Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-03-11 / 11. szám

Evangélikus Élet 2001. MÁRCIUS 11. 5. oldal EVANGÉLIKUSOKRA EMLÉKEZVE Legány Ödön - a „magvető” 125 éve született Legány Ödön növényne- mesítő, gazdasági akadémiai tanár, a ma­gyar növénynemesítés egyik legképzet­tebb és a legtöbb eredményt felmutató munkása. Legány Ödön Kassán született, evangéli­kus családba, 1876. március 8-án. Alap- és középfokú tanulmányai után, 1898-ban vé­gezte el a mosonmagyaróvári Gazdasági Aka­démiát, majd Károlyi Gáspár uradalmában szerezte meg a gyakorlati alapismereteket. Mint a növénytermesztési tanszék elő­adója került vissza 1900-ban az Akadémiá­ra, és egyre nagyobb figyelmet fordított a növénynemesítési kísérletekre. Amikor az Akadémián az 1907/08-as tanévben a nö­vénynemesítés külön tantárggyá lett, 1908- tól annak lett tíz éven át előadója. Immár ismert növénynemesítőként ka­pott meghívást 1908-ban, a Hatvani Cukorgyár Rt. nagyteleki uradalmában létesített növénynemesítő-telep vezetésére, 1918- ban pedig - a telep átszervezése után - a hatvani Növényneme- sítő Rt. vezérigazgatója lett. Ő volt az első a magyar növény- nemesítők között, aki keresztezésekkel nemcsak új fajtákat ál­lított elő, hanem a gyakorlatban vitte tovább a kutatásokban el­ért eredményeit. Nemesítői munkáját a takarmányrépával kezdte, majd fokozatosan kiterjesztette más növényekre is. Ő foglalkozott először az őszi zab nemesítésével. Munkája kiter­jedt a cukorrépára, rozsra, burgonyára, babra, lóbabra, szójára, árpára, sörárpára, zabra, borsóra, mákra, a konyhakerti és ta­karmánynövényekre (pannonbükköny és lucerna). Mesterséges termékenyítéssel tenyésztette ki a lencse-bükkönyt: erre kül­földön is felfigyeltek, és Vicia-lens Leganyának nevezték el. A jarovizációval foglalkozva: a tavaszi búzaként vethető, fa­gyasztott őszi búzával már 1917-ben jelentkezett - megelőzve ezzel az orosz Liszenkót! Takarmánykeverékei a 20-as évektől váltak ismertté; ezek közül egy szintén az ő nevét viseli. Legány Ödön kinemesítette a „hatvani búzát” (5612), és ke­resztezéssel javította a minőséget. Később, a hatvani uradalom fejlesztésével, a növénynemesítő telepet át­vette a Földmüvelődésügyi Minisztérium. Ezt követően Legány, mint az állami telep igazgatója dolgozott. Negyvenhat éves pá­lyafutása alatt sok cikket, ismertetést írt a Köztelekbe: e lapnak sokáig munkatársa is volt. Szakmai tisztségeit, megbízásait alig le­het felsorolni: az OMGE igazgatóválasztmá- nyi tagja, a Magyar Növénynemesítők Or­szágos Egyesületének ügyvezető igazgatója, majd alelnöke is volt. Sok előadást tartott az OMGE szakülésein és növénynemesítő ván­dorgyűlésein. Megalapította a Hatvanvidéki Gazdasági Kart, amelynek elnöke, a Magyar Gazdatisztek Országos Egyesületének pedig alelnöke volt. Ezt egészítette ki társadalmi tevékenysége a magyaróvári Széchenyi Kör­ben és a Férfi Dalárdában. A hazai mezőgaz­daság fejlesztésében kifejtett 40 éves mun­kássága elismeréséül Legány Ödönt 1938-ban gazdasági főta­nácsosi címmel tüntették ki. Az 1936-ban önállósult Hatvani Evangélikus Egyházközség első felügyelője Legány Ödön lett, és egyházi vonalon így dol­gozott intenzíven, haláláig. Nehéz feladatokat kellett megolda­nia társaival: „gyülekezetté” szervezni a szélrózsa minden irá­nyából idekerülteket; biztosítani a gyülekezeti élet vonzó, szín­vonalas, belső tartalmát, külső kereteit, és megfelelő súlyát a közéletben. Alig néhány év alatt mindez maradéktalanul megtör­tént. Az ő bölcs, példamutató, agilis felügyelői szolgálatának időszakában készült el a templomhoz épített, praktikus gyüleke­zeti ház és a parókia. Az Ige „magját” is „hintette”, máig ható eredményekkel! Személyes hitének hátterét a mindig nagyra be­csült „felvidéki lutheránus tradíció” jelentette. Legány Ödön 1944. augusztus 14-én halt meg, és 16-án az evangélikus templomból temették. Az evangélikus gyülekezet­tel együtt Hatvan