Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-11-04 / 45. szám
Menyes Gyula felvételei Evan gélikus Élet 2001. NOVEMBER 4. 5. oldal „EZ AZ A NAP, AMELYET AZ ÚR ELRENDELT, VIGADOZZUNK ÉS ÖRÜLJÜNK EZEN!” Somogymeggyesi templomkövek Somogymeggyes története, sorsa megegyezik sok Somogy megyei apró falu történetével. ígéretes jövő, együtt élő, együtt dolgozó generációk, ha nem is bővölködő, de biztos megélhetés. Azután, Somogymeggyes is osztozik az ország számos „elfogyó” falujának sorsában. A családi gazdaságok megszűnésével megfogyatkoznak a lehetőségek, elköltöznek a fiatalok, kiürülnek a korábban virágzó, szép magyar falvak... Ugyanezt éli át a falu evangélikus közössége is. Ezért is volt megkülönböztetett jelentősége az október 21-i templomszentelési emlékünnepnek, amikor nem csak az ott élők ünnepeltek, de a Somogymeggyesről elszármazottak is „hazalátogattak”. * * * Ebben az évben kerek évfordulóra készültek a gyülekezetben élők és a gyülekezethez tartozók: idén 50 éves a kéttornyú evangélikus templom. Somogymeggyes korábban Kötcse filiája volt. Az ébredés éveiben, Szende Sándor lelkész és Márta testvér áldásos munkássága idején határozta el a gyülekezet, hogy - külső egyházi segítséggel - felépíti templomát. Isten házát 1951. október 21-én szentelte fel Túróczy Zoltán püspök úr! * * * Az 50 éves jubileumon azok a testvérek készítették elő az ünneplést, akik még ott élték boldog gyermekkorukat, s jártak vissza szülőkhöz, nagyszülőkhöz Somogymeggyesre. S az a lelkész testvér, aki versei miatt előbb börtönben sínylődött, majd Angliában, Amerikában, Németországban végezte szolgálatát, s aki lelkében soha nem szakadt el gyökereitől. 2001. október 21-én Ver ásztó Sándor köszöntötte a gyülekezetét. A templomszentelési istentiszteleten Ittzés János püspök, Szemerei János esperes és a helyi lelkész szolgált. * * * A püspök Isten igéjét Ef 2,19-22 alapján hirdette, melyben beszélt arról is, hogy bár az elmúlt fél évszázadban dúltak viharok felettünk, mégsem vagyunk jövevények, mert van Atyánk. Jézus Krisztus egyháza mindig úton van. Felépült a templom, igen nehéz időben, nagyon nehéz körülmények között. Újra és újra hazatérhetünk, majd ismét elmegyünk és emlékezünk, de az utolsó követ az építők nem tették a helyére. A földön élő egyház soha nincs készen. El, fáradozik, mártírokat ad, harcba száll, de nem készül el, mert úton van. Az utolsó kő csak akkor kerül be az épületbe, ha majd Jézus Krisztus helyére teszi. Vigyázzunk hitünkre! Az ünnep Krisztus ajándéka, az igazi kezdet az, amikor az utolsó kő a helyére kerül. A legszebb még előttünk van, az üdvösség képe. Jézus Krisztus eljön, várjuk Őt reménységgel, boldog hittel. Ez a hit nem szégyenít meg. Krisztus, Aki ma is közöttünk van, 0 szenteli meg életünket. Az ünnepség közgyűléssel folytatódott. Verasztó Sándor felkérte Garas Gizellát és leányát, Nagy Petrát, hogy olvassák fel a gyülekezet történetét. Közben a balatonföld- vári fúvósok zenéltek. Weisz Jenő e beszámoló címében is szereplő, 118. Zsoltár szavait idézte. Lelkesítette a jelenlevőket, hogy bár fáj a múlt, de Jézus Krisztus mindig ad új alkalmat az örömre. Ezután gyertyát gyújtott az ősök emlékére, majd arra kérte a gyülekezet tagjait, hogy vigasztalják, bátorítsák egymást. Király János polgármester után Galbavi Jenő plébános szólt nagyon mély igei hangon. Ittzés Jánosné Reményik Sándor: Az Ige című versét szavalta el, azután Berták László költő, Weisz Jenő egykori sorstársa beszélt. Végül Márta testvér köszöntötte a gyülekezetét és beszélt röviden az ötven évvel ezelőtti élményeiről. Az óvodában megterített asztalokhoz Garas Gizella tanárnő invitálta a vendégeket. (A kivonulás alatt Nagy Petra és Iski Petra énekeltek.) Mint volt somogymeggyesi vettem részt e szép ünnepen. Boldogan és mégis remegő szívvel fogadtam el a meghívást. Mikor jön el az idő, amikor az Úristen a kövekből is fiakat támaszt ebben a gyülekezetben? sZs Egy hetvenéves álom megvalósulása Keszthelyen A Somogy-Zalai Egyházmegye büszke lehet arra, hogy minden városában megújult vagy épülő lelki hajlék fogadja a lelkészeket, gyülekezeti tagokat. Ezúttal a keszthelyiek örömében osztozhattunk. Október utolsó szombatján ugyanis ünnepi istentiszteletre gyűltek össze a hívek, hiszen elérkezett a pillanat, amikor megtörténhetett az új gyülekezeti ház és lelkészlakás felszentelése. Az egyháztörténelem egészét szemlélve, fiatalnak mondható a Keszthelyi Evangélikus Gyülekezet. Mint ikertestvérek, a református eklézsia megalakulásával egy napon, 1926. január 1.-én szerveződött. 1929-ben templomot és lelkészlakást építettek a városban, két családi ház helyén. Akkor a tervező többször kritizálta a kivitelezést, ami - mint később kiderült - nem volt alaptalan. Ettől függetlenül, a lelki élet igénye egyre indokoltabbá tette egy gyülekezeti ház megépítését is, amit sekrestye-toldással próbáltak megoldani, de az igazi nagy álomról sem mondtak le... Az elmúlt évtizedben kiderült, hogy az építész félelme jogos volt. Kritikus statikai állapota miatt felmerült a templom teljes lebontásának szükségessége. A lelkészlakás pedig - a rajta végzett korszerűsítgetések és javítgatások miatt - elveszítette parókiális otthonosságát és utcafronti szépségét. 1998-ban sikerült a templomot megmenteni, de a Balaton fővárosában a megerőltető anyagi terhek után sem mondtak le a gyülekezeti ház gondolatáról. Az Országos Egyház kiemelt beruházásként kezelte régi tervüket, a gyülekezet pedig 3 millió forint adománnyal járult hozzá a hetvenéves álom megvalósulásához. Az új gyülekezeti központ földszintjén három terem található a megfelelő kiszolgáló helyiségekkel, segédlelkész- lakással. Az emeleten a mindenkori lelkész otthona kapott helyet, a tetőtér pedig úgy lett kialakítva, hogy további bővítésekre is lehetőség legyen. A szentelés szolgálatát a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke végezte, s az ünnepi istentiszteleten ugyancsak ő szolgált igehirdetéssel. Ittzés János a 127. Zsoltár első két verse alapján szólt arról, hogy könnyű osztozni egy gyülekezet örömében, amikor Isten sokak reménységét és imádságát beteljesítette. Jegyzőkönyvek tanúskodnak arról, hogy ki mit tett ezért az építkezésért. A saját dicsőséget rögzítő aranykönyvi bejegyzés mellett futó köszönetét mondunk Istennek. De ne felejtsük el, hogy ezek a tervek csak -azért: valósulhattak meg, mert Isten „ igen ”-t mondott rá. Ma csak megállunk hálát adni, de Isten azt is szeretné látni, hogy nem hiába építtette ezt a házat. Az istentiszteletet követő közgyűlésen a gyülekezet vezetősége megköszönte Nagyné Szeker Éva lelkésznő szolgálatát, amiért a lelki élet vezetése mellett felvállalta és megvalósította ezt a beruházást. Tovább folytatódhat a lelki ház építése. Menyes Gyula JÓZAN REMENYSEGGEL Országos Iszákosmentő Hét 2001. október 1-7. Az Országos Iszákosmentő Misszió és az EKE (Evangélikusok Közössége az Evangéliumért) szervezésében újra létrejöhetett a csendeshét a Középhalmi Evangélikus Misszióban. Missziónk immár egy évtizede végzi ezt a szolgálatot. Isten kegyelméből ez már a 22. Iszákosmentő Hét volt. Lelkészeink és híveink az ország különböző részéről jöttek. Szolgáló lelkészek Selmeczi Lajos ny. ev. lelkész, Orosz Ferenc ny. ref. lelkész, Túri Krisztina ev. segédlelkész, Horváth Ferenc József ev. lelkész és Melis Orsolya ev. lelkészi munkatárs voltak. Az orvosi előadásokat és az orvosi szolgálatot dr. Sárkány Angyalka végezte. A testvérek Kazincbarcikáról, Zánkáról, Budapestről, Pécelről és Szavasról érkeztek. A bemutatkozás után gazdag program várta a híveket. Az előadásokat követően kiscsoportos beszélgetések folytak egy- egy lelkész vezetésével. Az alkoholbetegeknél, a lelki betegeknél ott kezdődik a gyógyulás, amikor elismerik azt, hogy rossz úton járnak, és változtatni akarnak az életükön. Ez már fél gyógyulás. Nem egyformán nyíltak meg az emberek. Megható volt, hogy az egyik testvért 90 éves szomszédja és annak felesége kísérte el. Nagy utat tettek meg, hogy segítsenek a fiatalemberen. Meghatotta a testvéreket az a szeretet, amellyel fogadtuk őket. Előadások, megbeszélések, csendespihenő, énektanulás és újra igemagyarázat. Vacsora után orvosi előadásokra került sor, majd az esti evangélizációra, amelyen Túri Krisztina és Melis Orsolya szolgáltak az esti útmutatói ige alapján. Jókedvűek voltunk, persze emellett komolyan hallgattuk az igét és imádkoztunk. Előbb-utóbb mindenki megnyílt. (Nagy örömünkre még az is kért Bibliát, aki egész héten nem szólt.) Volt, aki először volt ilyen közösségben, volt, aki visszaesőként jött el. (A lelkészek nem véletlenül hangsúlyozták a gyü- lekezetbe-járás fontosságát.) Nagyon jó volt a nagy csendben elgondolkodni a hallottakról, Isten igéjéről. Isten még jó időről is gondoskodott számunkra. A szünetekben nagyokat lehetett sétálni a futballpályán. Sajnos, Szarvasról csak egy visszaeső alkoholbeteg testvér jött el. (A több mint száz kocsmából jöhettek volna többen, de - mint tudjuk - senki sem próféta a maga „hazájában”.) Szomorú látni azt, hogy az emberek az Isten templomát - a testet - tönkre teszik. Bárcsak a Misszió előtt állna annyi kerékpár, mint amennyi csak egy kocsma előtt áll délutánonként Szarvason! Pedig Krisztus ítélőszéke előtt mindnyájunknak meg kell állnunk, és O a szerint ítél meg bennünket, amiket e testben cselekedtünk - jót vagy rosszat. Mindazonáltal hálát adunk az Úrnak az itt levő testvérekért, akik azért jöttek, hogy gyógyuljanak rabságukból Isten felszabadító igéje által. Megható volt, hogy a szépen megterített asztaloknál mindannyian részesültünk az úrvacsorában: lelkészek, testvérek, szolgáló testvérek is. (Idekívánkozik, hogy - az Idősek hetén- a harangozó presbitertestvérünket, aki estéről-estére hallgatta az igét, úrvacsorát is vett, nemsokára elszólította magához az Úr...) Hadd mondjak e helyütt köszönetét mindazoknak, akik segítségével létrejött ez a 22. Iszákosmentő Hét: az Országos Evangélikus Iszákosmentő Missziónak, az EKE-nek, a lelkészeknek, a szolgálótestvéreknek, a konyhai dolgozótestvéreknek, és mindazoknak, akik segítségünkre voltak a hét lebonyolításában. Egyúttal kérjük Országos Egyházunkat, az Evangélikus Iszákosmentő Missziót, az EKE-t, hogy támogassák Missziónkat, mivel az anyagi körülményeink rosszak és az épület iß felújításra szorul! Missziónk nem „profitorientált” intézmény. Nekünk itt lelkeket kell mentenünk, akár az egyházban. Sok ember találta már meg lelki békéjét nálunk, szabadult meg testi-lelki bajaitól, alkoholtól, drogtól. Sokat tanulnak és üdülnek itt a hittanos gyerekek is, az idős embereket pedig felkészítjük utolsó útjukra... így kérünk minden szervezetet, akik segíteni tudnak- elsősorban imádsággal -, hogy segítsenek. Ha lehetséges, anyagilag is. Kérjük kedves „olvasó testvéreinket”, imádkozzanak azért, hogy a Középhalmi Evangélikus Misszió továbbra is betölthesse ezt a szép és eredményes feladatát, és kérjük együtt lelki, testi betegeink megmaradását a hitben! Ne hagyjuk elveszni a Missziót! Köszönettel és tisztelettel a Misszió vezetősége nevében: Tóth Judit Testvérgyülekezeti találkozó Ikladon, az „Isten hárfása” - vetélkedő jegyében 2001. október 21 -én délelőtt egy csapat jól felkészült pesterzsébeti versenyző érkezett Ikladra, hogy összeméije tudását a hazaiakkal. Vendégeink nem is csupán versenyezni jöttek, hanem azért, hogy ismét együtt töltsenek velünk egy napot. A két gyülekezet között ugyanis aktívan él a testvéri kapcsolat, így már sokadjára találkoztunk. A délelőtti istentiszteleten a pesterzsébeti gyülekezet is aktívan részt vett: énekkel, lelkészük, Győri János Sámuel pedig igehirdetéssel szolgált, míg a liturgiát lelkészünk, Babka László végezte. Az alkalomra kitűzött énekek zömében Gerhardt Pál művei voltak... Az ebédet mindenki családoknál költötte el, majd délután 3-kor ismét összegyűltünk a templomban, aholis kezdetét vette a Gerhardt Pál halálának 325. évfordulójának alkalmából meghirdetett verseny. Maga a „vetélkedéséi” nem újdonság a két gyülekezet között, valójában ez a harmadik alkalom volt. Összemértük már egy ízben, hogy ki mit tud a másik gyülekezetről, valamint Túrmezei Erzsébet versmondó versenyre is sor került már. Ezúttal tehát az „Isten hárfásá”-nak nevezett Gerhardt Pál életéből és müveiből készültünk fel. Négy csapatot alkottunk, egy-egy (szinte teljesen) tiszta pesterzsébetit, illetve ikladit, valamint két vegyest. A feladatok sokrétűek voltak, az énekeskönyvben szereplő Gerhardt-énekek szövegét, dallamát, jellemző szimbólumát kellett felismerni, szavakból egy adott énekben nem szereplőket kiválogatni (a klasszikus kakukktojás játék), az életrajzban szereplő adatokból összeállított kérdésekre válaszolni. Végül villámkérdések hada cikázott. A templom nem egyszer zengett az énekléstől, a kint elhaladók akár énekkari találkozónak is vélhették az összejövetelt. Ha úgy vesszük, az is volt. Isten énekkara gyűlt össze az ikladi templomban. A vetélkedő a vendégek győzelmével ért véget, de a hazaiak sem maradtak jutalmazás nélkül. Az alkalmat lelkészünk rövid áhítata zárta. Igazából azt hiszem, minden résztvevő nyert. Egy együtt töltött, énekléssel egybekötött, derűs délutánt, az Isten színe előtt. Rébb Anikó ELŐADÁSOK: november 3-án délután 3 órakor, november 4., 11., 18., december 2., 16., délután 4 órakor, december 8-án este 6 órakor, november 30., december 1., 15., este 7 órakor Jegyárusítás minden nap a 250-5338 telefonon. továbbá hétfő, szerda, péntek délután 14-18 óra között a Duna Palota portáján (317-2790) Helyárak: 1200-900-700 Ft s \
