Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-12-16 / 51. szám
66. ÉVFOLYAM 51. SZÁM 2001. DECEMBER 16. Advent 3. VASÁRNAPJA ÁRA: 65 Ft Reuss András professzor az INATE-konferenciáról Példaképem a kiáltó szó Gyermekkor a parókián ZMC MELLÉKLET A hangszerek királynője In memoriam: Dr. Lampérth Gyula Idén is nagy sikerrel rendezte meg immár hagyományosnak mondható karácsonyi könyvvásárát december 7-8-án a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány. A Lónyai Református Gimnázium tornacsarnokában főként a protestáns egyházak és intézmények kiadói vonultatták fel kínálatukat, köztük az Evangélikus Sajtóosztály. Bottá Dénes felvétele 50 éves a Győrsági Evangélikus Templom Az 1951-ben felépült templom 50. évfordulójára emlékezett december 8-án a győrsági gyülekezet. A templomot akkor Túróczy Zoltán püspök szentelte fel. Fél évszázad múltán a nemrég újjáalakult Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke érkezett a hálaadásra... A hálaadó istentiszteleten Ittzés János püspök, Jankovics Béla esperessel, Ittzés Gábor lelkésszel és Menyesné Uram Zsuzsanna lelkésznővel végezte a szolgálatot. A hideg téli időben szélesre tárt ajtók és szívek fogadták a meghívott vendégeket. A maroknyi hívekkel együtt ünnepeltek a református és katolikus testvérek is. A Zsoltárok 105; 1-5 alapján hangzott Ittzés János igehirdetése. Szavai nyomán a gyülekezet idősebb tagjaiban felidéző- dött a kezdeti nehézségek fájdalma és öröme. Isten különleges ajándéka, hogy a nehéz évtizedekben helyet készített a győrsági gyülekezet számára; 1951 késő őszén egy új templom kezdhette meg szolgálatát. A püspök utalt arra is, hogy talán azért ilyen szép ez a kis templom, mert „lelke van”. Az ízlésesen és céltudatosan beépített oltár hat a belépőkre, vonzza a szívet és a lelket. Megáldotta az Úr az építők kezemunkáját. Ittzés János felhívta a gyülekezet figyelmét arra, hogy a templom igazi „dísze” az igét hallgató gyülekezet. Ezért épült, ezért hívogatja a testvéreket alkalomról alkalomra. Isten nem csak az ünnepi órákban van velünk, de velünk van, velünk marad a világ végezetéig. Emlegessük csodáit és készüljünk az újabb csodákra. A 105. zsoltár jó példa arra, hogy miként kell emlékezni. Isten megőrzött és megvédett bennünket. Itt futnak össze a szálak, és innen futnak szét. Áldjuk és magasztaljuk azt a helyet, ahol a maroknyi közösség összeül alkalomról-alkaromra, és nyitott fullel- szívvel hallgatja Isten igéjét! Az istentisztelet után az ünnepi közgyűlésre került sor, melyet Gede István felügyelő nyitott meg, majd Menyesné Uram Zsuzsanna ismertette a fél évszázad történéseit. A templomépítés munkálatai 1943-ban kezdődtek meg. A háborús évek miatt akkor csak egy imaházra futotta. A lelkes kis gyülekezet azonban nem mondott le egy igazi templom építéséről. Az álmokat Kiss Samu lelkész fia, Kiss Jenő váltotta valóra. 1950 nyarán fogtak hozzá az építkezéshez. Lelkészük vezetésével, szívvel, lélekkel dolgoztak, és 1951. szeptember 30-án, Túróczy Zoltán püspök felszentelhette az Isten házát, amelynek ekkor azonban még nem volt harangja. Káldy Lajos lelkész fontos feladatának tartotta, hogy külön harang hívja a híveket az istentiszteletekre. (A győrsági templomharang története önmagában is érdekes, hiszen eredetileg 1858-ban avatták fel a soproni tanítóképző harangjaként. A háborús bombázások alatt megsérült kis harang Sopronban 1946. május 16-án szólalt meg utoljára. 22 év múlva már egy gyülekezetét hívogathatott Isten templomába.) 1989-ben a templomot fel kellett újítani. Ennek költsége félmillió forintot tett ki. Külső és belső munkálatokra került sor, megújult a toronysisak és a tető is. A belső tér átalakítása az evangélikus templomok mintaképévé tette a győrsági evangélikusok kincsét. Dr. Winkler Gábor Ybl-díjas tervezőmérnök építette újjá a belső teret. Nem nélkülözhette a gyülekezet Ittzés Gábor lelkész odaadó segítségét sem, aki nyugdíjba vonulásáig volt helyettes lelkésze az egyházközségnek. 2001-ben ismét felújításra került sor. Mindkét felújításnak összefogója Gede István felügyelő volt. Saját kezével, szorgalmával dolgozott, s teszi ezt ma is. A történeti áttekintés után a felügyelő megemlékezett segítőtársairól, többek között Czulák János gondnokról, valamint a gyülekezet volt kántoráról, aki az alapkövek letétele óta szívügyének tekintette a templom sorsát. (Felesége, Gede Gyuláné ma is odaadó szeretettel szolgálja a templomot.) Nem feledkezett meg a felügyelő az asszonytestvérek munkájáról sem, külön kiemelve Janzsó Jánosáé gyönyörű oltárterítőit. A köszöntők sorát Ittzés János püspök nyitotta meg, majd Káldy Lajosné, az egyház egykori lelkészének felesége emlékezett a régmúlt időkre. Köszöntőt mondott Ittzés Gábor lelkész, Kozák János katolikus esperes-plébános, Szalai László Dániel református lelkész és a falu polgármestere, Balogh Mihály. A közgyűlést követő szeretetvendég- ségen - vallási hovatartozástól függetlenül -, ünnepelt Isten szeretetében idős és fiatal. Pongráczné Gaál Elvira Pongrácz Máté I „ Isten parancsai nagyobb mértékben töltetnek be Isten nem felrovó irgalma által, mint az ember igazsága áltat, mert nagyobb Isten irgalma, mint az ember igazsága. " Luther Márton, Heidelbergi disputádé (Nagybocskai Vilmos fordítása) Vegyes házasság Többen kérdezték december 3-a után, mi is történt valójában. Egyháztörténelmi esemény részesei voltak, akik ezen a ködös, téli délelőttön a Katolikus Püspöki Kar székházában megjelentek, hogy tanúi legyenek az „ Ökumenikus esketési szertartások rendje "-irat aláírásának, avagy szerény jelentőséggel bíró megállapodás született? Hosszabb előkészítés után írták alá a Magyar Katolikus, a Magyar Református és a Magyarországi Evangélikus Egyház érseke, illetve vezető püspökei azt az egyezséget, amelynek nyomán mindhárom egyház templomában köthető olyan esküvő - két lelkész szolgálatával - amelyen a felek két különböző egyházhoz tartoznak. A három egyház hívei esetében összesen hat variáció lehetséges, mindegyikre nézve precízen kidolgozták az esküvői liturgiát. Tehát visszatérve az eredeti kérdéshez, igazi áttörés született-e a hazai ökumenizmus történetében, vagy csak látszat-előrelépés a realitás. Nem hiszem, hogy alap nélkül vagyok optimista, amikor úgy vélem, hogy a „ történelmi esemény ”, az „ igazi áttörés ’’ meghatározások közelebb állnak a valósághoz, mint a pesszimista vélekedések. A hétköznapi szóhasználatban egyszerűen vegyes házasságnak nevezett helyzet, amikor a házasulandók különböző felekezetekhez tartoznak, hihetetlenül sok küszködést, nyomorúságot okozott a múltban, fiataloknak és családjaiknak egyaránt. Az lenne a természetes, ha a keresztény hitüket komolyan vevő, egymást szerető fiatalokat - tartozzanak bár különböző felekezetekhez - lelki életük is közelebb hozná egymáshoz. A valóságban éppen akkor volt a legtöbb konfliktus, ha mindkét fél számára fontos volt az egyházához tartozás. Vegyes vallású országban természetes, hogy magas a vegyes házasságok aránya. Az ökumenizmus egyre több, örvendetes megnyilvánulása mellett ismételten keserűséget, fájdalmat okoztak a vegyes házasságokkal kapcsolatos küzdelmek. Tiszteletben tartva mindazok álláspontját, akik változatlan hevességgel vetették magukat egy-egy ilyen eset vitáiba, halkan meg kell jegyezni, hogy egyfajta anakronizmus árnya is rávetült ezekre a harcokra. Évről évre csökkent a házasságkötések száma, nőtt mind a magányosan, mind a házasság nélkül, élettársi közösségben élők aránya a társadalomban. Sokan megelégszenek a polgári esküvővel, a templomi esküvőt választókra sem mondható el minden esetben, hogy ez belső igényük. Ezen jelenségek ismeretében különösen is azt kell mondjuk; igen jelentős lépést tettek a hazai történelmi keresztény egyházak. Lehet, hogy valójában még „csak” a szertartások rendjében állapodtak meg. Az aláírást követő sajtótájékoztatón erre utalt egy újságírói kérdésre adott - úgymond - hivatalos katolikus válasz. Az újságíró azt firtatta, mi a helyzet a születendő gyerekekkel ezek után. A szabatos válasz lényege az volt, hogy e téren a helyzet változatlan. Nos ez az, ami elvileg bizonyára így van, közismert a katolikus egyház reverzális gyakorlata, ragaszkodása a születendő gyermekekhez, míg a protestáns egyházak elfogadták azt a gyakorlatot, hogy a gyermekek a megfelelő nemű szülő vallását kövessék. De azt hangsúlyozták és ma is elsősorban ezt kell hangsúlyozni, hogy ez a fiatalok, a házasulandók felelőssége, valójában bármilyen presszió alkalmazása idegen az evangéliumtól. Bizakodásunk lényege az a felismerés, hogy az ökumenizmus vissza nem fordítható folyamat, ebben volt konkrét jelentőségén is túlmutató lépés a megállapodás a szertartások rendjében. Hiszen voltak nem is olyan régen, akik még a másik egyház templomát is tiltott területnek jelölték meg. Minden egyháznak fel kell ismernie feladatát a misszióval is összefüggő társadalmi-erkölcsi megújulásban. A családi élet értékeinek a megújításában, a házasságra felkészítésben és a fiatal párok lelki gondozásában. Ezekkel a feladatokkal nem egyeztethető össze semminemű vallási türelmetlenség, azok lelkiismereti válságba küldése, akik hitük alapján példák lehetnének. A liturgikus rend kidolgozása vegyes házasságok számára azt a reményt hordozza, hogy a magyar kereszténység a tartalomban is az eddigieknél jobban összetart majd, a saját identitás megőrzése mellett, nagyobb hangsúly kerül majd a közös hitre. A gyermekek vallási hovatartozása nem válhat harci kérdéssé. Kedves példám e téren, amit német katolikus orvosprofesszor barátom feleségétől hallottam. A hölgy előkelő nagypolgári családból származik, mélyen hívő katolikus, a nagy család meghatározó személyisége. Riadtan értesült arról, hogy egyik fia evangélikus leányt szeret, őt kívánja feleségül venni. Az is kiderült, hogy a jövendőbeli számára is fontos a hite, így a fiatalok megállapodtak abban, hogy fiuk katolikus, lányuk evangélikus lesz. Két fiuk és két lányuk született. A család tagjai két egyházhoz tartoztak, két gyülekezet eseményein vettek részt. - És tudja -fejezte be könnyesen, mosolygósán a történetet a nagymama -, az a legszebb, s ez ami az igazi ajándék, hogy családunk ke- gyességi élete, hitélete gazdagodott a másik felekezet megélt gyakorlata által. Ez a reménységünk, efelé indultunk el. A jövőben ne válasszanak el egymást szerető fiatalokat vallási lövészárkok, hanem épüljenek egymás hite, egymás kegyessége által. Legyen fontos számukra neveltetésük, identitásuk, de legyenek nyitottak a másik hitére, meggyőződésére is. Eszerint döntsenek közös életük dolgairól. Mi idősebbek pedig féltő szeretettel segítsük őket, hogy legyen minél több keresztény család, vegyes vallású is, legyenek, lehessenek példák a társadalomban. Frenkl Róbert Konzultáció a partnerkapcsolatról A Magyarországi Evangélikus Egyház és a Bajor Evangélikus Egyház partner- kapcsolata több szinten is eleven, a gyülekezetektől kezdve, az intézményeken át a személyes kapcsolatokig. A két egyház vezetőiből álló csoport évről évre számba veszi e partnerkapcsolat eredményeit és további lehetőségeit. Az idei konzultációra - az elmúlt hét végén - a München melletti Tutzingban került sor. A Szebik Imre elnök-püspök vezette magyar delegáció tagja volt Szirmai Zoltánná külügyi osztályvezető, Hallgatóm Hajnal Judit, a Győri Iskolaközpont igazgatója és Hafenscher Károly, az Országos Iroda igazgatója. A találkozón megvontuk a közös látogatások mérlegét és áttekintettük a „támogatási ügyeket”. Megkülönböztetett figyelem irányult a közös teológiai munkára, amely ezúttal az ökumené fontos iratát, a „Carta Oecumenica"-t elemezte. Alkalom volt ez a két nap arra is, hogy hosszú évek szolgálata után elbúcsúzzunk Roepke egyházfőtanácsostól, aki a Bajor Egy házban - többek között - a kelet-európai, ezen belül a „magyar ügyekért” is felelős volt. Egyúttal megismerkedhettünk Töllner egyházfőtanácsossal, aki a későbbiekben lesz tárgyalópartnerünk. Reménységgel nézünk a partnerkapcsolat következő esztendeje elé, amelyet jövő ősszel Magyarországon fogunk kiértékelni. HK C \ % \ 4
