keblére ölelve: / ÖRÖKKÉ ÉL AZ ÉLET! / MEGHALTA HALÁL. ” (András Ágoston) Csend. Rémítő és barátságos. Kőhideg és re­ményteljes. Néma és beszédes. Mozdulatlan és ígé­retes. Dermedt és békés. Legijesztőbb élményeink egyike a negatív csend. Az, ami rémít. Ami hideg. Ami nem mond és nem ígér semmit. Ami kizáija a változás lehetőségét. Der­medt és dermesztő csend. A nincs visszaút csendje. Merev, mozdulatlan, hideg. A beletörődésen kívül nemigen létezik más viszonyulás hozzá. Fejet hajtani - csöndes elfogadással, vagy lázadva, szinte belerop­panva a főhajtásba. Csend, ami kényszerít a beletörő­désre. Hisz úgysincs semmi más lehetőség. A végle­gesség és a mozdulatlanság hideg csendje. A soha többé csendje. Lehet, hogy nincs ennél ijesztpbb és félelmetesebb élmény az életünkben. Jézus halott. Eltemették. Mindenki hazament a maga lelke fájdalmával és borzalmával. Csend van. Jézus, aki szenvedett, akit megkínoztak és megöl­tek, sírjában pihen. Nem szenved többé. Sohase gondolnám, hogy ez a csend hideg. Talán lehetetlen ezt gondolni. „Nyugodj!” - énekli a kórus. S ez bé­két sugárzó sirató ének. Ez a csend meleg csend. Ér­dekes, mennyire nem hat a nagyszombati csendre a kő hidege! A sziklasíré. Nem sugározza, nem árasztja azt a hideget, amelyet szabályszerűen árasztania kellene. Nem teheti. Jézust ugyan szikla­sírba zárták, valójában egészen más történik. A kő helyén föld van, a hideg helyén meleg. A búzamag hullott a földbe. Meghal, hogy sok­szoros termést hozzon. Ez a csend a csírázás csend­je. Meleg csend. Életet hordoz. Nagyszombat csendje a legszebb csend életünk­ben. Barátságos, reményteljes, ígéretes, beszédes és békés. Meleg csend. Hitünk legnagyobb titkát rejti: az élet ott van a halálban. Szabóné Mátrai Marianna ISTENTISZTELETI REND _____________ Bu dapesten, 2001. április 15. I„ Bécsi kapu tér reggel 5. Feltámadási, Balicza Iván, Bence Imre; de. 9. (úrv.) Ben­ce Imre; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. Bence imre-dr. Széchey Béla; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. (úrv.) Magassy Katalin; II., Modori u. 6. de. fél 10. (úrv.) Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (úrv.) Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. (úrv.) Blázy La­jos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla; 11. (gyermek) Cselovszky Ferenc; du. 6. Zászkaliczky Péter; VII., Városligeti fasor 17. reg­gel. 5. (hajnali) Kézdy Péter; de. fél 10. (úrv.) Muntag Andomé; de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. Kézdy Pé­ter; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Ker­tész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. (úrv.) Smidéliusz András; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. (úrv.) Szabó Ju­lianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; de. 11. (gyermek) Missura Tibor; du. 6. Németh Pétemé; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Németh Pétemé; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7.; XIII., Kas­sák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Horváth Anikó; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. (úrv.) Horváth Anikó; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV., Gyar­mat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákos­palota, XV., Régifóti út. 73. (Nagytemplom) de. 10. (úrv.) Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. (úrv.) dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. (úrv.) Blatniczky János; Má­tyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. (úrv.) Blatniczky Já­nos; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. de. 9. (úrv.) Kosa László; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Kosa László; Rákosliget, XVII. Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. (úrv.) Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. (úrv.) Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (úrv.) Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. (úrv.) Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza; Törökbálint, (ref. templom) du. 3. (úrv.) Endreffy Géza; HÚSVÉT ÜNNEPÉN a liturgikus szín: fehér. A vasár­nap evangéliuma (oltári ige): Jn 20,1-10; epistolája (igehirdetési alapige): Jel 1,9-18. ÉNEKEK: 215, 216. ÜNNEPI ISTENTISZTELETET közvetít a Ma­gyar Televízió az ml-es csatornán április 15-én, Kő­szegről az evangélikus templomból de. 10 órakor. Igét hirdet Ittzés János püspök. A DUNA TELEVÍZIÓ április 15-én, 10.00 órától evangélikus istentisztelet közvetít a szegedi gyülekezet templomából. Igét hirdet ifj. Cserháti Sándor. f i i V í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents