Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-02-11 / 7. szám

2. oldal 2001. FEBRUÁR 11. Evangélikus Élet r UJ NAP - UJ KEGYELEM Nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket. (Dán 9,18c) \/acádkiad é’ó/ írja afúippieknek: Örüljetek az Úrban. Hogy ugyanazt írjam npktpk ny p.nap.m npm fnrnsyt titpkpt vicynrjf mpcrprnsn't Fii ^ 1 néktek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít. Fii 3,1 (Neh 8,10b, Mt 20,1-16, Zsolt 31,20-25) Az Úrban való örvendezést, Isten csodá­latos erejével viszonozza. Ez egy áldás, ajándék azoknak, akik akkor is tudják di­csőíteni Krisztust, amikor körülményeik emberi logikával nem indokolnák ezt.- (Néróról jegyezték fel, hogy mennyire megdöbbent, mikor a kínhalált szenvedett keresztyének arcán nem keserű agónia nyomait látta, hanem mosolyt.) A hit győ­zelmének gyümölcse ez a fajta örvendés, mert sikerül a kijátástalan helyzetben is meglátni a szabadító Jézust. Jézus Krisztus mondja: Én nem magamtáf szóltam, hanem aki elkül­dött engem, maga az Atya parancsolta rrég nekem, hogy' mii moridjak, és mit beszéljek. Jn 12,49 (5Móz 18,18, 5Móz Lk 9,37-45) Miiyen furcsa ezt megérteni, hogy Jézus, aki mérték nélkül kapuf az Atyától a Lelket (hatalmat), aki mindenkit meggyógyított, szabadított; termébe ti erőknek parancsolt - alázatos és engedelmes volt. Ugyanakkor környezetünkén is megfigyelhetjük, hogy milyen nagy szerepe van az engedelmességnek és olykor mennyire megengedhetetlen az önfejűség. A sportvilágban például még a legnagyobb sztárok is azt teszik;' amit az edző mond, mert csak fegyelmezetten leh^fvégrehajtani azt a taktikát, arhély siker­re visz. Az engedetlenség viszont megbosszulja magát. / Legyetek háládatosak. Kol SM^Zsolt 100,5, ZM g, 12-17, Lk9,46-50) Vannak jelentéktelennek látszó dolgok, amel\'ek megi|J^n|t*Mc k nek. Harag ellen a magyar társadalomban jól bevált gesztus az a kézfelemelésja vei tudatjuk embertársainkkal, hogy; „Bocsánat, én hibáztam.” Az angolszász vi­lágban pedig a „kérem” és a „köszönöm” szavak „automatizmusa” teszi udvariassá a társalgást. Túl azon, hogy a köszönetnyilvánítás általában is mindenkinek jólesik, az Ige összefüggésében van még egy nagyon fontos aspektusa: az Isten felé a hála­adás a belépő (Zsolt 100,4). SZERDA í,s 02 ^jra! a^arJuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk! Józs 24,18 (Lk 16,13, Mt 10,40-42, Lk 9,51-56) Az idézet Józsué utolsó szolgá­latának alkalmával hangzott el a nép ajkáról, mintegy válaszul Józsuának - a nép titkos megalkuvásával, bálványimádásával (23. vers) szemben kinyilvánított elkö­telezettségére: „... Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” (15. vers). A vallá­si bálványimádás, mint például Baál „isten” (kannanita eredetű) kultusza vagy az asztrológia (ez egyébként Babilonból származik) ma is népszerű. Lehet azonban a pénzt is imádni, vagy bálványozni az úgynevezett sztárokat. Lényegében minden bálvány, ami vagy aki az Isten és az ember között van, minden, ami „imádatunk” tárgya, azaz a legfontosabb az életünkben. Az Istent is, bálványt is imádó megalku­vó lelkűiét okkal váltja ki Isten haragját. Az Úr nem osztozik senkivel: féltőn sze­ret minket! CSÜTÖRTÖK Koméliusz egész házanépével együtt kegyes és istenfélő ember slP-®* ™l!-' T!''*""l!* volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelenül kö­nyörgött Istenhez. ApCsel 10,2 (Zsolt 27,8, 1 Kor 3,1 -8, Lk 9,57-62) Szinte hihetetlen, hogy Koméliusz úr, a rettegett római hadsereg századosa egy jámbor ember volt. Vol­taképp az is meglepő, hogy pogány létére volt istenfélő. Pünkösdkor is zsidó hívők­ből állt az a gyülekezet, amely átélhette Jeruzsálemben a Szentlélek - Jézus által meg­ígért - kitöltetését. Most ugyanennek á kegyelemnek a részesei a pogányok (44-45. vers). És mi a Koméliusz házában történjék óta tudhatjuk, hogy Isten nem személy­válogató, kegyelme mindenkié, aki his2§obenne. M p Pál írja a kolosséi gymekezetnek: Mondjátok meg Arkhipposznak: le­gyen gondod rá, hoff betöltsed azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban! Kol 4,17 (Mai 2,7, Jn 2,13x2, Lk 10,1-16) Nem véletlenül figyelmeztetett az apostol, mert például a 12. versÄ említett Démás - később - „e jelenvaló világhoz ragaszkodva” (2Tim 4,10) elhagyta szolgatársát és szolgálatát. Úgy is mondhatnánk dezertált, nem volt hűséges. Milyen büszkék szoktunk lenni azokra a hírességekre, akik külföldön, idegenek kösptt sem tagadják meg magyarságukat, és fordítva, mi­lyen kiábrándító hírét venni, hogy manapság is vannak meghasonlott lelkű „hazaáru­lók”. Isten kétlelkűnek, .Jptőstudatúnak” nevezi igéjében a hűtlen, hitetlen embert, í „minden útjában áil^tlan” (Jak 1,8). Pál hűségre inti az Úr szolgáját. A hűség i értelmében) azt jelenti, hogy valaki folyamatosan hitben él. 97flMRAli AzVsebei árán gyógyultunk meg. Ézs 53,5 (Róm 4,25, 1 Kor 1,26- 31, Lk 10,17-20) Jézus Krisztus a mi bűneinkért engesztelő áldo­zatot vállalt, szeretetből. Ez volt golgotái kereszthalála. Szent életét adta értünk, hogy üdvözülhessünk. Sebeit viszont a gyógyulásunkért szenvedte el. Döbbenetes az az orvosok által feltárt „látlelet”, amely orvosi szempontból elemzi, hogy Jézus­nak milyen iszonyatos testi gyötrelmeket kellett elszenvednie. Elég, ha csak a meg­korbácsolására gondolunk. Az e célra használt ostor két vagy háromágú volt, vége­in ólom- vagy csontdarabkával. Valószínű, hogy ezzel harminckilencszer sújtottak le Rá. Ez önmagában 78 vagy 118 sebhely... És ez csak a kezdete volt a fizikai szenvedéseknek. Valóban „betegségeink ismerője” Ő, a „fájdalmak Férfia”, aki mindezt isteni szeretetből vállalta, hogy mi meggyógyulhassunk a sebeivel. Haller Géza HETVENED VASÁRNAPJA Rontásból - mentésbe... lPt 2,1-5 Ha egy igeszakasz úgy kezdődik, mint e vasárnap igéje, könnyen megeshet, hogy bezárkózik tőle az ember szíve... A Péter apostol leveléből idézett első mon­dat ugyanis a legvisszataszítóbb, társadal­mi életünket megrontó bűnöket olvassa rá keresztyén fejünkre - kétséget nem hagy­va afelől, hogy ezek úgy hozzánk tartoz­nak, akár megszokott ruhadarabjaink, mindennapos viseletűnk. Ezekben járunk, így jelenünk meg társaink között. Beöl­tözve irigységbe, álnokságba, rágalmazá­sokba, képmutatásba. Hogyan érthetnénk másként az intést: „Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot....”. * Amit le kell vetnünk, az rajtunk van. Hordjuk, mi hívők itt ma Magyarorszá­gon is, az evangélikus egyházban - bár­hol a világon. Nemcsak ott (ahogyan szí­vesen gondolnánk), azok a kisázsiai, pri­mitív pogányokból lett keresztyének vi­selték magukon, akikhez eredetileg küldte levelét az apostol. Péter, Jézus ta­nítványa bebiztosította az üzenetet: leve­lében meghagyta, hogy ezeket az igéket halála után is olvassák fel a gyülekeze­tekben. Isten Szentlelke által tudta (ma­gán is tapasztalta), hogy az intés aktuális lesz nemzedékről-nemzedékre. A hívők­nek, Isten népének, minden időkben lesz mit levetkőzniük. Akárhogy viszolygunk is a felismeréstől, idézhetjük a keresz­tény költő , Babits sorait is: „ erényeid elhagynak mint az ifjúság, de bűneid utánad jönnek, mint a hű kutyák s ha netán elfáradva az úton leülsz, mind köribéd telepszik és arcodba néz nyugodtan, mintha mondanák: »Nem menekülsz!« ” Bizony jogos és elkerülhetetlen az apostol mondanivalójának ez a bennün­ket leleplező bevezetése. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy ez csak bevezetés. Nyelvtanilag is mellékmondat a szö­vegben. Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy ez a vasárnapi textus fö üzenete. Péter nem akarja gondolatairíkát fogva tartani, bűneink dermedt figyelésével. Az zsákutca lenne. (Olyan, amelyben Júdás elveszett.) Péter mondanivalójá­nak lényege egy nagyon is kedvünkre való buzdítás. Foglalkozz azzal, akitől életed legdrágább ajándékát, legcsodá­latosabb óráit kaptad! Foglalkozz a jó­ságos Úrral, a Krisztussal! Aki úgy kö­zelített hozzád, hogy azt mondta: eltö­röltem álnokságaidat, mint a fellegeket, megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy. Aki úgy szólított meg té­ged is, mint az egykori vámszedőt, Má­tét: Kövess engem! Nekem éppen te kellesz. És pontosan azért, mert beteg vagy, bűnös vagy, magányos és elve­szett. És mert rajtad senki sem segíthet csak én, a megváltód. És én veled mara­dok, minden napon... Ez vasárnapi igénk döntő üzenete: Foglalkozz élő, éltető, jóságos Uraddal! Keresd ott, ahol megtalálhatod, ahol elő­ször is találkoztál vele - az Igében, az igehirdetésben! Péter szavaira emlékez­ve: úgy kívánjuk a Róla szóló igét, mint a csecsemő a tiszta, hamisítatlan tejet. Ezt a természetes vágyat el ne nyomjuk magunkban! A keresztyének csodálatos tapasztala­ta az, hogy amikor igéjére figyelünk, tu­lajdonképpen Krisztus foglalkozik ve­lünk. Megtisztít, és lefejti rólunk a hitün­ket megcsúfoló, makacs vétkeinket. El­végzi azt, amire mi nem vagyunk képe­sek. Átöltöztet. Ez pedig azt jelenti, hogy nem csak elvesz, hanem mindig újat, többet ad. Növeli bennünk a hitet, a re­ményt, a szeretetet - a világosságot, a derűt, az erőt, a békességet. Isten ismere­tének semmihez sem hasonlítható bol­dogságát. Ezt az üzenetet csak azok értik, akik már átélték a Jézussal való találkozás örömét. Akiknek szájában az Úr nevének jó íze van. De tudjuk, hogy Isten senkiről sem mond le. És azt akarja, hogy éppen az övéi vigyék szét jóságának hírét, hogy mások is megújulhassanak. Péter nagyszerű látomásban teljesíti ki üzenetét. A Krisztus kegyelmében nö­vekedő hívők, megszabadulva a testvéri- etlenség minden bűnétől, egy csodálatos katedrálist alkotnak, amelyben folyik a legszentebb, Istennek tetsző szolgálat: az emberek üdvösségre-mentése Krisztus által. Folyik szüntelen - szóban, cseleke­detben, imában. Nagy Erzsébet IMÁDKOZZUNK! Urunk Jézusunk, olyan sokan vagyunk el­gyengült hitű keresztyének. Mert, bár a szí­vünk vágyott utánad, de nem áldoztunk időt és erőt Igéd befogadására. Utolértek régi bűneink. Szabadíts meg, kérünk! Kö­szönjük, hogy nem ítéleteddel, hanem ke­gyelmeddel vonsz ismét magadhoz. Ámen. ISTENTISZTELETI _______REND_______ Bu dapesten, 2001. február 11. I„ Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Buday Barnabás; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Zászkaliczky Pál; II„ Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Csillaghegv-Békás- megyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. ; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 10. (úrv.) dr. Harmati Béla; du. 5. szeretetven-dégség; VII., Város­ligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Julianna; Kőbá­nya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 9. (úrv.) Németh Pétemé; de. 11. (úrv.) Dechertné Ferenczy Erzsébet; du. 6. ifj. Bence Imre-Németh Pétemé; XI. Németvöl­gyi út 138. de. 9. Szeverényi János; Buda- gyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kékgo­lyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. ; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Szloboda József; XIII., XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamás; Pest­újhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (Kis- templom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákos­szentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyás­föld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. de. 9 (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kosa László; Rá­koskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11 (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIIL, Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de 10. (úrv.) Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hun­gária út 37. de. 8. (úrv.) Széli Bulcsú; Pest­erzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél II. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Sza­badság út 57. de. 10. Endreffy Géza; HETVENED VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A vasárnap evangéliuma (oltári ige): Mt 9,9-13; epistolája (igehirdetési alapige): lPt 2,1-5. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELE­TET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2001. február 25-én, vasárnap de. 10.04 órakor a Budapest- pesterzsébeti evangélikus templomból. Igét hirdet Győri János Sámuel lelkész. y Évfordulós ünnepség Debrecenben V 2001. február 11-én, vasárnap de. 10 órakor a debreceni református Nagytemp­lomban ökumenikus istentisztelet lesz abból az alkalomból, hogy gályarab lelké­szeink 325 évvel ezelőtt szabadultak ki fogságukból de Ruyter Mihály holland tengernagy áldozatos segítsége és közbenjárása útján. Az ünnepi alkalmon szolgálnak: Dr. Seregély István egri érsek, Dr. Bölcskei Gusztáv református püspök, D. Szebik Imre evangélikus püspök. Az ünnepi megemlékezést követően az egyházak képviseletében megkoszorúzzák a Nagytemplom mellett található gályarab emlékművet. X, Az ünnepi alkalomra minden érdeklődőt szeretettel várunk. / • • £ 5 £ SJ1ROK Isten liturgiája velünk van Miért járok templomba? Időnként fel kell tennünk ön­magunknak a kérdést. Életünk fontos, megtartó erejű és gazdag tartalmú eseményei válhatnak üres formává, szürke rutinná, ha soha nem állunk meg előttük egy-egy tisztázó kérdéssel. Miért járok templomba? Miért válla­lom, hogy eköré az óra köré igazítom a vasárnap minden egyéb programját? Miért vállalok esetleg hosszabb uta­zást? Miért vállalom a családom nem szűnő, rosszalló pillantásait vagy gúnyos megjegyzéseit? Miért járok templomba? Bárhol és bármikor átélhetem Isten elfogadó, oltalma­zó vagy utat mutató jelenlétét. Életem eseményeiben, út­jain, küzdelmeiben, gyengeségeiben vagy döntéskény­szerében. Bárhol és bármikor. De soha olyan tisztán, koncentráltan és meghitten, mint az istentiszteleten. Úgy érkezem, hogy még fülemben dobol az utca zaja, az el­múlt hét ricsaja, indulatos szavak visszhangja. Egyszer csak felém árad ez a sajátos, sehol másutt nem található csend. A templom csendje. Ez a csend gyógyít, vigasztal, megnyugtat, kibékít. Úgy érkezem, hogy vibrál a sze­mem. A sötéttől is, a harsány fényektől is. A sötéttől, ami vagy úgy borult rám, hogy bepillanthattam a gonoszság vagy a szenvedés mélységébe, vagy úgy vett körül, hogy egy lépést se láttam, egy centit se, és nem volt fogalmam, hova lépek. Magamban hozom a sötétség emlékét, aggo­dalmat, szorongató szánalmat, tanácstalanságot. A fé­nyek, amik felvillantak körülöttem, nem segítettek. Vil­logtak, sziporkáztak, de sem nem vigasztaltak, sem nem bátorítottak, sem utat nem mutattak. Szükségem van az istentisztelet gyertyafényére. Erre a más fényre, ami me­legít, barátságos és pont elég ahhoz, hogy megvilágítsa lábam előtt az utat. Miért járok templomba? Mert itt megtorpan számomra egy órára az idő, nem szorít, nem sürget, nem kattog. Nyu­galom van. Ünnep. Mert nem kergetik egymást a fejemben a gondolatok: hova kellene futnom, mihez kellene kap­nom, mit mulasztok el. Semmi nem hajszol. Itt énmiattam történik minden. Nekem készítenek valamit. Felfüggesztő­dik egy órára az adok-kapok, vetek-aratok, hibázok-bűn- hődöm törvényszerűsége. Más szabályok lépnek életbe. Az irgalom, a szeretet, a kegyelem szabályai. Itt Isten szol­gál nekem. Igével, békével, kiengesztelődéssel, az újra­kezdés lehetőségével, meg nem érdemelt jósággal. Szere­tettel, útmutatással és erővel. Minden, ami az istentiszteleten történik, válasz Isten cselekvésére. Felelet Isten megszólító szavára és tetté­re. Aligha megfelelő válasz a lelketlenül darált szó, a poros pad, a gyertyamaszatos oltárterítő, a barátságta­lan, hivataloskodó légkör. Aki tudja, miért jár templom­ba, annak a maga eszközeivel mindent meg kell tennie azért, hogy létrejöjjön az a csatorna, amelyben minden résztvevőt elér a Szó, a fény, a csend és az irgalom. Is­ten liturgiája. Szabóné Mátrai Marianna k

Next

/
Thumbnails
Contents