Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-12-09 / 50. szám
6. oldal 2001. DECEMBER 9. Evangélikus Élet RE - KONTRA Szelet vetett és - miként az várható volt - vihart aratott dr. Garádi Péter október 21-i számunkban megjelent levelének kérdése: „Mi van az evangélikus ifjúsággal?” A magukat érintettnek érzők válaszai után, most újabb oldalt szentelünk e kétségkívül fontos témának, az új esztendőben pedig ugyancsak ezt a kérdést tervezzük elsőként vitára bocsátani, az Ev. Élet nyilvános fórumbeszélgetéseinek sorában. Ennek helyszínét és időpontját a későbbiekben közöljük. - a szerk. Egyházunk és ifjúságunk jövőjéről avagy egy vita anatómiája Buday Barnabás segédlelkész úrnak! Hetilapunk folyó hó 18-i számában olvastam Garádi Péter levelére írt válaszát. Abban újra említésre került ifjúsági újságunk; a „Cipő”, mellyel kapcsolatban lelkész úr azt írta: tömegmagányban élő, unatkozó fiataloknak szeretnének segíteni, az ő részükre adni valamit. És ezt a „Cipő” című újságukban szeretnék közzétenni ezen - Krisztustól távol élő - fiatalok számára. Amint ezen a kicsit furcsának tűnő újságcímen gondolkodtam, az jutott eszembe, hogy hiszen Isten az, aki elsőként látja és bizonyára olvassa is írásainkat! És ha úgy megkérdezhetnénk Őt, nem tudom, milyen véleményt mondana, egy ilyen, a hitéletet nem tükröző címről? Nos, a címmel kapcsolatban, Isten egy kissé szebben hangzó címet juttatott eszembe: „Keresztyén Ifjúság a kereszt körül”. Csak ott lehet hívő keresztyén ifjúságról beszélni, ahol Jézus Krisztus van a középen! Én hiszem, ha egyházunk ifjúsága a kereszt köré gyülekezik, akkor a keresztről rásugárzó fény úgy járja majd át az életét, hogy abból sugározni fog mások felé is Jézus Krisztus öröme, jósága, szelídsége és szeretete. Mint ahogy Mózes arca is sugárzott, miután Istennel beszélt. Engem a segítő szeretet indított arra, hogy felhívjam lelkész úr figyelmét az új címre. Ám ha nem fogadná el az általam ajánlott címet, akkor is örömmel venném, ha a „Cipő” helyett egy keresztyénibb címet választana. Úgy vélem: Isten szent ügye megérdemli, hogy a róla szóló örömüzenetet olyan szentül és tisztán adjuk tovább - még kívülállóknak is - ahogyan azt naponta kapjuk tőle. Mint ahogyan lelkész úr is írta: Hiszen hihetetlen nagy igény van erre az örömüzenetre. Ez az örömüzenet pedig ma még időszerűbb, mint valaha! „Jöjjetek énhozzám mindnyájan.” Jézus Krisztusra van égető szüksége ifjúnak és idősnek egyaránt. Mert csak „Őbenne van élet” senki másban. Mégpedig: örök élet! Hittestvéri üdvözlettel: Pecznyík Pál, Celldömölk Kedves Testvérek! Olvastam lapjukban dr. Garádi Péter cikkét, majd a megjelent válaszokat is. A következő kérdéseim vannak: 1. Kinek szabad egyházunkban nyilvánosság előtt elhangzott igehirdetéseket, bibliai tanításokat, véleményeket észrevételezni, netán bírálni? 2. Szükséges-e a szintén nyilvános megszólalás előtt az esetlegesen érintettekkel előzetesen egyeztetni, a beleegyezésüket kérni? 3. Ki veszi magának a fáradságot arra, hogy érdemben válaszoljon az első cikkben feltett kérdésekre? Magam - félig kívülállóként, mégis egyházunk nyilvános tanítással megbízottjaként, teljes testvéri jogosítvánnyal élve szólok - úgy gondolom, hogy léteznek gondok-bajok egyházunk különféle szintjein. KI hol áll, milyen területre van rálátása, aszerint vesz észre baj-gócokat. Sajátos, ahogy a CIKKRE adott válaszok egybecsengenek: mintha egy tűz észlelésekor azon vitáznának a HIVATALOS érintettek, hogy a bejelentő túlságosan hangosan kiáltotta: „tűz van!”, netán maga látta-e tüzet vagy más mondta, hogy szóljon, esetleg pontosan nem tudta megmondani, hány négyzetméteren és milyen anyag ég stb. Mindezek fontos dolgok, s általában a tűz KÉSEDELEM nélkül elkezdett, majd szakszerűen befejezett eloltása UTÁN lefolytatott vizsgálatok során lehet tisztázni, de ELŐTTE...!? Nem tudom, az EV. Élet 2001. nov. 18-i számában hozzászólók voltak-e olyan egyházi rendezvényen, ahol nem értettek egyet az előadó szavaival. Én magam voltam néhány olyan alkalmon, hogy neves előadók bibliátlan furcsaságokat, sőt hitvallásainkkal ellentétes tévedéseket hangoztattak. Csak az embernek sokszor nincs bátorsága, ritkábban kedve és ideje, hogy észrevételeit elmondja. Nem tudom, ennek másoknál mi az oka. Azt nem feltételezem, hogy az egyre hosszabb tanulási idő alatt egyre kevésbé igényes, az Igére és az evangéliumra egyre kevésbé érzékeny teológus fejezi be tanulmányait. Talán az motoszkál bennünk, hogy ma te nézed el az én hibámat, holnap én hunyok szemet a tied fölött? Természetesen személyeskedőnek és vádaskódónak tűnhetnek a fenti sorok, de ismét megkérdezem: 1. Kinek szabad egyházunkban nyilvánosság előtt elhangzott igehirdetéseket, bibliai tanításokat, véleményeket észrevételezni, netán bírálni? Az előbb saját tapasztalataim alapján kialakított sajátos véleményemet olvashatták. Nem az a lényeg, hogy ki mondta, pontosan mit mondott, hogyan lehet(ne) mindent javára magyarázni, hanem az, hogy az ilyen jelenségek az elviselhetőnél sűrűbben jelentkeznek, azaz TŰZ-VAN! Oltsuk együtt: ki vízipisztollyal, ki felmosóvödörrel, ki slaggal, ki porral oltóval, mindegy hogyan, akadályozzuk meg, hogy mindent fölemésszen a láng! MUNKÁRA TŰZOLTÓK, BEVETÉS! Testvéri, féltő szeretettel: Magassy Zoltán, nemeskéri lelkész „Szorongat belülről a lélek” mint a fiatal Elihut, aki Jób és „barátai” vitáját hosszasan figyelve, egyszercsak megszólalt. Így vagyok én is - igaz, a középnemzedék tagjaként - amikor dr. Garádi Péternek a régi és a mai ifjúságról szóló cikkét (Evangélikus Elet, 2001. október 21.), majd az azt követő élénk hozzászólásokat (október 28., november 18.) olvasom, és azokat egymással összehasonlítom. Igazságérzetem, helyzetlátásom és a fiataljainkért, egyházam jövőjéért érzett aggódásom is kényszerít arra, hogy a vitához én is hozzászóljak. Mi is történt? Dr. Garádi Péter írt egy töprengő cikket az egykori óbudai ifjúsági közösségéről, amely a politikai elnyomás ellenére is virágzott, lelki otthont adva sok fiatalnak. Azóta eltelt negyed század, lezajlott egy nemzedék- váltás és még egy rendszerváltozás is. A szerző immár apaként a mai evangélikus ifjúságra tekint, és olyan jelenségekről hall, amelyek számára aggódásra adnak okot, és ezért tollat ragad és ír egy jó stílusú (!), felelősségteljes cikket az Evangélikus Életbe. A lap következő heti számában válaszol Szabóné Mátrai Marianna, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének a vezetője, a Lelkipásztor című lelkészi folyóirat szerkesztője, aki elmarasztalja a szerzőt és védelmébe veszi az ifjúságot. Három hét telik el, s a lap november 18-i számában újabb négy (!) cikk jelenik meg, immár az érintettektől, egyházunk Ifjúsági Bizottságának tagjaitól - mázsás terjedelemben. Öten - egy ellen. A következőkben az eredeti cikket, majd a hozzászólásokat fogom anato- mizálni s eközben az olvasóval egyházamról alkotott látásomat is szeretném megosztani. Dr. Garádi Péter (akit személyesen nem ismerek) felidézte az egykori óbudai ifjúság életét, amiről nekem akkoriban csak hallomásból volt tudomásom. A hetvenes évek közepén a budavári - másfél évig szintén élénk - ifjúság akkori tagjaként egyszer mintha egy közös kirándulást szerveztünk volna, de a hivatalosak ezt - úgy emlékszem - lefújták. Dr. Garádi Péter egyrészt az akkori ifjúsági közösségben személyesen megtapasztalt szellemről (lélekről), másrészt a mai egyes ifjúsági rendezvényeken általa közvetve tapasztalt szellemiségről, vagy lélekről ír. Mert úgy érzi, hogy e rendezvényeken nem ugyanaz a lélek lakozik, amit/Akit ő egykor megismert (vö. Róm 8,9). Dr. Garádi Péter ezt őszintén, egyházát féltve mondja el. Nem nosztalgiázik, hanem aggódik. Nem személyeskedik, hanem töpreng. írásának műfaját („töprengés”), mondanivalójának lényegét (aggódó féltés) értik és magyarázzák félre a válaszolók. Azonnal személyeskedést gyanítanak és olvasnak ki soraiból. Szabóné Mátrai Marianna például a cikkíró „megközelítési módját”, „stílusát” tartja károsnak, s fájlalja, hogy ez a stílus egyházunkban terjedőben van. Egyenesen, „bántónak” nevezi a cikket. Gyors és heves reakció ez. Ráadásul a régi beidegződés köszön vissza: a bírálat tárgyát érvényteleníti, a bírálót pedig „rosszindulatúnak” nevezi. Ezután Szabóné Mátrai Marianna a pluralizmus védelmére kelt. Azt írja: „Krisztus Urunk egyik csoportról sem nyilatkoztatta ki, hogy az az etalon, amihez a többit mérni kell.” Erre azt válaszolom, hogy Jézus viszont az „ő csoportjának”, a tanítványoknak azt mondta: „Ti közöttetek ne így legyen”. Vagyis: Ti merjetek mások lenni, mint a világ! (Mennyire fontos ez ma, amikor mindenféle „más”-ságot védelmezünk, csak éppen a keresztyénsé- günk világtól való „más”-ságát nem merjük vállalni!) Igenis, van etalon: a tanítványok „csoportja” az etalon, amihez minden mást mérni kell. És ehhez az etalonhoz: a tanítványsághoz való hűségről vagy az ettől való eltérésről, vagyis a hűtlenségről szól az egyház története. Már az őskeresztyénségben is felütötte fejét az idegen szellem, amitől Pál, Péter és János apostolok óvták a gyülekezeteket. Az idegen szellemtől óvta Luther is a másfélezer éves keresztyénséget, amikor a reformáció programját meghirdette. Én dr. Garádi Péter soraiból is a reformátori féltő hangot olvasom ki. Sajnálom, hogy ezt a hangot Szabóné Mátrai Marianna csak félig hallotta meg. Ugyancsak „hátbaszemélyeskedést” olvasott ki a cikkíró soraiból Lénáit Viktor, aki néhány utalásból magára ismert. Pedig nem erről van szó, kedves Viktor. Egyáltalán nem a Te személyedről volt a cikkben szó, hanem egy általános jelenségről, aminek talán az Általad vezetett ifjúsági munka is egy része. Tudom, hogy emberileg sok értéket hordozol és közvetítesz. Jó lenne már, ha evangélikus egyházunkban is felismernék, hogy Krisztus egyháza nem a , jó fejek”, hanem a Pásztornak engedelmes bárányok gyülekezete. Nem a pszichológia, nem is a filozófia, hanem a Krisztus-hit támaszt egyedül életet. A lelkészi feladatot én az igére való szomjúzás támasztásában és e szomjúság kielégítésében látom, nem pedig látványos, divatos rendezvények szervezésében. Marton Tamás a „megdöbbenés” utáni hozzászólásában végeredményben Jakab apostol szószólója lett, amikor az egyházunkban folyó sokoldalúan aktív ifjúsági élet ecsetelésével akaratlanul is cseleke- det-keresztyénséget hirdet. Természetesen minden elismerésem és tiszteletem a szervezőké, de én mégis Pál apostollal és Lutherrel tartok. A cikkíró is az egyedül megigazító Krisztus-hitet hiányolja az egyházi ifjúsági rendezvényekről. Buday Barnabás sorait őszinte magyarázatadás vezérelte, hangneme is korrekt. Felháborít viszont Király Attila „egy evangélikus fiatal” levele. Ezt gúnyos, sőt egyenesen szemtelen hozzászólásnak vélem, amit nem kellett volna közölni. Lám, öntudatban nincsen hiány. Ez a pár sor teljesen igazolja, hogy valós az az aggodalom, amit a cikk írója megfogalmazott. Mert szerintem is baj van. Nem elsősorban egyes személyekkel, hiszen azok önmagukban többnyire értékes, kedves, intelligens emberek. Baj van egyházunk szellemiségével, lelkiségével, s ezek a bajok nem most kezdődtek el. Talán még nem is csak a kommunizmus idején, hiszen még Túróczy püspök is arról vall, hogy lelkiségét nem a szeretett egyházától nyerte. Mostanra csak a végtermék érett be. Am kétségtelen, hogy a négy évtized idegen, megfélemlítő ideológiája és a mindig is jelentkező szekularizáció az egyházban is éreztette negatív hatását. Az elvilágiasodás ma leginkább abban jelentkezik, hogy egyházunkban is tenyészik a tévtanítás, helyezkedés, a karrierizmus és a divatmajmolás. A krisztusi szellemtől idegen lélek. A múltbeli és jelenkori teológiai oktatásunk és a lelkésznevelésünk is véleményem szerint felelős mindezért. Ami a Cipő-t illeti, az első számot végigolvastam. Azt elmondhatjuk, hogy formailag, szakmailag tehetséges, szellemes szerkesztők munkája. Középiskolás diákok ízlésének igyekszik megfelelni. Biztos tetszik is majd nekik. Megértem, ha a fiatalság nem akar gettóban élni, a világtól teljesen elzárkózni. De most nem a szerkesztők munkájáról, hanem az egyház felelősségéről szólok. Mert egy lapnak az ízlést formálni is kellene. Egy „evangélikus ifjúsági” lapnak pedig még ennél is többet. Még akkor is, ha az „magazin”. A Cipő első számának tizennégy oldalán mindössze két rövid, a Bibliával kapcsolatos cikket találtam. Úgy gondolom, a szerkesztők túlértékelik a fiatalság biblaismeretét, amikor elsőként az egyik legnehezebb kérdésről, a bosszúzsoltárokról írnak. A többi cikkből pedig sajnos sugárzik a világ, sőt mit több a blődli szelleme. Itt nem egyszerűen, a régi hagyományokkal, a konvenciókkal való fiatalos szakítással van dolgunk. Mert ez bizony már távolról sem az a lélek, amelynek az egyházban, mint Krisztus testében lakoznia kellene. A „Kukucs” rovat karikatúráján Jean önironikusan így szellemeskedik: „Ha tudnád, milyen lábszag van a szerkesztőségben!”. Önkéntelenül is a Biblia jut eszembe, ahol ezt olvasom: „Mert Krisztus jó illatja vagyunk” (2Kor 2,15). Óriási a különbség a két nyelvi regiszter, a két képvilág között. Nem kellene választanunk? ifj. dr. Fabiny Tibor Nem panaszkodhatom a „sajtómra”, hiszen október 21-én megjelent rendhagyó meghívóm középső 30 sora közel tízszeres reakciót váltott ki. Azóta öt egyet nem értő válasz jelent meg az Ev. Élet-ben, közülük négy - mint egy „zu- hatag” - november 18-án. Talán a köszönettel kezdem: nem emlékszem (ha mégis, akkor az ok az én emlékezetkiesésem), hogy az Evangélikus Egyház ifjúsági szervezeteit és azok működését együtt, egyházi hetilapunkban, ilyen részletesen bemutatták volna. A szervezeti felépítésről sok új dolgot tudhattam meg, és gondolom az újság olvasói közül ezt mások is elmondhatják. Pedig egyik legközelebbi hozzátartozóm az egyik „a több mint kétszáz munkatárs” között, aki „általában szabadidejében és családjától távol végez szolgálatot”, mégsem volt alapos ismeretem a felépítésről. Köszönöm Marton Tamásnak a tájékoztatást. Ami a szerzők - Lénárt Viktor, Marton Tamás, Buday Barna és Király Attila - és talán a hozzájuk hasonlóan vélekedők véleményét illeti, vagyis azt, amit közülük az egyik a legtömörebben „hát- baszemélyeskedésnek” hív, a másik pedig „nem tisztességes nem nevén nevezni a dolgokat”, megfogalmazással él, - én a dolgok meg nem értésének tartom... Nagy élményem volt, amikor Debrecenben megtekinthettem Munkácsy Mihály trilógiáját és ezt követően a művek elkészültének körülményeiről is olvashattam művészettörténeti könyvekben. Innen tudtam meg, hogy a figurák megfestéséhez honnan vette az élő modelleket a festő. Van olyan modell, akinek a neve fennmaradt, másoké ismeretlen. Kérdezem; (a tudományos kutatót leszámítva) érdekel bennünket, hogy X Kajafás, Y Pilátus, Z pedig a tömeg egyik szélső figurája volt, mint modell? Ugye nem? Mert nem ez a lényeg. Esetünkben is példáim nem a személyekre, hanem a lényegre próbálták felhívni a figyelmet, mégpedig arra, ami a dolgok mögött van. Valakinek ezt írtam: nem az a lényeg, ami látható (még akkor sem, ha önmagában is elszomorító), hanem, ami mögötte van. A lelki háttér elgondolkodtató, olykor elszomorító... Zuhatagban Kérés hangzott el az egyik levélben: „éljen szeretettel a lehetőséggel”, hogy az ifjúsági újság szerkesztői „ötleteket” kapjanak. Kedves Barátaim, ha megengedik nem csak a magazinnal - hiszen a felmerült kérdések közül ez csak az egyik -, hanem általában a fiatalok között végzendő munkával kapcsolatban teszem. Tehát, a teljesség igénye nélkül, szeretettel javasolom, hogy: • Minden szolgálatot vállaló és végző vegye komolyan, hogy a felelőssége sokszoros, mert „akinek sokat adnak, attól többet kérnek számon • Minden szolgálatot vállaló és végző számára az egyetlen zsinórmérték Isten Igéje legyen. • A szolgálatot végzők, életük egészére nézve vegyék tudomásul Isten komoly figyelmeztetését, hogy: „ a hozzám közel állókon mutatom meg, hogy Szent vagyok", valamint azt, hogy „szentek legyetek, mert Én Szent vagyok". • A szolgálatot végzők kiválasztását sokkal nagyobb körültekintés és imádság előzze meg. • Az ifjúsági szervezetek, újságok stb. vezetői és felelős munkatársai legyenek olyan megújult életűek és szívűek, akik Istentől kapott megbízásnak élik meg szolgálatukat. • Minden szervezetben, szerkesztőségben legyen imaközösség (nem „hites" imakommandót mondtam!), mely egész évben rendszeresen és közösségi formában imádkozik a munkáért az elérendő fiatalokért és a munkatársakért. • A szolgálók számára évente legyen hitmélyítő alkalom, melyet lehetőleg „külsős" tartson. • Minden vezető vegye figyelembe, hogy a szolgálatra lelkileg alkalmatlan személytől megválni nem szeretetlenség, hanem mentő szeretet! • Az Evangélikus Egyház ifjúsági szervezetei, ifjúsági lapok szerkesztői évente találkozzanak egymással és az Egyház vezetőivel, hogy szolgálatukat az Ige mérlegén megméressék. Amély szervezet egyszer, kétszer, háromszor „ könnyűnek találtatik”, azt az Egyház vezetése oszlassa fel, illetve nevében az „Evangélikus” szó használatát tiltsa meg, tőle helyiséget, anyagi erőforrásokat és más infrastruktúrát vonjon el. • Az Egyházban évente egyszer legyen ifjúsági vasárnap, amikor a fiatalok közötti szolgálat kerül az ünnep „fősodrába". • Minden evangélikus hívő keresztény érezze lelki kötelességének, hogy rendszeresen imádkozik a fiatalok közötti ébredésért, az értük folyó szolgálatokért és a munkatársakért. Egyházunkért és benne a fiatalokért, távolságot áthidaló imaközösséget szervezünk. Azért, hogy kérjük, fújjon ismét a Szent Lélek szele! Nyomorúságainkból szabadulásért, valóságos bünlátásért, bűnbánatért és bűnbocsánatért és az ezt követő ébredésért, megújulásért szeretnénk közösen imádkozni. Talán könyörül rajtunk az Úr és ad még gyógyulást a legnagyobb betegségből, amit úgy hívnak, hogy „nincsenek nagy bajok, csak kisebb hibák” továbbá „máshol sem jobb a helyzet”, vagy „legjobb az arany középút”, „Isten Igéje engem igazolt”, „mi ez a törvényeskedés” stb. Mert mondják, hogy „békesség, békesség, de nincs békesség”. Aki csatlakozni akar a táv-ima- közösséghez, kérem jelezze! Végezetül pedig szeretettel köszöntöm a bírálatukat írásban megfogalmazókat, de nem mint „az egyházunkért küzdő vitéz” (a minősítő részéről gúnyt nem feltételezek, de félreismerést tapasztalok), hanem azok közül egy, akiket belső szorongás fojtogat. Dr. Garádi Péter FELHÍVÁS A 2002-es „Szélrózsa” Országos Ifjúsági Találkozó szervezésére adományokat várunk. A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség a Találkozó céljaira érkező felajánlások részére alszámlát nyitott. A számla száma: 11705008-20476724. Szeretettel fogadunk minden támogatást! Az adományokról adóigazolást tudunk kiállítani. MEE Ifjúsági Osztály, MEVISZ
