Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-03-25 / 13. szám
Evangélikus Élet 2001. MÁRCIUS 25. 3. oldal Nemzetközi Ordass-szimpózium (Folytatás az 1. oldalról.) A nap délelőttjén és délutánján 2-2 előadó foglalkozott Ordass Lajos teológiai gondolkozásának kérdéseivel. Az elsőt - angol nyeljen - if. dr. Fabiny Tibor tartotta „Ordass Lajos tanúságtétele” címen, amelyben rámutatott arra, hogy Loewenich „Luthers Theologia crucis” című könyve minden bizonnyal nagy hatással volt Ordass Lajosra. A másik előadást Észak-Amerika legrégibb evangélikus teológiai tanintézetének, a Gettysburgi Főiskolának nemrég nyugdíjba vonult egyháztörténelem-profesz- szora, dr. Eric W. Gritsch tartotta. Ő Ordass Lajos írásaiban és beszédeiben többször előforduló kifejezést, az „Isten fátyola” szavakat hozta kapcsolatba az előző előadó témájával, és az Isten-követés teológiájával. Délután került sor a harmadik és negyedik előadásra. Ezek közül az elsőt - német nyelven - Ittzés Gábor ny. lelkész tartotta, aki Ordass Lajos meglátásait Luther két birodalomról szóló tanításával hozta kapcsolatba. Az utolsó előadó Per Lönning nyugalmazott norvég püspök volt, aki végigtekintett az 1942-től 1984- ig tartó egyháztörténelmi időszak egyes eseményein, kiemelve e korszakból a norvégiai és a magyar keresztyének megpróbáltatásait. Ezek között - szerinte - voltak hasonlóságok, de persze különbözőségek is. Noha Ordass Lajos már a háború alatt tudott a norvég hittestvérek szenvedéseiről, majd az egyház szabadságának eredményes visszanyeréséről, sohasem vallotta azt, hogy a norvég példát le lehet másolni, mert az volt a magyar püspök meglátása, hogy minden nehéz helyzetbe jutott egyházi közösségnek magának kell megtalálnia a jövő felé vezető utat. Az előadássorozat végén hozzá lehetett szólni az elhangzottakhoz, végül egy kerekasztal-beszélgetés zárta le a megemlékezést. A vacsora előtt a Nemzetközi Ordass Alapítvány vezetőségi ülést tartott, és elhunyt elnöke helyére megválasztotta Per Lönning nyugalmazott bergeni püspököt és korábbi osloi egyetemi tanárt, valamint - nagy vonásokban - megbeszélték az Ordass Alapítvány terveit. Az est hátralevő részében a Duna Televízió képviselői folytattak beszélgetést az ünnepi megemlékezés több résztvevőjével, és ezzel a maguk részéről is hozzájárultak a 100 éve született és 1978-ban elhunyt magyar püspök emlékének a megőrzéséhez. Pósfay György (Genf) Isten kezében 2001. március 31. szombat, 12.25. (Ism.: 2001. ápr. 5., csüt., 8.40) 100 éve született Ordass Lajos, a mártír sorsú evangélikus püspök A tartalomból: A 60 perces összeállítás megszólaltat számos kortársat, akik felidézik a püspökkel kapcsolatos emlékeiket. Bács Ferenc színművész a püspök önéletírásából, leveleiből és a bíróság előtt elmondott szavaiból idéz. A műsor arra keresi a választ, mi adott belső tartást és elszánást egy egyházi embernek a diktatúra idején, s hogy vállalása mennyiben példaértékű. Szerkesztő: Fabiny Tamás. ÁRVÍZ 2001. „Mint az őrült, ki letépte láncát... 5? Állunk Gergelyiugomyán, az út közepén, mert már nem lehet tovább menni. Szemmel láthatóan emelkedik a Tisza. Mint egy óriási szörny, nyújtózkodik, hogy minden útjába eső tárgyat, házat, autót, embert felfaljon. Az emberek próbálják homokzsákokkal védeni házaikat, értékeiket. Meglett férfi toporog mellettem. „A házam bent van, Jándon. Menekülnünk kellett. Mindenünk odaveszik. ” - mondja könnyek nélküli keservvel, halálra sápadtan. A 41-es út Vásárosnamény után félelmetes hídhoz hasonlít. Keskeny palló, ami még egy darabig ellenáll. A hullámok már az út szélét nyaldossák. Jobb- ról-balról víz. Tákoson állunk meg. Flarminckörüli fiatalember feleségével együtt mutatja, hogy tavaly felújított házuk, mint egy fö- belőtt elitéit roskad a vízbe. Munkahelyük nincs, két kezükkel keresik meg a mindennapit. Katasztrófavédelmi Központ, Vásárosnamény. Polgárvédelmiek, rendőrök, katonák, tűzoltók, mentősök, polgármesterek. Fáradtságtól tántorgó emberek. A parancsnok napok óta nem aludt, csörögnek körülötte és rajta a telefonok. Rendelkezik, utasít, érvel, vitatkozik. Jönnek az emberek, vissza akarnak menni falujukba, megetetni az állatokat, menteni a menthetőt. „Ha nem engedjük őket, minden odavész, ha engedjük, életveszélybe kerülhetnek. Ki mondja meg, mi a helyes döntés? ” „MEG MINDIG ÜLTETEK FAKAT...” Filmankét a Teológián Mielőtt bárki közülünk elhinné, hogy az ő hatalmas tetteivel kezdődik a történelem, fontos megállni egy pillanatra, és a ma még közöttünk élő idős emberekkel eltölteni egy kevés időt. Aki megnézi a Mátis István evangélikus lelkészről készült dokumentumfilmet, pár perc után érzi, hogy oda kell figyelni az „öreg ember” beszédére. Ezt a jelzőt maga használja a filmben. Az öreg lelkész, az édesapa úgy tekint vissza a megtett életútra, hogy közben lelkesedést ébreszt a legfiatalabb nézőben is, élni akarást ajándékoz. Kedvet teremt a meditálásra. Eleven mondataival gondolatok sokaságát ébtát még akkor is természetesnek, szinte hétköznapinak érezzük. Közel van a nézőhöz. Nem emelkedik az oly gyakori öndicsőítés vagy mások által történő magasztalás kétes magasságába sem, hanem természetesen tud örülni a tegnapnak is és a holnapnak is, mint Isten ajándékainak. Ez az élményünk az alkotóknak is köszönhető, akik mindvégig küzdenek azért, hogy „édesapánkról” egy őszinte, lírai, de mégsem elfogult vallomás táruljon a nyilvánosság elé. A legszemélyesebb, legbensőbb emlékezés pillanataiban elénk kerül egy-egy vágókép, megállunk néhány kedves tárgy előtt, Mátis István - Lillával... ... és Líviával. reszti bennünk. Kikapcsolja a színtelen- ség és a szürkeség minden területét, mert szavai által mindig új színek, fények és távlatok rajzolódnak ki. Úgy tekint a múltba, hogy csak azokat az emlékeket és régi tárgyakat szedegeti ki belőle, amelyek valóban erősítik az utódok lelkét. Mindezt úgy tudja elmesélni, hogy míves csiszoltságú mondatokat nyújt át nagyon természetes közeledéssel. Itt-ott elakad a hang, a szemben megcsillan egy-egy könnycsepp, mert a „megpróbáló, nehéz pillanatok és nehéz idők” kerülnek elő. Rájuk azonban az a bölcsesség hull, hogy ekkor sem kell kétségbe esni, mert „közel van az Isten”... Úgy prédikál a beszélgetés egész ideje alatt az „öreg lelkész”, hogy nem öltözik valamiféle klerikális vagy liturgikus ruházatba, hanem ül előttünk vagy éppen sétál a gyermekkori kertben. Megjelenése mindig emberközeli. Amikor kezébe veszi háromszáz éves - dédapái örökségként is nagy becsben tartott - Bibliáját, mozdulaesetleg a helyszín figyelmeztet az elérzé- kenyülés határára... Az életállomások között valójában nincsen rangsor a filmben. Hiába kötődik az egyikhez történelmi, vagy a másikhoz egy döntő, személyes fordulópont, a lényeg mindig Isten megőrző szeretetének megtalálása. Aki vitát, ütközéseket vagy „drámát” szeretne találni, csalódni fog a filmben. Az egyházpolitika legföljebb annyira villan fel, hogy a kitelepítés után Kapi püspök „elmégy oda?” kérdésére azt feleli az esperesi rangból épp a segédlelké- szibe kerülő fiatal férfi: „Ha a püspök úr mondja, akkor elmegyek.” Felsőszeli, tábori lelkészség, Nádasd és Ajka mint színhelyek, még véletlenül sem keverednek rangjukon aluli szerepbe. A visszaemlékező lelkipásztor és a filmet alkotó művész is őrzi eredeti szépségüket. Sok év távlatából is szépen csillognak a lel- készi szolgálat egykori helyszínei az öregember tallózása közben. Mindenütt talál valami