Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-02-04 / 6. szám
Evangélikus Élet 2001. FEBRUÁR 4. 3. oldal 1. Igét hirdet dr. Hegedűs Lóránt református püspök 2. Homiliát tart Bosák Nándor római katolikus megyéspüspök 3. Az Ökumenikus Imahét nyitóistentiszteletének helyszíne - a Deák téri templom 4. Bosák Nándor, D. dr. Harmati Béla és dr. Hegedűs Lóránt (Bottá Dénes képriportja) Ökumené Nagy a tolongás a rendező-pá- | lyaudvaron, a hangosbeszélő már j harmadszor helyesbit, melyik vá- | gúnyról indul a mentesítő vonat.- Van itt szabad hely? - nyomul a I kupéba egy kövérkés atyafi, aztán. 1 hog}> az ablaknál ülőn megpillantja a reverendát, zavartan kapja le a 1 kucsmáját.- Maga az plébános úr... tiros | vár a mi Istenünk!- Talán inkább "Dicsértessék a Jézus Krisztus!" - jegyzi meg epésen a menetiránynak háttal iilő. Az is. az is. dörmögi az újonnan érkezett.- Mindörökké fiam, mindörökké!- siet megnyugtatni falubelijét a pap, aztán mindnyájan az ablakra merednek. A szerelvény ugyanis meglódul csak épp az ellenkező irányba. Kalauz tépi fel a kupé ajtaját Nem kell megijedni, csak mozdony- fi csere lesz! Viharzóna tovább, aztán mégis f visszafordul.- Szóval nyugodjanak meg, ez a fi szerelvény biztosan jó irányba megy j: majd. Ezen a vonalon nincs is más !; mentesítő, mondja immár egészen f halkan. Aztán a plébános felé bic- I centve hozzáteszi Áldás békesség! f- Mindörökké. Ámen.-tér OLDÓDJON A BIZALMATLANSÁG MAGA MEG ÉN - AZ KETTŐ Az azonosságról és a másságról Ökumenikus elkötelezettség Mosonmagyaróváron Részekre szakadozva él az egyház, de a nehézségek ellenére mégis egyre többen ismerik fel a közeledés és a keresztyén egység megteremtésének szükségességét. Jézus főpapi imájában így fohászkodik: „De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem, hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te. Atyám énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek. ” Ennek a jézusi könyörgésnek szellemét szem előtt tartva imádkoztak január 2lés 28 között egy héten át katolikusok, reformátusok és evangélikusok Mosonmagyaróváron is. A Lajta-parti város katolikus és református gyülekezeteinek vezetői az ökumenikus imahét kapcsán is bizonyságát tették ökumenikus elkötelezettségüknek. Csáfordy Julianna református lelkésznő: Bár kétségkívül vannak zavaró momentumok is az egyházak közeledésében, és hangzanak el felesleges, más felekezeteket esetlen, bántó vélemények, mégis az ilyen közös alkalmaknak köszönhetően egy kicsit tovább bonthatjuk az előítéletek alkotta falakat, oldódhat az idegenkedés és előítélet. Az egyházat nem a püspökök alkotják, hanem a hívek, így az egyház egységét is nekik kell megélni. Nagyon jó, hogy mindhárom felekezet olyan liturgiát talált ezeknek a közös alkalmaknak, amelyet mindegyikünk vállalni tud. Nagy jelentőségű, hogy a szolgálatot mindegyik lelkész liturgikus öltözékben végzi, ezzel a pásztor maga mutat jó példát arra, hogy a bizalmatlanság falait le kell rombolni. Butsy Lajos, mosoni plébános: - Az ökumené korábban is, mindig nagyon közel állt hozzám. Nagybátyám református lelkész volt az Alföldön. Többször nyaraltunk nála gyermekkoromban és ilyenkor természetesen mi is részt vettünk az istentiszteleten. Papi pályám során az ökumenikus szemlélet szempontjából kiemelkedő hely volt Tatabánya, ahol három éven át szolgáltam, mégpedig nehéz politikai körülmények között. Abban az időben is jól együtt tudtunk működni az evangélikus és református lelkészekkel. Erősítettük egymást. Első önálló helyemen, Nagyigmándon nemcsak a januári imahéten találkoztunk, hanem a hétköznapokban is. Az összejöveteleinket követő agapén minden lelkész részt vett. Ezeken az alkalmakon kötetlenül, baráti hangulatban és hangnemben tudtunk a legkényesebb kérdésekről is eszmét cserélni. Augusztusban kerültem Mosonba és azóta több közös szolgálatom volt a testvéregyházak lelkészeivel. Örültem ezeknek a közös szolgálatoknak, és örülök ennek az imahétnek is. Nemcsak ezeken az estéken, de máskor, otthonomban is sokat imádkozom a keresztyének egy- ' ségéért. Nagy József óvári plébános: - Számomra az ökumené egymás kölcsönös megbecsülését jelenti, nem feladva identitásunkat, tisztelve egymás hitbeli meggyőződését. Elkoptatott frázisként mondják a hívek: „Egy az Isten!" Ebben a megállapításban azért van igazság. Mindannyian abban az Istenben hiszünk, aki annyira szerette a világot, hogy az ö egyszülöttjét adta érte. Mindannyian Krisztusban hívők vagyunk és az ő halála árán bűneinktől megváltottak. Ez olyan közös alap, amit minden hívő ember vállalni tud. Tudom, hogy sok akadály húzódik meg az egyházak között. Van meg nem értés. A legnagyobb veszélyt mégis a régi szemlélethez való ragaszkodásban látom. Az ökumenikus kapcsolatokban sokat ronthat az emberi gyarlóság, merevség, elzárkózás. Egy Istent szolgálunk, más utat járva, de az egység felé haladva. Jó érezni itt Mosonmagyaróváron a kollégák egymás iránti nyitottságát, korrekt, baráti kapcsolatát. Minden évben örömmel várom ezt a hetet, de véleményem szerint nem a legjobb az, hogy rövid időre korlátozódik ez a kezdeményezés. Most egy héten keresztül minden este találkozunk, együtt imádkozunk - aztán egy évig nincs ilyen közös alkalom. Kiss Miklós Evangélikusként a Királyhágómelléki Református Egyházkerület diakóniai konferenciáján 2001. január 12 és 14 között Nagyváradon rendezték meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagy érdeklődéssel várt konferenciáját - „Diakóniai szolgálat és az állam szociális felelőssége” címmel. A holland Christen-Unie református párt- szövetség támogatásával létrejött rendezvény széles területeket mutatott be az erdélyi reformátusok rendkívül gazdag, pezsgő életéből. A konferenciát, amelyen egyedüli magyarországi evangélikusként vehettem részt, a sokféleségben megnyilvánuló egység jellemezte. Egyrészt a diakó- nia sokféle ágát*bemutatták. A hajléktalanokkal való törődést intézményesen végzik, naponta meleg étellel látják el a rászorulókat. Nagy lendülettel végzik a mozgássérültek otthonának felépítését is. A dr. Sadler Gönczi Annemarie evangélikus gyermekorvos igazgatása alatt működő élesdi árvaházat külön szeretettel kíséri figyelemmel az egész gyülekezet. Itt 29 háromtól tizennégy éves korú - árva nevelkedik. Ezeknek az árváknak köszönheti Élesd a magyar nyelvű iskoláját, mert nélkülük hiányozna a gyereklétszám, nem lehetne elindítani a magyar nyelvű tanítást. Az otthon elsősorban Élesd támogatásával tartja fenn magát. A német és a holland református gyülekezetek nagylelkű adományaival, csekély állami segítséggel nem szűkölködik semmiben. Feltűnt az, hogy a nagyváradi konferencia előadói valamennyien szép és tiszteletre méltó eredményekről számoltak be. Panasznak nyoma sem érződött, bár mostoha körülmények között érték el sikereiket, bizonyára igen sok fáradság árán. Mégis az előadásokból csak az öröm hallatszott, hogy sikerült segíteni másokon. Nemcsak református előadókat hívtak meg. Római katolikus és görög katolikus pap is volt az előadók között. Egyházaik szeretetszolgálatáról