Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-11-18 / 47. szám
EV.ÉLET mELLÉKLET 2001. NOVEMBER 18. 1. oldal ZSinJlTI MIRIDOIIDO A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának Hírlevele Szerkesztette: Muntag András és Ittzés András Jogalkotás az egyházban A 2001 -ben kezdődött hatéves választási ciklusra mandátumot kapott zsinat ez év február 23-án tartotta alakuló ülését. A megválasztott tisztviselőkről, elképzeléseikről valamint az azóta megtartott két újabb ülésszakról már jelent meg rövid híradás az Evangélikus Élet hasábjain. Ez a melléklet - reméljük, hogy első abban a sorban, amelyben részletesebben is be tudunk számolni az olvasóknak munkánkról - bepillantást enged törvényalkotó tevékenységünk néhány részletébe. Ebben a mellékletben először 1. ) az egyházi törvénykezés néhány alapkérdéséről lesz szó, majd négy olyan témát veszünk elő, amelyeket jelentősnek ítéltünk ebben az időszakban. Ezek: 2. ) a diakónus lelkészek jogállásáról, 3. ) az átvilágításról, 4. ) az egyház háztartásáról és 5. ) az egyházi bíráskodásról szóló törvény. Lesznek olyanok, akik egyik-másik összeállításról többet vagy éppen kevesebbet akarnának olvasni ebben az újságban. Igyekeztünk mindegyik kérdésben olyan írásokat közölni, amelyekből megérthető az, milyen gondokkal küzdöttünk, milyen lehetőségek közül választhattunk a bizottsági vagy a plenáris üléseken, bár tisztában vagyunk vele, hogy mindenkinek nem járhattunk a kedvében. Az írásokkal és általában a zsinati munkával kapcsolatban várjuk támogató vagy kritikus észrevételeiket akár az Evangélikus Élet szerkesztőségébe, akár a Zsinati Irodára. Muntag András a zsinat sajtófelelőse Bárdossy Tamás „Egyházi jogalkotás és a jogszabályok betartatása? Nem fából vaskarika ez? Szükség van szigorú szabályokra az egyházon belül, nem jobb/elég inkább a szeretetre, az egymás iránti jóindulatra hagyatkoznunk?" - Ehhez hasonló megfogalmazásokkal számtalanszor találkoztam, még az evangélikus egyház jogalkotási centrumában, a zsinaton is. A kérdések mögött olyan gondolatok vannak, melyeket nem lehet átgondolás nélkül lesöpörni, átugrani. Hiszen az egyház mint a hívők gyülekezete, alapvetően valóban - a legnagyobb parancsolat szerint - a szeretet elvén kell, hogy működjön. Ehhez eligazítást - a kinyilatkoztatás alapján - az etika ad. Életvezetésünk tehát eleve bizonyos szabályokhoz kötődik, melyek azt segítik elő, hogy Isten előtt igazul, egymás felé pedig a másik javát elősegítve tudjunk élni. Az egyházi törvények, rendeletek elsősorban az utóbbihoz adnak fogódzót, arra irányulnak, hogy az egyház, mint közösség javát tudjuk előmozdítani, az emberileg lehető leghatékonyabban. Ezért rendelnek az egyház közösségi életében szolgálatot vállalók mellé szerepeket, felelősségeket, kijelölve kinek-kinek a feladatait, s az elvárásokat. Ehhez társul valamelyest a számonkérés intézménye is, hiszen ha valaki nem tölti be jól a vállalt szerepet, az egyház szolgálata szenvedhet hátrányt. „Az egyházjog gyenge jogi" - hangzik el szintén sokszor - „van-e értelme akkor szabályokat, törvényeket alkotni, ha nem tudjuk »kikényszeríteni« azok betartatását"? Hiszen az egyháznak nincsenek erőszakszervezetei, rendőrsége, börtönei (ne is legyenek!). S valóban, itt látszik, hogy az egyházi szabályok alapvetően az önként (szeretetből) vállalt közösséghez tartozásra épülnek, jóindulatúan feltételezve, hogy az erre felhatalmazottak által a legjobbnak ítélt viselkedési elvárásokat az érintettek - a hívők! - magukra érvényesnek ismerik el, s betartják. Érdemes itt megjegyezni, hogy evangélikus egyházunkban a szabályokat testületek - zsinat, presbitériumok (a „vének"), s a legszélesebb kört magukba foglaló közgyűlések - alkotják, ahol közvetlenül vagy közvetve az egyháztagok akarata érvényesül, amint arra a Magyarországi Evangélikus Egyházról szóló 1997. évi I. törvény 16.