Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-03-11 / 11. szám
6. oldal 2001. MÁRCIUS 11. Evangélikus Élet Szíves invitálás a III. országos találkozóra Orosháza, 2001. augusztus 18-19. Már izgalommal és örömmel készülünk Orosházán a III. Országos Evangélikus Találkozóra, amelyre - Deo volente - nálunk kerül sor az alcímben említett időpontban. Orosházáról elég sokan vettünk részt az I. és II. találkozón (Paks, Csömör), s ezeknek az élményeknek a hatását is itt hordozzuk szívünkben. Mindig jó testvérekkel találkozni, egymástól és egymás hite által épülni, erősödni, éppen ezért ezt az országos találkozót is nagyon fontosnak érezzük és tudjuk. Az eddigi találkozóknak is megvolt a saját igéjük, jelképük, az orosházi találkozóé is kialakult: Mt 9,5. „Kelj fel, és járj”. így döntött az országos elnökség, és mi érteni véljük ennek a szent igének az aktualitását. Országos, de különösen is lokális aktualitását: az Úr Jézus a beteg, béna embernek mennyei hatalmánál fogva mondja ezt felszólításként: kelj fel bénaságodból, gutaütöttségedből, nyomorúságodból, és járj, haladj, mozogj. Mint az Evangélikus Naptár idei számában is olvasható, vidékünk - a keresztyén hit szempontjából - olyan, mint egy gutaütött, lebénult beteg. Még nagy, még tömeg, de hitében, lelki életében, gyülekezeti életében lebénult, gutaütött. Még nem teljesen halott, de még nem is teljesen mozgásképes. Országosan is igazság, de vidékünkön pedig különösen is fájdalmas igazság ez a lebénultság. Világos a diagnózis, sőt a betegség okairól sem kell sokat töprengeni, nagyon időszerűen jön az Ur Jézustól a felénk irányuló gyógyító felszólítás: kelj fel és járj! Azzal a kéréssel fordulunk minden felelős érintetthez - püspökökhöz, esperesekhez, lelkészekhez, gyülekezeti vezetőkhöz, hittestvérekhez -, hogy fogadják el szíves invitálásunkat hazánk eme délkeleti részébe, és hozzák el szívükben élő hitüket, hogy jótékony kisugárzással gyógyítóan hassanak lelki és szellemi értelemben gutaütött vidékünkön, hogy itt is megmozdulhasson a béna beteg, felkelhessen és járhasson - az út, az élet és igazság útján. Tudjuk, hogy Orosháza nem az ország közepén helyezkedik el, és kis országunkban is vannak nagy távolságok, mégis szeretettel hívunk mindenkit messziről is, közelről is. Minden gyülekezetből várunk delegációt, és kérjük is, hogy minden gyülekezet képviseltesse magát. Tekintettel arra, hogy itt is kétnaposra tervezzük a találkozót, meg kell szerveznünk a szállásokat, az étkeztetést, a technikai részleteket, ezért nagyon fontos, hogy időben megkaphassuk minden gyülekezetből a jelentkezők pontos - az elszállásolás miatt fontos ez - adatait. Ezért is lenne jó, ha minden egyházmegyében lenne egy nem-lelkészi felelőse a szervezésnek. Természetesen nem egyedül lenne, hanem az esperese segítené. S jó lenne, ha minden gyülekezetben is lenne egy nem-lelkészi felelőse a szervezésnek, természetesen a lelkész segítné a szervezésben. S nagyon jó lenne, ha legkésőbb március végéig rendelkezésünkre állhatna az egyházmegyék nem-lelkészi találkozó-felelőseinek a névsora címekkel. Szeretnénk ebben a szervezésben az espereseket és a lelkészeket - amennyire lehetséges, technikai értelemben - tehermentesíteni. „Kelj fel, és járj” - feltehetően igaz ez a felszólító ige erre a szervezésünkre is. A szerevezés segítői és felelősei a helyi, az orosházi stáb mellett Hafenscher Károly országos irodaigazgató, valamint Gáncs Péter országos missziói lelkész, hozzájuk is fordulhat bárki kérdésével. Meghívásunkat megismételve, szeretettel köszöntünk minden hittestvérünket az orosházi találkozás reményében, és legfőbb reménységünk, hogy Krisztusban találkozunk itt a Délkelet-alföldi kisvárosban 2001. augusztus 18-19-én, szombat és vasárnap. Ribár János------------------------------------------------- ----------------------------------------^ -n RENDELKEZŐ NYILATKOZAT A BEFIZETETT ADÓ EGY SZÁZALÉKÁRÓL A kedvezményezett technikai száma: \ 0 o 3 5 * A kedvezményezett neve: ' Ennek kitöltése nem kötelező. Magyarországi Evangélikus Egyház j TUDNIVALÓK J Ezt'a nyilatkozatot csak akkor töltse ki, ha valamely bíróság által bejegyzett egyház, j ] vagy a költségvetés kiemelt előirányzata javára kíván rendelkezni. j j Ezt a nyilatkozatot tegye egy olyan postai szabvány méretű borítékba, amely e lap \ \ méretét csak annyiban haladja meg, hogy abba a nyilatkozat elhelyezhető legyen. \ j FONTOS! I A rendelkezése csak akkor érvényes és teljesíthető, ha a nyilatkozaton a kedvezmé- \ j nyezett technikai számát, a borítékon pedig az ÖN NEVÉT, LAKCÍMÉT ÉS AZ j J ADÓAZONOSÍTÓ JELÉT pontosan tünteti fel. i _______________________________________________________________________i Az 1%-ról Az alábbi nyilatkozaton valamilyen egyházi alapítvány céljaira lehet az 1%-ot rendelni. Az üres négyzetekbe a 11-jegyű adószámot kell beírni. X RENDELKEZŐ NYILATKOZAT A BEFIZETETT ADÓ EGY SZÁZALÉKÁRÓL A kedvezményezett adószáma: A kedvezményezett neve: Ennek kitöltése nem kötelező. TUDNIVALÓK Ezt a nyilatkozatot csak akkor töltse ki, ha valamely társadalmi szervezet, alapítvány vagy külön nevesített intézmény, elkülönített alap javára kíván rendelkezni. A nyilatkozatot tegye egy olyan postai szabvány méretű borítékba, amely e lap méretét csak annyiban haladja meg, hogy abba a nyilatkozat elhelyezhető legyen. FONTOS! A rendelkezése csak akkor érvényes és teljesíthető, ha a nyilatkozaton a kedvezményezett adószámát, a borítékon pedig az ÖN NEVÉT, LAKCÍMET ÉS AZ ADÓ- AZONOSÍTÓ JELÉT pontosan tünteti fel. Nem akárki a főnökünk! Okkal boldog az, akit egy kiváló személy maga mellé vesz, sőt barátjává fogad. Jézus azt mondja: „Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek" (Jn 15,14). Hát ez aztán az elkötelező barátság, és igencsak meg lehetünk hatva, szárnyakat kaphatunk tőle. Nem akárki a „főnökünk”! Ő persze aztán folyamatosan megdolgozza csapatát, átgyúr bennünket úgy, hogy talán nem is ismernek ránk (amennyire O érvényesül bennünk). Akkor még a „balsorsban” is más szél fújja a vitorlát, más az értékrend, az életirány, nem csupán emberi a cél, társainkkal, s mi több: önmagunkkal is jobban elboldogulunk, mert megváltottak vagyunk, ennél pedig nincs jobb létalap. A Mester kezében még azt is megtanulhatjuk, hogy képesek legyünk egyénileg, sőt közösségként is fokozatosan kiábrándulni hőn szeretett önmagunkból. (Másokból veszedelmesen könnyű, csak korántsem épületes.) Ha ugyanis szerényebb az „önarcképünk” akkor a sorsunkkal is kevésbé vagyunk haragban, hiszen elsősorban az foglalkoztat, hogy küldetésünket betöltsük. Sorsfordító erejű, ha Isten keze nyomán gyógyuló látással mérjük föl életünket, múltunktól a véges és végtelen jövőig. Az isteni szándék jellemzője: „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére ” (lTim 2,4), s „ akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál" (Róm 8,28). Nem rózsakertet és eldorádót ígér, hanem kegyelméből táplálkozó, hitből élő, meg-megújuló életformát. Ebben még a szenvedésnek is megvan az értelme, még ha azt többnyire „csak” visszatekintve vesszük is észre. (Zsid 12,11!) Jean-Paul Sartre szerint „sorsunk belelógat a semmibe”. A Biblia pedig arra tanít, hogy sorsunk az Isten. Sokan vannak, akik kígyózó mozgással úgy szlalo- mozzák végig az életet, hogy lehetőleg ELŐ VÍZ véletlenül se találkozzanak Istennel. Mintha valaki fejvesztetten menekülne hitelezője elől, aki azért rohan utána, hogy közölje: elengedi a tartozását. Életstílusnak ez bizony kissé fárasztó. A vaksors azé, aki behunyja a szemét.- „Akarom: láss!" - mondta Jézus a vaknak. Szemnyitogató, hatalmas szó ez. Lehet, hogy vaksi szemünknek túl éles a krisztusi fény. Átmenetileg Saul-Pál is belevakult ebbe életének hatalmas sorsfordulóján (ApCsel 9,8). Nem is csoda ez, ha valaki azzal „akad össze”, aki a Világ Világossága. Dr. Bodrog Miklós HÍREK • ESEMÉNYEK • KÖZLEMÉNYEK BÖJTI ESTÉK KELENFÖLDÖN A Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet (1114 Budapest, Bocskai út 10.) szeretettel hív és vár mindenkit böjti estéire. Az alkalmakat, melyeken - „Szeretnél-e meggyógyulni? " címmel - Balicza Iván budavári evangélikus lelkész tart előadássorozatot, János 5,1-14 alapján, szerda esténként 18 órakor tartják a tanácsteremben. Témák és időpontok: Március 14. Szeretnél-e meggyógyulni a betegségből? Március 21. Szeretnél-e meggyógyulni a depresszióból és az aggódásból? Március 28. Szeretnél-e meggyógyulni a magányból? Április 4. Szeretnél-e meggyógyulni a kisebbrendűségi érzésből? Április 11. Szeretnél-e meggyógyulni a halálból az életre? Az Evangélikus Értelmiségi Műhely legközelebbi alkalma 2001. március 21-én, szerdán, 18 órakor lesz a Deák téri Evangélikus Gimnázium dísztermében (1052 Budapest, Sütő u. 1.). Téma: Minden vallás egyházA - Ugyanazt az Istent (istent) imádják a keresztények és más világvallások hívei? Előadó: dr. Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház ökumenikus tanácsadója. Záró igehirdetéssel szolgál Kinczler Irén lelkész. HALÁLOZÁSOK Életének 94. évében csendesen elhunyt özv. Krupa Mihályné szül. Cserni Éva, az Evangélikus Elet hűséges olvasója. Temetése 2001. február 17-én volt a csesztvei evangélikus temetőben, Blatniczky János Dánielné szügyi lelkésznő szolgálatával. „ Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadítá- somat. ” (Zsolt 91,16). „Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy Kermeszky Éva diakonissza testvér életének 98. évében, 2001. február 26-án Urához hazatért.” Temetése 2001. március 19-én 10.30- kor lesz a Farkasréti temetőben (főbejárat). Mély fájdalommal, de a feltámadás reménységével tudatjuk, hogy dr. Zakócs József címzetes egyetemi docens, az Argosz technikai igazgatója életének 60. évében hirtelen elhunyt. Koporsója mellett Liszóban, Smidéliuszné Drobina Erzsébet Mk 14,38 alapján hirdette az igét. - „ Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test érőtelen. ” MEGHÍVÓ Az MDF Budapesti Választmánya tisztelettel meghívja a főváros polgárait az új évezred első ünnepi március 15-i megemlékezésére. Ebben az esztendőben az 1848-49-es szabadságharcra emlékező ünnepséget a főváros keresztény iskoláinak diáksága rendezi, ők adnak ünnepi műsort, s ők hívják diáktársaikat és a felnőtt fővárosiakat. Az ünnepi műsor március 15-én 18 órakor kezdődik a II. kerületi Bem József téren, ahol a rövid történelemóra, diákműsor után a résztvevők megkoszorúzzák Bem József szobrát. A 19 órakor kezdődő hagyományos énekes- fáklyás felvonulást lovas huszárok, 48-as kisdobosok és a gyalogos diákhuszárok, éneklő diákok a Bem térről a Margit körúton át a Budai Vár Szentháromság terére vezetik, ahol dr. Dávid Ibolya ünnepi beszéde zátja a megemlékezést. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk erre a különleges ünnepre. Pályázati közlemények A soproni Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola pályázatot hirdet határozatlan időre fizika-kémia szakos tanári állásra a 2001/2002-es tanévtől. Munkába állás időpontja: 2001. augusztus 16. Pályázati feltételek: - szakos tanári diploma (fénymásolatban) - szakmai önéletrajz. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent az evangélikus vallású pályázó. A juttatások a Kjt. szerint történnek. A pályázat beadási határideje: 2001. május 30. Cím: 9400 Sopron, Hunyadi J. u. 8-10. Tel: 99/311-681, Fax: 99/510-281 * * * A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) (Sopron, Széchenyi tér 11. Tel: 99/512-430) Igazgatótanácsa pályázatot hirdet magyar nyelv és irodalom, magyar mint idegen nyelv (németes), evangélikus hittantanár (vagy lelkész), fizika-német szaktanár, foldrajz-német szaktanár (vagy fold- rajz-német szakos), történelem-német szaktanár, német (esetleg színjátszókor vezetői képzettséggel) angol és latin szakos állásokra 2001. augusztus 16-i munkabalépéssel. Természetesen a felsorolt szakok bármely kombinációjával, illetve egyéb szakokkal párosítva is lehetséges a pályázat. Feltételek: - tudományegyetemi, illetve hittudományi egyetemi végzettség - keresztyén elkötelezettség - rendezett családi élet. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent az Evangélikus Egyházhoz tartozás, tudományos munka (esetleg fokozat) jeles vagy jó oklevél, idegen nyelvtudás (állami nyelvvizsga), nemdohányzó életmód, illetve soproni lakáslehetőség. A pályázathoz csatolni kell: - kézzel írott hagyományos önéletrajzot - tanári elképzelések összefoglalását kb. 1 gépelt oldalon - a diploma fénymásolatát - protestáns pályázók esetén a konfirmációi (katolikusoknál a bérmálkozási) emléklap fénymásolatát - lelkészajánlást - nyelvvizsga-bizonyítvány fénymásolatát - erkölcsi bizonyítványt. Á pályázatokat a Líceum címére: 9401 Sopron, Széchenyi tér 11. Pf. 77. kell megküldeni 2001. április 15-ig. A pályázók személyes meghallgatása után az elbírálás 2001. május 10-ig megtörténik. A világvallások szerepe a hitoktatásban témával foglalkozó európai munkaközösség a norvégiai Bergenben tartotta ezévi konferenciáját február 23- 26. között. A munkaközösség két témával foglalkozott behatóan: a vallástanítás perspektívája és az egységes Európa jövőképe; illetve a vallásos nevelés valláspszichológiai megközelítése. A munkaközösség tagjaként vett részt a konferencián dr. Szabó Lajos, az EHE rektora, és előadást tartott a vallási közösségek magyarországi helyzetéről és a hitoktatásban való megjelenésükről. A konferencia résztvevői szívesen emlékeztek arra, hogy tavalyi ülésüket Budapesten, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tartották, és megismerkedtek a magyarországi vallási helyzettel. Apróhirdetés Fiatal dolgozó lány olcsó albérleti szobát keres fürdőszoba és konyhahasználattal Budapesten. Telefon: 06-30-231-3825. Igére építő özvegy hölggyel szeretném eltölteni 70 utáni éveimet Keszőhidegkúton. Tel: 06-74/402-480 19-21 óráig. Német nyelven társalgást - jutányos áron - vállalok. Telefon: 375-1153. A Kisdeák Evangélikus Óvoda várja 3-6 éves korú gyermekek jelentkezését a 2001- 2001-es tanévre. Jelentkezni lehet március 31-ig délelőtti időszakban az óvodában: 1052 Budapest, Deák tér 4. A jelentkezés alkalmával kérünk egy írásos indoklást is, hogy miért szeretnék óvodánkat választani. A Habitat for Humanity Magyarország Alapítvány célja: egyszerű, tisztes, egészséges, megfizethető otthonokat valamint közösségeket építsen a rászoruló családoknak akik ezt saját erejükből megvalósítani nem tudják. E jótékony célú alapítvány segíti azokat akik a kiegyensúlyozott, békés családi élet feltételeit keresik. Támogassa adója 1%-val az alapítványt! Adószámunk: 18672772-2-43. Evangélikus Életág A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja evelet@lutheran.nu Felelős szerkesztő: T. Pintér Károly Karoly.Pinter@lutheran.hu Felelős kiadó: Kendeh K. Péter Peter.Kendeh@lutheran.hu Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel/Fax: 317-5478; 317-1108 Szedés, tördelés: Rezessy Szabolcs Szabolcs.Rezessy@lutheran.hu Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Rt. INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt., Bp. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: egész évre 3520 Ft. Előfizetési díj külföldön: szomszédos országokba: egész évre 13000 Ft (portóval együtt), egyéb európai országokba és tengerentúlra: egész évre 115 DEM vagy 55 USD, (portóval együtt) Csekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza!