Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-02-11 / 7. szám
4. oldal 2001. FEBRUÁR 11. Evangélikus Élet „Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok.” (Mt 10,8) ÚJRA INDIA... „Mindenki számít!” Sajnos újra kell írnom Indiáról... Az Evangélikus Elet előző számában lelkesen számoltam be az ottani keresztyének közötti élményeinkről. Már nyomdában volt a cikk, amikor megérkezett a tragikus földrengés híre, ami engem különösen is megrázott. Az indiai keresztyének hálaadó ünnepségének záró igehirdetője, Emil Jabasingh éppen arról prédikált, hogy sürgető feladat a keresztyén misz- szió Indiában, mert Jézus visszajövetele már igen közel van, utolsó időket élünk, amit - egyebek mellett - a természeti katasztrófák, földrengések növekvő száma is jelez... Tény, hogy ebben az esztendőben, Salvador után, immár másodszor kell reagálnunk lapunk hasábjain ilyen szomorú eseményre. Előző cikkemben utaltam arra, hogy India a világ egyik legnépesebb országa. Talán van, aki cinikusan azt gondolhatja: mit számit akár százezer áldozat az egymilliárdnyi lakossághoz képest... De ebben az összefüggésben is aktuális a hazai népszámlálás sokat hallott mottója: „ Mindenki számít! ” S én ezt talán most fokozottan is átélhetem, hiszem számomra Gujarat állam neve nem csupán egy nehezen kimondható, távoli és idegen terület neve. Éppen ebben az indiai államban végzi ugyanis a legintenzívebb rádiómissziós munkát finn partnerünk, a Sanansaattajat. Hét különböző nyelven összesen hetente kilenc programot támogatnak egy olyan területen, ahol a keresztyének számaránya csupán 0,44 %. Vajon érdemes-e alig fél százalékért évente közel egymillió finn márkát áldozni? De egyrészt ne feledjük, ebben a hatalmas országban a kicsiny százalékok is komoly tömegeket jelentenek. Az összlakosság 2,4 %-át kitévő keresztyének száma mintegy 24 millió, hazánk népességének csaknem két és félszerese. Másrészt ebben az összefüggésben is igaz, hogy mindenki számít. Nem tömegekről, nagy számokról, hanem páratlan értékű teremtményekről, egyes emberekről van szó. Előttem most konkrét arcok jelennek meg, akik éppen Gujarat államból vettek részt a dél-indiai találkozón. A finn missziói igazgató mellett sokan az én kezemet is hálásan szorongatták, megköszönve a rádióhullámok útján hozzájuk eljuttatott evangéliumot. (Indiából nézve majdnem mindegy, hogy valaki Finnországból vagy Magyarországról érkezik hozzájuk - egyformán „a kis európai félsziget” küldötteit látták bennünk...) Csak remélni tudom, hogy ezek a csillogó szemű, mosolygós hittestvéreink még életben vannak... Hálás kézszorításukat legszívesebben továbbadnám most azoknak, akiket ez valóban megillet. A magyar mentőalakulat tagjaira gondolok, akik éppen csak, hogy visszaértek Salvadorból, máris indulniuk kellett Indiába. Ok sem mérlegelték, vajon megéri-e?! Ok is tudták, nemcsak szép jelszó, hanem életünket meghatározó, isteni igazság: Mindenki számít! Gáncs Péter MAGYARORSZÁGI GYŰJTÉS INDIÁNAK A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat az ACT International tagjaként felhívással fordul a magyar lakossághoz az indiai földrengés áldozatainak megsegítésére. A nemzetközi szövetség jelenleg azonnali gyorssegélyként már 2 millió dollár értékben - takaróval, élelmiszerrel és átmeneti szállás biztosításával — segített a károsultaknak, és a tervek szerint további 3 millió dollárt fordít azonnali segítségnyújtásra. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat felhívással fordul mindenkihez, hogy támogassa pénzadományával a földrengés áldozatait segítő munkáját. Számlaszám: OTP Bank Rt. 11705008-20464565 Rendhagyó ökumenikus istentisztelet színhelye volt január 28-án délután Budapesten, a Városligeti fasor református temploma. A házigazda gyülekezet lelkésze, Végh Tamás a Leprások Világnapja alkalmából köszöntötte Mt 9,37-38 szavaival az egybegyűlteket: „Az aratniva- ló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ö aratásába. ” A Pesterzsébeti Baptista Énekkar szolgálatát követően Bence Imre budavári evangélikus lelkész, az Északi Egyházkerület missziós lelkésze vezette be igehirdetéssel a Lepramisszió tevékenységét ismertető előadásokat. A Nemzetközi Lepramisszió történetét Riskó Jánosné református lelkész foglalta össze, majd Bencze Imréné, Balsai Barnabásné, Sárdiné Pécs Irén és Rozgonyiné Asztalos Piroska számolt be a Magyarországi Lepramisszió elmúlt évi munkájáról és pénzügyi helyzetéről. (Sajnos a külföldről várt előadó, az Afrikában 30 éve szolgáló Ida Barsen misz- szionárius - betegsége miatt - nem jöhetett el az alkalomra.) A lepra, ez a félelmetes betegség, még ma is évente mintegy 800 000 embert ferA Lepramisszió magyar nyelvű kiadványának címlapja tőz meg, pedig az egyik legkevésbé fertőző betegségnek számít - az emberiség 90 %-a ellenálló vele szemben. A lepra kórokozóját 1873-ban fedezte fel Armauer Hansen norvég orvos. Abban az évben járt leprások menhelyén egy Wellesley Bailey nevezetű ír férfi, aki akkor már évek óta Indiában dolgozott misszionáriusként. A lepratelepen látottak indították arra, hogy ezek közé a szegény nyomorultak közé vigyen hírt Jézus Krisz- ^ tusról. Néhány év alatt megszervezte a Nemzetközi Keresztyén Lepramissziót. Indiában majd Burmában és Kínában is tevékenykedtek. A misszió neve ma: The Leprosy Mission (TLM). Központja Londonban van, és 40 országban sok százezer leprás beteget kezel, illetve gondoz. A hatékony gyógyszereknek köszönhetően a betegek korunkban már sokkal rövidebb időt töltenek a misszió kórházaiban, ezért a TLM hitvallása ma a következő: A misszió Jézus Krisztus nevében szolgál a leprabetegségtől érintett egyének és közösségeik körében, hogy testi, lelki, szellemi és szociális helyzetüket megváltoztassa és velük együtt a lepra legyőzését, és emberi felemelkedésüket megvalósítsa. A Magyarországi Lepramisszió teljes jogú tagja a nemzetközi szervezetnek. Évente 3-4000 dollár pénzadományt küld valamelyik afrikai ország kórházának, valamint 16 ország 30 kórházának lepedő két, törölközőket és kötöző fáslikat. (A Lepramisszióban mindenki ingyenes szolgálatot végez. A pénzbevétel az elmúlt évben - magánszemélyek és gyülekezetek adakozásából - 7 millió Ft volt.) A Magyarországi Lepramisszió vezetője Dobos Károly nyugalmazott református lelkész, akinek szívére 25 évvel ezelőtt helyezte Isten a lepramisszió ügyét. Éveken át egyedül munkálkodott, de egyszemélyes missziójából mára az egész országot behálózó ökumenikus szervezet lett. Károly bácsi 98. évét betöltve most is lelkesítő hittel beszélt arról, hogy Jézus a nagy parancs, az evangélium hirdetése mellett - a gyógyítás parancsát is adta. A lepramissziós munkára ma is nagy szükség van. Hálát adunk Istennek az ő munkásaiért, akik adakoznak, kötögetnek, imádkoznak. A Magyar Lepramisszió munkatársai szívesen kimennek a gyülekezetekbe előadást tartani (Címük: 1151 Budapest, Alagi tér 13. Telefon: 307-67-41). A Leprások Világnapja alkalmából tartott fasori istentisztelet résztvevői. (Az első sor bal szélén Dobos Károly, a 25 éves Magyarországi Lepramisszió alapítója.) Fotó: Bottá Dénes KÉSZÜLÜNK A KERESZTYÉN NŐK ViLÁGIMANAPJÁRA (III.) Múlt és jelen Szamoában Új lehetőségek a Külmisszióban Az Evangélikus Külmissziói Egyesület legutóbbi összejövetelén, január 29-én vált ismertté: a szentpétervári inkeri finnektől megérkezett a régen várt hivatalos levél, amelyben felkérik Egyházunkat a komi földi misszióban való részvételre. A kelenföldi gyülekezet tanácstermében rendezett együttléten Mayering Katalin finnugor szakos egyetemi hallgató számolt be Komi földön szerzett tapasztalatairól. Elsősorban a komik hiedelemvilágáról beszélt. Mint elmondta, a komik keresztyéneknek tartják magukat, akiknél a pogányság már csak a babona szintjén van jelen. De például úgy gondolják, hogy mindenkinek van egy védőszelleme, az őrt, akivel találkozni, nagy szerencsétlenség. Féltik újszülötteiket és állataikat a „szemmel veréstől” is. A résztvevők vetített képes beszámolót is hallhattak Komi földről, Bencze Imréné előadásában. Ebből megtudhattuk, hogy a fővárosban - Sziktivkárban - mintegy 50- 60 fos evangélikus közösség működik. Lelkészük, Szergej Jefimov nagyon aktívan , hirdeti az evangéliumot, és küzd azért, hogy a szellemektől való félelmet legyőzzék az emberekben. A lakosság mindeközben rászorul a szociális gondozásra is. Bottáné Tamás Szilvia VISSZAPILLANTÓ... Cserkészkarácsony 2000-ben Szamoa keletkezése a régészeti leletek tanúsága szerint arra az időre nyúlik vissza, amikor a szigetcsoportra - Kr.e. néhány száz évvel - polinéz törzsek telepedtek le. Etnikailag és kulturálisan egységes ez a nép, és a környező szigetek lakóitól eltérően egy nyelvet is beszél. A szamoai szigetcsoportot 1721-ben egy holland tengerész, Jakob Roggeveen „fedezte fel”. Az 1800-as években három nagyhatalom versengését figyelhetjük meg a térségben: Nagy-Britannia, Németország és az Egyesült Államok létesítettek konzulátust 1847-67 között. Mindegyik politikai és gazdasági hatalomra tört, ennek érdekében a helyi törzsfönö- köket igyekeztek egymás ellen uszítani. 1830-ban a Londoni Missziói Társaság képviseletében John Williams, az első keresztyén misszionárius is megjelent, s a misszió megkezdte eredményes munkáját: 10 esztendő alatt az egész Szamoa keresztyénné lett. Ezzel egyidőben megindult az élénk kereskedelmi élet is, német kereskedők kókuszpálma-ültetvényeket létesítettek a szigeteken. 1899-ben a három gyarmatosító hatalom biztosította az általuk kormányzott Szamoai Királyság függetlenségét. A növekvő feszültségek hatására (az úgynevezett „egynapos polgárháború” után) a három hatalom felosztotta a szigetek feletti uralmat. Nyugat-Szamoa német fennhatóság alatt maradt, a keleti szigeteket az Egyesült Államok kapta, Nagy- Britanniát pedig Melanézia szigeteivel „kárpótolták”. 1914-ben, az első világháború kitörésekor új-zélandi csapatok szállták meg a szigetet, amely 1946-tól EN$Z gyámsági terület lett. A Csendes-óceáni szigetek közül elsőként Nyugat-Szamoa nyerte el a függetlenségét 1962-ben. A ma is fennálló rend szerint Szamoa népe törzsi szervezetben él, hivatalos államformája szerint: alkotmányos (törzsi) monarchia. A falusi közösségek életét mintegy 10.000 törzsfönök, matai irányítja. A 48 tagú törvényhozó gyűlés tagjait a mataik kpzül választják ki. Az ország élén a király (1962 óta II. Malietoa Tanumafili) áll: ő jelöli ki a kormánytagokat és a miniszterelnököt. A rendszer mindazonáltal lényegében alulról építkezik, a mataik felelősek a jó rendért a közösségekben, és az ő munkájuk biztosítja az ország törvényes jó rendjét. Szamoai mondás: „Az út a hatalomhoz a szolgálaton keresztül vezet.” Már az előzőekben említettem, hogy Nyugat-Szamoában a környező szigetekhez képest politikai és szociális stabilitás van. Most végigtekintve - ha vázlatosan is - az ország múltján, azt kell mondani, hogy a jelen kiegyensúlyozottsága a múltban gyökerezik. Áll ez a gyarmatosítás történetére éppúgy, mint a missziói munkára. A következőkben ezt az összehasonlítást szeretném elvégezni. Az előző években, amikor egy nép felfedezésének, gyarmatosításának történetével ismerkedtünk, szinte már „hozzászoktunk”, hogy az mindig együtt járt az erőszakos leigázással, irgalmatlan fosztogatással, olykor egész népcsoportok kiirtásával. Volt Szamoában is hatalmi önkény, erőszakosság, de mindez inkább politikai síkon folyt, s nem került annyi véráldozatba, emberéletbe. A német gyarmati időkről olvasva, számos pozitív értékelést is lehet találni! Sok szamoai visel még ma is német nevet, s az ősök között találni német ültetvényest, kereskedőt, tisztségviselőt is. Ma is élő a kapcsolat Németországgal. A másik terület a keresztyénséggel való találkozás. A későbbiekben ezzel még bővebben foglalkozunk, itt csak vázlatosan: egész Szamoa mintegy tíz esztendő alatt lett keresztyénné. Ez óriási dolog! Nem olvasunk erőszakos térítésekről, kivégzésekről. De ismerjük a mondást: „Szamoa Istenre épül!” A misszionáriusok hittérítő munkájukkal párhuzamosan állítottak fel missziói központokat, iskolákat országszerte. Megtanulták a bennszülöttek nyelvét, sőt az ő nevükhöz fűződik az írásbeliség megteremtése is. Igyekeztek megnyerni az emberek bizalmát. A múltban gyökerező jelenről tanúskodik az a tény, hogy Szamoában élők a hagyományok. A falusi nagycsaládokban (melyek a közösségi élet alapsejtjei) a vezető, a matai irányítása mellett történnek az események. Hétköznap a munka a földeken, melyek a közösség tulajdonai. De hierarchikus rendben folyik a közügyek intézése, az ünnepek megtartása, vagy a közösség vendégének fogadása is. Mindez együtt az összetartozásnak a megőrzése, amelyet az egyház is tiszteletben tart. Keveháziné Czégényi Klára Karácsony előtt Betlehemben egy jászol mellett gyertyát gyújtanak. Ennek lángját ezer- és ezerfelé osztva, cserkészek viszik gyertyával, viharlámpával, mécsessel a világ négy tájára, mindenüvé, ahol keresztyének élnek. Hazánkba - Bécsen keresztül - a Bécsi kapu téri Evangélikus Templomba érkezett a láng, itt tartotta meg központi karácsonyi ünnepségét a Magyar Cserkészszövetség. A lángot innen vitték cserkésztestvéreink szerte az országba, hogy hirdesse az örömhírt az isteni kegyelemről, a világ Megváltójának megszületéséről. Nagy ünnepe volt tehát Ádvent harmadik vasárnapján Budavár és Kelenföld közös cserkészcsapatának, a 32. sz. Dévai Bíró Mátyás cserkészcsapatnak! Az ünnepséget a Magyar Cserkészszövetség részéről dr. Bóna Zoltán, a Szövetség protestáns munkaközösségének (ICHTHÜSZ) titkára nyitotta meg. Imával, igeolvasással a vendéglátó gyülekezet lelkésze, Balicza Iván szolgált. Az igehirdetésben Brückner Ákos Előd, a Budai Ciszterci Plébánia plébánosa Tit 3,4 alapján arról beszélt, hogy a láng átvétele küldetést jelent. Hazánkban eljött annak ideje, hogy Krisztus követői ne csak á maguk bensőséges köreiben éljék át az Úrral való kegyelmi kapcsolatukat, hanem Jézus Krisztus küldötteként osszák meg környezetükkel azt, ami nekik annyira jó és gyógyító: a hitüket Istenben. Ennek jelképe lehet a Betlehemből érkezett láng szétosztása. Igazi, szívet melengető élmény volt a zenei érdekességeket kedvelő hallgatóság számára a Szilágyiné Mátyus Elvira vezette Rákosszentmihályi Baptista Gyülekezet harangkórusának műsora. Házigazdaként a csapat újjáalakulás utáni első parancsnoka, e sorok írója köszöntötte a megjelent cserkészeket és vendégeket. Megemlékezett a keresztyén világ és a nemzet millenniumáról, a csapat első megalakulásának 80., újjáalakulásának 10. évfordulójáról. Azt kérte a cserkészektől, hogy ne csak magukkal vigyék vagy fogadják a lángot, hanem gyújtsák meg a hit lángját szívükben is. Ez vilá- goljon az emberek előtt. Kérte, hogy a cserkészek gyújtsanak meg további két lángot is a szívükben. Az egyik a haza- szeretet, a másik az embertársak iránti szeretet lángja legyen. Ezzel felelnek meg a 2. cserkésztörvénynek, miszerint: a cserkész híven teljesíti kötelességeit, amelyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik. Ezzel teljesedik be a néhai magyar focserkész, gr. Teleki Pál álma is: emberebb embert, magyarabb magyart. Dr. Bóna Zoltán záró szavai után a csapatok, illetőleg a cserkészkerületek küldöttei a Betlehemből érkezett lángról meggyújtották gyertyájukat, lámpájukat, és a lángot továbbvitték a cserkészcsapatokhoz, a templomokba, az ország minden tájára. Sass János Egy szamoai faluközpont á