§-a is utal: „Az egyházjogi hatalom az összes jogosult egyháztag közakaratán alapul". Sajnálatos, hogy ez az önkéntes jogkövetés nem mindig érvényesül, ezért látszott szükségesnek az egyházi bíráskodásról szóló 1997. évi X. törvény megalkotása - de még ilyenkor is választott testületekre, bíróságokra van bízva a döntés! Igaz, hogy e törvény alkalmazása döcögősen megy, látszik, hogy az egyház nem a kikényszerítés elvén működik, s nehezen nyúl ilyen eszközökhöz, még akkor is, amikor ez szükségessé válik. Többen felvetették már, hiba, hogy a szabályok oly kevéssé építik magukba a szándékos nemkövetés lehetőségét, természetesnek véve sok valóban magától értődő dolgot, s ezekre nem is tartalmaznak rendelkezéseket. Az is többször felmerült, hogy esetleg bővíteni kellene az ellenőrzési, az intézkedési, közbeavatkozási lehetőségeket, valamint a szankciókat. Mindezeket a bíráskodási törvény teljes újragondolására felállított ideiglenes zsinati bizottság fogja átgondolni. „Túl sok, túl részletes a szabály- rendszerünk, nem lehet teljességgel ismerni és betartani őket!" - ez a kifogás is gyakran előkerül, s ez is érthető felvetés. A szabályozás megsokasodá- sa részben a kor követelménye. Az emberi, közösségi viszonyok bonyolultabbá válnak, s ettől az egyház sem függetlenítheti magát. Hiszen egyházunk is mind több szállal kapcsolódik a minket körülvevő társadalomhoz (gazdasági támogatás az államtól, az ehhez kapcsolódó elszámolási kötelezettség, a munkaügyi szabályok figyelembevétele, stb.), s meg kell határozni a magunk részéről is ennek a kapcsolódósnak a mikéntjét is. Ugyanakkor természetesen nincs arra szükség, hogy minden egyháztag minden szabályt töviről-hegyire' ismerjen, de véleményem szerint áz elvárható és teljesíthető követelmény, hogy aki valamilyen felelősséggel járó tisztségben áll, legalább tudjon róla, hogy az ő tevékenységi körét érintően milyen szabályok léteznek, s döntési helyzetben elő tudja venni azokat alkalmazásra. Az emberi kapcsolatok bonyolultabbá válásával az is vele jár, hogy az ezeket szabályozó bonyolult szabályokat is a korábbiaknál sűrűbben kell átalakítani. Ezt az igényt felismerve, hozta létre az egyházi jogalkotásról szóló 1997. évi VI. törvény az állandóan ülésező zsinatot. Feladata, hogy a felmerülő szabályozási igényeknek megfelelően folyamatosan karbantartsa törvényeinket. Jelenleg is folyik az a munka, amely a meglévő törvényekben előforduló kisebb hibákat, pontatlanságokat igyekszik korrigálni - ehhez kapcsolódóan a legutóbbi zsinati ülésről szóló beszámoló mellett olvashattunk egy felhívást, melyben a zsinat elnöksége minden egyháztag segítségét kéri e nehéz feladat elvégzéséhez. A 2001-ben újjáalakult zsinat előtt más, komolyabb feladatok is állnak. Az elnökség többször áttekintette a teendőket — látunk bőven tennivalót magunk előtt. Néhány kérdéssel már foglalkoztunk, ilyen például egyházunknak az átvilágítási törvényhez való viszonyulása, a gazdasági törvény kisebb módosítása, több mint egy évtized után a diakónus lelkészek helyzetének rendezése, az oktatási törvény rövid módosítása (ezek közül többről részletesebben is szólnak írások a mellékletben). A zsinat előtt álló főbb teendők: T. A zsinat a hatéves ciklus elején korszerűsíti ügyrendjét, ennek elfogadása következő ülésünkön várható. (Folytatás a 4. oldalon) A diakónus lelkészek jogállására Az Evangélikus Teológiai Akadémia levelező tanfolyamain végzettek közül közel kéttucatnyion lelkészi szolgálatra jelentkeztek, s őket a 90-es évek folyamán diakónus lelkésszé avatták. Képesítésük, szolgálatba állásuk, törvényben nem szabályozott helyzetük eltért a nappali tagozaton végzettekétől. Az ő helyzetüket, továbbá a megoldást jelentő törvény megszületését szeretnénk az alábbiakban több oldalról megvilágítani. A törvényjavaslatot előterjesztő bizottság elnöke mellett megszólal az első diakónus lelkészt felavató püspök, és megkerestünk egy diakónus lelkészt is. A teljes képhez hozzátartoznék a Teológiai Akadémia (ma: Evangélikus Hittudományi Egyetem) nézőpontja is, melyet egy későbbi alkalommal tudunk csak közölni. A zsinat a májusi ülésszakán fogadta el a törvényt. Eszerint a diakónus lelkészek, tehát azok, akik az Evangélikus Teológiai Akadémia levelező teológiai vagy hitoktatói tanfolyamát elvégezve, ott oklevelet szereztek, és akiket e törvény hatályba lépése előtt felavattak, szolgálatba kiküldtek, 2005. december 31-ig lehetőséget kapnak a lelkészvizsga letételére. Amennyiben élnek ezzel a lehetőséggel és sikeres vizsgát tesznek a kerületileg illetékes Lelkészképesítő Bizottság előtt, úgy választható lelkészi jogokkal rendelkeznek. Továbbra is hittudományi egyetemi (lelkészi) diploma szükséges a püspöki, püspökhelyettesi, esperesi, espereshelyettesi és igazgató lelkészi tisztségek betöltéséhez. A szerk. Gondolatok egy új törvény kapcsán Személyes élménnyel kell kezdenem beszámolómat. A diakónus lelkészség problémájával először mint levelező teológiai hallgató találkoztam. 1988 őszén kezdtem el tanulmányaimat az Evangélikus Teológiai Akadémián. Jelentkezésem idején nem sok biztatást kaptam arra nézve, mit is ér majd a diplomám. Nem mintha akkoriban ez elsődleges szempont lett volna számomra, de idővel átértékelődnek az emberi érzések is. Ha emlékezetem nem csal, úgy mondták, kapok egy bizonyítványt, amely igazolja teológiai képesítésem. Gyülekezeti munkatárs lehettem volna. Arról nem beszélt senki, hol szolgálhatnék, milyen feladatkör elvégzésére jogosít fel ez a képesítés. Arról sem nagyon esett szó, ki biztosít számomra szolgálati lehetőséget, s ha kapok is munkát, ki végzi ennek koordinálását, ellenőrzését. A teljes bizonytalanságból reményteli lehetőségnek tűnt a hír: a legalább jó rendű eredménnyel végző hallgatókat, amennyiben igénylik ezt, - bár korlátozott jogokkal - felavatják, és lelkészi szolgálatba állhatnak. Az első örömök után én mégis más utat választottam: átjelentkezésemet kértem a nappali képzésre. Döntésemet nem a tisztázatlan körülmények befolyásolták, inkább a több ismeret, nagyobb tudás megszerzése csábított. Az.imént elbeszélt személyes tapasztalatok csak részben voltak segítségemre a törvény megalkotásának előkészítő munkáiban. Mindkét képzési rendszert megismerve, megtapasztalhattam a kettő közötti objektiven mérhető különbséget. A levelező oktatás, bár fakultatív lehetőséget adott a görög és héber nyelv tanulására, mégsem biztosította a nappali képzés által nyújtott alapismeretek oktatását: bibliaismeret, enciklopédia, filozófia, vallástörténet, latin, ökumenikus egyházismeret. Nem, vagy csak korlátozott számban volt lehetőség szemináriumi munkára, mely az önálló teológiai gondolkodás kialakulását segítette volna. Hiányzott továbbá a lelkészi munkához elengedhetetlen gyakorlati teológiai munka mélysége és az ezeket segítő társtudományok oktatása is: pedagógia, pszichológia, szociológia. Nehezítette számomra a törvényelőkészítés folyamatát, hogy akiket érintett e törvény, évfolyamtársaim, sorstársaim voltak. Olyanok, akik a másik utat választották, vagy akik számára egyáltalán nem volt választási lehetőség. Koruknál fogva komoly felelősséget viseltek családjuk iránt. Biztos egzisztenciával rendelkeztek, amelyet nem tudtak feladni a nappali képzés kedvéért. Egyházuk iránt érzett szeretetből, belső és külső elhívástól vezérelve mégis örömmel vállalták e második utat. Segítettek a rendszerváltás éveiben mélypontjára jutott lelkészhiány enyhítésében, vállalták a korlátozott jogkörökkel való szolgálatba lépés bizonytalanságát is. Püspöki rendelkezési állományban voltak, s egy adott gyülekezet meghívására, közvetlenül a püspökök kiküldése nyomán helyezték őket szolgálatba, teljes körű törvényi szabályozás nélkül. így megtörténhetett az is, hogy néhány esetben beiktatták őket a gyülekezeti szolgálatba, míg másutt erre vonatkozó rendelkezések hiányában mindmáig bizonytalan helyzetben, beiktatás nélkül szolgálnak. Az egyházi szolgálati bizottság ülését megelőzően tanulmányoztam az előző (VII. Budapesti zsinat 1998-2000) e témakörrel foglalkozó részletes vitájának anyagát, és kutattam annak okát, miért nem kapta meg a beterjesztett törvényjavaslat a kívánt kétharmados többséget. Ezt követően széles körű egyeztetés indult meg a diakónus lelkészek jogállására vonatkozó kérdésben, részint a fraternet elektronikus levelezőlistáján, részint postai úton. Megkérdeztem a jelenleg szolgáló püspök urakat és az érintetteket, továbbá többeket a lelkészi karból. Ennek nyomán pezsgő vita alakult ki, többek között az evangélikus lelkészi szolgálat teológiai értelmezéséről, és hogy kell-e, szabad-e egyáltalán törvényi szabályozással visszamenőleg rendelkezni néhány ember sorsát érintő kérdésben. Sokak támogatták a diakónus lelkészség létjogosultságát és ügyét. Az élénk vitában a többség egyetértett a következőkben: a diakónus lelkészek egyházunk történetének egy nehéz szakaszában, törvényi szabályozatlanság ellenére is vállalták a szolgálatot. Bár mindenki számára biztosított volt az átképzés lehetősége, akár egyéni tanrend keretében is, mégsem tudott mindenki élni ezzel a lehetőséggel. Az eddigi hűséges szolgálatukra, helytállásukra tekintettel kell törvényi szabályozást hozni, amely a Magyarországi Evangélikus Egyházban átláthatóbb jogi kereteket, és több lehetőséget biztosít számukra. Szarka István Mindezek feltételéül a lelkészvizsgára való bocsátás lehetőségének megteremtése látszott kézenfekvőnek. A zsinat pozitívan értékelte fáradozásainkat. Lezárult egy hosszú vita. Az a jövő kérdése, szüksége van-e egyházunknak teológiailag jól képzett gyülekezeti munkásokra, de annyi bizonyos, előbb meg kell teremteni ennek mind a törvényi, mind az intézményi hátterét. Az előző a zsinat, az utóbbi a Hittudományi Egyetem feladatai közé tartozik. Szarka István az egyházi szolgálat bizottság elnöke r Nyilatkozat A A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata hálával emlékezik azoknak a testvéreinknek a szolgálatára, akik az elmúlt évek, évtizedek nyomasztó lelkészhiánya enyhítésére - Istentől kapott belső indíttatásukra hallgatva - vállalták egyházunkban, gyülekezeteinkben a szolgálatot. Tudjuk, hogy a levelező teológiai tanfolyam elvégzése, majd az úgynevezett diakónus lelkészi szolgálat vállalása és végzése testvéreink részéről áldozatot is követelt, és tudjuk, hogy ők ezt az áldozatot szívesen és örömmel hozták meg. Elvégzett és esetleg most is folyó szolgálatukra az Egyház Ura áldását kérjük. Köszönjük hűségüket, a gyülekezetek ínségét enyhítő szolgálatukat. Elfogadva: 2001. május 19. napján Smidéliusz Zoltán s.k. Bárdossy Tamás s.k. lelkészi elnök nemlelkészi elnök Mekis Ádám s.k. jegyző (Megjelent az Evangélikus Közlöny 2001. évi 2. számában) t t