város vezetése is tisztelettel gondol szemé­lyére és munkásságára: a volt Sallai Imre utca ma Legány Ödön nevét viseli. B. B. Kossuth Mississippiben Százötven évvel ezelőtt, 1851. de­cember 4-én ért partot a „Mississip­pi” gőzös New Yorkban, fedélzetén Kossuth Lajossal, feleségével, gyer­mekeivel és kíséretével. Az amerikai szenátus küldte értük a korszerű ha­jót. Hatalmas tömeg sereglett össze a „nemzet vendégének” fogadására. Érkezéséről, egykori partraszállásá­nak helyén - a Clinton erődön - em­léktábla ad hírt. Azokat a kiválóságo­kat sorolja fel a bronzlap, akik ezen a helyen szálltak partra az Újvilágban. (Lafayette neve mellett olvashatjuk Kossuth Lajosét is.) A magyar kormányzó, a nagy sza­badsághős útja valóságos diadalmenet volt, főként az északi, a rabszolgatartást ellenző államokban. Gyönyörűséggel hallgatták, bibliai idézetekkel, fordula­tokkal ékeskedő költői beszédeit, meg­ismerték népünk szabadságharcát, és rokonszenvüknek adtak hangot. Támo­gatásukról biztosították az elnyomott Magyarországot. Legtöbb helyen az ál­lam első embere is meghívta a látogatót saját otthonába, vendégeskedni. így tör­tént ez még némely déli városban is, a rabszolgatartó államokban. Ennek bizo­nyítékára egyik amerikai tanulmányuta- mon bukkantam. Egy amerikai levéltár őrzi Kossuth Lajosnak Foote kormányzóhoz intézett rövid levélkéjét. Vicksburgben írta, Mis­sissippi Államban 1852. március 22-én. Az apró cédulára rótt sietős sorok szövege a következő (115 Boksz 1. OHS Library): „ Vicksburg March 22 Gov. H. I. Foote Very obliged for the invitation to your mansion. If I were alone would thankful­ly accept. But we are many. Can not con­sent to give you so much trouble in your own house ! ,r-.r, Kossuth ” Magyarul: „ Vicksburg Március 22. H. I. Foote kormányzó Nagyon lekötelezett azzal, hogy meg­hívott a saját házába. Ha egyedül len­nék, akkor hálásan elfogadnám. Ámde sokan vagyunk. Nem engedhetem meg, hogy a saját házában olyan sok gondot okozzak Önnek. Kossuth ” Mississippi 20. tagországként 1817. december 10-én csatlakozott az Amerikai Egyesült Államokhoz, a Gyöngy folyó partján elterülő Jackson fővárossal. A tör­ténelem során többféle nép megfordult itt. A XVI. században még indiánok lakták. A XVII. században a franciák gyarmatosítot­ták telepeseik számára. A XVIII. század­ban az angoloké lett. Ebben az időszakban Mississippi Nyugat-Floridához tartozott, megőrizve a hűséget az angol királyság­hoz. Hamarosan azonban Spanyolország fennhatóságát ismerte el. Hagyománytisz­teletükben maradiakká váltak. Jellemző erre, hogy csak 1849-ben iktatták törvény­be a nők tulajdonhoz való jogát! Az állam vasútvonala 1831-ben épült meg. így ezt már Kossuth is használhat­ta a fővárosba tett látogatásakor. Missis­sippi Állam élén a kormányzó állt. 1851- 52-ben a demokrata James Whit, 1852 és 1854 között Henry S. Foote. Ez utóbbi hívta meg a jeles magyar vendéget saját házába. Mint olvastuk, Kossuth nem fo­gadta el a felkérést, hiszen nagy kísérete megterhelés lett volna a házigazdának. Jellemző Kossuth felfogására, hogy nem akart társai nélkül elmenni a megtisztelő látogatásra. Ennek lehetősége fel sem vetődött benne. Annak ellenére, hogy a déli államok­ban erős fenntartással fogadták a job­bágyság intézménye ellen is küzdő ma­gyar népvezért a hatalmas földbirtokaikat rabszolgákkal műveltető birtokosok, megrázó szónoklatait mégis nagy élve­zettel hallgatták. Daliás megjelenésétől el voltak ragadtatva, a magyar szabad­ságharcban betöltött vezető szerepét pe­dig regényesnek tartották. Vidékiek feltehetően Louisville-ben hallották többen a beszédeit, és messze a Mississippi völgyébe elvitték hírét. így történhetett, hogy a Kossuth látogatása előtt pár évvel létesült New Hope (Új Remény) város - a városatyák közös el­határozásával - Kossuth nevére szerette volna átkeresztelni a települést. írtak is a postának, hogy engedélyezze a névvál­toztatást. Az engedély bizonyára megér­kezett, hiszen máig is létezik „Kossuth” város Mississippi Államban. Ez azonban csak egyike az Amerikai Egyesült Álla­mokban található nyolc (!) Kossuthról elnevezett városnak. Iowa Államban egy egész megye viseli Kossuth nevét. Amikor 1996-ban ott jártam, Missis­sippi Kossuth városában pontos számítás szerint 265-en laktak. A „város” két végén hatalmas tábla fogadta a látogatót, rajta a település történetének leírásával. Minden a Kossuth nevet viseli: a zöldséges bolt, a postahivatal, a városháza, az iskola, a cserkészcsapat, - még a víztorony is. A város lakói lelkesen szeretik Magyaror­szágot, jóllehet Kossuthról csak annyit tudtak, hogy derék ügyvéd volt, aki egy ártatlanul elítélt rabot akart kiszabadítani, ezért maga is börtönbe került... Alkalmam volt előadást tartani a város legnagyobb előadótermében, a baptista imaházban, így okkal remélem, hogy ma már többet tudnak Kossuth Lajosról. Egyikük egyéb­ként egy alkalommal már járt Magyaror­szágon. A helyi újságban meg is jelent mosolygós fényképe, Debrecenben ké­szült felvételen nagy büszkén mutat a „Kossuth tér” feliratú táblára. Városáról teret neveztek el Magyarországon! Dr. Berényi Zsuzsanna Ágnes, Kossuth (Mississippi) díszpolgára Döbbenet Szomorú eseménnyel volt tele az elmúlt időszakban a média. Egy ártatlan kislány veszítette el az életét. Jelenlegi ismeretek szerint alantas szándékból, de az is lehet, hogy egy háborodott elme miatt. Bizonyos azonban - a rendőrség legalábbis állítja - hogy nem gondatlanságból, és nem véletlen folytán. Az eltűnésekor hét éves Szathmáry Nikolett életét oltotta ki egy Istentől elru­gaszkodott ember. Lehet, hogy sohasem fogjuk megtudni, miért. Tudom, nem lehet a kort hibáztatni, hiszen erőszakos bűncselekmények — saj­nos - minden korban voltak. Nem mondhatjuk tehát, hogy ezért a mostani kor­szellem a felelős. De vajon milyen lelkületű ember lehet az, aki képes bántani egy ártatlan gyermeket? „Gyakorlott” börtönlakók szokták nyilatkozni, hogy a gyermekgyilkosokat még a sitten is kiközösítik, velük nincs cinkos összekacsintás. Mert úgy látszik, hogy valamilyen mértékben még a „nehézfiúknak” is van erkölcsi érzékük A gyermekgyilkosra még az egyébként távolról sem galamblelkű bűnözők is meg­vetően tekintenek. A szülők bánatáról nem írok. Nem tudok írni, mert nincs olyan általam ismert műfaj, mely annak kifejezésére alkalmas lenne. Hamvas Béla, az evangélikus író és filozófus írja egyik, a materialistákról ironizálóan szóló könyvében, hogy három dolog jellemzi elméletüket: „Az em­ber állat, lélek nincs, a halál a végső megsemmisülés ”, Az istenhívő ember biz­tosan állíthatja, hogy a halál nem megsemmisülést jelent, hanem csak egy sza­kasz végét. Tudjuk hisszük, hogy csak ez a szakasz ért véget Nikolettnél is, bár­mennyire tragikus, hogy földi létét immár befejezte. Időről-időre fellángolnak a társadalmi viták a halálbüntetésről... Hitünk szerint tetteink valódi megítélése nem itt e Földön történik. Csakhát ez nagyon súlytalannak hangzó érvelés a nem keresztyének fülének. Ráadásul nem csak egyházunkat, hanem az egész keresztyénséget csúfoljuk meg, ha megbocsátást hirdetünk de ilyen esetben nem tudunk valóban megbocsátani. Márpedig Jézus Krisztus azt tanította a Hegyi beszédben: „ Szeressétek ellen­ségeiteket és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket... ” (Mt 5,44.). Való­ban, kell tudnunk megbocsátani még ilyenkor is, ahogy azt az evangéliumból tanultuk... Be kell látnom ugyanakkor, hogy egy ilyen döbbenetes eset után a megbocsátás sokak számára nagyon nehéz. Mégis, talán nem árt feltenni önma­gunknak kiélezetten a kérdést: Vajon meg tudnánk-e bocsátani a gyilkosnak ha a mi gyermekünk volna az áldozat? evél&levél A hét elején egy helyi buszmegállóban esőben esernyővel vártam az autóbuszt. Egyszerre észrevettem, hogy egy középkorú hölgy esernyő és fejfedő nélkül igyek­szik