Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-03-11 / 11. szám
4. oldal 2001. MÁRCIUS 11. Evangélikus Élet \ „BESZÉLGETÉS A CSALÁDRÓL” Makra Mercédesz (9 éves) rajza Fodor András: A CSALÁD Későn születtem, mikor már nem is vártak. Goromba február fagyán kivirult kedvvel jött el értem, hogy meglásson, apám. Aztán, hogy hazavittek, a ház, a kert, az udvar szemérmes, új örömmel lett tele. Bátyáimat magáztam. Nénéimnek is lettem gyereke. Apám után a sógor gyámolított. Döröghetett szigora, mint az ég, ruháit mindig rámszabatta, villámokkal se tudta eltakarni gyöngéd szivét. S anyám még most is bárhova siet, mint kincset párnán, hozza az úton, szétosztogatja lelkes mosolyát. Megszólít minden ismerőst:- Na angyalom! Én meg nyomukban járva, otthont keresve mindenütt nem ismerek határt a szeretetben. Vagyok, akár a lélegző kebel: kifogyhatatlan, telhetetlen. Út szülő és gyermek között (Folytatás az első oldalról) Szeverényi János budai esperes képviselte egyházunkat február 26-án Budapesten, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által - „Beszélgetés a családról” címmel - szervezett szakmai napon. Felszólalásában mindenekelőtt a fiatalok házasság előtti gondjairól, nehézségeiről szólt. Az egyházban is érezhető az a tendencia, hogy kevesebben kötnek házasságot, vagy ha létrejön a házasság, különböző okok miatt kitolódik ennek időpontja. A nemi érés korábban következik be, a tanulás miatt viszont később jutnak a fiatalok családalapítási helyzetbe. A két időpont között akár 10-15 év is eltelik. Sokan nem látnak jó mintát. Szétesett, csonka családokban él az ifjúságjelentős része. Nem segíti a házasság intézményét korunk szellemisége, az individualizmus, az anyagiasság, a szabadosság sem, hiszen a családi élet áldozatot követel. Ettől félnek sokan. Szeverényi János érintette az úgynevezett „vegyes házasság” kérdését is. A reverzális az elmúlt évtizedekben sok fájdalmat, sérülést okozott. Reményre ad okot az ökumenikus közeledésnek az a gyakorlati jele, hogy elkészült egy hat különböző liturgiát tartalmazó esküvői szertartáskönyv, melyet elfogadott a Katolikus Püspöki Kar és az Ökumenikus Tanács is. Jelenleg a Vatikánban tanulmányozzák az anyagot. Megemlítette az esperes a vegyes házasság egy másik aspektusát, nevezetesen a hívők és nem hívők házasságát, mely kérdés kezelése az egyházak közös felelőssége. Az evangélikus egyház házasságra való felkészítéséről szólván, Szeverényi János a következőket emelte ki: A felkészítés kisgyermek kortól kezdődik. A gyülekezet jó terep ehhez, mivel a sérült háttérrel rendelkezők is láthatnak működő modelleket. A hitoktatás kapcsán megismerhetik a bibliai házasságokat. Gyakran előkerül a házasság témája az ifjúsági konferenciákon, programokon is. A jegyesoktatást segíti az a közelmúltban megjelent könyvecske, melyet gyakorló lelkész és nemlelkész házaspárok írtak. Megemlítette, hogy - más gyülekezetekhez hasonlóan - a Kelenföldi Egyházközségben is minden korosztály számára szerveznek közösségi alkalmakat. A vasárnapi istentisztelet alatt a néhány hónapos babákra is vigyáznak, hogy születéstől a földi élet végéig otthona lehessen a gyülekezet az odaérkezőknek. Szeverényi János hangsúlyozta, hogy a gyülekezet egésze is család, a nagy közösség egyszerre hordozza a hiányokat és a többletet - így kiegészíthetik egymást a tagok. Számos evangélikus gyülekezetben működik „kismama klub”, ahol az édesanyák oszthatják meg egymással gondjaikat, illetőleg „fiatal házasok köre”, amelynek nem csupán a válsághelyzetek kezelése a feladata, hanem a működő házasságok ápolása, a későbbi lehetséges problémák megelőzése. A közösségi életnek igen göröngyös útja ez minden időben, a történelemnek minden korszakában, kezdettől fogva. Hogy milyen utat járnak szülők és gyermekek, az meghatározza későbbi életüket. A szülőkét, amikor a gyermekek kiröpülnek a fészekből. Most derül ki, hogy milyen volt ez a fészek. Vannak, akik szívesen jönnek vissza, de előfordul, hogy egyesek