Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-12-23 / 52. szám
Evangélikus Elet 2001. DECEMBER 23. 7. oldal ÁDVENT 4. VASÁRNAPJA Énekeljünk Máriával együtt! Lk 1,46-55 KARÁCSONY ESTE A gyógyító fény ünnepe Néktek azonban, akik félitek nevemet, fölragyog majd az igazság napja és sugarai gyógyulást hoznak. (Mai 3,20) Isten angyalának, követének nevezte magát az a névtelen és ismeretlen próféta, akinek ezt az isteni üzenetet köszönhetjük. Ha pedig a mai szentestén angyali szózatot hallunk, amely Jézus Urunk születését közli velünk: „ Ma született néktek a Megváltó... ” - akkor hadd állítsuk elé ennek a korábbi „istenangyalnak” az üzenetét is: ..Fölragyog az igazság napja és sugarai gyógyulást hoznak. ” De mit is akart üzenni ez az ótestamentumi meghatalmazott prédikátor? Legegyszerűbb, ha beszélünk az üzenet valószínű hátteréről, a tartalmáról és a hatásáról. A hátteréről csak sejtéseink vannak, hiszen sem a próféta személyéről, sem a koráról nem tudunk biztosat. Annyi bizonyos, hogy az általa megszólítottak nemcsak, hogy meglehetősen gyengén álltak a hitükben, hanem ezt kimondott gúnnyal és kétkedéssel még meg is tetézték. Mindezt nem hagyhatta szó nélkül a próféta, és szava volt a kétkedők és gúnyolódok ellen, csakúgy, ahogyan a csüggedőket és megkísértetteket vigasztalni igyekezett. Tudott fenyegetni az Isten közelgő ítéletével, de nem hagyta kétségben a nyílt szívvel hívőket, keresőket és várakozókat sem. Mennyire hasonló korba élünk mi is - telve félelemmel, bizonytalansággal, sokszor a már nem is akart mértékű kétkedéssel, a gyakran cinizmusba átcsapó hitetlenséggel! És mindez valamiképpen ott van bennünk és körülöttünk, akkor is, ha szentesténket ünnepeljük... Sokkal jobban megmelengeti a szívünket azonban ennek az igének a tartalma. Hiszen az Ótestamentumban azt nevezik élőnek, aki számára feljött a nap. Aki számára elsötétedik a nap, az vagy halvaszületett, vagy a halál árnyékában él. Aki előtt pedig elsötétedik a nap, az esetleg Isten haragját hívta ki maga ellen (Ez 32,7). Már ebből látjuk, hogy ha valaki a nap felkelte és annak látása ígéretét kapja, az isteni ajándékban, az életben részesül, amely hálára és örömre készteti. Egyedül Isten az élet, s ennek hírmondója, megjelenítője a felkelő nap. Aki tehát Istent Istenként fogadja el és tiszteli - az Otestamen- tum nyelvén: aki „féli” Őt, - annak ragyog fel az’igazság napja. Annak szól Isten biztató ígérete is: „A nép, amely nagy sötétségben jár, nagy világosságot lát, s a halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog. ” (Ézs 9,1) Ez ihlette meg az énekköltőt is: „Örök napom, / Én Istenem, te vagy. / Ragyogj, ragyogj felém! / Nem csüggedek, / Ó csak te el ne hagyj / A bánat éjjelén! / Örömömet megédesíted, / Háborgó szívem csendesíted, / Örök napom.” (62) Hogy is csüggedhetne az olyan, akit meglátogat a „felkelő fény a magasságból” (Lk 1,78)! Ez a fény meleget áraszt, elősegíti a növekedést és eltölt örömmel, „ mert nap és pajzs az Úr, boldog az az ember, aki Benne bízik ”. (Zsolt 84,12-13) Szentestén azonban mi még egy lépéssel tovább mehetünk a malakiási ige értelmezésében. A keresztyénség ugyanis a világosság, a fény ősi ünnepét Jézus Krisztussal és az ő eljövetelével kapcsolta össze. Nem csupán avégett, hogy a korabeli római napkultuszt kiszorítsa - ahogy azt sokszor egyoldalúan állítják - hanem, mert hitt Ura szavának, aki ezt mondta magáról: „Én vagyok a világ világossága" (Jn 8,12). Az előbb idézett ézsaiási igét éppen Jézus munkája leírásának elején említette Máté evangélista, jelezve, hogy pontosan a belőle áradó világosság adhat fényt, jelenthet életet és szabadíthat meg a sötétség mindenfajta megkötöttségéből. Jézus a nap, amelynek sugarai gyógyítanak, ő a nap, amelynek fényénél nemcsak jobban látunk, jobban tájékozódunk, de gyógyulást is találhatunk minden nyavalyánkra. így foglalta rímbe ezt a nagy örömhírt az énekköltő: „Végre a magasból / Jött nagy világosság, / Amellyel leszállóit / Hozzánk a mennyország, / És e szebb hajnalra / Mint homály, eloszlott, / A szív aggodalma.” (186,3) No és milyen hatása lehet annak, ha ez az örök napunk megvilágosít bennünket? A választ egy másik próféta adta meg tömören: „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége. ” (Ézs 60,1) Ezt így adta tovább Jézus a hegyi beszédben: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város... ” (Mt 5,14) A szentestén megjelent fény ugyanis nemcsak a magunk megvilágosodását szolgálja, hanem továbbadásra is biztat. Terjednie, szét kell áradnia a fénynek ott, ahol megvilágosodott Krisztus-hívők áhítattal ünnepük a szent éjszakát. Különben gyorsan elszáll az est hangulata, ha nem válik boldogan továbbadott fény élménnyé! Ettől óvjon meg minden keresztyént ezen a szentestén is a mi Urunk, a világ világossága. „Kéj fel, kelj fel, fényes nap, / Áraszd ránk világodat! / Igazságod erejét / Lássa rajtunk minden nép! / Segíts, Urunk!” (265) Gémes István (Stuttgart) KARÁCSONY ÜNNEPE Világosságot és békességet várunk! Ezs 9,1-6 Johannes Busch lelkész mondta el egyszer a következő kis élményét: Egy hideg, barátságtalan napon, amikor a városban járt, egyszercsak vidám ének hangjára lett figyelmes. Megállt és hallgatta. Egy szegényes házból jött az ének. „Ki lehet az a boldog teremtés, aki énekel?” - kérdezte magában. Gyors elhatározással belépett a házba és meglepetésére egy fiatal lányt látott, aki a padlót súrolta. „Mi az oka, hogy ilyen boldogan énekel?” - érdeklődött a lánytól. Akkor az fölegyenesedett, ragyogó szemmel nézett rá és azt mondta: „Egy hét múlva lesz az esküvőm!” Ma alapigénkben mi is egy fiatal menyasszony énekére figyelhetünk fel. Ő is egyszerű teremtés, neki sem könnyű a helyzete, de nagyon boldog, a lelke ujjong, Istent magasztalja. Csodálattal és hálával van tele a szíve, .mert észrevétlen, alacsonyrendű volta ellenére kiválasztotta az Úr, hogy hatalmas tervében eszközeként használja. Lehajolt hozzá a Mindenható és nagy megtiszteltetésben részesítette: ő fogadhatja be, hordozhatja és hozhatja világra Jézust, a világ Üdvözítőjét. Ez felfoghatatlan volt számára, mégis igent mondott rá hittel, alázattal, engedelmesen. Vállalta a kitüntető feladatot. Mint az Úr szolgálóleánya, Isten rendelkezésére bocsátotta magát és hitte, hogy amit Isten mondott, az meg is fog történni. Mária a friss hír feszítő örömével elment idősebb rokonához, Erzsébethez, aki Keresztelő Jánost várva a hatodik hónapban volt, hogy megossza vele hitét és örömét. Á találkozás csodálatos módon megerősítette Máriát hitében és örömében, amit az ének szavaival juttatott kifejezésre. Ezt a zsoltárszerű himnuszt nyílván nem Mária írta. Lehet, hogy gyermekkorából ismerte, az is lehet, hogy éppen Erzsébetéknél tett látogatása alkalmával fedezte fel. Mindenesetre ő és az ének egymásra talált. Mária segítséget kapott általa, hogy hitét, örömét kifejezésre juttassa. Az ének pedig Mária személye és a vele történtek által tartalmában igazolást nyert. Összekötötte őt ez az ének saját népével, amely az ígéretet kapta, és azzal az Ó- és Újszövetség határán élő gyülekezettel, mely az ígéret hamaros teljesülésére számított. Mária volt az első, aki a Messiás érkezéséről tudomást szerzett és énekével éppen ezt az örömhírt adta tovább. Ő az Újszövetség első tagja, aki Jézust - egyedülálló módon - befogadta, s akinek éneke a keresztyén egyház köz- kincsévé vált. Mária énekét, ezt a latin kezdőszaváról Magnificatnak nevezett himnuszt az egyház esti istentiszteletének szerves részeként imádkozzák és éneklik ma is. Bach feldolgozása sokak számára közel hozta és mélyreható élménnyé tette. Most, ebben az ünnepi időben újra átéljük, mit jelent számunkra egy-egy ádventi, karácsonyi ének. Mennyi emléket idéznek föl, mennyi érzést váltanak ki a jólismert, kedves énekek. Milyen örömhírt, vigasztalást közvetítenek és általuk mennyivel könnyebb hitünket és örömünket kifejezni! így megértjük, hogy mit jelenthetett Mária számára különös élethelyzetében ez az ének. Jó lenne, ha vele, Krisztusban testvérünkkel és a egész keresztyén egyházzal együtt tudnánk mi is imádkozni, énekelni Mária énekét! Minden Krisztusban hívő ember Máriával együtt ad hálát Istennek azért, hogy rátekintett, lehajolt hozzá Jézus által. Csodálatos, hogy Isten bűnnel terhelt, elesett állapotunkban, nagy szegénységünkben lehajol hozzánk és magához emel. Csodálatos, hogy Istennek abban telik öröme, hogy a kicsinyt felemelje, az elveszettet megtalálja, a bűnösnek megkegyelmezzen. Minél inkább érezzük kilátástalan, segítségre szoruló voltunkat, annál inkább csodáljuk, háláljuk Isten hozzánk lehajló irgalmát. Aki Isten irgalmát hittel elfogadja, az valóban boldog, vagyis az üdvösség részese. Ebből a csodálkozó hálaérzésből fakad az Istent magasztaló ének. Mária énekében komoly figyelmeztetés is van Krisztus népe és a világ számára. Ezt egy bibliai igével így lehet összefoglalni: „Isten a gőgösöknek elleneáll. ” (1 Pt 5,5) Az elbizakodottakat, a hatalom és pénz megszállottáit, a dicsőséghajhá- szókat Krisztus bukásra ítéli. Csak azok, akik kicsiségüknek, szegénységüknek és bűnös voltuknak tudatában vannak, vagyis alázatosak, azok részesülnek kegyelemben. Kierkegaard, a neves dán teológus és filozófus a lényegre tapint, amikor kimondja, hogy az ember akkor éri el a tökéletességet, amikor számára Isten nélkülözhetetlenné válik. Méltó, hogy Máriával együtt magasztaljuk Istent uralmának ezért az átértékelő, radikális programjáért. Végül lássuk meg Mária éneke alapján Isten üdvözítő tervének hatalmas távlatát. Isten ígérete érvényben marad Ábrahám és utódai, vagyis a benne bízók számára, „ irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. " Isten nem szűnik meg irgalmat gyakorolni mindaddig, amíg szabadító munkáját véghez nem viszi. Ezért magasztaljuk Őt és reménykedve várjuk uralma végső beteljesülését. Krisztus gyülekezete is menyasszony, aki boldog lehet az Úrban; másokhoz lehajló szeretettel és magasztaló énekkel készülhet a menyegzőre. ,!oób Olivér (Zürich) A fénynek sugara, mely beragyogja a világot, az emberi - és egyben minden életnek létszükséglete, fonása. Enélkül csak sötét és élettelen lenne a világ a maga teljességében. Nem véletlen, hogy a teremtés nagy művénél Isten első kijelentése, akarata ez: „Legyen világosság! ” Teszi Isten e kijelentést, mert ez minden élet forrása kell, hogy legyen. Hogy ez mennyire igaz, tudjuk, tapasztalhattuk. A sötétség, a nyomor, a bűn, az elnyomás a fájdalom mélységeibe taszítja a világot. Erre számtalan példát sorolhatnánk fel a Szentírásból s az emberiség történelméből. Hogy mit jelent a fény, arra csodálatos érzékkel tapint rá a mi nagy evangélikus költőnk, Petőfi Sándor, midőn „lent az élők nagy koporsójában” a rab ajkán így fogalmaz sóhajában: „Világosság, téged szomjúzálak, S mint vakondok föld alatt lakom. Mikor üt a megváltás órája? Mikor üt a boldog óra már, Midőn újra szabad léget szívok, S újra rám sütsz fényes napsugár?!” Tudjuk, a próféta látomásában ennél többről van szó. Nem egy nyomorba taszított ember, hanem egy rabsorsra ítélt nép fölött hirdeti meg a megváltás örömét, fényét. „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát” - olvassuk. E sorok előtt a Károlyi-fordítás talán jobban adja vissza azt a hátteret, amelyből a próféta a jövőbe tekint: „De nem lesz mindig sötétség ott, ahol szorongatás van. ” Ezeket a sorokat biztató erőként adja Isten a próféta ajkára. Teszi ezt akkor, midőn látja népe fölött a vészjósló felhőket asszírok és sok más szellem uralta tömegek népre nehezedő terhét, súlyát -, amikor látja a halál árnyékának földjén vergődő lelkeket, a szívekbe kiáltja a megváltás boldog üzenetét: „ a halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog... mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpenyeg elég és tűz martaléka lesz.” Mindabban, ami előrevetíti az eljövendő békességet, ami fölött egy szebb világ fénye ragyog fel, éppen az a csodálatos, hogy záloga nem valami nagy világot megfélemlítő, népeket taposó hatalmas úr, hadvezér, hanem egy kis gyermek születése, akiben Isten szeretete és békessége ölt majd testet. Ez a csodálatos ígéret - tudjuk -, akkor teljesedett be, amikor ama Betlehemi Csillag fénye felragyogott az égen, amire ma, Karácsony ünnepén emlékezünk, emlékezik az egész keresztyén világ. Ma is, 2000 esztendő távlatából, midőn kigyulladnak otthonainkban és templomainkban a karácsonyi fények, hálaadó szívvel borulunk le Isten előtt, hogy ama Betlehemi Kisded által megváltót adott a világnak, mely egy új világ rendjét teremtette meg, és ezáltal a sötétség homályában vergődő világ fölött felragyogott a fény, mellyel „nagy örömet szerzett” népének Isten, aki fölötte áll mindennemű szorongattatás, bűn és sötétség hatalmának. Szükségünk van erre, mert annak a sanyargattatásnak és terhes igának nyomorát átélte számtalan esetben a világ és a mi népünk is, amelyre talán mázsás súllyal nehezedett rá az idegen hatalmasságok sanyargattatása. Nem lenne igaz szavunk, ha nem tennénk bizonyságot arról, hogy népünk életére is számtalanszor rátelepedett a sötétség hatalmasságainak uralma, és érezte az igében kijelentett „terhes igát és a hátát verő botot, sanyargatójának vesszejét.” * Nemzetünk bizonyára sokszor belehullt volna reménytelenül a halál árnyékának mélységeibe, ha nem él benne a megváltás reménysége, amit vigasztalásul eképpen hirdetett meg a próféta: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz. " Ez a bizonyosság kell ma nekünk is. Karácsony ünnepén éltető erőt adjon, hogy a bűn, a halál és a világ mindenfajta nagyhatalmak erőfitogtatása fölött az uralom őnála van, aki „Csodálatos, Tanácsos, Erős isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” lüdjuk. nem újság, hogy e télzaklatott világunkban az emberiség nyugalmát, békéjét, fegyverek mérhetetlen, pusztító erejével próbálják megoldani, ami további bűnt, fájdalmat és kegyetlen, értelmetlen vérontást jelent sokaknak. Mi nem ilyen „békét” akarunk. Karácsony ünnepén - akárcsak életünk minden napján a Békesség Fejedelmére, ama Betlehemi Kisdedre tekintünk, akiben Isten békessége öltött testet, s aki igazi békességet hirdet és hoz a világnak. Én hiszem, hogyha Őrá figyelünk és szívünkbe zárjuk, akkor áldott lesz ünnepünk, s a lelkek mélyén békesség honol. Akkor a mi szívünket is átjárja éltető erővel, ama „világosság”, mely felragyogott hajdan Betlehem mezején. Ámen Mózes Árpád (Kolozsvár) V