az eső elől egy bérház erkélye alá menekülni. Felajánlottam segítségemet, s ezt Ő természetesen elfogadta. Ugyanarra a buszra szálltunk fel, de ő előbb szállt le. Mégegyszer megköszönte a segítséget, s megjegyezte: „Az evangélikusok mind ilyen kedvesek.” Egy pillanatra meghökkentem: „Honnét tudja, hogy én evangélikus vagyok?” Mondja, hogy a férje evangélikus. Bár nem rendszeres templomlátogató, nyilván a feleség is vele tartott annyiszor, hogy arcomat megjegyezte. Lám: elég a nyitott szem és egy nyitott esernyő, hogy ilyen szívet melengető sza­vakat hallhassunk. S a „mind” szócska arra mutat, hogy máskor is tapasztalt evangé­likusok részéről ilyen apró, de talán nagyobb figyelmességet is. Ez jó. Dr. Molnár Gyula (Székesfehérvár) Aki már beszélgetett pálya- vagy inkább iskolaválasztás előtt álló általános iskolá­sokkal, hallgatta szüleiket, az tudja, milyen nehéz, vívódásokkal teli időszakot élnek át. Merre tovább? A válasz nem könnyű! Sopronban a tanulói létszámhoz viszonyít­va sok nevelési intézmény van, melyek jobbnál jobb képzési ajánlatukkal rendszere­sen felkeresik az érintetteket. Ezt tettük mi is, a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola tanárai. A köztudatban ennek ellenére - bizonyára az utóbbi évek iskolánkat érintő változásai miatt (név, fenntartó, képzé­si rendszer) - sok a munkánk mibenlétére vonatkozó bizonytalanság. Ezért üdvözöltük örömmel az egyik soproni rádió kezdeményezését. Egy maga­zinműsor keretében - szolgáltatásjelleggel - bemutatkozási lehetőséget adtak a város középiskolái részére. A pályaválasztási felelős tanárukkal készített, közel egy órás in­terjú után diákjainkat látták vendégül a stúdióban. Rövid, sajnos késve kezdett beszélgetésük szomorú emlékként maradt meg ben­nünk. A fiatal riporter minden egyes kérdése az átalakítások előtti időszakra vonatko­zott, s így teljes felkészületlenségről tett bizonyságot. Úgy érzem, tanulóink frappáns, helyreigazító válaszai sem tudták eloszlatni a műsor után keletkezett homályt. „Akinek szava van, gondolata is van...” - fogalmazta meg Erasmus. Talán nem túl nagy elvárás, hogy legyen felelőssége is! Balikóné Németh Márta (Sopron) Tisztelt Szerkesztőség! A lap 2001. 03. 04-i számában megjelent, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületi székház építkezéséről szóló írással kapcsolatban szeretnénk a következő megjegyzést tenni: „Egyházközségünk a kerületi székhelyet kijelölő tanácskozásra készítette el a vá­rostól kapott ingatlan elvárásainak megfelelő átépítési tervét. Alapelv volt - a modem műszaki megoldás, a célszerű működési feltételek és az olcsó üzemeltetés mellett - a protestáns puritánság hangsúlyozása. Ez a tervezés és a kivitelezés minden fázisá­ban kellő hangsúlyt kapott. Minden elnevezésben, szóban és írásban a kerületi szék­ház kifejezést használtuk s használjuk. A „püspöki palota” kifejezést, annak régi idő­ket és elvárásokat idéző hangvétele, nagyzolást és felesleges pazarlást sejtető volta miatt tudatosan kerültük. Kérjük, minden további beszámolóban - melyekhez készséggel nyújtunk segítséget - a székház kifejezést használni. Győr, 2001. március 7. Csermák Gusztáv Lackner Pál Szabó György felügyelő igazgató-lelkész megyei felügyelő, ügyvezető Duna TV - Megemlékezés a gályarab prédikátorokról Amint arról lapunk is tudósított, a közelmúltban számos ünnepségen emlékeztek meg a 325 évvel ezelőtti megrázó eseményekről. A Duna Televízió A szellem órája című sorozatműsora keretében szintén e témáról sugároz 60 perces összeállítást. Az irodalmi és zenei szemelvényekkel gazdagított műsorban megszólalnak történészek, egyháztörténészek, protestáns és római katolikus egy­házi vezetők, művészek, valamint Ruyter admirális leszármazottja és Szokolay Sándor, a Gályarab-kantáta zeneszerzője. Adásidő: március 14, szerda 21.30. Szerkesztő-riporter: Fabirty Tamás.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents