Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-02-04 / 6. szám

2. oldal 2001. FEBRUÁR 4. Evangélikus Élet ÚJ NAP “ ÚJ KEGYELEM ISTENTISZTELETI \ REND Fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad. (Ézs 60,2) VASÁRNAP Amikor hangosan szóltak a harsonák, a cintányérok és a hang- szerek, és dicsérték az Urat, mert O jó és örökké tart szeretete, akkor az Úr dicsősége betöltötte az Isten házát. 2Krón 5, 13-14 (IThessz 2, 12, Mt 17,1-9, Zsolt 97, 1-12) „Az Úr dicsősége betöltötte a házat” - ez az állapot a Sekina, amely áldásokkal jár: szabadulás, gyógyulás, üdvösség, öröm, béke - az en­gedelmesek számára. Az engedetleneknek (lázadóknak) azonban ítéletet jelent. így volt ez már az Edenben az első bűnesetnél, és így lesz a gonoszokkal az utolsó íté­letkor is. Az igében szereplő dicsőítők „fehér ruhában” voltak, a mai dicsőítőknek a „szentek igazságos cselekedeteibe” kell öltözniük. A ház (Templom) papjai a tör­vény szerint „megszentelték magukat”, minket viszont Krisztus tökéletes, szent vé­re tisztít és szentel meg. Á / Ezt mondta Isten: Legyen világosság! - öt lett világosság. iMóz 1, 3 (Ef 5, 8-9, 2Kor 3,(9-11)12-18, Lk 8,2(^39) Mién kellett világosság? Mert sötétség volt! vágnánk rá emberi észjárással, de nem ez volt az ok! A Szent­írás azt irja, hogy „A föld még kietlen és puszta vélt (görög fordításban Káosz), a mélység fölött sötétség volt, de Isten lelke lebegtet a vizek felett”. Voltál-e niár úgy életedben, hogy minden kaotikus és sötét volt?./ Igen, bárki lehet ilyen helyzetben, de jó tudni, hogy a kilátástalanság felett is ott í kegyelem lelke. A mi számunkra az a kegyelem, hogy Jézus a világ világosságain 8, 12). Ha az Úr Jézus Krisztus a szívünkben él. akkor felülkerekedhetünk éjétünk „káoszain”. HÉTFŐ KEDD Bíztassátok a bátortalanokat.Jkaroljatak fel az erőtlenéket! 1 Thessz. 5,14 (Zsolt 94,19, Jn 1,43-51, Ll/ 8. 4tk5éúi:ó%|ÍaÍal, Totyog, bukdácsol és közben az anyjára nez.ÚiírthtrsoIyfvgva, szerető szavakkal bíztatja. Néha nagyot huppan, eltörik a mécses, de bárhogy fáj isT^Mrof^^ezde- gyítptt is dicsőítve követte a Mestert ni, mert ott a mama. Azután elérkezik a várva-várt nap, megindul magától bolder“®" m gan. Sikerült! Az élet rendje szerint felnövekszünk, de kivétel nélkül mindannyi­unkban ott van ez az igény, ha bajban vagyunk: szükségünk van bátorításra. Ne fe­ledkezzünk meg észrevenni, ki van ebben a szükségben. mi gondozottként kommunista lett, és Vörös Gárdista százados. Sokáig nem is ér­dekelte az anyja, azután látogatni kezdte és végül megtért Istenhez. Amikor édes­anyja kiszabadult, sikerült emigrálniuk. Dávid azonban időközben olyannyira elkö­telezett keresztyénné lett, hogy (nem kínai) feleségével együtt visszatért Kínába, missziós szolgálatra. Jelenleg is ott munkálkodnak, és Dávid naponta bizonyságot tesz Isten megtartó irgalmáról. CSÜTÖRTÖK Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Is­ten ellen. 1 Móz 39, 9c (Lk 11, 4b, Jel 1,1-8, Lk 9,10-17) József /Krisztus előképe. Testvérei elárulták atyjuk szeretett fiát, rabszolgaként tanulta az engedelmességet a szenvedésekben, de Isten vele volt. Próféta és népe megmentö- je lett. Látható volt munkája gyümölcseiből, hogy Isten jelenlétében él. Isten bővölködő kegyelme felingcrelte az eniberiség legádázabb ellenségét, a Sátánt, aki: lop, hazudik, rombol és öl. (János evangélium) Most Potifár feleségét „vetette be” az Úr szolgája ellen, hogy ellopja áldásait, de az Isten megőrizte