nagyon ritkán. És nem azért, mert minden idejüket leköti a család és a munka. Nem lett vonzóvá a szülői hajlék, mert tele volt feszültséggel, veszekedés villámaival és ezek a gyermekeken csapódtak le. Van gyermek, aki az alkoholos apa gorombaságai elől a korai házasságba menekül. Milyen áldás, amikor a gyermek visszavágyódik a szülői tűzhely melegéhez és hitvesével szívesen látogat haza, az első otthonba. A szülőktől kiinduló út meghatározó jelentőségű. Ennek hatása alól senki sem vonhatja ki magát, nem is tagadhatja azt. A szülői háztól indult ki életünk. A korombeli, 70 év felettiek többsége otthon született, a bábanénik vágták el a köldök- zsinórt. Hazulról mentünk iskolába, elemibe és gimnáziumba, és iskola után minden nap hazatértünk, ahol édesanyánk asztalt terített és finom ebéddel várt. Egyetemista koromban kerültem először el hazulról Sopronba, és elmenetelem előtt édesanyámmal együtt imádkoztunk, hogy a hazafelé vezető utat semmi se zárja el. Az imádság útegyen- getése mellett mindig jött - talán havonta - egy lelakatolt faládikó, mely tartalmazta az otthon ízeit, kiegészítve a Teológus Otthon konyhájának fóztjét. Ezt a ládát 50 évig őriztem, és csak most - miután már szétesett - váltam meg tőle nehéz szívvel. Mert számomra a szülőktől kiinduló útnak egy „kincsesládája” volt, amit a szeretet bélelt ki. Ezért vittem magámmal üresen is 50 éven át, mert a már rég halott szüleim gondoskodó szereteté- re emlékeztetett, amely arra indított, hogy magam is ilyen szülő legyek gyermekeim számára. Tudom, hogy ti is így vagytok, kedves kortárs Szülők és fiatalabb Szülők, akik a „szövetség ládájában” található két kőtáblának 4. parancsolatát próbáljátok megélni, mint szülők és egykor gyermekek, és külditek gyermekeiteknek a „szeretet ládáit”. Valószínű, hogy más formában ma már, mint én akkor. A szeretet formákban változik, de tartalmában mindig leleményes és „szuper”! Sajnos, van szülőktől elvezető út is! A legjobb szülői szándék és féltő aggodalom ellenére is előfordul, hogy a gyermek nem választja a szülő kívánsága szerinti hivatást. (Luther Márton apja jogászt szeretett volna a fiából, és nagy volt a csalódása, amikor kolostorba vonult.) De az igazi probléma, amikor a gyermek a szeretet útjáról tér le. Nem az önállósodás vágya, az egyéni kibontakozás igénye, az örökség idő előtti kikérése a legnagyobb veszély, hanem a szeretet szálainak elszakítása, a haraggal való elválás, az „örökség” eltékozolása, ami még a bibliai „egytálentumos” szolga magatartásánál is súlyosabb, mert a testilelki összeroppanáshoz vezet a „vályúnál”. Ha nem lennének imádságukkal is vonzó szülők, bizony nem találna vissza egyetlen tékozló gyermek sem. Hála Istennek, hogy vannak együttes utak is! Amikor szülő és gyermek közös kiránduláson ismeri meg a természet világát és benne a Teremtőt. Emlékszem, amint édesapámmal lovaskocsin rövi- debb-hosszabb utakat tettünk meg falunk határán fekvő földjeink megmunkálására, meg Szászvárra szénért, hogy kovácsműhelye „üzemelhessen”. Nagymamámmal gyakori utunk volt a szőlőhegyre. De együttes útjaink voltak a szülőfalum templomába is! Mindig öröm volt lelkészi szolgálatomban, amikor szülők és gyermekek együtt jöttek templomba vagy családi istentiszteletre. Mert a gyülekezet családias vonása, ha a szülő nemcsak ezt mondja: menjetek oda, mert ott nem tanultok rosszat, hanem elsősorban azt: jöjjetek, menjünk együtt, lelki erőt gyűjteni... Fájdalmasak azok a külön utak, amikor a gyermekek nem járják szüleik útvonalát. Lehet, hogy a szülő ilyenkor megszakítja gyermekével a kapcsolatot, mint az a lelkésztárs, aki szolgálat közben szívinfarktusban távozott, és már csak koporsójához tért vissza a „különu- tas” gyermek. De lehet a más útra tért gyermekért imádkozni, mint Augustinus anyja, Mónika tette, és ígéretet kapni, hogy az a gyermek, akiért a szülő imádkozik, nem veszhet el. Az egymáshoz visszatérés örömét éS' áldását megtapasztalhatja az, aki nemcsak visszavár, hanem visszavonz imádságban, konkrét lépések megtételében, megbocsátásban. Mert, aki Isten bocsánatáért imádkozik, az ennek megtapasztalását megosztja az ellene vétkezők felé gyakorolt megbocsátással. Ugye, kedves Szülők és Gyermekek, akik imádkozzuk a Miatyánk 5. kérését, ebben található meg az egymáshoz vezető út lehetősége, öröme és áldása?! Egy TV-műsorban valaki a gyermekeket szólaltatta meg. Egyik kérdése: mivel küldtek el hazulról? Az egyik gyermek válasza: ne beszéljek arról, ami otthon történik. Bizonyára van mit takargatni. De azt nem kell elrejtegetni, hogy szülő és gyermek a szeretet sínpárján együtt haladhatnak közös célok elérésében, és így ott állhatunk a végcélnál „üdvbe öltözötten Én és szeretteim köröttem” (Ékv. 525,6). Szimon János r „Bizony az UR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom” (Zsolt 127,3) Amikor első gyermekünk megszületett, nagyon boldogok voltunk. Természetesnek tartottuk gyermekünk születését és minden egyszerűnek tűnt vele kapcsolatban. Aztán eltelt pár év és újra gyermeket vártunk. Ismét örültünk ennek az áldásnak, de ekkor már nem volt felhőtlen a várakozás öröme. Legalábbis bennem, félelmek támadtak: egészséges lesz-e, simán fog-e lezajlani á szülés, fogja-e bírni a feleségem? Ilyen, és ehhez hasonló félelmek kezdtek gyötörni. Azután eljött a nap és megszületett második gyermekünk, egészségesen, minden komplikáció nélkül. Félelmeim azonban teljességgel még most sem múltak el. Mostanság viszont annak gondolata „nyomaszt", hogy mekkora felelősséget bízott rám (ránk) gyermekeinkben az Isten. Hiszen felelősek vagyunk gyermekeink életéért, neveléséért, és azért, hogy a helyes útra vezessük őket. Mit is fogadtunk meg kereszteléskor a keresztszülőkkel együtt?: „ Vállalom, hogy igaz hitre nevelem és az Isten útjára vezetem. " Megtartjuk ezt a fogadalmat? Tudjuk igazán helyesen nevelni, vezetni gyermekeinket? Vagy csak magunkat áltatjuk és hazudunk magunknak?... Hányszor van, hogy megengedünk nekik olyan dolgokat, amelyek nem szolgálják az épülésüket? Hányszor nem szabunk határokat „szabadságuknak”, hányszor nem kötelezzük őket alapvető dolgokra? A legfontosabb persze az lenne, hogy személyes jó példával járjunk elől. Ha megfognánk kezüket és vinnénk őket magunkkal a templomba. Ha megtanítanánk őket imádkozni, és naponta együtt imádkoznánk velük. Sajnos, azonban erről én is sokszor elfelejtkezem. Hányszor szólt már rám leányom: „Apa, nem áhitatozunk ma, és nem imádkozunk együtt? ” Igen, a gyermek olyan ajándék, „amely" lényegében fogantatásától kezdődően hatalmas felelősség is. Olyan ajándék, amelyről egykor számot kell adnunk Mennyei Atyánknak. El tudunk majd számolni?... Nem, nem tudjuk tökéletesen nevelni, vezetni gyermekeinket, hiszen emberek vagyunk. De számunkra Isten segítő kezet nyújt. Ő azt mondja: Hívj segítségül engem, én adok neked erőt, tudást, bölcsességet és szeretetet ehhez a feladathoz! Blatniczky Gábor A CSALÁD FUNKCIÓI Pszichológus professzor a szeretetről D r. Pálhegyi Ferenc pszichológus, nyugalmazott főiskolai tanár nagy sikerű előadást tartott a közelmúltban Mosonmagyaróváron, „A szeretet figyelmes” címmel. Hívő emberként, keresztyén aspektusból vizsgálta korunk egyik legtragikusabb jelenségét,- a család válságát. A professzorral előadása után beszélgettünk.- Pál apostol szeretethimnuszában ugyan nem található a „figyelmes” jelző, én azért azt gondolom, hogy mégis bibliai szellemet tükröz ez a kifejezés. Lényegében az empátiáról van szó. Kihangsúlyoznám azt, hogy nem csupán érzelmi beleélést értek a másik emberbe e kifejezés alatt, hanem azt, hogy csak a másik ember helyzetébe illeszkedve tudom őt igazán megérteni. Minden emberi kapcsolatban nagy szükség van erre. Sajnos, ezt azonban a ma embere nem igazán gyakorolja. A lelki fejlődés normális menete az volna, hogy az egocentrizmusból haladunk a szociocentrizmus felé. Ez az, ami különféle külső és belső hatások miatt nem valósul meg. Kevés körülöttünk az igazán szociocentrikus ember és ezért van körülöttünk annyi kisiklott emberi kapcsolat.-A , figyelmes" jelző' valóban nincs a szeretet himnuszában, de a „türelmes” jelző' igen. Csakhogy a mai rohanó világban leginkább éppen a türelem hiányzik az emberi kapcsolatokbóL- Ez sajnos teljesen így van, és ez komoly hiba, főleg családon belül. Elsősorban is saját pozíciómat kellene feladni, és elfogadni, hogy én a másikért vagyok, ő fontos nekem. Sokan nem tudják, hogy a boldogság egyik összetevője az, ha oda tudjuk adni magunkat másnak. A szeretet fogalmát nem könnyű definiálni. Az általam nagyon tisztelt német pszichoanalitikus és filozófus Erich Frommnak sem sikerült igazán. A „Szeretet művészete” című könyvében azt írta, hogy a szeretet nem érzelem. Ezzel én egyetértek. Én úgy tudnám megfogalmazni a szeretet lényegét, hogy egyrészt elfogadom a másik embert feltétel nélkül, nem akarom például házastársamat átnevelni, hanem elfogadom olyannak, amilyen, másrészt pedig én átadom magamat a társnak, feltétel nélkül. Ebbe beleértem azt is, hogy időmet is rááldozom arra, akit szeretek. Sajnos, a családon belüli türelmetlenség ráadásul áthárul a gyermekre, mert nemcsak egymásra, de gyermekünkre sincs elég időnk. Ami azonban ennél is nagyobb veszély, hogy a gyermek ilyen példát látva maga előtt nem tanulja meg, hogy türelmes legyen. A hab a tortán, hogy a mai közgondolkodás még jobban ráerősít erre azzal, hogy a fogyasztói szemlélet érvényesülésével az önzést legalizálja.- Ön hogyan tudná megfogalmazni, mi a család legfontosabb funkciója?- A család alapvető feladata, hogy életteret adjon az ember számára. Ezért nagy baj, hogy a családok nagyrésze már szétesett. Gyermekeink gyakorlatilag életidegen környezetben nőnek fel. Úgy, mint amikor egy életrevaló nemes növényt rossz talajba ültetünk. Azzal, hogy a család helyett iskolákba és egyéb intézményekbe kerülnek, mesterséges környezetbe kerülnek a gyermekek. Sok szülő ugyanis azon a véleményen van, hogy a nevelés az intézmények feladata. Ez persze csak úgy lehetne igaz, ha a szülők együttműködnének az intézményekkel. A történelem bebizonyította, hogy mindig a totalitárius diktatúrák akarták elvenni a gyermeket a családtól. így volt ez már Spártában, de így volt Hitler, vagy a szocializmus idején. Sajnos, sok szülő elhitte, hogy nem feladata a nevelés. Fontos funkciója még a családnak, hogy egy gyermek jó légkörben nőjön fel. Ez sem valósulhat meg ott, ahol a család szétesett. Megjegyezném még, hogy nemcsak egy szétesett, csonka családban hiányozhat az, ami egy gyermek kiegyensúlyozott fejlődéséhez szükséges, mert sok gyermek szüleivel él ugyan együtt, de úgy, mint egy árva. A házassággondozás sok családban jelenthetné a preventív gyermekvédelmet.- Ön szerint mi vezetett ehhez az egyáltalán nem ideális helyzethez?- Az okok eredete az Édenkertbe vezethető vissza. A bűneset miatt az ember elszakadt Istentől. Eredeti rendeltetését rúgta fel. Az első humanista filozófus kígyókosztümben tűnt fel, és arra biztatott: Légy a magad Istene! Te döntsd el, mi a jó és mi a rossz. Az első emberpár a jó és rossz tudásának fájáról evett, végeredményben az erkölcsi megítélés fájáról. Ettől fogva Istentől független, autonóm erkölcs érvényesül. Az ember úgy érzi, hogy felette nincs hatalom, akinek számadással tartozna. Ugyanakkor pedig a bibliai erkölcs kiindulópontja az, hogy „Én vagyok az Úr, a te Istened!” Vagyis az az alapkérdés, hogy ki az én életem ura. Én magam, vagy Isten. A helyzet annyiban romlik, amennyiben az ember az előbbit fogadja el.- Mivel lehetne ezt a folyamatot megfordítani?- Az emberi szívnek kellene megváltoznia. Erich Frommot már említettem, de most ismét őhozzá, egy nem keresztyén filozófushoz fordulok, aki azt mondta: „Az emberiség puszta fennmaradása soha nem függött jobban az emberi szív megváltozásától, mint napjainkban.” Az egyetlen megoldás az ember számára, ha visszatér az eredeti állapotba, visszatér az Istenhez. Én azért vagyok optimista, mert látom, hogy vannak, akik ezt megteszik. Kiss Miklós