egyedi értéket. Az évtizedek kényszerű elválasztó idejét pillanatok alatt győzi le a filmben többször is az új- ratalálkozás csodájának és az emlékezés örömének valósága. Akkor gyógyul sok mai lelkészi „betegség” is, ha szabadulni képes emberi elismerések és méltatások függőségéből, és rácsodálkozik az isteni gondviselés színvilágára. A gyülekezeti tagok arcától fénylik az öreg pap tekintete a filmben, és fordítva is igaz: unokáknak, dédunokáknak és a legifjabb teológusnak is felragyog az arca, mert értelmet és szépséget lát az édesapai, lelkészi pályában. A madárfütty, a zöld szín, a különlegesen szép nagy fa vagy a falióra ütései - jelzések a számunkra. Mutatják életünk múlását, újulását és valódi szépségét. Ki ne látná meg a teremtett környezet eredeti szépségét a film egyik központi „szereplője”, a hatalmas, szabályos, dús lombú pálfai fa láttán! Előtte az egyszerű pad, ahol az „agyonbonyolított kommunikációjú” világ legegyszerűbb hírközlése uralkodik: a hiteles elbeszélés. Ami itt elhangzik, nem önmagáért, nem érdekekért szólal meg, hanem életre szóló bátorításként, hogy nemzedékről- nemzedékre megtartó imádságunk lehessen: „O, Jézus, kincsem, vigaszom, Fényesség életutamon ”: (503. sz. ének) Ajánlom a filmet megtekintésre mindazoknak, akik szeretnének kirándulni egy kicsit egy öreg pap életútján és elgondolkodni. A film végén Mátis István lelkész úr önálló útra indít minket, hogy ki-ki a saját jövője érdekében gondoljon tisztelettel elődeire, és alázattal végezze munkáját hűségesen. A hosszú életút titka az, hogy hivatását és életét szerettei körében természetes egyszerűséggel fogadja el, ugyanakkor merész hittel tekint a távlatokra, mert tudja, hogy életét megáldja Isten. A Filmszemlén, illetőleg a Duna Televízióban bemutatott portréfilmet 2001. március 12-en együtt tekintette meg a teológus hallgatók és tanárok közössége az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Különleges és felejthetetlen ajándék volt számunkra az, hogy - lánya és fia társaságában - velünk együtt nézte végig a filmet a 92 éves Mátis István lelkész, majd fiatal lélekkel és derűs tekintettel szólította meg a jövő lelkészeit. Köszönet érte. Szabó Lajos „Még mindig ültetek fákat... Dokumentumfilm Édesapánkról, Mátis István evangélikus lelkészről” Dunatáj Alapítvány 2000. Mátis Lilla rendező, Mátis Lívia szerkesztő és Jankura Péter operatőr. A Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiója rendkívüli adásban - éjjel, nappal - tudósít az eseményekről. A munkatársak a helyszínről jelentkeznek. Zsoldos Barnabás riporter egy olyan konvojhoz csatlakozott, amelyik Tarpára igyekszik. Ahogy kilép az autóból, a víz morajlása szinte elnyomja a hangját. „Az egyik jármüvet lesodorta az ár az útról!"- hangzik a háttérből a rémült kiáltás. Újabb bejelentkezés: Vámosatya kísértetfalu lett. A hírre, hogy átvágják a 41-es főutat, a falu lakosságát kitelepítették. A víz megérkezése előtt egy riporter bemerészkedett az éjszakai faluba. Remegő hangon tudósít. A templom mellett áll. Egyetlen kutya csaholása töri csupán darabokra a dermesztő csendet. Napok óta foglaltat jelez a técsöi református lelkész telefonja. Végre péntek este kicsöng. Apósa veszi fel. Udvarukban még mindig térdig érő a víz. A 7 méter magas víztömeg a városka alatt szakította át a gátat, így csupán „visszaduzzadt”, nem pedig a településen vágtatott keresztül. Emberek jajszava, kiáltása, káromkodása hangzik. Időjárást, kormányt, ukránokat, egymást, Istent okolják a bajért. 1836-ban, Pozsonyban megjelent evangélikus énekeskönyv 447. énekét vízáradáskor énekelték. „Az árvíz feldagad, mindent elveszt, ragad, pusztítja szép földünket; kérünk jó Istenünk: vess a vizeknek határt, ne okozzanak több kárt. Botsásd meg bűnünket, szánj meg Uram bennünket: érdem szerént ne büntesd vétkünk, s tsapásod szüntesd; Vedd fel zengedezésünk, s hallgasd meg könyörgésünk. ” Mit tehetünk? Imádkozhatunk- azokért, akik a védekezésben, újjáépítésben vesznek részt, hogy jó döntéseket hozzanak,- azokért, akiket kár ért, hogy végképp meg ne keseredjenek. Adakozhatunk,- hogy a rászorulóknak könnyebb legyen,- hogy az újjáépítés hosszú folyamatához legyen anyagi segítség,- hogy összetartozásunk ezen a módon is kifejeződjék. Laborczi Géza, Nyíregyháza FELHÍVÁS A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat felhívással fordul a magyar lakossághoz a tiszai árvíz károsultjainak megsegítése érdekében. A Szeretetszolgálat bankszámlaszáma: OTP 11705008-20464565 Lutheránus informatikusok Amikor március 16-án este 10 körül a Líceumból hazafelé baktattam, érdekes, jó érzés lett úrrá rajtam. Nem is nagyon éreztem fáradtságot, pedig miután esti pihenőjükre szétszéledt a versenyző fiatalság és tanáraik, még gyorsan kinyomattam a programozók feladatait. Reggel nem nagyon lesz rá idő, fél nyolckor kezdünk, hiszen időben zárnunk kell, még a nyíregyháziak és békéscsabaiak is haza akarnak holnap érni. Nem tudom, hogy munkatársaim - Nagy Andrásné, Kati, Sölét-Ormos Judit és Nádudvari András -, akik kivették részüket a verseny szervezéséből, a feladatok kiagyalásából, szintén így éreztek-e. Én nagy örömmel tapasztaltam a lelkesedést a fiatalság körében, jó volt látni azokat, akik tavaly is itt voltak, felidézték az egy évvel ezelőtti eseményeket, a tanárokat, akikkel tapasztalatot lehetett cserélni. Látszott rajtuk, örömmel térnek vissza és vannak itt. Jó volt megtapasztalni azt az áldozat- készséget és szolgálatot, amellyel oly sokan járultak hozzá, hogy az első fordulóban indult több mint száz tanulóból a döntőbe bejutó 32 legjobb, ne csupán tudása legjavát mutathassa meg, de jól is érezze itt magát. Kezdhetem a sort a támogató cégekkel és a Líceumi Öregdiák Szövetséggel, akik anyagilag segítettek, a szomszédos vendéglővel, amelyik kedvezményes ebédet ajánlott fel a verseny résztvevőinek, egy számítástechnikai szaklappal, amelyik a díjakban segített és minden résztvevőnek újságokat adott, a Hetvényi Lajos Evangélikus Diákotthonnal, ahol szállást kaptak... Az Evangélikus Nők Klubja következő alkalmán Böröcz Enikő lelkésznő Evangélikus szemmel a szenvedésről címmel tart előadást, 2001. március 31-én 10 órai kezdettel az Országos Iroda II. emeleti nagytermében. (Bp. 1085 Üllői út 24.) De nem mehetünk el szó nélkül a tanítványok és az operátorok szolgálata mellett sem. Bejöttek fogadni a vendégeket, gyártották a szendvicseket, felügyeltek és segédkeztek a verseny lebonyolításában. Azt hiszem, ez az egyik fő forrása megelégedettségemnek. A másik pedig az, hogy valóban sikerült olyan szellemiséget teremteni, mely nem csupán az informatikáról szólt. A gép csupán eszköz, amely segít az értékek és a hagyományok, történelmünk, egyházunk, iskoláink megismertetésében. Ezért tartom olyan fontosnak ezt a versenyt, mert talán segít eligazodni az új generációnak ebben az új világban és tanítványaink nem a terjedő rossz irányába fordulnak, amely manapság nem utolsó sorban szintén az interneten terjed. És így a szolgálatok, a gép és az ember mögött felsejlik az Úr arca, aki segíti mindannyiunkat, és elvégzi bennünk a jót. Babies Csaba, líceumi tanár, laborvezető MEGHÍVÓ a Magyarországi Luther Szövetség Budapesti Tagozatának tavaszi előadására a Budapest, Deák téri Evangélikus Gimnázium könyvtárába (1052 Budapest, Sütő utca L). Cím: „Evangélikus egyházi szervezetek a Habsburg-birodalomban. ” 2001. március 27. kedd, 18,00 óra. Előadó: Lackner Pál lelkész (Győr). 1.