Józsefet a bűntől. Megértette, hogy a paráznaság speciálist bűn, mert „aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele”. Tehát, „aki paráznájjlödik, az saját teste ellen vétkezik”. (lKor 6, 16, 18), József ellenállt a kísértésnél, és hatalmas lelki áldást nyert Istentől. Isten nem változik!... g 1 A vak így kiáltottál: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam. Lk 18, 38 (Zsolt 130, 1-2. Jn 8,12-20, Lk9,18-27) Lényegében a bűn választ el Istentől bennünket, lelki válságot okozva, de nem süketséget. Ez a vak koldus „hallott” és „tudakozódott” JSzusról, tehát kereste Istent. De ez nem elég az üdvös­séghez! Kiáltania is kellett. Hiszed-e, hogy „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvö­zöl (meggyógyul, szabadul)” (Róm 10,13). Az üdvösség ingyen van, nem kerül áépiptibe, a tanílványságért viszont egész lényünket kell adnunk, miként a meggyó­SZOMBAT SZERDA Irgalma megmaradt nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. Lk 1, 50 (Zsolt 40, 12, Jn 3,31-36, Lk 9,1-9) Dávid édesanyja elkötelezett, „egyszerű” keresztyén volt Kínában. Ápolónőként dolgozott, de hite miatt meg­fosztották munkájától, fiától, szabadságától - 22 év börtönre ítélték! Dávid álla­reménységre szól. Róm 8, 24 (Ézs 45, 17, 4Móz 6, 22-27, Lk 9, 28-36) Az olimpiai győzelemig hosszú és nehéz az út. A felkészülés ideje alatt a versenyző néha elviselhetetlennek érzi a terhelést. „Nem, ezt már nem bírom tovább!” - mondja, azután mégis folytatja a munkát a felkészü­lési tervnek megfelelően. Mert ott van az aranyérem reménye. Ezzel a tudattal éb­red és csinálja végig a napi adagját, lépésről-lépésre, míg elérkezik a várva-várt ver­senynap. Amikor a remény valósággá válik. Haller Géza « VIZKERESZT ÜNNEPE UTÁNI UTOLSO VASARNAP Szabadság ApCsel 26,9-20 Az ember legnagyobb kincse a sza­badság. Ezért harcol, küzd, lázad. Minden diktatúra törvényszerűen halad a forrada­lom, a szabadságharc felé. Minden fogoly megkísérli a szabadulást. Ki törvényes úton; fellebbezéssel, perújrafelvétellel, kegyelmi kérvényekkel, ki törvénytele­nül, szökéssel próbálkozik. Minden fiatal lázadó, mert a szülői ház, a felnőtt világ rendjét szabadsága korlátozásának éli meg. Még Istent is a függetlenség gátjá­nak, a szabadság akadályának tekinti az ember, ahogyan a második zsoltárban ol­vassuk: „ Összegyűltek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr el­len, és felkentje ellen; Dobjuk le magunk­ról bilincseiket, tépjük le köteleiket. ” Az interneten karácsony óta a hét fó­rumai között szerepelt az origósok vitája Istenről. Sok fiatal írta meg azt a vélemé­nyét, hogy neki nincs szüksége semmifé­le istenre, őt semmi ne korlátozza sza­badsága megélésében. De van-e teljes szabadság? Nem csu­pán arról van-e szó, hogy meddig fogad­juk el a korlátáinkat? Hogy bizonyos dol­gokat, adottságokat felvállalunk, tudomá­sul veszünk, és nem tekintjük fogságnak? Szabadságunk határai nem a körülménye­inkben, hanem bennünk vannak. Pál apostol fogságban van. Számára azonban nem az a döntő, hogy sorsát, életét mennyire befolyásolják a külső ha­tások, sokkal fontosabbnak tartja, hogy belső szabadságát, függetlenségét mi irá­nyítja, mi határozza meg. Nem az a cél­ja, hogy minden áron szabaddá legyen a rómaiak fogságából, hanem erről a belső elkötelezettségről vall. Arról, aki az iga­zi, szabadságot adta neki. Ennek a törté­netét mondja el Agrippa királynak. Elmondja, hogy előzőleg a gyűlölet tartotta őt