beszéltek elhivatottan. Különösen a görög katolikusok története volt megrázó. Az önkényuralmi rendszer feloszlatta az egyházukat, templomaikat, egyéb létesítményeiket elvette. Mégsem panaszkodtak: előre tekintenek, a jövőt építik. Nagyon kedves eset volt, és jellemzi a hangulatot, hogy a váratlanul betoppanó evangélikus lelkészt: Mátyás Attilát felkérték, hogy szóljon ő is hozzá. A rögtönzött előadás igen jól sikerült. A Gusztáv Adolf Egyesületről beszélt, amely felekezetre való tekintet nélkül nyújt támogatást a rászorulóknak világszerte. A hatszáz lelkes Nagyváradi Evangélikus Gyülekezet 2000-ben adta át az új óvodai a város gyermekeinek. A 65 óvodás közül mindössze hat az evangélikus, van még 8-9 római katolikus, a többi református, görög katolikus. A konferencia keretében mutatta be dr. Hermán M. János tanácsos Molnár József \é\kész szépséges könyvét, amelyet falujáról, Magyarlapádról írt. Az értékes mü olyan sikert aratott, hogy Molnár József tüstént elhatározta: folytatja munkáját, és még egy kötetet ír szeretett falujáról. Az evangélikus óvodát vasárnap sikerült meglátogatnom. Véletlen volt, mert éppen 11 órakor rendezték ott is az istentiszteletet, és a fűtés biztosítása érdekében az óvodába mentek át istentiszteletet tartani. Körben az egész falat beborító polcokon várnak kis gazdáikra a játékok. Örömmel láttam, hogy sok a gyermekeknek szóló könyv, csakis magyar vagy német nyelven. Az evangélikus istentisztelet rendje - formájában - eltérő a magyarországitól, inkább az őskeresztyén éneklő-formához áll közelebb. A lélek azonban ugyanaz. Dr. Berényi Zsuzsanna Ágnes „Más mint a többi” - ezzel reklámozta magát még a háborús években egyik esti újságunk. Hogy mondhatná magát másnak? Hogyan lehetne egyáltalán más a másik nélkül. Másság csak mindig valamiféle azonosságon - a többieken belül - létezik. Ez a másság néha kiváltság, néha hátrány és teher. Olykor öröm, máskor bosszúság forrása. Hogy én én vagyok, az csak a másikkal való találkozáskor, szembesüléskor tudatosodik bennem. Tehát minden' rnásság előzriiénye és feltétele az azonosság. Néhány emlékemet idézem fel. Úgy negyven évvel ezelőtt rendszeresen keresett fel bennünket egy cigányasszony. Használt ruhákat vásárolt. Jól öltözött, tiszta, barátságos teremtés volt. De még jómodorában, kedvességében is felismerhetően roma. Feleségem szépen kimosva, összehajtogatva mutatta meg az eladásra szánt ruhákat. Ő begyűrte valamennyit a zsákjába. - Miért teszi? Nem látja, milyen szépen raktam össze? - kérdezte feleségem. Ekkor hangzott el az elgondolkoztató válasz. - Asszonyom, vegye tudomásul, hogy maga meg én az kettő. Ezen mindketten jót mulattak. Nem mindig ilyen mulatságos a másság felismerése. 1947 elején Svájcban az Ökumenikus Intézet három hónapos tanfolyamán vehettem részt Genf közelében. Bossey (Bősszé) ősi kastélyában. Európa különböző országaiból és egyházaiból vagy ötvenen nyertünk felvételt a tanfolyamra. Fiatal lelkészek és teológusok. Pezsgett az élet. A hosszantartó háborús elzártság után örültünk, hogy kicserélhettük tapasztalatainkat, együtt imádkozva, sok éneklés közben együtt tanulmányozhattuk a Bibliát, együtt kereshettük a jövő útját. És együtt vettük az úrvacsorát is. Kitűnő előadókat hallhattunk, pl. Lilje püspököt Hannoverből, Florovszki ortodox professzort Párizsból, Niebuhr professzort New Yorkból, Szerajin Igument Moszkvából és még sokakat. Egy idő múlva azonban felszínre kerültek a teológiai, sőt politikai ellentétek is. A tanfolyam holland vezetője - Hans Hokkendijk - záró ünnepségünkön így összegezte tapasztalatainkat: Részünk volt az ökumenikus örömben és az ökumenikus meglepetésben. Az ökumenikus öröm, hogy mennyire egyek vagyunk. Az ökumenikus meglepetés, hogy mégis mennyire mások vagyunk. Egyiket se szabad túlbecsülnünk. A résztvevők nevében nekem kellett búcsúszót mondanom. A Mont Blancra utaltam. Egyszer sem láthattuk a tanfolyam idején. Mégis ott állt a helyén. így vagyunk többnyire az egyház egységével is. Az azonosság és másság közötti feszültség gyakran teremt visszás helyzetet. A világ Isten-szőtte szőnyeg. Mi csak a visszáját látjuk itt. De néha, legszebb perceinkben, „a színéből is valamit.” - mondja Reményik Sándor egyik versében. Ezt a „valamit” egyszer különös helyen éltem meg. A budapesti Markó utcai börtönben. 1994 őszétől egy évig hetente kétszer látogattam a harmadik emeleti körletbe. Alig húszéves fiúkkal találkoztam. Mikulásra meglepetést tartogattunk. Piros kartonból puttonyokat készítettünk és néhány szaloncukrot raktunk mindegyikbe a körlet valameny- nyi zárkalakója számára. Még az őröknek is. Mivel a szokásos, nyitott ajtajú termünk éppen foglalt volt, megkérték a fiúk a „törzsőrt”, hogy dolgozhassanak a zárkájukban. Megengedte. Beléptem én is, és ránk zárta a cella ajtaját. Miközben dolgoztak a fiúk (protestáns nem volt közöttük) az ajándékozó Szt. Miklós püspökről beszélgettünk. Felolvastam a Kristóf-legendát is, mert egyiküket Kristófnak hívták. Másnap nagyon lehordták a főtörzset. Szabálytalanul járt el. A különben mindig segíteni kész Apor őrnagy szelíden engem is megrótt. Nem gondoltam arra, hogy túszul ejthetnek? Eszembe se jutott. A fiúk se gondoltak rá. Együttlétünkön a tőlük elkülönítő másságom szinte láthatatlanná vált. Pedig jelen volt, ha nem is oly masszívan, mint a Mont Blanc. Pluralista, a különbségeket, sajátságokkal elszürkítő, egybemosó világunkban gyakran hangoztatjuk az identitás, az önazonosság megőrzésének fontosságát. „Maga meg én az kettő” - ez az önazonosság határozott kijelentése is lehet. De, hogy az egyházak egységkeresésének idején ez hideg zuhany is lehet, erre nem gondoltam. A nemrég megjelent „Dominus Iesus” című pápai aláírással ellátott nyilatkozat bizony ilyen hatást váltott ki. Eszerint csupán a Krisztus földi helytartója által pásztorolt római katolikus egyház birtokolja egyedül az egyház teljességét. A „keresztyén felekezetek” csak töredékesen valósítanak meg valamit az egyházból. Nem szabad őket egyháznak tekinteni. Érthető, ha a körlevél hideg zuhanyként hatott az ökumenikus párbeszéd felerősödése idején, különösen az 1999. évi ünnepélyes közös nyilatkozat után - mondta Bölcskei Gusztáv református püspök, amikor a közszolgálati televízió egyik „Aktuális” adásában Bíró László római katolikus püspökkel beszélgetett. Higgadtan megjegyezte: a Ratzinger bíboros által szerkesztett és a pápa által aláírt - nyilatkozat nagyon határozott utasításokat ad a katolikus püspökök és lelkészek ökumenikus párbeszédekben tanúsítandó magatartására. Ránk protestánsokra kijózanítólag hat, sőt saját identitásunk határozottabb megfogalmazására késztet. Mégis abban reménykedünk, hogy a hideg zuhany frissítőleg fog hatni a további párbeszédre és az egyházak egymáshoz való közeledésére. Reménységünk forrása maga Jézus Krisztus, aki változatlanul kéri imádságában, hogy az övéi „mindnyájan egyek legyenek”. Visszatérve a cigányasszonyhoz - a használt ruhákat megvásárolta. A vételárban megegyeztek. Hiszen mindig kettőn áll a vásár. Benczúr László b » i