fogságában. Nem tudta nem gyűlölni Jézust és követőit. Nem tett kü­lönbséget a keresztyének között. Számá­ra mindegy volt, hogy felnőtt vagy gyer­mek, hogy férfi, vagy nő, a szeretetteljes János vagy a heves Péter, egyformán gyűlölte és üldözte mindet. Helyeselte István megkövezését, és tevékenyen részt vett Jézus követőinek üldözésében. Mindeközben szabadnak tudta magát. A bűn csapdája az, hogy a szabadsá­got hazudja és bearanyozza a láncokat, amelyekkel megkötöz. De eljött az idő, amikor Saul-Pál másként kezdte látni Jézust és önmagát. A damaszkuszi úton eléállt a feltámadt Jézus, és ő meglátta és megértette életét, cselekedeteit az Isten világosságában. Meglátta belső láncait. Megértette, hogy szabadsága hazugság, rádöbbent, hogy igazából fogoly; önmagának, a saját iga­zának, indulatainak, gyűlöletének a fog­lya. Ebből a fogságból szabadította ki őt Jézus. Azóta az O foglya. Börtönben is, bilincsbe verve, vádlói és kihallgatói előtt állva is szabad, mert Jézus foglya. Tudja, hogy semmit nem tehetnek vele, csak amit Jézus, az ő Ura megenged. Tudja, hogy tőle senki nem szakíthatja el őt. Jézus vele van, a börtön kapuja nem zárhatja el tőle, mert benne él. Ezért semmi és senki nem akadályozhatja őt küldetésében, az evangélium hirdetésé­ben, senki nem kényszerítheti semmire, senki sem árthat neki, senki nem veheti el tőle legnagyobb kincsét, a Jézussal va­ló kapcsolatát, az örök életét. Hogyan énekelte Luther? „Kincset, életet, hit­vest, gyermeket, tnind elvehetik, mit ér az őnekik? Mienk a menny örökre.” A látszat gyakran csal. Pál kihallgatá­sakor ott van három előkelő, szabad em­ber, a szinte korlátlan hatalmú római helytartó, Fesztusz, a gazdag király, Agrippa, a szép és előkelő Berenicé ki­rálynő, ott vannak a római légionisták, a zsidóság vezetői, - mind szabadok. Ve­lük szemben áll a fogoly Pál. De a mennyből fordítva látszik. Mindenki fo­goly. Körülményeinek, pozíciójának, sa­ját magának, bűneinek a foglya. És csak egy szabad ember van a teremben; Pál. Aki azért szabad, mert ő Jézus foglya. Bizony, igazság az, hogy vagy egy Ura van az embernek, vagy sokan ural­kodnak felette. Albert Schweitzer ezt egyszer úgy magyarázta afrikai kórháza betegeinek, hogy megkérdezte tőlük: Le­het-e boldog az a falu, amelyikben sok gonosz törzsfőnök uralkodik? Egyértel­műen válaszolták, hogy nem. Amikor azt kérdezte, hogy: hát az a falu, amelyikben csak egy jó főnök uralkodik, boldog-e, akkor mind azt válaszolták, hogy igen. Akkor azt mondta ezeknek a feketéknek a nagy fehér doktor. Látjátok, így vagy­tok ti is. Én tudok egy jó főnököt ajánla­ni nektek: Jézust. Ha O uralkodik a szí­vetekben, akkor megszabadultok a bűn sok gonosz főnökétől, és boldog lesz az életetek. „Mily jó, ha bűntől már szabad, S Krisztus szolgája vagy. A bűn szolgája gyáva rab, A Krisztusé szabad. ’’ Balicza Iván IMÁDKOZZUNK Urunk, bennünket megcsal, becsap, a szabadság káprázatávai áltat a bűn. Észre sem vesszük, hogy foglyai vagyunk szoká­sainknak, szenvedélyeinknek, bűneinknek, körülményeinknek, más embereknek, leg­főképpen azonban önmagunknak. Te le­győzted a bűnt; szabadíts meg minket ke­reszted hatalmával! Vonj magadhoz ben­nünket, hogy egyedül tiéd legyen életünk, és téged tartsunk Urunknak. Ámen. Budapesten, 2001. február 4. I-, Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. (családi) Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. ; II., Mo- dori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Leb- stück M. u. 36-38. de. 1Ö. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv., családi) Gerőfi Gyuláné; de. 10. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. 6. Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (családi) Muntag Andomé; de. 11. (úrv.) Kézdy Péter; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Julianna; Kőbá­nya, X., Kápolna u. 14-. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Erdélyi Csaba; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Németh Péter; de. fél 10. (úrv., családi) Dechertné Ferenczy Er­zsébet; de. 11. (úrv.) Németh Péter; du. 6. Né­meth Pétemé; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Németh Péter; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegy- vidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. ; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. ifj. Kendeh György; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv., családi) Smidéliusz Zoltán; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Erdélyi Csaba; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Jankó Katalin; Rá­kospalota, XV., Juhos u. 28. (Kistemplom) de. 10. (úrv.) Veperdi Zoltán; Rákosszentmi­hály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. de. 9. (úrv.) Kosa László; Rákoscsaba, XVII. Péeeli út 146. de. 9. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákoske­resztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv!) Kosa László; Rákosliget, XVII. Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Eszlényi Ákos; Pestszent- lőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kis­pest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. (úrv.) Széll Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sá­muel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Sza­badság út 57. de. 10. Endreffy Géza; Török­bálint, (ref. templom) du. 3. Endreffy Géza; Budakeszi, de. fél 9. Bácskay Károly. VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN UTOL­SÓ VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A vasárnap evangéliuma (oltári ige): Jn 12,20-26; epistolája (igehirdetési aiapige); ApCsel 26,9-20. HETI ÉNEKEK: 280. 338. „ERŐS VÁR A Ml ISTENÜNK” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rá­dió a Kossuth adó hullámhosszán 2001. február 5-én, hétfőn 13.30 órakor. Előtte evangélikus korátok. SAROK 3 £ 0 3 „Tessék mondani, ki tart ma istentiszteletet? 7? A Magyar Bibliatársulat Alapítvány Kuratóriumának állásfoglalása a Jehova tanúi által kiadott „A Keresztény Görög Iratok új világi fordítása” (Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania, 2000) c. kiadványról A Magyar Bibliatársulat Alapítvány Kuratóriuma 2001. január 19-i ülésén foglalkozott a fent nevezett kiadvánnyal, amely a Biblia újszövetségi részének Jehova tanúi által készített kiadása. Ez a magyar nyelvű változat a Keresztény Görög Iratok 1950-ben megjelent angol nyelvű kiadásának fordítása. A Magyar Bibliatársulat az általa képviselt tizenkét tagegyház és a megfi­gyelő státusú intézmények nevében felelősséget érez a Biblia magyar nyelvű fordítása iránt, ezért ettől a bibliatudomány és a bibliafordítás nemzetközi, va­lamint hazai szinten elért eredményeit ignoráló fordítástól - amely a Jehova ta­núi tanítását hivatott megalapozni - elhatárolja magát és felhívja tagegyházai fi­gyelmét arra, hogy terjesztését ne támogassák. A Magyar Bibliatársulat Alapítvány Kuratóriuma Hétköznapra eső ünnep reggelén, telefonon tették fel ezt a kérdést abban a többpapos gyülekezetben, ahol se­gédlelkészként szolgáltam. Rögtön belém bújt a „kis ör­dög”, és így feleltem: „ Természetesen a gyülekezet! ” Mi­re a kérdező: „No, de ki tartja? ” Továbbra is úgy tettem, mintha nem érteném, mit szeretne megtudni: „Most mondtam, hogy a gyülekezet tart istentiszteletet! ” A vo­nal másik végén a hang kezdett türelmetlenné válni: „Ne tessék viccelni velem!” Mire én: „Nem viccelek! Tényleg a gyülekezet tart ma is istentiszteletet! ” A kagylót egyre távolabb kellett tartanom a fülemtől: „Mondja már meg végre, hogy ki fog prédikálni?! ” Olyan hangsúllyal felel­tem, mint akinél most esik le a tantusz: „Ja, hát Ponicsán nagytiszteletű úr... ” Tettek-e fel ilyen kérdést - mondjuk - a korinthusi gyülekezetben: „Ki tart ma istentiszteletet? Apollós vagy Kéfás? Esetleg Pál apostol? ” Nem valószínű. Ha mind­az helytálló, amit az őskeresztyén korról tudunk, akkor ilyen kérdések hangozhattak el: „Ki fog tanítani a mai is­tentiszteletünkön? Ki prófétái ma? Kik tesznek bizonysá­got? Kik szólnak nyelveken és kik magyarázzák? Milyen zsoltárokat éneklünk ma? ” És végül, de nem utolsósor­ban, „Kik szolgálnak az Úr asztala körül? ” Sokféle volt a szolgálat és sokan voltak a szolgálattevpk, de - talán éppen ezért, - senkinek sem volt kétsége, hogy az isten­tiszteletet az egész gyülekezet együtt tartja. Ebben nem is volt változás, amíg a római birodalom felbomlását okozó népvándorlással kelet felől érkező népek le nem teleped­tek Európában. Ekkor - szinte egyik napról a másikra -, olyan frissen keresztelt emberek töltötték meg a dómokat és székesegyházakat, akik - azon túl, hogy Jézus Krisz­tust már Uruknak vallották - a hit tartalmával épp hogy ismerkedni kezdtek. Tanításukat megnehezítette, hogy többségük Írástudatlan volt. így elkerülhetetlenné vált a hit ismereteiben jártas, az egyház tanítását jól ismerő, az akkorra egységes formát nyert liturgiában otthonosan mozgó, a hittudományokban „szakképzett” klérus elkü­lönülése az úgynevezett laikusoktól. Ekkor alakult ki, hogy az istentiszteleten csak fölszentelt papok és szer­papok végezhetnek szolgálatot, ők tartják az istentiszte­letet, a nyugati egyházban gyakran laikus hívők jelenléte nélkül is, kizárólag latin nyelven. Mindez az istentisztele­ti élet mélyülő válságához vezetett. A 16. századi refor­máció alapvető döntése ezért a nemzeti nyelv használatá­ról szól, első lépésként a klerikusok és laikusok közt tá­tongó szakadék áthidalására. Második lépés az énekkincs gazdagítása, hogy a gyülekezet legalább közös énekléssel tudjon aktívan bekapcsolódni az istentiszteletbe. Itt azon­ban a reformáció egyházai megtorpantak. A gyülekezet szerepe ma sem több az éneklésnél és „az istentiszteletet tartó lelkész" szolgálatának elfogadásánál, rosszabb eset­ben elszenvedésénél. Az istentisztelet nem lehet a lelkész magánalakítása! Az istentiszteletet a gyülekezet tartja. A lelkésznek kétségtelenül vannak át nem ruházható teen­dői, de ez nem lehet akadálya, hogy az egyetemes papság elve alapján is elvégezhető szolgálatokat - mind például igék és imádságok felolvasása, - megossza a gyülekezet aktív szolgálatot vállalni tudó tagjaival. Akkor még az is megtörténhet, hogy a lelkészi hivatal telefonvonalának másik végén megszólaló hang ezt kérdezi: „Kiknek a szolgálatával tartunk ma istentiszteletet? ” Véglieiyi Antal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents